A 401-es járat kísértetei

Kutatási anyag 2005-ből

 

1972. december 29-e. Az Eastern Légitársaság 401-es járata felszáll New Yorkból és Miami felé veszi az irányt. A vadonatúj L-1011 Tri-Star típusszámú repülőgép mintegy negyedmillió alkatrészt tartalmaz, azonban egy, mindössze 12 dolláros kontroll lámpa meghibásodása, az események olyan sorozatát váltotta ki, amely az első Jumbo lezuhanásához, és egyúttal a XX. század egyik legkülönösebb kísértethistóriájához vezetett.

 

 

Az Eastern Légitársaság L-1011-es gépe

A gép magassága vetekedett egy ötemeletes épületével, hossza pedig meghaladta a Wright fivérek első repülésének teljes hosszát. Az Eastern Légitársaság által alkalmazott változat 229 utas szállítására volt alkalmas, mindezt a pazar kényelem biztosítása miatt alakították így, hiszen a gép egyébként 400 utast is el tudott volna röpíteni úti céljához. A maga korában a leghatalmasabb, legcsöndesebb és legmegbízhatóbb repülőgépként ismerték e típust. Az utasok kényelmét korábban soha nem látott elemek szolgálták, mint pl. a 2.5 m magas utastér, a fényforrások elhelyezése, a minden egyes üléshez csatlakoztatott fülhallgató, a tágas tér, stb.

 

 

Az Eastern Légitársaság L-1011 Tri-Star típusú gépe

 

A személyzet és az utasok

 

Robert Loft kapitány

 

A gépen ezúttal 176 utas és 19 főnyi személyzet, illetve Eastern alkalmazott utazott.

A kapitány az 55 éves Robert Loft volt, aki már Eddie Rickenbacker kora óta ennél a légitársaságnál szolgált. 32 éves repülési tapasztalatával az Eastern 4000 pilótája közül, egyike volt a mindössze 50 tagot számláló szenior csoportnak. A repülés reggelén kertészkedett, majd golfozott egy keveset.

Az első tiszt Albert Stockstill 39 éves, korábban a Légierő pilótája. Még a kapitánynál is több repülési órával rendelkezett az új L-1011 típussal. Zömök, barnahajú ember. A végzetes napon sokáig aludt, majd házi műhelyében könnyű-repülőgépet épített.

A fedélzeti mérnök, egyben másodtiszt, az 51 éves Donadeo Repo volt. 25 éve szolgált már az Eastern Légitársaságnál, az élete felét töltötte itt. Előző este korán lefeküdt, hogy megszabaduljon megfázásától, a katasztrófa reggelén felkereste bankját, majd már dél körül a repülőtéren volt. Tampába repült, majd vissza.

 

 

A Légiutas-kísérők.

 

 

A felszállás

Este 9.20-kor Stockstill kiengedte a fékeket, gázt adott, nem sokkal később a 401-es járat felemelkedett, elindult végső útjára.

Az út jelentősebb események nélkül telt el, az utasok nagy része szilveszterezni indult Miamiba, illetve hazaindult, hogy az év utolsó napját szerettei körében tölthesse.

 

A  katasztrófa

Éjjel 11.32-kor az északi térséget figyelő légiirányító utasította a 401-es járatot rádiófrekvencia-váltásra, majd kiadta a megfelelő közelítési paramétereket és jó reggelt kívánt.

Loft megismételte az utasításokat, aztán bejelentkezett a Miami toronynál, a leszállás pontos kivitelezésére. Lezajlott az ilyenkor szokásos rutinpárbeszéd a különböző paraméterek egyeztetése céljából. A pilóta és a másodtiszt a végső ellenőrzéseket végezte:

Repo: Fékrendszer.

Loft: Ok.

Repo: Radar.

Loft: Fel.

Repo: Hidraulikus panel ellenőrizve.

Repo: Hajtómű-szelepek nyitva, tolóerő csökken.

A kapitány mögüli üléséből kitekintve Donadeo látta, hogy nyugat-keleti irányban repülnek a leszállópálya felé. A gép éppen keresztezte a Palmetto gyorsforgalmi utat. Ez volt az a pillanat, amikor baljós előérzetei támadtak.

Stockstill leszálláshoz készült. „Nincs kint az orrfutó.” Közölte szárazon. Nem kapcsolódott be a megfelelő ellenőrzőfény, egyúttal különböző riasztó hangok is megszólaltak. A rádióban is utasítások kavalkádja hallatszott. Mind nagyobb nyugtalanság kezdett eluralkodni.

A leszállópálya közvetlen közelében, a 330 m-es magasságban tartózkodó gépet újra fel kellett emelni, megtenni egy kört 600 méteres magasságban, hogy a hiba okát kiderítsék.

 

 

Az átstartolás és a lezuhanás körülményei

 

Automata pilótára kapcsoltak. A jelzőfény hibájára gondoltak. Habár a jelzőfény Stockstill oldalán volt, azt csak Loft kapitány felől lehetett kicserélni. Eközben Don Repo leereszkedett a kabinból nyíló „ördöglyukba”, hogy vizuálisan ellenőrizze az orrfutó helyzetét.

A 12 dolláros lámpácska kicserélése közben Loft kapitánynak át kellett hajolni első tiszte panelja fölé, eközben véletlenül meglökte a gázadagoló-kart, minek következtében a gép süllyedni kezdett. A robotpilóta Stockstill felöli kijelzője továbbra is a 660 méteres magasságot jelezte. Habár a radar zirpelő hangja jelezte a magasságvesztést, ezt akkor senki sem vette észre. A repülésirányítók más gépekkel foglalkoztak, amikor újra visszatértek a 401-es járatra, már késő volt. De nagyjából ugyanabban a pillanatban, amikor a légiirányítók észrevették a bajt, Stockstill is rádöbbent a valós helyzetre. Ám ekkor már késő volt. A gép becsapódott az Everglades végtelen fekete mocsaraiba. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a becsapódáskor az üzemanyag nem robbant fel, miután kiömlött, továbbá, mindössze néhány mérföldre egy békavadász kutatta a mocsárvilágot, aki azonnal elindult a helyszínre, s megkezdte a mentést, majd segítséget is hívott. Ennek is köszönhető, hogy közel 100-an túlélték a katasztrófát. Az orrfutóval természetesen semmi probléma sem volt…

 

 

A becsapódás roncsa

 

Jelenések

 

Don Repo másodtiszt.

 

Nem sokkal a katasztrófát követően, több mint húsz esetben látták Loft kapitány és Repo másodtiszt szellemét a repülő-személyzetek tagjai, de mindig csak az Eastern Légitársaság gépein. Különösen azokon, melyekbe beépítették a lezuhant 401-es járat még felhasználható alkatrészeit. Loft és Repo megjelenései tökéletesen életszerű körülmények között történtek. A hajdani kapitányt és másodtisztjét leírók hajszálpontos személyleírásokat adtak, emellett tökéletesen beazonosították hajdani kollégáikat fényképek alapján is, holott korábban sohasem látták őket.

A 401-es járat szellemi mivoltukban megjelenő repülőtisztjeiről a Légitársaságon belül terjedtek elsősorban a szóbeszédek. John Fuller, a „Megszakított utazás” című közismert mű szerzője rendkívül alapos és mindenre kiterjedő vizsgálatot végzett a paranormális jelenségekkel kapcsolatban. Ennek eredményeként döbbenetes információk kerültek napvilágra.

Habár az Eastern Légitársaság mereven elzárkózik a téma megvitatásától, számos alkalmazottjuk adott interjút, s támasztotta alá személyes vallomásával a történteket, ideértve pilótákat, repülőtiszteket, de még az Eastern Légitársaság alelnökét is. A legtöbbjük állítása szerint személyesen találkoztak különböző gépek fedélzetén a néhai Loft kapitánnyal, amint rutinfeladatokat látott el, vagy tanácsokat osztott, illetve felhívta a figyelmet az adott gép várható meghibásodására. Előfordultak olyan esetek is, amikor a jelenségnek egy időben több szemtanúja is volt, ezáltal a beszámolók még hitelesebbek.

Nézzünk néhány konkrét esetet!

Egy női utas hisztériás rohamával hívta fel magára a figyelmét az egyik utaskísérőnek. Az utas, miután sikerült megnyugtatni elmondta, hogy a közvetlenül mellette lévő ülésben egy repülőtiszt foglalt helyet, aztán egész egyszerűen eltűnt. A járat emiatt jókora késedelemmel indult. A leszállást követően fényképek sorozatát tették a rémült utas elé, aki azonnal felismerte Repot, akit korábban a szomszédos ülésben látott.

Egy további esetben egy olyan L-1011 utasszállító volt érintett, amelyben szintén a lezuhant 401-es járat alkatrészeit szerelték be. A fedélzeti mérnök éppen a felszállás előtti utolsó ellenőrzéseket végezte, amikor Repo hirtelen megjelent előtte és megszólalt, „Szükségtelen végrehajtani az ellenőrzéseket, én már megtettem.”

 

A 12 dolláros jelzőfény, melynek hibája 101 ember halálát okozta.

 

Faye Merrywater légiutas-kísérő elmesélte, látta Repo arcát megjelenni, amint egy mikrohullámú-sütőből néz ki rá, a Tri-Star 31B jelű gépén. Természetesen rettenetesen megijedt és azonnal odahívta két kollégáját. Egyikük Repo barátja volt korábban és rögtön fel is ismerte őt. Mindhárman hallották Repo figyelmeztetését, „Vigyázzanak a tűzre a gépen!”. Nem sokkal később a gép elvesztette egyik motorját, amikor Mexico Cityből felszállt, s közvetlenül a kényszerleszállás előtt a másikat is. A pilóta a megmaradt harmadik hajtóművel szállt le.

Egy további esetről egy kapitány számolt be, akinek szintén megjelent Repo, ezúttal a pilótafülkében, és közölte vele, „Nem lesz több baleset. Nem fogjuk megengedni.” Egy újabb meghökkentő esemény Newark repülőtéren történt, ugyanezzel a repülőgéppel. Éppen felszállásra készültek, amikor az egyik légiutas-kísérő egy létszámfeletti, kapitányi egyenruhában ülő utast fedezett fel az első osztályon utazók között. Amikor megszólította, nem érkezett válasz. Mivel semmiféle értesítést nem kapott, hogy a gépen egy Eastern Légitársasági alkalmazott is utazni fog, lement a repülési fedélzetre és ismertette a helyzetet a kapitánnyal. Amikor a kapitány feljött és odahajolt, hogy megszólítsa az ismeretlen utast, megdermedt a felismeréstől, „Uramisten, ez Bob Loft”. Ezt követően a rejtélyes utas hirtelen köddé vált.

 

Összegzés

Hosszasan lehetne még sorolni a rejtélyes esetek tucatjait.

A szóbeszédek nyomán pilótákat és a légiutas-kísérőket is felölelő spiritiszta klubok sikeresen teremtettek kapcsolatot egykori tiszttársaikkal. Olyan információk birtokába is jutottak, melyeket a katasztrófát kivizsgáló különböző bizottságok nem ismertek fel, s a spiritiszta szeánszok alkalmával nyert technikai tökéletesítési javaslatokat később megvalósították a gépek korszerűbbé és biztonságosabbá tétele érdekében. A mérnökök és a tervezők tehát részben „szellemek” tanácsait követték.

Olykor, akit a halál hirtelen ragad el, nincs is tudatában annak, hogy ő tulajdonképpen meghalt, mindent elkövet az élőkkel való kapcsolat biztosítása érdekében. Így történt ez a 401-es járat tisztjei esetében is. Amikor a spiritiszta összejöveteleken már minden szükséges információt elmondhattak amit akartak, és pontosan tudatták velük helyzetüket, megmutatták számukra az utat a Fény felé. Elbocsátást nyertek.

 

A 401-es járat elhalálozott tisztjeinek jelenései és az általuk közölt információk azt is tudatják számunkra, hogy az élet folytonos, tehát nem ér véget a halállal.

 

„Az élet és a halál mezsgyéje talán a legtitokzatosabb és legrejtélyesebb dolog az életben. Vajon ki tudná megmondani, hogy hol végződik az egyik és hol kezdődik a másik?” – Edgar Allen Poe

 

Vissza a nyitólapra