Fekete Projektek – az Egyesült Államok költségvetésének szigorúan titkos fejezetei

Michael Salla jelentése alapján (2003.11.23) - részletek

 

Az űrrepülőgépbe szerelt űrvécé állítólag annyiba került, mint egy négysávos úttal ellátott komplett Duna-híd. Egy űrrepülőgép állítólagos felbocsátási költségéből negyven(!) km-nyi autópályát építhetnénk. A megnevezett költségek mértéke teljesen irreális, és messze nem cseng egybe a NASA-nál megfigyelt meglehetősen alacsony szervezési és technikai színvonallal… De nemcsak a NASA költségei 90%-osan túlértékeltek, hanem a legtöbb katonai program , de polgári programok is. Százmilliárdok folynak el évente a legszigorúbban titkos csatornákon át, követhetetlenül. Vagy talán mégis van nyom?

 

 

Bevezetés

 

Az XB-70 vadászbombázó.

Minden évben az Egyesült Államok Honvédelmi Minisztériuma (DoD) számos egysoros tételt foglal bele költségvetésébe, különböző programkódokkal, mint pl. „0605236F”, vagy különleges néven, mondjuk „Klasszikus varázsló”, vagy valami homályos megjelölést alkalmazva, teszem azt „különleges fejlesztési program”. E  megjelölések nem utalnak semmiféle konkrét, a nyilvánosság, a kongresszusi képviselők, vagy akár védelmi szakértők  által ismert fegyverrendszerekre. Ezek az egyszerű tételek képezik a „fekete költségvetés” alapját, egy szigorúan titkos, a Honvédelmi Minisztérium által létrehozott pénzügyi forrásét, természetesen az Egyesült Államok Kongresszusának jóváhagyásával, nyilvánvalóan a hírszerzési szervezetek tevékenységének finanszírozására, mint a CIA, illetőleg a Honvédelmi Minisztérium megrendelésére fegyverek fejlesztésére és tesztelésére. A „fekete költségvetés” lehetővé teszi felderítési tevékenységek, álcázó műveletek, és klasszikus fegyverkutatási programok végrehajtását a Kongresszus rálátása nélkül, a képviselők betekintése ezekbe az ügyletekbe ugyanis már eleve veszélyeztetné az efféle „fekete” ügyködések titkossági elvét. Ezekre a „fekete Programokra” tipikusan „Speciális Módszer”, vagy „Ellenőrzött Speciális Módszerek” névvel hivatkoznak, a titkossági besorolásuk pedig  sokkal magasabb, mint a közismert „titkos - szigorúan-titkos” kategóriák a legtöbb kormányzati hivatal gyakorlatában, biztosítván azt, hogy ezekről a tevékenységekről csak azoknak legyen tudomások, akiknek „szükséges tudnia róla”. Az elkövetkezendőkben igyekszünk bemutatni a „fekete költségvetés” nagyságát, azt, hogy lényegében mit is takar, milyen mechanizmusok állnak a „fekete költségvetésbe” szivárogtatott pénzösszegek mögött. Követvén a költségvetési pénzek hivatalos útját, a hozzájuk rendelt titkosítási tevékenységet, megbecsülhető a „fekete költségvetésbe” áramló pénz nagysága, ennek az egész rendszernek a működési mechanizmusa; kezünkbe kerülhet a kulcs ennek a komplex gazdasági és nemzeti titokzatos kirakós megfejtéséhez. Mindehhez a segítséget Michael Salla PhD beszámolója adja. Ebből szemezgetünk

 

A „fekete projektek” születése

 

Különleges vadászgép.

 

1947-ben a Nemzetbiztonsági törvény keretében létrehozták a Nemzetbiztonsági Tanácsot, a Központi Hírszerző Hivatalt (CIA) és az amerikai hadsereget egységes főparancsnokság alá rendelték, a Védelmi Minisztérium (DoD) fennhatósága alá. Egy dolog azonban továbbra is megoldatlan maradt a CIA megalakításával és működtetésével kapcsolatban, ez pedig az, hogy miként lehetne a költségvetése pontos mértékét és hírszerző tevékenységét titokban tartani. Az Egyesült Államok alkotmánya szerint ugyanis – 1. szakasz, 9. bekezdés -, „Semmiféle pénz nem kerülhet ki a kincstárból csak a törvények által meghatározott konzekvens módon; rendszeresen jelentéseket kell kiadni a kiadásokról és a bevételekről, a nyilvánosság számára időről-időre publikálni kell a közpénzek felhasználási módját.” Az alkotmánynak ez a pontja ellentmondásba ütközött a Kongresszusnak a CIA titkos működtetésére vonatkozó szándékával. A megoldást a Kongresszus számára az jelentette, ha törvényes utat ad a közpénzek titokban történő felhasználásához a CIA kapcsán. A szükséges számlák rendezését minimális vitákat követően fizették ki, csak kevés kongresszusi tag emelte fel hangját az eljárás alkotmány-ellenessége miatt. Emmanuel Celler New York-i szenátor a számlák kifizetésére szavazott, de tiltakozott. „Ha a különböző katonai bizottságok tagjai megismerhetik ezen számlák tartalmát tételesen, akkor a teljes Kongresszus miért nem? Ők valamiféle Bráhminok és mi az érinthetetlenek? A választ: a titkosság.” Celler, ahogy a kongresszusi többség is, megszavazta a CIA-ra vonatkozó törvényt, pontosan olyan érzületek közepette, mint amikor a vérszerinti apa tekint a fattyú gyermekre: a gyermek számára a legtisztességesebb körülményeket kell nyújtania, miközben tudja, igazából a legkevesebb hivatalos felelősség sem terheli.

1949-ben a CIA-törvényt hozzákapcsolták az 1947-ben hozott, a CIA megalakítására vonatkozó Nemzetbiztonság törvényhez. 1949-ben a CIA-törvény a Kongresszus pecsétjét megkapva utat nyitott a „fekete költségvetés” megteremtéséhez. Az alábbi részlet ezt egyértelműen megvilágítja:

„…bármilyen kormányzat számára kötelező a Hivatal számára ilyen összegeket továbbítani és onnan fogadni, bármiféle törvényes hivatkozás nélkül, mely behatárolná vagy megtiltaná az átutalásokat (kiemelés Dr. Salla). Az összegek átutalását a Hivatal számára e paragrafus szellemében, illetőleg az értelmezés kiterjesztése esetén a 403a és a 403s közti szakaszok értelmében kell végrehajtani, az átutalás vonatkozásában mindenféle korlátozás nélkül.”

A fenti bekezdés azt jelenti, hogy különböző költségvetési tételek más kormányszervektől átutalhatók speciális feladatok végrehajtására ”bármiféle törvényes hivatkozás nélkül”. Példának okáért, A kongresszusi költségvetési anyagban szerepelt egy tétel az alacsony fizetésűek részére építkezési- városfejlesztési programként (HUD), aztán ezt az összeget törvényesen át lehetett játszani a CIA részére nem nyilvános felderítési programok végrehajtására, vagy a Honvédelmi Minisztérium és a CIA közös titkos projectjeihez. Mindeközben az építkezési és városfejlesztési programban érintettek azt tapasztalhatták, hogy a szükséges munkálatok végrehajtásához nem kapták kézhez a megfelelő pénzösszeget, habár a Kongresszus megszavazta azt. Egyetlen érintettnek sem volt kellő jogosultsága utánajárni a hiányzó összeg nyomának, ha esetleg valamilyen hivatalos úton mégis elindultak, akkor számukra a Kongresszus által törvényesen biztosított költségvetési tételt egyszerűen „eltűntnek” nyilvánították, így tettek pontot az ügy végére…

 

A Kongresszus törvényes törekvései a „fekete költségvetés” elrejtésére

 

További titokzatos vadászgép.

 

William Richardson „egyszerű” állampolgárként elsőként fedezte fel a valamennyi kormányzatra érvényes alkotmányos rendelkezések és a kormányzati tevékenység közötti ellenmondásokat, a „rendszeresen jelentéseket kell kiadni a kiadásokról és bevételekről” passzust, valamint a CIA-törvényben szereplő megfogalmazást a CIA költségvetésének titkosítására. 1967-ben Richardson megkísérelte felderíteni a CIA „fekete költségvetésének” tényleges mértékét, levelet írt az USA kormányzatának közügyekkel foglalkozó osztályához. Kért egy példányt a CIA költségvetéséről, „a kormányzatnak az  alkotmány 1. szakasza, 9. bekezdése értelmében lefektetett kötelességére” hivatkozva. Richardson az USA Kincstárától kapott választ, a levélben egész egyszerűen visszautasították alkotmányos jogainak érvényesítését, erre ő elhatározta, hogy állami eljárást kezdeményez a Kormányzat ellen. Felvetette, hogy a „CIA törvény nem állhat az alkotmány felett”, hiszen „költségvetési tételei az állami költségvetési tételek meghamisítása révén keletkeznek”. Háromévi hivatalos birkózást követően a Pittsburgh-i Központi Bíróság, Joseph P. Wilson vezetésével, úgy döntött, Richardsonnak nincs joga közvetlenül beperelni a szövetségi kormányt, révén nincs közvetlen érintettsége az üggyel kapcsolatban. Röviden szólva, a bíróság felvette a hagyományos törvény-szerinti konzervatív álláspontot, az „általános panaszt”, s ennek értelmében az egyszerű állampolgár nem kezdeményezhet bírósági tárgyalást az USA Szövetségi Kormányzatával szemben. A döntéssel szemben Richardson panasszal fordult a Philadelphia-i székhelyű Legfelsőbb Bírósághoz  Beadványában a következőket fogalmazta meg:

„Az ország történetében még sohasem fordult elő, hogy ilyen hatalmas pénzösszeg elkölthető legyen a hagyományos ellenőrzési formák megkerülésével, ráadásul az Alkotmány szellemébe ütközően… Milliárdokat költenek el minden évben ismeretlen célokra, mindezeket a tételeket a Kincstár jelentési kötelezettségének megkerülésével, ezáltal félrevezetik a nyilvánosságot és megszegik az Alkotmányt.”

A Legfelsőbb Bíróság 9 tagja 6-3 arányban a következődöntést hozta Richardson beadványával kapcsolatban:

„…a felelősségteljesen gondolkozó és rendszeresen adózó állampolgárnak természetesen jogában áll tudnia mire költik el az adóbevételeket. Az ilyen jellegű információk kiadásának hiányában az állampolgár elesik a Kongresszus pontos tevékenységének megismerésétől. Senki sem tagadhatja meg ezt a jogot a választópolgároktól.”

Richardson azonban nem sokáig örülhetett a sikernek. Mindenféle gáncsoskodásnak tették ki a különböző hivatalok részéről, míg aztán 1997-re a CIA törekvését figyelmen kívül hagyva a Legfelsőbb Bíróság kimondta, a „fekete költségvetést” nyilvánosságra hozni az Egyesült Államok biztonsági érdekeinek megsértése nélkül. Ez volt az első jelentős szakadás a CIA költségvetését körülvevő titokzatosság fátylán, s a döntés szellemében a CIA elhatározta, története során először,  nyilvánosságra hozza a „hivatalos” fekete költségvetés mértékét (egyértelműen a Honvédelmi Minisztérium költségvetéséből néhány tétel megjelölése révén), de fenntartja magának a jogot, hogy mindezt a jövőben ne tegye. Az 1997-es költségvetési évre vonatkozóan a hírszerzési tevékenységre, a járulékos költségeket is tekintetbe véve – állításuk szerint – 26.6 milliárd dollárt fordítottak.

A CIA „hivatalos” fekete költségvetését úgy lehet a leghelyesebben megbecsülni, ha figyelembe vesszük a Honvédelmi Minisztérium által a hírszerzésre szánt teljes fekete költségvetési összeget, s ez alapján határozzuk meg a CIA-nak juttatott mértéket. Viktor Marcheti és John Marks szerint a CIA részesedése a fekete hírszerzési tevékenységből 750 miilió és 6.2 milliárd dollár között lehetett (kb. 12%) 1973-ban. Ez az összeg pedig azóta folyamatosan nőtt.

 

Újabb Manhattan terv

A CIA teljes „nem hivatalos” fekete költségvetése azonban nem kizárólag az eddig bemutatott tételeket tartalmazza, hiszen felöleli a Honvédelmi Minisztériummal közösen végzett katonai programokat, valamint a Vezérkari Főnökök Egyesített Parancsnoksága finanszírozását is, mely utóbbi által működtetett hálózat olyan kiterjedt mértékű lehet, hogy a II. Világháborúban a Los Alamos Nemzeti Kutatólaboratóriumban kivitelezett Manhattan terv költségvonzata messze eltörpül mellette. Míg az eredeti Manhattan terv az atombomba kifejlesztését és megépítését tűzte ki maga elé célnak a náci Németország megfékezésére, addig könnyen belátható, hogy a CIA fekete költségvetésében szereplő tételek ennél sokkal nagyratörőbbek, a fegyverzetek rendkívül széles skálájának kifejlesztésére és a hírszerzési tevékenység tökéletesítésére törekednek, továbbra is titokban tartott ellenfelekkel szemben. Amikor erre a hálózatra hivatkozunk, használhatjuk a CIA szigorúan titkos projektjeire a Manhattan-II elnevezést, mint a CIA végső megvalósítani szándékozott célját, a „hivatalos” fekete költségvetés mellett a ténylegesen létező igazi költségvetési tételek ide folynak.

  A Manhattan-II terv felölelheti többek között az antigravitációs kutatásokat, a téridő fegyverek megalkotását, pszichológiai támadóeszközökét, különféle természeti katasztrófák – földrengések, szökőárak, hurrikánok – mesterséges keltését, a környezeti fegyverek kifejlesztését – pl. a légkör kicsapatása, vagy a folyóvizek géllé alakítása -, a HAARP révén elképzelhetetlen erejű villámok keltését, tömegek agyműködésének blokkolását vagy felpörgetését, emellett genetikai fegyverek megalkotását, mesterséges vírusok, gének, stb. kifejlesztését, de szuperbombázók, -tengeralattjárók, -bombák, és megannyi romboló eszközét. Ugyancsak a fekete költségvetésben kereshetnénk a titkos katonai űrprogramok százmilliárdjait. Az űrlézerekét, a világűri mágneses impulzus-fegyvereket, stb.

E titáni hadigépezet működtetésében – bizonyos források szerint – egyes idegen fajok is tevékenyen részt vesznek.

 

 

A titokzatos Aurora. 

 

Rövid összegzés

Valószínűtlen, hogy a CIA igazgatója minden részletében tisztában lenne a „nem hivatalos” fekte költségvetés  méretéről, valamennyi, hatalmas összegeket igénylő tevékenységről, valamint a Manhattan II tervezet pontos anyagi forrásairól. A CIA igazgatója, mint minden más ügynökségi és minisztériumi vezető az elnök által és a Szenátus jóváhagyásával kerül kinevezésre az éppen aktuális politikai szándékoknak megfelelően. A Carter adminisztráció időszakáig tradicionálisan a CIA igazgatója nem folytatott politikai tevékenységet. Gerald Ford elnök szakított ezzel a hagyománnyal, amikor George Busht kinevezte a CIA igazgatójává 1í975-ben. Carter elnök Stansfield Turner Admirált nevezte ki 1977-ben, mely őt váltotta William Casey a Reagan adminisztráció hivatalba lépésekor 1981-ben. A Bush kormányzat politikai ízlésének megfelelően, a CIA igazgatója minden bizonnyal jóval nagyobb rálátással rendelkezik a titkos financiális ügyletekre, e területen nagyobb a hatalma, vezető szerepet játszik a „nem hivatalos” fekete költségvetés felosztásában, s azokban a fedőtevékenységekben, melyek a Manhattan II elrejtésére hivatottak. A tervezetben résztvevők hatalma még a Truman adminisztráció idejéből eredhet, a Nemzetbiztonsági Tanács tagjain át; a szervezet direktíváiról a mai napig nem olvashattunk az amerikai lapokban, tevékenységük továbbra is titkos. A szervezetet (Nemzetbiztonsági Hivatal) nemrégiben megerősítették, hivatali hatalmát kiterjesztették, így teljes betekintéssel rendelkezhetnek a fekete költségvetésre és a Manhattan II tervezetre. Tevékenységük természetesen a lehető legszigorúbban őrzött titok.

 

 

Egy újabb lopakodó bombázó.

 

A Nemzetbiztonsági Hivatalon belül a Manhattan II tervezetet egy „végrehajtó tanács” koordinálja, természetesen a mindenkori politikai szándékoknak megfelelve, biztosítva a szigorú titoktartást, és a háttérben húzódó politikai szándékok elrejtését. A Manhattan II tervezet végrehajtó tanácsának tagjait a Végrehajtó Iroda delegálja, a tagok kötelessége a fekete költségvetés korrekt felhasználásának biztosítása, s mindennemű információ elrejtése a nyilvánosságtól. A tagok alkotják tulajdonképpen az „árnyékkormányzatot”.

Azonban semmi sem maradhat titokban örökké, mára már azt is tudjuk, hogy a fekete költségvetés éves szinten meghaladja a 1000 milliárd dollárt is. (Körülbelül 100-120 db emberes marsexpedíciót fedezhetne évente!!!) Ez az összeg pedig elképzelhetetlenül nagy. Legnagyobb része titokban folyik el, titokzatos célokra. A történelmet tanulmányozva ezek a célok bizonyára nem kifejezetten békések…

 

Vissza a nyitólapra