„Szárnyaszegett” Galamb – (újabb) merénylet a világűrben – a Columbia űrrepülőgép tragikus végzete

Kutatási munka anyaga - 2002-ből

 

A Columbia (Galamb) űrrepülőgépet hihetetlen biztonsági intézkedések közepette indították. Akik elpusztítására törekedtek, éppen ezért a leszállás folyamán támadták meg. Három esetben is. Talán külön-külön még túlélhetők lettek volna a csapások, de együttesen már semmiképp. Újabb hét ember esett áldozatul sötét erők törekvésének.

 

 1. ábra. A Columbia legénysége - Kalpana Chavla, Ilan Ramon, William McCool, Michael Anderson, Laurel Clark, David Brown és RIck Husband.

 

2. ábra. A Columbia külső hajtóanyagtartályáról levált pihekönnyű szigetelőréteg elsuhan a bal szárny alatt

A visszatérés közben valami nem volt rendben. Ezt rögtön tudni lehetett abból, hogy a rádiókapcsolat váratlanul szakadt meg. Az űrrepülőgép parancsnoka nyugtázta a balos kanyar megkezdési manőverét, ekkor mintegy 63 km-es magasságban jártak Texas állam felett, majd többé már nem hallhatták a hangját. Kisebb megszakításokkal még valamiféle surrogás bejött a rádión, aztán semmi. Akik az eseményeket figyelték ezek után nem sokkal arra lehettek figyelmesek, hogy a visszatérő Űrsikló felizzik és darabokra szakad. A legénység életét vesztette.

Ez volt az űrrepülőgépes repülések sorában a 113. küldetés, egyben a Columbia űrrepülőgép 28. útja.

A katasztrófa okáról azonnal megkezdődtek a találgatások, hiszen a sem a felszállásnál, sem a kéthetes út során semmiféle rendellenességet nem tapasztaltak. A sajtó munkatársai szerették volna a világ döbbenettől sújtott lakosságát minél pontosabb, gyorsabb és szakszerűbb ismerettel ellátni. Neves szakértőket, űrhajósokat kérdeztek meg tehát – köztük természetesen magyarokat is -, akik többsége hihetetlen tájékozatlanságot árult el az egész űrrepülőgép-rendszerrel kapcsolatban. Így, ahelyett, hogy az emberek világos képet kaptak volna a lehetséges okokról, s magáról az űrrepülőgép-rendszerről, félrevezetések tömegének lettek kitéve.

3. ábra. Ron Dittemore, az űrrepülőgép-program igazgatója, bemutatja és megmagyarázza: a szigetelőréteg leváló darabja semmiféle sérülést nem okozhatott.

A NASA mindeközben mélyen hallgatott. Természetesen őket is sokkolták az események. Ők minden elképzelhetőt megtettek a maguk részéről, sőt még annál is többet. A beígért sajtótájékoztatót félóránként halasztgatták, s aztán elmondták azt, amit mindenki más is tudott, miszerint semmit nem tudnak. Ami már ekkor feltűnő volt az a következő: egyetlen egy neves hírtelevízió vagy a NASA által a leszálláskor készült videofilmet sem lehetett látni! Valamennyi hírtévé által bemutatott valamennyi, a katasztrófát rögzítő felvétel, amatőr kamerákkal készült. Mindenesetre elgondolkoztató, hogy a leszállás helyszínén hatalmas apparátussal felvonuló ABC, BBC, CNN, Fox News, a Sky News, az Izraeli TV-társaság, a NASA, stb. stb. profi kameráival rögzített felvételek egyikét sem lehetett látni… Közel két héttel az események után – jelen sorok írásakor - a nagy tévétársaságok még mindig adósak ezzel.

4. ábra. Egy nyilvánvaló hamisítvány. A szárny állítólagos repedéseiről, állítólag az izraeli űrhajós által készített felvétel. A képen az űrrepülőgép semmiféle alkatrésze nem azonosítható, az űrhajó textúrája alapvetően eltér a képen látottól, s a Föld helyzetének ábrázolása is sántít.

A Columbia 16 napos tudományos küldetést teljesített. Mintegy 80 fő kísérletet hajtottak végre. Vizsgálták virágok, köztük rózsák illatának terjedését, az égés során keletkező parányi lánggömböket, különböző élelmiszerek, pl. ketchup tulajdonságainak megváltozását súlytalan körülmények között, valamint sok-sok kísérleti állat viselkedését. Ha a tragédia nem következik be, talán senkinek sem szúr szemet, hogy az indiai születésű Kalpama Chawlán kívül a legénység valamennyi tagja magasan képzett katonatiszt volt. A biológiai és fizikai kísérletek mellett tehát nem kevés szigorúan titkos katonai program végrehajtására is sor került. A katasztrófa után egy héttel polgárőrök, katonák és CIA munkatársak ezrei keresik a „Secret Government Property” (Titkos Kormány Berendezés) jelzésű tárgyakat.

A NASA a sokadik halasztás után megtartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy az űrrepülőgép indításának kezdeti szakaszán a külső hajtóanyagtartály hővédő burkolatának egy darabja levált, s ez megsérthette az űrsikló bal szárnyán a hővédő burkolatot. Az esetleges sérülés a visszatérés során végzetessé válhatott. Neves szakértők már az elhangzásának pillanatában belekapaszkodtak ebbe a bejelentésbe, s azonnal elkezdtek kígyót-békát kiabálni a NASA-ra, hangsúlyozva az Amerikai Nemzeti és Repülésügyi- és Űrhivatal felelőtlenségét. Azonban arról megfeledkeztek az említett neves szakértők, hogy ha az űrrepülőgép hővédő burkolata már az emelkedés kezdeti szakaszán megsérül, akkor az űrhajó már a világűrbe sem juthatott volna ki, hiszen az emelkedés közben legalább akkora, sőt egy kicsivel nagyobb is az űrrepülőgépet érő terhelés, mint a visszatéréskor. Erről a tényről a szakértők megfeledkeztek.

 5. ábra. Egy ábrasorozat 22. darabja. A fekete pontok a már nem működő, a piros pontok a sérült, a zöld pontok a tökéletesen működő szenzorokat mutatják a rádiókapcsolat megszűnése előtt egy perccel. Látható, hogy az egyik kerék már kidurrant, a másik még éppen nem, s a futómű-kamra valamennyi szenzorja túlmelegedést jelez, miközben a szárny más részein még működnek az érzékelők, s a szárnyon magán sincs sérülés nyoma, kivéve a szárnyvéget, ahová a kisülés sújthatott

A katasztrófa után egy héttel kutatók modellezték az esetleges anyagleválás-okozta sérülést. Azt tapasztalták, hogy többszörösen nagyobb energiájú ütközés sem okozhat sérülést a hővédő burkolaton. De semmiféle szakértői tudás nem kell annak belátásához, hogy egy hungarocell sűrűségű és keménységű leváló darab nem igazán képes megsérteni egy acélkeménységű kerámiacsempét…

Neves szakemberek és volt űrhajós állították, hogy ha a hővédő csempék megsérülnek, netán leválnak, a világűrben nincs mód arra, hogy erről az űrhajósok tudomást szerezzenek, vagy esetleg elhárítsák a hibát. Ez a kijelentésük egész egyszerűen nem igaz! Fontos tudni, hogy valamennyi hővédő csempe, mind a harmincvalahány-ezer, egyedi azonosítókóddal rendelkezik. A felszállást követően katonai kémholdak és távcsövek megvizsgálják, vajon valamennyi a helyén van-e. Ha nem, az illető csempét felragasztó munkás abban a pillanatban igen komoly pénzbírságra, netán állásának elvesztésére számíthat. Szinte minden küldetés alkalmával potyogtak le csempék, de ez a veszteség soha nem volt számottevő, mint ahogy most sem. Azonban az űrhajósok minden eshetőségre fel vannak készítve. Arra is, hogy esetleg a nyílt világűrben „csempézniük” kell. Az űrrepülőgép rakterében mindig van egy zsákra való olyan univerzális csempe, melyekkel nagyobb arányú hibajavítás is kivitelezhető. Igaz, csak egy leszállást bírnak ki az így felhasznált tartalékcsempék, de annyi éppen elég.

 6a. ábra. Jól látható az éppen szemből érkező űrrepülőgép, s mögötte a két fénylő pont. A felső, a "kondenzcsík" irányában látható, jóval halványabb.

 6b. ábra. A felső fényes pont eltűnését követően mintegy fél másodperccel kicsap az űrrepülőgépből az első látványosabb robbanás.

 6c. ábra. MIközben az űrrepülőgép darabjaira hullik, a második fényló pont továbbra is követi a lángoló roncsdarabokat, de nem éri őket utol.

Az sem felel meg a tényeknek, hogy az űrrepülőgép legénysége nem lett volna menthető, ha az űrben derül ki a hiba. A meglevő hajtóanyag-mennyiséggel bármikor elérhették volna az űrállomást, ahová szkafanderben átszállva megvárhatták volna az űrállomásra induló következő űrrepülőgépet.

7. ábra. Radarkép a Columbia űrrepülőgép elégése által keltett törmelék- és égéstermék felhőről.

Az űrrepülőgép legénysége a leszállás közben is ki tudott volna ugrani az űrrepülőgépből, feltéve, hogy stabil repülési helyzetben haladnak, s 30 km-es magasság alá ereszkednek. Sajnos, ennél nagyobb magasságban haltak szörnyet.

Nem felel meg a valóságnak, hogy az űrrepülőgépen nincs fekete doboz. Van. Kettő is. Nem igaz, hogy az űrrepülőgép pilótája a földön vett telemetrikus adatokból tudta meg – az állítások szerint legalábbis -, hogy a bal szárny gyorsabban melegszik. Ha ez igaz lenne, akkor a pilóták ki lettek volna szolgáltatva a nagy ismeretlennek azokban a percekben, amikor az ionoszféra alsó határának átlépésekor megszakad a rádiókapcsolat. Az űrrepülőgépen érzékelők tízezrei dolgoznak, s közvetítik a pilóták előtti monitorokra a kért adatokat. Ha valamelyik érzékelő problémát észlel, akkor pedig az azonnal képernyőre kerül.

8. ábra. A Columbia repülésének emblémája. Különös módon sem megpörkölődés, sem a pilóta ruhájának anyagfoszlányai nem látszanak rajta.

Összegezhetjük: az űrrepülőgép tökéletes épségben ért fel a világűrbe és tökéletes épségben indult vissza. Akkor hát mi történt?

Nézzük mindenekelőtt a szemtanúk beszámolóit!

Valamennyi szemtanú beszámolója megegyezik abban, hogy „a katasztrófát megelőző másodpercekben rendkívül erős, kettős hangrobbanás rázkódtatta meg az épületeket”. Az űrrepülőgép visszatérésekor valóban keletkezik hangrobbanás, de csak akkor, amikor az már a leszállópálya közvetlen közelébe ér, s a 10 km-es magasság alá süllyed. 63 km-es magasságban légkör sem igen van, egyszerűen nincs tehát, ami „hangrobbanjon”.

A szemtanúk arról is beszámolnak, hogy „két fényes pont követte az űrrepülőgépet”. Ennek akkor nem is tulajdonítottak jelentőséget, hiszen a leszállást rendszeresen követik vadászgépek. Igen ám, de kb. 800 km-el arrébb, a leszállópálya közvetlen térségében…

 

9. ábra. Az űrrepülőgép egyik manőver-hajtóműve.

A bal szárny melegedését már 7 perccel a rádiókapcsolat megszakadása előtt jelezték a szenzorok. A melegedés nem volt túl jelentős, de ha elemezzük az érzékelők mérési eredményeiről nyilvánosságra hozott adatokat, akkor azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a bal oldali futómű kamrája nyitva volt a légkörbe lépés megkezdésekor! Ezt a rendellenességet a pilótának észlelnie kellett volna! Hacsak. Hacsak még Kalifornia fölött, mintegy 100 km-es magasságban nem találja el az űrrepülőgépet egy lila színű villámlás…

10. ábra. Az űrrepülőgép utasai egyikének a sisakja. Állítólag. Ezen ugyanis vörös zászló látható.

Egy nevének eltitkolását kérő fotós kameravégre is rögzítette a jelenséget. A képeket egyik rokona ismeretségi körének felhasználásával juttatta el a NASA-hoz. Egy rokona segítségével, aki egy templomba járt Jack Lousma volt űrhajóssal. A képeket a vizsgálat lezárásáig nem hozzák nyilvánosságra.

A fotók előzetes elemzése szerint „elektromos kisülés” vagy pedig űrszemét okozhatta a különös lila villámlást. Elektromos kisülés az ionoszférában meglehetősen ritkán talál el tárgyakat, különösen akkor, ha azok csempével vannak burkolva. Létezik azonban három fegyver, mely képes mégis erre: az űrvédelmi program keretében megalkotott automatikus lézerfegyver-rendszer, a HAARP, illetve a HPM. A HAARP lényegében egy rendkívül sokoldalú időjárás-fegyver, de emellett alkalmas emberi agyhullám-befolyásolásra, földrengések, esőzések kiváltására, de képes a Föld bármely pontján elektromos kisülést is kelteni. A Csillagháborús terveknek megfelelően bolygópajzs is létrehozható általa akár interkontinentális ballisztikus rakétákkal szemben, akár „kívülről érkező betolakodók megállítására” – ahogy Bush elnök fogalmazott a napokban… A HPM szigorúan titkos csodafegyver, a rövidítés a „nagy erejű mikrohullámú technológia” megnevezést fedi. Új-Mexikóban fejlesztették ki, ahol röviden csak e-bombának nevezik. A fegyver lényege, hogy minden elektromos impulzust blokkol egy mikrohullámú kisülést követően.

11. ábra. Az újságok később észrevették a baklövést, ezért sürgősen kerítettek egy másik sisakot…

Az űrszeméttel való ütközés sajnos teljesen reális, azonban a különböző radarrendszerek figyelemmel kísérnek minden egyes 5 cm-nél nagyobb, a Föld körül keringő anyagdarabot, egészen mintegy 40.000 km-es távolságig. Ha bármilyen űrobjektumot 5 km-esnél jobban megközelít egy ilyen darab, akkor az űreszköznek parancsot adnak a pályaváltoztatásra.

Ennyi ismeret birtokában összegezhetjük a Galamb végső közelítését.

Az űrrepülőgép az Indiai-óceán felett annak rendje és módja szerint megkezdte a leszállást. Amikor magassága körülbelül 100 km-re csökkent erős elektromos(?) csapás érte a gép hátulsó részét. (Vagy pedig bekapcsolódott az iraki háború miatt bevezetett "narancssárga riadó", minek következtében a Kaliforniai Livermore Laboratórium gigászi lézere tüzelt a "betolakodóra".) Ennek következtében a bal szárny hátsó részén megsérültek az érzékelők, s minden bizonnyal kinyílt a bal oldali futómű kamrájának ajtaja. A közelítés során a csapást szenvedett bal oldali rész a szokottnál gyorsabban melegedett. Mindössze percenként 5-10 fokos melegedési többletről van szól. A nyitott kamraajtók miatt a bal oldali futómű mindkét kereke kidurrant (túlnyomás keletkezett). Az űrrepülőgép ennek következtében nem tudott volna betonra leszállni! Azonban a pilóták igen képzett emberek voltak, a számítógépek is érzékelték a melegedést, ezért az űrrepülőgép kezdett kicsit oldalazni, hogy az adott térség hőterhelését csökkentse. Mindeközben nyilvánvalóvá vált, hogy kidurrant kerekekkel csak vízre lehet leszállni. Tény, a korábbi 112 repülés alkalmával az űrrepülőgép soha nem ereszkedett még vízre, azonban erre képes, s a pilóták is ki vannak képezve vízreszállásra.

12. ábra. A NASA megfogalmazása szerint a képen látható, a bal szárny futómű környéki részét "extrém magas hőmérséklet" érte. Jelen csempék normális hőterhelése a visszatérés során 1000-1300 Celsius fok. Ennek többszörösét kellett elviselniük egy "külső behatás" miatt. Ekkora hő semmiféleképpen sem szabadulhatott fel a műanyaghab sűrűségű, a központi tartályt övező hővédő pajzs becsapódásakor. Sokkal inkább egy közvetlen közeli külső robbanás, lézersugár, vagy elektromágneses csapás következtében.

Mivel a lézerfegyver (a HAARP, illetve a HPM) csapása "nem volt elég hatékony", bekapcsolódott a másodlagos űrvédelmi rendszer. Texas állam területéről két rakétát indítottak az űrrepülőgép felé (Pl. az ASAT – műholdelhárító rakéta – akár 400 km magasságban és 2000 km-es távolságra és képes műholdakat megsemmisíteni, mindamellett néhányszáz kg mindössze a tömege.), valószínűleg két különböző helyszínről, de nagyjából azonos időben. Az első rakéta becsapódott az űrrepülőgépbe, míg a második nem érte el, viszont az első becsapódása után még hosszú másodpercekig lehet látni a felvételeken amint továbbra is követi a már darabjaira szakadozó űrhajót.  

  

13.-14. ábra. A 100 km-es magasságban az első csapást elszenvedett űrrapülőgép bal oldali futóművének kereke. Jól látható, hogy kidurrant, s elég rendesen meg égett. Míg a jobb oldali, szinte sértetlen.

A NASA verziója a start során leszakadó habkönnyű szigetelés által megsértett szárny belépőélre vonatkozóan egyszerűen nem igaz. Nem igaz, hogy egy habkönnyű anyag a hihetetlen mértékben megerősített és kemény szárnyban a legkevesebb kárt is okozta volna. Nem igaz, hogy az űrben a katonai radarképeken látható, az "űrrepülőgépről leváló tárgy" bármelyi merevítő-egység lett volna, hiszen az űrben, a szárnyprofilról készített képek semmiféle(!) károsodást nem mutattak. Egész egyszerűen a hulladékot ürítették ki, mint sok esetben máskor is.

 

15.-16. ábra. Baloldalt a Columbia "nem létező" adatrögzítője látható. Jobb oldalt pedig az erősen károsodott hővédő pajzson talált "idegen anyag". Sárgás színezete erősen utal az űrrepülőgépre kilőtt rakéta robbanófejének aktivitását követő pusztításra.

Hogy kinek állt érdekében elpusztítani a hét űrhajóst, a 2 milliárd dolláros űrrepülőgépet a rakterében elhelyezett 1 milliárdos laboratóriummal? Azoknak, akiknek az az érdeke, hogy az űrhajózás titkos fejezetei továbbra is homályban maradjanak. Vagy pedig egyszerűen valaki "elfelejtette" közölni az automatikus üzemmódra állított (hétvége volt!) űrvédelmi rendszerrel a Columbia paramétereit, mindek következtében a rendszer azt "ellenségesként" jelölte meg...

17. ábra. A Légierő Kutatólaboratóriumának „Starfire Optical Range” nevű berendezése készítette ezt a képet Kalifornia felett 7 perccel a rádiókapcsolat megszakadása előtt. A felvételből többen a bal szárny sérülését vélik kiolvasni. - Hetekkel később ismerték be, hogy bizony erősen "mellébeszéltek", ugyanis a képet egy amatőrcsillagász készítette.

Vissza a kezdőlapra