FATIMA

kutatási anyag - 1991. január

 

Fatima kicsiny portugál falu, Leiria püspökségben, Lisszabontól 130 kilométernyire, tehát az ország középpontjában fekszik. Érdekes régi monda beszéli el a Fatima név eredetét, és azt, hogy egy régi kolostor irányította lakóinak lelki életét. A kolostor a 17. század végén elpusztult, de a hozzátartozó kis templom még ma is áll. Itt aratott győzelmet I. János portugál király, a seregeivel betörő kasztiliai király fölött. A diadalt a Szűzanya segítségének köszönhette s meg is hálálta támogatását. Kolostort emelt a domonkos atyáknak, akik azután Szűz Mária különös tiszteletére, a rózsafüzér-imádságra szoktatták a lakosságot.

Ebben az eldugott, jámbor kis fészekben élt a fatimai csoda három egyszerű kis látnoka: Lucia, Jacinta és Francisco. A három gyermek úgy nőtt fel, mint a báránykák, amelyek őrizetük alatt legelésztek a réteken. Nem tudtak sem írni, sem olvasni. Csak imádkozni szerettek, szorgalmasan tanulták a katekizmust és féltékenyen őrizték lelkük tisztaságát. A csoda idején még csak Lucia járult az első szentáldozáshoz.

 

AZ ANGYAL

1916 tavaszán történt. Francisco és Jacinta, a két testvér engedélyt kapott anyjától, hogy a legelőre mehessen a báránykákkal. Így legnagyobb örömükre együtt tölthették a napot unokatestvérükkel, Luciával. Meguzsonnáztak, elmondták a rózsafüzért, azután játszani kezdtek. Hirtelen szélroham keletkezett. Feltekintettek s íme, az olajfák fölött valami fehérséget pillantottak meg, mely feléjük közeledett. A jelenés alakot öltött: 14—16 éves földöntúli szépségű ifjúnak látszott.

Megállt a gyermekek előtt s így szólt: “Ne féljetek! Én a béke angyala vagyok. Imádkozzatok velem."

Azután letérdelt, fejét egészen a földig hajtotta s háromszor így imádkozott: “Istenem, hiszek Benned, imádlak, remélek Benned, szeretlek Téged. Kérlek bocsáss meg azoknak, akik nem hisznek Benned, nem imádnak, nem remélnek Benned, nem szeretnek Téged."

Az ima után felállt s így szólt: Így imádkozzatok. Jézus és Mária szentséges Szíve meghallgatja majd könyörgésteket." Ezzel eltűnt. A gyermekek pedig ettől kezdve mindennap többször is elmondták az angyal imáját.

Rövid idő múlva viszontlátták a csodálatos ifjút, aki így szólt hozzájuk:

“Mit cselekesztek? Imádkozzatok, sokat imádkozzatok, Jézus Szíve és Mária Szíve benneteket használnak fel irgalmasságuk tervének megvalósítására. Állandó imádságot és áldozatot ajánljatok fel engesztelésül az Úrnak a sok bűnért, amellyel megbántják, és könyörögjetek a bűnösök megtéréért. Így majd elnyeritek a békét hazátoknak. Én vagyok Portugália őrzőangyala ... Mindenekelőtt fogadjátok megadással s viseljétek türelemmel a szenvedéseket, melyeket rátok bocsát az Úr."

Két vagy három hónappal később újból megjelent az angyal. Kezében kelyhet tartott, a kehely fölött az Ostya lebegett s az Ostyából vércseppek folytak a kehelybe. A kehely és az Ostya tovább lebegett a levegőben, az angyal pedig a gyermekek mellé térdelt és így imádkozott:

Legfönségesebb Szentháromság Atya, Fiú és Szentlélek, mélységesen imádlak s felajánlom Neked Jézus Krisztus drága testét, vérét, lelt, Istenségét. Aki a föld minden tabernákulumában jelen van, elégtételül és engesztelésül az Öt érő gyalázatért, szentségtörésért és közönyért. Szentséges Szívének és a szeplőtelen Szűz Mária Szívének érdemeire kérjük, add, hogy a bűnösök megtérjenek."

Az angyal ezután felemelkedett, vette az Ostyát s odanyújtotta Luciának, a kehely tartalmát elosztotta Jacinta és Francisco között, majd pedig így szólt: “Egyétek és Igyátok Jézus Krisztus testét és vérét. Akit a hálátlan, emberek oly szörnyűségesen meggyaláztak!" Ezután ismét a ldre vetette magát s háromszor megismételte a fenti imát. Végül eltűnt.

A gyermekek aznap is, később is a természetfölötti események hatása alatt maradtak. Csak napok múltán nyerték vissza rendes lelkiállapotukat.

 

A SZÜZANYA

AZ ELSŐ MEGJELENÉS

1917 május 13án a három pásztorgyermek az iriai völgykatlanban, a ,,Cova da Iriában", Fatimától mintegy három kilométernyire legeltette nyáját. Rózsafüzért imádkoztak, azután kövekből házat építettek. Ez volt legkedvesebb játékuk. Hirtelen villám hasított át a ragyogó napsütésen! Ijedten pillantottak az égre: egyetlen felhőcske sem látszott! Mégis jobbnak látták, hogy hazafelé induljanak. Amint fölfelé kapaszkodtak a dombon, újabb villám vakította el szemüket. Rémületükben most már futni kezdtek, de egyszerre megálltak, mintha földbe gyökerezett volna lábuk. Néhány lépésnyire tőlük a kis tölgyfa fölött csodálatos ragyogásban, gyönyörű nőalak lebegett. Kedves mozdulattal nyugtatta meg a gyermekeket:

“Ne féljetek, nem bántlak benneteket."

A gyermekek először hallgatagon, mozdulatlanul nézték. Végre Lucia kinyögte:

“Honnan jössz?”

“Az égből jövök."

,,És mit kívánsz tőlem?"

“Azért jöttem, hogy megkérjelek benneteket, legyetek itt minden hónap 13án hatszor egymásután ugyanebben az órában, egészen októberig. Októberben majd megmondom, hogy ki vagyok és mit kívánok tőletek."

Egy pillanatig csend lett Francisco látta ugyan a gyönyörű alakot, de nem hallotta a beszédet. Jacinta hallotta a párbeszédet, de nem volt bátorsága megszólalni. Lucia végre újabb kérdést tett fel:

,,Te a mennyből jössz . . . én is az égbe fogok jutni?"

“Igen."

,,És Jacinta?"

“Ö is."

,,És Francisco?"

“Francisco is; de előbb még sok rózsafüzért kell elmondania."

Lucia ezután még két fiatal leány sorsáról érdeklődött, akik nemrégen haltak meg; a jelenés azt mondta, hogy az egyik a mennyországban van, a másik a tisztítóhelyen. Azután így folytatta:

“Akarjátok-e Istennek ajándékozni magatokat, hajlandók vagytok-e minden áldozatot meghozni és minden szenvedést elfogadni, amelyet engesztelésül bocsát rátok, a sok bűnért, amellyel az isteni Fölséget megbántják, a bűnösök megtéréséért és elégtételül a sok káromlásért és más sértésért, amellyel Mária szeplőtelen Szívét illetik az emberek?"

“Akarjuk" — válaszolta lelkesen Lucia mindhármuk nevében.

Az Úrnő kedves, anyai mozdulatával fejezte ki megelégedését, majd kijelentette, hogy hamarosan sokat kell szenvedniök, de Isten kegyelme mindenkor megerősíti és megvigasztalja őket. Végül széttárja összekulcsolt kezét és csodálatos, szelíd, de mégis szívbemarkoló fényt sugárzott a kis látnokokra. “Ebben a fényben úgy láttuk magunkat, mint ahogy Istenben vagyunk, tisztábban, mintha a legragyogóbb tükörbe néztünk volna." Ekkor térdre vetették magukat és elmondták az angyal imáját a Szentháromsághoz. Az Úrnő végül azt ajánlotta, mondják el a rózsafüzért mindennap, hogy kiesdekeljék a világnak a békét. Majd könnyedén felemelkedett és, kelet felé, eltűnt a szemük elől. A gyermekek lassanként magukhoz tértek elragadtatásukból és izgatottan tárgyalták meg az eseményt. Lucia meghagyta a kisebbeknek, hogy senkinek se szóljanak otthon, de a kis Jacinta mégsem tudta megállni, hogy el ne meséljen mindent az édesanyjának. Erre szembesítették Franciscóval és Luciával. Lucia anyja, abban a meggyőződésben, hogy képzelődés az egész, szigorúan megbüntette leányát. A jelenés híre azonban hamarosan elterjedt a vidéken, bár senki sem adott hitelt a három gyermek állításának.

 

A MÁSODIK MEGJELENÉS

Elérkezett június 13a, Szent Antal ünnepének előestje, melyet egész Portugáliában, de különösen Fatimában nagy ténnyel ünnepelnek meg, hiszen Szent Antal az egyházközség védőszentje. A gyermekek szülei az ünnepségre készülnek, a kis pász • torok pedig a Cova da Iriába. Mintegy ötven ember követte őket kíváncsiságból. Elimádkozták a rózsafüzért s pontosan délben újra megjelent a villám, majd pedig az Úrnő maga.

,,Mit kívánsz tőlem?" — kérdezte Lucia ismét. A jelenés azt felelte, hogy jövő hónap 13án újból eljön, addig pedig mondják el mindennap a rózsafüzért. Majd így folytatta:

,,Azt akarom, hogy tanuljatok meg olvasni. Akkor majd megmondom, mit kívánok." Lucia egy betegért könyörgött, akit imaiba ajánlottak:

,,Ha megtér, egy éven belül meggyógyul." Ezután egy titkot bízott a gyermekekre: ez volt az “első titok". Francisco megint nem hallotta, mit mondott az Úrnő és Luciától tudta meg ,,titkát". Mi lehetett a titok?

 

AZ ELSŐ TITOK

Ma már lehullott róla a lepel. Lucia 1927-ben engedélyt kapott Jézustól, hogy közölje a titkot a világgal. Az ő parancsára írta le Lucia az akkor lefolyt párbeszédet:

Lucia:

,,Kérlek téged, végy magadhoz mind a hármunkat a mennyországba!"

Az Úrnő:

,,Igen, hamarosan eljövök, hogy elvigyem Franciscót és Jacintát. Neked tovább kell a földön maradnod. Jézus fel akar használni téged, hogy az emberek jobban megismerjenek és megszeressenek engem. Meg akarja alapítani szeplőtelen Szívem tiszteletét a világban. Aki gyakorolja ezt, annak megígérem, hogy üdvözül. Az ilyen lelkek előnyben részesülnek Istennél, mint virágok, amelyeket trónja elé helyezek."

Lucia:

,,Így hát egyedül kell itt maradnom a földön?"

Az Úrnő:

,,Nem, leánykám. Sokat szenvedsz? Ne veszítsd el bátorságodat! Én sohasem hagylak el téged. Az én szeplőtelen Szívem lesz menedéked és utad, mely Istenhez vezet." Mialatt az utolsó szavakat mondta, széttárta kezét s fényt sugárzott a gyermekekre, mely által mintegy Istenben látták önmagukat. Francisco és Jacinta olyan sugárkévében álltak, mely az ég felé tört, mert rövidesen oda kellett kerülniök, Lucia viszont olyan sugárözönben állt, mely a földön ömlött el. A jelenéstől jobbra egy szívet láttak, melybe mindenfelől tövisek hatoltak bele. Rádöbbentek, hogy ez Mária szeplőtelen Szíve, melyet a világ számtalan bűne sebzett meg s amely vezeklést, jóvátételt kíván. Lucia végezetül így ír: ,,A Szűzanya akkor nem parancsolta meg, hogy hallgassunk, de mi éreztük, hogy ez az Úr kívánsága." Amikor a jelenés távolodni kezdett, a körülállók a kis tölgyfa irányából rakétaszerű kis robbanást hallottak, majd látták, amint fehér felhőcske emelkedett az égnek. A látnokok vágyódó pillantással kísérték a Boldogságos Szüzet, Lucia pedig felkiáltott:

,,Ha látni akarjátok, ott van ... ott..." S a felhőre mutatott. Amikor az is eltűnt, így szólt:

,,Vége. Az ég bezárult." A kis pásztorok hazatértek. Éppen a nagymise végére értek a faluba. A két család állásfoglalása ellentétes volt. A két kisebb gyermek szülei hittek beszédüknek, Lucia anyja viszont képzelődésnek tartotta az egészet. El is vitte leányát a paphoz, hogy gyónja meg hazugságát. A plébános csak annyit mondott, hogy a jelenés lehetett az ördög cselvetése is.

,,Nem," — jelentette ki Jacinta, mikor ezt meghallotta azt gondolta az ördög csúf és a pokolban lakik. ,,Az az Úrnő pedig csodálatosan szép volt és az égbe ment."

 

A HARMADIK MEGJELENÉS

Július 13án már több mint 3000 ember kísérte a gyermekeket a Cova da Iriába. Lucia egészen az utolsó pillanatig otthon akart maradni, annyira megfélemlítették a szülei s az ördögtől való rettegése. Végül azonban mégis útnak indult két kis társával. A jelenés pontosan délben ismétlődött meg. Lucia eleinte nem akart megszólalni, de a kis Jacinta rábeszélésére végül mégis feltette a megszokott kérdést:

,,Mit kívánsz tőlem?" Az Úrnő újból megkérte, hogy ne mulasszák el a jövő hó 13-át, mondják el mindennap a rózsafüzért a Szűzanya tiszteletére, hogy kiesdekeljék a háború gyors befejeződését, mert csak a Szűzanya segíthet rajtuk. Lucia megkérte az Úrnőt, hogy mondja meg nevét és tegyen csodát, hogy mindenki higgyen megjelenésében. Kérésére a jelenés azt felelte, hogy csak jöjjenek el minden hónap 13-án: októberben majd megmondja, hogy kicsoda Ő s akkor nagy csodát is tesz, hogy mindenki higgyen benne. Luciának még egyéb kérései is voltak: gyógyítson meg az Úrnő egy szegény nyomorékot, térítsen meg egy családot, vigyen egy beteget magával az égbe. Az Úrnő azonban mindannyiuknak csak a rózsafüzér imádkozását ajánlotta, majd így folytatta:

,,Áldozzátok fel magatokat a bűnösökért és mondjátok gyakran, különösen, ha áldozatot hoztok: Jézusom, irántad való szeretetből, a bűnösök megtéréséért, engesztelésül a megbántásokért, amelyek Mária szeplőtelen Szívét érik." Végül feltárta előttük második és legnagyobb titkát, azzal a kifejezett utasítással, hogy az ő engedélye nélkül senkinek el ne mondk. Lucia huszonöt évig hallgatott és csak 1941-ben tárta fel ezt a titkot. Mi lehetett ez a titok?

 

A MÁSODIK TITOK

Lucia 1941-ben “engedelmességből és az ég engedélyével" a következőket írta: “A titok három különböző, de szorosan összefüggő dolgokból állott. Ezek közül keltőt mondhatok el most, a harmadik pillanatnyilag még titok marad."

 

Az első része: a pokol látomása

“Amikor Mária az utolsó szavakat kiejtette, amelyekről már beszámoltam, széttárta kezét, mint ahogy a megelőző két hónapban is tette. A belőle kiáradó fénycsóva ezúttal behatolt a földbe s ott nagy tűztengert láttunk, benne elmerülve pedig fekete, megégett lényeket, ördögöket és lelkeket, emberi alakban. Ezek olyanok voltak, mint átlátszó, izzó széndarabok. A lángok között magasba emelték őket, majd leestek, mint a súlytalan szikrák, de mégsem lebegtek, hanem visszazuhantak a szörnyű parázsba. Közben olyan rettenetes jajgatást, fájdalmas, kétségbeesett kiáltozást hallattak, hogy valósággal reszkettünk a borzadástól és az ijedségtől. (Bizonyára ebben a pillanatban tört ki belőlem az a fájdalomkiáltás, amelyről a körülöttem álló emberek beszéltek.) Az ördögök olyanok voltak, mint valami szörnyű és utálatos ismeretlen állati alakok, de átlátszóak, mint az izzó szén. Ez a látomás csak egy pillanatig tartott. És hálával tartozunk jóságos mennyei Anyánknak, hogy már előzőleg megígérte nekünk a mennyországot. Máskülönben, azt hiszem, meghaltunk volna az ijedségtől és a borzalomtól."

 

A második része: Mária szeplőtelen szívének tisztelete

Amikor mintegy segélykérően néztünk fel a Szűzanyára, jóságos, szomorú hangján így szólt:

,,Láttátok a poklot, ahová a nagy bűnösök jutnak. Az ő megmentésükre akarja az Úr az én szeplőtelen Szívem tiszteletét a világban meghonosítani. Ha az emberek megteszik azt, amit nektek mondok, sok lélek megmenekül és a béke is elérkezik. A háború (1914—1918) már vége felé közeledik; ha azonban nem szűnnek meg az Urat bántalmazni, nem sok idő telik bele s új, még szörnyűbb háború kezdődik. Ez a következő pápa uralma alatt történik. Ha majd egy éjszakán ismeretlen fényt láttok feltűnni, tudjátok, hogy ez az isteni jel, hogy a világ számtalan bűnéért közeleg a büntetés. Ez a büntetés: háború, éhínség, az Egyház és a Szentatya üldözése ... Hogy ezt megakadályozzam, eljövök, hogy a világot felajánlják az én szeplőtelen Szívemnek és az elsősszombati engesztelő szentáldozást bevezessék. Ha teljesítik kérésemet, egy keleti ország megtér és béke lesz. Ha nem teljesítik, akkor hitellenes propaganda terjeszti majd a világban tévtanait; háborút s egyházüldözést idéz elő. Sok jó embert fognak megkínozni; a Szentatyának is sokat kell szenvednie; több nemzetet megsemmisítenek... A láthatár komor. Egy fénysugár mégis áttöri:

,,Végül mégis szeplőtelen Szívem diadalmaskodik ... Egy nagy ország megtér és hosszú békekorszak köszönt a világra. Portugália pedig megőrzi hitét." A jelenés végül így szólt: (A titok harmadik részét még homály borítja.)

,,Ne mondjátok el senkinek. Csak Franciscónak mondhatjátok meg. Ha majd a rózsafüzért imádkozzátok, tegyétek minden tized végére: Jézusom, bocsásd meg bűneinket, őrizz meg bennünket a pokol tüzétől, vigyél minden lelket a mennyországba, különösen azokat, amelyek leginkább rászorulnak irgalmadra." Valamivel előbb még azt mondotta: — Szükséges, hogy megjavuljanak, bocsánatot kérjenek bűneikért s ne bántsák meg többé az Úr Jézust, akit már annyiszor megbántottak." A körülállók mit sem sejtettek ezekből a titkokból, csak annyit láttak, hogy a jelenés helyére fehér felhő ereszkedett le s a nap fénye feltűnően elhomályosodott. Ezek a jelenségek a látomás végeztével szűntek meg.

 

A NEGYEDIK MEGJELENÉS

Az egyházi körök—a fatimai jelenéssel kapcsolatban — továbbra is tartózkodnak minden állásfoglalástól. Annál hangosabb volt a sajtó, melynek egy része szélhámosságnak minősítette a látomásokat. Kirohanása azonban kétségtelenül nagyot lendített a dolgon, mert így egész Portugália megismerte Fatimát és augusztus 13án már mintegy 15000 néző özönlött a Cova da Iriába. Ezúttal nemcsak kíváncsiak tartózkodtak ott, hanem már jámbor hivők morzsolgatták a rózsafüzért és énekeltek egyházi énekeket. Dél volt már, de a kis látnokoknak se híre, se hamva! Nagy volt az izgalom, a csalódottság, az aggodalom. Végre elterjedt a hír, hogy a gyermekeket letartóztatták és börtönbe zárták. A körülállók hangosan méltatlankodtak s már-már elindultak a kerületi elöljáróhoz, ekkor azonban rendkívüli jelenség kötötte le az emberek figyelmét. Hirtelen mennydörgés hallatszott, villám cikkázott s a tölgyfa körül gyönyörű felhő képződött. Mintegy tíz perc múlva felemelkedett a felhő és eltűnt a nézők szeme elől. Mindenki megnyugodott és a kerületi elöljáró is megmenekült a veszélytől. A Szűzanya tehát nem maradt el a találkozóról. A kicsinyek elmaradtak, de nem saját hibájukból. Már 11-én faggatni kezdték őket, gondolván talán bevallják “hazugságaikat". Hiába volt minden. Végül 13-án reggel letartóztatták s Vila Nova di Ourem-be, a kerületi elöljáró színe elé vezették őket. Az elöljáró, Arturo d'Oliveira Santos volt. A gyermekek többszöri sürgetésre sem voltak hajlandók titkukat elárulni s erre bezárták őket. Egész nap s a következő napon is faggatták s szörnyű fenyegetésekkel rémítgették őket. Az elöljáró megígérte, hogy forró olajban főzeti meg mindhármukat, de ez sem használt. Augusztus 15-én végre megelégelte a dolgot, s szüleikhez küldte vissza a gyermekeket. Amikor Lucia anyja meghallotta, hogy leányát bezárták, így szólt: — “Nem baj, megérdemelte! Ha hazugság volt, amit mondott, most megkapja büntetését, ha igaz volt, majd megvédelmezi a Szűzanya." S a Szűzanya valóban meg is védelmezte.

Augusztus 19-én, vasárnap, Lucia és Francisco együtt őrizték a nyájat a kisfiú bátyjával, Jánossal egy “Valinhos" nevű helyen. Hirtelen észrevették, hogy a levegő átszíneződik, ugyanúgy mint a Cova da Iriában, a jelenések előtt. Máris cikkázott a villám s Lucia azonnal hivatta Jacintát. Egy pillanattal a kislány megérkezése után megjelent az “Úrnő".

Először is arról panaszkodott, hogy a gyermekeket 13án megakadályozták a megjelenésben s hozzátette, hogy az októberre ígért csoda büntetésből nem lesz olyan hatásos. Újból figyelmeztette a gyermekeket a rózsafüzér-imádságra s kérte őket, hogy a következő két hónapban tartsák be pontosan a megbeszélt időpontot. Lucia megkérdezte, mi történjék a zarándokok ajándékaival, amelyeket a tölgyfa alá helyeztek. A jelenés megnevezte az ajándékok felhasználásának módját, válaszolt Lucia egyéb kérdéseire, és szomorú hangján egyre csak az imádságot és az önmegtagadást ajánlotta a gyermekeknek, majd így végezte szavait:

,,Imádkozzatok, imádkozzatok és hozzatok sok áldozatot a bűnösökért. Be sokan Jutnak a pokolba, mert senki sem hoz áldozatot, senki sem imádkozik értük."
A látomás megint 10 percig tartott, azután az “Úrnő" újra eltűnt. A gyermekek megvigasztalódva tértek haza. A faggatás, a kínzás folytatódott, de a kicsinyek nyugodtan mondták: —
,,Ha megölnek bennünket, annál jobb! Legalább hamarabb jutunk a mennyországba."

 

AZ ÖTÖDIK MEGJELENÉS

Az üldözések, a hatóság ellenállása lelkesítő hatást váltott ki Portugália népében. Szeptember 13án már több mint 20.000 ember jelent meg a jelenés színhelyén a völgykatlanban. Amikor a gyermekek megérkeztek, felszólították a körülállókat, hogy imádkozzanak Máriához. Délben elhomályosodott a nap fénye, majd a kíváncsiak s a hívők legnagyobb ámulatára fénylő gömb jelent meg az égen, mely lassan lebegve haladt kelet felé. Eltűnt, majd újból megjelent s a nap irányában tovább haladva végleg megsemmisült. Ötödik látogatása alkalmával azt mondta a Szűzanya Luciának és a kicsinyeknek, hogy csak folytassák a rózsafüzér-imádságot, hogy kiesdekeljék a háború végét. Azután megígérte, hogy októberben Szent Józseffel és a Kisded Jézussal tér vissza. Meghagyta nekik, hogy a jövő hónap 13án biztosan jöjjenek el a Cova da Iriába. Lucia ezután arra kérte az Istenanyát, gyógyítana meg néhány beteget. A jelenés azt felelte, hogy egyikmásik meggyógyul, de néhányan nem, mert azokban nem bízik az Úr.

— A nép szeretne ezen a helyen kápolnát építeni — közölte Lucia. Ezt a kérést helyeselte a Szűzanya s meghagyta, hogy az adományozott pénz egyik feléből fedezzék az építkezés kezdeti költségeit. A nap elhomályosodásán kívül, mely annyira észrevehető volt, hogy a holdat és a csillagokat is látni lehetett és a fénylő gömbön kívül más jelek is kísérték a Szűzanya és a gyermekek titokzatos párbeszédét. A levegő sárgásan elszíneződött és fehér felhő burkolta a tölgyfát és a kis látnokokat. Az égből különös kis fehér pelyhek hullottak, majd a föld fölött néhány méternyire szétoszlottak.

 

A HATODIK MEGJELENÉS

A csodás jelenségeknek tulajdonítható, hogy sokan komolyan hittek már a gyermekek állításainak s valóságos emberáradat özönlött az Iria völgyébe. Egész Portugália forrongott. Október 13án már mintegy 60.000 ember sereglett a kicsinyek köré. Esős, hűvös nap volt, de a tömeg mégis egyre növekedett. Még a legtávolabbi vidékekről is egyre jöttek a hívek és a kíváncsiak, hogy tanúi legyenek az október 13ára ígért nagy csodának. A három gyermek rémülten, elveszetten állt a tömegben, a kíváncsiak minden oldalról lökdösték, taszigálták őket. Közeledett a dél. Lucia ekkor meghagyta, hogy mindenki csukja össze az ernyőjét s kezdje meg a rózsafüzér-imádságot. Pontosan délben megjelent a fényalak. A körülállók ismét csak egy fehér felhőt láttak, a kis csoport körül. Lucia megismételte szokott kérdését:

,,Ki vagy és mit kívánsz tőlem?" A jelenés pedig végre megfelelt a kérdésre s elárulta, hogy ő Rózsafüzér Királynője s az a kívánsága, hogy ezen a helyen kápolnát építsenek tiszteletére. Ezúttal hatodszor ajánlotta a mindennapi rózsafüzér imádságot. Hozzátette még, hogy a háború már a vége felé közeledik s a katonák hamarosan hazatérhetnek. Luciát számtalan. ember kérte, hogy adja elő kélését a Szűzanyának. Ezért így szólt:

,,Annyi kérnivalóm lenne még ..."

A Szentszűz azt válaszolta, hogy egyes kéréseket teljesít, másokat nem. Azután rögtön visszatért üzenetének lényegéhez: — ,,Az emberek javuljanak meg és kérjenek bocsánatot bűneikért." Majd szomorú arccal, könyörgő hangon fűzte hozzá: ,,Ne bántsak meg többé az Urat, akit úgyis annyiszor megbántottak már!" Ez volt a Szentszúz utolsó szava s a fatimai üzenet lényege. Azután széttárta kezét, mélyből fény sugárzott és ujjával a napra mutatott...

 

A NAPCSODA

Ebben a pillanatban Lucia felkiáltott: ,,Nézzétek a napot!" Mily csodálatos színjáték! Az eső hirtelen elállt, a felhők szétszakadtak s a napkorong láthatóvá vált. De nem aranyos színben tündökölt, hanem ezüstösen csillogott mint a hold. Majd rettenetes sebességgel forogni kezdett saját tengelye körül. Olyan volt, mint egy tüzes kerék, sárga, zöld, vörös, kék és ibolyaszínű sugárkévéket vetett maga köré. Egy pillanatra megállt, majd újból forogni kezdett. Ismét megállt és megint, harmadszor is forogni kezdett s még csodásabban szórta a tündöklő színeket. A tömeg mozdulatlanul, elragadtatva bámult. Hirtelen mindenki úgy látta, mintha a nap leszakadna a mennyboltról s feléjük zuhanna. Rémült kiáltás tőrt fel tízezrek torkából: “Csoda! Csoda!"

,,Hiszek Istenben!"

,,Üdvözlégy Mária!"

,,Istenem, irgalom!" — És mindnyájan térdre borultak a sárban és hangosan mondták a bűnbánat imáját. Ez a színjáték jó tíz percig tartott. Kb. 60.000 ember látta, közöttük hivők és hitetlenek, egyszerű parasztok és művelt városiak, tudósok, újságírók. És minden előkészítés nélkül szakadt rájuk a csoda, csak egy kislány kiáltására lettek figyelmesek: ,,Nézzétek a napot!" ... És ugyanazokat a jelenségeket észlelték, egyazon időben s azon 9 napon, abban az órában, melyre a Szűzanya a csodát ígérte. S azonkívül is sokan látták még öt vagy még több kilométernyi távolságban Fatimától. Ezeket az embereket pedig igazán senki sem vádolhatja elfogultsággal, sem szuggesztió alatt nem állhattak. Az átázott ruhák is néhány perc alatt teljesen megszáradtak. Miért volt szükség ezekre a csodákra? Nyilván azért, hogy bizonyítsák a jelenések valódiságát és hangsúlyozzák a mennyei üzenet rendkívüli jelentőségét, melynek átadója maga az irgalmasság Anyja volt. Legyen neki hála és dicséret! Az ötödik megjelenés alkalmával a Szűzanya megígérte a gyermekeknek, hogy októberben Szent Józseffel és a Kisded Jézussal tér vissza. És most, amikor felemelkedett a nap felé, a gyermekek a nap mellett hirtelen megpillantották a Szent Családot. Jobb felől a Szentszúz állt fehér ruhában, égszínkék köpenyben, arca ragyogóbb mint a nap, bal felől Szent József a Kisded Jézussal, aki egykét évesnek látszott. A Szent Család megáldotta a világot a kereszt jelével. Amikor a látomás eltűnt, Lucia látta az Üdvözítőt, amint megáldja a tömeget, majd újból a Szentszűzet, két különböző megjelenési formában. Csak ezeknek a látomásoknak szétfoszlása után tudták a látnokok egész figyelmüket a napra irányítani.

 

FATIMA A CSODA UTÁN

1917 óta a Szűzanya nem jelent meg többé a Cova da Iriában, de ekkor kezdődtek meg a rendszeres zarándoklatok minden hó 13án, főként május és október között. S a Szentszúz kegyelem ajándékai leszálltak a beteg lelkekre, a beteg testekre. A jelenések helyén először emlékívet állítottak, majd kicsiny kápolnát emeltek, végül pedig hatalmas szentélyt építettek. Ma a templom körül kórház, lelkigyakorlatosház és más épületek sorakoznak. Az ellenfél természetesen nem nyugodott bele oly könnyen az eseményekbe. Minden erejével küzdött az ájtatosság elterjedése ellen. Az egyházi hatóság vizsgálata 1917—19-ig, majd 1922 májusától 1930 áprilisáig tartott. Végül hivatalosan elismerték a fatimai jelenések hitelességét s megengedték a fatimai Szűz tiszteletének terjesztését. A nép persze nem várta be az egyházi hatóság jóváhagyását, hanem az első perctől kezdve százezrével özönlötte el a kegyhelyet. Az egyházi jóváhagyást például 100.000 ember jelenlétében olvasták fel, éppen tizenhárom évvel az utolsó jelenés után. A lisszaboni bíboros pátriárka vezetésével és 300.000 zarándok rézvételével, akik Portugália minden részéből sereglettek Fatimába. A spanyol polgárháború idején, a portugál egyház újból zarándoklatot szervezett Fatimába, hogy a fatimai Szűz segítségével megmentsék hazájukat a veszedelemtől. És Portugália megmenekült...

1938 május 13-án megismételték a fatimai Szűznek tett felajánlást. A jelenések huszonötéves évfordulóján, 1942ben csodálatos, soha nem látott diadalmenetben kisérték a Szentszúz szobrát Falimából Lisszabonba. Milliók zarándokoltak a Cova da Iriába, hogy egyesítsék imájukat a jubiláló Szentatyával s könyörögjetek a békéért. Portugália csodálatos változáson ment át a huszonöt év alatt. A püspöki körlevélben olvashatjuk: “Aki 25 évvel ezelőtt hunyta le szemét Portugáliában, ma nem ismerné meg többet az országot. Olyan mély, olyan hatalmas változás állott be életében s mindez annak az egyszerű, láthatatlan tényezőnek a következtében, melyet a fatimai Szűz megjelenése jelentett."

 

A KIS LÁTNOKOK

 

A két kis testvér, Francisco és Jacinta nincsenek már közöttünk. Örök boldogsában szemlélhetik a fénybe öltözött “Úrnőt". A Szentszűz első megjelenése alkalmával azt ajánlotta a kicsinyeknek, hogy hozzanak áldozatokat a bünősök megtéréséért. A gyermekek tanácstalanok voltak, mert nem tudták, mivel hozhatnának áldozatot. Másnap azután Francisco így szólt:

— Adjuk oda uzsonnánkat az állatoknak. Ez áldozat. Ez volt első böjtnapjuk, de az elsőt sok újabb követte, csakhogy akkor már nem az állatoknak adták, az ennivalót, hanem a szegény gyermekeknek. Lassankint a művésziességig fejlesztették önmegtagadásukat.

1918 decemberében Francisco és Jacinta spanyolnáthát kaptak. Lucia minden szabadidejét velük töltötte. Mind a hárman tudták, hogy ez a két gyermek utolsó betegsége.

Francisco, aki hitt az égi üzenetben, melyet nem közvetlenül a Szűzanyától, hanem csak Luciától hallott; Francisco, aki számtalan rózsafüzért mondott el a Szentszűz kívánságára, Francisco, aki oly sok áldozatot hozott a bűnösökért, 1919 április 3án részesült az első szentáldozásban s másnap örökre lehunyta szemét. Még nem töltötte be tizenegyedik évét.

Jacinta kálváriája hosszabb volt. A “spanyol" következtében súlyosan megbetegedett. Szenvedését áldozatul ajánlotta fel a Szűzanyának. Végül a lisszaboni kórházba vitték, hogy műtétnek vessék alá. Fájdalmai és áldozatossága egyre növekedett. Magányosan halt meg, ahogy a Szűzanya előre megjövendölte neki betegsége folyamán, egyik látomásában. 1920 február 20-an lehelte ki lelkét. Még nem töltötte be a tizedik évét. Bátyja, Francisco mellé temették a fatimai temetőbe. Sírkövükön csak ez áll: “Itt nyugszik Francisco és Jacinta Marto földi porhüvelye, akiknek megjelent a Szűzanya." Lucia továbbra is elzarándokolt a tömeggel minden hó 13-án s a Cova de Iriában mondta el rózsafüzérét. Majd püspöki ajánlatra belépett a dorottyás nővérek intézetébe. Ott senki sem tudta, hogy a nővér, aki beöltözése alkalmával a Maria das Dores (Fájdalmakról nevezett Mária) nevet kapta, voltaképen a fatimai Lucia. Csak örökfogadalma napján tudták meg társnői a valóságot. A Szűzanya azóta is állandóan segítségére van, hiszen Mária nővér az ő titkaink letéteményese.

 

A harmadik titok

A Vatikán nemrégiben nyilvánosságra hozta a "3. fatimai titkot", s hozzá pápai értelmezést.

 

A két, már korábban elmondott rész után Miasszonyunk bal oldalán, egy kicsit magasabban láttunk egy angyalt, bal kezében lángpallossal; szikrázva lángokat bocsátott ki magából, mintha föl akarná gyújtani a világot; de a lángok kialudtak, amikor találkoztak a Miasszonyunk felénk nyújtott jobbjából áradó sugárzással. Az Angyal jobb kezével a földre mutatva hangos szóval mondta: »Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!« 

Egy igen nagy fényességben, ami Isten, láttunk »valami olyasmit, mintha tükör előtt vonultak volna emberek«, láttunk egy fehérbe öltözött püspököt »akiről úgy gondoltuk, ő a Szentatya«. Sok más püspök, pap, szerzetes és szerzetesnő ment föl egy meredek hegyre, melynek csúcsán nagy kereszt állt fatörzsekből, mintha hántolatlan paratölgy lett volna; a Szentatya, mielőtt odaért, egy félig lerombolt, félig düledező városon ment keresztül botladozó léptekkel, fájdalommal és aggodalommal telve imádkozott az út mentén heverő holtak lelkéért; fölérve a hegy tetejére, térdre borult a nagy kereszt lábánál, és egy csoport katona lőfegyverekkel és nyíllal tüzelve , megölte őt. Ugyanígy haltak meg egymás után csoportokban a püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők, különféle világi emberek, különböző társadalmi osztályokból és állásokból való férfiak és nők

A kereszt két szárnya alatt két angyal állt, mindegyiknél kristály öntözőkanna, melybe összegyűjtötték a vértanúk vérét, s öntözték vele az Istenhez közeledő lelkeket

A harmadik jelenés végén a Szűzanya ezt mondta:

Erről senkinek se szóljatok, Ferenccel közölhetitek. Amikor a rózsafüzért imádkozzátok, ezt mondjátok minden tized után: Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől, és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra. 14

Ezután egy pillanatnyi csend következett. és megkérdeztem:

Nem óhajt semmi mást?

Nem, ma nem akarok már semmit.

A szokott módon fölemelkedett keleti irányban. Majd eltűnt az égbolt végtelen távlatában.

            Mennydörgést lehetett hallani, ami annak a jele volt, hogy a jelenés véget ért.

 

Vissza a kezdőlapra