Az első nő a világűrben – I. rész

A Vosztok női űrhajócsoportjának története

 

1963. júniusában a Szovjetunió fiatal női ejtőernyőst küldött a világűrbe, egyszemélyes Vosztok repülés keretében. Valentyina Tyereskova alhadnagy kilövése betetőzését jelentette annak az 1962 elején kezdődött rövid kiképzési programnak, melynek célja női űrhajós világűrbe juttatása volt azelőtt, mielőtt az amerikaiak ezt egyáltalán megtehetnék. Jelen tanulmány részletesen bemutatja a kiválogatás történetét és a kiképzést, melyen Tyereskova és kolléganői átmentek, valamint Tyereskova életének 1964-ben bekövetkezett drámai eseményeit – elsőként magyarul megjelentetve.

 

1963. júniusának egyik meleg vasárnap reggelén, miközben az egyesült Államok lakosai mély álmukat aludták, az európaiak pedig éppen ébreereeztek, a bajkonuri kilövőállásban két fiatal szovjet kozmonauta készülődött, hogy belépjen a történelembe. Miután átestek az orvosi vizsgálatok során és megkapták az utolsó technikai eligazításokat, valamint bátorítást kollégáiktól, némi segítséggel felöltötték jellegzetes narancssárga űrhajós-öltözéküket. Búcsút mondtak barátaiknak, a mérnököknek és a doktoroknak, aztán beszálltak egy közönségesnek látszó turistabuszba és 15 percnyi utazást követően megérkeztek a kilövőpad szomszédságába.

 

1. ábra. Valentyina Tyereskova – a világ első űrhajósa – napjainkban

 

Amikor a busz elérte a startállványt, ahol a Vosztok űrhajó várakozott hordozórakétája csúcsán, a két kozmonauta felállt, csendesen összeölelkezett, majd megkocogtatta a másik hófehér űrsisakját. A kijelölt űrhajós elhagyta a buszt, míg tartalékja, akiben akkor tudatosodott, ezen a napon nem fog felmenni az űrbe, visszaült a helyére. Újabb búcsúzások és jókívánságok után a kijelölt űrhajós lassan megmászta  a lifthez vezető lépcsőket, a lifthez, mely a torony tetejére röpíti majd. A rakéta lábánál maradt nézők nyakukat nyújtogatva figyelték, amint a kozmonauta az utolsókat integeti fentről, a közel 34 méteres magasságból. Pillanatokkal később a Vosztok űrhajó belsejében fürge kezek hevederekkel rögzítették katapultüléséhez, majd nem sokkal később a technikusok bezárták a kabin ajtaját; ezután elfoglalták helyüket és kezdetét vette a hosszadalmas visszaszámlálás.

Közel két órával később a tartalék űrhajós, immár kék melegítőben, a többi kíváncsiskodó társaságában, egy fából ácsolt lelátón üldögélt, izgatottan figyelve az eseményeket egy binokuláris látcsövön át, a mintegy 3 km-rel odébb lévő kilövőállást és a rakétát. Hangszórókon keresztül hallhatta a rádió-üzenetváltásokat a parancsnoki bunker és a rakéta csúcsán helyet foglaló kozmonauta között, aki türelmesen, ám rendkívül izgatottan várta az indítást.

Végül, kicsivel helyi idő szerint 14.30 előtt (12.30 moszkvai idő) kiadták az indítási parancsot és másodpercekkel később a hordozórakéta életre kelt, majd lassan, eleinte centimétereket emelkedve, majd egyre sebesebben, felkúszott a hihetetlenül tiszta kék égbe.

Néhány percen belül a tartalék űrhajós látta, amint a gyorsítórakéták leválnak és fokozatosan távolodnak a hordozórakétától. Pár perccel később társának űrhajóját már el is vesztette szem elől. Néhány idegesítően hosszú percig várakoztak, amíg a hangszórókon át elhangzott a bejelentés, miszerint a Vosztok rakéta sikeresen elérte a földkörüli pályát, s a kozmonauta jól érzi magát.

Természetes megkönnyebbülés hulláma áramlott végig a megfigyelők között, majd a büszkeség és az ünnepi hangulat. A Szovjetunió hatodik sikeres emberes űrvállalkozása egyben a hatodik vállalkozást is jelentette, egyúttal hatalmas propaganda-sikernek is elkönyvelhették - a korábbi presztízst-hozó elsőségeket követően. A kilövőállásra együtt induló két kozmonauta egyike sem volt vadászpilóta mint a Szovjetunói korábbi öt kozmonautája, nem voltak tesztpilóták sem, miként az amerikai asztronauták. Mindkettőjük ejtőernyős múlttal büszkélkedhetett, ez volt igazából a szakmájuk, ennek révén kerültek a kozmonauták csapatába, de legfőképpen azért, mert nők voltak!

A földről figyelő tartalék kozmonauta Irina Szolovjeva alhadnagy éppen betöltötte 25. életévét, és már vezetője volt a Szovjetunió ejtőernyős válogatott csapatának, az ország vitathatatlanul legjobb női ejtőernyőseinek. Azonban ezúttal meg kellett elégednie a második hellyel, mivel riválisa, a 26 éves Valentyina Tyereskova alhadnagy ezekben a pillanatokban biztonságosan keringett földkörüli pályán, egyúttal biztosította helyét a történelemben, mint a világ első női űrhajósa.

Órákon belül Tyereskova a világ legismertebb nőjévé vált. Ezzel éppen ellenkezőleg, Szolovjeva továbbra is megmaradt a névtelenség és az ismeretlenség homályában, mindenki számára, aki nem volt részese a szovjet űrprogramnak. A világsajtó teljesen felkavarodott, azt hirdetvén, a szovjeteket jogos büszkeség tölti el mind politikai, mind technológiai színvonaluk magasabbrendűsége miatt. Amikor néhány nap múlva visszatért, Tyereskova vált a szovjet történelem legünnepeltebb nőalakjává.

 

 

 

2. és 3. ábra. Irina Szolovjeva és Valentyina Tyereskova katonai egyenruhában 1962 márciusában, a kozmonauták csoportjába választásuk idején.

 

A Vosztok-6 rendkívül jelentős repülése ellenére, valamint azt követően Tyereskova által írt életrajz nyilvánosságra kerülésével, továbbra is igen kevés valós információt lehetett csak megtudni a női űrhajóscsoportról, a kiválasztásukról és a felkészítésükről; a repülésről magáról is évekig hiányoztak a pontos ismeretek.

Manapság azonban töredékes hírek kezdenek felbukkanni és lehetségesnek tűnik, hogy ezen darabok összerakása által teljessé váljon a kép a Vosztok-6 repüléséről, valamint arról, miként lett Valentyina Tyereskova a világ első női űrhajósa.

Az elsődleges forrását az esetnek Nyikolaj Kamanyin 1994-ben publikált naplója jelenti, a tábornok a kozmonauták csapatát vezette 1960 és 1971 között; továbbá egy alig ismert könyv, címe: Nyitott Óceánok – szerzője Valentyina Tyereskova, 1964-ben írta le élményeit - nem sokkal repülését követően -, munkája figyelemreméltóan őszinte (az adott korhoz képest) beszámolóját adja repülésének. A könyvében szereplő részletes leírások többségét még soha sem jelentették meg a nyugati világban. Továbbá, az Internet adta lehetőségek lehetővé tették további kozmonauták vagy szemtanúk élménybeszámolójának elérését, olyanokét, akik e jeles esemény tanúi voltak.

Így hát a továbbiakban – minden kétséget kizáróan – azokat az eseményeket tárgyaljuk részletesen, melyek a történelmi küldetéshez vezettek: az első női űrhajós repüléséhez a világűrben.

 

Az első női űrhajóscsapat

A pontos időpontot meghatározni, amikor a döntés megszületett az első nő világűrbe küldéséről, igen nehéz. Különböző nézetek állnak rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy a dolog Koroljov vagy Hruscsov ötlete volt. Azonban tény: 1962 októberében Nyikolaj Kamanyin tábornok naplójában leírta, Amerikában igen csak fontolóra vették női űrhajósok toborzását, ezért a Szovjetuniónak készen kellett állnia a megfelelő válasszal, vagyis biztosítani, hogy az első űrhajós a világűrben szovjet legyen.

Kevés adatot ismerünk Amerikából, mely alátámasztaná ezt a gyanút. A rekord-döntő pilóta, Jerrie Cobb és néhányan mások is, egy időben megpróbálták rábeszélni a NASA-t, fogadja el nők jelentkezését is űrhajósnak, azonban nem igazán értek el eredményt felvetésükkel, ám Kaminyinra úgy tűnik ezek a körülmények kevéssé hatottak. Lobbizni kezdett egy kis létszámú női űrhajóscsoport megalakításáért, és mindössze két hónappal később szélesebb terv kezdett körvonalazódni a kozmonauta csoport létrehozásáról.

A következő részek az ő naplójából valók, bemutatva a kiválasztási eljárást.

 

1961. december 25.

„Tegnapelőtt jelentették nekem, a Szovjetunió Kommunista Pártjának vezetősége helybenhagyta a kezdeményezést 60 új kozmonauta kiválasztásáról, ideértve 5 női jelöltet is. Ez az én nagy személyes győzelmem. Majdnem hat hónapba került nekem (sic), hogy meggyőzzem Koroljovot, Keldist, Versinyint, Malinovszkijt és másokat is, női kozmonauták kiválasztásának szükségességéről. Minden tőlem telhetőt megtettem annak biztosítására, hogy 1962 második felében szovjet nő keringjen a Föld körül. Sőt, ami még jobb lenne, ha két női űrhajósunk is megismételné Gagarin és Tyitov korábbi repülését 1962 során.”

A feladatot, női jelentkezők felkutatására, a DOSAAF kapta (az Egész Unióra kiterjedő Önkéntesek Szövetsége a Hadsereg Kiszolgálására, beleértve a Légierőt és a Haditengerészetet), melyet utasítottak, figyelmüket  30 év alatti - némi repülési tapasztalattal rendelkező, de nem szükségképpen pilóta - hajadon nőkre koncentrálják. A jelentkezők között szép számmal akadt 30 évnél idősebb illetve férjes asszony, jelezvén, milyen nehéz feladat megfelelő számú és a kívánalmaknak megfelelő jelentkezőt találni.

 

 

4. ábra. Az első három női kiválasztott, Tyereskova, Tatjana Kuznyecova és Szolovjeva, láthatóan fotóberendezéseket tanulmányoznak; 1962-ben, kiképzésük kezdetén.

 

A beszámolók százait olvashatjuk ejtőernyősökről, repülő-oktatókról, sport-pilótákról, műrepülő-pilótákról, de az teljes nemzeti ejtőernyős-csapatot is alapos vizsgálat alá vetették. Továbbá, „detektíveket” küldtek a különböző repülős klubokba, hogy keressenek potenciális jelölteket a helyi feljegyzések alapján, és beszélgessenek el velük, de anélkül, hogy túl sokat mondanának. Kamanyin, reményei szerint, legalább 100 jelentkezőre számított, azonban januárra mindössze 58 szóba jöhető név állt csak rendelkezésére.

Néhány beszélgetés során a sikeres női jelöltek megemlítették, megkeresésükre már 1961 végén sor került, azt sejtetvén ezzel, hogy a kiválasztási eljárás már ekkor elkezdődött nem-hivatalosan, mielőtt az erre vonatkozó támogató döntés egyáltalán megérkezett volna.

 

1962. január 16.

„…megfontolásra érdemes, hogy az 58 jelölt mint lehetséges női kozmonauta jöhessen szóba, ezután kiválasztunk közülük 30-40 főt, akit elhozunk Moszkvába, hogy megjelenjenek az Orvosi Bizottság előtt, majd további tesztek elvégzése céljából.

 

1962. január 19.

„…tegnap áttanulmányoztam az 58 női jelölt aktáit. Általános csalódás és elégedetlenség. A legtöbbjük nem felel meg a kívánalmainknak, ezért visszautasításra kerültek. Mindössze 23-at fogunk Moszkvába hozni orvosi tesztekre. A DOSAAF nem vizsgálta meg kellőképpen ajánlóleveleiket. Megmondtam nekik, lányokra van szükségem, akik fiatalok, van bennük kurázsi, lelkileg erősek, és tapasztalatokkal rendelkeznek repülési téren, olyanok, akik képesek felkészülni egy űrutazásra, kevesebb mint öt vagy hat hónap alatt. A központi célja a gyorsított előkészületeknek az volt, hogy biztosítsuk, nehogy az amerikaiak képesek legyenek legyőzni bennünket az első nő világűrbe juttatása terén….”

A 23 nőt elhoztuk Moszkvába, négy vagy öt nem felelt meg már az első orvosi vizsgálatokon sem, így mindössze 17 (vagy 18) mehetett közülük tovább a következő tesztek elvégzésére. A jelentkezők csoportjának legtöbbjét sikerült beazonosítani:

 

Pilóták

Galina Korcsuganova (1935-2004) - műrepülő pilóta, Szovjet- és világbajnok

Valentyina Ponomarjeva – a Tudományos Akadémia technikusa és klub pilóta

Marina Popovics (1931-) -  tesztpilóta, Pavel Popovics űrhajós felesége

Rozali Sisina (1928-1964 – civil tesztpilóta a Jakovlev Irodánál

Marina Szokolova – repülőgépoktató a DOSAAF-nál

Ludmilla Szolovjova – sport pilóta a DOSAAF-nál

Jefremova – semmit nem tudni róla

 

Ejtőernyősök

   Borzenkova - semmit nem tudni róla

   Valentyina Daricseva  - semmit nem tudni róla

   Szvetlana Ivleva - semmit nem tudni róla

            Tatjana Kuznyecova  - a szovjet ejtőernyős csapat tagjaként jutott be

            Vera Kvaszova  - ejtőernyős klub tagja

            Natalja Maszlova  - a szovjet ejtőernyős csapat tagjaként jutott be

            Irina Szolovjeva  a szovjet ejtőernyős csapat tagjaként jutott be

            Valentyina Tyereskova - a Zanna Jorkina által vezetett ejtőernyős klub tagja

 

A gyorsaság, ahogy a folyamat haladt előre, mutatja azt a nyomást, mely Kamanyinra nehezedett a kiválogatási szakasz mihamarabbi teljes befejezése kapcsán. Naplóbejegyzései mindezt tökéletesen alátámasztják.

 

 

 

 5. és 6. ábra. Tyereskova belép a centrifuga kabinjába. Amint azt a többi – az űrhajózás kezdeti éveiben - férfitól megkövetelt, 10 g-t is elérő terhelés elviselésének vessék alá.

 

1962. február 22.

„…9 lány az első csoportból sikeresen teljesítette a teszteket, így 26-án 14.00-kor személyes elbeszélgetésre kerül velük sor, ezt követően közülük négy vagy öt kiválasztására. Fontos, hogy március elsejével kezdetét vegye kiképzésük, abban az esetben, ha egyiküket augusztus közepén szeretnénk világűri utazásra indítani…”

 

1962. február 28.

„Tegnap – első alkalommal – a Bizottság összeült kiválasztani a női űrhajósjelölteket… hét jelentkező jegyzőkönyveit tanulmányoztuk át és valamennyiükkel elbeszélgettünk. Ezek a következők: Jefremova, Kvaszova, Kuznyecova, Szokolova, Szolovjeva, Szolovjova és Tyereskova. Mindannyian sikeresen teljesítették az orvosi teszteket. Teljesen egyértelmű, hogy ebből a hét jelöltből kell kiválasztani azt a három, vagy maximum négy jelöltet, akik tovább léphetnek. A leginkább valószínű jelöltek: Kuznyecova, Szolovjeva és Tyereskova. Kis esélye van Jefremovának, Kvaszovának és Szolovjovának, a legkisebb esélye Szokolovának. Szolovjeva, Tyereskova és Kuznyecova igen meggyőző jelöltek, és én hiszem, hogy közülük az egyik lesz az első szovjet nő az űrben, és remélhetőleg egyben a világelső is.

 

1962. március 5.

„…március harmadikán, vasárnap, a Bizottság egyhangúan úgy határozott, hogy Szolovjevát, Kuznyecovát és Tyereskovát kijelöli,  mint első női űrhajósokat. A döntés Kvaszovát és Jefremovát illetően még váratott magára a hónap végég, amikor a második csoport vizsgálatára került sor. Ebből a csoportból Borzenkova és Jorkina tűntek a legígéretesebb jelölteknek”

 

7. ábra. Tyereskova fejére illeszti sisakját, közvetlenül egy Míg-15-ös gépen (a hátsó ülésen) elvégzendő tesztrepülése előtt.

 

Érdekes módon, nem kerül említésre Ponomarjeva neve a felkészülésnek ebben a szakaszában. Semmiféle naplóbejegyzés nem utal Ponomarjeva és Jorkina kiválasztására, habár április 12-én jelentkeztek szolgálatra – egyes beszámolók szerint. Volt némi ellentmondás Ponomarjeva kiválasztásában, hiszen férjnél volt és kisgyermekes anya, azonban Keldis, a „szponzora”, rávette a bizottság tagjainak többségét, fogadják el a nő jelentkezését.

A sikeres jelöltek tehát a következők voltak: Tatjana Dmitrejevna Kuznyecova (20), Valentyina Leonidovna Ponomarjeva (28), Irina Bajanovna Szolovjeva (24), Valentyina Vlagyimirovna Tyereskova (24) és Zanna Dmitrijevna Jorkina (22).

Akkoriban Kaminyin már eldöntötte, az első páros Vosztok repülés során egy-egy férfi űrpilóta kap majd szerepet valamikor 1962 tavaszán, azonban a következő repülésben, valamikor a nyár vége felé, már egy vagy több női űrpilóta vesz majd részt. Ennek következtében a kiválasztott öt személyre igen feszített kiképzési és felkészülési munka várt.

Igen kevés pontos adatot jelentettek meg kiképzésükkel kapcsolatosan, de nem tettek másként a férfi űrhajósok kiképzésekor sem. A kiképzésnek része volt 10 g terhelés elviselése centrifugában, izolációs kamrában kellett tartózkodniuk, keszonkamrában, mindehhez jöttek az ejtőernyős ugrások, a túlélési gyakorlatok és az áltanos fizikai erősítő gyakorlatok és az erőnlét fokozása.

Néhány súlytalansági teszten is átestek, kétüléses vadászgépet használva, ám ezeket a gyakorlatokat nem lehet összehasonlítani a későbbi kiképzési eljárásokkal, melyek során nagy, szállító repülőgépeken, jóval hosszabb időn át állítottak elő mesterségesen súlytalansági körülményeket.

A felkészítési program részét alkották a rakétatechnikával, az orbitális- és a légköri repülés dinamikájával foglalkozó ismeretek, ám az ismeretek sorrendje, valamint azok prioritása a kiképzési program keretében, soha nem került nyilvánosságra.

 

 

8. ábra. Valentyina Ponomarjeva, a női űrhajóscsoport legidősebb tagja, a legmagasabban képzett közöttük az akadémikus tudományok terén, és egyben az egyetlen pilóta – a Vosztok kiképzőkapszula belsejében.

 

1962. májusában Kamanyin és German Tyitov kozmonauta felkereste az USA-t baráti látogatás keretében. Számos asztronautával és NASA hivatalnokkal találkoztak, egy grillparti keretében pedig a szovjet delegáció ellátogatott John Glenn otthonába. E jeles eseményen Glenn megemlítette Kamanyinnak, lehetséges, hogy még az év vége előtt egy amerikai űrhajósnő háromszor körülrepüli a Földet. Ez a kijelentés késztette Kamanyint nagy sietségre, visszatérésre a repüléstervezőkhöz, tudtukra adva a parancsoló szükségszerűséget, miszerint női űrhajóst kell feljuttatni a nyár végén.

Az év júniusában Kamanyin személyesen felkereste az Alekszejev 918 Tervezőközpontot (a jelenlegi NPO Zvezda elődjét), hogy megsürgesse a már megrendelt női űrruhák gyártását, sőt, még a méreteket is magával vitte. Itt viszont azt a felvilágosítást kapta, hogy addig, amíg Moszkvából nem kapnak erre utasítást, addig semmiféleképen nem tudják befejezni a munkát az év végéig.

Ez idő tájt már látszott, a Vosztok-3 és -4 által végrehajtandó közös repülés a nyárra csúszik, sőt, ténylegesen valamikor csak 1962 augusztusában kerül rá sor.

Beszámolók láttak napvilágot arról, hogy az 5 női jelölt figyelemmel kísérte a Vosztok-3 és -4 kilövését, ám ezek az információk manapság pontatlannak tűnnek. Azonban egy hónappal később ténylegesen elvitték őket a kozmodromra, ekkor jártak ott először, hogy megtekinthessék a Venyera űrszonda indítását. Kamanyin szükségét érezte a kozmodromra látogatásuknak, azért, hogy hozzászokjanak a légkörhöz, lássák egy olyan típusú rakéta indítását, melyen korábban ők is gyakorlatoztak, továbbá: találkozzanak a mérnökökkel és élőben lássák a kilövést.

A helyzet iróniája, hogy habár a kilövés sikeres volt és Kamanyin boldog volt, mivel elérték a legfontosabb célt; a  módosított R7-es hordozórakéta negyedik fokozata hibásan működött, megakadályozván a tervezett Vénusz szondát a tovább-repülésben földkörüli pályájáról. 

Eközben a kozmodromban Kamanyin nem-hivatalos keretek között találkozott egyéb űrprogramok képviselőivel, kipuhatolván véleményüket az első női űrhajós világűrbe indulásával kapcsolatban. Továbbra is reménykedett abban, erre a repülésre október vége előtt sor kerülhet, azonban valószínűtlennek tűnt, hogy a női űrhajós erre az időpontra kellően felkészült lesz, mindeközben a női űrruha el nem készülte is késleltette a repülést, ezért 1963 márciusa vagy áprilisa sokkal realisztikusabbnak tűnt. A fenyegetettség érzése, miszerint egy amerikai űrhajósnő megelőzi őket, veszített erejéből, a tervei pedig, hogy a kiképzés véget ér a nyár közepéig, egyértelműen több mint optimisták voltak.

Az összehangoltság és az egyes feladatokra való koncentrálás hiánya jellemző volt a szovjet űrprogramokra ekkoriban, habár mindebből a világ más részein semmit sem érzékeltek, ahol csak az „elsőségek” sorozatának lehettek tanúi jelezvén, mindez mögött egy hihetetlenül szervezett, brilliánsan megszervezett rezsim áll.

 

 

9.  ábra. Tyereskova a Vosztok kiképzőkabin belsejében – természetesen a Földön.

 

A Kamanyin által 1962 végére tervezett első női űrrepülés keretében elsősorban Tyereskova, Szolovjeva és Ponomarjeva jöttek szóba, mint legesélyesebbek a repülésre. Jorkina „túlságosan szerette a csokoládét és a süteményeket!”, ráadásul kihagyott számos felkészülési napot egyik ejtőernyős ugrása végén elszenvedett bokasérülés miatt. Kuznyecova „rendkívül fiatal volt és éretlen”. A legkorábbi tréningeken teljesítménye alapján előrevetítette, ő lehet legnagyobb valószínűséggel az  első nő a világűrben, azonban kedvező helyzetét elvesztette, lemaradt a többiektől, 1962 szeptemberében megbetegedett, és lényegében törölték nevét a programból.

1962 novemberében a megmaradt négy női űrhajós-jelölt megkezdte utolsó tesztjeit. Mindannyian kitűnő eredményt értek el, közülük is Ponomarjeva érte el a legtöbb pontot. Most már valamennyien magabiztossággal állíthatták magukról: kiképzett űrhajósok, egyúttal megkapták kinevezésüket is, a Szovjet Légierő alhadnagyaivá váltak, a korábbi „közlegény” státuszuk felváltásaként.

Az eredmények ellenére Kamanyin továbbra is Tyereskovát favorizálta, őt szerette volna az első női űrhajósként felküldeni – mivel kellőképpen nőies volt és bájos, míg Ponomarjeva „bizonytalan erkölcsi alapokon állt”, káromkodott, dohányzott és engedély nélkül eltávozott többször a bázis területéről! Egyértelműen Szolovjevát tartotta a legkeményebbnek, fizikálisan és érzelmileg is, azonban túlságosan is magának valóan viselkedett, nem volt igazi csapatjátékos. November végén a következőket jegyezte fel Kamanyin a naplójába:

 

1962. november 29.

„…az első repülésre Tyereskovát kell küldenünk. A tartalékja Szolovjeva lesz, a kettes számú tartalék pedig - Ponomarjeva vagy Jorkina? Majd a jövőben eldöntjük. Tyereskova tulajdonképpen Gagarin szoknyában, miközben Szolovjeva, a maga sajátos természetével, nagyon hasonlatos Nyikolajev vérmérsékletéhez. A vizsgák után gratuláltam a lányok a kiképzés során mutatott egyedülállóan színvonalas teljesítményéhez. Valamennyien köszönetüket fejezték ki a hadseregben történt előléptetésükért. November 30-tól 1963. január 10-ig eltávozást kapnak. Hárman közülük egészségügyi központokba mennek, míg Szolovjeva engedélyt kért, hogy az Urálba távozhasson – szülővárosába. Azt mondtam nekik, amikor visszatérnek, mind a négyüket felkészítjük a repülésre, azonban mindössze a repülés előtt 2-3 nappal döntjük csak el, hogy ki lesz az, aki elsőként repül.

 

Repülési előkészületek

Január közepére, amikor a női jelöltek visszatértek, a következő repülés tervezési munkálatai már teljes fordulaton folytak, ám továbbra is bizonytalanság volt a tekintetben, hogy mit tartalmaz majd konkrétan a repülési program, és hány űrhajós lesz a fedélzeten.

1963. január 11-én tartott megbeszélésen a tervezők három lehetséges variációt vázoltak fel a következő Vosztok repülésére vonatkozóan, előreláthatólag márciusra tervezve, valamennyi terv felölelte a női űrhajósok közreműködését.

- szóló repülés, két vagy három napos, egyetlen női űrhajós részvételével

- páros repülés, mindkét űrhajón női űrpilótával, egynapos különbséggel kerülnek felbocsátásra, de ugyanazon a napon szállnak le

- „lehetetlen” repülés, ide tartozik egy női űrhajós két vagy háromnapos szóló repülése, majd a leszállást követő második napon egy férfi űrpilóta indulna öt-hét napos szóló repülésre

Kamaniyn a második verziót favorizálta és rábeszélte kollégáit, támogassák a tervét, mivel alapvetően ugyanarról a megoldásról lett volna szó, mint a Vosztok-3 és -4 esetében, ezért könnyűnek ígérkezett megvalósítása.

Az eltávozásukról visszatérvén a női űrhajósokat kinevezték az 1. számú Felkészülési Csoportnak, s a csoportból ketten nekiláttak, hogy márciusra tervezett repülésükhöz a végső tréningeken átessenek. Azonban a terv megvalósítása nem haladt zökkenőmentesen, elérkezett a február, majd el is múlt, anélkül, hogy további konkrétumok jelentkeztek volna.

1963. március 8-án Kamanyin elképzelésének, a páros női repülésről, komoly kihívásokkal kellett szembesülnie más programvezetők részéről. Azt szerették volna elérni, hogy lőjenek fel egy női pilótát a 007-es Vosztok űrhajóval (Vosztok-5), a 008-as Vosztok űrhajót pedig tegyék félre tartalékba. Ha Vosztok-5 küldetés sikerrel jár, akkor a 008-as űrhajó múzeumba kerülhet. Ha a Vosztok-5 esetleg sikertelen lenne az első női űrhajós világűrbe bocsátása során, akkor a 008-as űrhajóval hajtanának végre egy újabb kísérletet.

 

 

10. ábra. Tatjana Kuznyecova az egyik vízre történő kényszerleszállás-gyakorlaton 1962 nyarán.

 

A startot eközben áprilisra halasztották, ám mivel a legyártott két űrhajónak a szavatossági ideje május-júniusban lejárt, ezért addig mindenféleképpen végre kellett hajtani egy repülést.

1963. március 21-én a repülési terveket támogatásukról biztosították a Kommunista Párt vezetői egyik találkozójuk során. Ekkor nyert megerősítést, hogy mindössze két emberes űrkísérletet hajtanak végre 1963 folyamán, ehhez felhasználva a két már legyártót űrhajót. A fellövés időpontját újraütemezték, ezúttal június elejét jelölték meg, egyúttal hangot adtak elképzelésüknek egy női-férfi páros-repülés vonatkozásában.

A férfi űrhajós indulna elsőként, a startját öt nappal később követné a női űrpilóta indítása, majd egyidőben szállnának le, a nyolcadik, illetve a harmadik repülési napjukon.

Április során további edzésekre és a végső előkészületekre került sor. Valamennyi női jelölt átesett egy háromnapos szimulált repülésen a Vosztok űrhajó kiképző-kabinjában – valamennyien teljesítették a teszteket, habár Jorkina nagyon legyengült és sápadt volt a végére. Kiderült, a kijelölt élelmiszer-adagnak csak egyharmadát fogyasztotta el, és a csizmáját is levetette az első napon. Ezek a dolgok lehetetlenné tetté a számára, hogy versenyben maradjon a Vosztok-6 pilótaüléséért.

 

A személyzet kiválasztása

Május 10-én az Állami Bizottság ülésén döntöttek az elkövetkező Vosztok repülések személyzetéről. Valerij Bikovszkijt jelölték a Vosztok-5 űrpilótájának, tartalékul pedig Borisz Volinovot. A női pilóta kiválasztása azonban jóval összetettebb feladatnak ígérkezett.

A legtöbb technikai tanácsadó, és maga Kamanyin is, Tyereskovát támogatta; erős lobbi-csoportja volt Ponomarjevának is, őt Keldis vezette, aki egyben főnöke is volt a Tudományos Akadémián.

Gagarin is rendelkezett egy szavazattal, azonban ő nem foglalt állást. Keldis és szövetségesei szerették volna, ha csatlakozik álláspontjukhoz, azonban Gagarin belefáradt a lobbizásba és végül Tyereskova tábora mellett tette le voksát.

Ez döntő momentum volt, a Bizottság így a 26 éves Valentyina Tyereskova alhadnagyot jelölte, mint első női űrpilótát. Irina Szolovjeva lett a tartalékja, míg Valentyina Ponomarjeva a kettes számú tartalék. Két tartalék kijelölésére azért került sor, mert arra gondoltak, a két nő egyikének esetleges menstruációs ciklusa lehetetlenné teszi a küldetés végrehajtását.

A döntés tartalmát ekkor még nem közölték a kozmonautákkal, akik éppen néhány végső ejtőernyős teszten és egészségügyi vizsgálaton estek át. Május 14-én Tyereskova és Szolovjeva visszatért az ejtőernyős kiképzésről, ahol teljesítették hét ugrásból álló, különböző nehézségi fokú, sorozatukat. Kamanyin véletlenül találkozott Tyereskovával. Tyereskova láthatóan nagyon boldog volt, s Kamanyinban feltámadt a gyanú, valaki már tudatta vele, hogy ő lesz a Vosztok-6 űrhajó első számú pilótája.

Egy héttel később, május 21-én, az Állami Bizottság ismét összegyűlt a személyzet kiválasztásának megerősítése végett, egyúttal a kozmonauták tudomására is hozták határozatukat. A női űrhajósok a Légierő egyenruháját viselték, és várakoztak a Bizottság előtti megjelenésre. Tyereskovát szólították elsőnek; a bizottsági tagok elbeszélgettek vele, mielőtt a titkár közölte volna, hogy őt választották ki a Vosztok-6 pilótai feladataira.

 

  

 

11. és 12. ábra Tatjana Kuznyecova és Zanna Jorkina nem sokkal kiválasztásukat követően, 1962-ben. Kuznyecova – akkor 20 éves volt -, továbbra is a legfiatalabb jelölt, akit valaha is asztronautának vagy kozmonautának képeztek.

 

Valentyina megerősítette, elfogadja kijelölését, s egyben mindenkit biztosított róla, tudása legjavát fogja nyújtani a sikeres repülés érdekében. Elmondták neki, pontos indítási időpontja a Vosztok-5 küldetésétől függ, azonban úgy kell készülnie, hogy a kilövésére körülbelül június 7-én kerül sor - mindössze 17 nap múlva.

A másik két jelöltet szintén tájékoztatták a döntésről. Habár a döntés nem volt meglepő, Ponomarjeva rendkívül csalódott volt és mindezt ki is mutatta. Azonban Koroljov mindkettőjüket biztosította arról, hogy a későbbi repülések során is fognak női kozmonauták repülni, ezért mindketten feljuthatnak egyszer majd az űrbe.

Tyereskova boldog volt, hosszú hónapok intenzív kiképzési programját és előkészületeit – valamint a csoporton belül való versenyzés okozta stresszt – követően végre kiválasztották a repülésre. Az egyik legvidámabb és leglelkesebb természete volt valamennyiük közül, nem mutatott félelmet vagy aggódást az előtte álló feladat miatt.

A következő napok könnyebb edzésekkel és eligazításokkal telt, miközben Kamanyin és kollégái a kozmodromra való indulás részleteit tervezték. Sok probléma adódott akörül, vajon mikor induljanak, hány ember szükséges a kozmodrom alkalmazottai közül kiszolgálásukra, végül, vajon az egész társaságnak egy repülőgéppel kell-e menni.

Ezeket a vitákat beárnyékolta egy május 28-án bekövetkezett, az egész társaságot érintő tragédia. Nyikolaj Nyikityin, a kozmonauták csoportjának vezető ejtőernyős kiképzője, Tyereskova legmegbízhatóbb támogatója, ejtőernyős balesetben életét vesztette.

Ez az esemény késleltette az indulást, meg kellett várni Nyikityin temetését, eközben Kamanyin, aki már korábban eltávozott a kozmodromra, aggódott, hogy a csoport ilyen közeli tagjának halála esetlegesen hatással lesz a női jelöltek idegállapotára. Azonban a tervek megvalósítása folytatódott. A jelöltek részt vettek a május 30-i temetésen, majd június 1-én egy Antonov-10-es fedélzetén elindultak a tyuratami kozmodrom felé, a végső előkészületek megtételére Tyereskova repüléséhez.

 


 

 

Az első nő a világűrben – II. rész

 

A Szovjetunió számára az első női űrhajósok kiválasztása, kiképzése és űrutazásra való előkészítése alig valamivel tartott egy évnél tovább. Számos repülési tervezet megvizsgálását követően Valentyina Tyereskova alhadnagyot jelölték ki a Vosztok-6 pilótájának; páros repülést kellett végrehajtania a Vosztok-5 űrhajóval. 1963 június 1-én a női űrhajóscsoportot a kozmodromra röpítették, hogy megkezdjék a végső előkészületeket Tyereskova repüléséhez…

 

Előkészületek a kozmodromban

A kozmodromra való érkezéskor elsőként a négy nő szállt ki az AN-10-es repülőgépből, Tyereskovával az élen – mindannyian a Szovjet Légierő alhadnagyi egyenruháját viselték.

A történet e pontján az első fellövést – a Vosztok-5 űrhajóét – június 7-re tervezték, ezért a női csapat megérkezését bő egy nappal követően, június 3-án, meg is kezdték a startelőkészületeket; ezzel egyidőben Tyereskova és Szolovjeva jelentkezett űrruha-próbára és -tesztre, de ekkor kezdték el az űrkabin és katapult-ülés végső ellenőrzését is. Probléma adódott Tyereskova szkafanderével, és – habár nem tűnt súlyosnak – behívták Ponomarjevát, tesztelje a sajátját, valamint a járulékos berendezéseket – elővigyázatossági okokból. Évekkel később azt írta, akkoriban úgy gondolta, Tyereskova gondjai esetleg talán növelhetik az ő esélyeit képbe kerülésre – de nem így történt.

Másnap az Állami Bizottság tagjai ismét találkoztak. Az első számú jelölt és tartalékja újra megjelent előttük - mindenekelőtt a TV-kamerák ottléte miatt -, újfent megerősítették elhatározásukat. Azonban az elkövetkezendő napokra előrejelzett erős szélrohamok, valamint a Vosztok-5 kapcsán felmerült kommunikációs problémák néhány napos indítási halasztást kényszerítettek ki, ami természetesen a Vosztok-6 startját is érintette.

Június 6. a sajtókonferencia napja volt Bikovszkij és Tyereskova számára. A kiválasztott résztvevők természetesen valamennyien szovjetek voltak, egyenként jelölték ki őket. Előre elkészített fotókkal és életrajzi adatokkal látták el valamennyiüket, a kérdéseik így nem okoztak különösebb problémát, Kamanyin pedig nagyon boldog volt, a sajtóval való első találkozó sikeresen végződött.

Eközben, a Vosztok-5 űrhajóval újabb problémák jelentkeztek, ezért nem vihették ki a startasztalra. Tyereskova első alkalommal június 8-án tekinthette meg a Vosztok-6 - „Sarik” – űrhajót, még az összeszerelő álláson, ahol számos, különböző próbát végzett el a fedélzeten, Frelov főmérnök felügyelete alatt. A technikusok meg voltak elégedve az űrhajós-jelölt ténykedésével.

 

 

1963. június 16, 12.15. Valentyina Tyereskova alhadnagy jelenti, hogy készen áll a Vosztok-6 űrhajó fedélzetén való fellövésre. Jobbról, a hangfelvétel készítőjében a későbbi űrsétálót, Alekszej Leonovot ismerhetjük fel!

 

Az Állami Bizottság ismét ülésezett, és elhatározták, a fő tervhez képest, miszerint Tyereskova 5 nappal követi Bikovszjkijt az űrben, az esetleges előre nem látható események miatt, kidolgoztak egy másik verziót, eszerint Tyereskova mindössze két nappal követte volna Bikovszkijt, abban az esetben, ha valamilyen ok miatt le kell rövidíteni a Vosztok-5 célul kitűzött nyolcnapos repülését. Tyereskovával kapcsolatosan pedig nézeteltérés alakult ki, miszerint a fellövéséről szóló kommünikében a Szovjet Légierő tisztjének nevezzék, vagy csak egyszerűen civil női űrhajósnak? A Légierő tisztjei az előbbi megoldást favorizálták, a szavazás azonban megosztotta a társaságot, Kamanyin ezért jó előre bebiztosította magát a propaganda-gépezettel szemben, eldöntötte, ha már egyszer Tyereskova felszáll, majd ő kiadja a megfelelő jelentést Moszkva felé.

Június 9-én aztán a Vosztok-5 végül elfoglalhatta helyét a kilövőálláson, a startját két nappal későbbre tervezték. A folyamatos halasztások érthetően megviselték az űrhajósokat, ezért pihenésképpen elmentek pecázni, s a kifogott halakat a szabad ég alatt, tűz felett sütötték meg. Persze mindenfajta sérülés lehetőségét igyekeztek kizárni. Tyereskovának csak annyit engedtek meg, hogy krumplit pucoljon és előkészítse a halakat. A lakoma nem is ért véget éjfél előtt.

Másnap Bikovszkij, és tartalékja Borisz Volinov, ismét további várakozásra kényszerült, hiszen folyamatosan növekvő napaktivitást észleltek, amiatt legalább június 14-15-re kellett halasztani az indulást.

Másnap reggel Tyereskovát elbeszélgetésre hívták Koroljovval, a Főkonstruktőrrel, aki szeretett volna meggyőződni arról, vajon a női jelölt tényleg felkészült-e a repülésre.

Június 13-án reggel az Állami Bizottság ismét ülésezett, ekkor döntötték el, hogy a fokozott naptevékenység ellenére a Vosztok-5 űrhajót másnap délután mégis felbocsátják, ami egyáltalán nem ígérkezett könnyű feladatnak az eddigiek ismeretében. A többi űrhajós, ideértve a négy női jelöltet is, csatlakoztak Bikovszkijhoz és Volinovhoz a kilövőálláson, ahol aztán Bikovszkij nem sokkal dél után elfoglalta a helyét az űrkabinban a 14.00-ra tervezett indításhoz megfelelően. Azonban szinte a beszállásának pillanatában problémák sora jelentkezett, újabb és újabb halasztásokat kikényszerítve. Bikovszkijnak az űrkabinban kellett tartózkodnia mindaddig, amíg valamennyi problémát kiküszöbölték.

Tyereskova és a többi női űrhajós-jelölt egy erre a célra kijelölt megfigyelési területről követte az eseményeket, bizonyos távolságban a startasztaltól, 1964-ben papírra vetett beszámolójában így tolmácsolja az eseményeket: „Tartalék pilótáimmal, valamint Valerij tartalék-pilótájával egyetlen binokuláris távcsövön osztoztunk és figyeltük a kilövőállást. Miután mindannyian megszemléltük az eseményeket, néma pillantásokat váltottunk, nem kívánván megtörni a csendet a megfigyelőálláson. Valamennyien mélységesen aggódtunk. Leginkább én, hiszen mindaz, aminek ma szemtanúja vagyok két nappal később ugyanígy megtörténhet velem is, miközben a Vosztok-6 indítására várok.”

Végülis, több mint öt órás várakozást követően a Vosztok-5 17.00-kor felemelkedett, és néhány perccel később Bikovszkij elérte a földkörüli pályát. Azonban a keringési pálya nem volt elég magas ahhoz, hogy biztonságos legyen egy nyolcnapos útra, ezért a tervezett repülési időtartamot öt napra csökkentették. Ez a döntés magával hozott egy másikat is, a Vosztok-6 indítását előrehozták; alig több mint nappal későbbre, június 16-ra

Június 15-én Tyereskova reggel 8-kor kelt fel, együtt reggelizett a többi kozmonautával, és jó hangulatban érezte magát. Kamanyin tábornok megbeszélésre hívta kora délelőtt, megerősítve számára, hogy a kilövésére most már biztosan sor fog kerülni másnap délután, egyúttal a kilövés valamennyi részletét alaposan átvették.

Kamanyin már hónapok óta azon volt, hogy Tyereskova legyen az első női űrhajós, és most, hogy a női űrhajós fellövése közeledett, szinte már apai érdeklődést tanúsított a jelölt közérzetét és felkészültségét illetően.

Miként azt naplójában feljegyzi: „…A reggelit követően tájékoztattam Tyereskovát, a fellövést irányító parancsnoksággal 17.00-kor találkozónk lesz, egyben megbeszéltük a jelölt e találkozón tartandó beszédének tartalmát. Az orvosok biztosítottak afelől, hogy Tyereskovának jó étvágya van és még némi súlyt is felszedett, számomra azonban úgy tűnt, Valja észrevehetően lefogyott, emellett sokkal sápadtabb volt, mint szokott, és egy kissé ideges is.”

Tyereskova három órát töltött Feoktyisztov és Rauschenbach, a két főmérnök társaságában, akik további információkkal szolgáltak számára a kilövési előkészületek helyzetéről, és magáról a Vosztok űrhajóról. A Vosztok-5 halasztását követően és a Bikovjszkijjal történt események ellenére teljes erőbedobással azon voltak, hogy Tyereskova számára mindent a lehető legnagyobb rendben lévőnek tüntessenek fel. Mindkettejüket meglepte a női jelölt nyugalma. Rauschenbach megkérdezte Tyereskovát, fél-e, mire Tyereskova elmosolyodott és közölte: „Természetesen nem”.

Valentyina a többi női űrhajósjelölttel is eltöltött valamennyi időt a felszállásra készülődvén, eközben fogadta a jókívánságokat és a propaganda-jellegű üzeneteket az űrbe indulását megelőzően. Késő délután, mikor mindhárom női jelölt egyenruhába öltözve készen állt elindulni a kilövőállás felé, üzenet érkezett Moszkvából, vegyenek civil ruhát, mivel úgy döntöttek, a felszállást követően kiadandó kommünikében nem áll szándékukban utalni arra kifejezetten, hogy Valentyina a Légierő tisztje.

Az ünnepségről szóló saját beszámolójában Tyereskova a következőket írja: „Megköszöntem a sok-sok szakértőnek részvételét a Vosztok-6 előkészületi munkálataiban, és megígértem, minden meg fogok tenni annak érdekében, hogy erőfeszítéseiket viszonozzam. Egyúttal azonban egyik legkeményebb megpróbáltatásommal is meg kellett birkóznom, hiszen sokkal jobban nyugtalankodtam, mint az életem során valaha is. Hatalmas csokor virágot kaptam, melyet aztán odaadtam a Főkonstruktőrnek (Koroljovnak).”

„Rézfúvós banda játszotta a Szovjetunió himnuszát. Az ismerős dallam soha nem hangzott még olyan ünnepélyesnek számomra, mint abban a pillanatban, egy égbe meredő űrhajó közvetlen közelében. Miközben hallgattam a csodálatos muzsika hangjait, figyeltem a jókívánságaikat felém küldő emberek sokaságát, akik rengeteget dolgoztak és mindent elkövettek, habár ők is és én is pontosan tudtuk, a dolog az életembe kerülhet.”

„A fellövést irányító parancsnoksággal való találkozót követően én és a tartalékom átöltöztünk egy könnyű sportruhába, aztán a főmérnökkel együtt lifttel felemelkedtünk a Vosztok űrhajóhoz. 40 percet töltöttünk ott, újra elpróbáltunk mindent, a kilövést megelőző tevékenységeket, melyek a hatalmas rakéta felemelkedését és orbitális pályára jutását megelőzik. A Főkonstruktőr csendesen hallgatta a magyarázatokat, szorosan figyelemmel kísérve minden egyes reakciómat. Azután a pilótafülkébe a tartalékom szállt be, s minden szó újra megismétlődött.”

Az ünnepségről szóló további beszámoló egy riport keretében látott napvilágot, Anatolij Zemszkaja nyugállományú ezredes elbeszélése alapján, aki akkoriban, 1963-ban, tiszthelyettes volt a kozmodromon. Így ír: „Az én időmben az űrrepülőtéren soha senki sem küldött nőt a kilövési rendszerek tanulmányozására, és senki még csak fel sem vetette soha a lehetőségét sem, hogy valaha is olyan űrrepülésre kerülhet sor, ahol a pilóta a szebbik nem képviselője. Ám 1963 júniusában, amikor jelentettük, a rakéta a startállványon áll és indulásra kész, megdöbbenéssel láttam, amint egy Volga odahajt, Koroljovot szállítva, és ott, közvetlen előttünk, felbukkan három lány a Légierő alhadnagyi egyenruhájában parádézva. Szergej Pavlovicsnak még arra sem maradt ideje, hogy a száját kinyissa és bemutatkozzon nekik, amikor egy újabb gépkocsi érkezett és egy tiszt valamit súgott a Főkonstruktőr fülébe.”

„A lányokkal hamarosan elhajtottak. Azonnal megindult közöttünk a szóbeszéd, hogy mindhárman kozmonauták, és egyikük holnap fel fog szállni az űrbe! Egy óra múltán a lányok visszatértek, ezúttal valamennyien civil ruhát viseltek, aztán végül valamennyiüket be is mutatták nekünk. Valentyina Tyereskovát (és valamilyen különleges okból két tartalékot!) Valentyina Ponomarjevát és Irina Szolovjevát. Annak okát is megtudtuk, mért öltöztek át egyszerű „városlakóknak”. Utasítások érkeztek a Szovjet Párt Központi Bizottságának ideológiai osztályáról. Figyeltük Tyereskova beszédét – elszántnak és boldognak tűnt, hirtelen ugyanez az érzés uralkodott el rajtam is valamennyi kollégámmal együtt, elkezdtük csodálni őt, személyisége magával ragadott, úgy éreztük mindent energiánkat mozgósítanunk kell annak érdekében, hogy repülése biztonságos és sikeres lehessen.”

„Az ünnepséget követően valamennyi fiatal tiszt beszélni szeretett volna a lányokkal. Megráztam Valya Tyereskova kezét és biztonságos repülést kívántam neki. Rám mosolygott. Aztán felvitték a lányokat a hordozórakéta tetejére a Vosztok űrkabin kipróbálása végett, mi pedig elhagytuk a kilövőállást.”

Tyereskova és Szolovjeva átvonultak a „Kozmonauták Házába”, ahol valamennyi kozmonauta - Gagarintól kezdve - eltölti utolsó éjszakáját a repülés előtt. Miként erről 1964-ben megjelent beszámolójában Tyereskova leírja: „Addig az estéig számos halasztást nem tűrő tennivaló töltötte ki a startelőkészület időszakát. Ám gyakran gondoltam az otthonomra, édesanyámra és a bátyámra. Megpróbáltam most is rájuk gondolni napközben, azonban tudtam, azon az estén, amikor elérkezik a pihenés ideje, a fejemnek tisztának kell lennie ilyesféle magán-gondolatoktól, azért, hogy gyorsan elalhassak.”

„Gyalog mentünk az orvosi laboratóriumoktól a Kozmonauták Házáig, lassan mentünk és élveztük a tiszta levegő belélegzését; éjszakára meglehetősen felfrissült. Egy orvos kísért el bennünket, egész úton tréfálkozott, szörnyűséges történeteket mesélve. Megpróbálta jókedvünket fenntartani. Tény, ha ezekben a percekben egyedül maradtunk volna a saját gondolatainkkal, biztosan elkezdtünk volna nyugtalankodni, és kétségeink támadtak volna a küldetéssel kapcsolatban, minek köszönhetően biztosan nem tudtuk volna megfelelően kipihenni magunkat a sorsdöntő másnap előtt.

A Kozmonauták Házában Tyereskovát és Szolovjevát meglátogatta Gagarin és Koroljov. Egy 1998-ban készült interjúban Szolovjeva így emlékszik vissza arra az estére: „…a repülést megelőző este Szergej Pavlovics (Koroljov) megérkezett szálláshelyünkre, s rövid csevegést követően Valentyinához fordult, majd tréfásan megkérdezte: ’Holnap, ugyanebben az időben, a fellövés közben ugye nem fog az anyukájáért kiáltani?’ Persze viccnek szánta a kérdést, de egyáltalán nem támadt jobb kedvünk tőle, hiszen elég nyomasztóan éreztük magunkat.”

 

 

1963. június 15. a kilövés eseménye. A rakéta aljánál Tyereskova az űrrepülésre való felkérés elfogadásáról tartja beszédét, miközben Ponomarjeva és Szolovjeva látszólag osztozik az emelkedett légkörben. Szergej Koroljov a háttérben látható fehér ingben.

 

„Pontosan tudtuk, az űrhajózáshoz használt technológia közel sem 100%-osan megbízható, ez egyértelműen kiderült a korábbi repülésekből. Ám úgy gondolom, akkoriban ez közel sem volt ilyen egyszerű kérdés. Az űrutazások megfelelő biztonságának érdekében az űrhajó egyes rendszereit megkétszerezték, sőt megháromszorozták, hogy a ’vészhelyzet vészhelyzete’ ne következhessen be. És természetesen egyikünk sem akart ’anyuért’ kiáltani a start pillanatában, habár mindannyian tudtuk, azok a másodpercek igencsak rémisztőek, amikor a rakéta hatalmas hajtóművei életre kelnek alattad, és lassan felemelkedsz az égbe egy hatalmas és tomboló lángcsóva tetején.”

Valentyina a korábban úttörő jelentőségű repülést végrehajtó Gagarin ágyát foglalta el, az orvosok az előcsarnokban maradtak, figyelték a kozmonauták alvási állapotát, készen állva bármilyen esetlegesen felmerülő probléma kezelésére, ami csak felmerülhet az éjszaka során. Azonban úgy tűnt, mindkét női kozmonauta mélyen alszik.

 

A Vosztok-6 kilövése

Valentyina Tyereskova saját beszámolói az 1963 június 16-án történt eseményekről csak 1964-ben láttak napvilágot, akkoriban még a társaság tagjainak személyi adatai továbbra is szigorú titkot képeztek, ezért Irina Szolovjevára mint  ’tartalékjára’ hivatkozik, míg Szergej KoroljovraFőkonstruktorként’.

„A szemem az asztali naptár piros számain függött – június 16-a, vasárnap. A ’piros’ napom elérkezett” – írta. „A nyitott ablakon besütött a Nap, az ezüst nyárfák lombjain átvillant a kék ég. Vidáman és a jóleső alvástól kipihenten gyorsan kiugrottunk az ágyból, megmosakodtunk, némi tornázás és a reggeli elfogyasztását követően átvonultunk az öltözőbe, hogy magunkra öltsük űrruhánkat.”

„Specialisták segítségével mindketten felvettük szkafandereinket. A kékes-szürke hőszigetelő öltözéket csodálatos, aranysugarakkal behálózott embléma díszítette, alatta fehér galamb és a CCCP rövidítés vörös betűkkel; majd a narancssárga kezeslábas következett, rengeteg zsebbel minden részén, ezek tartalmazták a repülés során szükségessé váló tárgyakat. Lábunkra hosszú, ezüst fűzős csizmát húztunk, a csizma tetejére műanyag védőréteget kaptunk, melyet majd a beszálláskor eltávolítanak, így semmiféle szennyeződés nem kerülhet az űrkabinba, amit a kozmonauták a talpukra tapadva vittek volna be.”

„Az űrruha felöltése meglehetősen összetett és hosszú folyamat. Miközben öltözködtünk, néma pillantásokat cserélve biztattuk egymást. Habár a tartalékom tudta, a földön fog maradni, mindent nagyon szorgalmasan végrehajtott.”

„igazából megtörténhetett az, hogy a legutolsó pillanatban hirtelen kiderül, nem repülhetek. Öltözködés közben hallgattam a szívverésem. Nem volt különösebben gyors a pulzusom [a repülést megelőző hivatalos orvosi feljegyzések 84-es szívritmust rögzítettek, míg nyugalmi állapotban 65-öst.], nem aggódtam hát különösebben. Igazából ebben a pillanatban teljesen nyugodtnak éreztem magam, csak az öltözködésre koncentráltam és nem gondoltam semmi másra. Megpróbáltam úgy tenni, mintha a szokásos kiképzési gyakorlaton vennék részt.”

 

 

1963. június 16, vasárnap. Ideges tekintetű Tyereskovát láthatunk, amint magára ölti az SK2 jelű űrruhát, felkészülve hogy belépjen a szimulátor-kabinba a repülési előkészületek egyik utolsó állomásaként. Jobbján German Tyitov, a második szovjet kozmonauta, akit felhatalmaztak, hogy elkísérje Tyereskovát a Vosztok űrkabinhoz.

 

„Pontosan ugyanabban a pillanatban végeztünk a beöltözéssel, aztán kicsit pihentünk, majd beszálltunk egy kabinba, szimulálva az űrkabin körülményeit, azt tesztelve, vajon az űrruha tökéletesen működik-e.”

„A Főkonstruktor belépett az öltözőszobába. Egészségügyi állapotunk és hangulatunk felöl érdeklődött. Megerősítette, hogy a kilövőálláson minden a tervek szerint folyik. Egy tudós kollégájával megegyeztek a pontos időpontban amikor a rakétához indulunk, majd elviharzott. Ez nem lepett meg. Az űrkikötőben éjjel-nappal dolgozott.”

Kamanyin saját szemszögéből is megírta az eseményeket folyóiratában: „Délelőtt 11-kor átadtam a Vosztok-5 figyelését Kerimovnak, szerettem volna szemtanúja lenni a dolgoknak, amint Tyereskova és Szolovjeva felöltik űrruháikat. Mindketten csodálatosan tartották magukat, semmiféle ellenvetés akár fizikai kondíciójukra, akár az űrruhák működésének megbízhatóságáról nem szerepel a feljegyzésekben. Gagarin, Tyitov, Nyikolajev, Kroljov, Tyulin, Rugyenko és mások melegen búcsúztak Tyereskovától, boldog és sikeres utat kívánva neki. Hajszálpontosan déli 12-kor a Tyereskovát a kilövőálláshoz szállító busz megérkezett, majd indult is.”

Tyereskova szintén ír indulásáráról a kilövőálláshoz. „Esetlenül gyalogolva az űrruhában most sokkal idegesebbnek éreztem magam. Elhagytuk szálláshelyünket és felmásztunk a buszra. A hátam mögött követve a tartalékom is felszállt. Mindketten helyet foglaltunk a forgó-fotelekben, közöttünk kis asztalka volt. Amikor a buszhoz értünk, hirtelen igen zajos lett minden a belsejében, ahogy mindenki izgatottan beszélni kezdett a másikhoz.”

„Megfordultam a fotellel, így lehetővé vált számomra, hogy valamennyi barátomat szemügyre vehessem, kozmonautákat és orvosokat. Amikor találkozott tekintetünk, megpróbáltak felém üzenni: ’Minden rendben lesz, ne aggódj.’

„A busz ablakain kinézve feltűnt a hatalmas, az ég felé mutató rakéta. Ezüstszínű borítását megvilágította a fénylő Nap. ’Mindenki pontosan időben érkezett, akire szükség van’, mondta German Tyitov. ’Ideje elbúcsúzni, Valja’.

„Először tartalékomtól köszöntem el. Mélyen belenéztem barátnőm szemébe, de képtelen voltam bármit is mondani. Megérintve űrruhánk árlátszó sisakburkolatát megpróbáltunk egymásnak ’puszit’ küldeni többször is. Aztán az orvosokhoz és más specialistákhoz fordultam. Andrian (Nyikolajev) erősen megrázta a kezem, majd segített megtenni a buszról lefelé vezető néhány lépcsőfokot. Felvéve a hordozható légzőkészülékemet leléptem a kilövőállás betontalajára, majd az Állami Bizottság titkára és tagjai felé indultam, akik a rakéta lábánál várakoztak. Valamennyien kedvesen mosolyogtak, amint látták kipirult arcomat és hallgatták a hivatalos jelentést. „Valentyina Tyereskova alhadnagy, kozmonauta, kész a repülésre a Vosztok-6 űrhajóval.” Megöleltek és jó utat kívántak.

„A lift belsejében Tyitov és az űrhajó mérnöke rám mosolygott. Játékos, humoros szólások közepette eltávolították csizmámról a műanyag védőréteget, aztán segítettek elhelyezkedni az ülésben. Miközben minden erőmmel a különböző berendezéseket ellenőriztem, észre sem vettem, mikor tűntek el és zárták le az űrhajó bejáratát. Most tudatosult bennem, hogy egyedül vagyok az űrkabinban.”

„Azonban nem volt idő arra figyelni mi vár rám, hozzáláttam a kilövés előtti kapcsolat-teremtéshez az irányító-központtal, innen is hallottam Gagarin lágy hangját, kérte, mindenről számoljak be. Megpróbáltam olyan nyugodtan válaszolni, ahogy csak tőlem tellett.”

Miközben a rakéta körül az utolsó előkészületi munkák folytak, a Főkonstruktőr, az Állami Bizottság titkára és Andrian Nyikolajev egyaránt felbukkantak a mikrofonnál. Többször is zenét játszottak számomra, sok-sok dalt, így az idő gyorsan telt. Emlékeztem a Vosztok-5 fellövésére, elképzeltem a rakéta körül, a kilövőpadon lezajló eseményeket - a bunkerből nézvést, a megfigyelőállásból. Elképzeltem a tartalékomat amint átöltözik nyári ruhába, és ülve figyel, szeméhez távcsövet szorítva.”

„Hirtelen Gagarin figyelmeztető hangját hallottam: ’15 perces készültség’. Ebben a pillanatban a szívem kicsit gyorsabban kezdett el verni. Megpróbáltam mindent elkövetni, hogy nyugodt maradjak. Körülnéztem, és szemügyre vettem a körülöttem lévő, a kiképző-kabinból már jól ismert berendezéseket. Ellenőriztem a készülékeket és megtettem a szükséges megjegyzéseket a repülésirányítás felé. Nem kellett semmin sem gondolkozni, kivéve a startelőkészületeket.”

„’Tíz perces készültség’ – jelentette be Gagarin. A hangszóróból később a Főkonstruktőr hangját hallhattam. ’Jó repülést Valja’. Ötperces készültség… aztán már csak három. Lezártam a sisakomat és felhúztam a kesztyűmet. Aztán jelentettem, elfoglaltam a kilövéshez szükséges testhelyzetet. Úgy tűnt, mintha megállt volna az idő. Követtem a kijelzőt, ahogy a másodpercmutató ugrándozott egyik számjegyről a másikra. Aztán megtett egy kört, majd még egyet, aztán a harmadikat is.”

„’A kulcs indítási helyzetben’. Amint a parancsot kiadták, a hang a bunkerből borzalmasan hangosnak és izgatottnak tűnt a fülhallgatómban. Aztán egy pillanattal később, még egy parancs – a régóta várt. ’Felszállás!’ Moszkvai idő szerint 12.30 volt.”

„Tisztán emlékszem, hogy mielőtt a rakéta kimozdult volna helyzetéből, elállt a lélegzetem, a szívem pedig őrülten kezdett verni. Valójában rettenetesen féltem, ez az érzés pedig elnyomott mindenféle kíváncsiságot. Talán valami hasonlót érezhetnek a katonák az első éles bevetésük során” [a repülésről szóló feljegyzések szerint Tyereskova pulzusa 155-re ugrott fel a start előtti utolsó másodpercben].

„A rakéta lassan életre kelt és felemelkedett a startasztalról, miközben körülöttem minden borzalmasan remegett a hajtóművek hatalmas erejétől. A gyorsulási szakasz visszafordíthatatlanul elkezdődött. Hallottam Gagarin hangját a fülhallgatóban: ’Helló Valja, minden rendben van, a szerkezet tökéletesen működik, a pálya a terv szerint alakul’”.

„Valami különleges erő kezdett a testemre hatni és elkezdett belepréselni az ülésembe. A gyorsulás csak növekedett és növekedett, a lélegzés egyre nehezebbé vált, aztán elkezdett könnyebbé és könnyebbé válni minden. A repülés meghajtott szakaszát – a földről az orbitális pályáig – jól viseltem, a gyorsulás semmiféle káros hatást nem okozott egészségi állapotomban.”

„Azután leválasztották a rakéta orrkúpját. A szemem bántotta a rendkívül erős napfény. Kicsit kinyújtózkodtam, hogy kiláthassak, és messze alattam megpillantottam a Földet, aztán leadtam a következő üzenetet – ’Itt sirály, kitűnő hangulatban, jól érzem magam, egészségi állapotom kitűnő. Látom a horizontot, kékes-sötétkékes szalagot a Föld körül, és ez csodálatos. Minden tökéletesen működik. Minden tökéletesen működik.’”

 

 

Tyereskova kilövőállás állványzatán, készen állva a beszállásra a Vosztok-6 űrhajóba.

 

„Magam elé képzeltem a mérnököket, ahogy ebben a pillanatban éppen az összes berendezést vezérlik, figyelik a vizuális kijelzőket, a tudósokat és a kozmonauta barátaimat amint engem figyelnek. A rakéta kilövése közben az első néhány perc feszültsége bizonyára csökkent már a számukra, mostanra már mindannyian vidámak, örömteli izgatottság uralkodott el rajtuk, hiszen sikeresen fellőttek az űrbe.”

„Arra gondoltam, a megfigyelőállás ugyanolyan élénk most már, mint amilyen akkor volt, amikor Valerij Bikovszkij fellövésében gyönyörködtem, mindössze két nappal ezelőtt. A tartalékom valószínűleg már megszabadult űrruhájától és a túlnyomásos ruhától, kezében tartja a távcsövét, még mindig az eget figyeli, az egyre halványabb nyomot húzó rakétát, mely nagyjából már el is tűnt a szemük elől. Irigyel engem, a jövőben minden bizonnyal én is irigyelni fogom, ha őt jelölik ki első számú női utasként, aki eljuthat a Holdra! Alant, a Földön, egyre újabb és újabb alakzatok bontakoztak ki.”

Valentyina Tyereskova közel három napot töltött az űrben, június 19-én szállt le, nem sokkal Bikovszkij előtt. Repülése közben beszélt Nyikita Hruscsovval és elküldte üdvözletét azoknak az embereknek, kiknek országa fölött átrepült, valamint integetett és mosolygott a tévékamerákba. Ezek voltak a benyomások a boldog és bátor kozmonautáról, akit a szovjetek kiválasztottak, s így mutattak be a külvilágnak.

Valójában a repülést meglehetősen keménynek találta, mind fizikailag, mind lelkileg. Még a mai napig sem ismerjük a teljes történetet, és Valentyina meglehetősen védekezően lép fel saját szereplését illetően.

Azonban, mára már kiderült, nem hajtotta végre teljes mértékben kísérleti programját, számos alkalommal rosszul lett a repülés során. Néhány beszámoló szerint, főleg disszidensek és szkeptikusok tollából, sokkal szörnyűbb kép bontakozik ki előttünk, beszélnek „hisztériás” rohamairól, illetve „pszichikai stabilitása határainak elvesztéséről”. A teljes történet talán soha nem derül ki a maga valójában, azonban ésszerű a feltételezés, az igazság valahol a kettő között rejlik.

Az egyik legnagyobb problémát a Vosztok űrhajó kézi vezérlése jelentette számára. Habár a tervek szerint mindent teljesen automatikus üzemmódú működésre terveztek, arra az esetre, ha az automatikus leszállás-vezérlő rendszer nem működne, a kozmonautának tudnia kellett az űrhajót kézzel is irányba állítani.

Tyereskova kétszer is hibázott a repülési előkészületek során, amikor erre a feladatra került sor. Ez komoly gondot okozott a földi repülésirányítóknak, hiszen mindez azt jelentette, hogyha az automatikus leszállító rendszer nem működik megfelelően, Tyereskova képtelen lesz visszatérni a földi légkörbe.

A helyzet szigorú elemzése során, egy csoport, melynek Gagarin, Tyitov és Nyikolajev is tagja volt, összegyűlt, és pontosan elmondták Tyereskova számára az egyes teendőket, így, a 45. keringés után a feladatot sikerült tökéletesen végrehajtani, sokkal jobban, mint remélni merték. Tyereskova emellett sípcsont-fájdalomban is szenvedett,  mely egyre rosszabb és rosszabb lett, ahogy a napok teltek, a vállai is mindegyre sajogtak a sisak rossz illeszkedése miatt.

További incidens is történt vele, kiejtette kezéből a kamerát, mely így a hajóablakhoz csapódott, s szemmel láthatóan is megrepesztette az üveget. Nem volt biztos benne, hogy a sérülés mértéke veszélyezteti-e az űrhajó biztonságát a visszatérés során, ezért úgy döntött, inkább nem jelenti az eseményeket a földi irányítás felé.

Így számolt be a Pravda Valentyina Tyereskova repüléséről június 17-én. A lap jobb oldalán látható képrészlett eredetijét széleskörűen publikálták, leleplezvén azt, hogy jelentős hamisítással állunk szemben, ami teljesen megszokott fotográfiai gyakorlat volt az akkori szovjet érában.

 

Mindezeket egybevéve, az automatikus leszállító-rendszer tökéletesen működött az előzetesen táplált félelmek ellenére, a földiek erről sokáig mit sem tudtak, hiszen a visszatérés során percekre megszakadt a rádió-kapcsolat Tyereskovával. Valamennyi, a megfelelő működésre vonatkozó nyugtázó jelentés elküldését elhibázta a női kozmonauta a visszatérés során, az automatikus leszállító egység bekapcsolódását, a fékező-rakéták megfelelő működését, a kapszula leválasztását a műszaki egységről, emiatt a repülésirányítók sok-sok percen át úgy hitték, a repülés tragédiával végződött.

Azonban a visszatérés sikeres volt, Tyereskova a terveknek megfelelően katapultált közel 7 km-es magasságban és ejtőernyővel ereszkedett alá. Az utolsó problémája az volt, hogy valami oknál fogva, idő előtt nyitotta fel sisakjának napellenzőjét, és eközben, amikor felnézett, egy leváló fémdarab megütötte és összezúzta az orrát.

A Pavinszkij Tsz területén ért földet, az Altájban található Bajevo körzetben, Karagandától közel 700 km-re északkeletre – moszkvai idő szerint 11.20-kor. Bikovszkij majdnem három órával később és 750 km-rel arrébb ereszkedett le.

Leszállás közben Tyereskova sápadt és gyenge volt, de ami a legfontosabb, az első női űrrepülés sikeresen fejeződött be – 19 évbe került, míg újabb női űrhajós felemelkedhetett.

 

Utójáték

Valentyina Tyereskova szovjet hősnőként tért vissz a Földre, későbbi házassága Nyikolajevvel, lányának születése és mint a politika egyik vezető személyisége tudományos és kulturális lapokból jól ismert. Névlegesen megmaradt a kozmonauták körében egészen 1997-ig, amikor is nyugdíjba ment, 60 éves korában, vezérőrnagyi rangban. Jelenleg nyugdíjas éveit tölti Csillagvárosban.

Tyereskova repülése a Vosztok éra végét jelentette. A többi négy jelölt megmaradt az aktív kozmonauták csapatában, kettejük neve szóba is jött egy esetleges Voszhod-4 repülés kapcsán, egy tíznaposra tervezett út keretében, Ponomarjeva parancsnoksága alatt, miközben Szolovjeva végrehajtotta volna az első női űrsétát, Koroljov 1966-os halálával törlésre került. Kuznyecovát visszahívták kiképzésének befejezésére 1965-ben azért, hogy Jorkinát segítse; ők mint tartalékok kerültek szóba az előbb említett repülés kapcsán.

.A Szojuz űrhajó kezdeti útjai során 1967 és 1969 között, Ponomarjeva neve ismét felbukkant az egyik személyzet tagjainak sorában, azonban soha egyikük sem repült ténylegesen az űrben, valamennyien kötelezően nyugdíjba vonultak 1969-ben. Személyazonosságuk szigorúan őrzött titok volt egészen 1988-ig, amikor cikk jelent meg róluk. Azóta mind a négyen írtak és beszéltek szovjet kozmonautaként szerzett tapasztalataikról, és különösen arról a drámai 15 hónapról 1962-’63-ban, amikor valamennyien abban reménykedtek, hogy a világ első női űrhajósai lehetnek.

 

Biztonságban újra a Földön, a terheitől megszabadult Tyereskova a leszállás roncsai között üldögél és tanulmányozza az űrrepüléséről szóló újság-címlapokat, miközben kíváncsi földművesek figyelik.

 

Ami az újságokban megjelent…

Amikor jelen összefoglaló szerzője nekilátott gyűjtőmunkája megkezdésének, azzal a gondolattal fogott neki, hogy a Vosztok-6 űrhajó fedélzetén a női űrpilóta repülése bizonyára meglepetést okoz majd a világ számára.

Azonban, áttanulmányozva a korabeli hírügynökségi jelentéseket, egyértelműen látszik, korántsem így áll a dolog, a szovjetek számos információt szivárogtattak ki a repülést megelőző hat hónapban, így készítvén fel a világot a terveikre.

1963. január 13-án, miközben a kubai forradalom emlékünnepsége zajlott, az azon résztvevő Pavel Popovics kozmonauta megjegyezte: ’A világ hamarosan hallani fog az első női kozmonautáról’. A jelek szerint pedig e kijelentését széleskörűen publikálták.

Néhány hónappal később, március 21-én, a UPI moszkvai kommentárjában jelentést küldött a szovjet űrprogramról általánosságban, beiktatva azt a megjegyzést, miszerint ’szóbeszédeket’ hallani Moszkvában egy női kozmonauta felkészítéséről’.

Gordon Cooper, a Mercury űrhajó pilótájának leszállásakor kiadott beszámolókban (1963) számos amerikai lap adott hangot meggyőződésének, ’a szovjetek valami jelentős űrkísérlet megvalósításán dolgoznak, valószínűleg egy női űrhajós fellövésén fáradoznak’.

Június elejére a spekulációk még messzebbre mentek, és a hónap 12-én a New York Times egy újabb UPI beszámolóra hivatkozva azt közölte vezércikkében, ’A szovjetek készen állnak női űrhajós felbocsátására a világűrbe’; majd másnap, a Washington Post további részletekkel szolgált, ’A Szovjetunió – ma esti jelentés szerint – elérkezett oda, hogy felküldje az űrbe az első női űrhajóst – egy vonzó, hajadon, húszas éveiben járó hölgyet,… legalább két, de valószínűleg három lányt képeztek ki minden bizonnyal űrutazásra. Nem egyértelmű, vajon ketten együtt szállnak fel – ahogy erről néhány hírforrás beszámol’.

A Vosztok-5 fellövését követően, június 14-én, a spekulációk kicsúcsosodtak és valamennyi hírügynökség és magazin előállt a saját verziójával az elkövetkezendő történéseket illetően.

Bikovszkij fellövését kommentálva a Washington Post a következőket jelentette,  „Megbízható hírforrások megerősítették, a ’kozmonett’ – egy csinos, húszas évei elején járó hajadon űrpilóta – készen áll fellövésére.”

A UPI genfi hivatala még magabiztosabb volt: „A Szovjetunió egészen biztosan fiatal pilótanőt küld fel a holnapi nap folyamán az űrbe, jelentették ma este kommunista források. Mindenki tudja Moszkvában, a szovjet hölgy fellövése a Kozmoszba, küszöbön áll.”

Az Associated Press kiadványában további részletekkel szolgál: „Miközben a Szovjetunió ötödik űrhajósa péntek éjjel óta a világűrben kering, nem-hivatalos moszkvai források beszámoltak arról, hogy hamarosan egy női pilóta fogja követni szombaton, vagy később. Mind a szovjet, mind más kommunista országok hírforrásai a hölgy nevének ’Ludmillát’ adták meg, életkorának pedig 25 évet, valamint ’viszonylag csinosként’ jellemezték. Jelentésük szerint, készen állt a felszállásra a közép-szibériai kilövőállásból.” Semmiféle hivatalos megerősítés nem történt, a hírek szerint azonban a moszkvai lapok még életrajzi adatokat is megjelentettek Ludmilláról, annak kapcsán, hogy már szombaton, vagy valamivel később, követni fogja a világűrben már fent keringő Bikovszkijt.

Másnap a Washington Post megismételte a történetet, hozzátéve saját elképzeléseit az esetlegesen felbocsátásra kerülő női űrhajósról, megjegyezve „…tucatnyi név  kering Moszkvában, Ludmillától Szolovjeváig”. Ez utóbbi hír igencsak érdekes, hiszen Szolovjeva valójában közel áll ahhoz, hogy ő legyen az első; ez az elem annak a fényében különösen elgondolkoztató, hogy neve sehol nem jelent meg az elkövetkezendő 25 évben. Másnap Tyereskovát fellőtték, és a ténylegesen megtörtént eseményekről számolhattak be a lapok.

 

Fordítás: Aranyi László – Spaceflight, 2006. 01-02 Tony Quine - First Woman is Space

4.

 

Vissza a nyitólapra