További rendellenességek a Holdon

Fordítás - 2009

 

 

J.P. SKipper nemcsak a marsfotók elemzésével foglalkozik, és ért el döntő áttörést a NASA praktikáinak leleplezésében. Ha szerényebb mértékben is, a holdi megtévesztésekről is rendszeresen beszámol, ha ritkábban is.

 

Mióta 2008. augusztusa óta néhány holdfotót elküldtek az ATS (Above top Secret) fórumra, Skipper folyamatosan nyomon követte ezeket a felvételeket, hiszen a fórumozók kérték, foglaljon állást velük kapcsolatban. Azokban a bizonyos fórumbejegyzésekben olyan privát gyűjteményből származó anyagok szerepelnek, melyeket valószínűleg nem cenzúrázták. Mindezt az is alátámaszthatja, hogy néhány jól ismert ember heves támadásokat intézett ellene.

Ebből következik, hogy a felvételeken néhány érdekes, szokatlan, és képhamisítási eljárással el nem tüntetett dolgot is felfedezhetünk. A képek elemzése során kiderült, pontosan ez a helyzet, és megéri az időt ér fáradtságot meglátogatni az ATS oldalát, itt: http://www.abovetopsecret.com/forum/thread383270/pg1 és megnézni a felvonultatott példákat.

A bemutatott „torony” formák különleges figyelmet érdemelnek, hiszen Skipper is írt már e témában, „A Hold üvegtornyai” – címmel, a Haditengerészet és a Védelmi Minisztérium közös műholdja, a Clementine fotói alapján. Jelen  azonban kicsit másról van szó, a hozzászólásokban egészen különleges objektumokat mutatnak be. Ám Skipper észrevette, hogy a fórumra beküldött, torony jelegű alakzatok egységes, sötét megjelenést mutatnak, különböző fényviszonyok között is, ez a körülmény pedig erősen emlékeztet a képhamisításokra. Valamit erősen el akarnak rejteni előlünk. Ugyanígy, sötét árnyékos terület tölti ki nagyszámú kráter belsejét, teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy a napfény beesési szöge miatt, a Nappal szemben elhelyezkedő oldalnak világosnak kellene lennie, az azzal szemköztinek pedig sötétnek. Ezenkívül olyan sík terepeken is megjelennek árnyékok, ahol erre semmi féle ok nincs.

Aztán Skipper hamar beleütközött a következő felvételbe: http://ser.sese.asu.edu/LO/lo2-70-h3b.html, a hivatalosan elérhető adatok között az Arizona Állami Egyetem tudományos adatai között. Megnevezett intézmény ugyancsak részt vesz az MRO felvételek kezelésében. Skipper véleménye szerint a felvételen minden hamisítvány, ezt pedig könnyű belátni, bárki által. Az alább bemutatott részlet lehetővé teszi ennek belátását bárki számára.

 

 

A kép tetején megfigyelhető sötét sáv arra utal, hogy a hivatalos felvétel legfelső részét láthatjuk. Ha valaki szép lassan elkezdi lefelé görgetni a fotót, vékony, vízszintes vonalakkal találkozik. Ezek azok az illesztési pontok, amely mentén az egyes felvételeket egymás mellé helyezték, hogy megkapják a nagyobb képet. Négy vízszintes elemet helyeztünk el itt, azonban mindösszesen tizenhat van belőlük, kialakítván a teljes felvételt; az utolsó elem csak részleges méretű. A fotó elérhető tiff formátumban, 14.5 MB méretben, könnyedén letölthető a böngészők számára, a formátum azonban nem szolgál túl sok további részlettel a kép minőségét illetően és még az is rohamosan romlik a nagyítás fokozásával.

Most vegyük szemügyre a fehér nyilakat és az általuk jelzett objektumokat. Mivel ezek a világos (fehér) formák meglehetősen különlegesek a maguk szögeket bezáró megjelenésével, könnyű felismerni bárki számára. Figyeljük meg, valamennyi alakzat – parányi különbségekkel ugyan, de – ismétlődik az egyes vízszintes képelemeken, pontosan ugyanazon a helyen. Azonban, és ez sokkal fontosabb, az egyes a „felszín” melyen ezek a formák találkoznak, minden egyes elemen eltér, ahogy végig követjük őket. Fontos tudni, pontosan ugyanez a szisztéma ismétlődik végig a 15 képelemen. A nagy fotó teljes hosszában.

Véleményem szerint a következő dolog történt itt. A valóságban mindösszesen egy igazi képelem van, valahol titokban tartják, mi pedig nem azt látjuk. Amit itt megfigyelhetünk az csupán egyetlen vízszintes képelem, melyhez hamis vásznat, illetőleg „felszínt” illesztettek, bevonták, mintha valamiféle sárréteg lepte volna el, netán festékréteg, a következő képelem aztán másik fedőréteget kapott, a következő megint másikat és így tovább. Aztán összerakták egymás mellé az egyes részeket és megkapták a teljességgel hamis nagyobb méretű felvételt.

A fehér nyilakkal jelzett objektumok láthatóan kimaradtak legnagyobb részüket tekintve e hamis fedőréteg alól. Ez igen NAGY hanyagság, hiszen ismételt megjelenésüket valamennyi képelemen figyelemmel kísérhetjük. Így könnyen felismerhetjük őket is rájöhetünk, mi is történt itt.

Világosabb a Napnál, és csak csodálkozhatunk azon, hogy oly sok hozzáértő tudós és akadémikus ennyire nyilvánvaló hamisításokat nem képes észrevenni oly hosszú időn át. Akárhogy is ezek az adatok már az 1970-es években megjelentek, és megszámolhatatlan azoknak a száma, akik megvizsgálták évtizedeken át. Másrészről, nem szabad megfeledkezni arról, hogy pontosan olyan emberek, mint te vagy én és ugyanazzal az áramlattal sodródnak. Abban hisznek és azt látják, amit elvárnak tőlük, hogy higgyenek és lássanak és nem látják azt, amit nem várnak el tőlük, hogy lássanak.

Az alsó képrészlet kissé meggyőzőbbnek látszik ezen az lo2-70-h3b jelű felvételen. Most pedig figyeljük meg a sárga nyilakkal jelzett függőleges vonalakat. Ezek lehetnek a Hold sávjai, szintén nagy mennyiségű képhamisítási alkalmazással megfejelve, miként a témáról Skipper többször is beszámol, például az http://www.marsanomalyresearch.com/evidence-reports/2004/070/moon-banding.htm és az http://www.marsanomalyresearch.com/evidence-reports/2004/071/more-moon-banding.htm írásában a Clementine holdszonda felvételeit elemezve.

Természetesen, ha nagyon erőlködünk, végső kétségbeesésünkbe azt a magyarázatot találhatjuk, hogy a fényképezőgép filmtovábbító rendszere hozta ezeket  a fehér nyíllal jelölt alakzatokat az egyes képelemeken, innen az ismétlődés eredete. Ezek az alakzatok igen gyakran ismétlődnek, ezért a vitában teljes joggal letehetünk néhány zsetont ezen állítás mellé. Néhányan mélyen beágyazódnak a képelem középső területébe, ilyen pl. a bal oldali fehér nyíllal jelzett alakzat, másik a vízszintes elválasztó vonalhoz köthető, a jobb oldali fehér nyíl mutat rá.

Ám, ha valaki letölti és megvizsgálja a jelen felvételhez tartozó tiff file-t, apró eltéréseket találhat és olykor nagyobb különbségeket, amikor a környező képhamisítási alkalmazások elérik ezeket a részeket is, ennek köszönhetően ezek az alakzatok képelemről képelemre változnak. Ezt kívánjuk alátámasztani a mellékelt három képrészlettel, de ugyancsak bizonyító erővel rendelkezik számos ilyen alakzat is. Kristálytisztán látható, a „felszín” későbbi és meghamisított alkalmazás.

 

     

 

A fenti három felvételt az eredetihez képest 50%-kal kinagyítottuk. A bal oldali felvétel aránylag tiszta elrendezést mutat a fehér, vonalas alakzat vonatkozásában. Alaposan vegyük szemügyre, hogy a másik két felvételen ugyancsak látható alakzatot milyen más jellegű felszíni alakzatok övezik. Ha kamerahibáról lenen szó, és valós felszínt látnánk, akkor a vonalaknak át kellene haladniuk a felszíni alakzatokon, megszakítás nélkül. Például, a fotó teljes hosszában „+” jeleket figyelhetünk meg, azaz célkereszteket, ezeket viszik fel legutoljára a filmre, mintegy viszonyítási alapként szolgálnak és a felszín maga soha semmiféle hatást nem gyakorol rájuk.

Az egyszerű tény, miszerint ezekre az ismétlődő objektumokra a felszíni alakzatok hatást gyakorolnak, ennek következtében deformálódnak, megszakadnak, egyértelműen bizonyítja, hogy ezek az alakzatok vagy a valóban a felszín részei, vagy pedig utólag kerültek rá a képre a hamis felszínt kialakító eljárás során, a képelemek lefedése alkalmával.  Más szavakkal, az alakzatok a helyszín egy korábbi állapotát mutatják (akár hamis, akár valódi) és a „felszín” jelenti azt az állapotot, amit a képhamisítás során vittek fel, legutoljára, vagy ezzel együtt pedig a szálkeresztek „+” jeleit, alátámasztani igyekezvén, hogy valós dolgot látunk, nem pedig hamisítványt. A végkövetkeztetés, a teljes felszín, valamennyi alakzatával együtt hamisítvány, mesterségesen létrehozott látvány, egyetlen célja van, elrejteni valamit, ami ezen alkalmazások alatt található.

Amit ugyancsak nem szabad szó nélkül hagyni itt, az a képhamisítási technika, az ebben való gondolkodás és az 1970-s évekre visszanyúló stratégia. Ami a technológiát illeti: soha ne feledkezzünk el arról, hogy ha egy bizonyos időben egy bizonyos újítás nem érhető el a nagyközönség/kereskedelmi forgalom számára, az messze nem jelenti azt, hogy ne is létezhetne a titkos/katonai/fekete szektorokban sem. Gondoljuk csak meg, ha nincs az a hiba és nem marad fent a felvételen a nyilakkal jelzett, jól körülhatárolható, mindösszesen piciny változásokat mutató alakzatok sora az egymást követő képelemeken, felkeltve a figyelmét a nem felületes megfigyelőnek - vajon miként lehetett, hogy a hamis réteg felvitelekor kikerült a szórásból? – akkor a mesterségesen kialakított táj rendkívül hatékonyan, a kétség legkisebb felmerülése nélkül – vert volna át valamennyiünket.

Ennél a pontnál feltétlenül meg kell állnunk. Lényegében arról van szó, hogy a szóban forgó felvétel és az általa hordozott képi információ teljes egészében hamis, az eredeti holdfelvételt lefedték, mintha vastag festékrétegek hordtak volna fel rá, elfedvén előlünk a valóságot. Természetesen az elmondottak innentől kezdve érvényesek valamennyi holdfelvételre és azok megbízhatóságára. Honnan is tudhatnánk, hogy mi a valóság és mi nem az? Például, menjünk vissza a nagy kép harmadik elemére és figyeljük meg a tetején látható tökéletesen párhuzamos vonalat, amint keresztezi annak teljes jobb felső részét. Most mit gondoljunk róla? Valóság? Talán valóság, talán nem. Ezek után el lehet biztonsággal dönteni, mi a valóság?

A történet kulcsa nem ott van, hogy a képhamisítás elrejti előlünk a valós információt, hanem arra is alkalmas, hogy érdekes, ám hamis látványt hozzanak létre általa. Miért jó ez? A bolygókutatásban olykor hasznos lehet, ha bedobnak bizonyos érdekes, ám hamis elemeket, miközben mélyen hallgatnak a drámai valóságról, amiről valaki úgy gondolja, nem tartozik ránk. Ez a stratégia felkavarja az agyműködést, felszítja az érdeklődést, elméletek kidolgozását serkenti, és nyitva tartja az összes pénzcsatornát további támogatások szerzésére, ám természetesen biztonságos a titkos hatalom nézőpontjából is, hiszen soha véget nem érő spekulációkhoz vezet. Továbbá, a nagyközönség és a kutatók úgy tekintenek ezekre a fotókra, ahogy elvárják tőlük, hogy tegyék. Ne felejtsük el, azt látjuk, amit elvárnak tőlünk, hogy lássunk. A kondicionálás elnyomja a kérdező agyat, eltompítja az érzékelést, és tudatlanságba és apátiába nyomja azt.

Ez az amit mi, mint a társadalom tagjai kapunk a keservesen összekeresett adónkért és bizalmunkért. A legmagasabb szintű vezetőink ilyetén megnyilvánulását támogatják nemzetünk legnagyobb tudományos szervezetei is, már évtizedek óta szórják ránk a hazug információk tömegét tudatlanságba taszítva a tömegeket, és akkor csodálkoznak rajta, ez az önző és idióta hozzáállás vajon miért sodorja az egész világot súlyos gazdasági- és politikai válságba, miért gondoljuk azt vezetőinkről, amit. A hazugság folytatásához újabb és újabb hazugságok kellenek, vég és határok nélkül – így jutunk ez az abszolút korrupt társadalmi vezetés kialakulásához.

Még egy megjegyzés, mi rá a garancia, hogy valóban ilyen hamisítási tevékenység már évtizedek óta folyik? Tényleg lenne, aki vállalna akkora kockázatot, hogy az igazságot elrejtse előlünk, mindenfajta hamis sziklákat, sőt, akár még növényzetet is elhelyezve a képekre? Mélyen önmagában mindenki tudja a választ, miként én is, és biztos vagyok benne, hogy nem árulunk el titkot leleplezésével.

 

 

A fenti felvétel csupán kontext kép az AS17-140-2149HR jelű fotócsíkból, mintegy általános áttekintésül szolgálva, milyen a háttér és az egyes objektumok helyzete egymáshoz viszonyítva. Figyeljük meg a nagy sziklát az előtérben, a méretes hegyet a háttérben jobbról, valamint a sötét eget a bal felső sarokban. A holdautó, közvetlen a nagy szikla jobbján, az Apolló-17 küldetés során használták. A távolban, pontosan a szikla felett húzódó egyenes vonal fölött látható a leszállóegység, a holdautó természetesen onnan indult el. A halványan látható, tekintélyes bemélyedés, a maga enyhén lejtő oldalfalaival, a leszállóegység és a holdautó között a Henry-kráter.

Fontos tudni, az Apolló-17 küldetés jelentette a holdraszállások utolsó állomását, s egyben a nyilvánosság számára legmélyebben áttekinthető és legtöbb tájékoztatást nyújtó küldetést, mely során asztronauták sétáltak a Holdon. Három űrhajós volt érintve. A parancsnok, Ron Evans, aki a Parancsnoki Modul pilótája volt, s a Hold körül keringett, az események ideje alatt. A két, Holdra leszállt űrhajós pedig Eugene Cernan parancsnok és Harrison Schmitt Holdkomp pilóta és szakképzett geológus egy személyben. A leszállóegység 1972. december 15-én érte e la felszínt és a két férfi 3 kiszállást hajtott végre, egyenként hét óra időtartamban. 110.5 kg holdi talajmintát hoztak vissza a Földre.

A leszállási helye ennek a küldetésnek egy holdi Tenger széle volt. A tengerek a Holdon mélyen fekvő területet jelentenek, uralkodóan finom üledékes anyaggal kitöltve (regolit) és mindent ellepve, ellentétben a durvább, sziklás területekkel. A háttérben, 8 km-re látható magasföldek, a Tenger szélétől a „masszívum” nevet viseli, de az elnevezések nincs is különösebb jelentősége. A földi hegylábakkal hasonlíthatók össze.

Az itt bemutatott felvétel a svéd, 70 mm-es Hasselblad kamerával készültek a két űrhajós jóvoltából, akik a felszínen tevékenykedtek, színes filmet használva. Igen, színes filmre, holott csak fekete és szürke árnyalatokat látunk a Hold felszínén. Ha valaki megnézi közelről a fenti felvételt, észreveheti, hogy egyedül a holdautó rendelkezik némi színezéssel. Ez a felismerés rendkívül fontos, alapvetően fontos a továbbiak fényében.

 

  

 

A holdautót külön kiemelve még jobban megfigyelhető ez az alapvető eltérés a színekben; a holdautó az uralkodó szín a vörös. Ha a távoli leszálló egységre vetünk egy pillantást, csupán egy aranyos színű pöttynek vehetjük ki a távoli szürkeségben. Van némi problémám ezzel a színeloszlással a napfényben fürdő holdi felszínnel, mégpedig az, hogy teljességgel hihetetlen. Azonban jelen beszámolónak nem ez a fő témája, csak megemlítettem, mint rendkívül fontos személyes észrevételt.

 

 

A fenti, negyedik felvétel, az elérhető legjobb felbontásban mutatja a Hold fölé boruló égboltozat tekintélyes részét. Figyeljük meg, a létő világon semmi sem látható az égen, habár a láthatóság jelen esetben kristálytiszta, a világon akkoriban elérhető legjobb svéd fényképezőgép-lencséknek köszönhetően. Miközben mindenféle, a Hold felszínére vonatkozó vizsgálattal arra a következtetésre juthatunk, hogy egészen minimális színt érzékelhetünk csak, mondván, hogy csak a Nap számunkra látható fényes színképtartományát veri vissza, komoly vita és találgatás folyik a tökéletesen üres és fekete háttér vonatkozásában; a nehéz láthatóság mint érv, nem állja mega helyét. Továbbá, az Apolló-17 valamennyi fotója esetén  általános jelenség a tökéletesen fekete ég.

Az, hogy a fenti égen egyetlen csillag sem látszik, vagy bármiféle más objektum, teljességgel lehetetlen. Érdemes felidézni, hogy a méltán híres és rendkívüli tisztaságú felvétel a Földről, mely a „Kék Golyó” néven ismert, ugyancsak az Apolló-17 küldetése folyamán készült, azaz semmi probléma a fényképező-rendszerrel, vagy a filmmel.  Elmondható, semmi sincs az égen, ami akadályozná a kilátást, a csillagos égi háttérnek tehát sokkal látványosabban kellene mutatkoznia a Holdon, mint a Földről, semmiféleképpen sem hiányozhatna, mint a mellékelt fotón látjuk. Továbbá, a sötét ég alapos vizsgálata során kiderül, semmiféle adat-elnyomásra vagy lefedésre nem került sor területén.

Ezért az embernek semmi más lehetősége nincs, mint levonni a következtetést, ennek az égi háttérnek semmi köze a valósághoz. Logikus a felvetés, hogy semmi másról nincs szó, mint üres, fekete grafikus fedőrétegről, mely az égbolt megjelenését hivatott utánozni. Az egyetlen másik lehetőség az lenne, ha valamiféle magas technológiájú gát vagy képernyő lenne az égen a Hold körül, ami kifejezetten az ember számára látható sugarak áthatolását befolyásolná. Amennyiben a Holdon fejlet technológiájú civilizáció él, ennek a feltételezésnek lehet logikus alapja, azonban ki a csuda lehetett az, aki az elmúlt néhány száz évben használta ezt a képernyőt a földlakók megfigyeléseit befolyásolandó, a távcsövek számára hamis információkat szolgáltatva a Hold felszínéről. Soha ne becsüljük le a technológiai lehetőséget csak azért, mert nem birtokoljuk azt.

Ha pedig egy hamis, mesterséges, üres égboltra tekintünk, akkor felmerül bennünk a kérdés, miért rejtették el a csillagos hátteret? Az első kérdés ami azonnal felmerül bennünk, hogy egyáltalán, tényleg a Holdról van szó? Ha pedig nem a Hold, akkor a holdi körülményeknek megfelelő csillagos ég rekonstrukciója igen nehéz feladat. Újra említsük meg, az Apolló-17 küldetéséről van szó, a sorban az utolsó holdi repülésről, azt tudjuk róla, hogy utána évtizedekre távol maradtunk a Holdtól, ez a körülmény pedig teljesen logikátlan és értelmetlen. A logikus álláspont az lenne, hogy a lakatlan(?) Hold az emberiség számára ugródeszkául szolgálva a további űrutak kiindulópontjává válik. Ehelyett nagy ívben kerüljük a helyet és rendkívül sebezhető űrállomást építünk, előreláthatóan igen gyenge várható eredmények mellett.

Vajon miért e titokzatos félelem a Holdtól, miközben emberes küldetések zajlanak? Túl sok zavaró körülményt találtak a Hold felszínéről látható holdi égen, amit aztán nagy sietve el kellett rejteni? Túl sok zavaró dolog volt a Hold felszínén is, amit szintén gyorsan el kellett rejteni? Most menjünk vissza az első felvételhez és vizsgáljuk meg a holdi háttérben látható hegyeket sokkal kritikusabb szemmel. Ez a szürkés, viaszosan sima felszín tényleg valódinak tűnik? Nem könnyű elfogadni.

 

 

A fenti, ötödik felvétel a méretes szikla egyik darabját mutatja, jelen beszámoló  panoráma-képének bal oldali előteréből. A szóban forgó részt jelentősen világosabbra vettük a jobb megfigyelőség végett. Vegyük szemügyre a szikla árnyékos oldalát. Habár rendkívül nehéz értelmezhető részleteket kivenni ezen az árnyékos területen, azonban szeretném felhívni a figyelmet a sziklafelszín alsó, függőleges részére, két nyíl mutat rá, valamint az „Igazi sziklafelszín” felirat. Figyeljük meg, a sziklafal ezen része világosabb színű, ami tipikus a természetes geológiai formák esetében.

A felirat fölött, ahol a kérdőjelek láthatók, figyeljük meg, a szikla felszín inkább fényelnyelőnek látszik, és valamivel be van fedve, amint szögletes lejtőt formázva aláfut a szikla csúcsától. Most figyeljük meg a szikla jobb szélső részét, közvetlenül a felirat mellett, ahol újabb kérdőjel található, és vegyük észre, mintha valami körbe lenne csomagolva, és bevonná a jóval inkább fényvisszaverő szikla felszínét.

Lehetséges lenne, hogy valamiféle rendkívül sűrűn növő gomba típusú élőlénnyel lenne dolgunk, mely sokkal inkább mutat sziklakinézetet, amikor a Nap fényesen süt rá, például a bal oldalon? Nem egyértelmű a bizonyíték, ám nagyon szuggesztív, legalább annyit megér, hogy az ember meggondolja.

 

 

A fenti, hatos számú fotó egy újabb Hasselblad kép, ezúttal az AS17-140-21495HR katalógusszámú, időben pedig igen közel esik az előző, a Hasselblad AS17-140-21494HR jelű felvételhez, ahogy az űrhajósok mozgatták a fényképezőgépet és ismételt felvételeket készítettek, s el is érkezünk beszámolónk leglényegesebb pontjához a sötét, piros nyíllal jelzett objektumhoz. Teljességgel nyilvánvalóan nem a felszínen található objektumról van szó, hiszen egyetlen közvetlen ez előtt és közvetlen ez után készített felvételen sincs rajta, mindeközben egyértelmű, hogy valamiféle, a távolban repülő objektumról van szó, és a holdjáró helyzetét figyelembe véve annál jóval távolabb található.

Fontos tudni, hogy az AS17-140-21495 jelű felvételnek két különböző változata is van, a különböző hivatalos Internetes oldalakon. Az itt látható a NASA Apolló-17 Fotó Könyvtárából (Apollo 17 Image Library) való. Az említett oldalon található egy 120 K-s és egy 908 K-s felvétel, ez utóbbi nagyfelbontású fotó. A szóban forgó kép ugyancsak megtalálható itt is: http://www.lpi.usra.edu/resources/apollo/frame/?AS17-140-21495 az Arizona Állami Egyetem (ez az intézmény kezeli hivatalosan az MRO felvételeket is), Apolló fotó Atlaszában (Apollo Image Atlas).

Az ott található felvételek csak mintegy ízelítők, a nagyfelbontású változatok nem elérhetők. Azonban az ott fellelhető fotó azért annyira tiszta és megfelelő méretű, hogy azonnal látható legyen, a sötét, repülő objektumnak nyoma sincs rajta. Azon a fotón legalábbis. Mindez azt bizonyítja, hogy ugyanannak a fotónak két különböző változata is a nyilvánosság elé került. Az egyiken a szokatlan repülő objektum, a másikon annak hűlt helye, azaz eltávolították róla. Mond ez a Kedves Olvasónak valamit? Ugye nem lehet elmenni mellette szó nélkül.

 

  

 

A fenti hetedik és nyolcadik felvétel közelebbi rálátást enged az objektumra. Sajnálatos módon, az az oldala, amelyikre ráláthatunk, árnyékba burkolózik, mindenféle részletet elrejtve, mindösszesen a tetején kissé megcsillanó napfényt vehetjük ki. A közetlen ezelőtt és ezután készített felvételen nyomát sem látjuk ennek az objektumnak, sehol. Ezért bátran feltételezhetjük, az objektum repült, méghozzá igen nagy sebességgel.

Szembesüljünk vele, kétség sem férhet hozzá, UFO-t figyelhetünk meg a Holdon 1972-ben. Teljességgel egyértelmű, mesterséges alkotás. Figyeljük meg testes, ipari  formáját (a pontos alakot talán eltorzítja az árnyék-hatás) és bármiféle, a repülés megkönnyítésére általunk ismert alkalmazást az objektum testén. Ez arra utal, a meghajtásának bizonyos elemei ismeretlenek számunkra, teljességgel független a légkör sűrűségétől és a repülés sebességétől. Figyeljük meg, mintha vékony elemek kimeredeznének belőle. Lefogadható, ez az objektum legalább akkora, mint a Holdautó (alatta látható és az előtérben sokkal közelebb található hozzánk), ám sokkal testesebb.

Lehetséges lenne, hogy miközben Cernan és Schmitt űrhajósok a felszínen vizsgálják és fényképezik a környezetüket (az igazság nincs teljes egészében közzé téve), valaki más közelről megfigyelte őket, akiről úgy gondoljuk nem is létezik? Ha ti lennétek e a két ember egyike, és valóban egyedül lennétek a Hold felszínén, azon aggódva, hogyan sikerül majd a hazatérés, és teljesen felkészületlenül érvén benneteket elrepülne ez az objektum felettetek ennyire közel és alacsonyan, jóval közelebb, mint amekkora távolság a Leszállóegységtől elválaszt, az egyetlen lehetséges úttól hazafelé, nem gondoljátok, hogy alaposan betojnátok?

Lehet, túl nagy lépést tettek meg és csak egy kissé idegeskedtek. Végül is ez volt az utolsó emberek küldetés, mely során leszálltak a Holdra a mai napig, legalábbis a nagyközönségnek ezt adták be. A korai Apolló-küldetések során számos beszélgetés zajlott le a földi irányítóközpont és a Holdon tevékenykedő űrhajósok között, nagyon izgatott beszélgetések, igencsak zaklatottan beszéltek ufó-megfigyelésekről és egyebekről, míg lenyugodtak és át nem tértek a kódolt csatornákra vagy kifejezésekre. Ezért az Apolló-17 űrhajósai pontosan tudták, mire számoljanak.

Úgy gondolom, valamennyien megérthetjük, miért távolították el ezt a rendkívül szokatlan objektumot néhány nyilvánosan elérhető fotóról. Csak örülhetünk neki, hogy valaki kellően hanyagnak bizonyult és engedte kicsúszni, s mindenki számára jelenleg is elérhetővé tette a NASA Apolló-17 Fotó Könyvtárába. El sem tudom képzelni, miként lehetséges az, hogy senki sem jelentkezett még ezen objektum felfedezésével, semmiféle publikációban nem jelent meg, s egyúttal a legcsekélyebb hivatalos magyarázat sem hangzott el eredetét illetően. Ha nem ez lenne a helyzet, akkor kérem előállni vele, hogy itt feltüntethessük, hiszen rendkívül kíváncsi lennék arra, miként állnak az UFO-kérdéséhez, vagy csak a szokott nemtörődömséggel kezelik.

 

 

 

 

 

A fenti, kilencedik, tizedik és tizenegyedik felvételt az összehasonlítás céljából illesztettük ide. A kilencedik felvétel az AS17-140-21494 katalógusszámú, azonos a jelen beszámoló első felvételével, a tizedik felvétel marsi tájat mutat, miként azt a Spirit vagy az Opportunity marsjárók látták. Igazsághoz tartozik, elfelejtettem honnan származik a marsi fotó (talán e-mailen érkezett?) és nem volt időm utána kutakodni, ezért nem szerepel a fotón azonosító címke.

A 11. felvétel pontosan ugyanaz, mint a marsi 10. kép, azonban negatívba átfordítva és egy kis, ám meglehetősen hatékony maszatolási technika alkalmazását követően a hegyek felületén, csak illusztrálásképpen, milyen könnyedén lehet holdi tájképet elővarázsolni számítógépes programok segítségével, sima és tökéletes hamisítást. A látvány és a benyomásunk e kép kapcsán, valamint a 9. holdfotó masszívumaira tekintve, nyilvánvaló.

Észrevehetünk bármi hasonlóságot e két, egymástól százmillió km-re lévő világok, és a képek elkészítésének több évtizedes különbözősége ellenére? Vegyük észre, a marsi táj kissé más szögből látszik, mint a holdi.  Vannak természetesen egyéb különbségek is, de gondolom a hasonlóságok is egyértelműek a hátteret uraló masszívumok tekintetében.

Mindez csak véletlen lenne, vagy éppenséggel különböző példáit látjuk a mesterséges tájberendezésnek, variációkat egy adott témára, valakinek az adatbázisából? Mindkét esetben úgy meredünk magunk elé, mint hipnotizált kismadár, mivel valakik azt akarják, hogy arra koncentráljunk, amit elvárnak ők elvárnak tőlünk, miközben a valódi űrkutatás, amiért fizetünk, teljesen más irányban zajlik egy egyesek kisajátították maguknak, mint saját kis titkos kalandjaikat?

Nem állítom, hogy tudom a választ, de meglehetősen nehéz nem gyanakodni mindezek tükrében. Nem is beszélve a hamisításokról és az egyebekről. Annyit szeretnék remélni, hogy a legalább érdekesnek találod az összehasonlítást, ha nem is meggyőzőnek.

 

Vissza a nyitólapra