Az Apolló-csalás

Rendellenességek és átverések

  

Ezeket az oldalakat Michael Griffin, NASA igazgatónak ajánljuk, valamint a NASA történészének, Steven J. Dicknek, és a még élő néhány Apolló asztroNOtának, akik a világ előtt nevetségessé tették magukat azzal az állításukkal, miszerint a Hold felszínén sétáltak.

 

Ha 1968 környékén lett volna Internet, boldog lettem volna, ha létezik egy adatbázis az „Apolló hívők” számára, ahol meg lehetett volna tárgyalni, hogy a Hold-küldetések valósak voltak-e vagy sem. Azonban nem 1968-at írunk, hanem 2008-at, és mivel így van, az Apolló repülések hitelességéhez ma már nem férhet készség. Nem eshetünk az „összeesküvés-elmélet” hibájába sem, a jól ismert tények birtokában. Az összeesküvés-elméletek által felvetett kérdések azonban az 1980-as évek végére egyértelművé tették, az Apolló Hold küldetések esetében CSALÁS történt.

Világszerte köztudott ismeretnek számít, hogy a NASA meghamisította az 1960-as években az Apolló holdprogramot, sok-sok hiszékeny ember fogadja el manapság is a NASA állításait az emberes holdprogramról, anélkül, hogy rászánna magát akár minimális utána nézésre is a dolgoknak, netán kutatások elvégzéséhez kezdene annak eldöntésére, hogy a NASA valóban igazat mond-e. vannak néhányan, akik SOHA sem fogják elfogadni a holdi küldetések hamis mivoltát, teljesen függetlenül attól, a bizonyítékok mekkora tömegét tornyozzuk fel előttük. Azok, akik nem fogadják el, hogy az Apolló program csalás volt, a NASA utóbbi az utóbbi négy évtizedben alkalmazott agymosási technikájának estek áldozatául, és teljességgel elvesztették realitás-érzéküket. Időről-időre beleütközhetünk a folyamatosan hangoztatott nevetségesen képtelen állításaikba, miszerint „láttam a kitűzött zászlót a távcsövemen át”, vagy „láttam a rakétát felszállni és a tévés felvételeket, ezért biztosan meg kellett történnie.” Aztán, hallhatjuk szerencsétlen megjegyzéseiket is, mint pl. „MI a helyzet az Apolló űrhajósai által visszahozott holdkőzetekkel?” Ám vajon honnan tudnánk MI, hogy azok ténylegesen holdkőzetek, hiszen csak a NASA állítja ezt, de még ha azok is, közönséges mintavevő és visszatérő űrszondával is meg lehet a dolgot oldani, nincs szükség ASZTRONAUTÁKRA.

Ha ön azok közé tartozik, aki továbbra is hisz majd a holdi küldetések valóságosságában, miután megtekintette valamennyi itt felsorakoztatandó bizonyítékot, akkor az Ön számára már nincs remény, ha azonban kétségei vannak a felöl, hogy az Apolló holdraszállások valaha is megtörténtek, akkor ezek az oldalak kifejezetten az Ön számára készültek.

A komikus része a NASA immár 40 éve tartó (Apolló-8) átverésének a Holddal kapcsolatban az, miként vált világméretűvé a NASA-t kinevetők száma, és váltak nevetségessé azok az űrhajósok, akik állításuk szerint a Holdon jártak. A legdurvább aspektusa a NASA hazugságainak azonban a fiatalabb generáció teljes összezavarása, hiszen megtévesztő információkat adnak számukra a jelen űrtechnika és űrtechnológia vonatkozásában. Példának okáért, sok fiatal, aki látja az űrrepülőgépet felszállni, azt hiszi, hogy az a Holdra megy… Egyszerűen nem értik, miért csak 350 km-es magasságra emelkedik el a Földtől, amikor a NASA állítólag 9 emberes küldetést hajtott végre a Holdra (mindegyik út, a visszautat is beleértve nagyjából 800.000 km volt), mindezt egy 3 éves időszak alatt, és negyven évvel ezelőtt elkezdve. Igen, a NASA holdutazásokat tett, mintha csak a sarki boltba ugrott volna be egy 10 perces buszos utazást követően, mi pedig, tejfelesszájúak mindezt bevesszük, leengedjük a torkunkon a NASA átveréseit. Ha az NASA embert küldött volna a Holdra, akkor az űrtechnikának visszafelé kellett volna fejlődnie, nem pedig előre. A dolog meglehetősen bizarrnak tűnik, ha figyelembe vesszük a technológiai fejlődést, ezen belül pedig főként a számítástechnikáét. Természetesen az űrtechnika NEM fejlődhetett visszafelé. Ami bizarr, az a NASA szokatlan állítása.

1995. óta egyre több és több lexikon szentel mind kevesebb figyelmet, sőt sok esetben teljes egészében el is hagyja a hivatkozásokat az Apolló holdrepülések kapcsán. Nyilvánvaló, hogy a kiadók „felvilágosodtak”, hogy az Apolló küldetések csalások voltak, és soha nem jártember a Holdon és nem jött vissza onnan. „Lyuk a történelemben” – miként Arthur C. Clark nevezte az 1969-es évet.

Az 1970-es években a világ lakosságának mind nagyobb része kérdőjelezte meg az holdraszállások valódiságát, habár akkoriban még nem voltak olyan adatok, melyekre komolyabb vizsgálatokat lehetett volna alapozni, mindösszesen korlátozott számú felvétel, melyek az Apollóhoz köthetően fiktív/fantasztikus írásokat tartalmazó könyvekben megjelentek. Akkoriban a NASA megértette, hogy lehetnek emberek, akik csalásra gyanakodnak majd, így vagy úgy. Ennek megfelelően pár ember meg is vitatta a dolgot nyilvánosság előtt, de nem mentek túlságosan messzire, betartották a sorompókat, nem léptek túl egyfajta munkahipotézis keretein, nem lépték át a világméretű összeesküvés elmélet küszöbét. Súlyosan tévedtek, hiszen a NASA soha nem láthatta előre, hogy az akkori időszakhoz képest harminc évvel előre a föld bármely pontján élő két ember képes kapcsolatba lépni egymással, vitatkozni, gondolatokat cserélni, hasonló beállítottságú emberekkel – másodpercek alatt. Beköszöntött az Internet korszaka, zuhatagként lepleződött le a NASA az utóbbi 40 évben végrehajtott csalás-sorozata, ahogy az emberek világszerte hozzáférhettek a NASA internetes adatbázisaihoz, és a saját szemükkel láthatták, hogy patetikus pompával előadott fotók egy részén a háttér bizony tökéletesen AZONOS. 1997. előtt nem volt senkinek lehetősége ezen felvételek megtekintésére, manapság azonban már mindenki tanulmányozhatja a hamis felvételeket, az otthon kényelmében. Azután megoszthatják gondolataikat egymással, a hasonló beállítottságú emberekkel szertea világon. Internetes oldalak sokasága mutatja be a holdraszállások hamis mivoltát, sokkal nagyobb számban érhetők el, mint az annak valóságosságát állító oldalak. Minden egyes itt bemutatott fotónak a hivatalos elérhetőségét is megadjuk.

 

 

 

Az Apolló-17 esetében használt, úgynevezett holdtérkép, a minősége vacak, a léptékét azonban km-ben adják meg. Kíváncsi lennék, néhány Apolló HÍVŐ vajon MIVEL magyarázná ezt a tényt, a távolságok km-ben való feltüntetését, amikor az USA-ban a hivatalos mértékrendszer MINDIG is a mérföld volt? [A NASA csak a Mars Polar Lander elvesztése után tért át a méter-rendszerre, előtte néhány évig vegyes rendszert használtak, egyik űrközpont így, a másik úgy, ám a marsszonda elvesztése, valamint a más országokkal való együttműködésekben kialakult katasztrófa-közeli helyzetek miatt, 2000-et követően, legalábbis azokban az esetekben, ha több tudományos központ érintett, a méter-rendszert használják. Mindez azonban 1972-ben elképzelhetetlen volt. A köznapi életben, tudósításokban, sajtóban, a mai napig következetesen ragaszkodnak a mérföld-rendszerhez. – a fordító.] Mivel ma is a mérföld-rendszer használatos, nyilvánvaló, hogy 1968-ban is azt kellett alkalmazni. A leszállási helyet magát „X” jelzi, az úgynevezett Állomások a különböző irányokban végrehajtott utakat, 1-től 10B-ig sorszámozva. Figyeljük meg a 8-as Állomás távolságát a Holdraszálló Egységtől (LM).

Forrás: http://images.jsc.nasa.gov/lores/S72-03145.jpg

 

 

 

 

Ez a felvétel Michael J. Tuttle, a Smithsonian Intézet webmesterének oldaláról való, állítólag Apolló-űrhajósok készítették a 17. küldetés során. a fotó azonban nem található meg az Apolló-17 hivatalos internetes oldalán. A Hold felszíne, miként azt a nyilvánossággal tudatták, rendkívüli mértékben száraz és poros. Ha ez lenne a helyzet, akkor miként mutathatnak ezek a lábnyomok ennyire éles körvonalat? Ez egyetlen közeg, mely az itt láthatóhoz hasonló tiszta módon őrzi meg a lábnyomokat, az a nedves homok, ami valószínűleg eredetileg is. Szenteljünk különös figyelmet a bal felső sarokban mutatkozó világos dombocskának, és kissé jobbra tőke a fekete kráternek, a szikla és a műszaki berendezés között. A Holdkompnak nyomát sem látjuk ezen a felvételen!

Forrás: http://www.nasm.si.edu/collections/imagery/apollo/AS17/images/AS17-134-20494l.jpg
 


Az itt látható felvételt állítólag a 6-os számú Állomásnál készítették a Hold felszínén.

 

Figyeljük meg, a háttér pontosan UGYANAZ, ott a kis fehér domb és a fekete kráter. Azonban, a horizonton, a középponttól kissé jobbra, váratlanul megjelenik egy fehér púp (állítólagosan egy távoli hegy).  Ezt a képet valójában Chezin Chotahban, Arizonában készítették, a megfigyelhető árnyékok tehát pontosan olyanok, mint amilyen árnyékhatásokat a Földön tapasztalhatunk napsütés idején. Ez az oka annak, hogy az égboltot egész egyszerűen befeketítették, és a hátteret pedig utólagosan festették fel a képre. Az előtérben látható sziklák egy sziklafalról szakadhattak le, s a fagyhatás tördelhette fel őket, ennek sem nyomait nem látjuk.

Forrás: http://images.jsc.nasa.gov/lores/AS17-140-21496.jpg

 

 


            Állítólag a 9-es számú állomásnál járunk, azonban pontosan UGYANAZT a kis fehér dombot és fekete krátert figyelhetjük meg a háttérben, mint korábban, a felvétel pedig pontosan UGYANABBÓL a szögből készült.

Érdekességként megjegyzem, a holdautó keréknyomainak hűlt helye.

Forrás: http://images.jsc.nasa.gov/lores/AS17-134-20454.jpg

 

 


A 8-as állomásnál vagyunk, a Cochise-kráternél, a kép – már mondani sem kell - ismét természetesen UGYANAZT a hátteret ábrázolja, és pontosan UGYANABBÓL a szögből. A felvételhez tartozó szöveg azt állítja, hogy „A holdautó végső parkolási pontja a felszállás előtt.” Ha ránézünk a holdfelszíni kutatást jelző térképre, megkeressük a 8-as állomás helyét északra a Holdkomp leszállási pontjától, azt látjuk, ez az Állomás esik legmesszebbre a Holdkomptól. Mindez azt jelentené, hogy az űrhajósoknak öt kilométert kellett volna visszagyalogolni a Holdkomphoz?

Forrás: http://images.jsc.nasa.gov/lores/AS17-146-22367.jpg

 

 

Ezen a felvételen, amennyiben a feliratozás helyes, a Camelot-ktárer látható az 5-ös állomás térségében, kissé több, mint egy kilométerre a leszállási helytől és pontosan az ELLENKEZŐ irányban, mint ahol a 8-as állomás található (mely mellékesen 4 km-re van a 5-ös Állomástól. A kis fehér dombocskát továbbra is láthatjuk, a fekete kráter azonban felismerhetetlen ezen a képen. Klasszikus eljárást a kép hátterének kis mértékben való megváltoztatása, hogy azt higgye a szemlélő, másik felvételt lát. Michael J. Tuttle gyenge munkát végzett a háttér elfeketítésével ezen a fotón. Ha valaki nagyon közelről nézi a képet erős nagyítás és kivilágosítás mellett, akkor észreveheti a háttérben álló fák körvonalait a fekete „űrben”. Ezek a fák pedig az ember által Arizonában, a Cinder-tó környékén mesterségesen létrehozott krátermezőt övezik.

Forrás: http://images.jsc.nasa.gov/luceneweb/fullimage.jsp?photoId=AS17-145-22165

 

 

 

 

A NASA állítása szerint ezt a felvételt a 7-es Állomásnál készítették, azonban ha a síkságot és a hátteret elemezzük, egyértelműen beazonosíthatjuk a korábban már látott formákat, megtalálhatjuk UGYANAZT a kis fehér dombocskát, csak most kissé jobbra. A látószög, ahonnan ez a két készült, szintén nagyjából azonos.

Ismét megjegyzem, a holdautó keréknyomainak hűlt helye.

Forrás: http://history.nasa.gov/alsj/a17/AS17-146-22345.jpg



Az utolsó felvétel az ALSJ internetes oldalról való (Apollo Lunar Surface Journal), a felcímkézés szerint pedig az Apolló-17 leszállási helye. Teljesen szükségtelen, hogy bárki fényképészeti szakértő legyen ahhoz, hogy felismerje, ez a felvétel is, miként a korábbiak, pontosan UGYANAZZAL a jól beazonosítható háttérrel rendelkeznek, s az előbbi felvételeken egyáltalán nem látható a holdkomp. A háttér (tüzetesen megvizsgálva a dolgot, az LRC – Lewis Research Center – keze lehet a dologban) egymásra filmezett képek sorozata, ezekről állítja azt a NASA, hogy eredeti holdfotók, különböző helyszíneken elkészítve. Figyeljük meg a hajszálkereszteket a felvételeken, és tételezzük fel, valamennyi ugyanazzal UGYAN AZZAL a kamerával készült. Amennyiben ezeket a képeket 1972-ben fotózták, akkor miért nem jelentek meg soha egyetlen könyvben, magazinban 1994. előtt, amikor is közzétették egy újságban, továbbá, miért színesek ezek a képek az ALSJ internetes oldalain, holott mindenhol máshol fekete-fehérek, különösen abban az esetben, ha UGYANAZZAL a fényképezőgéppel készültek.

Forrás: http://www.lpi.usra.edu/resources/apollo/images/browse/AS17/134/20512.jpg

 

 

Amennyiben az űrhajósok bejártak egy durván 8 x 12 kilométeres területet, fényképezőgépükkel végigpásztázták a teljes 360 fokos látómezőt, különböző helyszíneken, akkor mi lehetett az a rendkívüli ok, ami miatt pontosan ugyanaz a háttér látható valamennyi felvételen? Hat különböző helyszín, feltételezések szerint kilométerekre egymástól, s eközben mindegyiknek pontosan UGYANAZ a jól beazonosítható háttere. Valamennyi képen viszonylag sík előteret láthatunk, melyet teljesen váratlanul egyenes vonal szakít meg, választ el a háttér hegyeitől. Mindez cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy a háttér hegyvidékét RÁFESTETTÉK a fotóra, és az eget kitörölték. Ha valaki elolvassa a többi elemzést is, találkozni fog majd ugyanezzel a sík tereppel, az egyenes vonallal, mely elválasztja a homokos előteret a bokros háttérrel néhány méterrel hátrább.

 

A hamis háttérfüggöny nem ennyire észrevehető a korábbi Apolló-küldetések hamisított felvételein, az Apolló-11- -12 és -14 esetében. A későbbi küldetések esetén, pl. a -15, -16 és -17 során válnak ezek a rendellenességek teljesen nyilvánvalóvá. Amikor a NASA vezetőit a holdraszállások valódiságáról kérdezzük, azt a választ kapjuk, hogy „Nincs időnk semmiféle kérdés megválaszolására, az igazság megtalálható a fényképfelvételeken.” Az igazság valóban megtalálható a holdfelvételeken, ez az igazság azonban fájó. A felvételek egyértelműen bizonyítják, hogy hamisak, ami azt is jelenti egyúttal, hogy az egész holdraszállás-történet CSALÁS.

 

  

Forrás: http://nasascam.bravehost.com/

Fordítás: Aranyi László

 

 

Vissza a nyitólapra