Vándorkövek a Holdon

 

 

A Földön „vándorköveknek” hívják azokat a kisebb-nagyobb szikladarabokat, melyek a köves sivatagok térségében jellegzetes nyomokat hagyva maguk után, haladnak. Mozgásuk oka pontosan nem ismert, különféle, ám nem meggyőző magyarázatok állnak rendelkezésre. Szóba jöhet a szél, tektonikai tevékenységek, földrengések, stb. Ám mit gondoljunk akkor, ha a Holdon találkozunk ilyen vándorkövekkel, s közülük a legnagyobb háztömbnyi méretű, s ráadásul, hegynek fel, hegynek lefelé halad, miközben tökéletesen szabályos nyomot hagy maga után?

 

1.    ábra.  A Lunar Orbiter 5, amerikai holdszonda, 1967. augusztus 17-én készült felvételeiből összeállított mozaikkép.

Forrás: http://nssdc.gsfc.nasa.gov:80/imgcat/html/object_page/lo5_h168_2.html 

Jelen írásban a Lunar Orbiter 5, amerikai űrszonda 1967. Augusztus 17-én, a Vitello-kráter központi vidékéről készült fotóit elemezzük. Az egymás mellé illesztett felvételeken két nagyobb vándorkő nyomait láthatjuk. A Holdon – a hivatalos források szerint – sem időszakos esők nem hullnak, sem kellő erejű szél nem fúj ahhoz, hogy köveket mozgasson meg. A tektonikai tevékenység is elhanyagolható, miként a holdrengések száma és ereje is. A kőtömbök elmozdulására magyarázatként a világűrből lapos szögben, viszonylag kis sebességgel érkező, s ezért krátert nem keltő meteoritok, esetleges holdrengések, illetve a Föld által okozott árapály-erők következtében, az instabil kőtömbök mozgásba lendülése jöhetne szóba. Valamennyi esetben joggal várhatjuk el a gravitációs törvény érvényesülését, vagyis azt, hogy ezek a kőtömbök a magasabb helyekről az alacsonyabbak felé mozduljanak el, pályájuk során pedig mindig a legkisebb ellenállású, azaz a legmélyebb területeken haladjanak át.

A hivatalos adatok szerint az űrszonda nagyfelbontású kamerájának felbontása 1-5 méter/képpont, ennek a minőségnek sajnos híre-hamva sincs, a nyilvánosság számára a csupán kb. 50 méter/képpont felbontású, jelentősen „lebutított” képek érhetők el.

 

A nagyobbik objektum

2.    ábra. Amerikai kutatók elemzése a nagyobbik objektumról és pályájáról.

Forrás: http://www.etcontact.net/forums/ForumMessage.asp?ID=16859  

A NASA szerint semmi másról nincs szó, mint a hegyoldalról legurult sziklatömbről. Ám az utóbbi évtizedekben megszokhattuk, hogy az Amerikai Űrhivatal kijelentéseit érdemes – minimum - megkérdőjelezni.

Ha a felvételt megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy a nagyobbik objektum által hátrahagyott nyom pontosan olyan széles, mint maga az objektum. Mivel a vándorkövek esetében a maguk után hagyott nyom az esetek mindegyikében keskenyebb, jelen esetben viszont nem erről van szó, ez pedig csak akkor lenne lehetséges, amennyiben az objektum inkább henger alakú, s nem pedig gömb.

Ha a nyomra tekintünk, azt láthatjuk, hogy egyenesen keresztül halad egy mélyedésen, anélkül, hogy a legkisebb mértékben is változott volna a mozgásának iránya, vagy akárcsak megragadt volna a mélyedésben. Ezután elindult hegynek felfelé, töretlen pályán.

Újabb kérdés, miként hagyhat egy leguruló szikla ilyen összetett mintázatot maga után? Ha valóban szikláról lenne szó, és elég gömbölyű ahhoz, hogy ekkora pályát befuthasson, vajon milyen lehet a „futófelülete”, egyáltalán, képes-e egy kőtömb ilyen hangsúlyos nyomot hagyni, pontosan olyan szélességben, mint önmaga?

Nagyon fontos megvizsgálni az objektumnak az árnyékát is! Habár a Nap alacsony szögben áll, a környező tereptárgyak árnyékának vizsgálatából az derül ki, hogy ez az objektum bizony igen magas! Jóval magasabb, mint amilyen széles. Azaz folyamatosan gördülni, képtelen!

Az átmérője sem elhanyagolható, ugyanis ha a Vitello-kráter átmérőjének 42 km-es értékét vesszük, akkor erre, a nagyobb objektumra bizony 140 métert kapunk! Háztömbnyi méretű tehát!

Mindezeknek a tudatában meglehetősen különös, hogy a legtöbb ember kapásból elfogadja a NASA magyarázatát a háztömbnyi méretű, csúcsos felépítésű, hegynek fel és hegynek le haladó objektumról, mely ráadásul kikerüli a nagyobb mélyedéseket és árkokat. Ha az objektum tágabb környezetét szemügyre vesszük, kristálytisztán látható, hogy kifejezetten egy kisebb kráter aljáról indul el!

Amennyiben tömörnek vesszük az objektumot, még a holdi egyhatod gravitáció mellett is, súlya a millió tonnás nagyságrendbe esne! Tehát azt kellene elhinnünk, hogy egy Gellért-hegy méretű kőtömb, hegynek fel, hegynek le barangol a Holdon, „intelligensen” kikerül kisebb krátereket és árkokat, s mindezt úgy bő 3.5 km-en keresztül teszi, szélességével azonos nyomtávú szabályos mintázatot hagyva maga után, és még ráadásul csúcsos formájú is, azaz gurulásra képtelen.

 

Vándorkövek

A vándorkövek a Földön leginkább a Death Valley (Halálos Völgy) Nemzeti Part területéről ismertek, Kaliforniában, a Sierra Nevada hegységtől délkeletre fekszik. A talaj agyagos jellegű. Az egyik elmélet szerint, az időszakos esőzések hatására a csúszóssá váló agyagon mozdulhatnak el a kődarabok, illetve, a kisebbeket már az 50 km/h-ás szél is arrébb tolhatja. Ám olyan kövek is vannak, melyek több kilométert is megtettek már az idők során.

Forrás: http://caesarom.com/?modul=galeria&a=91513&p=1

 

 

A kisebbik objektum

 

3.    ábra. Amerikai kutatók elemzése a kisebbik objektumról és pályájáról.

Mérete fele-harmada a nagyobbikhoz képest. Az eredeti Lunar Orbiter felvételen az előzőhöz képest jobbra helyezkedik el. Pályájának nyoma azonban hasonlatos, nemcsak az objektum méretéhez viszonyítva, hanem egyéb jellemzőkhöz képest is. Útja során nagyjából „S” formát hagy maga után, irányt vált, áthalad mélyedéseken, egy kisebb krátert kikerül, egy nagyobbon áthalad.

Miként a nagyobbik objektum, a kisebb is jelentős mennyiségű fényt ver vissza, emiatt részleteiket nem tudjuk megfigyelni. Árnyékának hosszából ítélve, jelen esetben sem gömbölyű formáról van szó, inkább kúpszerű.

Ha a fenti vonásokat összegezzük, sokkal inkább jellemző a leírás egy hatalmas bányagépre, mint holmi „guruló sziklatömbre”. Ha pedig végig gondoljuk a Hold kapcsán kiderült rejtélyeket, nem is olyan nehéz ennek az utóbbi lehetőségnek az elfogadása, pláne, hogy jobb magyarázatot ad a látottakra, mint a hivatalos álláspont.

 

A Vitello-kráter

A Hold innenső oldalának délnyugati részén található, a Mare Humorum déli peremén. A lávával elöntött Lee-krátertől közvetlenül keletre. A kicsiny holdi tengertő északra található a szabálytalan alakú törésvonal, a Rupes Kelvin.

A Vitello-kráter nagyjából 42 km átmérőjű, alacsony, nagyjából kör alakú, éles peremmel rendelkező holdkráter. A belső területe szabálytalan, durva felszínű, hegyes-völgyes felépítésű. Belsejében további, kisebb kráterek találhatók.

Forrás: http://astrogeology.usgs.gov:80/lo-cgi-bin//vhFrameListPage.pl?mission=5& frame=168&site=41&siteName=Vitello

 

Kérdések

Vajon milyen erők kényszeríthetnek több tucat méter átmérőjű „sziklákat” vándorlásra, miközben a náluk jóval kisebbek mozdulatlanok maradtak?

A Hold felszínén és a Hold körül intelligens tevékenység nyomait láthatjuk még az erősen cenzúrázott és lerontott felbontású (azaz meghamisított) holdfelvételen is. Nem az a kérdés, hogy jelen van-e aktív, intelligens tevékenység a Holdon, hanem az, hogy vajon ki áll ennek hátterében?

4.    ábra. További, tekintélyes méretű, szabályos nyomot hagyó, a nagyobb krátert kikerülő, a kisebbeken áthaladó „vándorkő”.

Furcsamód senkinek sem „sietős” a holdexpedíció, az amerikaiak is inkább jóval messzebb, szikladarab kisbolygók felkutatására akarnak indulni, mint jóval közelebb keringő bolygószomszédunkra. (Mellesleg, egy kisbolygót felkeresni technikailag sokkal egyszerűbb, s ez esetben magyarázkodni sem kell, hogy a Holdra esetlegesen „visszatérő” űrhajósok vajon miért kerülnek egészen más – fizikai és természeti - viszonyok közé, mint az Apolló-expedíció tagjai, azaz a Stanley Cubrick által rendezett stúdiófelvételek és a valóság közötti ellentmondást 40 évvel a „hivatalos” holdraszállás után sem merik felvállalni. Ehhez pedig falaz nekik a többi űrkutatási nagyhatalom is, szánt szándékkal elkerülve holdexpedíciók tervezését.)

Emberek természetesen jártak a Holdon. A kérdés az, hogy vajon mikor, mely nemzet űrhajósai tették ezt, milyen technikai háttérrel, és mit találtak ott valójában? Kinek a gépeit, szerkezeteit figyelhetjük meg égi kísérőnk felszínén? Mikor telepítették ezeket oda, milyen technikai szinten állnak, kik lakják a Holdat, honnan származnak a fotókon megfigyelhető gigászi űrhajók, honnan erednek a Holdon megfigyelhető felhők, tényleg légkörmentes lenne a Hold? – töméntelen mennyiségű kérdés. Túl sok reményt nem táplálhatunk, hogy választ kapunk rájuk. Sőt. A Mesterséges Intelligenciát használó számítógépek révén egyre tökéletesebb hamisításokkal fogunk majd találkozni, azoknak már köze sem lesz a valósághoz. Éppen ebből a tényből kiindulva érdemes a régi, kevésbé megtévesztő fotókat újra elővenni, miközben tudjuk róluk, hogy a felbontásuk rendkívüli mértékben lerontott, a valóságból mégiscsak tartalmaznak valamit, tehát jóval nagyobb esély, hogy közelebb visznek minket a valósághoz, mint a manapság elérhető csúcsminőségű – ám hamis – társaik.

 

5.    ábra. A 331830 katalógusszámú NASA felvételen számos „vándorkövet” vagy csupán a nyomait láthatjuk. Némelyek szinte nyílegyenes pályát futnak be a hepehupás talajon, de olyant is láthatunk, amelyik gond nélkül átheled egy mélyebb kráteren.  

 

Vissza a nyitólapra