Holografikus Világegyetem?

Kutatási anyag - 2005-ből

 

 

Az atomi világ működését leíró Standard modell tulajdonképpen már megszületése pillanatában megbukott. Az elmúlt közel száz év fizikája arról szólt, milyen „kozmetikázásokkal” lehetne mégis elfogadhatóvá tenni. A próbálkozás természetesen már eleve kudarcra volt ítélve. A Világegyetem keletkezését és fejlődését tárgyaló ősrobbanás-modell a hozzá kapcsolódó, legalább ezerszer „javított” teóriákkal együtt csak a hívők számára elfogadhatók, hiszen a logikusan gondolkodó embereknek kézenfekvőek pl. az Einstein nevéhez köthető elméletek matematikai és logikai abszurditásai. Tehát már kitalálásuk pillanatában sem lehetett volna komolyan venni őket, mint ahogy a „hasonló szellemben” fogant elképzeléseket sem. Igazából mindent, de mindent félre kellene tennünk, amiket a különböző természettudományos órákon tanítanak/tanítottak nekünk és újra kezdeni, a legelejéről, megpróbálni megvizsgálni sok-sok kísérlet révén, és megfigyelni, milyen is igazából a VALÓSÁG?

 

 

A Valóság

A valóság ugyanis olyan amilyen, és nem olyan, amilyennek mi hisszük, vagy szeretnénk hinni, különböző megfontolásainkból indíttatván. A valóságban egészen másként jelentkezik élő és élettelen viszonya, ha egyáltalán tényleg létezik „élettelen”, s nem csupán arról van szó, hogy amit élettelennek hiszünk, az csupán más sebességgel, más minőségben él, mint amiként mi az „élet” fogalmát meghatároztuk. Ebben az esetben viszont újra kell gondolnunk azt is, mi számít egyáltalán életnek. Alapvető biológiai kategóriáink és –szabályrendszereink sem állták ki az idő próbáját. Meglehetősen szokatlan dolog lenne ugyanis feltételezni, hogy elemi részek is képesek az egymás közötti kommunikációra, pedig éppenséggel ezt sikerült igazolnia az Alain Aspect által vezetett kutatócsoportnak, a Párizsi Egyetemen 1982-ben elvégzett kísérlete során. Egyesek szerint ez a kísérlet a XX. Századi fizika igazi áttörését hozta. Kár, hogy szakmai körökön kívül nem sokan halhattak felőle.

 

Az elemi részek „tudnak” egymásról

 

Alain Aspect (balról) az egyik szimpóziumon.

 

A kísérleti eredményekből az következik, hogy a részecske-párok valamiféleképpen tudnak egymásról. A problémát az akadémikus tudósok számára az okozta, hogy az említett eredmények ellentmondanak Einstein azon tézisének, miszerint semmilyen fizikai hatás, tehát információ sem haladhat fénysebességnél gyorsabban. (Ezen kijelentését mellesleg Einstein semmivel sem tudta igazolni, s az elméletében hívők az elmúlt közel száz év alatt sem.)

Mivel a fénysebesség meghaladása egyet jelent a - mesterségesen kreált - időkorlát  átlépésével, az - egyes fizikusok számára kétségbeejtő – körülmények tisztázására törekedtek, igyekeztek megmagyarázni, mi is állhat a kísérleti eredmények hátterében.

Bátrabb kutatók az említett kutatócsoporténál is merészebb kísérletek elvégzését kezdeményezték. Példának okáért David Bohm, A Londoni Egyetem fizikusa arra a megállapításra jutott, hogy Aspect és csoportja által elvégzett kutatások eredményei tulajdonképpen a kézzelfogható valóság cáfolatát jelentik. Vagyis, a Világegyetem „szilárd” formája csupán látszólagos, a valamennyiünk által megtapasztalt valóság – szerinte – egy gigászi hologram.

 

Részekben az egész

Bohm legalábbis szokatlan következtetésének megértéséhez tudni kell, hogy tulajdonképpen mi is a hologram. Legismertebb formája a lézerek felhasználásával készített háromdimenziós fénykép. A leképezendő tárgyat először lézersugárral világítják meg. A megvilágításra használt lézersugár fényét egy tükörrel megosztják, egyik nyaláb közvetlen a fotólemezre vetül, míg a másik a leképezendő tárgyra és aztán a lemezre. A fotólemezen aztán ez a két lézernyaláb interferál egymással és tulajdonképpen ezt az interferenciamintát örökítik meg a képen. Előhíváskor a fotó sötét és fényes foltok kavalkádja, ám ha lézerfénnyel világítjuk meg, megláthatjuk az eredeti tárgy háromdimenziós képét.

 

 

David Bohm

 

A hologramok azonban nemcsak a háromdimenziós mivoltuk miatt tartanak számot érdeklődésre. Ugyanis, ha egy rózsa hologram-képét összetörjük, és bármelyik kicsiny szilánkot is kiválasztjuk, azt lézerfénnyel megvilágítva az egész rózsa képét láthatjuk, bár, természetesen kisebb méretben. Ha a szilánkokat tovább tördeljük kisebb szilánkokra, a folyamat nem áll meg, a legkisebb darab is a rózsa teljes képét tartalmazza. A hétköznapi fényképekkel szemben tehát a hologram minden egyes parányi része az eredeti információ teljes egészét tartalmazza!

A „részekben az egész” koncepció alkalmazásával teljesen új utak nyílnak meg a természettudományok előtt. A nyugati tudomány egyes körei mindig is vonzódtak a gondolat iránt, hogy a fizikai világ jelenségeinek pontosabb megértéséhez – legyen az akár egy kétéltű, akár egy elemi rész – annak feldarabolása és a részletek tanulmányozása által vezet az út.

A hologram puszta létezése viszont arra példa, hogy bizonyos esetekben téves lehet ez a megközelítés. A holografikus szerkezetek szétdarabolása nem az elemi építőkövekhez, hanem kisebb egészekhez vezet. A fentiek fényében Bohm más megközelítést javasol az Aspect és kutatócsoportja által megfigyelt jelenség értelmezéséhez.

 

Hal az akváriumban

Bohm véleménye szerint az egyes elemi részek nem azért képesek egymással kapcsolatban maradni – a köztük lévő távolságtól teljesen függetlenül -, mert valamiféle „távolhatást” közvetítő erő kapcsolná őket össze végtelen sebességgel, hanem elkülönülésük oka látszólagos, a megfigyelőt megtévesztő illúzió. (Egyébként az „elemi” részecskéket magasabb dimenzióból vizsgáló elméletek pontosan ugyanezt állítják, bár az ő érvelésükben az általunk részecske-pároknak észlelt elemi alkotók igazából magasabb számú térdimenzióban egyként viselkednek, és egyek is.  Kettős természetük pusztán világunk alacsonyabb dimenziószámából következik, a megfigyelők számára így nyilvánul meg a magasabb dimenzió letükröződése.)

 

 

Karl Pribram.

 

Bohm fejtegetése szerint a valóság valamely mélyebb rétegében az említett részecskék nem különálló egységek, hanem egy alapvető egész kiterjedései. A könnyebb érthetőség kedvéért az alábbi példát vezeti elő:

Képzeljünk el egy akváriumot és benne egy úszkáló halat. Gondolatkísérletünkben az akváriumot nem láthatjuk közvetlenül, és a belsejében rejtőző világról is csak videokamerák segítségével kaphatunk információt. Az egyik kamera az akvárium elejét mutatja, míg a másik az oldalát. A megfigyelő a két monitor képét nyomon követve azt gondolhatja, hogy a két hal külön-külön létezhet, míg ha alaposabban megfigyeli őket felfedezheti, hogy mégis van valamiféle kapcsolat közöttük. Amikor ugyanis az egyik hal elfordul, ugyanabban a pillanatban a másik is tesz egy hasonló mozdulatot. Hasonlóképp: amikor az egyik halnak az eleje látszik, addig a másiknak az oldala. Ha az egész hal a maga teljes valóságában rejtett is marad a megfigyelő előtt, azt nyugodtan kikövetkeztetheti, hogy a halak valamiként előre megbeszélték a dolgot, ezért mozognak egyszerre.

 

Mélyebb valóság

Bohm értelmezése szerint az elemi részecskékkel pontosan ugyanez történik az Aspect-féle kísérletekben. A fénysebességet is messze meghaladó sebességű kommunikáció igazából arról tanúskodik, hogy a valóságnak a hétköznapokban megtapasztaltaknál sokkal mélyebb rétegei is léteznek (lásd. Grandpierre Attila tanulmányait.) A szabad szemmel nem látható összetett dimenziókat ugyanúgy nem vagyunk képesek érzékelni, mint a gondolatkísérletben szereplő, a halat körülölelő akváriumot.

 

a holográf felvétel készítésének alap-kiépítése.

 

A részeke-párokat azért láthatjuk tehát a valóságban egymástól elválasztva, mert csupán a valóság egy-egy részletét érzékeljük. Az ilyen részecske-párok (elektron-pozitron, foton-antifoton, stb.) a valóságban nem különállóak, hanem a mélyebben meghúzódó egésznek a részei, annak az egésznek, mely holografikus oszthatatlanként viselkedik. És mivel a fizikai valóságban látszólag minden így épül fel, akár az a következtetés is levonható, hogy maga a Világegyetem is pusztán illúzió.

A Világegyetemnek e délibáb-szerű viselkedése mellett más, nem kevésbé megdöbbentő vonásai is lehetnek. Ha a részecske-párok csak látszólag elválaszthatók, akkor ez egyben azt is jelenti, hogy a valóság mélyebb szintjein a teljes Világegyetem egységes egészet alkot, s benne minden mindennel összefügg, pl. az emberi agyban megbúvó szénatom elektronjai a Nap, vagy akármelyik tetszőleges távoli csillag belsejében rejtőző részecske-párjaikkal kapcsolatban állnak. Ráadásul végtelen sebességű kapcsolatban.

 

 

Alain Aspect híressé vált kísérletének elrendezése.

 

Minden mindennel összefügg

Mivel minden mindennel összefügg, igazából értelmetlenné válik a Világegyetem jelenségeinek kategóriákba sorolása, mivel az összefüggő rendszert alkotó világunk semmiféle felosztással nem írható le.

A holografikus Világegyetemben az idő és a tér sem tekinthetők alapfogalmaknak. (Egyébként sem.) A helymeghatározásra tett mindenféle próbálkozás eleve kudarcra van ítélve olyan környezetben, ahol semmi sem válik igazából el semmitől. Az idő és a tér általunk megtapasztalt megnyilvánulásai igazából csak a halat különböző szemszögből bemutató videokamerákkal hozhatók párhuzamba, csak kivetülései a mélyebb rendnek.

Bohm azonban nem az egyedüli kutató, aki számára a Világegyetem hologram. Az agykutatás területén dolgozó Karl Pribram, a Sanfordi Egyetem neurofiziológusa szintén arra a következtetésre jutott, hogy a valóság holografikus lehet.

 

Információ-rögzítés az agyban

Pribram akkoriban dolgozta ki ezt a modellt, amikor az agyban az emlékek tényleges tárolási helyét kereste. Évtizedek alatt számos tudományos tanulmány jutott arra a következtetésre, hogy az agyban az információk helyhez kötöttség nélkül, a teljes agytérfogatban szétoszolva rögzítődnek és őrződnek.(Lásd. Pl. Aranyi László: Holografikus agyműködés és –öröklődés, Színes UFO, 2001. 5. és 6. szám.)

 

 

A teleportálás jelensége. Az Alice nevű részecske „telefonon felhívja” részecske-párját, Bobot, és informálja különböző fizikai paraméterekről, még mielőtt a fénysebességgel haladó hagyományos jel odaérhetne.

 

Az 1920-as években Karl Lashley rendkívüli fontossággal bíró kísérletsorozattal igazolta, hogy bármely részét is távolítja el kísérleti patkány agyának, képtelen ily módon megszüntetni a műtét előtt a patkány által elsajátított műveletsorra vonatkozó információkat. Akkoriban azonban senkinek sem jutott eszébe sem olyan magyarázat, mely a „részekben az egész” felfogást tükrözte volna, de ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen a hologram-technika is ismeretlen volt még.

Pribram az 1960-as években ismerte meg a hologram-elvet, és ekkor döbbent rá, hogy tulajdonképpen megtalálta az agykutatók által már régóta keresett magyarázatot. Szerinte az emlékeinket nem az egyes idegsejtek, vagy kisebb csoportjaik őrzik, hanem idegi impulzusok mintázatába (töltésmintázat) kódolva hordozzuk azokat. Pontosan úgy, ahogy a fotólemezen az osztott lézerfény interferenciája létrehozza a képet. Csakhogy az agyban mindez nem síkban, hanem térben történik! Ahogy tehát a lézerfény interferenciája síkban képes háromdimenziós információt rögzíteni, agyunk, térben, ennél magasabb dimenziószámú információ rögzítésére is képes kell legyen. Agyunk tehát holografikus tér – állítja Pribram.

Az elmélet egyben arra is magyarázatot ad, vajon miként képes az ilyen kis területen ilyen hihetetlen mennyiségű információt megőrizni. Becslések szerint egy átlagos emberélet során terabyte-nyi információt rögzít az agy, főként a látásnak köszönhetően.

 

Jelek kavalkádja

A rendkívüli emlékezőtehetség csak az egyik olyan agytevékenység, mely érthetővé válik a holografikus agymodell segítségével. Legalább ennyire érthetetlen, vajon miként képes az agy megbirkózni az érzékszerveket folyamatosan érő, különböző frekvenciájú rezgések tömkelegével, miként képes ezeket valós időben feldolgozni. Pribram szerint az agy holografikus technikákat használ a fogadott frekvenciák matematikai transzformálására.

A fenti elméletet mind többen támogatják. Hugo Zucarelli például a holografikus modellt kiterjesztette az akusztikai jelenségek területére. Általa érthetővé válik, hogyan képesek az emberek meghatározni egy hang pontos forrását akkor is, ha a fejüket nem fordítják el és egyetlen füllel hallanak.

 

Szétfoszlik a valóság

Pribram holografikus agymodelljének legkülönösebb vonatkozása az, amikor összevetjük Bohm realitás-elméletével. A világ kézzelfogható képe ezáltal csak másodlagos valósággá változik,  a valóságos környezet pedig a különböző frekvenciák holografikus forgataga lesz. Ebből a kavalkádból a holografikus elveken működő agy csak néhány fontos frekvenciát választ ki, és az érzékszervek jeleként értelmezi.

Mindeközben az objektív valóság teljesen szertefoszlik. Keleti vallások már régóta tanítják, az anyagi világ csupán illúzió, s bár úgy érezhetjük, fizikai lényként mozgunk a fizikai világban, ez is csak illúzió. Igazából vevőkészülékek vagyunk pusztán a frekvenciák tengerében, s ebből a kakofóniából amit kiszűrünk, az csupán egy szelete a valóságnak.

 

A telepátia természetes

Bohm és Pribram egyesített elméletét, a „holografikus paradigmaként” hivatkozott megközelítést sok kutató meglehetős ellenszenvvel fogadta, míg másokat érdeklődővé tett. Vannak akik egyenesen úgy vélik, éppen ez a modell  az, mely képes lehet tudományos eszközökkel megoldást kínálni az eddig ilyen eszközökkel nem magyarázható rejtélyeket, sőt, segítségével a parapszichológiainak tartott jelenségek is a természetes hétköznapi tudomány részeivé válhatnak.

A holografikus paradigma által leírt világmodellben minden egyes emberi agy részét képezi a láthatatlan egésznek, és a telepátia pusztán a holografikus szint elérését jelenti. Ugyanígy a telekinézis – a tárgyak mozgatása pusztán akaraterő segítségével – szintén elveszti rejtélyességét, hiszen az összehurkolódó mélyebb valóságban az adott személy és a tárgy eleve egy. A két kutató arra is felhívja a figyelmet, hogy számos vallási és misztikus élmény, többek közt a Világegyetemmel való transzcendens együvé tartozás érzése szintén a holografikus szint elérése lehet. A régi írásokban pontosan ugyanerre a mélyebb valóság elérésére gondolhattak, amikor a „kozmikus egység” érzéséről számoltak be. Nem véletlen hívták fel már évezredek óta figyelmünket arra az általános igazságra, hogy ha valaki meg akarja ismerni a Világegyetemet, először lépésként a következőt kell megtennie:

„Ismerd meg önmagad!”

 

 

 

Vissza a nyitólapra