Honnan jönnek az UFO-k?... - és más kérdések

Kutatási anyag - 1991.

 

            A vita súlypontja kissé kezd eltolódni: akik eddig az UFO-k létét is tagadták, azok hajlandók elismerni bizonyos azonosítatlan repülő vagy a merülő objektumok létezését. Mostanában tulajdonképpen az alkotók vonatkozásában csapnak össze érvek és ellenérvek, miszerint, az azonosítatlan szerkezetek földi eredetűek vagy éppenséggel idegen civilizációk alkotásai. Sajnálatos módon ezek a szópárbajok nem szemtől-szembe folynak, hanem a sajtó, illetve más orgánumok felhasználásával, az azonosítatlan repülő szerkezetek egy részének földönkívüli eredetét tagadók tábora ugyanis nem hajlandó nyilvános vitát vállalni. Erre a magatartásra igazából nem tudom mi készteti őket, hiszen a földönkívüli eszközökkel személyesen találkozott emberek között is vannak legalább olyanok, mint ők!

            Az elutasítás más területeken is fennáll. Közismert bátor és kezdeményezőkész gömbvillámkutatónk bátorsága nagysebességgel elszállt, amikor elképzelését ütköztetni kellett volna és számításokkal alátámasztani. Erre még levélben sem volt hajlandó, nemhogy nyilvánosan.

            Jónéhány alkalommal előfordult, hogy a tv-ben módszeresen kigúnyoltak és nevetségessé tettek egy-egy megfigyelőt, viszont soha sem engedték meg neki - de másnak sem őhelyette -, hogy megvédje magát. Ilyen előzmények után kénytelen vagyok én is a magam álláspontját így írásban kifejteni, hiszen egyetlen vitafelhívásomat eddig el nem fogadták, egyetlen havi tudományos magazin tette meg azt a gesztust, hogy legalább válaszra méltattak...

            Kétségbeejtő az a tudományos álláspont, miszerint: "semmiféle fizikai elmélet nem teszi lehetővé a csillagközi távolságok fénynél nagyobb sebességgel történő áthidalását". Ehhez, mindenféle kommentár helyett csak egy megjegyzést fűznék: "víznél nehezebb anyagból képtelenség hajót építeni". Ugye ismerős párhuzam? Vagy egy másik, csak az érdekesség kedvéért: "...kövek az égből nem hullanak!" - Francia Tudományos Akadémia. Ez a jelen helyzetre lefordítva így hangzik: Különböző szerkezetek a világűrből márpedig nem érkeznek. (Ott, a maguk kis egyetemi katedráján, a maguk kis - ténylegesen és átvitt értelemben - is bezárt szobájukban, tehát ott benn, mindenféle, a szabad ég alatt történő megfigyelés nélkül, ott ők eldöntik. A tudományos szakértők, akarom mondani: tudományos szagértők.) A tények tagadása a tényt magát még nem teszi semmissé, pusztán a tagadó józan ítélőképességét kérdőjelezi meg.

            De mindenfajta fejtegetés helyett álljon itt most egyik saját, sorrendben a tizedik megfigyelésem. Az időpont 1990.02.09. Teljes holdfogyatkozás. A tv esti Híradója be is mondta a látványosság tényét, így azonnal kaptam magam, s családom tagjait, menjünk ki, nézzük meg. Régi tapasztalat, holdfogyatkozások alkalmával szinte mindig lehet valami érdekeset látni. Így történ most is, alig töltöttünk a szabad ég alatt két percet, máris feltűntek. (Az esetleges megfigyelésből levezethető lehető legpontosabb adatok végett a környező tereptárgyak pontosan be vannak mérve a megfigyelő helyzetéhez viszonyítva, így még a szomszédos ház tetején lévő dudacserepek is.) Két raj bukkant fel észak-északkeleti irányban. A hozzánk közelebbi rajban mintegy tíz, a távolabbian körülbelül harminc, korong alakú test repült. Látszólagos sebességük nagyjából 3 fok volt másodpercenként (számoltunk magunkban). Ha csak önmagában ennyi történt volna, még nem lett volna ok a gyanakvásra, hogy itt valami különlegesség történik, hiszen a rajok akár lehettek volna madárrajok is. A természet maga segített a közelebbi adatok kiszámolhatóságához.

            Az ég fátyolfelhős volt, s a fátyolfelhők mozgási sebességéből nagyjából be lehetett határolni a magasságukat. Ez a körülmény döntőnek bizonyult a továbbiakban.

            A két raj teljeses hangtalanul repült, majd északnyugati irányban tűnt el egy háztető mögött, de még mielőtt eltűntek volna, egyértelműen látszott, hogy kanyarodni kezdenek. A közelebbi csoport hozzánk legközelebbi tagja közvetlenül a Sarkcsillag alatt húzott el, míg az alacsonyabban repülő csoport legtávolabbi tagja a horizonthoz képest mintegy 20 fokos magasságban. Az objektumok mindegyike fehér színűnek, s a legközelebbiek mintegy tizedfoknyi kiterjedésűnek látszottak, bár a kisebb rajban ettől némi eltérés is mutatkozott horizontális irányban.

            A leglényegesebb momentum, mint már említettem, az ég fátyolfelhőssége volt. A felhők, a rajtuk átfénylő csillagok látszólagos fényességcsökkenése alapján nem lehettek túl vastagok, s ez a fényességcsökkenés körülbelül két magnitúdót tett ki. Ugyanilyen mértékű fényességcsökkenést szenvedtek a mögéjük kerülő objektumok is, s ebből a tényből egyértelműen levonható az a következtetést, hogy az ismeretlen repülő objektumok legalább a felhők magasságában kellett hogy repüljenek, de inkább még azoknál is magasabban.

            Az általunk megfigyelt fátyolfelhők a téli évszakban - egy meteorológiai ismeretterjesztő könyv szerint - döntően háromtól nyolc kilométeres magasságban fordulnak elő. A felhők elmozdulási sebességéből a csillagos háttérhez képest, célszerűnek tűnt az alsó, tehát a három kilométeres értéket elfogadni.

            A számítások elvégzése során tanácsosnak tűnt a legközelebbi, ezáltal a legfényesebb, s a méretében is a legjobban megfigyelhető objektumból kiindulni. Ha tehát három kilométeresnek vesszük a felhőréteg tényleges magasságát, akkor a látszólagos távolságra, ekkora látószög, alatt a Pithagorasz-tétel alkalmazásával, négy és egynegyed kilométert kapunk. A felhőknek nyilván vastagságuk is van, így a legközelebbi objektum becsült távolságát 4.5 km-nek vettem. A legtávolabbi úgy 9 km-re száguldhatott. Légvonalban.

            Az ezután kiszámítható érték a távolságból és a látszólagos átmérőből a legközelebbi repülő szerkezet tényleges átmérője lehet. A szinusz függvény alkalmazásával erre megközelítőleg nyolc méter jött ki, s ez jó arányban van a más megfigyelések által leírtakkal. Most már meghatározható volt a tényleges repülési sebesség is, szintén a szinusz függvény felhasználásával, s erre 235 m/s, illetve közel 850 km/h adódik. Bízom benne, hogy a ritka csillagászati eseményre való tekintettel esetleg mások is szemtanúi voltak a repülő csészealjak vonulásának.

            Természetesen ez a megfigyelés, a repülő testek puszta megfigyelése, önmagában még nem jelenti azt, hogy ezek feltétlenül földönkívüliek alkotásai. A madár-hipotézis mindenesetre egyértelműen kizárható, hála a természetnek. A földi mesterséges eredet ellen az vall, hogy nem valószínű ekkora számú repülőgép egy adott pillanatban való megjelenése. Természetesen létezhetnek már hangtalan repülőgépmotorok, s nagyon sok minden létezhet, bizonyára létezik is, amiről a legcsekélyebb fogalmunk sincs. De! Nem látszik logikusnak a feltételezés, hogy ezek a hazai ipar termékei lennének. (gazdasági helyzet, ipari színvonal, stb.). Ugyanígy nem állítható kellő alapossággal semelyik katonai nagyhatalomról, hogy tetemes költséggel előállított eszközeit egy másik ország légterébe vezényelné. A legújabb katonai gépek költsége megközelíti a darabonkénti egymilliárd dollárt, a műholdakról könnyen felderíthető tevékenységük centiméteres pontossággal, akár még éjszaka is. (A nyolcvanas évek elején a villanóvénnyel fényképező mesterséges holdak teljesítménye villanásokként elérte a 300 millió wattot.) Nehéz olyan okot találni, hogy miért éppen szép hazánk felett végeznének kötelékrepülést.

            Az "azonosítatlanság" kritériuma az eddigiekből belátható volt, most az eredetre vonatkozóan kellene valami okosat mondani.

            Azt hiszem semmi okunk feltételezni, hogy ekkora számban és ilyen tömegesen megfigyelhető repülő csészealjak nagy többsége a távoli világűrből érkezne. Talán sokkal inkább megállja a helyét az az elképzelés, hogy valahol itt a közelben - s itt elsősorban a Mars, a Vénusz, a Hold, és végül, de nem utolsósorban a Föld jöhet számításba - van állandó bázisuk, esetleg mind a négy helyen, s ezekről látogatnak hozzánk.

            A Marson számos rejtélyes alakzat található, a Vénusz is meglehetősen különös a maga kontinenseivel, a Holdon is akad titkolnivaló, hiszen mi más lenne a magyarázata annak, hogy a NASA a holdraszállás fényképanyagából - beleértve a Ranger- és az Apollo-programot - mintegy tízezer darabot egész egyszerűen zárlat alatt tart. Csak tippelni lehet, hogy ezeken a képeken mi látható. Dr Kang Mao-Pang kínai asztrofizikus vette a bátorságot nyilvánosságra hozni egyet, melyen egy emberi csontváz látható, az illető pedig farmerszerű (?) nadrágot visel.

            A földi bázisok helyszínére is több lehetőség kínálkozik, mindenekelőtt a Bermuda-háromszög, a Japán-árok, az Afar-háromszög, és még sorolható lenne a Föld különös eseményeit leggyakrabban produkáló térségek. Én a magam részéről Antarktisz környékére, s mélytengeri állomáshelyekre voksolok, itt azonban rögtön adódik két lehetőség: ezeket a bázisokat egy korábbi földi civilizáció hozta létre, s ott élte túl a bolygónkat 13500 évvel ezelőtt ért hatalmas katasztrófát, de lehetnek földönkívüli eredetűek is ezek a bizonyos bázisok. A válasz bizonyára is-is, hiszen a marsi leletegyüttesek alkotói közt inkább érdemes emberi értelmet feltételezni, más civilizációnak nem sok oka lett volna ilyesmire.

            A földi kapcsolat mellett szól, hogy közvetlenül az emberi arcot ábrázoló szobor közelében piramisok, s egyéb alkotások találhatók, melyek bizonyos napfordulókat jeleznek, hasonlóan a földi archaikus építményekhez. A két kultúra között tehát feltétlen rokonság van, ha másmilyen nem is, hát az utánzás.

            A különleges tulajdonságokkal bíró piramisok az emberi - és talán másé is - kultúra egyetemes alkotásai, hiszen minden valamirevaló földi társadalom alkotott hasonlót. A piramis-effektus csak egy, amit ismerünk e szabályos alakzattal kapcsolatban.

            Piramisok azonban nemcsak a Marson és a Földön, hanem a Holdon és az óriásbolygók egyes holdjain is találhatók, amint erről a Voyager-szondák felvételei tanúskodnak.

            A földi civilizációk közül minden bizonnyal csak az atlantisziak rendelkeztek annyira fejlett technikával, hogy ezt megtehessék. Az ő kultúrájukat időben megelőzte a Csendes-óceán megsemmisült kontinensének, Mu-nak a virágzása, de ott valószínűleg nem rendelkeztek ekkora műszaki háttérrel. (Az összes fejlett amerikai kultúra a Mu-ról származtatja magát.)

            Tehát eljutottunk Atlantiszhoz, ehhez a mesés (vagy oda próbált száműzni) kontinenshez, s már csak az a kérdés, hogy lehetnek-e lakosainak leszármazottai az ufonauták egy csoportja?

            A földönkívüli élőlényeket látó megfigyelők alapvetően kétféle lényről beszélnek (a hozzánk teljes mértékben hasonlatosakon kívül); egy magas, olykor a három méteres magasságot is meghaladó, vállas, többnyire szőrős lényről, valamint egy aprótermetű, aránylag nagy fejjel és szemekkel rendelkező, a testéhez képest aránytalanul hosszú végtagokkal rendelkező idegenről. A közös a két csoportban az, hogy ők is emberszerűek. Ez a körülmény vádpontként is gyakran elhangzik, de nem hiszem azt, hogy ha egy megfigyelő kocsányszemű, hernyótalpas földönkívülit írna le, akkor ettől a beszámolója hitelesebb lenne, bár a kétkedők szerint igen. A korrekt megfigyelő azonban azt írja le amit látott, s ebben az esetben, ha ilyet látott, fogadjuk el, hogy ilyen van.

            Óriás lényekről mindenekelőtt a Bibliában esik szó, utalás. Más forrásokban is említésre kerülnek, a rájuk vonatkozó szövegrészek mindenütt nagy fejlettségűnek írják le őket, s gyakran az "istenek fiai" vagy a "világosság fiai" jelzőt kapják. Algériában találtak ekkora csontvázleletet, s ez a hely elég közel esik Atlantisz egykori helyéhez ahhoz, hogy kapcsolatot teremtsünk közöttük. Atlantisz egy kisbolygóbecsapódás következtében semmisült meg, lakóinak egy része - tekintve űrhajózási ismereteiket - túlélhette a katasztrófát és az azt követő vízözönt, s később az emberiség tanítómesterei, prófétái is kikerülhettek soraikból. Más részük talán messzebb vándorolt, nem hívén abban, hogy a Föld egyhamar ismét virágzásnak indulhat, elvándorolhattak egészen a Nemezishez, Napunk csillagtársához, s csak később térhettek vissza szülőbolygójukra. Mind megannyi kérdőjel van vonatkozásukban, merni kell tehát vállalni a kutatásokat, akármilyen eredménnyel záruljanak is!

            A Nemezist sokan hipotetikus csillagnak tartják, a földi 26-30 millió évenként bekövetkező nagyarányú növény- és állatkihalásokat más okokkal próbálják magyarázni, mint a csillagtársunk által a Naprendszer belső térségei felé zúdított meteorzáporral. Álláspontjukat erőteljesen megkérdőjelezik az IRAS (Infravörös Csillagászati Műhold) eredményei.

            Normál esetben az egytizednyi naptömeggel rendelkező vörös törpecsillagot minden bizonnyal észlelni kellene a Naptól egy fényévnyi távolságban - leginkább ezt az ellenérvet hozzák fel a Nemezis létezése ellen. Tudni kell azonban azt, hogy a Naprendszer belső tere felé hatalmas csillagközi porfelhő közelít, ennek szélső, ritkább rétegeiben már benne járunk, a Föld felmelegedése ezért annyira nem drasztikusan gyors, mert a csillagközi por elnyelő hatásának következtében kevesebb napenergia éri el bolygónkat. A sűrűbb részekhez mintegy 10.000 év múlva érkezünk. Ez a bizonyos sűrűbb terület jelenleg a Kígyótartó és a Skorpió csillagkép irányában figyelhető meg, s az IRAS ugyanebben az irányban több, a Naprendszerünkhöz tartozó objektumot mutatott ki. Ezek lehetnek bolygók, de köztük lehet maga a Nemezis is. A Hubble-űrtávcső remélhetőleg eldönti majd ezt a kérdést.

            Ha tehát adva van egy földkörüli pályán, vagy annál is távolabb, dolgozó kutató, aki szabadon választhat: megtarthatja műszaki- és technikai berendezéseit, de mivel a Föld átmenetileg (többszáz, több ezer év!) szinte lakhatatlan, ezért elindul egy távolabbi térségbe, ahol hozzá hasonló kutatók élnek (a Nemezis felé), vagy leszáll az elpusztult, felperzselt, stb. bolygóra, ahol mindene és mindenkije odaveszett, kockáztatva azt, hogy soha többet nem lesz képes újra felemelkedni. Valószínű, hogy inkább a távozás mellett dönt, a későbbi visszatérés reményében. Ez a később mintegy 6000 évvel ezelőtt következett be. Azonban maradhattak a Földön is néhányan, hiszen mi mással lehetne azokat a "véletlen egybeeséseket" magyarázni, melyek szerint nagyjából az egész Földön azonos időpontban indult be a városépítés, egységes mértékrendszert használtak, különböző állatok háziasítása kezdődött meg egyszerre, de a földművelés, a kereskedelem tömeges beindulása is ugyanehhez az időponthoz köthető.

            A kistermetű lények valóban érkezhettek a csillagok csodálatos világából. Olyannyira, hogy akár az emberi faj megteremtése is a számlájukra írható. A biológiai-genetikai bizonyítás helyett, egy aránylag figyelmen kívül hagyott tényt említenék meg. A Bibliában Isten neve áll, aki: "saját képére és hasonlatosságára alkotta meg az embert". A szépséghibája a dolognak abban áll, hogy az "Isten" szót később helyettesítették be a szövegbe, az eredeti leírás ugyanis "kreátor"-ról, tehát "alkotó"-ról beszél. (Ráadásul többes számban!) Így már ugye egészen más értelmet kap a teremtés, és az Édenkert leírása is.

            Egy biológiai kísérletként létrehozott emberi fajunk, s bármennyire is büszke és hatalmas lénynek tartjuk is magunkat, ez mit sem változtat ezen. Egyszer talán mi is hasonlóképpen cselekednénk. Abban az esetben, ha nem mindenáron a kapcsolatfelvételre törekednénk, és sikerülne elvergődni valamely ígéretesebb bolygóra, ahol reményekre jogosító faj él, akkor megtehetnénk, hogy megpróbáljuk intelligensebbé tenni, hogy egykoron legyen társunk a végtelen Univerzumban. Talán mi magunk is hasonlóképpen fogunk cselekedni, s most, emberi mivoltunkban kicsit sértve - miszerint kísérleti alanyok vagyunk -, állunk mindez előtt.

            "Miért nem lépnek kapcsolatba velünk?" - kedvenc kérdése a téma ellenzőinek. Honnan tudjuk, hogy valóban nem teszik-e? A kapcsolat nemcsak azt jelenti, hogy repülőtéri fogadás, vörös szőnyeg, díszvacsora, stb. A kapcsolat egészen más jellegű is lehet. Ha nem engedik önnön civilizációnkat saját magunk által kipusztítani, már az is kapcsolatteremtés. Ha nem engedik, hogy elhatalmasodjon a nemzetek közötti gyűlölet, már az is az. Mi emberek a kapcsolatfelvételt egyoldalúan nézzük. Nem csak úgy lehet megismerni teszem azt egy énekesmadarat, hogy bedugom a kalitkába, s lesem mikor énekel, mindeközben rákényszerítem a saját életritmusom és környezetem, úgy is lehet, s talán így is kellene, hogy kimegyek az erdőbe, leülök a fa alá, s hallgatom. Ezalatt készíthetek róla fényképeket, életét megfigyelhetem, hangját rögzíthetem magnószalagon, netán megfoghatom, s megérthetem hogyan is viselkedik valójában. Velünk mostanában ugyanez történik. Ahogy a madár is megismerkedhet tanulmányozójával, ha felfogni soha nem is lesz képes igazi motivációját, talán mi is megtehetjük, előbb-utóbb még meg is barátkozhatunk velük.

            A színfalak mögött zajlik már valami. Főleg a nagyhatalmak színfalai mögött. Nemrégiben két titkos ENSZ ülésszak is foglalkozott a földönkívüliek témájával. (Kíváncsi volnék, hazánkat ki képviselte?) Szerintem már nagyon közel az idő, amikor a mi általunk elképzelt kapcsolatfelvételre is sor kerülhet, s megnyílnak a titkos adatbankok információi előttünk, s megnézhetjük a tárgyi leleteket is. Alkotóink 160-200 ezer év óta látogatnak rendszeresen bennünket, mint teremtményeiket, távolra szakadt atlantiszi rokonaink mintegy 6000 év óta, nem kell sokáig várni tehát az ismételt személyes találkozóra. Persze előtte nekünk is meggyőzően kell bizonyítanunk: valóban emberek vagyunk!

 

Vissza a kezdőlapra