Arany László: Mars–enigmák – 17.

Kutatási anyag - fordítás - 2008.

 

 

A Mars bolygó közvetlen környezetében, valamint a felszínén is, szorgos űrszondák gyűjtik fáradhatatlanul a fantasztikusabbnál fantasztikusabb adatokat, készítik a csodálatosnál csodálatosabb felvételeket. Mégis. A nagyközönség szinte semmit sem tud a páratlan felfedezésekről, a legizgalmasabb felvételek az archívumokban - ám szabadon hozzáférhetően - pihennek.  A képek között szép számmal találunk olyanokat, melyek a marsi élettel, illetőleg a marsi civilizációval kapcsolatban gyökeresen másról mesélnek, mint ami a NASA hivatalos álláspontja. A NASA-nál tehát ismét nem mondanak igazat, sőt, ezen képek kapcsán már meg sem szólalnak… A legtöbb leleplezés Joseph Skipper áldozatos munkájának köszönhető, az ő munkáiból szemezgetünk.

  

 

49. Biológiai élet a Mars Déli Pólusánál

Jelen beszámoló nem ígérkezik könnyű feladatnak. Amire kísérletet teszünk nem más, mint bemutatni a Mars Déli Sarkvidékét beborító, biológiai alapú élet által létrehozott, vastag és sűrű-szövevényes takarót, melyet különböző képhamisítási technikák alkalmazása révén igyekeztek eltüntetni a felvételekről és összezavarni az elénk táruló látványt - olykor ez majdnem teljes mértékben sikerült is nekik -, egyben szeretnénk bemutatni az évszakos hatások következményeit a vízszint vonatkozásában, e területen. Ez a beszámoló tehát egyaránt szól a biológiai életről, valamint a felszíni víznyomokról szóló bizonyítékokról, továbbá természetesen az ezeket elrejteni igyekvő képhamisítási technikákról is.

Ehhez a szokásosnál némileg több felvételt kell bemutatnunk. Továbbá, néhány felvételnek csak bizonyos részleteit használtuk fel, annak ellenére, hogy a .JPG tömörítés révén jóval kisebb tárhelyet foglalnának az eredetihez képest, azonban témánkhoz kapcsolódó legfőbb jellemvonásokat ezek a részletek is láttatni engedik.

 

A fenti, első felvétel csak egy a hivatalos fotók sorában, mely erről a területről készült; a MOC M09-00068 katalógusszámú keskeny-látószögű felvételét látjuk. Miként az jól látható, egységes, kusza és vastag takaróját figyelhetjük meg valamiféle alaktalan tömegnek, mintha egybefonódó vonalak gubancára tekintenénk. Ez az egységes takaró teljes egészében betölti a fotócsíkot egyik szélétől a másikig. Az M09-00068 fotócsíkról hivatalosan kiadott adatok megtekinthetők itt: http://www.msss.com/moc_gallery/m07_m12/images/M09/M0900068.html, említést érdemel továbbá egy másik fotócsík, az M08-07821 jelű, ennek hivatalos ismertetése pedig itt érhető el: http://www.msss.com/moc_gallery/m07_m12/images/M08/M0807281.html. Ez utóbbi is újabb példával szolgál a Mars e tipikus jelenségére; itt is egyik széltől a másikig láthatjuk az áthatolhatatlanul sűrű takarót.

Ha valaki felkeresi a fenti hivatkozásokat, kérjük szenteljen külön figyelmet annak a ténynek, hogy a látvány alapvetően ugyanaz, a nagy látószögű kontext felvételeken ez jól látható - a fotócsíkok mellett jobbról feltüntetve -, ha bármelyik esetet is nézzük a Déli-Sarkvidék jégsapkájának térségében. Valójában, valamennyi itt bemutatott jellegzetesség éppen ezen a területen található, egymáshoz igen közel.

Nos, amikor először a képre tekintettünk, azt gondoltuk, teljes egészében mesterséges, s amit látunk, az nem más, mint komoly képhamisítási eljárások következménye, innen a szabályos, geometriai mintázat és az egységesen mindent elrejtő, szövevény. Korábban is találkoztunk már ilyesmivel. Megpróbálván megérteni a dolgot, megkíséreltünk a mintázatban valamiféle ismétlődést felfedezni, habár, az már rögtön látszott, túlságosan is szövevényes, ilyen szempontból szinte elemezhetetlen, emellett a következtetés tehát az volt, semmiféle ismétlődés nincs, de nem is a hivatalos szervek által elkövetett képhamisítással állunk szemben. Annyit sikerült megérteni, logikusan következett, amit látunk, az a felszínen létező valóság, látszólag azonban jellegtelen, figyelemre nem méltó; más szavakkal: megtévesztő a látszat. Mindez gyanakvásra adott okot, hogy esetleg a valódi képet már a hivatalos feldolgozás során átfordították negatívba, s végül is ezt láthatjuk a fenti felvételen.

Arra kezdtünk gyanakodni, hogy amit látunk magas, kerekded objektumok, határozott távolsággal közöttük, a sűrűn egymás mellett elhelyezkedő, ám egyedi formák szövevényének benyomását keltve. Ha egy felvételt átfordítunk negatívba, akkor a normálisan fényes, fényvisszaverő, kiemelkedő, kerekded  alakzatok átfordulnak sötét objektumokká, bemélyedésekké, s tulajdonképpen el is tűnnek a látómezőből, elveszítik egyedi jellemvonásaikat, hiszen meglehetősen nagy a távolság, ahonnan rájuk tekintünk. Továbbá, a negatívba fordítás esetén az objektumok közötti sötét árnyék éppenséggel kivilágosodik, fényes lesz, s megjelenik az itt megfigyelhető szövevényes mintázat.

Biztosak voltunk abban, hogy a biológiai élet nyomai, miként azt más beszámolókban is leírtuk korábbi munkákban, pl. a „Hatalmasra növő gombák a Déli Sarki régióban” – című írásban 2001-ből. Továbbá, sikerült rábukkanni más esetekben is a negatívba fordítás technikájára, „Az illúzió kútja” – című tanulmányban 2002-ből; ebben ez esetben a képhamisítási technikák bevetését követően a kép negatívba fordításával igyekeztek elrejteni a részleteket. Mindezek tudatában vetettük fel a lehetőséget, s fordítottuk át a képet negatívba, az eredmény alább látható.

 

A fenti második kép pontosan ugyanaz mint az első, hivatalosan kiadott felvétel, a különbség annyi, hogy átfordítottuk negatívba. Mint látható, az egész terület teljesen másként fest, szabálytalan egyedi objektumok töltik ki, talán „csomó” néven illethetnénk őket, jobb elnevezés híján. Az összefonódott vonalak zavaros összevisszasága látható az első képen, ez pedig önmagában nem magyarázza az e felvételhez tartozó file-méret abnormálisan nagy méretét. A képhez tartozó rendellenesen nagy file-méret gyanakvásra ad okot és közelebbi vizsgálatot igényel.

Szabályszerű erdőséget láthatunk, habár a Földön megszokotthoz képest jóval sűrűbb növésűt, igaz, a Föld esetében nem lehetne ilyen jól beazonosítani az egyedeket, a lombkoronájuk folyamatos szövevényt alkot, egymásba folyik, elsősorban emiatt nem nyílna erre mód, pláne, ilyen nagy magasságból letekintve rájuk, folyamatos masszát látnánk. A vonalak sűrű hálózata alapján megkülönböztethetjük jelen esetben a különálló egyedeket, ez arra vall, azok mérete jóval nagyobb a Földön megszokotthoz képest. De lehetne akár hatalmas kőtömbök által alkotott mező is, amit megfigyelünk, ahol szintén meg lehetne számolni az egyedi objektumokat, ez is okozhatná a megszokottnál jóval nagyobb file-méretet, de jelen esetben nyilván nem erről van szó.

Viszont, ha ismét visszatérünk az alapokhoz, az első felvételen látható kusza, egymásba fonódó szövevényes vonalak összevisszaságához, meglehetősen nehéz lenne megindokolni a szokottnál jóval nagyobb file-méretet, tehát meglehetősen alapos okunk van rá, hogy a felvételt alapos vizsgálatnak vessük alá. A magyarázat az, hogy ezek a hatalmas, csomószerű objektumok éppenséggel azok, amiknek látszanak. Éppen emiatt a látvány miatt avatkozott be a grafikus számítógépes program és alkalmazta az egyik képhamisító eljárását, ennek köszönhető az igen megnövekedett file-méret. Vagyis, igaz, hogy nem civilizációs nyomot talált, de valami olyasmit, amit feltétlen elrejtenivalónak ítélt, ezért átdobta a képet negatívba, s emiatt a felszíni részletek máris hamis színben tűnnek fel és a jelentéktelenség látszatát keltve elfordítják róla a kutató tekintetet.

Gondolhatná valaki, hogy rendkívül magas és szupersűrűn épített épületek tömegét láthatja, azonban, miként azt a fentebb található hivatkozásnál is jeleztük, itt minden bizonnyal biológiai életnyomokat láthatunk, igaz, igen nagy távolságból tekinthetünk rá a területre, hogy pontosan mekkora a lépték, azt nem is tudhatjuk, hiszen semmiféle viszonyítási pont sem áll rendelkezésünkre, a hivatalos szervek gondoskodtak erről. Összefoglalva tehát, az első képen jellegtelen, megtévesztő, hamis illúziót keltő képhamisítási megoldással van dolgunk, hivatalos szinten hamisították meg a felvételt természetesen, míg a negatívba fordított, azaz az eredeti állapotába visszaállított felvételen megláthatjuk a Mars Déli Sarki térségének valódi arcát, a biológiai életben gazdag, vastag és átláthatatlan növénytakarót.

 

A fenti, harmadik felvétel az M9-00069 archívumszámú széles-látószögű felvétel, jól láthatjuk rajta az M09-00069 jelzésű, kislátószögű kamerával felvett fotócsík környezetét a már többször említett félszigethez képest, melyen a meglehetősen szokatlan gyűrű formát is megtaláljuk. Ezzel az alakzatról a „Gyűrű a Mars Déli Pólusán” című beszámolóban részletesen foglalkozunk. Kérem, szenteljen figyelmet annak, hogy a fotó teljes felületét beborító, vattaszerű, ködös mintázat, különösen a félsziget fölött, nem más, mint fényes, (nagy fényvisszaverő-képességű) „maszatolós” technikát alkalmazó képhamisítási eljárás, elrejtve és láthatatlanná téve mindenféle felszíni részletet. Az egyetlen ok, ami miatt a kerek, gyűrű alakú szerkezet továbbra is beazonosítható, annak tudható be, hogy az alkalmazott hamisítási technika tulajdonképpen körbevette a gyűrűt, így nem teljesen semmisítette azt meg, tehát megmaradt felismerhetőnek.

Érdemes itt is megemlíteni, hogy a félsziget jobb és bal oldala, majdnem teljes mértékben, szinte egészen fel a gyűrű alakzatig, az évszakos változásoknak megfelelően időszakosan olykor  teljesen víz alá kerül. A fenti, harmadik felvételen, miként az jól látható, a félszigetet a száraz időszak alatt kapták lencsevégre, hiszen nagy része szabadon van, amikor a vízszint jóval alacsonyabb, szabaddá téve a félsziget jó részét. A hivatalos statisztikák szerint, ez a felvétel 1999. november 1-én készült. A november elejei dátum megerősíti a kapcsolódó megfigyeléseket, miszerint a száraz időszak vége felé vagyunk, közelít a nedves periódus, december végi – január elejei, időszaka.

Ha valaki nincs teljesen képben a Déli Pólus évszakos jellege magas, illetve alacsony vízállású periódusaival, kérem olvassa el az idevonatkozó beszámolót, ahol részletesen tájékozódhat erről a jelenségről. Címe: „Vízáradatok a Mars Déli Pólusán”. 2004. végén íródott és pontosan ugyanezt a területet mutatja be. Mindez azért is fontos, mert jelen beszámoló további részében újabb nagylátószögű, kontext-felvételeket mutatunk be, ezeken pedig szintén egyértelműen beazonosíthatók lesznek a Déli Pólus évszakos változásai, a vízállás időszakos emelkedése-süllyedése, azaz fontos ezzel a jelenséggel pontosan tisztában lenni. Természetesen nem szabad elfeledkezni arról, hogy a folyékony víz jelenléte legalább annyira kiemelkedő tény, mint a biológiai életre utaló nyomok.

Persze az itt látható biológiai életnyomok sem csak jelen beszámolónak képezik részét, olvasható róla több helyen is, kérem vessen egy pillantást a „Marsi tengerpart & életnyomok” – című tanulmányra, az ott bemutatott térség igencsak közel esik az itt bemutatotthoz. Az egyes leírásokban felhasználható fotók száma korlátozott, azonban, amit fontos elmondani a partok menti biológiai életről, az elmondható, bemutatható a rendkívül sűrű és áthatolhatatlanul szövevényes növénytakaró; ha nem menne az olvashatóság és áttekinthetőség rovására, természetesen jóval több képet is tudnánk mellékelni alátámasztásul kijelentéseinknek.

 

 

 

Miként az a fenti, negyedik felvételen is látható, újabb igazolást hozunk fel példának a hivatalos szervek által elkövetett, majd a nyilvánosság számára úgy közzétett, szándékosan hamis látszatot keltő, negatívba fordított felvételre. Azért választottuk az M11-03016 jelű fotócsíkot, mivel kissé különbözik a beszámoló elején szereplő M09-00068 jelű fotócsíkhoz képest. Az első különbség, ami szembetűnik, az a számos egyenes vonal a kép alsó kétharmadában, a sötét sáv alatt. Kevésbé szembeötlő az a tény, hogy a sötét sáv felett a kusza vonalak szövevénye pontosan olyan, mint a jelen beszámoló első részében látható fotócsíkon, az M09-00068 jelűn, ott viszont nem találkozhatunk a hosszabb, egyenes vonalakkal.

Ha valaki felkeresi az M11-03016 jelű felvétel hivatalos oldalát és megvizsgálja ott: http://www.msss.com/moc_gallery/m07_m12/images/M11/M1103016.html megláthatja, hogy a sötét sáv hosszasan elnyúlik és hullámot vet, szinte a fotócsík teljes hosszában megfigyelhető. A közelebbi vizsgálat felfedi számunkra, hogy a felső részen látható szövevényes vonalhálózat a sötét elválasztó sáv alatt már nem jelenik meg, helyette felbukkan az egyenes vonalakat is tartalmazó rendszer, ami viszont jelentősen különbözik a felül lévő szövevénytől. Nem tudjuk mi okozza a két terület ilyen jelentős eltérését, miért van mindez, csupán jelezni szerettük volna a különbséget.

A hivatalos szinten alkalmazott illúziókeltés következtében nyilván jelentősen megváltozik a helyszín képe, ezért, az eredeti látvány visszaállítása érdekében, áttettük a képet negatívba, azaz visszaállítottuk az eredeti állapotot, pontosan ugyanígy jártunk tehát el  az M11-03016, mint a korábban bemutatott felvétel esetében, jól bemutatja az említett félsziget térségét, és ugyanakkor – a jelentősen megnövekedett file-méret miatt, a hivatalos szintű képhamisítási eljárása is igazolással szolgál. Ismét hangsúlyozzuk, ezernyi egyedi objektumra tekintünk rá távolról, ezek jól behatárolhatók, igen sűrűn helyezkednek el és egységes kinézetűek.

Véleményünk szerint, ezen az igen gyenge felbontású és távoli képen sűrűn egymás mellett elhelyezkedő, egységes megjelenésű, nagyszámú egyedi objektum felső részére tekinthetünk alá, valami olyasmikre, melyek semmiképpen sem lehetnek természetes eredetű geológiai objektumok. Továbbá, arra gyanakszunk, minden egyes objektum valamiféle, a fejlődés korai szakaszában járó biológiai életforma egyedi képviselője, egyfajta telep és/vagy gombaforma, mely alkalmazkodott áradásos és szárazabb periódusokhoz a félsziget közelében. Valószínűleg akkor a legkedvezőbbek számára az életfeltételek, amikor víz alá merülnek, néhány közülük pedig gigantikus méreteket érhetnek el, a vízszintváltozás szakaszossága időszakaiban, amikor a feltételek éppen megfelelnek. Az is megtörténhet, hogy egy civilizáció mezőgazdasági és élelemtermelési céllal művelt területére tekintünk alá.

 

A fenti, hatodik felvétel az M11-03017 katalógusszámot viseli, széles-látószögű, kontext felvétel. Látható rajta a beszámoló első felében bemutatott fotócsík helyszíne, illetve a középső részben bemutatott. Ezek egymáshoz, valamint a félszigethez viszonyított helyzete. Mint észrevehbető, ezen a felvételen magasabb vízállásnál látható a félsziget, mellette az M11-03016 jelű fotócsík meglehetősen távol esik a magától a félszigettől, mélyen bent az elárasztott területen.

A fenti, M11-3016 jelű, negyedik és ötödik felvétel, részleteit tekintve szegényesebbnek mondható, mint más, szintén e területről készült fotókon. Mindez annak is betudható, hogy a víz felszínének visszaverő rétegén keresztül tudunk csak rátekinteni a víz alá merült biológiai életre. Maga a vízfelszín közvetlenül nem látható ezen a pontosan függőlegesen lefelé készült képen, maga a jelenség pedig tipikusnak mondható amennyiben kristálytiszta vízfelületre nagy magasságból tekintünk.

A fenti, hatodik képen, a hely láthatósága a széles-látószögű kontext felvételen megvizsgálva, messze távol esik a félszigettől, mélyen bent a sötét területen, hajlamos mindezt a feltételezést megerősíteni. Továbbá, a felvétel készítésének januári időpontja (2000. január 21.) egybeesik a magas vízállás kezdetének időszakával, ekkorra tehető a szóban forgó helyszínen a magas vízállás kialakulásának kezdete. Fontos tudni, a legmagasabb vízállás ezt követően egy-két hónap múlva alakul ki, a víz pedig majdnem a teljes félszigetet ellepi, eléri még a gyűrű alakzatot is, részben az is víz alá kerül abban az időszakban.

E középső szakaszban újabb bizonyítékot mutattunk be a félsziget közelében burjánzó biológiai életre, valamint folyékony víz jelenlétére, most lépjünk is tovább, a záró harmadban további igazolásokat fogunk közzétenni.

 

A fenti, hetedik felvétel, a közeli, ám az eddig bemutatottaktól kissé eltérő helyszint láttat, katalógusszáma: M11-03966, keskeny látószögű; kissé világosabbra vettük, hogy kontrasztok jobban érvényesülhessenek, ezáltal a megfigyelhető biológiai életnyomok határozottabbakká válnak, könnyebben elemezhetők. Miért? Azért, mert az előző felvételekkel ellentétben, ezt itt, nem fordították át negatívba a hivatalos szervek. Mindezt pedig az alábbiakban bizonyítjuk, ismétlem tehát, ez a hivatalos felvétel , míg a beszámoló első és második harmadában az M09-00068  és M11-03016 fotók esetében, melyeket ugye már eleve, hivatalos szinten negatívba fordítottak.

 

 

Csak a szemléletesség kedvéért, a fenti, nyolcadik felvétel kisebb átalakítás révén keletkezett, miközben az eredeti, a hivatalos szervek által kiadott fotót használtuk fel, jelen esetben nem változtattuk meg a színeket, viszont a nyolcadik képen bemutatott, M11-03966 jelű felvételt, egész egyszerűen áttettük negatívba – de most éppenséggel mi. A felvétel kivilágosítása elmossa a részleteket, és így lemaradnak, viszont az előbb látott biológiai életnyomokat, az egyedi és jól megkülönböztethető alakzatok helyét ismét átveszi a korábbi – a hivatalos szervek által alkalmazott eljárás következtében – negatív felvételek. Igazoltuk tehát ezen inverz fotó bemutatásával az előző esetekben a hivatalos szervek által alkalmazott képhamisítás tényét.

Azért tettük ide ezt a képet, hogy megmutassuk, miként is működik ez a technika. Ezen a bizonyos M11-03966 számú képen a negatívba fordítást, mint képhamisítási technika alkalmazását, nem kínálta fel automatikusan a rendszer, ezért úgy tűnik, amit látunk, az a valóságnak megfelelő állapot. Viszont, ha valaki végignéz számos, a félsziget térségéhez köthető fotócsíkot, azokon pontosan ugyanazokat az alakzatokat látja, azaz maga a jelenség túlságosan is gyakori ahhoz, hogy figyelmen kívül lehetne hagyni. Mindezt elkerülni, és megtörni a könnyen felismerhető mintázathoz szokott tekintetet, bevetik a képhamisítási technikákat, hogy összezavarjanak bennünket. Ám, ezúttal is kudarcot vallottak.

Ebben a bizonyos esetben, amikor rendkívül sűrűn elhelyezkedő, egységes megjelenésű, egymástól kis különbséggel elválasztott objektumok tömegét láthatjuk, jól jön a negatívba fordítást végző képhamisítási technika, alkalmazása esetén ugyanis az objektumokat elválasztó árnyékok pillanat alatt átváltoznak egyfajta kusza szövevénnyé, amit könnyen lehet a talaj jellegzetességének feltüntetni, úgy lefesteni, mintha valós jelenség lenne. Ha pedig valakinek a fenti, valódi árnyékhatású kép kerül a kezébe, nyugodtan mondhatják, áh, kérem a képfeldolgozó program hibája folytán valamiféleképpen a színárnyalatok átcsúsztak negatívba. Trükkös megközelítés, ám hazug. Egy dolog tiszta, a szándék, miszerint valamit elrejtsenek előlünk, hogy összekeverjék a vizuális ismereteket, félrevezessenek és szándékosan megtévesszenek minket, a szándék tehát, szinte minden egyes marsi feltételen – valamilyen formában – megjelenik; éppen így, a szóban forgó félsziget környezetében is. A tény az, hogy az itt jelen lévő biológiai életnyomokat más hamisítási taktikák segítségével is igyekeznek eltüntetni. Példának okáért, vessen egy pillantást az M07-05948 jelű fotócsíkra, itt: http://www.msss.com/moc_gallery/m07_m12/images/M07/M0705948.html ugyanezt a típusú felszínt látják a félsziget térségében, azonban a fotócsík teljes hosszában a térkép típusú hamisításnak esett áldozatul, egy tökéletesen mesterséges, a valóságban elő nem forduló „felszíni” mintázatot mutat. Továbbá, a hozzá tartozó kontext felvételen a fotócsík teljes felületét elmaszatolták jellegtelen pamacsokkal.

Miként azt már többször elmondtuk, meglehetősen nehéz hiteles képet kapni a Mars bolygóról, ha ehhez pusztán a hivatalosan kiadott adatokat és magyarázatokat fogadjuk el, bármiféle kritikai felvetés nélkül. Ahhoz, hogy közelebb jussunk a valóság megértéséhez, feltétlen tisztában kell lennünk a képhamisítási eljárások létével, azok hatásaival. Ha valami első látásra különlegesnek és a valóságtól elütőnek látszik, akkor okunk van alapos vizsgálat alá vetni. Ha egy fotócsíkon szinte tökéletesen sima felszínt látunk, miközben a file-mérete többszöröse annak, mint egy hasonló felvétel méretének lennie kellene, akkor biztosak lehetünk benne, képhamisításra bukkantunk, s maga a tény, hogy ott van, nyilván maga után vonja a következtetést, azért van ott, mert valamit titkolni igyekeznek előlünk. Ha a számítógépes program okot lát beavatkozásra, akkor ez az ok létező ok. Azonban vannak olyan esetek is, amikor a képhamisítási módszer nagyon is bonyolult és összetett, ilyen esetekben sikerül is bennünket félrevezetni.

 

Mindeközben a fenti, kilencedik felvétel közelebbi rálátást biztosít és közelebb visz bennünket ezekhez a szuper sűrű, tömött csomókba rendezett, biológiai életformákhoz. Ránézésre azt hihetnénk, hatalmas kőtömbökből álló területre tekintünk alá, azonban ezek a formák rendkívül nagy távolságból, 350 km-ről láthatók, így eredeti méretük meglehetősen hatalmas lehet. Egyfajta erdőre nézünk alá, de nem arra a fajtára, melyet a hétköznapi életben megszokhattunk. Figyeljük meg, hogy az alant lévő objektumok mindegyike, habár szabálytalan alakú, mégis egyfajta kerekded megjelenést mutat. Továbbá, nem kétséges, milyen mértékű a tömöttségük, nagyon közel vannak egymáshoz, miközben növekedésük során versengenek a minél több helyért, az egyes egyedek jól körülhatárolható külső széllel rendelkeznek, sötét színű, keskeny térség választja el mindegyiket szomszédjától.

Ez a két legfontosabb jellemvonás, mely a szándékosan negatívba fordított felvétel valóságosságát oly hihetővé teszi és elrejti előlünk az életnyomokat. A negatív felvételen a világos színű, kerekded, kiemelkedő formák átváltoznak sötét színűvé, a sötét színű elválasztó árnyékok pedig világos színbe fordulnak, vonalas szövevényt láttatva. Elégedetten nyugtázhatjuk, jól behatárolható és azonosítható életnyomokat láthatunk a Marson, egyúttal lelepleztük a hivatalos szervek megtévesztésre irányuló szándékait, miként próbálják az itt látható félsziget körül eltüntetni a látható élet nyomait. Sok egyéb jel mutat ugyanebbe az irányba.

Arra gyanakszunk, hogy mindegy egyes objektum, amire rátekinthetünk alant, valamiféle gomba-jellegű egyed lehet, nyílt légköri feltételek mellett, vagy puhatestű korall/polip forma víz alatti körülmények közepette, olyan közösségi telep alkotója, mely gondoskodik egyedei elhatárolódásától a fejlődés ezen, esetlegesen korai stádiumában. Arra gyanakszunk, eredetileg puhatestű koral/polip fajt láthatunk, mely alkalmazkodott a túléléshez mind a szabad levegőn, száraz körülmények, mind a víz alatti körülmények között való életben maradáshoz.

 

Miként az a fenti, tizedik felvételen látszik, az M11-03966 jelű kontext felvételen jól beazonosítható az M11-03967 jelű fotócsík, melyről itt, a beszámoló harmadik harmadában olvashatunk, pontosan a félsziget azon a területén fekszik, ahol egyaránt látható a magas fényvisszaverő-képességű jégfelszín, jobboldalt, illetve az magas vízállás által elfedett, igen sötét, a fény nagy részét elnyelő térség, baloldalt. Habár az itt tárgyalt biológiai élet egyedei sűrű és tömött rendszert alkotnak, emiatt nem láthatunk közvetlenül a felszínre, az is lehetséges, ezen egyedek alsó része az egyre növekvő vízszinttel együtt emelkedik és süllyed, így táplálva folyamatosan az általa támogatott életet.

Miként az megszokott a jelenleg tárgyalt egyedi életformák/objektumok kapcsán, a januári időszakos elöntési időszak beköszöntével, a vízszint emelkedése bizonyos egyedeket jobban serkent másoknál, emiatt gyorsabb növekedésnek indulnak, aminek eredményeképpen méretbeli különbségek jelentkeznek, miként azt jól kivehető az M11-03966 jelű fotócsíkon, ahol tulajdonképpen felbomlik a korábban (novemberi felvételen, M09-00068, valamint M08-07821 katalógusszámú, ám októberi felvétel; jelen beszámoló első részében tárgyalva) megfigyelhető szabályos, kisebb egyedeket felölelő rendszeresség. A januárt követő egy-két hónap során, gyanítjuk, az itt megfigyelhető egyedek szintén víz alá kerülnek, ahogy a víz szintje egyre növekszik a félsziget térségében, s önti el részben a gyűrű alakú különleges alakzatot is. Ezek a dinamikus változások igen jellemzőek az itt megfigyelhető életformákra, de nem szabad elfeledkezni a szintén könnyedén felismerhető képhamisítási technikák alkalmazásáról sem.

Miközben egyre csak szaporodnak az ilyen jellegű bizonyítékok, meglehetősen ironikus az a hivatalos hozzáállás, mely a Marsot úgy igyekszik bemutatni itt a Földön, mint valamiféle száraz és halott világot, ahol semmi a világon nincs, csak por és teljesen érdektelen tudományos szempontból, szükségtelen ilyesmire pénzt költeni, elvenni fontos tudományos programoktól. Ez ugyanis éppen az ellenkezője annak, amit az egyre növekvő számú igazolás közvetít számunkra, emellett egyben felfedi a számos, hivatalos szinten zajló hamisítási, félrevezetési próbálkozást, mindezen dolgok titokban tartása érdekében végezve. A cikk mindhárom részében biológiai életnyomokat láthatunk, ezek vitathatatlan egymásra hatását a környező, változó élettérrel, elsősorban a vízszíntben bekövetkezett ingadozásokhoz idomulva. Az elmondottak egy az egyben megfeleltethetők a különleges gyűrű alakú forma esetére is, miként arról szintén beszámoltunk. Más szavakkal, legalábbis a Marsnak erre a területére elmondható, kihangsúlyozzuk, vízhez kötődő élet nyomait láthatjuk, ilyen jellegű élet támogatására tehát a feltételek adottak, egy olyan bolygón, ahol ennek a ténynek még a feltételezés szintjén való látszatát is igyekeznek elkerülni.

Van egy közmondás, miszerint „Minél nagyobb egy hazugság, és minél nehezebb felfogni azt egy átlagos ember számára, annál könnyebb elhitetni vele”. Megengedhetjük magunknak azt, hogy ez megtörténjen velünk? A hivatalos szervek folyamatosan megfeledkeznek erről a tényről, úgy tesznek, mintha nem is létezne, annak ellenére, hogy az élet nyomaira utaló bizonyítékok éppen az ő általuk kiadott hivatalos forrásokban találhatók meg és ellenőrizhetően ott vannak.  Mire ez a színjáték, félelem és a dolgok megkerülése?

Még egy dolog: a folyamatos nemtörődömség nem életszerű megoldás. Ha valójában azt akarjuk, hogy komolyan foglalkozzanak álláspontunkkal, szembe kell szállnunk a hallgatás falával, ki kell rángatni az embereket a letargiából, nem szabad elfogadni azt a töménytelen sok zöldséget, amivel megetetni és megtömni akarnak bennünket, követelni kell a hiteles és valós információk nyilvánosságra hozatalát.

 

50. A Mars Déli Pólusán található gejzírek - élnek?

Ismét mélyen belemerülünk a valóság feltárásának megkísérlésébe, s eközben bizony határokat fogunk áttörni, legalábbis néhányan úgy gondolhatják. Talán így lesz, a mi véleményünk szerint azonban csupán a megfigyelési tapasztalatainkra alapozzuk álláspontunkat, a hivatalosan kiadott adatokra (Skipper esetében fotók tízezreinek átvizsgálására), alaposan átgondolva igyekszünk a józan észt segítségül hívván pontos értelmezéseket adni. A legvégén természetesen, a Kedves Olvasóé a döntés.

Ezek a fajta formációk ismét csak azok közé tartoznak, melyeket Skipper évekig nem adott ki elemzés kíséretében a nyilvánosság számára, arra várt, vajon miként alakul a helyzet, azonban végül úgy látszott, a „legtöbb kutató” nem talált rá, nem találta érdekesnek, az alábbiakban bemutatásra kerülő formákat. Részben azért is tette félre az eset elemzését, mert első ránézésre igen bonyolult a helyzet, emiatt nagyon nehéz röviden összefoglalni. Ezért, mielőtt a nyilvánosság elé lépett volna magyarázataival, jobbnak látta további kutatások végzését, illetve a jobb minőségű felvételekre való várakozást. Ahogy az idő telt, azonban több és több kérdés merült fel, viszont a magyarázatok száma nem növekedett.

A dolgok félre tétele és a halogatás természetesen ritkán vezet sikerre, és természetesen a „legtöbb kutató” nem jelenti az összeset. Mint kiderült, Skipper tévedett, hiszen nyilvánvalóvá vált számára, néhányan megpróbáltak különböző értelmezéseket adni legfőként az itt is bemutatott, M08-03500 felvétel esetében; a magyarázatuk szerint  pedig egyértelműen gejzírkitörésekkel állunk szemben. Habár még nem találtak rá a helyes értelmezésre, Skipper úgy gondolta, felteszi a két centjét inkább, s nem vár tovább esetleges jobb tudományos anyag megjelenéséig, olyan információkra, melyeknek felhasználásával esetleg más magyarázat körvonalazódhatna.

 

A fenti, első felvétel forrása az MGS MOC M08-03500 fotócsík, a mások által is leggyakrabban használt kép. Itt pontosan a hivatalos szervek által kiadott 100%-os felbontást láthatjuk, a felbontás szélesebb rálátást ad a helyszínre. A gejzírek/kitörések függőleges irányítottságúak, a vízszintesen elterülő talajon jól láthatók e sötét kitörések árnyékai, jól beazonosíthatók a kitörések alapjai a talajon, ahonnan a sötét anyag feltör; nem árnyékhatásról van szó, hanem a sötét anyag felgyülemléséről.

A jövő kutatóinak feltétlen tisztában kell lenniük a helyzettel, habár itt teljes mértékben nem figyelhető meg, miszerint ha tartósan erős szél hatásának vannak kitéve ezek a kitörések, akkor a tövüknél összegyülemlő sötét folyadék elnyúltabb és sekélyebb tócsát képez, nyilván azzal összefüggésben, mekkora a kitörés függőleges magassága és milyen erős a szél, ha erős a szél és nem túl magas a kitörés, akkor a feltörő anyag szinte összeolvad a talajon összegyűlt tócsa képével, igen megnehezítve a jelenség helyes felismerését, hiszen ezáltal mintegy kétdimenziós alakzat jön létre, mely rendkívül könnyen összekeverhető éles sziklák által vetett lapos árnyékkal, valamint a marsi felszín bizonyos helyein található feltöredezettség által kialakított látvánnyal. A természetes sziklák alkotta látvány jelen esetben nyilvánvalóan csak illúzió, nem a valóság.

Továbbá, fontos előrebocsátani, hogy ez a jelenség többször marad láthatatlan, mint ahányszor látható, ugyanis a keskeny látószögű kamera általában függőlegesen készíti felvételeit, ezért a magasra feltörő „szökőkutak” is láthatatlanok maradhatnak, hiszen a kitörési pontjuknál összegyűlt sötét tócsa elnyomja látványukat, még akkor is, ha maga a felszín sötétebb. Emiatt a két különböző megjelenésű elem összevegyül, és nem mutat másként, mint egy közönséges sötét folt. Habár ugyanannak az alakzatnak lehetünk szemtanúi, felismeréséhez és pontos beazonosításához több és több tapasztalat szükségeltetik.

Miként az a fenti, első felvételről kiderül, számos, kisméretű, alacsonyra emelkedő kitörés látható, velük együtt szintén különálló, de méretes példányok is, de olykor vegyesen is előfordulnak, közel egymáshoz. A nagy távolság ellenére, mégis látható, a nagyobb és sötétebb tócsák a felszínen folyamatosan növekszenek, és válnak egyre nagyobbá, eközben mintegy indákat növesztenek, kinyúlva a tócsák felszínéből, nemcsak vízszintes irányban, keresztül a környező felszínen, hanem bizony felfelé is. Miként azt az alábbi fotók igazolni fogják, mindez igen jellemző vonás, nagy segítséget jelent annak megértéséhez, mi folyik itt ténylegesen ezekben a sötét foltokban. Ezek a nyomok kérem életre utalnak, sokkal jellemzőbbek élőlényekre, mintsem egyszerű vízfeltörésekre, kémiai reakciókra vagy geológiai tevékenységre.

 

A fenti második, négy részre osztott felvétel közelebbi rátekintést enged a helyszínre, elsődlegesen a kitörési pontokat vehetjük szemügyre, valamint a hozzájuk csatlakozó sötét tócsákat a talajon, ugyanarról az M08-03500 jelű fotócsíkról. Figyeljük meg, néhány kitörés anyaga mintha jóval folyékonyabb lenne, ezzel együtt fiatalabb is, míg a nagyobb és régebbi egyedek inkább tűnnek sűrűbbnek, megjelennek közelükben az elágazó indaformák, valamint a derékszögben felemelkedő nyúlványaik is, melyek ugyanúgy függőleges irányultságúak, mint maguk a kitörések; ugyancsak a sötét tócsákból emelkednek ki. Továbbá, minél nagyobbak, annál jobban igaz mindez rájuk. Újabb igen fontos jellemvonásuk a megfigyelhető jelenségeknek.

A jobb felső sarokban a fenti négy részre osztott felvételen, figyeljük meg a nagy sötét foltokat, két vörös nyíl mutat rájuk, az adott képrészlet alsó részének közepe táján, címkével ellátva. Figyeljük meg a számos ágas-bogas alakzatot, miközben nincs látható jele ehhez a folthoz tartozó kitörésnek. Igen jellemző példa, hiszen a többi, itt bemutatott alakzat nem láttat ennyire jól beazonosíthatóan hasonló vonásokat, a kitörések általában egyre nagyobbak lesznek, az idő múlásával, időszakosan természetesen a magasra feltörő gejzírek leállnak, mivel a kiköpködött anyag utánpótlása elfogy, aztán végül teljesen leállnak, befejezik működésüket. Ismét egy újabb jellemző tulajdonsága a sötét foltoknak.

A mi elképzelésünk az, hogy ami nyomás alatt kilövell a talajból, az nem víz egyedül, vagy kémiai változás, netán geológiai; hanem valamiféle, a felszín alatti gyorsan növekedő és kiterjedő, vízzel összefüggésben álló üreg tehető felelőssé a jelenségért, ezt ásványi anyagokat tartalmazó folyadék tölti ki, sok-sok sötét színű életformával egyetemben. Mindegyik egyed sötét színű, ezért a felszín fölé kerülve azonnal napfényt szív magába, miközben pedig tömegük növekszik, szétterjednek a felszínen. Miközben számuk folyamatosan nő a felszínen, más formákkal is kapcsolatot teremtenek, gyorsan növekvő vízszintes irányú oldalágakat figyelhetünk meg, ezek a szomszédos sötét foltokkal teremtenek kapcsolatot, de láthatunk függőleges irányú növekedést is néhányat.

Ez a helyszín és rajta a figyelemreméltó alakzatok sokkal nagyobb távolságból láthatók, mint azt az ember elvárná, mindez pedig azt jelenti, hogy még a legkisebb kitörés is a valóságban igencsak hatalmas. Természetesen a fekete-fehér felvétel, miként azt számunkra elérhetővé teszik, nem ad lehetőséget a színek beazonosítására, ezáltal ugye további információkhoz juthatnánk, annyit azonban leszögezhetünk, hogy ezek az alakzatok rendkívül sötétek, ezért nagymértékű fényelnyelő-képességgel rendelkeznek.

 

A fenti, harmadik felvételt két részre osztottuk, az MGS MOC M08-02966 katalógusszámú fotócsíkból valók a részletek. Az eddig bemutatott gejzírekre/kitörésekre ad újabb példát, nagyjából ugyanarról a területről, ám egy másik forrásból. Itt azonban, habár a kitörési oszlopok továbbra is függőlegesek, a talajon összegyűlt tócsák kissé más szög alatt helyezkednek el, bizonnyal az uralkodó széliránynak köszönhetően, kissé jobbra tartanak, a kilövelléstől oszlopok mögé igazodva részben, legalábbis a kamera ilyetén elhelyezkedése miatt. A függőleges oszlopok és a vízszintesen elhelyezkedő tócsák közötti keveredés és elvegyülésnek köszönhetően láthatóan viszonylagosan átfedik egymást, és összeolvadnak. A felső képszeleten ez az összeolvadás hangsúlyosabb, főleg a nagyobb kitörések esetében, ezek tekintélyes méretű tócsával rendelkeznek talajszinten, miközben a kisebb és fiatalabb kitörések tövében összegyűlt tócsák sokkal beszédesebbek, elmesélik számunkra a látószögből következő zavaró tényezőt.

A kamerának ez az állásszöge hatást gyakorol a szóban forgó életnyomok beazonosíthatóságára, ez a körülmény pedig igen fontos. Azért, mert emiatt nagy számú ilyen típusú alakzat az itt felvázolt probléma befolyása alá kerül, emiatt pedig sok kutató nem ismeri fel a kapcsolatot e között, az ebből a szögből látható formák, és ugyanezen, de más nézőpontból leképezett alakzatok között, azt, hogy lényegében ugyanarról a jelenségről van szó, ebből kifolyólag értelmezésük is azonos magyarázatot igényel. A megjelenésben megfigyelhető különbségek a helyes magyarázatot rossz irányba vezethetik, ha valaki nem veszi észre a szoros kapcsolatot. Egyik célja jelen tanulmánynak éppen az, hogy alaposabban elmerüljünk ebben a témában, így legyen ideje és lehetősége a kutatóknak, hogy több lehetőséget kapjanak a dolgok mögé tekintéshez, összetettebb képet nyerhessenek az itt folyó jelenségekről.

A fenti, harmadik felvételen, az osztott kép alsó részén ugyanabból a fotócsíkból látunk részletet, ám a nagyobb, sűrűbb és ezért sötétebb és egy kicsit régebben létrejött formák közül, ahol még az eddigieknél is nehezebben megkülönböztethető a függőleges kitörési oszlop és a vízszintesen elnyúló pocsolya. A bal alsó sarokban megfigyelhető egy újabb, fiatal kitörés, a közelében a talajon összegyűlt tócsára piros nyíl mutat; ebben az esetben teljességgel megkülönböztethető a függőleges kitörés oszlopa valamint a vízszintes talajon összegyűlt pocsolya, csak azért hagytuk meg a képkivágás során, hogy ne lehessen senkiben kétség, valóban ugyanarról a jelenségről van szó, legyen akár méretes, akár kisebb.

Az alsó képszeleten látható, nagy kiterjedésű alakzatok alátámasztják, a felszínen összegyűlt tócsák megmaradnak, és dinamikusan növekszenek, miközben a függőleges kitörés fokozatosan elgyengül, és/vagy belemerül a láthatóságba, megkülönböztethetetlenné válik a növekvő és egyre magasabbra törő sötét folttól. Ismét felhívjuk a figyelmet arra, hogy miközben a sötét tócsák elkezdenek vastagodni és növekedni, a finom indaszerű nyúlványaik ugyancsak egyre láthatóbbakká válnak és jellegzetes formát öltenek. Éppen így működik életének kezdeti szakaszán ez a bizonyos életforma. Kezdetben a talaj színe alatt létezik, ahol növekszik és szétterjed egyfajta vízben oldott ásványi anyagokban gazdag üregben, talán éppenséggel előidézője is annak, hogy a felszín alatti víz összegyűlik; e módon védve van a felszín fölötti szelektől is. A felszín alatti vizek mennyiségének csökkenése, esetlegesen az évszakos hatások miatt, miként az uralkodó széljárás is, hozzájárulhatnak azon feltételek megteremtéséhez, minek következménye az életforma robbanásszerű körülmények közepette történő megváltozása, felszíni létformává.

Amikor erre megérnek a feltételek, robbanásszerű változás következik be, kitörés az oldott ásványi anyagokat tartalmazó üregből, elhagyva a tápláló levest. Az üreg belső falára ható növekvő nyomás jól ellenőrzött repedést hoz létre, a kitörés így a felszín felé irányul, a már látható gejzír/kilövellés/kitörés formában. Arra gyanakszunk, hogy fényes és könnyű spórák levegőbe jutása megelőzi a sötét színű anyag kilövellését, az uralkodó széljárásnak köszönhetően pedig távolra kerülhetnek kitörési pontjukhoz képest.

Később, amikor a hosszadalmas történés folytatódik és beazonosíthatóvá válik, a sötét színű, sűrűbb halmazállapotú, a telepet alkotó lények sokasága a kitörő víz segítségével kijut a felszínre, akár meglehetősen nagy magasságba is, ahol az uralkodó széljárásnak köszönhetően mintegy párafelhőbe csomagolódnak, majd aláhullva összegyűlnek a kitörés tövénél egyfajta tócsában, a felszíni adottságoknak köszönhetően akár távolabb is. Ahogy a kitörés nagysága folyamatosan növekszik, a telep egyre több egyede jut a felszínre, több és több anyagot hoz elő a kilövellés, növekszik a kitörési oszlop magassága, ezzel együtt természetesen a talajon összegyűlt tócsa mérete is. Ez az a folyamat, melynek különböző fázisait láthatjuk az első három  felvételen jelen beszámolóban.

Az egyes kolóniák életformái gyorsan összegyűlnek, összekapcsolódnak, kiépítenek egy ágas-bogas rendszert, nyúlványokat növesztenek egymás felé mind a felszínen, mind függőleges irányban. Amit láthatunk tehát az egy földalatti kiindulású, vízhez kötött életforma, melynek éppen átalakulását figyelhetjük meg, amikor éppen kitör földalatti életciklusából, a légköri és felszíni élethez alkalmazkodik, terjeszkedik, együttműködik a vele egyező életformákkal, növekszik, szétterjed, miként azt láthatjuk. A kilövellés a felszínre és az átalakulás a légköri és felszíni körülményekhez lehet egyfajta alkalmazkodás az eredetileg vízhez kötődő életforma (mint pl. a korallok), jóval szárazabb körülmények közötti fennmaradásához, hosszú-hosszú eónok alatt. A nagyon sötét, ám mégis finom szerkezeti felépítésű ágas-bogas rendszer, különösen a függőleges kitörésekből és körülötte összegyűlő tócsákból növekedő nyúlványok igen nagy sebességű közösségi tevékenységre utalnak.

Ilyenfajta közösség, miként a korallok különböző formái is, a felszín fölötti egyedeiket is tekintetbe véve, mindenképpen képeseknek kell lenniük, hogy egyedileg növekedve tért hódítsanak és összegyűjtsék a felszínen található ásványi anyagokat. Ez arra utal, hogy nem létezik vastag belső szerkezetük, ahol a test belsejében élő alkotók nem részesülnek közvetlenül a tápanyagforrásokban, ehhez valamiféle keringési rendszer kell (mint a mi szervezetünknek is), hogy a belső részek felé szállítsa az ásványi anyagokat. Ennek eredménye az ágas-bogas nyúlványok rendszere, így maximalizálják felületüket, emellett lehetővé válik, hogy az áramló levegő minden egyes részükhöz közvetlenül eljusson. Az egész szerkezet tehát igen hasonlatos, miközben a levegő átjárja, a földi korallok esetéhez, azok óceáni áramlatok általi folyamatos átfrissítéséhez.

Kezdetben tehát, a kitörés alkalmával nagyszámú egyed jut a felszínre és gyűlik össze a kitörés tövénél felszaporodó tócsában, immár a felszínen, majd ágas-bogas nyúlványokat fejlesztve stabilizálja önmagát, megveti lábát, majd kiterjedtebb formák megteremtése irányában növekedésnek indul, szabályos láncolatot épít ki társ-egyedeivel. Azonban, amikor a látványos kitörés véget ér, az új telep az előző szervezetek halott vázán jön létre, és felhasználva azok anyagát mintegy újjászületik belőlük, az előttük ott élő szervezeteken. A belső részek ennek következtében megvastagodhatnak, masszívabbá válhatnak, tekintélyes megjelenést érhetnek el idők folyamán. A telep szilárd kiindulópontból növekszik, számos esetben rárétegződhet a szomszédos telepekre, azok hasonlóképpen téve. Ám ezen életforma jellegzetességeiből adódóan mindegyik telep saját egyéni növekedési pályát fut be, normál feltételek mellett, nem keveredik vagy vegyül össze a többiekkel.

Az alapját ennek a felszín alatti és felszín feletti túlélési stratégiának talán az a kezdeti védekezés-szaporodás viselkedési mód jelenthette, mellyel a telepeknek a környezetükben időszakosan bekövetkező száraz periódusok során kellett szembenézni, hosszú-hosszú korokon át. Ez a bizonyos terület nincs túlságosan messze a Déli Sarktól, miként azt már többször is megemlítettük, ezért ismétlődően szembesülnie kell azzal, hogy időszakosan közvetlen légköri hatásoknak vannak kitéve a száraz periódusok alatt, valamint teljesen elöntésre is kerülnek az áradásos időszak során. Természetesen nem hat kedvezően egy alapvetően vízi életformára a száraz periódusok átviselésének kényszere. Az alacsony vízállás miatt a helyzet kritikussá válhat, még a felszín alatt is, emiatt az evolúciós fejlődést lökést kapott, az életforma transzformációs időszakot beiktatva alkalmazkodott a száraz időszakokhoz és a felszín fölötti élethez; a túlélési stratégia tehát az igen életerős faj telepeinek egyfajta meghatározott irányba való fejlődését jelentette.

Vegyük például az igen sötét, a fényt szinte egyáltalán nem visszaverő, azaz éppenséggel elnyelő tulajdonságát ezen létformának. A nagyon sötét tömeg szinte szilárdnak látszik ezen a gyenge minőségű műholdas képen, ám bizonyosak lehetünk benne, hogy valójában rendkívül sűrű, ágas-bogas rendszert láthatnánk, sok-sok nyúlvánnyal, ágakkal; azonban számunkra egységes tömegként jelennek meg, a felbontás határán lehetünk, ahol ezek a sötét nyúlványok már nem megkülönböztethetőek, beleolvadnak az egységes sötét tömegbe; ahol viszont ezek a kinövések a világosabb színű, a fényt erőteljesebben visszaverő természetes felszín fölé nyúlnak, ott olykor egyedileg is kivehetők. Az uralkodó szélirány légáramlata (kulcstényező) valószínűleg hűvösebb az évnek ebben az időszakában, amikor ez az életforma a felszín feletti fejlődési állapotra, növekedésre vált át. A hűvös szél port szállít, megkötött ásványi anyagokkal, s amint átfúj ezen az ágas-bogas, a napenergiát elnyelő és emiatt a környezeténél melegebb rendszeren, bizonyára a nyúlványokon kicsapódott-kiolvadt vízcseppekkel is találkozik, ahol ezek a porszemcsék kiválhatnak, feloldódhatnak, közvetlenül a levegőből, ennek köszönhetően az egész ágas-bogas rendszer folyamatosan nyirkos lehet és a megkötött anyag révén folyamatosan táplálhatja a telep egyedeit.

Ha valaki végiggondolja ezt, igen sok hasonlatosságot ismerhet fel a földi korallok víz alatti élete és ezen életforma között. Azok is egy ponton rögzítődnek a sekély vízben, ahol a vízrétegen áthatoló napfény energiája elegendő számukra, együttműködnek, a zártabb közösség kialakításának érdekében, gyakran hoznak létre ágas-bogas szerkezetet, aztán kivonják az óceáni áramlatok által szállított ásványi anyagokat. A vízbe azonos időben kilövellt spórák révén szaporodnak. Földi tapasztalataink szerint a korallok élete nem változik, azonban kétség sem férhet hozzá, hogy itt sokkal állandóbbak a feltételek, és nincs más megoldásra szükség a túléléshez. A folyamatosan változó környezet kényszerítő hatással bír az adott fajra nézve, az alkalmazkodás érdekében annak bizony változnia kell, különösen akkor van ez így, ha az alkalmazkodásra kellő idő is rendelkezésre áll.

Most vegyük szemügyre a fenti, negyedik képrészletet, egy másik fotócsíkból választottuk ki, jelesül az MGS MOC M08-01742 jelűből. Ránézésre, meglehetősen különböző formákat látunk. A sötét foltok pontosan ugyanolyan típusú alakzatok, melyeket az eddigi felvételeken is láthattunk. A fotócsík teljes területét felölelő alapos vizsgálat egyértelművé eszi, hogy pontosan ugyanolyan gejzír/kitörés jellegű képződmények, a körülöttük kialakult tócsákkal, ezek is felismerhetők, ezért mindenképpen segít annak eldöntésében, hogy valóban ugyanazokat a dolgokat figyelhetjük meg.

Azonban a legfontosabb dolog, amit szeretnénk elmondani, az a következő: szenteljünk most különös figyelmet a világosabb színű háttérnek, ahol ezek a sötét foltok megtalálhatók. Erősen hasonlítanak egy gyökér-rendszerhez, hajtásokhoz, illetve ágakhoz. Mindez azért, mert pontosan azok, aminek látszanak. Nézzük meg miként szóródnak szét a sötét foltok ezen a háttéren. E képrészlet rendkívüli módon reprezentatív.

 

A fenti, negyedik felvételen, az eddig tárgyalt telepes életformának újabb fejlődési állapotára tekinthetünk, amint saját elődeinek puszta vázán kezd el terjeszkedni. Valamikor a múltban, ezek az érett telepek behálózták nyúlványaikkal az egész területet fejlődésük során, szabályos szőnyeget borítva a területre. Fejlődésének csúcspontján semmilyen azonosítható részletet sem vehetünk ki, mivel csak egy összevegyült, összegubancolódott, igen sötét, a fényt jelentős mértékben elnyelő tömeget láthatunk. Igen sokat figyelhetünk meg a Marson ebből az életformából. Az is megtörténhet, hogy az áradásos időszakok során alámerülve a felszín feletti, a levegőhöz alkalmazkodott életforma elpusztul, mindösszesen ezt a vázszerkezetet hagyja maga mögött, megérett és teljes mértékben kifejlődött korában. Ha így van, nem pusztítja el az alatta található, vízhez kötődő fejlődési állapotát, és mindennek köszönhetően újra és újra telepíti magát a felszín felett ezen a bizonyos vázrendszeren. Más szavakkal, az egyes egyedek elpusztulnak, maga a telep azonban túlél.

Az is lehetséges, mindezek csak alkalmanként  történnek meg, de akár évente vagy szezonálisan is, attól függően, mely területről van szó. Arra gyanakszunk, hogy az áradások és a száraz periódusok váltakozása a Déli Sarkvidék környékén már rendkívül régóta folyamatosan végbemehet, ez pedig kedvezhetett a magas alkalmazkodó-képességű létformának, mely képes igen gyorsan növekedni és szétterjedni, kihasználva az időszakosan változó víz szintjét. Ezt a feltételezést független kutatók is megerősítik távcsöves megfigyeléseik révén, igen sebesen végbemenő, évenkénti növekedését a zöld területeknek a Déli Sark térségétől kiindulva, majd visszahúzódva. Olyan életforma létének feltételezése, mely felszín alatti és felszín feletti életciklussal is rendelkezik, kifejlesztvén ezt a kettős túlélési stratégiát, megfelel mind a megfigyeléseknek, mind a gyorsan váltakozó környezeti feltételekhez való idomuláshoz.

Ugyancsak fontos észrevenni, hogy a fenti, negyedik felvételnek ugyancsak szokatlanul nagy a fájlmérete. Miként arról már korábban is beszámoltunk, ez általában arra utal, hogy a grafikus feldolgozó program nagyszámú gyanús alakzatot talált ezen a helyszínen. Biztosak lehetünk abban, hogy jelen esetben ez nem más, mint a sűrűn összegubancolódott, a korábbi telepet alkotó élőlények elhalt váza, miként az a fenti felvételen is látható.

 

A fenti, ötödik képrészlet ismét csak egy másik fotócsíkból származik, ezúttal az MGS MOC M09-01292 katalógusszámú fotócsíkból. A hivatalosan kiadott fotócsík nagy részén egész egyszerűen lemosták az érdekesebb részleteket extrém módon kivilágosítva a részleteket. Némi munkába tellett tisztítani az eredeti felvételt, és eljutni a fentebb bemutatott formához. Továbbá, a fotócsík alsóbb részén (itt nem látható) fehér vonalak szövevényes tömegét találhatjuk, s mivel ezek nem kötődnek természetes alakzatokhoz, erős a gyanú bennünk, hogy mesterségesen hordák fel őket a szemünk megtévesztése érdekében, a képhamisítási eljárás részeként. Bárki megtekinthető és elgondolkozhat rajta, vajon mit akartak eltüntetni a felvételről, ha megkeresi az eredeti kép hivatalos forrását.

Nos, miként az újra észrevehető, a fenti, ötödik felvétel, jelentősen különbözik megjelenésében a többiektől, a jelen beszámolóban bemutatottaktól. Meggyőződésünk, sűrű, valamiféle  biológiai életnyomokra tekintünk alá, egy olyan bolygón, ahol azt sugalmazzák számunkra, semmi ilyesmi nem létezhet. Általánosságban elmondható, ugyanazon a területen található, ahol a korábban bemutatott képrészletek, a jelentős megjelenésbeli különbségek ellenére, a legutóbbi és a korábban látott részletek között, igenis rokonság van az itt látható érett, felszíni életformák és a többi, a jelen beszámoló elején bemutatott alakzat között.

A témával csak éppen most ismerkedők számára, az itt bemutatott formák pontosan azonosak a „Biológiai élet a Mars Déli Pólusánál” – című beszámoló 9. felvételén látható, az ott bemutatott fotó a hozzá igen közel fekvő Déli Sarki jégpáncélnál található, annak bal alsó sarkán. Akárhogy is, pontosan ugyanezzel a képződménnyel találkozhatunk egyik régebbi, 2001-ben összeállított beszámolóban is, ennek címe: „Hatalmasra növő gombák a Déli Sarki régióban”, az a helyszín az itt bemutatotthoz képest messze jobbra fent található, tulajdonképpen a Déli Sark vidékén található jégsapka éppenséggel ellentétes oldalán. Végül is, fontosnak éreztük megemlíteni ezt a kapcsolódási sort más helyszínekkel és a máshol is megtalálható, pontosan ilyen jellegű életnyomokkal.

Ebben a bizonyos régebbi, 2001-es beszámolóban megmutatott helyszínen ugyancsak különböző fejlettségi állapotukban mutatjuk be ezeket az életformákat, miként képesek meredek lejtőket is elfoglalni, illetve hegytetőket; valamint az is látható, miként tudnak eljutni akár igen magas fekvésű felföldekre is. Arra gyanakszunk, miként azt 2001-ben is jeleztük, hogy a különböző megjelenésű életformáknak eredete azonos, s lényegében egyetlen, rendkívüli módon alkalmazkodni képes létformáról van szó. E korai beszámolóban csak kevés található a kezdeti, gejzír állapottal a felszínen megjelenő foltokkal szemben, a meredek lejtőkön, miközben sokkal több, a jóval kiterjedtebb, a felföldeket behálózó ágas-bogas képződményekkel, a fejlődés további fázisát jelentő alakzatokról, miként a talajszintet tökéletesen elfedő, rendkívüli sűrűséget elérő, teljesen kifejlett állapottal.

Úgy gondoljuk, hogy valamennyi megjelenés ugyanahhoz az életformához tartozik, pontosan ugyanazon eredettel, függetlenül attól, milyen különbségek vannak külsőleg a fejlődése és a környezetéhez való alkalmazkodásnak és a változó környezetnek megfelelően. A szaporodás, a nagyszámú spóra szétszóródása az uralkodó széljárásnak köszönhetően megoldott, ahol pedig ezek a spórák lehullanak és nyugalomba jutnak, többnyire véletlenszerű. A sikert a nagy számuk jelenti, biztosítva, hogy legalább egy részük kedvező feltételek közé kerül, a lehullásuk vidékén. A feltételek nem lehetnek minden helyszínen tökéletesen kedvezőek, de legalább részben kedvezőek igen. Az életformák megjelenése alkalmazkodó-képességük függvénye is, valamint a helyszín, ahol talajt értek, és a fejlődésük éppen aktuális szintje.

Például, ha friss jégmezőre hullik, ahol a víz jobbára fagyott állapotban található, kevés lehetőség kínálkozván oldott ásványi anyagok fellelhetőségére, a felszín feletti élet megindulásának igen kicsi az esélye, a fejlődés részben a felszín alatt kezdődhet. Az eredmény a jégmezőn megjelenő sötét folt, melynek lényei nem tudják elérni a teljes felszíni átalakulás révén a komplett kifejlettségi állapotot, a telep valahol félúton reked meg fejlődésében a vízfázishoz kötött állapot, ennek jelei a sötét foltok a felszínen, és a további átalakulás között. A dolog itt meg is reked ebben az állapotban, hiszen a jeget többnyire fagyott víz alkotja, igen kevés oldott ásványi anyaggal, az a mennyiség pedig nem elegendő a további fejlődéshez, terjeszkedéshez. Az itt leírtakhoz szolgál további adalékkal „A Mars vízjégtömegei: az élet színterei” – című beszámoló. Ott találhatunk fotórészleteket erről a sötét, ám a talaj színétől csak kissé magasabbra emelkedő sötét foltokról, a kráterek középső vidékéről annak szélei felé vándorolnak és gyűlnek össze. A vízjég időszakos olvadásai következtében csúsznak egymás közelébe, gyűlnek össze a mélyebb részeken. Mindent egybevéve, nem tekinthetők különösebben stabil életkörülményeknek a jégpajzsok által nyújtott lehetőségek.

Ugyanígy, amikor igen ősi jégpáncélok az idők folyamán a rajtuk a szél által összehordott nagyobb mennyiségű üledékes anyagot tartalmaznak, a telep képes elérni a felszíni átalakulás jelentette fejlődési szintet, mivel az olvadt víztömeg elegendő ásványi anyagot tartalmazhat további fejlődésükhöz. Természetesen felszín feletti életük átalakulási szintjét befolyásolja maga a helyszín, valamint az adott jégpáncél üledékes anyag tartalma. A fent említett beszámolóban látható erre is példa, amikor ez az életforma egy korosabb jégpáncélon indul fejlődésnek, hivatkozott beszámoló negyedik felvételén.

Ott megjegyeztük, valamennyi sötét folton egy még sötétebb paca található. Ez a momentum jelenti a megértés kulcsát a (jég) felszín alatt fejlődő üreghez, ahol ez az üreg lényegében eléri a felszínt, a most már a felszínre nyíló, ásványi anyagokban gazdag tavacska legmélyebb pontján. Azonban, elegendő felszíni olvadékvíz jelenléte (sötét foltjuk tekintélyes mennyiségű napfényt nyel el), felülírja a telep túlélési stratégiáját, innentől kezdve szükségtelenné válik annak felszíni átalakulása, a teljes, a légköri viszonyokhoz alkalmazkodó életformához, e megfigyelés pedig alátámasztja a tárgyalt életforma alkalmazkodóképességét és sokoldalúságát.

Jelen esetben viszont az ideális feltételek a telepes életforma teljes felszín feletti átalakulásához és kifejlődéséhez vezet, ezért jelenléte szembeszökő számunkra, még a nagy távolságból készült műholdas felvételeken is; az ásványi anyagokban gazdagabb felszínen, víz vagy jég jelenlétében, kellő tápanyag áll rendelkezésre a felszín alatti, oldott ásványi anyagokat tartalmazó, vízzel töltött üregből kitörvén a felszínre, ott nagyarányú szétterjedést támogatva. Mindennek bevezetőjeként kitörést/gejzírt láthatunk. Túl sok víz vagy jég jelenléte szükségtelenné teszi ezt az átalakulást, a felszíni fejlődést, beleértve még a szárazabb időszakokat is.

 

A fenti, hatodik felvétel, a Déli Sarkvidéket ábrázolja, a Mare Australia térségét, és a 30-as számú Marstérkép nevet viseli. A pirossal körülkerített terület azt a környéket jelöli, ahonnan a jelen beszámolónkban felhasznált felvételeket vettük. Az itt bemutatott fotók természetesen nem képviselik magának a jelenségnek minden aspektusát, csupán bemutatják a jelenséget, annak főbb vonalaiban. A téma igen szerteágazó, jóval több fotócsíkot kellene felhasználni részletes és alapos bemutatására, emellett további, nagyfelbontású képekre is szükségünk lenne, valakik talán rábukkannak majd ilyenekre is. A pirossal bekerített terület egyben abban is segít, hogy kifejezetten erre a részre vonatkozó nagyfelbontású fotók után kutassunk, ezen a területen biztosan találkozhatunk a beszámolónkban bemutatott biológiai jellegű élettel.

Jelen témának korrekt bemutatása több kötetnyi könyv megírását igényelné, e kötetekben pedig jelentős helyet foglalnának el a fotó-mellékletek. Emiatt nyilvánvaló nehézségekkel szembenézni a jóval rövidebb és más jellegű, a témát feldolgozó beszámolóknak, mint jelen írás is, de bízunk benne, hogy más beszámolókkal összevetve jelen értekezést mégis csak sikerül valamiféle alapos és átfogó képet adni e jelenségről, e bizonyos életforma jelenlétéről a Marson. Őszintén reméljük, egyre több tudós válik valójában tudóssá és teszi félre saját egóját és érdekeltségét, veszi elő inkább őszinteségét és tudását, veti el félelmét és áll az igazság, a valós marsi körülmények bemutatása mellé. Talán hamisítás nélküli és tiszta fényképeket is láthatunk nekik köszönhetően. Az út előttük áll.

Miként az látható, a jelen beszámolóban is bemutatott rendkívüli formák, valamint a többi írásban található ismeret, folyamatosan olyan Mars-képet vetít elénk, mely egy igen dinamikus égitestet körvonalaz, ellentétben a hivatalosan kiadott halott, poros és veszélyes világgal. Nem ismerhetjük minden egyes Olvasónkat, mindenesetre rendkívüli nehézségekbe ütközne számunkra annak elfogadása, hogy a bolygóközi kutatások vezetőségében dolgozók mind ostobák és agymosottak lennének, hogy képtelenek lennének felismerni a nyilvánvalót és valós következtetéseket levonni. Ezért feltétlen logikusnak számít a következtetés, miszerint egy titkos hatalom akadályozza meg az ilyen jellegű következtetések levonását, a tevékenységük pedig általánosságban kihat az információk-terjesztésére.

Ennél még nagyobb kérdés az, hogy MIÉRT? Egyszerűen képtelen vagyunk felfogni, az ég szerelmére, miért kell azt titokban tartani, hogy jelentős bizonyítékokkal rendelkezünk a marsi biológiai élet létezésére vonatkozóan, illetve, hogy folyékony víz található a felszínen és belélegezhető légkör. Egyrészről, ha a marsi légkör belélegezhető, és elegendő víz is található a felszínen, ezt a körülményt kihasználva számos biológiai életforma jött létre, akkor logikus a következő lépés megtétele, intelligens élet is létezhet a Marson, miként akár a mi Holdunkon is, ez az élet pedig sokkal idősebb is lehet, emiatt pedig technológiailag jóval fejlettebb, mint a miénk. Ez lenne a titkos hatalom indíttatása? Ha igen, vajon miért zavaró és földrengető dolog ez számukra?

Semmiképpen sem tudjuk elfogadni, hogy az intelligens élet önmagában vajon mi a csudáért tenné szükségessé a titkosítást. Inkább arra gyanakszunk, hogy az intelligens élet, az, hogy nem a mi bolygónk hordoz kizárólagosan életet, önmagában még nem lenne elegendő gondolkodásmódunk szándékolt megváltoztatására. Mióta csak a legutóbbi civilizáció kifejlődött a bolygónkon néhány ezer évvel ezelőttről a mai állapotokig, folyamatosan nyomon követhető valamiféle rövidlátó vallási rendszer léte. Lehetséges lenne, hogy a titkosítási szándék mögött valójában a földi vallási rendszerek túlélésének biztosítása állna? A vallási dogmáikat egyesek fölé kívánják helyezni a józan észnek, ily módon gyakorolva hatást és befolyást a teljes népességre?

Saját hitrendszereinkbe zártuk be magunkat és estünk bele saját csapdánkba? A valóság szélesebb érintésére egész egyszerűen hajlandók sem vagyunk reagálni, mert akkor meg kellene változtatnunk félelmeinket és hozzáállásunkat? Félelmeink vannak? Ebben az esetben súlyos problémákkal küzdünk, és, ami rosszabb, a valódi probléma bennünk van, és nem valamiféle titkos hatalomban, mely pusztán reagál a saját vágyainkra és az igazsághoz való viszonyainkra, valamint elvárásainkra. Rosszabbak lennénk, mint a narkósok, hiszen oly sok generáción át annyit fantáziáltunk és ringattuk magunkat illúziókba, hogy képtelenek vagyunk a valóságot felfogni, és azokat a változásokat, melyeket magukkal hoznának? Mi lennénk az őseink modern változatai, akik a „lapos világban” hittek, ez a fajta világkép pedig oly mértékben belénk rögződött generációkon át, hogy belepusztulnánk, hogyha hittételeink mögé kellene nézni és megtapasztalni, milyen is a világ valójában?

Ha mindebből bármi igaz, akkor a mi személyes választásunk az, hogy bármilyen tágabb valóságot hajlandók vagyunk elfogadni és szellemiségünkben ezáltal növekedve beépíteni tudásrendszerünkbe. Sajnos mindez azonban nem egyéni döntés kérdése, mások döntenek ez ügyben. Mindannyiunknak el kell gondolkoznia önmagában a saját egyéni viszonyulásain.

Még egy dolgot hozzáadnánk az eddigiekhez. Ha valamiről kiderül, hogy a valóságnak hitt dolgoknak éppen az ellenkezője igaz, és az nem illúzió, fantázia vagy tündérmese, legyen az mégoly csodálatosan igaz dolog is, a széles nyilvánosság csak igen ritkán tud vele bármit is kezdeni, és beépíteni a hétköznapi ismeretrendszerbe. Legalábbis ha mégis, akkor is csak igen lassan. Félreértés ne essék, az igazság mindig utat tör és megtalálja a saját ösvényét, a hazugság sohasem lehet tartósan úr. Véleményünk szerint, ha a valóság az, hogy nem vagyunk egyedül, ez a tény pedig hosszú távú és jelentős hatást gyakorol a réges-régen ezelőtt alapított vallási rendszerek felfogására, akkor igenis szembesülnünk kell azzal, ha bármi új ismeret ellent mondana e vallási rendszerek felfogásának, annak csak igen lassan nyílik lehetősége a térnyerésre, hiszen önmagunk börtönébe zárjuk saját magunkat.

A valóság széles körű elterjesztéséhez szükség van egymással való beszélgetésekre, fel kell emelni szavunk és hangunk az igazság megismerhetőségének érdekében, egyesíteni igényeinket a valóság megismerésére, nem lehet a közöny és a közömbösség úr közöttünk, hiszen ezzel éppenséggel a titkos hatalmak kezére játszanánk. Nyilvánvalóvá kell tenni számukra, hogy jogunk és kötelességünk megismerni az igazságot, nekik pedig semmi joguk sincs annak visszatartására. Minél többen mondjuk ki ezt, annál hatásosabb lesz. Ha kitartóan folytatjuk, a hallgatás bármilyen erősre épített kőfalát le tudjuk rombolni, a titkos hatalmak képtelenek lesznek elzárni előlünk a mindenkit egyaránt megillető információkat. Ha a múltbeli vezetőink képtelenek ezt átlátni, új vezetőkre van szükségünk, olyanokra, akik nem valamiféle titkos hatalmak kiszolgálói, nem hitrendszerek erőszakos fenntartására igyekvők bábjai, hanem az igazság és a nyilvánosság szolgái. A labdád feldobták, ideje elkapnunk.

 

51. Az élet meghódítja a magas hegyeket

Azért helyeztük el itt a fenti, nagylátószögű felvételt, hogy bemutathassuk e rendkívüli jelenséget a maga teljes kiterjedésében, egyben szerettünk volna láttatni valamennyit a környező felszínből is, ahol megtalálható. Annak ellenére, ahogy első ránézésre mutat, igen távolról tekintünk a tájra, ahol csak az igazán nagy kiterjedésű objektumok válnak láthatóvá. Ennek ellenére is, a látvány meglehetősen szemcsés, végig az egész fotócsíkon. Véleményünk szerint a teljes fotócsíkot szándékosan meghamisították ennek a szemcsés rétegnek a felvitelével, hogy összezavarják a látványt, egészen a pixelezettség határáig. Mindez egyértelműen kiderül, ha 200%-os vagy annál is erősebb nagyítást alkalmazunk.

 

Habár igazából semmi szokatlan dolog nem látható itt a hivatalos felbontás alapján, kivéve a szemcsézettséget, mely képhamisítási alkalmazás hatékonyan tüntet el mindent és szinte semmi érdemlegeset nem hagy maga után, megakadályozván már a legkisebb nagyítási szándékot is. Továbbá, a PhotoShop program felismeri ugyan a rendkívül tömött részleteket, de ugyanígy a hasonló töménységű képhamisítási elemeket is, ennek következtében a második és a harmadik felvétel esetében a file mérete, habár csak akkora nagyítást alkalmaztunk, ami még éppen nem sérti meg a kép minőségét, mégis 2-3-szorosa lett a normál méretnek. Újabb bizonyító erejű nyom.

A képen látható, nagykiterjedésű, hegy-megjelenésű objektum, a hivatalos álláspont szerint „dűne”, így nem férhet kétség a hivatalos szervek részéről folyamatosan hangoztatott, figyelemfelkeltő álláspont valóságát illetően, miszerint a Mars száraz és poros világ; ugyanezt a megjelölést használják a kinézetre hasonló valamennyi ilyen jellegű objektumra, a MOC felvételein felbukkanó alakzatokra, habár a legtöbb esetben tökéletesen másról van szó. Itt és most, abban biztosak lehetünk, hogy amiket látunk azok soha életükben nem voltak homokdűnék, sokkal inkább arról van szó, hogy a régi jégpáncél kiolvadása közben vette fel ezt az alakot, időközben újra visszafagytak, megint olvadásnak indultak egyes részei – hosszú időszakon át. Számos ilyen típusú alakzatot lehet találni szerte a Marson.

Ennél a pontnál érdemes egy pillantást vetni a „Légköri párafelhők” című tanulmány ötödik felvételére. A felszíni részletek megfigyelhetőségének vonatkozásában igen nagy hasonlóságokat találhatunk az itt bemutatottal, ahol a sötét területek tele vannak kis pacákkal, melyek lehetnek képhamisítási beavatkozások, szerte mindenfelé szétszórva a formák és a mintázatok felbontása érdekében. Figyeljük meg, hogy a pacák között, milyen sok, kicsiny, a fényt erősen visszaverő objektum látható, valamint a sötét területet a világos felszíntől elválasztó éles határvonalat. Tartsuk meg ezeket a megfigyeléseket mélyen emlékezetünkben, hiszen gyakran lesz rá szükség. Meggyőződésünk ugyanis, hogy nagykiterjedésű életnyomokat látunk, nem csak itt, hanem a szomszédos fotócsíkokon is a Mars e területén végig, mindenhol.

 

Miként a fenti második felvételen is, jól látható az igen világos színű, hatalmas jégpáncél (vagy „dűne”, miként azt a hivatalos források állítják), még éppen elviseli a 108%-os nagyítást, efölött a hivatalosan kiadott felbontási szinten a felvétel már kezd szétesni, pedig mindösszesen 8%-os nagyításról van szó a hivatalosan kiadotthoz képest. Ez jobbára a fotócsíkhoz adott szemcsésítésnek tudható be, a kicsiny, geometriai formákat jelentű képhamisítási technikának, mely még a legnagyobb objektumokat is képes elmosni. Másrészről, a kicsiny, nagyarányú fényvisszaverő-képességgel rendelkező elemek a sötét takaró területén túlságosan is parányiak, a legtöbbjük pusztán egyetlen pixel, ezért a nagyítás során semmit sem tehetünk, a pixelek határainál átfedés keletkezik, semmi sem kivehető.

 

 

A fenti, harmadik felvétel az alsó részét mutatja a jégtömegnek, ahol találkozik a természetes felszínnel, és egyúttal természetesen a legbeszédesebb felvétel-részlet a tekintetben, hogy megérthessük, mi is folyik itt valójában. Még a szemcsézettségből fakadó felbontásbeli probléma miatt is, megpróbáltuk ezt a részletet elegendően kiemelni ahhoz, hogy levonhassunk néhány alapvetően fontos következtetést, azzal kapcsolatban, mi is az, amit látunk. Figyeljük meg a változatos kicsiny sötét formákat részletesen, miként törnek maguknak utat a hegy lankáin, és a völgyek bevágódásaiban. Nézzük meg a sötét foltokat, miként törnek egészen magasra a jégpáncél völgyeiben, szétszórt csoportjaik általában határozatlan körvonalúak, ám mégis valamiképpen egységes méretűek, közös bennük a sötét színükből fakadó jelentős fényelnyelő-képesség, miközben ott, ahol egyéb apró foltok csoportjai keverednek közéjük a lejtők alján, látszólag határozottabb megjelenésűek és több fényt is vernek vissza. Arra gyanakszunk, hogy a lágyabb megjelenésű objektumok növényzet részét alkotják, az erősebb fényvisszaverő-képességű elemek pedig esetleg civilizációs nyomok, mesterséges struktúrák. Habár a felbontás túlságosan szegényes a civilizációs nyomok közvetlen beazonosíthatóságához, a fotócsík teljes felületén mindenhol jelenlévő szemcsés képhamisítási technika erre enged egyértelműen következtetni, hiszen semmi más okuk nem lehetett a teljes fotócsíkot meghamisítani, mint a civilizációs nyomok. Ennek tudatában sokkal érthetőbb a gondolatmenetünk.

Másrészről, habár nem tartjuk különösebben valószínűnek, talán hatalmas kőtömböket is láthatunk, legurulva és széttöredezve a lankásabb területekről az erős szél hatására, s összegyűlve az alacsonyabb részeken. Akárhogy is, az ok, ami miatt nem hiszünk ebben a változatban sokkal természetesebb magyarázat, mivel az erős szél által egy helyre görgetett kőtömbök elmélet nem magyarázza a felszínen látható számos, jelentős fényvisszaverő képességű objektum megjelenését az alacsonyabb és jóval sötétebb területeken, miként azt az itt mellékelt második felvételen láthatjuk, egyben bizonnyal tökéletesen ugyanazokat az egyedeket, melyeket magán a jégtakarón is, de ott csak foltokban. Továbbá, ezek a határozott megjelenésű, erős fényt kibocsátó objektumok méretüket tekintve nagyjából megfelelnek egy-egy hatalmas épületnek, és el lehet képzelni, mekkora erejű szél kellene ahhoz, hogy ekkora objektumokat egyáltalán megmozdítson, olykor, éppenséggel a lejtési iránnyal szemben, miközben a második felvételen látható sötét terület továbbra is érintetlennek látszik, arra semmilyen hatást nem gyakorol ez a feltételezett rendkívüli erejű szél, semmiféle sötét üledékes anyagot nem hord szét ezekből a sötét foltokból a környező részekre? Miért nem hordta kupacokba a szél az igen erősen fényvisszaverő objektumokat, miként maradhatott egységes a méretük?

Hozzátennénk még, hogy a jelentős fényvisszaverő-képességgel rendelkező térség a harmadik felvétel előterében, mely látszólag természetes felszínként fest, súlyosan hamisított, parányi geometriai alakzatok mesterséges felhordásával, és az említett rész szándékos kivilágosítása révén minden összekeveredik. Ezért nem lehet teljességgel megbízni a szemünk elé táruló látványban, ezért figyelnünk kell erre a körülményre, amikor a látottakat értelmezni próbáljuk. Arra gyanakszunk, ezen a térségen is folytatódik a sűrű sötét takaró, amit a második felvételen mutatunk be, azonban a fényvisszaverő-képességek is manipulálták a képhamisítók, teljességgel elvakítva a látványt és megkeverve azt. Akárhogy is ekkora távolságból és ilyen mértékű elszemcsésítés mellett mindez csak felvetés, nem tudhatjuk biztosan.

 El kell mondanunk, úgy gondoljuk, a jégtömeg belseje nem teljes mértékben vízjeget tartalmaz. Az a gyanúnk, a kutatásaink jelenlegi szintjén, hogy egy további életforma is megtalálható a magában a jégpáncélban. A kulcsot ehhez az itt is látható hosszú, sötét hegyhátak adják, tekintélyes magasságba emelkednek az alap-szinttől, mely nagyon hasonlít egy alacsonyabb dombvonulathoz  - ezekről más beszámolókban is szót ejtünk -, közöttük sekély víz található, a lejtők oldalán folyik alá és gyűlik össze. Lehet, hogy valamiféle magas alkalmazkodó-képességű életformával állunk szemben, mely a statikus jégtömeget használja fel önmaga fenntartásához? Sajnálatos módon, mivel az itt látható hegyhátak igen hatalmasak, miként a jégpáncél is, ráadásul a képet felette összezavarták a különböző hamisítási eljárásokkal, ezek következtében rendkívül nehéz biztosat mondani, pusztán néhány lehetőségre szerettük volna felhívni a figyelmet.

Habár jelen térségben nem számít tényezőnek, mégis fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy felfedeztünk egy felszíni gomba-jellegű fajtát, erről a felismerésről szó esik más beszámolókban is, az általuk kibocsátott spórák milliói szintén előszeretettel tapadnak meg kiterjedt jégfelületeken, fejlődési ciklusuk soros állomásaként, felhasználják ily módon a rendelkezésre álló vizet. Skipper számos ilyen típusú területet vizsgált meg, elemezte fotók ezreit, s meglehetős gyakorlatot szerzett felismerésükben. Vízfeláramlásokat jeleznek a felszín alatti forrásokból kiindulva, aztán a felszínre érve általában ki is fagynak, miként az a Marson igen gyakran előfordul, ezen belül is még fokozottabban a kráterek aljzatán, miként jelen esetben is, ugyanis éppenséggel egy kráter belsejére tekintünk alá itt is, annak is az északi oldalára a kráter belsejében, itt is egyértelműen felismerhető a jelenséggel járó mintázat.

Itt, a fentebb említett spóra-invázióval ellentétben, melyek törzse, ahonnan kiszabadulnak a jégfelszín alatt indul fejlődésnek életciklusuk kezdetén, ennek szemléltetésére jó lehetőség nyílik a MOC E02-01521 jelű fotócsík tanulmányozásával, az itt szóban forgó életforma látszólag csak a felszínhez kötött, jellemzően más fajt testesít meg, vagy legalábbis egy újfajta alkalmazkodó-képességet jelenít meg. Nagy nehézségekbe ütközünk a rendkívül szegényes képfelbontás mellett alapos bizonyítékokkal szolgálni, az is lehetséges, hogy e jégpajzs egyes részeit részben vagy teljes egészében életformák töltik meg, ezek eredményei és következményei a megfigyelhető felszíni létformák, netán azokat próbálják táplálékként felhasználva meghódítani. Megannyi kérdés.

Túl sok a feltételezés és az elmélkedés. Akár intelligens életnyomokat rejtenek e megfigyelhető, nagy fényvisszaverő-képességű elemek a sötét területeken, akár nem, a részletek nagyon szegényesek a pontos válasz megadására. Azonban egy dolog biztos, és ezt nem győzzük elégszer aláhúzni: amit látunk az valamiféle ÉLET, akár természetes, akár intelligens, de megpróbálja meghódítani a közvetlen szomszédságában levő területeket és használni azokat, elsősorban a vízjégtömegeket mint nyersanyagforrásokat saját túléléséhez. Lehet a képnek rossz felbontása, ahhoz mégis megfelelő, hogy kijelenthessük, a fenti állítás tény. Minden amit elmondtunk, egy újabb koporsószeget jelent a hivatalos szervek által terjesztett Mars-hazugságok halotti koncepciójában. Miként amikor első alkalommal felfedezték a marsi életnyomokat, a vörös bolygó folyamatos megismerése révén ezek az ismeretek csak bővültek. Vajon mikor következik be az a pont, amikor a média felhagy a hazugságokkal és végre a valóságról tudósít? Mikor érzi magát annyira erősnek a média, hogy ezt be meri ismerni? Hogy lényegében csodálatos felfedezésről van szó, ami az egész emberiség javára válhat. Netán éppen ettől szándékoznak megfosztani bennünket?...

 

 

Vissza a nyitólapra