Arany László: Mars–enigmák – 25.

Fordítás - 2009.

 

A Mars bolygó közvetlen környezetében, valamint a felszínén is, szorgos űrszondák gyűjtik fáradhatatlanul a fantasztikusabbnál fantasztikusabb adatokat, készítik a csodálatosnál csodálatosabb felvételeket. Mégis. A nagyközönség szinte semmit sem tud a páratlan felfedezésekről, a legizgalmasabb felvételek az archívumokban - ám szabadon hozzáférhetően - pihennek.  A képek között szép számmal találunk olyanokat, melyek a marsi élettel, illetőleg a marsi civilizációval kapcsolatban gyökeresen másról mesélnek, mint ami a NASA hivatalos álláspontja. A NASA-nál tehát ismét nem mondanak igazat, sőt, ezen képek kapcsán már meg sem szólalnak… A legtöbb leleplezés Joseph Skipper áldozatos munkájának köszönhető, az ő munkáiból szemezgetünk.

   

 

76. A marsi erdőségek biológiai sokszínűsége

 

 

Azt első felvétel segítségével azt szeretnénk bemutatni, miként fest egy földi növénytakaró a maga egyenetlen, csomós felülnézeti képével. Miféle geometriai alakzatra emlékeztethet ez bárkit is? Talán egymás mellé rakosgatott, különböző sziklák alkotta mezőre? Figyeljük meg a jobb felső sarokban a sötétebb színű erdőséget. Figyeljük meg a fotó más részein a fényvisszaverő-képességet. Mit gondol a Kedves Olvasó?

Rendben, kicsit kihúzzuk a talajt a lábuk alól, s megmutatjuk, a látvány önmagában mennyire becsapós lehet, különösen abban az esetben, ha azt sugallják számunkra, hogy egy bizonyos geológiai formával állunk szemben. Vajon mit láthat egy tudós, aki jártas a planetáris geológiában ezen a képen, pláne abban az esetben, ha azt mondják neki, a Marson készült? Úgy gondolom, a legtöbben a fenti fotót az első alkalommal látják, és talán semmi különösebb figyelmet nem szentelnek neki, hiszen ilyen fotókat le lehet tölteni különböző internetes oldalakról, és semmi váratlan jelenséggel nem találkozni velük kapcsolatban. Egészen addig, amíg valaki nem szerez némi jártasságot a botanikában, ez az a bizonyos szükséges kiegészítő információ a helyes elemzéshez.

A helyzet az, hogy a tudósok és az akadémikus kutatók, akik a sorozat-felvételeket elemzik, ugyancsak előítéletekkel rendelkeznek, és azt látják, amit elvárnak tőlük, hogy lássanak.  Végül is, tudományos berendezéseik vannak, s azok is ebben a szellemben informálják őket. Végül is, a tudományos berendezések nem hazudnak, és mi egyszerűen nem vagyunk hajlandók tudomást venni arról a tényről, hogy éppenséggel a tudományos eszközöktől érkező adatokat a legkönnyebb félreértelmezni, valamint manipulálni. Így hát azt gondolják, hogy a Mars csontszárazra fagyott hely, elsődlegesen széndioxid légkörrel, sokszoros veszélyforrást rejt mindenféle – általunk ismert  - élet számára, ebből következően tehát semmiféle élet sem lehetséges ott. A lejtő sötét oldalára helyezvén saját magukat, teljeséggel képtelenek bármit is kezdeni a megkérdőjelezhetetlen tényekkel, mélyen elnyomott tudatuk nem teszi lehetővé a felelősségteljes gondolkozást, a hitviláguk kizárja a tudásban való gazdagodásukat, azaz a lejtő aljáról kimászniuk a fénybe egyenlő a lehetetlennel.

Újra és újra hangot adnak alapvetően téves meggyőződésüknek, terjesztik,  az őket soha meg nem kérdőjelező média segítségével, ezáltal csak tovább csúsznak lefelé a lejtőn, miközben a megválaszolatlan kérdések egyre nagyobb és nagyobb tömegét hagyják hátra maguk mögött. Ami tehát nyilvánosságra kerül nem más, mint egy tudósok által elfogadott manipulált hitrendszer, nem tényeken alapul, a valóság pedig rettenetesen távol esik az ő álláspontjuktól.

Az igazat bevallva, a beszámoló első – földi eredetű - felvétele lényegében a másodikból való, annak egy kisebb részlete, 230%-os nagyítással, 90 fokos elforgatást, s a színek eltávolítását követően, miáltal a legtöbb, a környezet által nyújtott kontext információ lényegében elvész. Jól megfigyelhető mi mindent lehet elérni egészen apró beavatkozások révén. Fontos, hogy jelen esetben a kapott eredményre koncentráljunk. Nos, az igazat megvallva, a fenti felvétel zuzmó/moha réteget ábrázol, de semmi esetben sem utal, távolról sem, geológiai eredetre.

Az eredeti felvétel itt található:

 

http://waynesword.palomar.edu/pljan98e.htm
 W. P. Armstrong & Wayne's Word szíveségéből

 

 

Amikor a fenti, második felvételen megláthatjuk a tágabb környezetet és az eredeti színeket, a földi élőlények e csoportja egészen más szerepben jelenik meg, sokkal beszédesebb számunkra. Azonban ne felejtkezzünk el arról, hogy továbbra is nehézségekbe ütközünk egyértelmű értelmezése terén. Átlagos ember számára még mindig komoly feladatot jelent a látvány egyértelmű beazonosítása, a pontos méretek meghatározása, annak eldöntése, vajon mi lehet a fényt erősebben visszaverő tömeg maga, mindaddig, amíg nem rendelkezik valaki egészen pontos botanikai ismeretekkel, netán nem maga is botanikus, fotószakértő, vagy valami hasonló.

Az első és a második felvétel valójában nagyon kis léptéket ábrázol; a fenti hivatkozáson további fotókat találhatunk a sziklák felszínén elő zuzmók egyikéről, nevezetesen a földi, Diploschisstes actinostomus fajról. A fenti színes kép, több más fotóval együtt, megtalálható a fenti hivatkozáson, hosszas magyarázatokkal kiegészítve a gombák növekedéséről, számos egyéb ismerettel megtoldva a pontos beazonosításukat illetően. Itt, a Wikipédián http://en.wikipedia.org/wiki/Lichen, bárki olvashat arról a tényről, hogy a zuzmók alkalmazkodó jellegű, szimbiotikus életformák, moszatok és algák ezen társulása olykor parazita életmódot folytat.

Biztosak lehetünk azonban abban, hogy ha valaki csak a fenti, második felvételt látja, miközben nem kapja meg a kapcsolódó, tágabb hátteret nyújtó információkat, a legtöbben nem ismernénk fel, vajon mit is látunk, nem tudnánk meghatározni, hogy a megfigyelt alakzatok geológiai- netán életformák. Továbbá, ha a fényképet kissé kinagyítottuk volna, netán kisebbre vesszük a távolabbinak tűnő látvány kiváltása céljából, s így szemügyre vehetnénk magát a sziklát is teljes egészében, melynek felszínén megtalálható, már sokkal könnyebben felismernénk miről is van szó lényegében, hiszen az ismerős háttér és környezet mindebben segítene bennünket, a látvány ismerős lenne, a szikla látványa maga nagyban megkönnyíteni dolgunkat, és persze meg is gyorsítaná.

Pontosan ilyen vizuális azonosítási problémákba ütközünk távoli műholdas felvételek esetén, miközben más világokat szemlélünk, különösen abban az esetben, amikor a felvétel már eleve rossz minőségű és tele van hamisításokkal, hogy további nehézségeket támasszanak a felismerésben és azonosításban. Más szavakkal, a képhamisítások célja nemcsak egyserűen elrejteni bizonyos rendellenes alakzatokat az adott fotón, hanem egyúttal tökéletesen összezavarni a látványt is, megnehezíteni a dolgunkat, nehogy összehasonlítást tudjunk elvégezni ismerős formákkal, egyben tökéletesen normális kinézetű objektumokat is olykor eltüntetnek, nehogy azokat viszonyítási pontként használhassuk. Ha nem tennének így, nagyon gyorsan kiderülne, hogy a felvételek léptéke ugyancsak szándékosan össze van zavarva.

A tudományos adatok között a színekkel való manipulálás természetesen csak egy tényező a sok közül. Az objektum-specifikált képhamisítási beavatkozások, csatlakozva a közvetlen környezetre vonatkozó átdolgozásokkal, szintén bevett gyakorlat, hogy még csak lehetőségünk se legyen ismerős viszonyítási pontokat és léptéket találnunk, így természetesen a kép tartalmát sem lehet helyesen beazonosítani, miáltal természetesen a teljes fotó igazából értelmezhetetlenné válik. A különböző léptékeken alkalmazott objektum-specifikált beavatkozások során a környezetet is gyakran meghamisítják, különbözőképpen és mértékben, olykor még részleteiben is, és gyakran derül ki emiatt, hogy tulajdonképpen a teljes fotó hamisítvány. A távolsággal és a felbontással  variáló technikák további minőségromlást eredményeznek a fotón, egyúttal természetesen lehetetlenné teszik a közelebbi szemrevételt, beleértve magukat a hamisítási alkalmazásokat is.

Ha még ennyi manipuláció esetleg nem lenne elég, bizonyos zuzmótelepek, miként a fenti is, erősen emlékeztetnek geológiai formákra, más – itt be nem mutatott telepek – még ennél is jobban, különösen akkor, ha a környezetről semmiféle információval nem rendelkezünk. Továbbá, a Marson számos élőlény ölt akkora méretet, amit itt a Földön gigantizmusnak sorolnánk be és teljességgel szokatlan földi szemünk számára a beazonosításuk. Éppen ezen utóbbi tényező az, ami miatt egyes műholdfelvételeken ezek az életformák rajta maradhatnak, lehetővé téve számunkra, hogy megvizsgálhassuk őket, holott úgy gondolták, senki nem lesz képes rájönni, mik is ezek valójában.

Miért? Először is, mivel a tudósok elvárása szerint csakis geológiai alakzatokkal találkozhatnak amikor ilyen formákba ütköznek. Másodszor, még ha néhány tudós gyanakodni is kezdene a hivatalos kategorizálás kapcsán, és esetleg beszélne is kétségeiről, egyes élőlények és geológiai formák hasonlóságáról, lényegében semmit sem tudna elérni a titkos hatalommal szemben, nem tudna jelentős nyomást gyakorolni rájuk, nem sikerülhetne őket színvallásra késztetni, egyfajta kompromisszumos megoldás elfogadására, sőt, éppenséggel rájuk kezdenének el mutogatni, milyen őrült ötletekkel álnak elő, milyen alapvető tévedéseket hangoztatnak, ezáltal pedig veszélybe sodornák saját karrierjüket. Végül, harmadszor, ha ez a fogás esetleg nem válna be a valóban nagyon rossz minőségű, a geológiai formákhoz tényleg hasonlító felvételek kapcsán, még akkor is ott van a titkos hatalom kezében a lehetőség kipellengérezni ezeket az embereket, mondván, félreértették a jelenség értelmezését, és aztán nagylelkűen megbocsátani nekik. A titkosság kicsit kopik ugyan, s a nyilvánosság fekete szemüvegén is nyílnak esetleg rések, a vezetőség pozíciója azonban megőrződik.

 

A harmadik felvétel természetesen a Marson készült. Figyeljük meg, mennyire emlékeztetnek geológiai alakzatokra, kivéve a különös sötétebb, párhuzamos bordás vonalakat, ezek kevéssé ismerősek tekintetünk számára, normális helyzetben máris rájuk illeszthetjük a feliratot: „rendellenesség”. A geológiai alakzatokkal való hasonlóság éppen elegendő lenne ahhoz, hogy a planetáris geológusok számára kutatási téma legyen ezen marsi alakzatok mibenléte. Természetesen valamennyien geológiai alapokon állnak, ezért nem várhatjuk el tőlük, hogy esetleges biológiai életformaként tekintsenek rájuk. Hasonlatosan, a planetáris biológiával foglalkozó tudósok sem fogják idejüket vesztegetni (már ami az ő álláspontjukat illeti), intenzív kutatásokra ezen formákat tekintve, hiszen valamennyien úgy tudják, a Mars csontszáraz, rendkívül hideg, és halálos veszélyt jelent minden életformára nézve, ahogy azt most tudjuk, ritka széndioxid légköre csak még nehezebbé teszi a helyzetet.

Más szavakkal, igen gyakran csak azt látjuk, amit látni szeretnénk. Nem számít, hogy első ránézésre geológiai alakzatnak tűnik, a fenti marsi helyszín nem geológiai formákat mutat, hanem életet, ráadásul számottevő arányban. Miként az alapul szolgáló szikla nem látható a földi helyszínt mutató első és második felvételen, ugyanúgy elrejti az eredeti felszínt előlünk a fenti képen látható zuzmó és/vagy moszat mező, azaz biológiai takarót látunk, azaz életet (még ha megjelenésében geológiai formákra emlékeztet is) és nem látható egyértelműen első ránézésre.

A marsi felvételen az erősebben fényvisszaverő részek képviselik a sziklák felületén megtelepedő zuzmó réteget, miként az első képeken a földi példán láthatjuk. A földi megfelelőn is jól láthatjuk a kolónia elkülönülő telepeit, csoportjait, s köztük ott a sötétebb elválasztó vonal.

Természetesen, aki a képeket látja, szeretne többet tudni a szembetűnő,  a zuzmótakarónak tűnő létforma tetején kialakult, sötétebb, a fényt jobban elnyelő „borda formákról”. Akik rendszeren követik a már korábban megjelent elemzéseket, akár más oldalakon is, talán tudhatják, hogy ezeket a sötétebb bordaformákat gyakran azonosítják be tévesen „üvegcsatornáknak”, vagy „férgeknek”, stb., amikor ezek a formák hosszú, keskeny alakot öltenek a lejtős felszíni területeken. Természetesen nem azok, aminek gondolják őket, ám egyértelműen valamilyen élet jelenlétére utalnak, miként arról korábban is beszámoltunk, s minden esetben jelenleg is előforduló, illetve a múltban létrejött sekély vizes közeghez köthetők. Felbukkanásuk jelen helyszínen arra utal, hogy a terület jelenleg is kapcsolódik sekély vizes állapotokhoz, vagy pedig a közeli múltban került erre sor.

A szóban forgó felvételt határeset jellege miatt illesztettük ide, valamint azért, mert igencsak könnyen félreértelmezhető. Bepillantást enged abba, hogy a bolygókutatók milyen könnyen értelmezhetik a megfigyelhető alakzatokat halott geológiai formákként, összhangban előzetes feltételezéseikkel, mikor lényegében, életnyomokról van szó. Figyeljük meg ismét a szabálytalan, bár mégis jól szervezett, sötét és világos mintázatát a földi életnyomoknak az első két felvételen. Annak ellenére, hogy a marsi helyszínen található életformákat a jól látható és szintén jelen lévő bordázatok megzavarják, a szervezett mintázat azonban továbbra is felismerhető.

A mi álláspontunk az, hogy ezen marsi nyomok értelmezhetősége igen nagy nehézségbe ütközik a zavaró tényezők sokasága miatt, bőségesen találkozhatunk velük a számunkra nyilvánosságra hozott felvételeken, a tárgyilagos elme nem egykönnyen tud megbirkózni a feladattal, amíg el nem kezdünk használni speciális szűrőket, és nem szerzünk tekintélyes alaptudást, ám még így is gyakran fordul elő, hogy nem látjuk meg az igazságot, mégsem vádolhatnak azzal, hogy a hiba a mi készülékünkben van. Ha valakiben esetleg az a gondolat merülne fel, hogy a bordaformák alatti mintázat nem más, mint optikai illúzió, a hivatalosan kiadott felvétel tehető felelőssé a „csempemintázat” létrejöttéért. Valóban, a felvételek feldolgozása során is létrejöhet ilyen mintázat, azonban mivel már hivatalosan is geológiai alakzatoknak sorolták be őket, nem pedig biológiai életnek, ezért ugye meglehetősen szokatlan, ha valaki a hivatalos álláspontnak mégis ellene merne mondani.

Nos, elég sok szó esett már a háttér információkról. Lépjünk tovább, nézzünk még nehezebben értelmezhető formákat, ráadásul még részben zavarosak is.

 

http://www.lichen.com/bigpix/Aevolutum.html

W. P. Armstrong & Wayne's Word szíveségéből

 

 

A fenti, negyedik felvétel osztott kép, beszédes összehasonlítást kínál a földi eredetű zuzmótelepről baloldalt, jobbról pedig abból a fotóból láthatunk részletet, mely területről már réges-régen szó esett a  „Hatalmasra növő gombák a Déli Sarki régióban” – című írásban, a fotócsík katalógusszáma pedig: MGS MOC M08-0410. miközben valaki megpróbálja megérteni, hogy egy átlagos kutató miként fog hozzá a marsi műholdas felvételek elemzésének, láthatjuk, milyen könnyen lehet félreérzelmezni jelenségeket, a fenti és a sorozat harmadik felvétele alapján, mennyire könnyű összezavarodni a fenti, negyedik marsi felvétel vizsgálata révén. Azonban a látvány azonosságát könnyed kézlegyintéssel nem lehet elintézni, hiszen nyilvánvalóan nem geológiai alakzatokat láthatunk, a látvány azonossága nem lehet pusztán érzéki csalódás.

A bal oldali földi felvételről eltávolítottuk a színeket, pusztán némi színárnyalattal egészítettük ki a fekete-fehér felvételt, miközben ugyanazt a színt tettük hozzá a normális esetben ugyancsak fekete-fehér marsi felvételhez jobb oldalt, egyúttal igyekeztünk nagyjából ugyanazt a látványt létrehozni a lépték variálásával, a közvetlen felismerhetőség könnyítése érdekében. A bal oldali földi felvétel igen kis méretű, egyetlen szikla felszínén tanyázó életnyomot láthatunk, miközben a marsi kép igen nagy távolságból készült, léptékében tehát hatalmas.

Valójában a baloldali földi felvétel igen kis távolságból készült, néhány tucat centiméterről, vagy annál is közelebbről, természetesen tökéletesen éles, hiszen, mivel földi felvételről van szó, semmi ok nem volt meghamisítani. Összehasonlításképpen a jobb oldali marsi felvétellel, a hivatalis statisztikák figyelembe vételével, a távolság 371.64 km, természetesen a megszokott, jelentősen lerontott felbontás mellett, melyet a nagyközönség számára elérhetővé tesznek, a tényleges távolság még ennél is sokkal többnek tűnik.

Nem számít, mennyire zavaros a marsi felvétel minősége, a fő gondolat az alapvető mintázatok és formák között fennálló hasonlóság felismerhetősége, két ilyen távoli világ között. Nincs különösebb látható különbség közöttük, kivéve, hogy a földi felvétel egészen kis léptékű, míg a marsi megfelelő kifejezetten hatalmas területet foglal el, keresztezve igen meredek hegyhátakat. Más szavakkal, a Marson gigászi kiterjedésű zuzmó és/vagy mohatakarót vehetünk szemügyre, mely látszólag igen nagy hasonlóságot mutat a Földön csak igen kis méreteken előforduló létformával. Pontosan ezek a hatalmas méretek azok, melyek elsődleges okai annak, hogy az elrejtési technikák kevéssé sikeresek, s emiatt ezek az alakzatok részlegesen képesek áttörni azokon.

Vegyük észre, hogy a zuzmótakaró fényt jelentősebben visszaverő egyedei mellett két további, a fényt inkább elnyelő, sötét színű forma is jelen van. Ezek egyike a sötét foltok. Ezek a foltok egyértelműen összeköthetők a zuzmók reprodukciós törzseivel vagy csomópontjaival, miként azt földi viszonyok között is megszokhattuk, azaz látszólag a marsi életforma ebben is hasonlóságot mutat. Ezek a sötét foltok egészen kiterjedt méreteket ölthetnek, magasra fellövellhetik a spórákat, hogy aztán a szél kapja fel őket, lehullva pedig megkapaszkodva növekedésnek induljanak, a földi virágokhoz olykor igen hasonlatos formákat öltve. A másik az igen sötét, sáv- illetve vonalas megjelenést mutató alakzatok. Tipikus, árnyékba burkolózó területeknek mutatkoznak az egyes telepek között. A csomópontok hajlamosak elég jelentős méreteket ölteni, olykor egymás rovására is, versengve a napfényért, azonban nem hajlamosak összekeveredni, ami arra utal, hogy minden bizonnyal független egyedekről van szó, különálló telepekről, ahogy a Földön is, még abban az esetben is, ha hajlamosak is az együttműködésre.

Akármit is gondol a Kedves Olvasó az eddig bemutatott fejtegetésről, egy dolog cáfolhatatlan tény: amit látunk, az nem geológiai formák csoportja. Ha a földi életforma esetén láthatnánk a környező sziklát magát is, abban a pillanatban beazonosíthatnánk, hogy a Földön járunk. A Mars esetében azonban jól használható a fenti elemzés: „Hatalmasra növő gombák a Déli Sarki régióban”, ahol bepillantást kaphatunk a környező területekre is, a geológiai formákra, meredek falú völgyekre, melyek tetején találhatók a zuzmótelepek, tökéletes megkülönböztetési lehetőséget adva a különbség felismeréséhez, mi az ami halott geológia és mi az ami élő. Sőt, az említett életforma kiterjedése is jól beazonosítható.

Az egyetlen ok, ami miatt a fenti, negyedik képen jobb oldalon látható marsi életformák és ezekhez hasonlatos továbbiak nem adnak egyértelműen igazolást élet jelenléte mellett, teljesen függetlenül most vizuális megjelenésüktől, még akkor sem, ha azok közvetlenül az orrunk előtt vannak, pusztán a hit, hogy mindez „lehetetlen”.  Semmi másról nincs szó, mint a szubjektív emberi érzékekről, olyan pszichológiai tényezőről, amit objektív valóság nem támaszt alá, és nem keverendők össze a tudományos tényekkel, habár a tudósok mégis hajlamosak erre. Óvatosaknak kell lennünk a címkézésekkel is, könnyen nevezünk valamit „szokatlan” illetve „rendellenes” alakzatnak. Ezek is csupán szubjektív besorolások, nem változtatnak magán az alakzat valóságán, pusztán az amerikai érzékelés pszichológiája számára jelentenek kapaszkodót. Mindez csak besorolás kérdése, mindenféle valós alap nélkül.

Egy bizonyos ponthoz eljutva a Mars és a Hold szokatlan jelenségeinek tanulmányozása során mindannyiunknak meg kell állni és különválasztani a kőkemény bizonyítékokat a hitrendszerektől, azzal a tudással felvértezve, hogy a tudomány nem más, mint hitrendszerek összessége. A hitrendszerek nem mások, mint emberi viselkedések gyűjteménye és semmi közük a tudományos tényekhez. A rendellenes alakzatok, mint ez is itt, nem mások, mint amik valójában, további vizsgálatok szükségességét vetik fel, a szubjektív hozzáállás ezen az egyszerű tényen nem változtat. Ha pedig néhány hitrendszerünk végül is tévedés, mint ahogy az, akkor mindez azért van, mert nem reálisak, emiatt pedig semmi értelme ragaszkodni hozzájuk és védeni őket. Semmi sem éri meg, hogy  vakok és tudatlanok legyünk.

 Ideje továbblépni és megvizsgálni az alábbi hivatkozáson fellelhető további felvételeket. A felvételeket kisebb részekre kellett osztani, az eredetiek igen csak nagyméretűek. Azért nagyméretűek, mert a grafikus program számos egyedi elemet talált, s ez minden esetben a képméret növekedésével jár.


KÜlönböző gombafajtákra láthatunk példákat
http://www.depts.ttu.edu/hillcountry/research/Lichens.htm
A Donna Maske & Texas Tech University Field Research Station - szívességéből

 

  

 

  

 

A fenti négy kisebb színes felvétel alkotja tulajdonképpen a jelen beszámoló ötödik képét, földi zuzmótelepeket láthatunk, a puszta látványuk durva összevetése végett az itt bemutatott marsi alakzatokkal. A cél mindösszesen annyi, hogy összehasonlítási alapot adjunk a hasonlóságokra vonatkozóan, milyen a földi zuzmók megjelenése, egyben arra is jó példát adnak, milyen gazdag változatosságban fordulnak elő ezek a telepek, és gyakran bizony – a látványuk alapján – összekeverhetők geológiai alakzatokkal. Miközben azt se felejtsük el, hogy teljes változékonyságukat még itt a földön sem tárták fel, nem katalogizálták, természetesen ezt figyelembe véve sokkal kisebb a tudásunk arra nézve, milyen formagazdagságban jelenhetnek meg más világokon.

Figyeljük meg, a fenti felvétel-sorozatból az első kettő, ismert zuzmótípus, igencsak hasonlatos holmi hepehupás, vagy rücskös sziklafelszínhez, néhány másodlagos különbséget tekintetbe véve, mint például az egyes telepek magassága, s habár eléggé tömött felépítésűek, az egyes csoportokat elválasztó térköz szélesebb, ez különbözteti meg elsősorban őket egymástól. Azt is vegyük észre, hogy a négyből a két utolsó sokkal tömöttebb és egységesebb felépítésű, az egyes telepeket csak igen keskeny térköz választja el a másiktól, a sziklától való kiemelkedésük mértéke is jóval egyenletesebb. Ugyancsak megjegyzendő, a többi földi zuzmófajtára is nagyjából ezek az alaptulajdonságok jellemzőek, az egyes telepek magasságbeli eltérése, illetve a megjelenés egyöntetűségében vannak különbségek, köztük találhatók olyanok is, mintha mesterséges, ám szabálytalan alakú csempékkel lenne fedve a szikla felszíne.

A legtöbb esetben, amikor elérkezik a szaporodásának ideje, a telep tetején kis repedés nyílik, majd kiszélesedik, aztán ebből a nyílásból spórák szabadulnak ki a levegőbe, hogy aztán a szél hátán tovább utazzanak, s keressenek letelepedésre alkalmas helyet. Más fajoknál sötét színű csomók fejlődnek a telepek felszínén, erősen hasonlatosak a növények virágjaihoz, lényegében ugyancsak a fenti célt szolgálva. A Földön, ezek az időszakosan kifejlődő kinövekedések kihasználják a vízcseppek erejét, ahogy azok becsapódnak és szétfröccsennek, magukkal rántják a parányi, porszerűen finom spórákat, majd szórják szét, igen hasonlatosan ahhoz, ahogy bizonyos gombafajok spóratokjával is történik.

Fontos emlékeztetni rá, hogy itt a földön a zuzmók felületére olykor jelentős mennyiségű nedvesség tapad, ez a nedvesség egyben jelentős szerepet tölt fejlődésükben. E nyirkosság eredhet a talajból, illetve különböző hűtő- és levegőszűrő technikák segítségével is begyűjthető, amennyiben a felszín keményebb. Ennél a pontnál megemlíthetjük azt is, ezen technikák közül néhány nagyban emlékezet a tenger alatt élő korallok és polipok eljárásaira a spóráik szétszórásának érdekében. Mindez arra utal, hogy legyenek akár a légköri viszonyokhoz akár a tenger alattiakhoz alkalmazkodva, a víz folyamatos jelenléte fontos a túlélésükhöz, egyben igen ősi eredetre vall ez az igényük.

Ha eljutottunk elmélkedésünkben erre a szintre, még egy dolgot felvethetünk. Amennyiben a Marson a zuzmók gigantikus formában vannak jelen, s hatalmas területekre kiterjedően fejlődnek, akkor adódik a feltételezés, mindehhez elegendő mennyiségű víznek is rendelkezésre kell állni, közvetlen környezetükben, valószínűleg a talajban találhatók kiterjedt vízforrások, elegendően nagyok ahhoz, ilyen tömegű életet ellássanak. Nos, miután mindezt kiderítettük, menjünk tovább a marsi életformák elemzésében.

 

Figyeljük meg a fenti, hatodik felvételen, ezúttal az R11-03821 jelű fotócsíkról, a műholdas fotó szokás szerinti siralmas minőségű felbontása ellenére, a puszta ránézés alapján, tömötten elhelyezkedő zuzmómezőre tekinthetünk rá a kép jobb felső sarkában, szinte pontosan ugyanolyan megjelenésűre, mint az ötödik felvétel-csoport első elemén. Vegyük észre, csak igen kevés a kinézetbeli különbség a földi és a marsi élőlények között, természetesen a léptékben van, a mi fogalmaink szerint az ottani gigantikus méreteket ölt, ám ott az a normális. Arról se feledkezzünk meg, hogy a marsi felvétel durván 400 km-es távolságból készült, ezért csak a leghatalmasabb objektumok láthatók rajta egyáltalán.

A bal oldali, a fényt jelentősen visszaverő terület meredek hegyoldal, geológiai eredetű felszínnel. Egyértelműen látható rajta, miként fest a természetes geológiai felszín a műholdas felvételeken. Láthatóan a lejtő tetején halvány nyomait fedezhetjük fel a zuzmótelepeknek. Mindez talán annak tudható be, hogy a zuzmó megpróbálta a lábát megvetni ezen a területen a múltban, ám az túlságosan meredek és instabil ahhoz, hogy tartósan megélhessen rajta, ezért csak nyomokban fordul elő a kevéssé biztonságos altalaj adta körülmények között. Mindez jelzésértékű számunkra, egyértelműen bemutatja a vizuális különbséget a valódi geológiai felszín és aközött, ami ettől gyökeresen eltér. Képtelenség összekeverni az itt megfigyelhető geológiai alakzatokat az élet nyomaival.

A zuzmó-telepnek kinéző csoportosulás egy fennsíkon található, esetleg dombháton, hasonlatosan a „Hatalmasra növő gombák a Déli Sarki régióban” – című tanulmányban foglaltakhoz. Nem jelenthetjük ki egyértelműen, csak annyit jegyezhetünk meg, valószínűleg kiemelkedő területről van szó. Több mint valószínű, hogy amit a zuzmótelep szélének látunk, az valójában sokkal kiterjedtebb terület, egy ezen élőlények által alkotott erdőség része, ugyanis a marsi körülmények között ez a jellemző. Továbbá, a sűrűségéből és a méreteiből arra következtethetünk, igen agresszíven növekedhet és foglalhatta el ezt a felföldet. Ez azért nagyon fontos, mert ez a terület igen közel esik a Déli Jégsapkához, ahol az elvárások szerint igen hideg van. Mivel kitűnően érzik magukat a jégsapkához ennyire közel, ráadásul felföldeken, ahol még alacsonyabb normál esetben a hőmérséklet, akkor ugye igen súlyos érveink vannak a hivatalos hőmérsékleti és légnyomási adatok hitelességével és megbízhatóságával szemben.

 

Miként az a fenti, hetedik felvételen látható, ezúttal egy másik, az R10-02037 jelű fotócsík alapján, valamennyi képrészlet a fotócsík egyik oldalától a másikig terjed. Ez a kissé távolabbi kép a zuzmó-szerű takaró, mindent elfedő rendkívül tömött megjelenését mutatja, semmiféle geológiai alakzat nem látható itt, minden elfed és betakar a sűrű és tömött, hatalmas kiterjedésű telepes életforma. Mind a méret, mind a lépték tipikusnak tekinthető a marsi zuzmó-erdőség tekintetében. Vegyük észre, az itt látható képződmény különbözik a hatodik felvételen megfigyelhetőtől.

Azért választottunk ki a eddigiekhez képest különböző megjelenésű helyszínt, hogy bemutathassuk, milyen hatalmas méreteket képes ölteni ez a felszíni alakzat, s hogy ez a zuzmó/moha kinézetű szuper képződmény a Marson különböző formákban jelenik meg, hasonlatosan ahhoz, amint a földön is teszi. Szeretnénk megmutatni, nem néhány, a túlélésért küzdő, elszigetelt életfoltról van szó, éppenséggel rendkívüli sűrűségű, agresszívan növekedő és versengő marsi fajokról, mindazokkal a következményekkel, melyekkel a virágzó és tartósan fennmaradni képes élet jelenléte jár, olyan tényekkel, melyek homlok egyenesen ellenkezőek a hivatalos állásponttal a marsi körülményeket illetően. Újra megismételjük, ez a terület a hatodik felvételen ábrázolt mellett fekszik, igen közel a Déli Jégsapka széléhez, valamennyi következménnyel együtt, ami ezzel jár, s hatodik fotó alapján már kifejtettünk.

A kérdés az, vajon miként képesek a földi tudósok és akadémikusok az ilyen és hasonló megjelenésű helyszíneket geológiai formáknak értelmezni? Tisztázzuk, bárminek is tekinthetjük, de egyedül geológiai formáknak nem. Ha valamiről nem tudjuk eldönteni, micsoda, legalább azt határozzuk meg, hogy mi nem, ne tegyük magunkat vakká előítéleteink csapdáival. Mindez természetesen a tudatos manipuláció része.

Vajon mindenki tudja, hogy a földi távcsövekkel végzett megfigyelések szerint, mielőtt a Marsra űrszondákat küldtünk volna és azok különlegesen veszélyes környezetet találtak volna, porrá zúzva mindenféle „spekulációt”, szóval, földi távcsövekkel zöld színű, évszakosan változó, kiterjedt foltokat láttak, különösen a Déli Sapka térségében, s egyértelműen növényi élet kiterjedésének és visszahúzódásának értelmezték a jelenséget. Sajnos, nehéz közülük bárkit is találni, aki ki merné húzni a fejét a homokból és előállna az igazsággal. Az itt bemutatott életnyomok csak részét képezik annak, aminek szemtanúi lehettek, s amit „spekulációnak” könyveltek el. Gondoljunk csak bele, milyen ironikus és sajnálatosan patetikus ez a kijelentés!

 

Nos, fordítsuk még komolyabbra a szót. A fenti, nyolcadik felvétel egy újabb, ezúttal az M07-02970 jelű fotócsíkból való. Részint különböző, részint hasonlatos az eddigiekhez. A fényt erősen visszaverő terület a bal oldalon alapvetően ugyanaz a zuzmó/moha kinézésű erdei életforma, amilyennel a hetedik képen is találkozhatunk, azonban itt legalább két, esetleg még több különböző állapotát láthatjuk fejlődésének, illetve átalakulásának. A legvilágosabb terület a fotó közepén és attól kissé balra; ettől a résztől még balrább már kissé sötétebb árnyalatot vehetünk ki, s talán ez a rész már a képződmény egy másik fejlődési állapotában van.

A jobb oldalt megfigyelhető, sokkal sötétebb terület egyértelműen élet, a kérdés az, miféle? Első ránézésre olybá tűnhet, mintha az eddigiektől gyökeresen különböző, ritka lombozatú, fás jellegű képződmények lennének. Talán, azonban a halványan a hagyományos erdőségre való emlékeztetése ellenére, inkább arra gyanakszunk, hogy a teljes terület ugyancsak a zuzmó mező része, azonban éppen a szaporodási fázisban láthatjuk, amint éppen hatalmas mennyiségű spórát bocsát ki, gejzír-szerű kitörések, sötét kilövellések formájában juttatja fel magasra a levegőbe a spórákat. Közeli vizsgálatot, ehhez szükséges nagyfelbontású fotó híján, sajnos nem áll módunkban itt bemutatni - alátámasztja a fenti értelmezést.

Az is lehetséges, hogy ezek a kilövellések nem hasonlatosak ahhoz, amilyen elképzelés él bennünk folyadékok vagy gejzírek kitöréséről, talán sokkal inkább szilárd jellegűek. Talán egy átmeneti időszakra törékeny és szilárd formát öltenek, szerkezetet vesznek fel, talán mint a virágok a növényeken, ám spórákból kialakítva, ezen az úton megoldva saját útnak indulásukat. A fenti sötét terület legsűrűbb részének közeli szemre vételezése igazolást adhat számunkra arra nézve, hogy a kitöréseknek finom mintázata van, ami sokkal inkább utal szilárd szerkezetre, mint rövid ideig tartó átmeneti jelenségek során kialakult véletlenszerű megjelenésre.

 

A fenti, kilencedik felvétel ugyanabból az M07-02970 jelű fotócsíkból való, közvetlenül a nyolcadik felvétel alatt található pontról. Itt jobban megfigyelhetjük a fényt erősebben visszaverő terület érettebb részleteit a zuzmó-mező jobb oldali részén és alul, szemben a kissé sötétebb résszel a bal oldalon. A sötét foltok a terület alján a szaporodási fázisra utaló kitörések és gejzírek megjelenésének vidéke.

A helyzet az, hogy nagy valószínűséggel ugyanaz a zuzmó-szerű képződmény látható itt is, csak másik fejlődési fázisában, sokkal dinamikusabb állapotban. A világosabb színű képződmények állíthatják elő a sötét spóra-kilövelléseket, és bal oldalt kidudorodó szaporító-szerveket láthatunk. Ha pedig így van, akkor mindez alátámasztja azt a lenyűgöző következtetést, miszerint élet van a Marson, ráadásul ez az életforma gyökeresen különbözik mindattól, amit a földön megfigyelhettünk. Ami a méreteket illeti, arra gyanakszunk, hatalmas otthont lehetne építeni bármelyik kolónia tetején, ha ezt tekintetbe vesszük, jobban el tudjuk képzelni milyen méretesek is ezek a telepek valójában, csak ugye nagyon távolról látjuk őket.

Végül fontos megjegyezni, nem számít milyen szokatlanul néz ki valami a földi ember szeme számára, egyetlen dolog számít, hogy amit a felvételeken láthatunk, semmiféleképpen sem cserélhető össze semmiféle geológiai alakzattal. Szinte bizonyosak lehetünk abban, hogy a marsi körülményekhez igen sikeresen alkalmazkodott zuzmó/moha/gomba telepet láthatunk, mely nagy területen szaporodik, lényegében erdőséget alkot, sikeresen alkalmazkodik fennmaradása érdekében, tökéletesen lefed és betakar mindent előlünk az alatta elterülő természetes geológiai formákból.

Más szavakkal, ez a lenyűgöző zuzmó/gomba/alga társulás, kombinálva a korábbi beszámolókban bemutatott, sokkal inkább hagyományos erdőségeknek tűnő életformákkal, egyértelműen bizonyítják, a Mars nagyon is élő bolygó, s tökéletesen intézi saját ügyeit, teljesen függetlenül attól, hogy mit itt a Földön mit gondolunk minderről, törődünk-e vele, s egyáltalán elhisszük-e amit a saját szemünkkel látunk, vagy sem. Hogy mit hiszünk és annak mi köze a valósághoz, az a mi ügyünk, nem a Marsé. A planetáris igazság itt van előttünk, de attól még akár várhatunk is a világtalan vezetőinkre, hogy majd beavatnak bennünket a titkos hatalom praktikáiba… Kezd már tisztulni a kép?

Amíg a titkos hatalom úgy nem gondolja, nincs elég bátorsága, hogy előálljon az igazsággal és bemutassa a valós tényeket, előre tekintve, és nem törődve a múlttal, addig biztosak lehetünk benne, hogy a számunkra kiadott információk bizony tele vannak hazugságokkal. Ha ez megtörténne egyszer, ami nem valószínű, de nem is lehetetlen, akkor sem veszne kárba munkánk, hiszen éppen ezek a leleplezések vezethetnek oda, tényszerűen és pszichológiailag is, hogy beismerjék „tévedéseiket”. De akár mi is legyen a lélektani taktikájuk, a kőkemény tények itt állnak a szemünk előtt, és ott is maradnak, bárki megnézheti őket.

Mit tesz Ön? Mit választ? Elfogadja az igazságot és harcol érte, vagy csendben meghúzza magát? Saját magát a dobozon belülre helyezi, vagy ki kíván abból lépni és látni? Minden Öntől függ, saját magától. Ne felejtkezzünk el róla, a dolog nemcsak rólunk szól, hanem azokról is, akik figyelnek minket, vizsgálják az ember viselkedését, s tanulmányozzák a kritikus pontokat történelmünkben. Egy napon el kell fogadnunk jelenlétüket. Vajon megtaláljuk a helyes módját? Nos, ez egyértelműen rajtunk múlik.

 

 

77. Víz az MRO Cerberus-fossza felvételein

Néhányan felvethetik a kérdést, vajon miért nem választunk elemzésre felvételeket a Mars körül keringő legújabb úrszonda, az MRO (Mars Reconnaissance Orbiter) fotóiból és a HiRISE (High Resolution Imaging Science Experiment) adatállományából. Nos, sokkal többet nem mondhatunk a korábbi tapasztalatunk alapján ezekről a képekről, azonban itt van valami az MRO gyűjteményéből, a Kedves Olvasó és a Tudományos Társaságok számára, ami a NASA és a JPL jelen vezetőit a felszínen található, időszakosan előforduló folyékony víz jelenléte előfordulásának igazolására használható fel.

 

Az eredeti felvétel itt található:

http://hiroc.lpl.arizona.edu//images/TRA/TRA_000827_1875/color.html 

 

 

Kezdjük is, mindjárt annak egyértelmű tisztázásával, hogy az első felvételen látható kék szín természetes körülmények között feltételezhetően sehol sem fordul elő a Marson, minden bizonnyal a képfeldolgozás hivatalos szintjén adták hozzá mesterségesen, vagyis nem mi. Más szavakkal, hamisszínes fotót láthatunk, megjelenésében úgy tűnik, mintha vízfolyásra tekintenénk, miközben, a hivatalos álláspont szerint szó sincs arról, hogy itt ténylegesen víz lenne jelen, nos ha valakinek megfájdult volna ettől a feje, nem kell csodálkozni, ez is egyfajta logika. Nos, szigorúan pszichológiai kérdés, ám kétségtelenül megvannak az eszközök arra, hogy a szokatlan marsi jelenségeket megfelelő technikákkal elrejtsék előlünk, s nyilván, ezek a megoldások a korábbiaknál sokkal fejlettebbek, hiszen maga az MRO is igen korszerűnek számít, mind kamerájának felépítésében, mind a hozzá kapcsolt képhamisítások terén.

A fenti, első felvétel a hivatalos oldalon, színeiben pontosan így jelenik meg, ám maga a felvétel egy igen hosszú csíkot alkot, csupán kis részletét emeltük ki itt, ám annak szélessége teljes egészében átfogja a hivatalos fotócsíkot, egyik oldalától a másikig. Más szavakkal, semmiféle változtatás nem eszközöltünk, egyszerűen csak kiemeltük a hivatalos fotó ezen részletét, bemutatva, hogy az árok területét kék színben tüntették fel az eredeti fotón. A hivatalosan kiadott fotó többi része semmiféle egyéb részletet nem mutat, csak ezt a napbarnított jellegű színt, üres és csupasz földet, miként azt az első képen is lehet látni az árok-rendszer két oldalán.

Érdemes itt megemlíteni, hogy a fenti, TRA_000827_1875 jelű fotócsík csak egy részlete a sokkal nagyobb területet átfogó, az MRO által készített TRA_000827_1875_IRB jelű kontext, HiRISE felvételnek, mely fekete-fehérben érhető el, azonban szélesebb rátekintést kínál ugyanerre az árok-rendszerre. A fenti színes felvétel ennek csak kis részét ábrázolja.

Továbbá, a fent látható marsi terület mint Cerberus régió ismert. A hivatalos felvételen kék színt kapott mély és keskeny árok és az itt nem látható, jóval távolabbra eső továbbiak is, nagyjából párhuzamos lefutásúak, kelet-nyugati irányítottságúak, tudományos elnevezéssel „fossza”, azaz bemélyedés. A kettőre együttesen Cerberus-fossza (árok)-rendszer néven hivatkoznak. Az ilyen árkokat geológiai szóhasználattal „vetődéseknek” vagy „süllyedéseknek” is nevezik, utalva mindig arra, hogy oldalaikat magas falak övezik. Azt oldalfalak töredezettek, az alattuk fekvő, az oldalfalakat egymástól eltávolító geológiai erők működése miatt, a árok-rendszer létrejöttét tehát elsősorban ezeknek a hatásoknak tulajdonítják.

Szükséges megemlíteni, hogy ezek az árokrendszerek a Cerberus síkságon délkeletre találhatók az Elyseum síkságtól és aránylag közel esnek az Elyseum és az Arbor vulkánjaihoz. Természetesen ez egyik oka a geológiai eredet keresésének. Esetenként ezek a törésvonalak felülről jól felismerhetők, amennyiben a felszínre bukkannak és akár az itt megfigyelhető árokrendszert alakítják ki. Előfordul, hogy többszörös barlangrendszer keletkezik a felszín alatt, ezeknek egyes részei beszakadhatnak, felszínre tárva a mélyebben rejlő formákat.

Lényeges kérdés, hogy ismerjük ezeket a geológiai háttér-információkat, hiszen ha itt felszíni víz nyomára bukkanunk, annak oka lehet a geológiai erők következménye, a kőzet-táblák egymásra gyakorolt nyomása következtében felszabaduló kötött víz, illetve a kapcsolódás a vulkáni működéshez; mindezen hatások természetesen időszakosan jelentkeznek. Elméletileg az is lehetséges, hogy ezek a hatások a felszín alatti mikrobiológiai jellegű életet kihozzák a szabadba, minek következtében, ezeken a területeken életnyomokra lelhetünk.

Arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy tekintélyes tudományos és akadémiai körökből származó elméletek szerint, ezekben az árok/törés-rendszerekben, ha csak időszakosan is, de igenis létezik folyékony halmazállapotú víz. Az alábbi hivatkozások erre adnak néhány példát, tudományos szaklapokból ismert szakértők adnak hangot véleményüknek, mint például a Arizona Egyetem, a Goddard Űrközpont, vagy a Brown és a Lancaster Egyetem tudósai.

http://www.agu.org/pubs/crossref/2002/2001GL013345.shtml

http://www.agu.org/pubs/crossref/2003/2003GL017135.shtml

Mára nagyjából már mindenki számára világos, miként állnak hozzá a tudományos világ vezetői a Marshoz általánosságban. A bolygó a feltételezések szerint rendkívül hideg, hihetetlenül száraz, felszínén nem létezik folyékony halmazállapotú víz, esetlegesen elvétve, de akkor is csak ritkán és időszakosan, a légköri összetétel pedig elsődlegesen széndioxid, szintje többszörösen meghaladja a mi általunk ismert  élet számára elviselhető mértéket. A fenti hivatkozásokból kiderül, a tudósok messze állnak attól, hogy a kompromisszumos megoldásnak ellent mondjanak, és abban is biztosak lehetünk, ennél sokkal többet nem hallunk tőlük, hiszen egyfajta nyomás alatt állnak, s természetesen nem hajlandók ebből a közös álláspontból kilépni.

Nos, ha nem lett volna a fenti tudományos elképzelés kellően radikális a titkos hatalom számára, akkor ebben a tanulmányban továbbmegyünk ennél, néhány nagyon is valós körülményre felhívva a figyelmet, konkrétan, a felszíni víz jelentős előfordulására a fenti Cerberus Fossza árokrendszerben; ez a víz természetesen nagyon is folyékony állapotban van, s hírül sem csonttá fagyottan, és még csak nem is időszakosan. Feltételezzük, hogy az általunk kapott ismeretek határesetet jelentenek, ám mindenkinek saját magán a sor, hogy eldöntse, mi is lehet a valós helyzet.

A felszíni víz jelenlétének semmi köze a megfigyelhető kék színhez. Ne felejtsük el, mesterségesen vitték fel az árokrendszer aljára, már hivatalos szinten, és természetesen nem a mi beavatkozásunk. Ellenkezőleg, a fotón megfigyelhető bizonyosságok éppenséggel azokon a dolgokon alapulnak, melyeket elfelejtettek megcsinálni, a kék színt kevéssé kellett volna átlátszóvá tenni, ha úgy tesznek, a fedés tökéletesebb lett volna. A legtöbb fotó esetében kimagaslóan jól működik az automatikus képhamisítási program. Szinte minden egyes fotón megfigyelhetjük jelenlétét a digitális képfeldolgozási technikák során, visszamenve már az 1980-es évekig, a Viking programig, és csak igen kevés esetben találhatunk hibát.

Elgondolkozott már valaki is azon, hogy az itt látható kék színt milyen aprólékos szaktudással vitték fel ennek az árokrendszernek az aljára? Figyeljük meg, milyen körültekintéssel kerüli ki a kisebb és nagyobb sziklákat, és milyen tökéletesen tükrözi a fényvisszaverődési- és árnyékmintázatokat. Mindez a térképező program műve, ez alakít át, illetve hoz létre mindent a leírt módon, objektumokat és a fényvisszaverési mintázatokat is. Vajon az is köztudott, hogy minderre a kereskedelmi forgalomban is beszerezhető grafikus számítógépes program, a PhotoShop is képes? És azt is, hogy előszeretettel használják a tudományos társaságok? Emlékezzünk rá, amelyik program képes ilyen módon színeket adaptálni egy területre, az arra is képes, hogy magát a területet létrehozza, a legkülönbözőbb szinteken és mértékben. Annyit szeretnénk csak, ha mindenki ennek tudatában lenne, s belátná, e technika alkalmazása bizony olykor mesze nem a valóságnak megfelelő dolgokat adja vissza.

 

A fenti, második képet négy részre osztottuk, az árokrendszer négy érdekes területét ábrázolja. Ha valaki az első képen bemutatott képrészlethez letölti a teljes méretű fotócsíkot, ezt a felbontást láthatja. A távoli fotón látható árokrendszer nem sok mindent leplez le valós állapotáról, ehhez le kell tölteni a sokkal részletdúsabb, nagy felbontású képet, ahol már megjelennek az érdeklődésre számot tartó „rendellenességek”. Ezek a formák nem a víz felszínén vannak, miként esetleg első ránézésre tűnnek, hanem a felszín alatt.

Az igazság az, hogy a rendkívül tetszetős hivatalos hamisszínes ábrázolás, itt a kék szín felvitele, valamint az ESA felvételeinek átszínezése a valóságban sokkal több mindent rejt el, mint amennyit láttatni enged, emiatt meglehetős a gyanúnk, hogy ez szándékosan van így. Könnyen belátható, igen nagy a valószínűsége annak, hogy az alant található vízfelszínen, a víz felületre tipikusan jellemző  fényvisszaverődéseket találjunk. A fekete-fehér felvételeken a képhamisítási technikák alkalmazása során általában félig átlátszó sötét felületeket visznek fel, mely árnyalatában nagyjából megfelel az eredeti színeknek. Ez a körülmény ugyancsak víz jelenlétére utal, azonban az átlátszóságnál és a fényvisszaverő-képességnél sokkal erősebb tényezők gyengítik ezt. A képhamisítási gyakorlatnak ez a szokásos útja.

Ezeken az MRO felvételeken tisztán látható, hogy a szín hamis és mesterséges. Amit nem tudhatunk első ránézésre, az az, hogy lényegében egy fedőrétegről van szó, mely normális esetben elfedi az átlátszósági és fényvisszaverési tulajdonságokat. Fontos még megérteni, a mesterséges kék szín nem emberi beavatkozás révén került a képre, hanem szupergyors számítógépek és térképező programok segítségével, ezek dolgozták át lényegében az eredeti felvételt. Messze hatékonyabb, kiegyensúlyozottabb, és persze sokkal gyorsabb is, mint az emberi beavatkozás, azonban az emberrel ellentétben, nem tud „gondolkozni”. Az emberi elme képes közeli vizsgálat által kideríteni, hogy a vízfelszínre vonatkozó képhamisítást végző program túlságosan átlátszónak hagyta a felszínt, meghagyván a nemkívánatos felszín alatti részleteket.

Ebben az esetben a nemkívánatos felszín alatti részletek a fodrozódások, s azok a körvonalak, melyek tipikusan folydogáló, vagy áramló víz felszíne alatt jelennek meg. A fenti négy képrészlet ennek a jelenségnek különböző mértékét ábrázolja, de csak az említett, jobb felbontású hivatalos felvételen, ha valaki nagyon közelről megnézi. Könnyű elhibázni, nem igaz? Éppen ezért, vegyük is közelebbről szemügyre az említet négy helyszínt.

 

A fenti, harmadik felvétel a hivatalos, nagyobb méretű felvételnek 200%-os nagyítása, egyben az árokrendszer legmélyebb és legszélesebb pontját mutatja. Egyben az a rész, ahol a legtisztábban látható és a legkevésbé összecserélhető nyomokat találhatjuk. Figyeljük meg az áramló víz tükröződését a meder alján a kép közepén, a jobb oldali alsó nyíl által jelölve. Vegyük szemügyre a víz alatti sziklét, mennyire világos a felső része, ahogy kimered a vízből, miközben a bal felső már víz alá merül. Aztán jól látható, miként ássa körbe az áramló víz a meder fenekén a felgyülemlett üledéket a szikla környékén, annak közvetlen közelében, az áramló víz irányában.

A sziklának az alsó része már koránt sem oly mértékben veri vissza a fényt, mint a teteje, jóval erősebben kék, minta felül, ahol sokkal erősebb fényvisszaverődést tapasztalhatunk. Ez e jelenség bizonyítja, a szikla kellően magas ahhoz, hogy kimeredjen a viszonylagosan sekély vízből, ezáltal jóval több napfényt visszaverve, miközben az alámerült része felé haladva mind hangsúlyosabb lesz a kék, a szikla alapjai pedig már egyértelműen víz alatt vannak, az egyre mélyülő víz mind több napfényt szűr ki, ahogy a mélyebb rész felé haladunk.

Vegyük szemügyre az éles körvonalú sziklát nagyon közelről, egészen pontosan maga a szikla és az oldalfal árnyéka közti területet, ahol egy kisebb sziklát láthatunk. A szín ugye pontosan ugyanaz, mint a szikla alapjainál. Erős fényvisszaverő-képességet mutat, azonban nézzük meg, mennyivel gyengébb ez a fényvisszaverő-képesség, mint a nagyobb szikla felső, a vízből kimeredő részénél. Kétségtelen, egy további sziklát figyelhetünk meg, ám a sekély víz szűrőképessége folytán csak kevesebb fény jut el hozzá. Az igen aprólékos, de korántsem tökéletes képhamisítási eljárás nem ismerte fel ezeket a körülményeket, így ezek fontos ismeretekkel szolgálhatnak számunkra, és a kép aprólékos elemzése bizony felfedi a víz jelenlétét és annak átlátszóságát, azaz felfedi az igazságot.

Ugyan így, semmi más, mint az emberi szem, nem képes annak felismerésére, hogy a felszín alatt milyen formákat hoz létre az áramló víz a mederfenék üledékében, és ás ki bizonyos részeket, például a nagy szikla közvetlen szomszédságában – ezek mind-mind rendkívül fontos tényezők valamennyiünk számára. Ha esetleg nem is lenne víz jelen nagy tömegben jelenleg, csupán sekély formában, ebben a bizonyos árokrendszerben, és nem lennének jelen komoly áramlások és mélyebb részek, a meder egyes részeit tekintve, ezek az áramlási mintázatok akkor is kétségtelenül alátámasztják, jelentős mennyiségű víz áramlott ebben a mélyedésben, a nem túl távoli múltban, mivel ezek a kifejezetten hangsúlyos jelek nem maradhattak volna fent tartósan ilyen, üledékes körülmények között, egy esetlegesen kiszáradt medret tekintve.

A fenti, harmadik képen, két különböző helyen is láthatjuk a meder alját képező üledék felfodrozódását, egyik a nagy szikla mellett, a másik egy tisztább területen, a lényeg az, hogy ezek a nyomok egy irányba mutatnak, azaz pontosan mutatják a víz áramlásának irányát, mely a kép jobb oldalától a bal oldala felé mutat. A hamis szín felvitele által okozott fedő hatás ellenére, kétségtelen ugyan, hogy a víz fényvisszaverő-képességének némi csökkenését tapasztalhatjuk, ami kulcstényező, a képhamisító számítógépes program kétségtelenül megőrizte az átlátszósági tényezőt, ezáltal éppenséggel felfedvén azt, amit elrejteni igyekeztek. A dolog meglehetősen ironikus.

 

A fenti, negyedik felvételen, ugyancsak osztott képet láthatunk, egymáshoz igen közel eső két helyszínről, mindkettő az árokrendszer szemközti fala közelében található, jobbra esnek a harmadik fotón lévő legszélesebb és legmélyebb ponttól, ám továbbra is igen beszédesek. Az árokrendszer arra utal, hogy valamilyen okból kifolyóan, a víz meglehetősen erősen áramlik lefelé. Amikor ezt teszi, és beleütközik az árok túlsó, függőleges falába, miközben ugyanebben az időben keresztezi a kissé magasabb mederfeneket, az erős vízáramlás fősodra hajlamos visszacsapódni, miután keresztezte a kissé magasabb részeket és belevájni a másik oldal aljzatába. Ennek eredményeként mélyebb foltok alakulnak ki.

És éppen ez az, amit itt látunk. Az erősebb áramlatok turbolenciát keltenek, ezek következtében a mederfenék kimélyül, kisöprődik belőle a könnyebben mozdítható üledék, de még a nagyobb kövek és sziklák is, emellett természetesen a szemközti fal is rendszeresen omlik, a fő áramlási sodor azonban tisztára söpörve tárul fel előttünk. Ahogy a víz tovább áramlik, folyása lelassul, a finomabb üledékes elemeket lerakja ezekbe a mélyebb üregekbe, ahol aztán megjelenek a fodrozódások, utalva az áramlás jelenlétére. Ez e jelenség tipikusnak mondható háborgó vízfolyás esetén, az időről-időre felerősödő zúgók térségében, mely szakaszokat nyugodtabb részek követik, ezek során rakódnak le az üledék finomabb szemcséi.

 

A fenti, ötödik felvétel, az árokrendszer hozzánk közelebbi részét mutatja, a harmadik felvételről megismert, legmélyebb szakasz, annak kissé tágabb környezetét. Az elénk táruló formák ismét kissé beszédesebbek. A víz által keltett fodrozódások itt még nyilvánvalóbbak. Figyeljük meg, hogy ezek a fodrozódások nemcsak a finomabb üledék térségében jelennek meg, a sötétebb kék szín területén, hanem a keményebb sziklás aljzat felett is, immáron drapp színbe hajlóan. Ismételjük, a szín felhordása inkább elrejti előlünk az érdekes formákat, mintsem kiemelné azokat, mégis, jelen esetben éppenséggel az igazság kiderítésében segít. A víz alatti sziklák jelenlétét hangsúlyozó erősebb drapp szín tisztán kivehető. Mindez arra utal, hogy az áramlás itt igencsak sebes.

Mindez azért van így, mert a hozzánk közelebbi keskeny csatornába kényszerült víz áramlása felgyorsul, emiatt teljesen kisöpri az itt található, az oldalfalról aláhulló üledékes anyagot. Ez pedig a másik ok, ami miatt kijelenhetjük, jelen esetben pusztán oldalsó csatornáról van szó, s nem pedig a rendszer fősodráról. Ha valaki megvizsgálja az első felvételt jelen beszámoló elején, megláthatja a visszamaradt anyagát a nyilvánvalóan keményebb anyagból álló földdarabnak, az mintegy szigetet alkot, e keskenyebb csatornának belső oldalfalként szolgálva. Valamikor régen sorompóként emelkedhetett az áramló víz útjába, amit az aztán keresztültört, kialakítva a mostanság megfigyelhető, a keskeny csatorna irányában nagyjából függőleges oldalfallal rendelkező szigetet. A sziget könnyebben erodálható része pedig a főmederbe omlott.

A megfigyelhető jelenség teljesen normális nagy sebességgel áramló víz esetében, az áramlás iránya pedig, a képet tekintve, jobbról-balra mutat. Jól láthatóak a romboló és építő hatások, az eredeti árokrendszer szélesedése. Mi lehetne ennél még nyilvánvalóbb?  Ez a fajta teljeséggel nyilvánvaló bizonyíték nem késztet egyetlen planetáris geológiával foglalkozó tudóst sem arra, hogy felismerje, csak az objektív józan ész marad, és hiába mond akárki is akármi mást. Azonban még nem merítettük ki a fenti, ötödik képen látható alakzatok értelmezését.

Figyeljük meg a balról-jobbra hosszan elnyúló sötét árnyékot a felvétel jobb oldalán. Figyeljük meg mennyire éles és egyenes a hozzánk közelebbi része. Azt is vegyük szemügyre, hogy az árnyék közelebbi része miként keresztezi a durva, hepehupás felszínt. Az árnyék nyilvánvalóan nem követi hatékonyan és tisztán az egyenetlen, töredezett felszínt. Miért? Először is áthalad egy közbeeső lapos, self-jellegű, meglehetősen áttetsző felszínen. Ez a bizonyos lapos, áttetsző felszín, semmi más nem lehet, mint folyadék. Vajon mi lehet ez a folyadék? Megismételjük, a nyomok tisztán beszélnek és elmondják nekünk, víz, folyékony állapotban, továbbra is megtalálható a Marson, ennek minden következményével együtt; a legmélyebb szakaszt pedig megfigyelhetjük a harmadik képen.

Most vessünk egy pillantást az árokba felvitt kék szín kissé világosabb megjelenésére, közvetlenül a szóban forgó árnyék hozzánk közelebb eső részén. Hasonlítsuk össze ezt a részt a mélyebb kék területtel, ettől a helytől balra esően, ahol több az üledék, ám láthatóan kevesebb a sziklás rész a mederben. A halvány, ködös, világos színnek köszönhetően elvész a víz felszínének erősebb fényvisszaverő-képessége ezen a részen, a mesterségesen felvitt, ám túlságosan áttetsző kék színréteg elfedi és elrejti ennek legnagyobb részét, és csak igen nehezen lehet visszaállítani az eredeti viszonyokat.

Ez az a jelenség, amikor arról beszélünk, hogy a térképező alkalmazások felvitele elég hatékony, de nem tökéletes. Kulcsfontosságú információkat rejtenek el, azonban néhány jelentéktelenebbet fel is fednek. Bárki lefogadhatja, hogy az eredeti fekete-fehér felvételen ugyanezt a részt jelentősen besötétítették, ami sokkal hatékonyabb eszköz a dolgok elrejtésére és eltüntetésére, mint az áttetsző, színes réteg. Habár az élesebb, nagyfelbontású MRO felvétel tömörített, mégis észrevehető rajta.

A NASA/JPL munkatársai jelen álláspontja szerint nagy eséllyel találhatunk a Mars felszínén jelenleg is vizet, néhány területen, ha csak szigorúan időszakos jelleggel is. Ennek fényében igen elszomorító az a helyzet, hogy magasan képzett tudósok és akadémikusok egyszerűen nem hajlandók felismerni azt, ami a szemük elé tárul, ami ott van az orruk előtt és hangosan kiabálva mondja el a tényeket, ahogy ezen a helyszínen is megtapasztalhatjuk. Továbbá, ha valaki más, mint az ő „képzett” és „elfogadott” hivatásos csoportjuk tagja meg meri látni azt amit ők nem, vagy csupán nem hajlandók erre, azonnal és határozottan visszautasítanak mindenféle kőkemény bizonyítékot továbbra is, pusztán azért, mert aki nyilvánosságra hozza, az nem közéjük tartozik.

 Más szavakkal, elsődlegesen szociális és érzelmi alapokon nyugvó döntés vonatkozik arra, mi lehet a feltételezett igazság a tudományos kutató számára. Ami még rosszabb, ugyanez lehet a helyzet a már említett tudósok esetében, amikor a Cerberus-fossza területén látható felszíni vízfolyás-nyomokra tekintenek, annak ellenére, hogy amit látnak, tökéletesen ellentétes azzal a saját spekuláció-halmazzal, amit látni vélnek. Mint közösség, túl gyakran esünk ebbe a hibába, túl gyakran kerülünk téves útra, s tartjuk vissza önmagunkat az igazság felismerésétől.

Akárhogy is, itt áll mindenki előtt a szilárd bizonyíték a Mars felszíni vízfolyásaira, s ezek bizony egyáltalán nem tekinthetők „időszakosnak” az MRO nemrégiben a NASA és a JPL által közzétett felvételein; ennek fel nem ismerése részükről, már szégyenletes. Biztosak lehetünk benne, ezután is számos „rendellenes” dolog tűnik majd fel a marsi felvételeken, hiszen az automatikus képhamisító rendszerek bármily tökéletesek is, olykor hibáznak. Igen jól dolgoznak, de nem tökéletesen, számunkra, kutatók számára ez a tény pedig kecsegtető lehetőséget ígér. Természetesen mindeközben tudjuk, hogy a tudományos és akadémikus közösség nem tudja, vagy nem hajlandó felismerni ezeket a valóság-elemeket.

Miként az itt is jól látható, az alkalmazott hamisítási technika lényeges javulása ellenére, az eközben az MRO felbontásában jelentkező jobb felbontás eredményeként, lehetőségünk van a képek alaposabb elemzésére, s ez bizony sok esetben elegendő az igazság feltárására. Ebben az esetben szerencsénk is volt.

 

 

78. Szemfényvesztés a marsi Kaiser-kráter térségében

 

 

 A fenti első kép a Kaiser-kráter belsejét ábrázolja, eredetije pedig az MGS MOC M21-01431 katalógusszámú, keskenylátószögű tudományos fotócsík. Mint az jól látható, a helyszín tágas, sík terület, számtalan, dűnék-formázta barázdák láthatók, miközben megjelenik két terjedelmesebb bucka is, pontosan ezen egyhangú terület alsó részén, s egy harmadik, kisebb is, a barázdált területtől kívül. A fenti képen semmiféle grafikus feldolgozást nem végeztünk, ugyanabban az állapotában látható, miként azt a tudós- és az akadémikus kutatók is szemügyre vehetik.

Figyeljük meg a dűnék finom textúráját, és aerodinamikailag kedvező formáját, azt sugallván, mintha szél alakította volna őket. Figyeljük meg a napfény szóródását és az árnyékhatásokat sima felszínűkön. A két nagyobb alakzat olybá tűnik, mintha ugyanabból az üledékes anyagból épülne fel, mint a homokdűnék. Nem igaz? Az egyetlen probléma ezzel az érzékeléssel a két nagyobb dűne átlátszó tulajdonsága, különösen a fehér nyíllal jelzett, jobb oldali esetében szembeötlő ez, ahol a dűne alatt található felszín halványan, de kivehető. Emiatt viszont kénytelenek vagyunk feltenni a kérdést, vajon miként rendelkezhet a szilárd részecskékből összehordott homok-, vagy üledék halom bármiféle átlátszósági tulajdonsággal, különösen ilyen nagy méret és sűrűség esetén; semmiféle módon nem láthatnánk alatta halványan kivehető objektumokat, de főképpen, nem láthatnánk rajta keresztül.

És ez még nem minden. Figyeljük meg, magukon a dűnéken nyoma sincs a  környező területeken mindenhol megfigyelhető barázdáltságnak, holott a logika ugye azt diktálná, hogy a körös-körül mindenhol megtalálható parányi részecskék nemcsak a felszínen rendeződnek barázdált szerkezetekbe, hanem a dűnék felületén is, hiszen pontosan ugyanabból az anyagból épülnek fel és pontosan ugyanazok a szélerők formálják őket, ha pedig nem így van, akkor vajon honnan származhatnának a dűnéket felépítő részecskék és vajon milyen különleges szélhatások rendeznék őket ennyire más helyzetbe, mint ami közvetlen szomszédságukban megfigyelhető? Ráadásul, pontosan ebbe az áramvonalas formába. Másrészről, vessünk egy közeli pillantást a bal oldali dűnétől közvetlen jobbra, a kép előterében látható, jóval alacsonyabb dűnére. Mellette megfigyelhető az a felszíni szerkezet, mely a dűnék anyagának esetleges felszíni forrása lehet.

Vajon miért nem veszít anyagából, s találhatnánk meg ezt az anyagok valahol a közvetlen térségében, mint a két magasabb és nagyobb dűne esetében, hiszen a környező durvább szerkezetű felszín sokkal alkalmasabb lenne befogni ezeket a szélhordta részecskéket, mint a szemcsés anyagból álló barázdák. Akárhogy is, e két dűne monumentális, nagyon magas és kiterjedt. Méretükből fakadóan valamiképpen ellent kell állniuk a szél romboló hatásának, illetve ahhoz is kellően hatalmasak, hogy magukba építsék a szél által hordott részecskéket. Bizonyára innen a aerodinamikus forma. Jól hangzik, de a valóság más.

A fentiek alátámasztásának hiánya, valamint az átlátszósági tényező olyan ellentmondásokat kelt, melyek általában megjelennek, jellemzőeknek tekinthetők a sötét színű dűnék-alkotta mezőkön a Mars felszínén; a szóban forgó fotón látott dűnék minden bizonnyal csak egy részét képezik egy nagyobb területnek. Mi az amit tehetünk, megjelöljük ezt a helyet valamilyen címkével, mint újabb bizonytalan, furcsa, különös, rendellenes, váratlan dolog a Marson és menjünk tovább alaposabb elemzés nélkül?

Végül is a hivatalos álláspont szerint sötét, üledékes anyagból felépülő dűnéket látunk, ezért bizonyára azok is, mert annak kell lenniük. Nos, ez minden amit tudnunk kell, akkor hát kik vagyunk mi, hogy kérdéseket teszünk fel? Nyilvánvalóan pontosan ez az, amit a titkos hatalom szeretne, s éppen ezt teszik jól megfizetett tudósaink is, vetnek a fotóra egy pillantást és tovább haladnak, bármiféle kérdés nélkül. Akárhogy is, de vessünk most egy közelebbi pillantást az alábbiakban azokra a dolgokra, melyeket ők egyszerűen átlépnek.

 

A fenti, második felvétel, 200%-os nagyításon mutatja a nagyobbik, az első felvételen jobbról látható dűnét. Figyeljük meg nagyon közelről. Először is, vegyük észre, nem láthatunk a dűne anyagának forrásául szolgáló üledékes anyagot a közelben, emellett ugyancsak észlelhetjük az átlátszósági tényezőt.

Ami viszont sokkal fontosabb, az a jelentősen megnövekedett pixelméret az objektum felületét illetően. A kinagyított pixeleket a legkönnyebb észrevenni a három fehér nyíllal által jelzett részen. Figyeljük meg, hogy a nagyobb méretű pixelek milyen tökéletesen és szándékosan illeszkednek az objektum kiterjedéséhez. Ugyancsak fontos momentum tökéletes hiányuk az objektumot körülvevő barázdált területen. Ezek e tények egyértelműen alátámasztják, jelen esetben határozottan nem a képen valóban ott levő alakzatot látjuk. Más szavakkal, a legkisebb esély sincs rá, hogy ilyen jellegű objektum megjelenjen a képen. Nem számít, miként próbálják mindezt visszautasítani és technikai problémának beállítani, a következtetés egyetlen lehet csupán, valaki egyértelműen és szándékosan beleavatkozott az eredeti fotó által ábrázolt dolgokba, s igyekezett megtévesztő információkat elhelyezni rajta e távoli világról.

A mesterségesen megnagyított pixelek és a túlzott elmaszatolt jelleg adja az objektum látszólag sima felszínét és dűnéhez hasonló megjelenést, pláne, ha az eredetihez képest a hivatalosan kiadott jóval nagyobb távolságból tekintünk alá. Mivel az eredeti felvételt feldolgozásnak vetették alá, természetesen megváltoztatták az eredeti fény- és árnyékviszonyokat is. Más szavakkal, a dűne-alakzat felbukkanása szándékos, mesterségesen keltett illúzió, csak ebben az esetben eléggé szerencsétlenül hajtották végre a beavatkozást, a pixelek túlságosan nagyméretűre sikeredtek, a mesterségesen keltett alakzat átlátszósági jellemzőkkel rendelkezik, ezek a momentumok egyértelműen leleplezik a mesterséges beavatkozást, valamint azt is, hogy hivatali szinten hamisítják a képeket.

Azonban amit mindenképpen meg kell értenünk, az a következő: a felvételen található egy igazán nagyméretű, rendkívüli objektum, hiszen éppen azt igyekeztek elrejteni, a helyette megjelenő dűne-forma pedig hamis. Vessünk most egy még közelebbi pillantást az objektum jobb oldali hátsó részére, a sötét árnyékba burkolózó homorú oldalra, ahová a három piros nyíl mutat. A megnövelt pixelek ezen a részen nem tökéletesen illeszkednek az objektum széléhez, a homályos részek határa sem egyértelmű, ez pedig újabb hiba. Számos kisebb részlet és az általuk alkotott mintázat bukkan fel a nagyméretű objektumon magán, illetve a belsejében, főleg a szóban forgó perem környékén.

Az objektum felületét sűrűn borító pixelek orientációja és mintázata semmiféle folytonosságot, de még csak hasonlóságot sem mutat a közvetlen szomszédságukban lévő párhuzamos barázda-formákhoz, de egyúttal még csak véletlenül sem keverhetők össze a „dűne” kinézettel. Az objektum felületét fedő mintázat igen éles ellentétet mutat a környező, totálisan különböző barázda-alakzatoktól, melyek olyan benyomást keltenek, mintha valamiféle mágnes formálta volna őket. Minimum feltételezésünk az, hogy valamiféle életet igyekeztek elrejteni szemünk elől, esetlegesen fejlett technológiai eszközöket, tehát mindenképpen törölni kellett őket.

A beavatkozást végrehajtó kéz - szándéka szerint - az érzékelés megtévesztésére törekedett, mesterségesen sima felületet alakított ki, a puhább geológiai megjelenés illúzióját keltve, igyekezvén megteremteni a „dűne” koncepciót. Nem tudjuk egyértelműen megmondani, mi rejtőzhet a képhamisítási eljárás alatt, ám biztosak lehetünk benne, valamiféle marsi életnyomokat takartak el. Logikus, hogy csakis ilyesféle nyomok lehetnek a felszínen, mely miatt ezt az eljárást vetették be. A megtévesztés azonban kissé félresikerült. Ezért nem látható semmiféle nyoma a lazán kötött anyagnak ezen objektumok térségében, hiszen mesterséges beavatkozás eredményeiről van szó, s nem pedig geológiai eredetű dűnékről. Miként arról többször is beszámoltunk, vannak a Marson valódi dűnék is, ám igen sok ezek közül a dűnének látszó objektumok közül szilárd, és egészen más természetű, mind eredetét, mind változatosságát tekintve.

Hogy miért nem helyezett el valaki egy kis maszatolást közvetlenül az objektumok közelében, hogy legalább némileg utánozni próbálja az üledékes jellegű anyag jelenlétét a közvetlen környezetben a geológiai eredet jobb illúzióját keltve? Azért, mert szuper sebességű automatizált számítógépes programokról beszélünk, a fotók sok-sok tízezreit dolgozzák fel, a részletek milliószor milliónyinak feldolgozása mellett. Akármilyen jók is a technológiai szintünkhöz képest, a beavatkozást igénylő részletek hatalmas száma miatt a képhamisítási beavatkozások nem képesek minden esetben tökéletes megoldást alkalmazni, az előprogramozás során képtelenség felkészülni mindenféle lehetőségre, s bizony hibák is előfordulnak. Miként számos alkalommal jeleztük, a szokatlan marsi nyomokat a legtöbb esetben így elkövetett hibák következtében leplezhetjük le, a normális esetben igen jó minőségű, ám végül is gyakran hibás képhamisítási eljárások következményeként.

Eközben feltétlen tisztán kell látni azt, hogy a most bemutatott mesterséges illúzió-keltés nem csak ennek az egy felvételnek a sajátossága. A következő fotót az eddig bemutatott felvételtől eltérő fotócsíkból vettük, annak bemutatása végett, hogy az ily módon mesterségesen keltett látványt a Kaiser-kráter más térségében is alkalmazták.

 

A fenti, harmadik felvétel, és a rajta látható alakzatok az MGS másik tudományos adatcsíkjából származik, a MOC M21-01944 jelűből, ugyancsak a Kaiser-kráter belső térségéből. Ismét felhívom a figyelmet, az itt bemutatott helyszín az eredeti hivatalos felbontáson látható, pontosan ugyanabban a formában, miként a tudósok és az akadémikus kutatók szeme elő kerül, semmiféle grafikus változtatást nem eszközöltünk rajta. Ugyancsak áramvonalas dűnéket látunk, kiterjedt, barázdákkal behálózott vidéken. Ismét vegyük észre az egyes dűnék esetében az átlátszósági tényezőt, emiatt már minimum a hivatásos képelemzőknek alaposabb odafigyelést kellene tanúsítaniuk.

 

 

A fenti, negyedik felvétel ugyancsak 200%-os nagyítást alkalmazva kissé közelebbi rálátást enged a harmadik felvételen található két központi dűnére. Ismét vegyük észre az üledékes anyag hiányát ezen objektumok környezetét illetően. Pontosan miként az előző felvételen, ha valaki alaposabb pillantást vet a képre, megláthatja a kinagyított pixeleket, ezek nyilvánvaló célja az alattuk látható alakzatok elrejtése, miközben sima textúrát adnak az objektumoknak, dűne látszatot kölcsönözve azoknak, a sokkal nagyobb távolságból készült harmadik felvételen.

Ebben az esetben azonban kinagyított pixelek teljes egészében befedik az objektumokat, beleértve a széleiket is, semmit sem téve láthatóvá számunkra a peremrészekből, e helyet pedig ugyancsak ismerős már a második felvétel kapcsán is. Más szavakkal, a munka jelen esetben kissé alaposabb, mint az előző példa kapcsán láthattuk, már ami a hamisítást illeti. Megismételjük, a kinagyított pixelek szigorúan a szóban forgó objektumok területére koncentrálódnak, nyomuk sincs a közvetlen környező részeken, alátámasztva és megerősítve a már korábban elővezetett állítást, miszerint nem technikai problémáról van szó általánosságban, hanem bizony szándékos, pontosan körülhatárolható és jól beazonosítható képhamisítási beavatkozásról.

 

A fenti, ötödik felvétel és a rajta látható formák ugyancsak az MGS MOC M21-01944 jelű tudományos adatcsíkból származik, miként a harmadik és a negyedik felvétel, azonban a fotócsík kissé alacsonyabban található részéből. Ismét elmondjuk, ugyanazt a hivatalos látványt és felbontást mutatjuk be, melyet a tudósoknak és akadémikus kutatóknak is rendelkezésére áll,  semmiféle grafikus feldolgozást nem alkalmaztunk rajta.

Olyasmi táj tárul elénk újra, mintha barázdákkal behálózott vidéken dűnékre tekintenénk alá. Vegyük észre ismételten az eddigieknél is hangsúlyosabb átlátszósági tényezőt a dűnék területén, különösen a jobb oldali esetében, ennek bizony egyértelműen fel kellene tűnnie a hivatásos elemzők előtt, és közelebbi elemzésre késztetni őket. Ha ugyanis alaposabban megvizsgálnák, ugyanaz tárulna elébük mint fenti kép jobb oldalának alábbi nagyítása révén megfigyelhető.

 

A fenti, hatodik felvételen az előző képen megjelenő, jobb oldali dűne látható 200%-os nagyításban. Ha ismét közelebbi vizsgálatnak tesszük ki, észrevehetjük a megnövelt pixelméretet, így igyekeznek elrejteni az alattuk valóban található, kiterjedt objektumot, mely ezen a messze elnyúló, bordázott felszínen található. Jelen esetben a megtévesztésre szánt dűne alakzat nem eléggé hatékony, hiszen az elrejteni szándékozott részen magasra nyúló szögletes forma található, mely megtöri a dűne sima, aerodinamikailag helyes alakját, egyúttal saját árnyékhatást is észlelhetünk a jobb oldalon.

Figyeljük meg a megnövelt pixeleket az alakzat jobb felső részén, ahol egyben a dűne kifejezetten szögletes alakot ölt, egyébként pedig a megnövelt pixeleket még további maszatolásos technikával tették még kivehetetlenebbé, egyúttal természetesen a magasba nyúló szögletes objektumot is igyekeztek még jobban elmosni. Mindez azért történhetett így, mert ez a szögletes terület túlságosan nagynak bizonyult és a pixel-manipulációs technika önmagában kevésnek ígérkezett  elrejtésére. Emiatt kellett még a maszatolásos eljárást is alkalmazni, szerették volna valahogy eltüntetni az egyértelműen geometriai formákat.

Ha jobban körülnézünk, közvetlenül a manipulált területtől balra árnyékhatást tapasztalhatunk, de ugyancsak árnyékot láthatunk a kiterjedt objektum jobb oldalán is. Ez nyilvánvaló baklövés, hiszen egy felszín fölé emelkedő objektum mindkét végén nem lehet árnyék. A gyanúnk az, hogy a szögletes terület jobbján feltűnő árnyék-jelenség nem valós. Minden bizonnyal valami további részletet igyekeztek eltakarítani ezzel az árnyékfolttal. Soha ne felejtkezzünk el arról, hogy valakik itt a Földön a fotókat eredetiben látják, tehát nagyon is tudják mi van pl. ezen a területen, miközben számunkra csak a szemfényvesztést adják tovább, olyasmit, ami a valóságban nem létezik. Nyilvánvaló, nem vagyunk benne a kalapban, nem tudhatunk róla semmit, mi található eredetileg ezen a helyszínen, úgy gondolják valakik, semmi közünk hozzá. Habár a lakosság adópénzéről van szó, mégsem tartják érdemesnek a társadalom tagjait arra, hogy az ő pénzük révén nyert információkat meg is osszák velük. Miközben az űrhivatalok vezetői soha nem felejtik el hangoztatni, űrkutatási tevékenységük milyen fontos szerepet tölt be valamennyiünk tudásának kitágításában, szó sincs róla, hogy csak egyfajta „szórakozásnak” lehetne tekinteni.

További hibába ütközhetünk, hiszen elég látványosan mutatkozik meg az átlátszósági tényező közvetlenül a szögletes objektum alatt, a hamisítási beavatkozás nem volt kellő hatékony, így kicsit kivehetünk abból, amit elfedni igyekeztek. Pontosan ez a probléma jelentkezik a megnagyított pixelek kapcsán, amennyiben önmagában alkalmazzák ezt az eljárást a hamisítás során. Amit látunk, az sajnos nem elegendő ahhoz, hogy egyértelműen beazonosíthassuk, mit igyekeztek elrejteni a szemünk elől, a megnövelt és elmosott pixelekkel sikeresen összezavarták a szemünk elő táruló látványt. Annak ellenére, hogy a képhamisítás igen hatékony, a kibontakozó mintázat igencsak jelentőség teljes, különböző magasságú, szögletes, nagyvárosi szerkezetekre utal, az elmaszatolás és zavaró hatások keltése ellenére is.

Emlékszik esetleg valaki az olvasók közül Skipper 2004-ben közreadott írására a hihetetlen magasságú, hatalmas holdi szerkezetekről? Ha nem, javasoljuk, olvassa el a „Hold üvegtornyai” – című írást, valamint a „További hatalmas holdi objektumot” – címűt. Időben a Clementine Hold-küldetés megelőzte az MGS MOC repülést, ott még nem használták a kinagyított pixeleket, a maszatolásos, opálos fedőréteg felvitelére esett a választás. Az automatizált képhamisító program azonban megőrizte számunkra az objektum eredeti alakját, hiszen az túl nagy és kiterjedt volt ahhoz, hogy egységes egészként értelmezze alakját és méretét. A helyzet hasonló jelen esetben is, ahol a térképezéses technikának köszönhetően megjelennek a kinagyított pixelek, miközben nagyjából igazodnak az elrejteni szándékozott objektum körvonalához.

Biztosan ismeri mindenki a régi mondást, „ahol füst van, ott tűz is”. Alapvető és tagadhatatlan tény az MGS MOC felvételen jelen lévő szándékos képhamisítási beavatkozás nyoma, annak célja is, az adott területen a nagyközönség szeme elöl valamilyen objektumnak az elrejtése, tanulmányozásának lehetetlenné tétele. Mire gondoljunk, mi lehet az? Bárki is gondolhatna arra, hogy ez az egész eljárás azt a célt szolgálná, felvállalva miatta az össze problémát, hogy néhány szikladarabot, természeti formát, vagy valamiféle geológiai jelenséget, netán felszíni vizet rejtsenek el előlünk?  Semmiféle értelmes ok nincs a beavatkozás magyarázatára egészen addig, amíg fel nem tételezzük, hogy a titkos hatalmak mélyen érintettek az űrkutatásban, s olykor bizony őrültségeket cselekszenek.

Logikus a következtetés, a hamisítás ezen szintjén, a szemfényvesztő, geológiai eredetűnek tűnő, dűneformák elhelyezése egy távoli világon egyetlen elképzelést szolgálhat, elrejteni szemünk elől az életet, pontosan úgy, mint a Hold esetében is. Ám ha így van, akkor vajon miféle élet elrejtésére törekszenek? Közönséges biológiai megnyilvánulásra, mint például fák, vagy netán zuzmó-erdőségek? Hogyan szerezhetne bárki is bizonyságot itt a Földön arra vonatkozóan, hogy a titkos hatalmaknak tényleg ez a szándéka? A logikus az lenne, ha belemerülnénk a múlt geológiájába, s folyatnánk az egyszerű élet kialakulásától az intelligens élet megjelenéséig, már ha szeretnénk megérteni a titkos hatalmak indítékait. Ám vajon mit tudtak megérteni a titkos hatalmak más világok létező civilizációiról, azok technológiai fejlettségéről, s mindezt hogyan tudják illeszteni a miénkhez? Egyáltalán tudják, lehetséges valamiféle illeszkedés? Megéri-e egyáltalán mindez a titkos hatalmaknak? Kifizetődő?

Számunkra ez az egész eljárás, a hatalmas költségek és a folyamatos hibázás a képhamisítási technikák alkalmazása során, az egész kutatási eredményköteg szigorú titokban tartása az emberek elől, az árnyékhatalmak saját állampolgárai elől, logikusan vizsgálva a dolgot, csak akkor kap értelmet, ha nem egyszerűen intelligens, civilizált életről beszélünk, hanem technikailag fejlett civilizációról, ráadásul, a miénknél messze fejlettebb technikával rendelkező civilizációról. Az alábbi esetek lehetségesek: először is, az életnek megvan a képessége arra, hogy nemcsak a saját rétjét tudja megvédeni, hanem, akár igen súlyos fenyegetést is jelenthet a Föld számára, ilyesfajta titkolódzás tehát könnyen végzetes lehet ránk nézve. Másodszor, ha az élet rendelkezik valamilyen tulajdonsággal (technológia?), amit a Földön valaki nagyon szeretne megszerezni, kizárólagos használattal, anélkül, hogy földi törvényekkel, erkölcsi szokásrenddel vagy a nyilvánossággal a legkisebb mértékben is foglalkozna.

Miként azt Spock doktor mondaná a Star Trekben, a logikus gondolkodás megkerülhetetlen. Ez mindaddig így lesz, amíg valaki azt feltételezi, hogy a földi titkos hatalom jóindulatú, és minden tettét az vezérli, hogy megóvjon minket saját magunktól (közel 50 éves Brookings jelentés), és azzal csak mindannyiunknak jót tesznek, ha megakadályozzák számunkra zavaró tapasztalatok megjelenését (fejlődés?). Biztosak lehetünk benne, tevékenységüket ilyen érvekkel indokolják. Lehet, a bennünk élő hivatásos kutató gyanakvásáról van szó, s talán néhány, igencsak kis számú egyén esetében talán helyénvaló ilyesfajta érvelés, azonban a titkos hatalom efféle hozzáállását igen nehéz érvekkel alátámasztani a föld lakossága, mint közösség szempontjából, hiszen az új felismerések éppenséggel az érdeküket szolgálná. A dolog tehát nem illik tapasztalat-rendszerünkbe és főleg nem passzol a történelmi tanúságok fényében, ám amennyiben a mindenkori hatalmak hatalmi törekvéseit és hatalmuk megtartása érdekében elkövetett tetteit vizsgáljuk, máris alaposabb magyarázatra lelhetünk.

Vita tárgyát képezi, vajon társadalmi rendszerünk olyannyira gyenge lenne és homokvárra épülne, hogy könnyedén összeomolna ilyen jellegű információk hatására. Ha ez lenne a helyzet, akkor valóban megfelelő ez a társadalmi rendszer a számunkra? Ha pedig nem az, akkor jobban tennénk, ha sürgősen hozzálátnánk egy jobb, és valóságosabb rendszer kiépítésére, mely sokkal jobban illeszkedik táguló környezetünkhöz és magához a valósághoz. Ha tágabb bolygóközi térségünkben nálunk fejlettebb élet található, akkor a vele való kapcsolatfelvétel a jövőben bizonyosan be fog következni, akárki akármit is tesz ennek megakadályozása érdekében, ha pedig valaki gátolja ennek bekövetkeztét, akkor alapvető túlélési esélyünket kockáztatja, éppenséggel annak esélyétől foszt meg bennünket.

Azt is tudjuk, hogy a hatalom, különösen ha elszigetelődik, egyre romlottabbá válik az idők folyamán. A régi feudális rendszer, ahol a társadalom birtokosokra és nincstelenekre oszlott, lehetetlenné téve a nincstelenek számára bármiféle döntéshozást, emiatt úgy kezelték őket, mint a gyerekeket, hosszú időn át. A titkos hatalom fokozatos elszigetelődése révén teljesen eltávolodtak tőlünk, egyre szélesebb a szakadék. Továbbá, a titkos hatalom növekvő romlottsága mellett semmiféle ellenőrzés nem gyakorolható felette az egyensúly tartása végett. Ha szeretnénk beleszólni jövőnk meghatározásába, akkor fel kell vállalnunk a feladatot, ennek a szakadásnak a helyreállítását, a korrupttá vált hatalom visszatérítését a helyes útra, paranoiájának felszámolását, hiszen általában a beteges félelem miatt hoznak különböző döntéseket, használják ki társadalmunk álmatag állapotát, nem tekintve az erősödő ellenérzésekre másként, mint kockázati tényezőre.

Ha valaki elhatározza magát, hogy hoz néhány titkos döntést és hasonlóképpen végre is hajtja, a történelem tanítása szerint, a széleskörű kizártság ellenére soha de soha nem eredményezett jó véget. Ha megengedjük, hogy gyermekekként vagy barmokként bánjanak velünk, akkor előbb-utóbb azzá válunk, amit elvárnak tőlünk, és úgy is viselkedünk, nem pedig azzá, amik szeretnénk lenni, vagy tenni. Ha részt veszünk az össztársadalmi semmittevésben, akkor lényegében hozzájárulunk a velünk folytatott bánásmódhoz, és megerősítjük szándékában, aki így bánik velünk. Mindez választás kérdése, nem választani pedig lényegében ugyancsak választást jelent, ám – tévesen gondolva – következmények nélkülit.

 

Vissza a nyitólapra