A Mars rejtélyei - első rész

Kutatási anyag 1993-ból

 

Mit látnak a távcsövek?

Ha egyszer közvéleménykutatást rendeznénk, hogy vajon a Holdon kívül melyik az az égitest, amellyel az emberek legtöbbet foglalkoznak, minden bizonnyal a Mars bolygó kerülne az első helyre. 1877 óta, amikor Schiaparelli, itáliai csillagász, első ízben számolt be a Mars felszínén mutatkozó különös, vonalas képződményekről, az úgynevezett Mars-csatornákról, valóban jó néhány tudományos könyv , fantasztikus regény foglalkozott a témával. Schiaparelli úgy vélte, hogy a Mars-csatornákat marsbeli élőlények építették avégett, hogy a pólusok vidékéről vizet szállítsanak a vízben szegény egyenlítői területekre. Így kapcsolódott a Mars-csatornákhoz a marsbeli élet kérdése.

Ma már tudjuk, révén sokkal jobb felbontású távcsöveink vannak, mint az itáliai csillagásznak, hogy az általa csatornáknak vélt képződmények hatalmas kanyonok és természetes eredetűek. Ehhez a megállapításhoz nagyban hozzásegítettek az amerikai marsszondák fényképei és mérési eredményei. Két űrszonda a felszíni élet nyomai után is kutatott, de a pozitív kísérleti eredmények ellenére a hivatalos tudomány nem merte kijelenteni, hogy a Mars bolygón élet van, inkább óvatosak maradtak a kérdésben, ami persze egy bizonyos szintig érhető is, ámbár meg kell említeni, hogy az űrszondák életkereső kísérleteinek eredményeit földi laboratóriumi körülmények között nem sikerült reprodukálni, így a marsi élet volta a jelen pillanatban sokkal valószínűbb, mint ennek ellenkezője.

A nem megfelelően jó felbontású műszerek megtréfálták a régi korok tudósait, akik egymás után fedezték fel a különféle mesterségesnek vélt alakzatokat a bolygó felszínén, és ahogy a felvételek felbontása javult és az űrszondáink is elérték vörös bolygószomszédunkat, úgy derült ki sorban ezekről a megfigyelésekről a téves mivoltuk. Hasonló elképzelésektől jelen korunk sem mentes, és erre jó példa, hogy egyik hazai szerzőnk értelmes lények üzenetét véli felfedezni néhány Marsbeli vulkán helyzete alapján. Tetszetős matematikai bravúrokkal a legkülönbözőbb dolgokat vezeti le olyan - általa természetes képződmények helyzetéből -, melyek akkora pontosságú elhelyezkedése és olyan felbontású részletei még messze nem ismertek, ahogyan ő azokat a számításaiban felhasználja, és amint hivatkozik rájuk. Későbbi, nagyfelbontású térképek, s nem utolsósorban helyszíni mérések dönthetik majd el állításai igazát.

Annyit mindenesetre már javult a térképészeti és a számítógépes technika, hogy az elmélet megalkotójának komoly korrekciókat kell majd alkalmazni. Elképzeléseiből az sem derül ki, hogy ismeretlen lények mért jártak volna vörös bolygószomszédunkra több tízmillió éves kihagyásokkal egy-egy vulkán létrehozása céljából, amikor még az sem volt biztos, hogy a Földön egyáltalán kialakul értelmes élet, amelyiknek majd üzenni lehet. Az emberi kutató elme hajlamos ott is értelmes tevékenység nyomait látni, ahol "csak" a természet szabályszerűséivel van dolgunk. Azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy mindig a bátran felvetett új gondolatok vitték előre a világ folyását - és ez ezután sem lesz másként.

 

A Mars adatai

A Naptól 228 millió kilométerre keringő vörös bolygó azonban bőségesen tartogat még meglepetéseket. Igen sok közös tulajdonsága van a Földdel és már csak ezért is igen csábító a gondolat, hogy marslakókkal népesítsük be. A keringési ideje 687 nap - ami közel két földi évet tesz ki -, az átmérője 6800 km, a földinek alig több mint a fele. A felszíni tömegvonzás az általunk megszokottnak 40%-a. Az egyenlítői síkja kis híján 24 fokos szöget zár be a pályasíkhoz képest - ez az adat majdnem pontosan megfelel szülőbolygónk hasonló adatának - és ez azzal a következménnyel jár, hogy a Marson is hasonlóan váltják egymást az évszakok, mint nálunk.

A marsi nap hossza 24 óra 37 perc - nem jelentős eltérés a hétköznapi életben megszokotthoz képest. A legmagasabb felszíni hőmérséklet elérheti a +15 - +20 fokot is. Ami igazán kellemesnek lenne mondható, ha a marsi légkör nem lenne annyira ritka - a földi tengerszinti légnyomásnak mindössze egy százaléka mérhető csak bolygószomszédunkon - és, 90%-ot meghaladó széndioxid tartalma révén, mérgező az emberi szervezetre.

A talajt bazaltos kőzet- és -por alkotja; és a Mars szelei olykor hatalmas homokviharokat kavarnak. A marsi viszonyokat taglaló munkák többnyire szeretnek megfeledkezni arról a rendkívül fontos tényről, hogy a Viking-űrszondák keringő egységei ozonoszféra jelenlétét mutatták ki a bolygó körül, és ilyen légköri réteg létrejöttéért - a tudomány jelenlegi állása szerint - csak oxigént előállító élőlények lehetnek felelősek! Vagyis ezek szerint: a Marson léteznie kellett életnek! Ahol pedig egyszer élet létrejön, ott meg is marad, mert az egyes élőlények képesek a leglehetetlenebb helyzetekhez és körülményekhez is alkalmazkodni, és erre igen jó példa a földi élet és a földi élőlények. Képesek a +400 fokot elviselni 350 atmoszférás nyomás mellett, mint egyik véglet, valamint - igaz egysejtűek - de elviselni többszöri sterilizálási eljárást, és a Holdon tölteni - gyakorlatilag légkör nélkül - két és fél évet a +160 és -160 fokos hőmérsékleti tartományban.

 

Életfeltételek

A Mars bolygó az évszakok váltakozásával párhuzamosan színváltozásokat is mutat - ezek azonban kémiai reakciók szemmel látható jeleként is értelmezhetőek. Vannak azonban az átlagos marsi felszín alatt kilométerekkel elhelyezkedő kiterjedt térségek, valószínűleg egykori óceánaljazok, mint például a Hellas régió, ahol a légnyomás jelentősen meghaladja a bolygó más területein mérhető értékeket, és - a vastagabb légrétegek melegítő hatásának köszönhetően - a hőmérséklet is magasabb. Azt hiszem kétséget kizáróan az élet fejlettebb formái ezekre a területekre húzódott vissza, miután - feltehetően egy kisbolygóbecsapódás hihetetlen pusztító energiájának következményeként - a Mars bolygó elvesztette légkörének nagy részét. Számos - földi méretekben is óriásnak mondható - egykori folyó völgye is vezet az említett területek felé, ezen tényeket figyelembe véve valószínűsíthető az óceánfenékként megjelölt azonosítás.

Jelenleg a Nap ultraibolya sugárzása gyengítetlenül bombázta a Mars felszínét, és ennek betudhatóan, ott tartósan nemigen lehetnek jelen magasabbrendű élőlények, hacsak nem képesek szélsőségesen alkalmazkodni. Erre viszont - mint a földi példák mutatják - képesek. A felszín alatt alig néhány centiméterrel már nem képes ez a sugárzás kifejteni a káros hatását, a vízmolekulákat és az esetleges élő szervezetek sejtjeit már nem roncsolja el, ráadásul, még nagyobb mélységben - körülbelül másfél méternyire a talajszinttől - a víz tartósan képes létezni folyékony halmazállapotban. Ha ez utóbbi állítás esetleg nem is érvényes a Mars teljes felszínére, feltétlenül igaznak kell lennie a bolygó hatalmas pajzsvulkánjai lejtőinek térségére. Ezek a gigantikus hegyek a Naprendszer legnagyobb tűzhányói - a legterjedelmesebb közülük 25 km magas és 600 km az átmérője - már több tízmillió éve léteznek és folyamatosan közvetítik a Mars belső hőjét a felszíni régiókba. (A vörös bolygó vulkánjai azért fejlődhettek ilyen gigászokká, mert kontinensvándorlási tevékenység nem lévén - a Marsnak nincsenek tektonikus lemezei - a magból feltörő forró foltok és a felszín egymáshoz viszonyított helyzete nem változik évtízmilliók alatt sem.)

Az élet kritériumai: állandó energiaforrás, folyékony fázis, láncokat képezni tudó atom vagy -molekula jelenléte - teljesülnek.

Éppen a marsi élet lehetősége az, ami megfontolásra kell, hogy késztessen egy emberek vezette kísérleti vállalkozás lebonyolításához. A Viking-űrszondák felszínen végrehajtott kísérletei azt mutatták, hogy a marsi élőlények százszor akkora hatékonysággal és hasonló mértékben nagyobb sebességgel képesek a tápanyagot kivonni a talajból, mint földi társaik. A kórokozók - ha vannak - ugyanennyivel hatékonyabbak lehetnek...

Az élet lehetőségén túl - ami egy fantasztikusan izgalmas dolog - még akad a Marson szép számmal olyasmi, amire sokkal több figyelmet kellene fordítani. Több olyan alakzat található a felszínen, amely - eddig legalábbis - mindenféle, természetes eredetet igazolandó, trükközésnek ellenállt. Ráadásul, minél részletekbe menőbb számítógépes elemzéseket és képfeldolgozásokat végeznek, annál különösebb és nehezebben értelmezhető dolgok kerülnek elő.

A végső választ bizonyára csak az emberekkel végrehajtott marsrepülések fogják majd megadni ezen képződmények valóságos mivoltára vonatkozóan, addig azonban még hosszú évtizedeket kell várnunk. Habár a fejlett robottechnika berendezéseitől is kisebb csodákat várhatunk az 1996-ban kezdődő érában. Olyan bolygókutató szondák indítását tervezik, melyek méteres felbontással térképeznek majd, olyan kutatószondák lebegnek majd a Mars légkörében, melyek éjszakánként a bolygó más-más pontjára leereszkedve több tucat helyről képesek mintát venni és analizálni, olyan kerekeken járó robotszondák gördülnek majd bolygószomszédunk felszínén, melyek kamerái a tizedmilliméteres dolgokat is meglátják a közvetlen közelükben, és a talajba mélyen lehatoló szerkezeteket is küldenek majd - a keringő berendezések mellett.

 

Emberi arc, piramisok, Stonehange a Marson

A kérdés az, vajon a megszerzett ismeretek mekkora és milyen részét tárják majd a széles nyilvánosság elé, netán a Földre sugárzott fotókra hasonló sors vár, mint holdbeli társaikra, melyek közül - információs törvény ide vagy oda - tízezer van a mai napig is zárolva és a tudósok egy elenyészően kis csoportjától eltekintve senki emberfia sem vethet egy pillantást sem rájuk. Pedig létezik az a bizonyos törvény...

A mellékelt képeken is található néhány - talán a legismertebbek -, a különös alakzatok közül. Ezeken kívül, a bolygó más területein -, szintén találhatók az érdeklődésre számot tartó alakzatok, mint például a déli sarkvidéken található inka vonásokat mutató városrom, azonban ezeket nem vetették olyan alapos vizsgálat alá, mint a többi képen láthatóakat.

Az egyik mellékelt felvételen egy emberi arcot ismerhetünk fel és a származási hely a Mars Cydonia nevet viselő térségéből származik, az északi szélesség 41. és a nyugati hosszúság 10. fokán. Mérete eléggé szokatlan. Átmérője másfél kilométer, magassága 800 méter. Környezetében más igencsak érdekes dolgok is találhatók, amelyekben szabályos ötszögletű piramisok, erődök, mesterséges szirtek és esetleges városromok ismerhetők fel. Ami azonban kétségtelen az az, hogy ha a Mars felett repülünk, egy arc tekint fel ránk, mély, sötét szemgödrökkel, pisze orral, határozott körvonalú hajkoronával.

Vajon mióta merednek a semmibe ezek a szemek, mikor és kik alkották ezt a hatalmas domborművet? Egyáltalán tényleg mesterséges alkotásról van-e szó, vagy csupán természetes sziklaalakzatba látunk bele értelmes kezek munkáját és csupán a képzeletünk és vágyunk csap be bennünket amikor arcot vélünk felfedezni a fények és árnyékok e különös játékában?

Az erről az objektumról készült képeket fraktálanalízisnek vetették alá. Ez azt jelenti, hogy a fraktáldimenzió alkalmas megválasztásával különböző felbontású háromdimenziós felületek modellezhetők számítógéppel. Ezek önmagukra hasonlító, azaz azonos szerkezetű, textúrájú egységekké állnak össze. Ha adott egy légifelvétel, akkor az azon látható felszín struktúrája modellezhető valamilyen rendű fraktálfelülettel is. Magyarán egy kétdimenziós fényképfelvételből előállítható a helyszín háromdimenziós megfelelője, emellett kiemelhetők a mesterséges alkotások.

A fraktáltechnika adta meg a kulcsot a fényképek háromdimenzióssá alakításához. A módszer megbízhatóságáról csak annyit, hogy az amerikai bombázók az Irak elleni bevetésen műholdas felvételek ugyanilyen módszerrel elvégzett visszaállítása alapján elkészített számítógépes program segítségével repültek - éjszaka.

Kicsit nehéz a technikai eljárás lebonyolítási módjának megértése, mégis - mivel döntő fontosságú a módszer mibenléte - röviden leírom, hogyan működik.

A fraktáldimenzió alkalmas megválasztásával különböző részletességű (felbontású) háromdimenziós felületek modellezhetők számítógéppel. Ezek "önmagukra hasonlító", azaz azonos szerkezetű, textúrájú egységekből állnak össze. Ha adott egy légifelvétel, akkor az azon látható felszín szerkezete modellezhető valamilyen rendű fraktálfelülettel is. Az egyik módszer az, hogy a számítógép az eredeti (digitalizált) kép egyes elemeit összehasonlítja a fraktálkép elemeivel, és ha a két kép textúrája valamilyen előre meghatározott értéknél nagyobb eltérést mutat, azt kijelzi. Az ember alkotta mesterséges létesítmények textúrája - mondhatnánk fraktáldimenziója - a legtöbb esetben eltér a környezetétől. Ilyen létesítmények például az egyedi épületek, épület-együttesek, nagyobb méretű járművek, út- és vasútvonalak, repülőterek, stb. Ezek általános jellemzői a sima, egyenletes felszín, az éles és egyenes határvonalak, a környezettől eltérő fényesség és szín. A magasabb szintű programok ezek együttes hatását is vizsgálják.

Stonehange a Marson a Sidonia térségben. Jelölések: a - Város, b - Városi tér, c - Erőd, d - Arc, e - Szirt, f - az ötoldalú piramis.

Az eljárás során meg kell határozni a program számára az úgynevezett ablak méretet, amelynek nagyságrendileg meg kell egyezni a keresendő mesterséges objektum karakterisztikus méretével. A program ezzel az ablakkal végigpásztázza a képet és megvizsgálja, hogy az egyes részek textúrája mennyire önmagára hasonlító, illetve mennyiben különbözik a modellezett fraktálfelülettől. Ilyen eljárást a hadászatban már sikeresen alkalmaztak katonai járművek felderítésére, bár az eljárás megbízhatósága nem éri el a 100%-ot, más módszerek együttes alkalmazásával az ideális érték erősen megközelíthető.

Fraktálanalízisnek vetették alá a Viking űrszondák keringő egységeinek felvételei közül azt a néhányat, amelyek a mars-arcról, illetve annak környezetéről készültek. A mars-arc pontos koordinátái a következők: 40.89 fok északi szélesség és 9.55 fok nyugati hosszúság. A képek azonosítószáma: 35A72, 35A73 és 35A74. A fotók egyenként 1280 X 1024 képelemből, úgynevezett pixelből állnak és a felszín 3000 négyzetkilométeres területét ábrázolják 50 m-es felbontással. A fraktálanalízis során az ablakot először 21 X 21 pixel méretűre választották, ami a felszínen körülbelül egy négyzetkilométernek felel meg. Ez a felső határa a Mark és Aronson által folytatott földi vizsgálatoknál használt ablakméretnek, de nagyjából olyan méretű, mint a mars-arc. Vannak olyan részletek, amelyeket ez az eljárás mesterséges eredetűnek jelzett, bár tudjuk (?), hogy természeti képződményekről van szó, más részeken pedig általunk gyanúsnak tartott alakzatokat nem ismert fel. Az arc és a városrom minden esetben mesterséges képződménynek mutatkozott, míg a piramisok inkább természetesnek. Persze egy számítógépes program csak azt tudja felismerni amire megtanítják, így emiatt is történhetett egyes alakzatok fel nem ismerése.

Felmerülhet a gyanú, hogy nem csupán a fények és árnyékok furcsa játékának vagyunk áldozatai? Ilyenre itt a Földön is találhatunk példákat. Hányszor képzelünk a tornyosuló felhőkbe különböző alakzatokat? Vagy például New Hampshire-ben van egy szikla, amelyet egy bizonyos helyről nézve egy öregember arcát ismerhetjük fel. Azonban ne feledjük, hogy ezek a képek csak két dimenzióban léteznek, azaz, a látvány csak egy bizonyos nézőpontból érvényesül. Háromdimenziós alakjuk egészen más, és ha más szögből, vagy más megvilágításból nézzük őket, már nem olyanok, egyszóval nem olyanok, mint a szobrok.

A mars-arcot ábrázoló két Viking-felvétel azonos szögből, a felszínre merőleges optikai tengelyű kamerával készült. A 35A72 és a 35A73 jelű képek lényeges különbsége, hogy más-más napállások mellett lettek felvéve. A 35A72 esetében ez 10 fok, a másik esetben 27 fokos horizont feletti napállást jelent. Ez a szerencsés véletlen érdekes vizsgálatot tesz lehetővé. Ki lehetett mutatni, hogy az arc, mint arc, háromdimenziós képződmény, tehát más szemszögből is ugyanolyannak - legalábbis nagyon hasonlónak - látszik.

 

A képek fraktálanalízise, az alakzatok kapcsolódása a kitüntetett pontokhoz és egyenesekhez

Carlotto - a számítógépes eljárás végrehajtója - a következő eljárással dolgozott. Tételezzük fel, hogy a mars-arcot mutató képződmény felszíne optikailag úgy viselkedik, mint egy Lambert-felület, azaz a ráeső fénysugarakat minden irányban egyenletesen szórja szét. Ezeket nevezzük teljesen diffúz, egyszerűbben, matt felületeknek. Azonos megvilágítási körülmények mellett a Lambert-felület fénysűrűsége arányos a felület és a megfigyelő által bezárt szöggel. Carlotto digitalizálta és számítógépbe táplálta a képeket, majd pontról-pontra megvizsgálta az arcról visszavert fény mennyiségét, azaz a képpont intenzitását. Ebből az illető felszíni részlet és a megfigyelő által bezárt szögre következtetett. Így kapta az alakzat háromdimenziós modelljét. Ezután a számítógépnek azt az utasítást adta, hogy a másik kétdimenziós kép megvilágítási viszonyai mellett állítsa elő az arc képét, és az eredményt az eredeti felvétellel összehasonlította. Ezt az eljárást oda-vissza mind a két képpel elvégezte.

Ezzel a módszerrel Carlottonak sikerült bebizonyítania, hogy az arcnak látszó képződmény valóban egy arcra hasonlító háromdimenziós alakzat. Számítógéppel ezek után különböző vetületeit is sikerült előállítani az arcnak és a környezetének. Ezek némelyike igen plasztikus és megdöbbentően megmagyarázhatatlan képet ad erről a marsi területről.

Tudósok megpróbálták összevetni az alakzatok elhelyezkedését ősi földi építmények hasonló rendszerével és megdöbbentő azonosságokra bukkantak. El is nevezték a Mars ezen területét "marsi-Stonehenge"-nek. Az összevetési alapot főleg a csillagászati vonatkozások adták. Abból a célból, hogy ez belátható legyen, Maurice Chatelain mérési eredményeit érdemes idézni, aki a NASA repülőmérnöke volt - nyugdíjba vonulásáig.

A jelenlegi mérések szerint a marsi poláris (sarkok körül mért) átmérő 21,333.312 méter, a Földnek a hasonló adata 39,999.960 m. Az arány pontosan nyolc a tizenöthöz. Ha megnézzük az ősi babilóniai mértékegységet, a könyököt, ami 533.333 milliméter, vagyis másként kifejezve 8/15 méter, nagyon különös egyezést találunk. Másként nézve, ha a bolygó adottságaihoz mérten meghatározzuk a földi méter hosszát, ez számszerűleg ugyanakkora lesz, mintha a Marson az ősi babilóniai mértéket, a könyököt használnák!

Példának okáért: a földi poláris átmérő 39,999.960 m, ami pontosan a Mars bolygó könyökben kifejezett sarki átmérőjének felel meg. A sarki tengely a Földnél mérve 12.727,260 m, a Marson a hasonló adat ugyanennyi könyökben, amennyiben az ősi pi-faktort használjuk a számításhoz, ami 22/7. Egy szélességi fok átlagos hossza 111.111 m a Földön, s természetesen ugyanennyi könyök a Marson. A szélességi perc 1851,850 méter, ami tulajdonképpen a tengeri mérföld a Földön és könyökben a Marson. Chatelain úgy gondolta, hogy a babilóniaiak mértékrendszere, amelyet úgy 6000 évvel ezelőtt alkalmazhattak, egy általános mértékrendszer, és a Marson is használatban lehetett - sok-sokezer évvel ezelőtt. Különös, hogy a babilóniaiak éppen ezt a mértékrendszert választották és alkalmazták, holott a Föld - és pláne a Mars! - átmérőjét csak 6000 évvel később, az úrszondák és a mesterséges égitestek korában, sikerült ennyire pontosan meghatározni.

A fentebb megjelentetett felvételeken láthatók bizonyos kitüntetett egyenesek. Az gondolják, hogy ezek iránya valamilyen csillagászati események helyét mutatják. Hogy pontosan melyekkel, azt nagyon nehéz lenne ismeretlen számú évezred távlatából kideríteni. A számítások megkezdéséhez legalább a Mars bolygó forgástengelyének billegését (precesszióját) kellene ismerni, de ezen adat meghatározásával még adós a tudomány. Azonban a jelenleg ismert értékek felhasználásával már készítettek bizonyos kalkulációkat, ezeknek a végeredménye az, hogy a város középpontját a szemekkel összekötő, majd a nagy szikla felső részét érintő egyenes mintegy 30 000 évvel ezelőtt pontosan a tavaszi napforduló napkeltéjének irányába mutatott.

Ha figyelmünket az ötszögletű piramisnak szenteljük, akkor is furcsa összefüggéseket vehetünk észre. Az alapéle 4800 könyök, a felfutó éle pedig 3000. A két hossz aránya 1.6, ami igen-igen hasonló az 1.618-hoz, vagy másként kifejezve a 89/55-höz, mely arányszámot az egyiptomiak (?) alkalmaztak a Nagy Piramis építésénél. A marsi piramis magassága 1800 könyök, ami hat és félszer több a Kheopsz piramisnál, és ezt nehéz lenne a puszta véletlennek tulajdonítani, kiváltképp, ha hozzávesszük, hogy az Olympos Monst - a Mars és vele együtt az egész Naprendszer legmagasabb hegyét - ami pontosan 28-szor magasabb nála a maga 27000 méterével - vagy másként kifejezve 50600 könyökjával.

A Mars és a Föld csillagászati adatai között is fennállnak bizonyos - ismeretlen eredetű - rezonanciák. 149 marsi nap egyenlő 153 földivel és 193 marsi év egyenlő 363 földi évvel. A mars és a Föld bolygó között a legkisebb távolságok rendre: 15, 32, 47 és 79 földi évenként állnak fel, míg ugyanezek az adatok marsi években 7, 15, 22 és 37.

Ha valaha az ősidőkben éltek lakosok a Mars felszínén, minden bizonnyal rendelkezniük kellett valamiféle naptárrendszerrel, és követniük kellett a Nap heliákus felkeltéit, valamint az évszakok váltásánál bekövetkező napfordulókat. Elképzelhető az is, hogy a marsiak a vörös bolygó holdjait is felhasználták időszámításuk alapjául, mint ahogyan mi tettük azt a Holddal. A Phobos keringési ideje 7 óra 39 perc, a Deimosé pedig 30 óra 21 perc. Minden 1680 órában együttállnak, ami 68 marsi napot jelent.

 

Milyenek lennének a marsi emberek?

Hajdanán folyékony víz volt a Marson - nyomait a Viking-űrszondák felvételei igen tisztán megmutatták. Hatalmas (például 1 km mély, 200 km széles és 2000 km hosszú) folyóvölgyeket fényképeztek le - a jelenlegi alacsony hőmérséklet azonban nem teszi lehetővé, hogy a vörös bolygó felszínén manapság is a víz folyékony fázisban lehessen. Ám a sarki hósapkákban jelentős mennyiségben megtalálható, és a Mars bolygó körül ozonoszféra nyomait is sikerült kimutatni a Viking-űrszondák keringő egységeinek, és ózon csak akkor keletkezhetett, ha marsbeli élőlények folyamatosan, s nagymennyiségben termeltek a felszínen oxigént. Hogy az ozonoszféra még mindig jelen van, ez azt sejteti, hogy a felszíni élet csak nemrég pusztulhatott ki, vagy, az oxigén-utánpótlás - ha szerény mértékben is - jelenleg is folytatódik.

A marsi gravitáció 2.63-szor kisebb, mint a földi. Ez azt jelenti, hogy a marsiak a Földön 2.63-szor nyomnának többet a mi bolygónkon, mint otthon. Ha egy hozzánk hasonló élőlény fejlődött volna ki a Marson, annak ekkora tömegnövekedéssel kellene számolnia, ha felkeresné bolygónkat. A Marson - a csekélyebb gravitáció miatt - a földivel megegyező élőlények 1.38-szor magasabbra nőnének. Ha ezt a két körülményt emberre vonatkoztatjuk, ez azt jelentené, hogy a marsbéli ember mintegy 2.8 m magasra nőne, és mintegy 200 kg-ot nyomna a Földön. Természetesen sokkal nehézkesebben mozogna nálunk, ebből kifolyólag nyilván jóval sebezhetőbb is lenne. Ha valóban kifejlődött a Marson egy ilyen civilizáció - és a jelek mindinkább erre vallanak - akkor adódik a feltételezés, hogy a Bibliában a "Nephilim" szóval jelzett lények esetleg őket jelenthetik. De más szövegekben is szép számmal előfordul az óriások említése, mindenekelőtt a görög mitológiában említett titánokat érdemes szóba hozni, de meg lehetne említeni a bibliai Góliátot, valamint Atlantisz lakosait, akik szintén óriások voltak.

Nagyon fontos felfedezést tettek a Viking-űrszondák leszállóegységei is, amikor talajelemzéseket végeztek Marsot érésük környezetében. Az anyagösszetételben jellemző volt a fémek igen magas aránya, különösen az alumíniumé, a magnéziumé, és - bár nem fémes elem - a klór is nagy mennyiségben kimutatható volt. Ez az összetétel pontosan megegyezik azzal, amilyet a Földön az óceánok mélyén találunk, vagy az USA-ban, Georgia és Kalifornia állam egyes területein, amelyek egykor óceánok aljzatát alkották. Ezek az információk azt jelentik, hogy a Viking-űrszondák legalább egyike olyan területen szállt le, amely egykor egy marsi óceán aljzata volt.

A legalaposabb vizsgálatnak a Marson látható emberi arcot vetették alá. Az amerikai kormány a saját hatáskörébe vette át azon fotók során, amelyeken ez az alakzat tűnik fel. A kezdeti időkben még a magyar TV Delta című műsora is hely adott a képernyőn az említett felvétel bemutatásának. Ezzel a nyilvánosság bevonása akkor le is zárult, a fotók eltűntek jó 12 évre, s csak a nyolcvanas évek végén juthatott újra a kutatók és számítógépes képfeldolgozók kezébe. Ekkor láttak neki a kép kiélesítésének, kontrasztjainak növeléséhez. A felvételek mindegyikén az arc megmaradt arcnak, és továbbra is mesterséges eredetűnek tűnik. Vajon kik lehettek az alkotók? Vajon az emberiség Atlantiszon megtelepült része a Marsról érkezett, mert a vörös bolygót valamilyen katasztrófa érte és el kellett onnan menekülniük? Vagy a Mars atmoszféráját csak mesterségesen tudták fenntartani, s amikor megismerték az űrutazást, tudtak csak életteret változtatni? Az ősi szövegekből ilyen változatot is kiolvashatunk, ha az istenek fiai óriásait, vagy a napfiakat azonosítjuk a Marsról érkezettek népével. Érdekes, hogy valamennyien különös félelmet érzünk a marslakókkal szemben. Már azelőtt meg volt ez a félelem mielőtt megjelent a Világok harca című könyv. Vajon ennek a félelemnek létezik valamiféle alapja? A Mars miért a hadisten bolygója? - megannyi kérdés.

A számítógéppel feljavított felvételen egy maja arc látható, és tudjuk azt, hogy a maják (is) előszeretettel alkalmaztak különböző módszereket arcuk és testük deformálására. Vajon az "istenekhez" akartak hasonlítani?

Vajon lehetséges, hogy az emberi civilizáció egy része a Marson alakult ki? Régebben a Nap intenzívebben sütött, és a Mars volt az ideális bolygó az élet hordozása szempontjából a Naprendszerben. Lehet, hogy amikor a marsutazást fontolgatjuk csak őseink földjére szeretnénk visszatérni? Akkor hát irány haza! A Mars Nagy Piramisa is rejtegethet még számunkra titkot. Az időkapszula ott is lehet...

 

A Viking űrszondák

A marsi élet kutatása szempontjából a Viking űrszondák tették eddig elvitathatatlanul a legtöbbet, s továbbították a Földre a legalaposabb információkat. Mielőtt azonban megismerkednénk magukkal a mérési eredményekkel, s a kapott információkkal, érdemes kicsit tovább tallózni az előzetes elvárások között.

A Viking-program előtt megszerzett ismeretek már meggyőztek mindenkit, néhány konokabb fejű tudóst kivéve, hogy a mars felszínén a földihez hasonlóan bonyolult élet nem létezhet, de valamilyen egyszerűbb életformák létezése még mindig fennállt. Négy tényező tette kétségessé a magasrendű felszíni élet létezését: Először: a ritka, oxigénhiányos légkör, másodszor: folyékony víz jelenleg nem létezhet a felszínen (azóta - 2000-ben - erre a Mars Global Surveyor űrszonda rácáfolt!), harmadszor: a hőmérséklet olyan alacsony, hogy csak igen lassú anyagcsere képzelhető el, negyedszer: a felszínt a Nap erős ultraibolya sugárzása perzseli.

Folyékony halmazállapotú víz nyomai a Marson! (NASA fotó)

Azonban akik a magasan fejlett élet létezése mellett voltak, természetesen könnyen találtak érveket ezen állítással szemben. Némely ezek közül igen egyszerű volt. Legkönnyebb az oxigén hiányát áthidalni. Sok földi élőlény, például baktérium, oxigén nélkül is boldogul, s jó néhányukra ez a gáz kifejezetten mérgező is. Néhány közülük kéndús környezetben él, szulfátokkal táplálkozik, úgy, hogy ezeket a szulfátokat szulfidokká alakítja, s a felszabaduló oxigéngázt leadja.

 

Érvek a marsi élettel szemben

A víz hiányára nehezebb ellenérvet találni. Minden földi élőlénynek az anyagcseréjéhez vízre van szüksége. Komolyabb kutató a "víz" konkrét emlegetése helyett inkább "folyékony fázisról" beszél, ami természetesen a hőmérséklettől függően a legkülönbözőbb elemeket, vegyületeket jelentheti. Nem is beszélve a marsi talaj 20 cm-nél nagyobb mélységeiről, s pláne a vulkánok környékéről, ahol a felszín alatt az állandóan kellemesen meleg is biztosított, s az állandó energiautánpótlás, mint az élet következő kritériuma, már legalább 100 millió éve adott. De ha mindezeket a körülményeket nem is vesszük figyelembe, akkor is találhatók olyan élőlények, melyek képesek megbirkózni ennél jóval szigorúbb feltételekkel is. Például lehetnek olyan élő szervezetek, melyek képesek a jég állapotú vizet közvetlenül is felhasználni, vagy olyan baktériumok, melyek bizonyos vegyületekből fel tudják használni a kötött állapotú vizet. A lehetőség fennáll, s amire van lehetőség, az előbb-utóbb létre is jön.

Az állandó, sűrű légkör, valamint a vízpára tömeges jelenlétének hiánya, az alacsony hőmérséklet. Ez azonban nem igazi érv az élet létezése ellen, hiszen az élet nem hőmérséklethez, hanem az előbb említett állandó energiaforráshoz, folyékony fázishoz, s egy vagy több, bonyolult molekulák kiépítésére képes vegyülethez kötött. Ilyen módon ez sem komoly érv a marsi élet létezésével szemben. Nem is beszélve arról, hogy a földi baktériumok képesek voltak túlélni egy Holdra induló űrszonda sterilizálási eljárását, eltölteni a Hold felszínén +160 és -160 fok közé eső hőmérsékleti változásokban két és fél évet (pedig a Nap teljes sugárzási intenzitása szabadon érte őket, nemcsak az ibolyántúli tartomány), az újabb sterilizálást, mely akkor történt, amikor az Apollo-űrhajó utasai visszahozták az egységet a Földre, s ezt követően a világűrt megjárt baktériumok ragyogóan szaporodtak. Az élet nagyon sok dolgot képes elviselni, ha már egyszer létrejött, s minden bizonnyal létre is jön mindenhol(!), ahol arra egészen minimális esély is van.

A sugárzással szemben, a már említetteken kívül, más lehetőség is adódik, több is. Az élőlények kifejleszthetnek egyfajta sugárzásvédő ernyőt, vagy bőrt. Élhetnek úgy is, hogy csak rövid időszakokra jönnek ki a felszínre, de kifejezetten éjszakai lények is lehetnek, ha meg tudják akadályozni testük kihűlését - s erre szintén elegendő egy jobbfajta bőr, esetleg szőrzettel - ez sem lehet probléma. A korábban nyilvánosságra hozott Viking-felvételek azonban nem mutatnak ilyen élőlényeket.

Ahogy a leszállóegységek első képei megérkeztek, nem mutattak ide-oda bicikliző csodabogarakat "Go Home Yanks" feliratú táblákkal, mint ahogy azt néhány karikatúrista elképzelte. Komolyabbra fordítva a szót, a beállított kamerák a mozgás legkisebb jelét sem tapasztalták, kizárva még a legapróbb élőlények nyomait is közvetlen környezetükben. Viszont az egyik sziklán felbukkant ként jel - egy nyolcas és egy "V" betű -, s ezen jelek ottlétét igyekeztek nem megmagyarázni. A fotó a Magyar ifjúság című lapban jelent meg réges régen, s az azóta nyilvánosságra hozott képeken ugyanaz a szikla mindig olyan napállásnál látszik, hogy a jeleket ne lehessen észrevenni. "Szent együgyűség!" Ilyen léptékű közelképek csak a Mars felszínének 0.0000004 részéről készültek, vagyis hiba lenne általánosítani. Hasonlatként: attól, hogy nincsenek elefántok a Szahara, vagy az Antarktisz közepén, még nem jelenti azt, hogy a Földön nem élnek elefántok. Mindkét Viking kifejezetten sivatagos területen szállt le, nem vették figyelembe azok javaslatait, akik mélyföldek, vagy a vulkánok lejtői felé irányították volna a leszállóegységeket.

Jóllehet a kamerák nem tudtak(?) egyértelmű választ adni az élet létezésére vagy nem létezésére, a Viking-kísérletek biológusai mégis azt remélték, hogy a leszállóegységek életkereső kísérletei egyértelmű válasszal fognak szolgálni. A végén azonban kiderült(?), a kapott adatok sokkal kétségesebbek voltak, mint ahogy azt lehetségesnek tartották. Nagy volt a fejvakargatás amikor az első eredmények megérkeztek, s ugyanezen fejek még hónapokig főttek gondokban az információk értelmezése miatt.

 

A gázkromatográfiás kísérlet

A legegyszerűbb adatok a gázkromatográffal egybeépített tömegspektrométer (GCMS) mérései voltak. Ennek műszerei a szerves anyag nyomait keresték a talajmintákban, s képesek lettek volna a szerves molekulákat egy a milliárdhoz koncentrációviszonyok mellett is kimutatni. Könnyedén kimutattak például 20, vagy még többfajta szerves vegyületet a Föld eddig ismert legkietlenebb vidékéről, az Antarktiszról származó talajmintákból is. Még ez az anyag is tartalmazott néhány száz mikroorganizmust grammonként. Sem a Viking-1, sem a Viking-2 leszálló egységének CGMS-műszerei sem találtak semmit, egyáltalán semmit, s ezt az ellenérvet hozzák fel előszeretettel a marsbeli élet tagadói, többek közt Peter Francis, akinek "Bolygók" című könyvén alapszik a jelen szakasz. Azonban ez az ellenérv is megkerülhető. A CGMS műszerei esetleg azért nem jeleztek semmit - sem élő sem holt anyagot -, mert a marsbéli mikroorganizmusok olyan tisztogatók, amelyek elődeik minden anyagcseretermékét és maradványát felhasználják. Ha léteznek is, mindenesetre nagyon kevesen lehetnek - az elképzelések szerint.

Sokkal komolyabb ellenérvek is vannak azonban a CGMS műszerek megbízhatóságát illetően. Ezek közül mindjárt az első az, hogy ez a bizonyos szerkentyű csak pontosan behatárolt nedvességviszonyok között képes megbízhatóan működni, s ezeket a nedvességviszonyokat előre be kell állítani. A Mars bolygó talaja sokkal nedvesebb volt, mint ahogy azt eredetileg ennél a műszernél beállították, tehát szükségszerűen nem megfelelően működött. Erre az érvre persze azt lehet válaszolni, hogy nem bizonyítható. Bár ez sem így van, van egy döntő érv is: A Marsról származó meteoritokban - mélyen a belsejükben - melyeket az Antarktisz jege alatt találtak, egyértelműen kimutatták a szerves anyagok tekintélyes mennyiségű jelenlétét! Csak persze aki tagadni akar, szereti becsukni a szemét.

A másik három biológiai kísérlet rejtélyes eredményt adott, sőt egyikük nyomatékosan utalt biológiai folyamatokra is, de a tudósok egy részének véleménye szerint ez nem bizonyít semmit. (Hát akkor mi?) Mindhárom kísérlet azonos elgondolásokon alapult: végy egy feltételezett marsi mikroorganizmusokat tartalmazó talajmintáét, tedd kedvező környezetbe, lásd el őket alaposan enni- és innivalóval, és figyeld meg, hogy mi történik.

 

A hőbontásos vizsgálat

A hőbontásos vizsgálat alkalmával a marsi talaj kis mintáit olyan marsszerű légkörbe helyezték, amelyben szén-monoxid és szén-dioxid gázok egyes molekuláit radioaktív szén-izotópokkal megjelölték. A mintákat néhány napig melegen tartották mars-szerű napfényben, de az ártalmas ultraibolya sugárzás nem érte őket. Ezután a gázokat kivonták a kamrából, és a talajmintát erősen felmelegítették. Az elgondolás szerint - ha a talajban valamilyen elő szervezetek vannak, ezek a kísérleti kamra meleg és barátságos környezetének hatására aktivizálódnak, és a jelzett gázból valamennyit felhasználnak, fotoszintézis útján szerves anyaggá alakítva azokat. A hevítés ezeket a vegyületeket szétbontja, és ekkor újra jelzett gázok kerülnek a kamrába, amelyben a radioaktív C-14 könnyen kimutatható. Miután a fel nem használt gázt már előzőleg eltávolították, minden, a hevítés után talált gáz feltehetően valamilyen lény biológiai anyagcseréje folyamán kerülhetett csak a kamrába.

Ennyit az elvről. A kísérlet azt mutatja, hogy kevés jelzett gáz átalakult szerves anyaggá, ugyanakkor az előzőleg 175 Celsius fokra felmelegített, s így sterilizált "kontroll" talajmintával megismételt kísérlet nem mutatott ki ilyen átalakult gázt. Első pillanatra ez a biológiai aktivitás egyértelmű jelének tűnik, de amikor a kísérletet egy előzőleg90 fokra felmelegített mintával is megismételték - ez a hőfok elegendő lett volna a Földön minden élet kipusztítására -, ugyanazt az eredményt kapták, mint a fel nem melegített mintával. Ezért, tekintetbe véve, hogy a CDMS sem jelezte organikus anyag létét, arra kell következtetni, hogy valószínűleg valamilyen nem biológiai folyamat bontotta le a szén-dioxidot és a szén-monoxidot.

Ismét meg kell szakítanom a nevezett könyv szerzőjének érvelését, ugyanis újfent megfeledkezett néhány apróságról, melynek 1981-ben, a könyv első kiadásának idején tudomása kellett, hogy legyen. Ez pedig a következő: a Mexikói-öböl tenger alatti hőforrásainak közelében 1979-ben az Alvin kutatótengeralattjáró igen gazdag élővilágra bukkant, egy teljes biológiai láncra, beleértve a legegyszerűbb egysejtűeket, s folytatva a sort, legvégén a csőférgekkel. S mindez 3000 méter mélyen, tehát 300 atmoszféra nyomáson, s ami a legérdekesebb, 350-450 Celsius fokos hőmérsékleti viszonyok között! De nem szükséges ennyire extrém körülményeket vizsgálni. Köztudott, hogy az atomreaktorok gyilkosan sugárzó, a forráspontot megközelítő hőmérsékletű hűtővizében baktériumok élnek, de ugyanez elmondható a felszíni források hasonló hőmérsékletű, de kifejezetten roncsoló hatású vizeiről is. Éppen ezekről ne tudnának akik a marsi kísérletek kapcsán egyfolytában kémiai reakciókat emlegetnek? Enyje-enyje.

 

Gázcsere-kísérlet

A gázkicserélődési kísérlet hasonlóképpen folyt le, csak az volt a különbség, hogy a kedvező környezetű kísérleti kamrába helyezett talajminta még egy gazdag tápanyagtartalmú "levest" is kapott. A talajminta feletti gázt folyamatosan ellenőrizték egy gázkromatográfia nevű eljárás segítségével, hogy rögtön észrevegyék, ha változás történik a talajban feltételezett mikroorganizmusok anyagcseréjének hatására. A kísérlet csekély számú, lassan szaporodó mikroorganizmus kimutatására készült, de a Marson semmilyen pozitív eredménnyel sem járt. Még hét napos érlelődés után sem mutatkozott semmilyen biológiai folyamatra utaló változás.

A könyv szerzője ismét "megfeledkezik" néhány apróságról a kísérlet ismertetése kapcsán. A kísérletet ugyanis megismételték, erről az Élet és Tudomány be is számolt, s az eredetileg alkalmazott földi légkör helyett, a kísérleti anyagminta fölé marsi légkört bocsátottak. (Mondjuk ez így logikus, hiszen miért kellene egy marsi élőlénynek földi körülmények között aktivizálódnia?) Ettől kezdve a kísérleti edényben lassú, de folyamatos széndioxid-termelést észleltek, s ez egyértelműen az élet jelenlétére vall.

 

Lebontási-kísérlet

A harmadik, a radioaktív lebomlási kísérlet is ellentmondásos eredményre vezetett. A talajmintát kedvező feltételek mellett újra a kísérleti kamrába helyezték, megint gazdag tápoldatot kapott, de most ebben voltak a szénatomokat tartalmazó vegyületek megjelölve a radioaktív C-14-gyel. Ha létezik élőlény a talajban, akkor a feltételezés szerint örömmel fogyasztotta volna a tápanyagot, mint mi egy potya ebédet. Így később, amikor az anyagcseréje megindul, jelzett atomú széndioxid, vagy metán gázt bocsátanak ki a kamra légkörébe, melyeket könnyen azonosíthatunk. Mintha valakinek egy radioaktív ingyen-ebédet adnánk, s utána megkérnénk, fújja ki a gyomrából feltörő gázokat egy Geiger-Müller számlálóba.

A tényleges kísérletek alkalmával a folyékony tápanyagba friss marsi mintákat helyeztek 51 napos periódusokra. Amikor a talajminta és a tápanyag először érintkezésbe került, azonnal jelentős mennyiségű gáz képződött. A következő hetek folyamán a lassú gázkibocsátás még észlelhető volt. A kontrolltalajminta előzetes felmelegítése 160 fokra teljesen megakadályozta a jelzett gáz kibocsátását, míg az 50 fokos felmelegítés a gázfejlődés ütemét az eredeti 65%-ra csökkentette.

 

Van vagy nincs élet?

Így külön tekintve ezek kimondottan biológiai folyamatokra utalnak. De ez egy kísérletsorozat része, és nem egy különálló kísérlet. Ha semmi mást nem tekintünk, akkor már a CGMS eredményei is igen erős bizonyítékai a marsi élet hiányának, mert ha a leszállóegységek környékén nem is volt élet nyoma, nehezen hihető el, hogy a készülékek ne fedezték volna fel a bolygó más részéről a szél által idesodort élet nyomait.

Bár valamilyen különleges tulajdonságú marsi lényekkel elképzelhető mindegyik kísérlet magyarázata, mégis jobb megoldásnak látszik - a szerző szerint - a Mars szervetlen kémiáját különösebbnek feltételezni, mint ahogy azt a Vikingek kutatói előzetesen elképzelték. Számos földi kísérletet végeztek arra nézve, hogy a Vikingek leszállóegységeinél tapasztaltakat a földi laboratóriumokban is megismételjék. Az egyik nagyon valószínű lehetőség, amelyet ezek a kísérletek mutattak, hogy a marsi talaj igen erős oxidáló anyagokat tartalmaz, olyanokat, mint a peroxidok és a szuperoxidok, amelyek magukban is hevesen reagálnak, de természetesen nem biológiai úton, ha valamilyen anyag vizes oldatával kapcsolatba kerülnek. Ilyen vegyületek az erős ultraibolya sugárzás, valamint az atmoszféra és a talaj kölcsönhatása folyamán jöhetnek létre, az élet számára halálos, ellenséges környezetet alkotva.

A szerző ezen "cáfolat" után nekiesik azoknak a "fanatikusoknak" akik még mindig hisznek a marsbeli életben. A "bizonyítása" során ismét "megfeledkezik" egy apróságról, mégpedig arról, hogy a Viking űrszondák leszállóegységeinek egyetlen egy kísérletét sem sikerült megismételni a földi, laboratóriumi körülmények között, pedig a leszállás óta eltelt 17 év (1993-as írtam tanulmányt), s jónéhány vegyész szerette volna bebizonyítani a marsi kémiai folyamatok, kontra biológiai folyamatok létét. Nem jártak eredménnyel. S mindez önmagáért beszél…

Az alábbiakban egy tudományos tanulmányt ismertetek, mely marsbeli élőlények fényképét is tartalmazza. Sajnos csak igen rossz minőségűek ezek a képek, a kéziratot csak fénymásolva sikerült megszerezni. Ennek ellenére érdemes bemutatni a képeket, pláne a hozzájuk tartozó írást, mely természetesen angol nyelvű volt.

Források:

Űrhajózás - Űrkutatás 90/1, Hédervári-Marik-Pécsi: A Vénusz és a Mars ostroma, Delta-Impulzus 1989/?, Ancient Skies: 1992/2 A Martian Stonehenge?, Űr 1990/1: A Mars "arca", Űrhajózási Lexikon,

 


A Mars rejtélyei - második rész

 

Döbbenetes fotók bizonyítják, hogy van élet a Marson.

Az 1924-es Mars szembenálláskor egy amerikai csillagászati obszervatórium vezetője megkeresést kapott egy fővárosi magazintól, hogy állítson össze egy háromszáz szavas tanulmányt a Mars lakhatóságára vonatkozóan. A csillagász azt válaszolta: "teljesen szükségtelen háromszáz szó. Három éppen elég: senki sem tudja."

1. Teleszkóp a Marson?

A csillagász ezen megállapítása éppen úgy igaz manapság, mint akkoriban volt. Senki sem tudja. Azonban a bizonyítékok, melyeket a legutóbbi évtizedek szolgáltattak, egyre inkább abba az irányba mutatnak, hogy igenis létezik intelligens élet a vörös bolygón.

3. Egy másik érdekes alakzat a néhány pipa, mely a Mars felszínén található a Mariner Valley térségében. Háromnegyed mérföld átmérőjűek és jó néhány mérföldes magasságra emelkednek a felszín fölé. Számos pipaszerű alakzat tűnik fel a NASA fotókon, alátámasztva azt a régi hiedelmet, hogy a bolygó intelligens lények által lakott, akik a felszín alatt építettek fel egy fejlett civilizációt. Ezek a pipák talán arra használatosak, hogy kiegyenlítsék a külső és a belső nyomást, pontosan ugyanolyan céllal, ahogyan a legtöbb amerikai épület is fel van szerelve ilyen nyomáskiegyenlítőkkel, bár ott a szennyvíz-elvezető rendszer miatt. A kép jobb szélén látható pipát mintha éppen kezdené betemetni a homok.

 

2. Ez a szokatlan kép talán az első azok közül, melyek azt ábrázolják, hogy vannak élőlények a Mars felszínén. Nagyobb, mint egy dinoszaurusz, a nyaka és a feje emlékeztet a bolhákéra vagy az atkákéra, melyeket jól ismerünk a kutyákból illetve a macskákból. Úgy tűnik, kötélvastagságú szőrzet fedi, mely hozzásegíti, hogy alkalmazkodni tudjon a bolygó alacsony hőmérsékletéhez.

Néhány csillagász, akik eleinte még azt sem fogadták el, hogy más bolygókon az algákon, a moszatokon és egyéb alacsonyan fejlett lényen kívül más - magasabban fejlett - lények is élhetnek, és minden technikai próbálkozás kimutatásukra csak kidobott pénz, most azon a nézeten vannak, hogy nemcsak, hogy létezhet intelligens élet az Univerzumban, de "az egyetlen lehetséges mód a kommunikációra a csillagközi térségben az elektromágneses hullámok használata." Ez a megállapítás tökéletesen összecseng a Griffith Observer nevű újságéval, mely a Los Angeles-i Griffith Obszervatórium hivatalos lapja.

 

Rádiójelek a Földnek

A rádiózás korai szakaszában üzeneteket fogtak a Földön a világűr távoli térségei felől - amint kutatók és szakértők jelentették. Egy svéd természettudós, Emanuel Swedenborg (1688-1792), aki misztikus műveket is alkotott és szerinte kapcsolatban állt bizonyos természetfeletti erőkkel, bizonyos volt abban, hogy amit észlelt, az bizonyosság a más bolygókon való élet létezésére. Thomas Edison is meg volt győződve a földönkívüli élet létezéséről, és kutatta a csillagközi kommunikáció lehetőségét. Az elektronika "boszorkánymestere" Nicholas Tesla, állította, hogy hármas rezgések sorozatát fogta egy drótnélküli készülés segítségével.

Guglielmon Marconi, a drótnélküli telegráf atyja beszámolt arról, hogy egy üzenetet sikerült elfognia a Mars irányából, miközben elektronikai kísérleteket végzett az Electra nevű jachtján, mialatt a Földközi-tengeren vitorlázott. "A jelek rendszere sejtetni engedi azt, hogy esetleg elektromos zavarok is felelőssé tehetők létrejöttükért" - jelentette Marconi. Az egyetlen jel amit tisztán felismert a "V" betű jele volt - Marconi telegrafikus kódja szerint.

Az 1924-es szembenállás idején a Mars nagyobb közelségben volt a Földhöz, mint ebben a században bármikor. Dr. David Good, majd a későbbiekben az Amherst Collage csillagásza, Emeritius professzor is csatlakozott a felhíváshoz, hogy szervezzenek egy nemzetközi figyelőszolgálatot abból a célból, hogy esetleg felfogjanak olyan rádiójeleket, melyek a Mars irányából érkeznek. Azt kérték, hogy a Föld összes nagyfrekvenciájú rádióadója legyen kikapcsolva minden órában öt-öt percre augusztus 12-től, 11.50-től folyamatosan augusztus 23-ig. Az eredmény ámulatba ejtő volt.

Newarkban, New Jersey államban, R.I. Potelle a WOR rádióállomás főmérnöke jelentette, hogy fogott egy "pontokból és vonalakból" álló sorozatot a megfigyelés idején este 7.30 és 10.00 között. A pontok és vonalak jelei érkezhettek a Marsról, de esetleg egy ki nem kapcsolt nemzetközi adóból is. A Morse-féle kódrendszer a jelek szerint az "ENUZA" szót formálta, mely semmiféle jelentéssel nem bírt a megfigyelők számára.

Washingtonban Francis Jenkins, egy feltaláló, aki éppen akkoriban tökéletesítette a rádióvevők berendezéseit, hozzákapcsolta saját vevőkészülékét egy nagy antennához és ráhangolta a 6000 m-es hullámhosszra. Pontok és vonalak sorozatát fogta, de az üzenet tökéletesen érthetetlen volt a számára.

Jenkins berendezése átalakította a rádiójeleket világos mintázatokká, melyeket közvetlenül mozgófilmre vittek. Jenkins 30 órányi anyagot rögzített a rádiócsendes időszakok alatt. "A film - ahogy később elmondta - körülbelül félórás ismétlődő szakaszokra tagolódik, és az ezalatt érkező jeleket egymás alá rajzolva egy emberi arc bontakozik ki, valamint még valami, amit még nem tudunk értelmezni."

Dr. Good, aki megszervezte a figyelőszolgálatot, jegyzetet mellékelt a filmhez, mely jelenleg a Nemzeti Standard Hivatalban található. "Van egy folyamatos felvételünk, amit tanulmányozhatunk, és ki tudná megmondani, amíg nem tanulmányoztuk ezt, hogy mit jelentenek a jelek." A Green Bank obszervatórium tudósai azt nyilatkozták, hogy a jelek egyfajta televíziós képnek tűnnek, olyanoknak, melyeket rádiókészülékkel próbáltak fogni. Ezek után a kezdeti próbálkozások után az érdeklődés folyamatos volt a világűrből érkező rádiójelek iránt egészen napjainkig.

1988 augusztus 10-én Baltimorban, a Maryland Sun beszámolt arról, hogy a NASA hogyan képzeli el idegen életformák megtalálását azáltal, hogy az égboltot végigpásztázzák intelligens rádiójelek után kutatva. Úgy tűnik, hogy a NASA terve az egyik legkifinomultabb vállalkozás a földönkívüli élet kutatása vonatkozásában, ahol elektronikus eszközöket használnak, és amely kutatás eredménye a csillagászok rendelkezésére állhat.

Ez a vállalkozás tízmilliószor lesz hatékonyabb bármelyik korábbi kísérletnél. "A vállalkozás első néhány percében több adathoz jutunk, mint az űrkutatás eddigi története során összesen." - mondta Michale J. Klein, a földönkívüli intelligencia kutatásának (SETI) igazgatója, aki a NASA Jet Propulsion Laboratoryban dolgozik, Pasadenaban, Kalifornia államban.

Végignézve a rádiójeleket, melyeket idegen civilizáció keresése céljából rögzítünk, mi az amit keresünk? Klein elmondta, egy földönkívüli civilizáció minden bizonnyal megpróbálja felhívni magára a figyelmet. Az olyan "zöldfülű civilizációknak, mint amilyenek mi vagyunk", valószínűleg egy folyamatos hangot küldenek ki, esetleg szabályos kitöréseket, szűk frekvenciatartományba sűrítve, mely jeleket képesek a SETI computerei felismerni. De természetesen a dolgok nem ennyire egyszerűek, és egyáltalán nem biztos, hogy ők is azt akarják, hogy meghalljuk őket.

"Bármelyik civilizáció, amelyiket megtalálunk, valószínűleg ugyanazokkal a létét fenyegető tényezőkkel szembesül, mint a mienk - például az atomenergia. - mondta Frank Drake, aki a Kaliforniai Természettudományi Egyetem docense Santa Cruzban. - Előfordulhat, hogy csak 2000 év múltán kapunk választ a kérdéseinkre. Lehetséges, hogy mire hallunk róluk, már régen az egekbe robbantottuk magunkat."

"A civilizációjuk esetleg sokkal fejlettebb, mint a mienk - folytatta -, jóval fejlettebb technológiával rendelkeznek, sokkal hatékonyabban használják fel az energiát, így nem tud energia megszökni az űrbe, vagyis nem tudjuk detektálni őket. Balszerencsénkre, éppen ezek azok a civilizációk, melyektől a legtöbbet tanulhatunk.

 

Vizuális jelek a Földnek

Minden egyes Mars-szembenálláskor a megfigyelők szimmetrikus formációkat vettek észre a Mars felszínén, és ezek az alakzatok annak kinyilatkoztatására készítették a Mars bolygó tanulmányozóit, hogy ezek esetleg értelmes lények művei, és a Földnek szólnak.

Például az 1870-es együttállás alkalmával Schiaparelli látott egy keresztet egy sötét körbe ágyazva a Mars felszínén. A kör, melyet manapság Hellas régió néven ismerünk, mostanában egy szabálytalan görbe vonalú jelnek ad otthont.

A következő nagy közelség 1892-re esett. Dr. George W. Gray a Harvard Obszervatóriumban végzett megfigyeléseket Arequipában, Peruban, hasonlóan William A. Pickering professzorhoz. A két kutató beszámolt a tapasztalatairól.

Ismertetve a megfigyelési eredményeket, Pickering a következőket mondta: "Láttam egy szabályos ötszögletű alakzatot, és a középpontjából a csúcsok felé vonalak irányultak. Az ötszögletű forma felbukkanása meglehetősen izgalmas felfedezést jelentett, ugyanis, az ilyen alakzatok meglehetősen ritkák a Marson."

Amit Dr. Gray látott egy kicsit különbözött ettől. Az alábbiakban számol be megfigyeléséről. "Láttam egy sötét vonalakkal keretezett ötágú csillagot nagyjából ugyanazon a hosszúsági körön, ahol az ötszög helyet foglalt, csak attól sokkal délebbre. Ez a megfigyelés akkoriban sokkal többnek tűnt, mint egyszerű felfedezés, aminek szemtanúja lehettem." A csillag átmérője körülbelül 1100 mérföld lehetett.

Amikor Pickeringet arról kérdezték, hogy mi a véleménye a marsbéli élet lehetőségéről, meglehetősen körültekintően fogalmazott: "Úgy gondolom, hogy meggyőződéssel kijelenthetjük, hogy fontos bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogy a feltételek a Marson az élet létrejötte szempontjából meglehetősen hasonlítanak a földihez, azonban az intelligens élettel kapcsolatban csak feltételezésekre vagyunk utalva, azt azonban lehet mondani, hogy a Mars ilyen szempontból is vonzó helyszínnek látszik. Azonban ezzel kapcsolatban manapság semmit sem jelenthetünk ki határozottan. Hajlok annak a lehetőségnek az elfogadására, hogyha valamikor az ember megtelepszik a Marson, akkor ott képes a fennmaradásra. sőt, még virágzó civilizációt is létrehozhat."

A leginkább szóba jöhető része a bolygónak a lakhatóság szempontjából, Pickering szerint: "A déli területek lehetnek, ahol esetleg a marsi lények is virágzó kolóniát alkotnak. Úgy gondolom a marsi klíma sokkal kiegyensúlyozottabb lehet, mint a földé."

Egy kérdésre válaszolva, miszerint milyen lehetőségek vannak arra vonatkozóan, hogy egy olyan jelet állítsunk elő, mely el tudja érni a Marsot, Pickering professzor a következőket válaszolta: "Szerintem a legegyszerűbben megvalósítható elképzelés az az, ha fénysugarat használunk. Lehetséges lenne előállítani elektromos energia felhasználásával igen erős áramot, mellyel folyamatosan intenzív fényfelvillanásokat tudnánk produkálni a Mars irányába, bár ez a kísérlet jó néhány millió dollárba belekerülhet."

"Egy másik elképzelés szerint nagyszámú tükör segítségével a Nap fényét lehetne tükrözni. Ez a megoldás akkor lenne a leghatékonyabb, amikor a Mars 43 fokos pozícióban van a Földhöz képest, kb. 61 millió mérföldre tartózkodik a Földtől. Meggyőződésem, hogy egy fél mérföld átmérőjű területet lefedve tükrökkel és a Nap fényét ilyen módon a Marsra vetítve sikerülne olyan erős fénynyalábot létrehozni, hogy azt a marsiak egy 4-es fényrendű csillagként érzékelnének, abban az esetben, ha a marsiak intelligensek, és éppen a mi bolygónkat tanulmányozzák, akkor ezt a fénynyalábot minden valószínűség szerint jelként fogják értelmezni."

Nincsenek arról feljegyzések, hogy valaha is kísérlet történt volna arra, hogy jeleket közvetítsünk a Mars irányába. Azonban lehetséges, hogy az elképzelések beválnának. A NASA mars-programjai során készült képek egyike feltár egy alakzatot, mely esetleg egy felszín alá telepített távcső és éppen az égre irányul. Az említett felvételt a Mariner-9 készítette, és egy szokatlan mesterséges alakzatot ábrázol, ami valószínűleg egy kettős távcső. Felnagyítva a képet azt láthatjuk, hogy a szerkezet alakja megegyezik a Kaukázusban felállított óriástávcsőjével, s még az zárófedél is kivehető.

Ez a szokatlan, teleszkópot formázó alakzat, esetleg semmi több, mint egy nagy ügyességgel összeállított szimbólum, mutatva a helyét egy felszín alatti teleszkópnak, vagy esetleg a marsiak így akarják tudomásra hozni más létező intelligenciának a Világegyetemben, hogy a "marsi nagybácsi" figyel benneteket".

1907-ben a Mars és a Föld ismét nagyon közel került egymáshoz, és A. E. Douglas professzor tanulmányozta a vörös bolygót Mt. Loweról, Kaliforniából. Látott egy ötszögletű csillagot, sötét körvonalakkal, nagyjából ugyanazon a helyen, ahol arról Dr. Gray beszámolt 1892-ben.

Azután, amikor a Mars ismét nagy közelségben húzott el a Föld mellett, 1924-ben, egy másik ötszögletű alakzat tűnt fel a felszínén, pontosan a bolygókorong közepén. A csillag hatszáz mérföld kiterjedésű volt csúcstól-csúcsig. A legizgalmasabb körülmény ezzel a felfedezéssel kapcsolatban az az, hogy ez az alakzat semmilyen más űrbéli pozícióból nem volt hasonlóképpen látható, csak abból, amelyet éppen a Föld foglalt el a szembenállás idején, az alakzat nem lett volna szabályos ötszögletű csillagként kivehető máshonnan, csak egy bizonyos tengely mentén, s ezen a tengelyen helyezkedett el akkor a Föld is.

Nagyon különös az, hogy ezek a csillagok csak a nagy együttállások idején voltak láthatók, és hiányoztak a bolygóról az egyéb együttállások alkalmával. Az alakzatoknak látszani kellett volna nagy távolságról is, abban az esetben is, ha tudjuk azt, hogy az akkor műszerek teljesítőképessége elmaradt a napjainkban használatosaktól, s még akkor is észlelni kellett volna őket, ha a Mars éppen földtávolban tartózkodik, azaz, 240 millió mérföldre van tőlünk.

1955-ben egy "W"-t vagy "M"-et formázó alakzatot vettek észre a Mars felszínén az előző nyáron készített mozgófilmen, ugyanakkora sebességgel mozgott, mint maga a bolygó, s a betű a tetejétől az aljáig 1100 mérföld volt. Kommentálva a szokatlan megfigyelést, a Washingtoni Carnegie Intézet egyik munkatársa elmondta: "AZ "M" vagy a "W" a marsi egyenlítő közelében tűnt fel, és esetleg egy különleges felhőalakzat volt, mely e bolygó magaslégkörében alakult ki."

Dr. Ira Bowon, a Wilson-hegyi Palomar csillagvizsgáló igazgatója leszögezte: 'A tény, hogy a "W" és az "M" mint a háború (war) és a Mars bolygó szimbólumaként használatos, ebben az esetben semmi jelentőséggel sem bír."

4. ábra Különleges alakzat a Marson. Egyesek szerint gigászi öntözőmű.

Ezen értelmezése a betűknek megkérdőjelezhetők a legfrissebb marsvállalkozások által készített telefotók fényében. A Mariner-9 telefotóján látható egy több mérföld hosszúságú üzenet a Mars Mare Sirenum térségében. Habár az üzenet egy részét befedte a homok, az üzenet néhány betűje mégis kivehető, beleértve a nagy "M"-et és a kis "s"-et, gótikus stílusban. Balszerencsére néhány betű annyira hiányos, hogy lehetetlen felismerni magát az üzenetet, s azt, hogy milyen nyelven íródott. Talán további felvételek erről a területről, melyek akkor készülnek, amikor a területet nem borítja homok, s a teljes üzenet látható, segít bennünket abban, hogy esetleg értelmezni tudjuk a benne foglaltakat.

 

Küldetések a Marsra

A NASA marsprogramjainak egyik legfontosabb részét tette ki a nagyszámú, kitűnő minősítésű marsfotó elkészítése, majd ezek továbbítása a Földre. A Mars teljes felszíne mára már lefotózásra és feltérképezésre került. Nincs a Földön kívül másik égitest a Naprendszerben, melyről ilyen részletes ismeretekkel rendelkeznénk, és mégis azt kell mondanunk, hogy nincs egyértelmű bizonyíték a fotók alapján, hogy létezik-e élet a Marson avagy sem.

Idézzük most Borisz Kikartin professzort, aki a szovjet Tudományos Akadémia Űrkutatási Tanácsának az elnöke, és egy interjú során Rómában a L'Unitának nyilatkozott: "A Marsról megfigyelve a Földet a marsiak megbizonyosodhatnak arról, hogy bolygónkon van élet. A színképelemzéssel kapott méréseik eredménye kimutatná a nagy mennyiségű légköri oxigént, némi széndioxidot és a szintén komoly mennyiségben jelen levő vízgőzt.

Ha az évmilliárdokkal ezelőtti földi életet nézzük, egészen más eredményekkel találkozhattak volna. A Földön a légköri nyomás 5-10 szerese volt a Mars akkori légnyomásának, ráadásul nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a gravitációs vonzás a Földön a marsinak másfélszerese. A marsi tudósok akkoriban, de még manapság is, rámutathattak volna arra, hogy a Föld túl 'vizes', túl meleg és túl sok oxigént tartalmaz - túlontúl sokat is - ahhoz, hogy a marsiak álláspontja szerint létezhessen élet a Földön."

Előadta a Föld álláspontját Dr. Earl C. Slipher, aki a Lowell obszervatórium igazgatója volt, s közel száz éven át tanulmányozta a Marsot, és meggyőződése volt, hogy a Mars lakott, de "lakosai totálisan különböznek tőlünk".

Megvizsgálva a marsbeli élet lehetőségét, a nagyított, jobb minőségű Viking-fotók alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy talán valóban létezik élet a Marson, de nem a felszínen, ahol olykor extrém körülmények uralkodnak, hanem a felszín alatt, ahol sokkal biztonságosabbak a viszonyok és nem fenyegetnek a kisebb meteoritok becsapódásának következményei sem. Itt. közvetlenül a felszín alatt, az élő organizmusokat már nem éri a kemény napsugárzás, s nincsenek kitéve az olykor 200 mérföldes óránkénti sebességgel robogó pusztító homokviharoknak. Biztonságban a megsemmisüléstől.

Amint néhány felvételen látható, több csoport gigantikus pipaalakzat emelkedik a Mars felszíne fölé, és egyaránt megtalálhatók sík területeken, valamint hegyes vidéken is. Ezek a formák emlékeztetnek a földi otthonokban fellelhető berendezésekre, melyek különböző szennyvízkezelő rendszerekhez tartoznak. Ezek azonban aránylag kis hatékonysággal működő készülékek, és emiatt nem terjedtek el különösebben. Azonban ezek a szerkezetek a Marson bizonyára más célból használatosak, s ennélfogva hatékonyságuk is jóval nagyobb lehet. Elképzelhető, hogy ők nyomáskiegyenlítésre használják a Mars felszíne és a marsi városok között, vagy egyféle gázátalakító berendezések is lehetnek.

 

Az óriások földje

Három évvel a Viking-űrszondák leszállása előtt Carl Sagan a következőket mondta: "Nincs különösebb oka annak, hogy a marsi élőlények eltávolodjanak a sarki vidékekről, viszont több érv áll amellett, hogy nagytestű szervezetek sokkal könnyebben tudnak megmaradni a marsi körülmények között, mint a kisebbek."

Sagan gondolatai talán megfelelnek a valóságnak, és a Viking- valamint a Mariner űrszondák felvételei talán éppen ilyen hatalmas testű élőlényeket mutatnak. A leszállóegységek megérkezése előtt a Mariner kamerái lefényképeztek egy olyan hatalmas kanyont, mely jóval mélyebb és hosszabb, mint a Grand kanyon. A legmélyebb pontja több, mint 3000 m mélyen található, szemben a Grand kanyon 1700 m-es mélységével. Itt, egy kisebb mellékvölgyben egy hatalmas majomszerű lény rajza látható (a főemlősök rendjébe tartozik); az ábra keresztülhúzódik egy hegycsúcson, s egy távoli fennsíkon ér véget.

A teremtmény jobb keze körülfog egy hegycsúcsot az arca mellett. A fotón látható a lény jobb oldala, a profilja, a vállai, a felkarja és a könyöke. A lapos arc szőrtelennek tűnik, bár rövid haj látható a homlokon, valamint a fej tetején és hátulján. A haj hátul lenyúlik a nyakra, és eltakarja a nyakat, valamint a vállak egy részét. A jobb fül lapos és kerek, megfelelően a főemlősöknek.

Leghasznosabb eljárás a lény azonosításának megkísérlésére az az, ha megpróbáljuk összehasonlítani olyan alkotásokkal, melyeket őseink készítettek. A leglogikusabb mód, ha a lény arcát vesszük alaposabban szemügyre. Ekkor azt tapasztalhatjuk, hogy a Jáva-szigetén, Szingapúrban talált előemberre, a homo erectusra hasonlít a legjobban. Ez az összehasonlítás természetesen spekulatív jellegű.

A lény környezetében, a hegyoldalakon, egyéb állatok tűnnek fel, melyek szintén rokonságot mutatnak a földi állatokkal, habár kifejezetten nagyobbak: rágcsálók, farkasok vagy prérifarkasok, és egy oroszlánfej - mely emlékeztet a Metro-Goldwyn-Mayer filmek elején felbukkanóra.

Ez az állatsereglet a Naprendszer egyik távoli bolygóján felidézheti bennünk a bibliai szöveget Noé bárkájáról. De az igen primitív földlakókról szóló legendák annak megfontolására késztetnek bennünket, hogy esetleg a bárka végcélját valahol egészen másutt kellene keresnünk. Ezek a legendák arról is szólnak, hogy a bárka sokkal inkább hasonlított egy hordóra, mint egy hajóra.

Amikor megvizsgáljuk a korai legendákat, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy az érintetlen népi hagyományok a bárka vonatkozásában sokkal akkurátusabbak, mint a mi jelenlegi nézetünk arról, hogy a bárka nem egy egyszerű hajó volt, mely a tengeren vitorlázott, hanem inkább egy űrhajó, mely biztonságosan hajózott a Naprendszerünk egy távoli bolygólya felé?

Nézzünk további legendákat! Egyikük Jackről és a babszárról szól. Jack felmászott a bab szárán, mely abból a magból nőtt, amit elültetett, és elérte az óriások földjét, ahol legyőzte az óriást, ellopta az aranytojást tojó libát.

Esetleg nem volt-e más a babszár, mint egy emelkedő űrhajó gigantikus tűzcsóvája, mely űrhajó a saját erejéből kapaszkodott fel nagy magasságra, és egy földalatti silóból indult, ahol Jack elültette e magot (megépítette az űrhajót?), talán ez lett volna az a mód, melyet az egyszerű emberek használtak a történelem előtti asztronauták leírására, s az aranytojást tojó liba, amit Jack ellopott az óriástól "ismeretek aranylibája" volt, vagy Jason aranygyapja?

Ma az emberi történelem nagy pillanatának küszöbén állunk - először pillanthatjuk meg más bolygó teremtményeit. Előretekintve a jelentős nap elé, az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiájának Csillagászati Kutató Bizottsága, mely egyike a nemzet legfölkészültebb tudósait tömörítő szervezetnek, a következő nyilatkozatot tette közzé: "Ahogy az évek telnek, egyre növekednek lehetőségeink, hogy kapcsolatba lépjünk földönkívüli élőlényekkel, hiszen egyre komolyabb műszerekkel rendelkezünk észlelésükre. A kapcsolatfelvétel földönkívüli intelligenciákkal a továbbiakban már nem álom, hanem egy természetes része lesz az emberiség történelmének, és talán már a mi jelenlegi életünkben bekövetkezik... Hosszútávon, ez lehet a tudósaink számára a legnagyobb kihívás, együttműködni más emberiségekkel, civilizációkkal."

Sok elismert tudós manapság reményekkel telve és teljesen nyitottan fordul azon kérdés tanulmányozása felé, hogy ha léteznek földönkívüli civilizációk, akkor hogyan léphetnénk kapcsolatba velük. A NASA egyik tudóscsoportja annak a véleményének adott hangot, hogy szükséges lenne egy kockázatos vállalkozásba fogni, és összehozni egy marsutazást, mely során a bolygón leszállva esetleg sikerülne kapcsolatba lépni intelligens életformákkal.

Az idő elérkezett arra, hogy feltegyük a kérdést önmagunkban: vajon a földönkívüli ember intelligenciájának fejlődése során hány évvel jutott előbbre a földieknél? Száz évvel? Ezer évvel? Tízezer évvel? Vagy még többel? Francis Drake az OSMA tervet kommentálva kifejtette a New York Times számára, hogy "Nagyon sok kérdést tudnánk feltenni ottani rokonainknak. Megkérdezhetnénk tőlük, vajon hogyan gyógyítható a rák, valamint azt, hogy hogyan lehetne kontroll alatt tartani a termonukleáris reakciót."

Dr. Drake-nek talán igaza van, de azt is meg lehetne kérdezni, vajon hogyan gyógyítsuk a Föld betegségeit - a járványokat, a megfáradásokat, az éhséget, a nemzet-nemzet elleni konfliktusokat, hogyan akadályozzuk meg saját kipusztításunkat, ember-ember elleni harcát, a háborút.

Érdekes dolog lehet annak megvizsgálása, hogy esetleg a Föld távoli múltjában maguk a földlakosok vándoroltak be a Marsra, azokban az időkben, amikor a Földet hatalmas katasztrófák érték, és továbbiak fenyegették, mint például a bibliai Özönvíz, vagy meteorzáporok, melyek minden huszonötmillió évben bombázzák a Földet, hatalmas pusztulásokat okozva. Szembe kellene nézni azzal a kérdéssel, hogy esetleg a marsiak tőlünk származnak, vagy netán mi őtőlük?

Fel kell tenni egy, a dolog szívét jelentő kérdést. Vajon a marsiak testvéreink, netán azok a farmerek akik az élet magját elvetették a Földön?

Az egyik mellékelt képen, összhangban a feltételezett marsi civilizációval, látható ez a 3 km-es mérőberendezés a bolygó felszínén. Közelebbi pillantást vetve a szerkezetre fel lehet ismerni a kisebb alkotórészeket, a mérőberendezés tetejétől ahogy végighúzódnak a szerkezet teljes hosszában. Ez az egyik kép a kettő közül, melyek 12 másodperces időkülönbséggel a Viking-űrszonda egyik keringő egysége készített. Mintha valamilyen szöveg lenne írva a mérőberendezés középpontjába, de ez a szöveg jelenleg még nem értelmezhető. Ezért jelen pillanatban még nem mondható meg, hogy ez voltméter, wattméter, ohm-méter, vagy valami olyan mérőberendezés, mely a Földön nem ismert.

Barron Kemp és Eugenia Kemp: Élet a Marson című cikke alapján fordította: Aranyi László - 1993

 

 

Vissza a nyitólapra