Mars-híradó - 2015/2

 

25.

 

Angol nyelvterületen a forró nyomon megtalált megdönthetetlen bizonyítékot szokták „füstölgő pisztolynak” is nevezni, abból a feltevésből kiindulva, hogy ha valakinek kezében fegyver van, s abból a lőpor füstje még el sem oszlott, akkor az illető nehezen tudná bebizonyítani azt, hogy nem ő lőtt. A Marson is találtak egy pisztolyt, igaz, már nem füstöl, de mégiscsak ott van, s a puszta jelenléte is már kimeríti a „füstölgő pisztoly” kategóriát. A NASA illetékesei meg sem kísérlik a felfedezés kommentálását.

 

Pisztoly és pisztolygolyó a Marson

Két, egymástól időben és térben távol eső felfedezésről van szó, ám a kapcsolat nem zárható ki, ha mégoly távolinak tűnhet is első ránézésre. A felfedezéseket egy osztott felvételen mutatjuk be. Időben hozzánk közelebb áll a Curiosity marsjáró Sol 647-kor, azaz 2014. június 1-én készült felvétele. Ez látható az osztott kép bal oldalán, a NASA eredeti felvételéből kiemelt részlet felhasználásával. A kép feldolgozása és a rajta található pisztolygolyó felfedezésének érdeme Rami Bar Ilan nevéhez fűződik. A színeitől megfosztott, barnás-vöröses árnyalatúvá torzított, és az élességében is lebutított képen alapos elemző munkát igényelt a pisztolygolyó megtalálása. Azonban, a technika fejlődésének köszönhetően, az „amatőrök” számos esetben sokkal ügyesebbek, felkészültek, jobb szakemberek a NASA dolgozóinál, ezért az alaposan elrejtett és elrejteni igyekezett dolgok is napvilágra kerülnek, kerülhetnek. Az „amatőr” kutatók ezreinek hatalmas munkája révén a NASA lépéskényszerbe került, vagy nem szólal meg, mintha semmi sem történne, ahogy már annyi esetben történt és történik, vagy „bedobnak” valamiféle „szenzációs hírt”, mely – tartalma szerint – nagyjából olyan súlyú, amit az „amatőrök” már évtizedekkel ezelőtt is felismertek és tudtak. Így is úgy is, már meglehetősen lejáratták magukat és nevetségessé váltak.

1. ábra. Az osztott felvétel bal oldalán a Curiosity marsjáró egyik fotóját láthatjuk, rajta egy fel nem használt pisztolygolyóval. Felül az eredeti, középen a nagyított, alul a színkiemelt változat. Jobb oldalt az Opportunity fotójának részletét láthatjuk. Nagyítva, illetőleg színkiemelve egy pisztoly képét. Az osztott felvétel közepén egy földi fegyver - az összehasonlíthatóság végett.

A színeiben kissé korrigált felvételen jól láthatjuk, a pisztolygolyó még a hüvelyében van, tehát nem lőtték ki, viszont a töltényhüvely némileg sérült. Valószínűleg a felszínen tovagördülő sziklák tehettek benne némi kárt. Sem a golyó, sem a töltényhüvely felületén nem látható oxidálódási nyom, tehát a pisztolygolyó egészen fiatal lehet, vagy pedig, valamilyen ellenálló anyagból készülhetett.

Az osztott kép jobb oldala viszont tényleg valóban szenzációs. Az Opportunity marsjáró felvételéről van szó, Sol 3776-kor készült – a saját marsi napjait tekintve –, földi időszámítás szerint 2014. szeptember 14-én. A felvétel ezúttal kékes-sárgásba van eltolva, ám mivel mérete nem túl nagy, s a pisztoly lényegében szinte pontosan a közepén, meglehetősen szembeötlően hever a felszínen, teljességgel érthetetlen, hogy miért nem fedezte még fel senki Goran Abramovicot megelőzően. Az osztott felvétel jobb oldalán a marsjáró eredeti felvételéből látunk részletet, alatta nagyítást, majd még lejjebb némi színkiemelést. Kétség nem férhet hozzá: ez egy pisztoly. Tisztán látható a markolat, a tár, az elsütőszerkezet. Fegyverszakértők bizonyára ránézésből fel is tudnák ismerni a típusát, gyártóját, és használatának időintervallumát. Milyen jó lenne, ha ez az ismeret is rendelkezésünkre állna! Megkockáztatom, talán egy Röhm marokfegyverről lehet szó, s mintha a közvetlen közelségében pár töltény is kivehető lenne.

Az osztott felvétel közepén földi megfelelőket láthatunk: egy régi pisztolyt, körülötte töltényhüvelyeket, alatta pedig egy töltényt is. Ám vajon ki lenne az, aki a Marson pisztollyal lövöldöz? Feltéve természetesen, hogy ezek a felvételek valóban a Marson készültek.

 

Újabb szkafanderes űrhajós a Marson!

Egy önmagát „Jackie”-nek nevező, egykori NASA alkalmazott, 2014. őszén, a Coast to Coast AM rádióműsorba betelefonálva azt állította, hogy a Viking marsszondák tevékenysége idején, 1979-ben, szkafanderbe öltözött embereket látott sétálgatni a Mars felszínén, összesen kettőt. Említést tett a NASA titkos emberes űrprogramjairól is. Az emlékezetes rádióműsor előtt, és azt követően viszont számos olyan felvétel került elő, ahol valóban emberek sétálgatnak a Marson, vagy éppen kutatnak, napoznak, pihennek, stb., viszont egyikük sem visel űrhajós öltözéket! Felmerül tehát a jogos kérdés: talán Jackie nem is földi embereket látott?

2. ábra. Átlagos emberi méretnél kisebb termetű űrhajós végez kutatómunkát szkafanderbe öltözve a Mars felszínén, egy alacsony dombhát takarásában. Öltözékének típusa ismeretlen a Földön.

A mellékelt felvételt a Curiosity marsjáró készítette Sol 370-kor, azaz 2013. augusztus 21-én. A felfedezés érdeme M. Iveyt illeti. Az eredeti felvétel bal széléről, annak közepéről származik a kinagyított részlet. Az osztott képen balról az eredeti felvételt, középen a színhelyes változatot, míg jobb oldalt némi további nagyítás és képfeldolgozás eredményét láthatjuk. Teljesen tisztán kivehető a normál emberi méretnél valamivel alacsonyabb (nő?) űrhajós, amint egy kisebb dombhát takarásában dolgozik. Karjával közvetlen kinyúlik maga elé, talán talajvizsgálatokat végez, testtartása kissé megdőlt. Kitűnően látható sisakja, annak elülső, üveggel fedett része, a sisak tarkórészén pedig az űrhajós hátán viselt tartályhoz vezető csőcsatlakozás, s a tartály egyes szerkezeti elemei. Ráadásul, ez a háti tartály, mintha az űrhajós dereka mellé is nyúlna. Ilyen szerkezeti megoldású űrruhát a Földön űrhajósok soha nem viseltek, és tervezés alatt sem áll! A Curiosity kamerája tehát nagy valószínűséggel ismét egy marslakót kapott lencsevégre. A NASA részéről két éve nem hajlandók megjegyzést fűzni a felvételhez…

 

 Egy kis marsi hüllőkert

A kitekintőt a Curiosity 1000MR0044… felvételével kezdjük. Annak középső részéből származik a bemutatott részlet, s ez a furcsa lény. Mintha valamiféle hosszúnyakú teknőst látnánk. A Földön is él hasonló, egészen pontosan Kínában, ám annak nyaka sokkal vastagabb és rövidebb. A bolygónkon jelenleg nem él és nem is élt pontosan ilyen állat, ez a körülmény viszont arra utal, ez a felvétel valóban a Marson készült. Az állat első két lábára ereszkedik, hosszú ormánya végén található fejével „körbenéz”. Páncélja szépen ívelt, szabályos. Az állat mérete – hosszú nyakát nem számítva – bő arasznyi lehet.

3. ábra. Hosszúnyakú teknős a Curiosity felvételén.

Hasonló családba tartozhat a következő lény is. Különlegessége a párhuzamosan barázdált, a nyaki részen erőteljesen megvastagodó teknője. Jól megfigyelhető hátsó, ásásra specializálódott lába, valamint előre meredő, figyelő tekintetű feje. Mérete már tekintélyesebb lehet, elérheti a közel fél méteres nagyságot. A kép eredeti katalógusszámát sajnos nem mellékelték a paranormal.about.com oldalon. Feltétlen megjegyzendő, ilyen lény sem él jelenleg a földön.

4.  ábra. Barázdált hátú teknős. Mérete akár a fél métert is elérheti!

Térjünk át egy kicsit a hüllők másik rendjére, a pikkelyes hüllőkére, s azon belül is a kígyókra. A Mars bolygón ugyanis kígyókkal is találkozhatunk. Mivel pedig nekik is táplálkozniuk kell, ezért nyilván, a Marson megtalálhatók azok a náluknál kisebb állatok, amelyek zsákmányállatul szolgálnak. De mivel azoknak is táplálkozniuk kell, a sor legvégén növényeket kell találnunk, hogy a teljes táplálkozási lánc létrejöhessen. Ha tehát a marsfelvételeken felbukkan egy élő állat – akadnak szép számmal! – mindig tudatában kell lennünk azzal, hogy egyedül nem létezhet, csupán egy teljes táplálkozási lánc egyik elemeként (Hacsak valamelyik űrbázisról ki nem szökött…). Ha pedig ezt végig gondoljuk, rögtön beláthatjuk, hogy a marsi élet igen gazdag és változatos. Mindez nem létezhetne kellően magas hőmérséklet, megfelelő légköri nyomás, illetve légköri- és talajvíz tartalom nélkül!

5.  ábra. Táplálkozó mérgeskígyó a Curiosity marsjáról felvételén.

A kígyó felfedezésének érdeme M. Iveyé. Segítségképpen beillesztette egy földi, éppen táplálkozó, igen hasonlatos példány képét. Tisztán látható a kígyó feje, méregfogai, bal szeme, illetve jobb szemének íve, orrnyílása, nagyra tátott szája, álkapcsának alsó része, bőrének mintázata, testének kissé megtört helyzete a talaj egyenetlensége miatt. És bizony, ott van a szájában a zsákmányállat is, még nem érkezte lenyelni teljes egészében. Tanulság: a Marson is érdemes a lábunk elé néznünk!

 

 26. 

 

Olyan hihetetlen mennyiségben érkeznek a Mars bolygó felszínéről az újabb és újabb felfedezések, hogy már a kutatók és a szakemberek számára is követhetetlenné váltak. Bár, soha sem szabad szemünk elől téveszteni azt a tényt, hogy a NASA a megtévesztés nagymestere, tehát a „marsi” felvételek akár Grönlandon, akár Arizonában is készülhettek. Ám, ez utóbbi esetben, meg kellene magyarázni azon élőlények, illetve maradványaik tömegét, melyek nem viselik magukon földi megfelelőik jellemzőit. Ismerkedjünk meg először két ilyen lelettel, utána pedig egy, már megszokott, a Földön is megtalálható fajjal. A NASA ezekben az esetekben sem érzi úgy, hogy meg kellene szólalnia. Persze, lehet, így járunk valamennyien jobban…

 

Farkos béka

A képet a Curiosity marsjáró készítette Sol 732-kor, a felvétel feldolgozása és a felfedezés Rami Bar Ilan érdeme, és még 2014. szeptember 9-re nyúlik vissza. A NASA a fotó nyilvánosságra hozatala előtt az általa „megszokássá” vált eljárást alkalmazta, a Mars valós színeit lebutította egységes homokszínné, minden más színárnyalatot törölve az eredeti, forrásként számító felvételről. Természetesen a színek hiányának betudhatóan, sokkal nehezebb felismernünk a számunkra megszokott hétköznapi dolgokat, tárgyakat, állatokat, és persze – végül és nem utolsó sorban – a növényeket!

1. ábra. A Curiosity marsjáró Sol 732- kor készült képén egy farkos béka látható. A körülötte található „homok” nagy valószínűséggel hamisítvány, az állatot övező vízfelületet kívánták ily módon eltűntetni. A hamisítás félresikeredett, a béka testének árnyékában jól látható a feje képének visszaverődése, továbbá a „homokfelületen” keresztül is látszó hátsó lába!

Ha bárki rápillant erre a felvételre, közte akár egy vidéken felnőtt óvodás, és megkérdezzük tőle, mit lát rajta, kapásból rávágja, hogy egy szép, nagy, megtermett békát! A kutató szakember ennél azért sokkal többet is el tud mondani. Mindenekelőtt azt, hogy a képen látható béka szemei meglehetősen furcsák, mintha apró kocsányon lógnának, s ez a körülmény mindenesetre legalábbis szokatlan. A fejformája rendben van, a háta viszont ugyancsak nem hétköznapi, kisebb-nagyobb barázdák húzódnak rajta végig hosszában.

Ha tovább vizsgáljuk jószágunkat, és mellső lábaira siklik tekintetünk, itt ismét olyan jellemző vonásra bukkanhatunk, amely a földi békák esetében nem fordul elő. A békánk mellső lába ugyanis jelentős mértékben megnyúlt, olybá tűnik, mintha „összehajtogatva” viselné, teste alatt, és első sorban ezek a mellső lábak szolgálnának számára „vadászfegyverként”, s nem pedig a villámgyorsan kiölthető és visszahúzható nyelve. Ha alaposan megnézzük ezt a mellső lábat, olybá tűnik, mint az imádkozó sáska első pár lába. Mindezek mellett és ellenére a béka feje alatt látható „valami”, inkább kisebb kövecskének tűnik, mint a béka szerves részének.

Most vessünk egy pillantást a béka hátsó lábára. Jó izmos, ezt ránézésre megállapíthatjuk. Viszont, a bal oldali lábfeje részben látható csak, félig elmerül a „homokban” (az idézőjel természetesen nem véletlen). A béka hátsó felén viszont közönséges farkat láthatunk. Ennek színe kissé más, mint a béka testének, de erre a jelenségre is megvan a lehetséges magyarázat. Tény, hogy a Földön is ismertek akár a sivatagi körülményeket is elviselni képes békák, a jellemző azonban mégsem ez. A békák vízhez kötött állatok, életciklusuk egy részét vízben töltik, nem az a jellemző rájuk, hogy a sivatagban bóklásszanak, ebihalként töltött életszakaszuk egyértelműen vízhez kötött.

Érdemes a felvételt még alaposabban megvizsgálni, és feltenni a kérdést, amit látunk az valóban homok, vagy csak NASA turpisság? Határozott meggyőződésem, hogy ez utóbbiról van szó. Ugyanis, jól láthatjuk a béka fejének árnyékát. Eddig rendben is van. Igen ám, csakhogy az árnyékon belül pedig a béka fejének visszatükröződését! Hogy is van ez? Miféle árnyék az, amelyik „tükröz”? Természetesen semmilyen. De akkor mi történt itt? A válasz igen egyszerű: a béka egy kicsiny pocsolya közepében egy kisebb kövön üldögél, prédaállatra lesve. A NASA azonban mégsem hagyhatta, hogy ezt mindenki és egyértelműen lássa és felismerje! Mit tettek hát? A vízfelületet eltüntették ezzel a homokszerű raszter-réteggel (egyik kedvenc hamisítási megoldásuk!), és így jött létre a látható kép. Emiatt ötlik szemünkbe a béka hátsó lábánál az „átlátszó” homok, merthogy a béka hátsó lába részben a víz alatt van, a raszter-réteg azonban ezt a látványt torzítja, és ugyanilyen torzulást szenved el a béka farka is, bár ez esetben csak színben és struktúrában.

Ha valaki jelen felvétel kissé tágabb környezetét is megvizsgálja, szép számmal találhat további példákat a homok „átlátszóságára”. Újabb NASA szemfényvesztés tehát. A NASA képhamisító számítógépes programjai igen sok mindent felismernek, mindenekelőtt a vízfelületeket, ám farkos békák - és még sok minden egyéb – azonosítására képtelenek. Szerencsénkre.

  

Sárkánycsontváz

A Curiosity marsjáró nevéhez fűződik a következő felvétel is. Sol 990-kor készítette. Az elemző és szerkesztő munka pedig Martine Graney műve. A képen mintha Középfölde valamelyik sárkányának csontváza heverne. Tökéletesen szabályos fej, a fej csúcsán valamiféle képződmény, bizonyára csontból, a szemek és az orrnyílások anatómiailag tökéletesen a megfelelő helyen vannak, a szem fölött látható két kisebb lyuk rendeltetése ismeretlen. A koponya hátsó része erős, jól kivehető. A test többi része már közel sincs ilyen jó állapotban. Ám tökéletesen látszik a hosszú gerincoszlop, s annak folytatása is, a hosszú farok. A csigolyákat akár egyenként meg lehetne számlálni, a felbontás lehetővé teszi. Ugyancsak jól látszanak a csigolyák részei is: a csigolya ívek és a tövisnyúlvány. A sárkány testének közelében nagyon furcsa képződmények és alakzatok láthatók, mintha egy további, ám kisebb sárkányfejet is láthatnánk, illetve valamiféle mesterséges szerkezeteket.

2.  ábra. Mintha valamelyik mesevilág lezuhant sárkányának képe jelenne meg előttünk ezen a Curiosity felvételen. Helyesebben inkább csak a csontváza.

 

Giliszta a Marson!

3. ábra. Marsigiliszta hűsöl egy kisebb kő árnyékában. Bizonyára a nem sokkal korábban bekövetkezett zápor tekintélyes vízmennyisége üldözte ki a talaj felszíne alól.

Továbbra is a Curiosity felvételei között tallózunk, s a bemutatásra kerülő felfedezés ezúttal Szabolics Lacinak köszönhető. Hatalmas panoráma-felvételeket elemezve bukkant rá erre a gilisztára, és rögtön – összehasonlításképpen – mellé is tett egy földi megfelelőt. Meggyőződésem, hogy a helyzet jelen esetben is egyértelmű és vitathatatlan. A giliszta teste mindkét végén elkeskenyedik, tisztán kivehetően látszik testének tökéletesen szabályos szelvényezettsége, a szaporítószerve, a nyereg is jól látható, kissé pirosas árnyalatú.

A giliszta teste tökéletes hengert formál, tehát szó sincs róla, hogy szegény pára elpusztult és kiszáradt volna. Nagyon is él, szépen kifejlett példány, testével részben a szikla árnyékába húzódva a napsütés elöl. Igen ám, de van még itt valami nagyon fontos dolog! A giliszta csak akkor jön ki a föld felszíne alól, ha olyan mennyiségű csapadék esett, ami talajt teljesen átáztatva megakadályozza a gilisztát bőrlégzésének folytatásában. A megfulladás elől menekül tehát, ezért mászik elő. Mindez azt jelenti, hogy a Marson, legalábbis a giliszta testének közvetlen környezetében, akkora eső volt, hogy a talaj teljes mértékben telítődött vízzel, emiatt pedig a gilisztánk kénytelen-kelletlen elhagyta életterét, és a Curiosity lencséjének útját keresztezte.

Több fontos következtetés adódik. Itt van mindjárt az első, a nagymennyiségű, folyékony csapadék jelenléte; 2. a csapadék folyékony formában beszivárog a talajba és ott is folyékony halmazállapotú marad (a Marson tehát jóval magasabb a hőmérséklet és a nyomás, mint amennyit a NASA kíván velünk elhitetni!...); 3. a talajban talaj-lazító és/vagy humuszkeltő állatok élnek (hiszen egyetlen állat sem létezik önmagában, valamelyik fontos elemét képezi a táplálékláncnak); 4. amennyiben a talaj humuszos jellegű (márpedig az, mert ha nem volna, a marsigiliszta sem élne meg benne), ez esetben szükségszerű növényzetnek a létezése is, a vele együtt megjelenő teljes gomba- és baktérium népségekkel.

Összefoglalva, csupán ez az egyetlen felvétel a marsigilisztáról cáfolhatatlan erejű bizonyítékkal szolgál a marsi állat- és növényvilág létezésére, az emlősöktől a növényeken és a gombákon át a baktériumokig. Még hogy csontszáraz, rettenetesen hideg, az élőlények számára gyilkos tulajdonságú légkörrel jellemezhető égitest lenne a Mars! Komolytalan és valótlan NASA állítás.

 

27.

 

Aki már hosszabb ideje követi a NASA tevékenységét, pontosan tudja, hogy az újabb és újabb „szenzációs bejelentések” mögött lényegében semmi lényeges tartalom nincs. Semmi új. Szenzáció pedig főleg nem. A hírszolgálatok napokon át igyekeztek felkorbácsolni a közvélemény érdeklődését a Marsra vonatkozó, szeptember végére időzített, az Interneten élőben is közvetített sajtótájékoztatóval, amiből az derült ki, a Marson jelenleg is folyékony víz van. Az a NASA reklámgyártóit csöppet sem zavarta, hogy ezt már ők maguk is tizenéve lényegében beismerték, a kutatók pedig körülbelül 40 éve tudják, a Viking űrszondák 1976-ban kezdődő programja óta. Akkor hát mire volt jó ez az egész kampány? Talán annak elkenésére, hogy a NASA az új űrhajóját talán 2023-ban végre képes lesz felbocsátani - pilóták nélkül természetesen!... – azaz 20 évvel azután, hogy a fejlesztését elkezdték, és ráköltöttek úgy 20-25 milliárd dollárt. A semmire. Jelen írásunkban – is – a Mars bolygó valóban szenzációs kutatási eredményeiből ismertetünk, melyekkel kapcsolatban a NASA mélyen hallgat.

 

Bomba a Marson

Ezúttal nem a hír a „bomba”, hanem az, amiről szól. Miközben a NASA „szenzációként” tálalja a Marson napjainkban is megtalálható folyékony víz jelenlétét, a bolygót járó űrszondák ténylegesen ontják a rendkívüli felfedezéseket, napról napra, tucatjával. Amikor az első vízfolyásokat úgy negyven évvel ezelőtt felfedezték a Viking űrszondák felvételein, a NASA igyekezett úgy beállítani, hogy a képeken széndioxid-patakokat látunk. Annyi tudományos ismeretet sem feltételezve a nagyközönségtől, amivel már egy 7-es diáknak rendelkeznie kellene, miszerint, a széndioxid csak extrém nyomás- és hőmérsékleti körülmények között lehet folyékony, a Mars pedig nagyon nem számít ilyennek.

A NASA sajtóreferenseit az sem zavarja, hogy a marsi sarkvidékeken rendszeresen a tavaszi áradások, időszakos folyók keletkeznek az évszakok változása miatt, s kisebb-nagyobb tavak alakulnak ki. Egyes területeket rendre eső öntözi, s a visszamaradó pocsolyák felismerhetőségét aztán igyekeznek is nagy sebesen eltüntetni. Persze, eközben hibáznak, mert hiszen „átlátszó homokot” a természet ugye nem szokott produkálni (legfeljebb különleges körülmények között, s ez az üveg!), s ha mégis ilyesmit látunk, akkor máris lebuktak - a félrevezető taktikáikkal együtt.

1. ábra. A Curiosity Sol 778-kor készített felvételén látható repülőbomba. A kioldószerkezet még ép, a vezérsíkok sérültek.

Az elsőként tárgyalandó felvételről „csak” a színeket száműzték, és némi maszatolást alkalmaztak. A Curiosity marsjáró Sol 778-kor készült fotóján ugyanis nem mást, mint egy repülőbombát láthatunk. A felfedezés Rami Bar Ilan nevéhez fűződik.

A kép „természetesen” életlen. A bombatest egy szabályosnak tűnő tárgy mellett hever. Láthatóan, nem robbant fel. Tisztán kivehetőek a pontos zuhanását lehetővé tevő vezérsíkok, bár ezek részben megsérültek a becsapódáskor. A bomba törzse nem teljesen sima, ismeretlen célú kidudorodások találhatók rajta. A szerkezet két felét pántok kötik össze, ezek is jól kivehetőek. A bomba orrán az ütőszerkezet még ép. Talán nem volt élesítve. Ki tudja? A bomba fölött is mesterségesnek tűnő tárgyak láthatók, kiugranak formájukkal a szomszédságukból, azaz „környezet-idegenek”. Rendeltetésük ismeretlen. A bomba mérete körülbelül fél méteres lehet.

Természetesen a puszta léte, azaz ott-léte számos kérdést vet fel: hogy került oda? Ki vetette be? Ki ellen, milyen repülőgépről? Mikor? Honnan indult a repülő? Ki vezette? Stb. stb. Ezek számítanak valódi kérdéseknek, ezekre szeretnénk igaz válaszokat kapni, és nem 40 éves ismert tényeket reklámkampányszerűen, mint „szenzációs bejelentést” hallgatni.

 

I. Világháborús tank a Marson

A légvédelmi ágyú, a pisztoly, a bomba, s egyéb fegyverek sorába illik egy – a Curiosity marsjáró által - nemrég felfedezett újabb, ezúttal egy I. világháborús jellegű tank! A felvétel ugyancsak színeitől megfosztott, életlen, és még elmaszatolt is. A szokásos tehát. Ehhez a képhez sem lehet sokat mellébeszélni. Tisztán különválik a tank alsó és felső része. Jól látható a lövegcsöve, még a lyuk is benne. A cső töve kissé sérültnek tűnik. Ahogy a tank jobb oldalának alsó része is. A bal oldali lánctalp meglehetősen élesen és tisztán jelenik meg, ahogy a tank hasát védő páncélzat is. A jobb oldali lánctalp összeroskadt, megsérült, a tank jobb hátsó része kissé megroggyant. A szerkezet a földi méreteknél kisebb, arányait azonban jól tartja. Különbségek is vannak azért a földi szerkezetekhez képest. Ennek a tanknak a lövegtornya merev, nem elforgatható. A tank tehát abba az irányba tud lőni, amerre az orra áll. A cső alatt húzódó keskeny árnyék akár ablak és célzó rés is lehet. Nem kivehető. Talán a marsi törpék háborúztak egymással egykoron? Vagy csak egy gyermekjátékot láthatunk valahol az arizonai sivatagban lefényképezve? A NASA erre sem válaszol.

2. ábra. Lánctalpas harckocsi a Marson. Lövegállása nem forgatható, merev. A bal oldali lánctalp még ép, a jobb oldali kissé sérült, miként a tank hátsó része is.

 

Bunkerbejárat vagy repülő csészealj?

A marsi robotok mellett kissé háttérbe szorultak a Mars körül keringő űrszondák. Pedig van még mit kutatni a pl. a Mars Global Surveyor felvételein is. Habár természetesen ezek is átesnek a szokásos elszíntelenítésen és elmaszatoláson. Szerencsére olykor a cenzorok is alszanak, vagy figyelmetlenek, miként az történt az M-1800558 jelű gigapan felvétel esetében. Persze, azon is el lehet gondolkodni, hogy az ilyen és hasonló felvételeket szándékosan „szivárogtatják ki”, felkínálják a lehetőséget a kutatóknak, hogy felfedezhessenek a Marson különféle dolgokat, sőt, ezzel a módszerrel lényegében irányíthatják is a felfedezéseket, hogy aztán ők a háttérben maradva, olykor-olykor bejelentsenek valami „szenzációsat”, ami aztán persze már évtizedekkel korábbról is ismert. A NASA-t ismerve, valamennyire belülről is, ez utóbbi feltételezés meglehetősen valószínűtlennek tűnik.

A gigapan felvétel egy kis részletét láthatjuk a mellékelt képen. A teljes felvétel 23.4 x 3 kilométeres területet mutat be. Nagyfelbontású képről van szó. A színkiemeléssel is megjelölt objektum átmérője kb. 150 méter, a magassága 40-50. Meglehetősen nagy tehát. A kép alapján nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy vajon a hegyoldalba fúródott repülő csészealjat láthatunk. Vagy egy felszín alatt rejtőző bázis bejáratát.

3.  ábra. Repülő csészealj, vagy felszín alatti bázishoz lejárat? A csillogó, bizonyára fémből készült objektum tekintélyes méretű.

A teljes képet ha megvizsgáljuk, mindenféle kaotikus objektumot láthatunk rajta, apróra töredezett hegyoldalakat, kisebb-nagyobb vízfolyásokat ,gleccsereket, jégfoltokat, hasonlókat. A következtetés tehát adódik: jelentős talajformáló erők hatottak és hatnak a környéken. Nem lehet tehát eldönteni, hogy geológia erők mostak ki a hegyoldalból egy ősidők óta ott heverő csészealjat, vagy valakik – a nem túl távoli múltban – éppen ide építették bázisuk bejáratát, hogy az jól megközelíthető legyen, de más okból is, hiszen innen az egész terület is kitűnően belátható.

Azt is észre kell venni, hogy ennek a bizonyos objektumnak a teteje és az alsó része rendkívül erőteljesen csillog. Szükségképpen: új és tiszta felülettel van dolgunk. A csillogás jelentős mértékéből pedig az anyagára tudunk következtetni, ami nem lehet más, mint fém. A felfedezés érdeme Neville Thompsoné. Milyen szép is lenne, ha a NASA pl. erről a felvételről beszélne, és mutatná be színesben, nagyfelbontású felvételeken, mi is ez az objektum valójában. Talán végre ők is egyszer felhagynak majd a „szélfútta szikla”, és hasonló idétlenségekkel. Ehhez persze az is kell, hogy éles szemű kutatók folyamatosan szembesítsék a NASA-t az űrhivatal által elhallgatott, eltitkolt, lehazudott valósággal. Szerencsére, egyre több ilyen kutató van. A helyzet tehát reményt keltő.

4. ábra. A csészealj/bunkerbejárat színkiemeléssel. A tökéletesen szabályos forma mesterséges alkotás.

 

28.

A Marson legalább négyféle embertípus él. elsősorban testméret szerint különböznek. vannak arasznyiak, nagyjából félméteresek, átlagos földi ember méretűek és valamivel magasabbak is. Ezenkívül más eltérések is lehetnek, hiszen a többségüket ugyan szkafander vagy bármiféle védőöltözet nélkül láthatjuk, olyan felvételek is rendelkezésünkre állnak, amikor - a nyilvánvalóan emberi jellegű lény - űrruhát viselve végez kutatásokat.

Ház a Marson

A marslakók lakóhelzéről, közlekedési eszközeiről még keveset tudunk, ám az ismereteink naponta bővülnek, olykor igazán fantasztikusnak számító felfedezésekkel is. marslakók otthonául(?) az eddigiek során robosztus bunkereket, barlangokat sikerült találni - a legtöbb esetben. Felbukkantak piramisok is, ezek rendeltetése azonban még nem teljesen világos. Most azonban sikerült megtalálni az első családi otthont! Rob Hoeksema szorgalmas kutatómunkájának köszönhető az elemzés tárgyát képező felvétel, s persze a MER marsjáró robotoknak.

A szigorúan fekete-fehér felvétel (csapnivaló felbontású!) közepe táján világos színű, nyeregtetős házat láthatunk. A felvételt jelentős (80%-os( mértékben ki kellett világosítani, az eredeti ugyanis a kritikán aluli minőség mellett ráadásul még szinte fekete is volt. A legtöbb ember az ilyen képeken egész egyszerűen átlép, „túlexponált”, gondolhatja, és semmi érdemes vagy említésre méltó nincs rajta. Az alaposabb szemlélők az ilyen képeket sem lépik át, hanem igyekeznek valamilyen képfeldolgozási technikát alkalmazni, a még megmaradt ismeretek kinyerése céljából.

Bevett gyakorlat a marsjárók felvételei kapcsán – is –, hogy nincs szinte semmiféle viszonyítási alapunk sem a képeken látható objektumok helyes léptékének megállapításához. A jelen esetben is ez a helyzet, a MER szonda felvétele kapcsán. A „puszta közepén” nyeregtetős házat láthatunk. A pontos méretet szinte lehetetlen megállapítani, inkább csak becslésre vagyunk kénytelenek hagyatkozni, amikor úgy ítéljük meg, hogy a normál emberi léptéknél valamivel kisebb.

1. ábra. a MER marsjáró felvételén nyeregtetős ház, ablakokkal, ajtóval, terasszal.

Környezetéből kiugrik, nem látható semmiféle "csatlakozó tárgy", bármi - legalábbis a felvétel minősége nem teszi ezt lehetővé, hogy felismerjük, ha van ilyen. a nyeregtető szabályos, teljes mértékben szimmetrikus. A ház ormán mintha valamiféle tárgy/címer lenne. A tető szélén ereszcsatornához hasonló szerkezet veheti ki. Mi más lenne? (A Marson tehát eső esik!). A ház homlokzatán két, sötét színű ablak, köztük kétszárnyas ajtó, előtte mintha tornác húzódna. a ház előtt - vélhetően - további mesterséges létesítmények vannak, közte egy ugyancsak nyeregtetős melléképület (jobbra), s valamiféle kerítés, vagy legalábbis annak egy részlete. Az eredeti felvételen, a háztól távolabb, jobbra a hegyoldalon, mintha egy rommezőt látnánk, falmaradványokkal. A MER űrszonda "természetesen" nem vizsgálta meg az objektumot közelebbről, vagy csak mi nem tudunk róla...

2. ábra. Erős nagyítás mellett a ház ormán található tárgy képe is felsejlik.

 

Épületrom a Marson

A következő képen már nem házat látunk, hanem csupán annak a romját. A felfedezés Neville Thompson nevéhez köthető, aki az MSL 1082 M-100 gigapan felvételt elemezte. Jól látható, hogy az épület első fele szabályosan eltűnt. Vagy robbanás szakította le, vagy földrengés/fölcsuszamlás. A falak árván meredeznek, az épület szerkezeti elemei jól kivehetők. Sőt, az előtérben valószínűleg a ház alapjait látjuk, a talaj elegyengetett. A felszíni sziklaréteget elsimították az építkezés megkezdése előtt. Az épület oldalain mintha egy-egy szárny lett volna, a jobb oldali teljesen eltűnt, a bal oldali csak részben. Az épület fölött kupolaszerkezet bontakozik ki a szemünk előtt. Számos részre tagozódik, ezek vagy szerkezeti elemek, vagy valamilyen funkciót betöltő helyiségek. Háttérben egy hegyvonulat, bár ha a hegylánc és az égboltozat határát megvizsgáljuk, könnyedén megállapítható, hogy valami nem stimmel. A „képfeldolgozás” során ezen a vonalon bizony beavatkozások történtek. Talán nem is az épületrom volt a lényeg, hanem valami más.

3. ábra. Romos épület, a szerkezeti elemek részben még állnak.

 

Motoros emberke a Marson

Akár ház, akár bunker, akár barlang, mindenféleképpen kell valamiféle közlekedési eszköz. Számos lezuhant roncs, használhatatlan – egykor valamiféle jármű volt – fémdarab található a Marson szerte. Most azonban két működő, és nem a levegőben tartózkodó járművet sikerült felfedezni. Az első egy motoros, kb. 20 cm magas lehet. A motorja első kereke kisebb és tömör, a hátsó küllős. Szépen látszik a hátsó kerékagy is. Az első villa fölött, középen, lámpa. Mindkét keréken sárhányó. A motoros a megfelelő testtartásban irányítja járművét, fejét sapka vagy sisak, rövidujjú pólót visel, hosszú nadrágot. „Vitának helye nincs” – szokták mondani és valóban így is van.

Mögötte barlangnyílás. Onnan jött, vagy oda tart. persze, az sem elképzelhetetlen, hogy a Curiosity marsjárót szeretné alaposabban megvizsgálni. Egészen körelről – ugyanis legfeljebb néhány méterre lehet tőle! A motoros háta mögött sziklafaragvány, emberi arcot ábrázol. Jellegzetes arc, hosszú, vastag orr, majdnem eléri a szájvonalat. a szemek kétoldalt szimmetrikusan helyezkednek el, a homlok szinte lapos, keskeny, a hajvonal nem sokkal a szemek fölött kezdődik. Az alak szakállt visel.

A motoros fejénél másik arc, kisebb és nehezebben kivehető. A motoros felé néz. Orra tömpe és kerek, szemei mélyen ülnek, homloka magas, arccsontja széles. Ugyancsak tipikus jellemvonások. A Marson megfigyelhető, hogy az adott civilizáció, tagjainak jellegzetes arcképével jelzi, az a terület hozzá tartozik. Szinte minden esetben megfigyelhető ez. Mintegy „határkövek” mutatják a terület urát. Itt sincs ez másként. Ami szokatlan, hogy két ennyire különböző arcot láthatunk. (A felfedező: Szabolics László.)

4. ábra. Motoros törpe, mögötte sziklába faragott emberfejek és barlangbejárat.

 

Személyautó a Marson

A motoros mellett számos további felszíni közlekedési eszközt sikerült már felfedezni, a képek minősége azonban természetesen rendkívül gyenge. Ezért is vártuk, hogy bizonyító erővel rendelkező járműre találjon valaki. Az előbb bemutatott motoros – egyértelmű. Az egyik előző beszámolóban leírt tank sem hagy semmi kétséget maga után. A fotókon megjelennek kamionok, vonatok, buszok, teherautók, stb. jelen írásban egy terepjárót választottunk.

A felfedező Billy Carson, a felvétel archívumszáma MSL-1082 gigapan. A gépkocsi mérete ismét nem adható emg pontosan, nincs viszonyítási alap. Arányai azonban tökéletesen megfelelnek egy földi járműnek, bár kissé tömzsi, de nem kiugró módon. Talán kicsit szokatlannak tűnhetnek sárga dísztárcsái, de végül is elmegy. A lámpája ugyancsak sárga, mivel pedig a fény hátulról érkezik, láthatóan be is van kapcsolva. A jármű típusa kombi, azaz orrmotoros. Az üvegeken oldalsó merevítő nincs. Sofőr vagy utasok nem láthatók benne. Ám mivel a lámpája bekapcsolt állapotban van, biztosak lehetünk benne, hogy a gépjármű a felvétel készítésének idején üzemelt, s abban is, valószínűleg emberek működtették, akármekkorák legyenek is. Láthatóan számos érdeklődője akad a Curiositynek.

5. ábra. Kombi típusú terepjáró, dísztárcsái, lámpájának sárga fénye jól kivehető.

 

29.

Mind több és több adat és fénykép jelenik meg az Interneten, a Mars körül keringő űrszondák és a felszínén tevékenykedő robotszondák archívumában, a Marson a közelmúltban bevetett atomfegyverek pusztításának következményeiről. Az elmúlt években amatőrcsillagászoknak több ízben is sikerült a távcsöveikkel lefotózni a Mars légköre fölé emelkedő gigászi felhőalakzatokat. Mindezekről az Ufómagazin hasábjain is lehetett olvasni. Legutóbb azonban a Mars körül keringő indiai űrszonda egy atombomba robbanását is megörökítette! Más kérdés, hogy az űrszonda hivatalos honlapjáról a felvétel néhány napon belül eltűnt, de az ilyesmi általában így szokott történni…

 

Az ISRO, azaz az Indiai Űrkutatási Szervezet olykor a Mars bolygót színhelyesen mutató felvételeket is közzétesz, habár rendkívül ritkán. Így történt ez abban a néhány napban, amikor az általuk gyártott Mangalyaan űrszonda 2014. szeptember 24-én marskörüli pályára állt. Néhány nappal később az ISRO és a NASA megállapodást kötött egymással, innentől kezdve jóformán egyetlen egy újabb felvételt sem láthattunk az űrszonda részéről, egy teljes éven át, legfeljebb szórványosan, ám azok is el-eltünedeztek.

1. ábra. Az Indiai Mangalayaan űrszonda felvétele a Marsról. Jól látható a sűrű felhőzet és a Phobos hold. Nyoma sincs a vörös színnek…

Szerencsére mára már százezres nagyságrendű azoknak a kutatóknak a száma, akik rendszeresen követik a Marsra vonatkozó híreket, lementik az éppen megjelenő felvételeket, igen korszerű technikával és fejlett programokkal elemzik a hivatalos archívumokba éppen feltöltött képeket, és bizony gyorsan le is mentik azokat, mielőtt „véletlenül” elérhetetlenekké válnának. Ekképpen került az éles szemű kutatók figyelme központjába a Valles Marineris térségében végrehajtott nukleáris robbanást ábrázoló felvétel.

A Mars hatalmas repedésvölgye az egyenlítő közelében húzódik, 4500 km hosszú, átlagosan 50-200 km széles, és helyenként a 10 km-t is meghaladja a mélysége. A nyugati, azaz a gigászi pajzsvulkánok felől eső végén található az Oudemans-kráter. E fölött alakult ki a nukleáris robbanások alkalmával megfigyelhető jellegzetes gombafelhő. Minő „véletlen”, az indiai mars-szonda a sajátságos alakzat kialakulásának néhány perce alatt éppen azt a területet fotózta… Közbevetőleg feltétlen meg kell jegyezni egy aggályos dolgot: ha a Mars légköre a földi légkör sűrűségének csupán egyetlen százaléka, akkor miként alakulhat ki egyáltalán ilyen gombafelhő?...

2. ábra. A Naprendszer leghatalmasabb repedésvölgye, a Valles Marineris. Kb. 4500 km hosszú, a legszélesebb pontja eléri a 600 km-t.

Lehet természetesen próbálkozni mindenféle magyarázattal, kisbolygó-becsapódásról, vulkanikus működésről, viharfelhőről meg egyebekről, ám ezek a magyarázatok puszta próbálkozások maradnak, ugyanis egyik esetben sem jön létre hasonló képződmény.

Dr. John Brandenburg: „Planetáris nukleáris mészárlás felfedezése” – című könyvében azt állítja, a marslakók azok, akik egymással hadakoztak. Az egykori nukleáris robbantások tényét a Marsot kutató űrszondák és robotjárművek izotópméréseire alapozza. Igen ám, de hatalmas gázfelhőket csupán két évvel ezelőtt fedezték fel amatőrcsillagászok, a szóban forgó gombafelhőt pedig mindösszesen egy évvel ezelőtt (2014. októberében) fényképezte le a Mangalyaan űrszonda. A nukleáris robbanások tehát egyáltalán nem ősiek, annyira nem, hogy napjainkban is atomtámadások érik a marsi civilizációkat. A többszörösen és több tudományterület által igazolt nukleáris robbantások ténye meglehetősen ellentmond a NASA marsi élettel kapcsolatos felfogásának.

Bár, természetesen az is lehetséges megközelítés, ha megkérdezzük őket, van-e élet a Marson, akkor a felelet a részükről a következőképen hangzik: most már nincs… De azért reménykedjünk. Mégsem sikerült teljesen alapos munkát végezniük.

Mit gondol ezekről a dolgokról az „UFO-megfigyelések Fokvárosa” nevű youtube-csatorna szerkesztője? Idézzük: „Több száz épület romjait ismerjük a NASA panoráma-felvételei nyomán. Mi történt a Marson? Nukleáris háború, vagy kisbolygó-becsapódás? Tény, hogy elszórtan a Marson számos, jelenleg is működő, emberlakta telep található.”

3. ábra. Atomrobbanás jellegzetes gombafelhője a Valles Marineris nyugati végénél, az Oudemans-kráter felett. A gombafelhő magassága – köszönhetően a kisebb tömegvonzásnak és légköri sűrűségnek – 100 kilométer is meghaladó magasságba tör!

Robin Collins, az „Űrhajósok népesítették be a Földet?” – című könyv szerzője a következőképpen vélekedik: „Nehéz elképzelni, hogy háborús céllal végrehajtott atomrobbanások történtek volna a Marson. Sokkal inkább valószínű, hogy valami tereprendezési célja lehetett az ott lakóknak. E robbanások egyúttal bizonyítékul is szolgálnak a Mars intelligens lakosainak létezése mellett.”

Zárójeles megjegyzés: Elon Musk, a SpaceX Vállalat igazgatója, ugyancsak atombombák felhasználása által tenné a marsi klímát barátságosabbá. (Talán már meg is kezdte?...) Az igazsághoz hozzátartozik, már korábban is voltak ilyen elképzelések.

A fenti két szerző gondolatait akár „összeesküvés-elméletnek” is lehetne nevezni. (Habár, nem derül ki azok részéről, akik folyamatosan a fenti jelzővel illetnek minden titkos programot, hogy a megcáfolhatatlan tények, mióta képezik az „elmélet” kategóriáját?... Miként az sem, hogy ki esküszik össze kivel?) John Brandenburg azonban plazmafizikus, professzori fokozatát a kaliforniai Davis Egyetemen kapta. A témában könyvet is írt, melyben felteszi a kérdést: „Meggyilkolták a marslakókat?”. A Supreme Master Television riporterének kérdésére elmondta, hogy a Marson két emberi civilizáció élt, a Cydonia és az Utópia. Nagyjából az egyiptomi kor emberének technikai szintjén. Mi történt velük? Atomfegyverekkel végeztek tagjaikkal?

Az említett TV-riport négy évvel ezelőtt készült. Az azóta eltelt időszakban Brandenburg professzor meggyőződése tovább erősödött a szándékosan kiváltott nukleáris robbantásokkal kapcsolatban, hiszen „sikerült megtalálnom azokat a nyomelemeket, melyeket atomfegyverek robbanását követően lehet kimutatni.” Elemző munkájáról a Kozmológiai Magazin és a Kozmikus Részecskefizika – című lapok is beszámoltak. (Ugyanezekben a lapokban írta le szakértő álláspontját azzal kapcsolatban is, hogy az ősrobbanás csupán illúzió.) Idézzük őt: „A xenon-129 jelenléte a légkörben, a kripton-80 nyomai, valamint a kimutatott urán- és tórium többlet a Mars felszínén – összevetve ezeket az arányokat a meteoritok összetételével -, mely tudományos tényt először az oroszok mutatták ki, majd később az amerikai Mars Odyssey gammadetektorai, azt jelenti, hogy a Mars felszíne nyilvánvalóan rendkívül erős rádiósugárzásnak volt kitéve, ez az esemény az okozója a megfigyelt eltéréseknek. A felszín nagy területeit érintette, vékony rétegben, a felszínhez közeli talajrétegekben azonban nem találjuk ilyen eltérések nyomát. Ezeket a jelenségeket a Mars légkörében a múltban végrehajtott két, hatalmas nukleáris robbantással magyarázhatjuk”.

4. ábra.  A jellegzetes gombafelhő kinagyítva. Jól látható az Oudemans-kráter pereme, a gomba „törzse”, azaz a nagy sebességgel feláramló anyagfelhő, a gomba „kalapja”, és mindezeknek a vetett árnyéka is.

A professzor nem tért ki arra, hogy ez a múlt, mennyire régi. A legfrissebb ismeretek fényében valószínűleg át kell értékelnie a robbanások darabszámára vonatkozó következtetéseit is.

A NASA részéről történtek ugyan próbálkozások az eset megmagyarázására, miszerint a bolygó közelében 2014. október 19-én elhaladt Siding Spring üstökös leszakadt darabja csapódott volna be. Később aztán gyorsan elhallgattak, mert még szakértő szem sem kell hozzá, hogy valaki könnyedén meg tudjon különböztetni egy nukleáris robbanás gombafelhőjét egy kisbolygó-becsapódás robbanás-felhőjétől. Garry McKinnon – az Egyesült Államok kormánya részéről halálra keresett számítógép-hacker – 2002-ben feltörte a NASA számítógépeit, és egyértelmű bizonyítékokat talált különböző titkos űrprogramokra vonatkozóan.

Amíg azonban az űrkutatás és űrhajózás nem lesz jelentősen olcsóbb, nem indul a világűr felkutatására számos magánszervezet, addig ki vagyunk szolgáltatva a hivatalos álláspontoknak és a szándékos félrevezetéseknek, s csak akkor bukkanhatunk rá az igazság morzsáira, ha hibáznak. Szerencsére megteszik. Reméljük, és bízunk benne, hogy az elhallgatás időszaka mihamarabb véget ér, s ha nem is a teljes igazság, de legalább tekintélyes része, kiderül a Marssal kapcsolatban – is.

5.    ábra. A Mars egyik romvidékének, valamint az atomtámadást elszenvedett Hirosimának az összevetése.

 

30.

 

A kutatókban folyton jelen van a kétség, vajon a hivatalos archívumokban fellelhető marsfelvételek tényleg a Marson készültek? Habár valamennyi fotó súlyos hamisításon esik át, mégis rendre előkerülnek általuk olyan roncsok, tárgyak, fosszíliák, élőlények, stb. melyek a mérleg nyelvét inkább a marsi helyszín javára billentik. Ismerkedjünk meg most ismét néhány érdekes felvétellel.

 

Rosette-i kő a Marson

A feliratos kövek nem mennek a Marson ritkaság számba, ám az eddig talált leleteken általában egyetlen szám- vagy írásjegy található, esetleg valamiféle jel vagy jelzés. Ilyenkor a kutató nincs könnyű helyzetben, hiszen az Apolló holdcsalás ismeretében igen csak megnehezül a dolga. Az Apolló esetében ugyanis Stanley Kubrick számolatlan esetben használt stúdiófelvételeket, ehhez nagy gyakorlatot szerzett az 1968-ban általa rendezett 2001. Űrodüsszeia című film kapcsán. A dátum nagyon fontos! A film csupán egyetlen évvel előzte meg az Apolló-11 „holdraszállását”, tehát a díszletek és a technika rendelkezésre állt. Fel is használták őket természetesen, miként a különböző sivatagokban kialakított „holdterepet” is, s néhány, űrszondák által készített valódi holdfelvételt. Ez utóbbiak segítségével főleg montázsokat készítettek.

Amikor tehát a Marson feliratos köveket találunk, rendkívüli óvatossággal kell eljárnunk, mert igen könnyen válhatunk átverés áldozataivá! Miként azt az Apolló holdcsalás esetében megtudtuk, a díszletesek előszeretettel helyeztek el jelzéseket – elsősorban betűket és számokat – egyes köveken, vagy kőutánzatokon, hogy a megfelelő pontra helyezzék őket. Amikor aztán figyelmetlenségből ilyen jelzések mégis lencsevégre kerültek, azt próbálták elhitetni a nyilvánossággal, hogy azok a jelzések a filmszalagon vannak, véletlen odakerült hajszálak, vagy porszemek, stb., szó sincs arról, hogy a jelek magukon a köveken lennének. Voltak szép számmal, akik ezeket a magyarázatokat el is hitték. Ahogy még ma is vannak.

1.    ábra. Feliratos kő a Mars felszínén. Vajon ki készíthette, mikor, milyen célból, és mit jelentenek a jelek?

Ha azonban egy jóval összetettebb ábrát találunk, a helyzet máris egyértelműbb lehet. A felfedezés Billy Carson nevéhez köthető, A Curiosity egyik gigapans felvételéről van szó, az MSL 1155 M-100 SE-S 181426 jelzésűről.

A szóban forgó kép csak úgy nyüzsög a látványosnál látványosabb hamisítási beavatkozásoktól, ez az egy kő, s néhány kisebb másik, valahogy megmenekült. A szikladarab felszíne egyenetlen, ez megnehezíthette a rajzoló dolgát. Természetes repedéseket is tartalmaz, ez pedig a mi dolgunkat nehezíti meg, hiszen nem könnyű eldönteni, vajon részét képezik-e az ábráknak - s ha igen, mely esetben -, vagy sem.

Jó lenne, ha valakinek sikerülne az ábrák megfejtése. A munkát nehezíti, hogy ahány tudományterület, annyiféle értelmezés képzelhető el. A bal felső ábra ugyanúgy lehet hélium-molekula, mint a Mars két holdja. Vagy sok minden más. A feladat tehát adott.

 

Csigakövület

Abban már semmi meglepő sincs, ha a marsfotókon különböző kövületekre bukkanunk. Jelen esetben egy nautilusz csigáéra. Egészen pontosan: csigaházas polipéra. A Földön már csak néhány fajuk él, mindösszesen hét. Hajdan gigászi példányaik is benépesítették a világtengereket. Jelen esetben a leletet az teszi érdekessé, hogy az állat külső mészvázat termel, ehhez természetesen alapanyag is szükséges! És természetesen tengervíz.

2.    ábra. Nautilusz csiga maradványai egy marsi kőzetben. Az állat tpusi tengerekben él, 500 méteres vízmélységben.

Az érdekesség most következik. Mészvázas állatok fosszíliái az esetek túlnyomó többségében mészkőben jelennek meg, révén, hogy az ilyen állatok házai alkotják elsősorban a mészkövet. Következésképpen: a Marson található mészkő! (A NASA mintha „elfelejtett” volna beszámolni erről a „mellékes körülményről”.) Ha pedig található mészkő, akkor egykor tengerek is voltak. Nagyon hosszú időn át, hiszen tömeges mennyiségű mészvázas állat elpusztulása szükséges ahhoz, hogy maradványaikból kőzetek jöjjenek létre. Tény, ilyen leletek olykor homokkőben is előfordulhatnak. Az út ez esetben is hasonló, ahhoz pedig nagymennyiségű homok kell. No, nem sivatagi homok, merthogy ott nem igazán élnek meg a csigaházas polipok.

A nautilusz csiga házának maradványa 10-15 cm-es lehet. Nagyon szépen és tisztán látszik tagoltsága. Egy-egy „íz” egy-egy kamrácskát jelent, az állat növekedésével ezek lezárulnak, mindig csak a legnagyobb kamrácskában él. Ami pedig a legfontosabb: életteréül a trópusi tengerek szolgálnak, s azon belül is az 500 méteres vízmélység! Éjszaka táplálkozik, akkor jön csak közelebb a felszínhez. Nehéz lenne mindezt kimagyarázni a NASA-nak. Inkább hallgat tehát.

 

Gigászi hangya? Termesz?

Tipikus „minek nevezzelek?” eset. A Curiosity kapta lencsevégre ezt a különös élőlényt. Hossza kissé meghaladja a 20 cm-t. Feje kisebb almányi, tora hosszú és vaskos, potroha is erőteljes, kissé lefelé görbül, szelvényezett. Lávai vaskosak, és kiszélesednek. Talán a védekezés céljából, netán fegyverként használatosak. Három pár van belőlük. Fejének árnyékán kirajzolódnak megnyúlt részek, ezek akár csápok is lehetnek. Szemeket nem tudunk kivenni a fején, csupán kisebb fekete foltokat, ezek viszont ne tévesszenek meg senkit, képhibának is betudhatók, de ugyanúgy lehetnek sérülések nyomai is.

3.    ábra. Óriáshangya (esetleg termesz, vagy valami egészen más) az egyik marsi sziklán. Potroha fölött három, egyvonalban három egyforma lyuk.

Nem ismert az állat mivel táplálkozik, ahogy ezt sem, hogy egy eltévedt példányról van-e szó, vagy a Marson ezek a lények inkább magányosan élnek. A nyomai sem láthatók. Ez betudható a feles gravitációnak, illetve külsővázas teste könnyűségének.

Talán összefügg az állattal, talán nem – ebben az esetben szó sincs kövületről! – a potroha fölött látható három darab fúrt lyuk. A bal oldalinál még a lyukból származó anyag egy része is ott van. Érdekes, hogy a három lyuk szinte tökéletesen egy vonalban és egyenlő távolságban van egymástól. Vajon ez az állat furkálta őket táplálékszerzés céljából? Netán petéket helyezett beléjük? Zsákmányállatokat?

A potroha alatt egy kisebb kő van, rajta két lyukkal. Véletlen? Netán valamilyen célra használja azt a követ? Esetleg nem is kő, hanem valami más?

 

Csupakabra a Marson? Vagy valami más?

Az előző felvételhez hasonlóan ezt is a Curiosity marsjáró készítette, 2015. október 11-én. A felfedezés Martine Grainey érdeme. A képen látható élőlényről sem tudunk sokat mondani, mint amit a – színében és élességében meghamisított - kép alapján sikerül kiolvasni. Valamiféle „állatot” láthatunk rajta, mondhatjuk jobb híján - nem tudunk a kép alapján semmit sem elmondani intelligenciájáról. Testéhez képest viszonylag kis fején nagy szemek láthatók, inkább éjszakai lénytől várnánk hasonlót. Arányaiban hatalmas, magasra nyúló hegyes fülei arra utalnak, hallása létfontosságú a számára. Pofája (arca?) széles, meghaladja a szemeknél mérhető koponyaátmérőt. Mellső végtagja teljes hosszában nem kivehető, nem látjuk kézben vagy mancsban végződik-e. Válla ugyanakkor rendkívül erőteljes. Valószínűleg sebes futásra képes, illetve tekintélyes méretű ugrásokra. Testének hátsó része ugyancsak izmos. Hátsó lábait enyhén maga alá húzza. Ha kinyújtózik, legalább másfél méter hosszú lehet.

4.    ábra. A Földön teljesen ismeretlen, hegyes fülű, vastag bundájú, izmos felépítésű lény, közvetlenül előtte két, szelvényezett, elefántormányhoz hasonló „valami”.

A kép alapján úgy tűnik retteg, igyekszik valami elöl elrejtőzni. Talán a napsugár, vagy a Curiosity marsjáró elől, netán annak atomtelepei sugárzása az, ami félelemmel tölti el?

Testét vastag bunda fedi, bár váll-részén és a hátsó fertályán kopottas már. Sérülések miatt? Netán felszín alatti járatokban él, és eközben kopott le? Vedlik? Stb.

Vajon mit mondjunk a lény előtt látható ormányszerű valamiről? Technikai alkotás? Zsákmányállat maradványa? Meglehetősen különös a maga szelvényezettségével és elefántormányhoz hasonló végével. Az „ormány” mellett, közvetlen előtte egy másik is látható, amolyan „csukott” állapotban a végén. Ez vajon mik lehetnek? Két további lény? Ezektől a valamiktől ijedt meg a hosszúfülű teremtmény? Netán kígyók? Mindez csak találgatás. Egyszer talán jó minőségű, eredeti színeket tartalmazó, nagy felbontású képeket is kaphatunk a Mars felszínéről. Félő azonban, hogy addig sok víz folyik le még a Tiszán.

  

Arany László

    

Vissza a nyitólapra