Mars-híradó - 2016/1.

31.

  A NASA, nagy keservesen – úgy ötven év után – beismerte, a Mars felszínén a mai napig megtalálható a folyékony halmazállapotú víz. Ehhez képest ugye, már évtizedek óta tudjuk, hogy olykor hatalmas vízfolyások hömpölyögnek végig a bolygó felszínén, de kisebb tavak, vízfolyások, erecskék ugyanúgy megtalálhatók. Időnként záporok zúdulnak alá, máskor csendes eső permetez, esetleg hó, pára-, zúzmarakiválásnak, vagy havazásnak lehetünk tanúi. A Marson – eddig – négy emberi és három idegen civilizáció képviselőit sikerült a felszínen kutató robotszondáknak lefényképezniük, esetenként mindenféle technikai berendezéseikkel és egyebeikkel együtt. Felmerül a kérdés, vajon a közlekedés különböző eszközei – motorkerékpár, autó, repülőgép, stb. – mellett, vajon a hajózás is meghonosodott-e? Ha másként nem is, legalább korlátozott mértékben. A kutatók fényképelemző tevékenységének köszönhetően, erre a felvetésre is igennel felelhetünk.

 

Evezős csónak és kishajó a Marson

Az evezős csónak felfedezése Neville Thompson nevéhez köthető, a kép elkészítése pedig a Curiosity marsjáró érdeme. A dátum 2014. október 21. Természetesen megtalálható a felvétel a NASA archívumaiban is, MSL 782 katalógusszámon. A fotó minősége csapnivaló, nem elég, hogy nem a maga korában is primitívnek számító 2 – azaz kettő! - megapixeles fő-kamerával készítették (holott 50 megapixeles is rendelkezésre állt a robotjármű tervezésének idején), ellenkezőleg, a panorámakép összeállításához a jobb oldali navigációs kamera felvételeit használták fel.

1.    ábra. Kormányevezős csónak maradványai a Mars felszínén.

Nehéz lenne feltételezni, hogy a NASA-nál senki sem lát, bár olykor úgy tesznek…, és nem küldik oda egy-egy ilyen lelethez a marsjárót magát, illetve nem készítenek nagyfelbontású képeket, netán, nem vesznek belőle mintát, hiszen ennek a lehetősége is adott.

            Egy csónak megépítéséhez természetesen nemcsak víz kell, hanem fa is, különböző szerszámok, azaz fémek is, ezek a tények pedig maguk után vonják az összes nyilvánvaló következtetést és következményt. Emiatt az okok miatt sem beszélnek NASA-éknál ilyesmiről, mert félnek, hogy esetleg valakinek „meglódul a fantáziája”, és különböző – rájuk nézve – kellemetlen konklúzióra jut és még kínosabb kérdéseket tesz fel…

A csónak formája nagyjából és pontosan olyan, mint a tiszai halászok által készített közlekedési alkalmatosság. A hossz-átmérő arány is megfelel a földi vízijárművekének. A csónak vastagsága szintén követi a földi arányokat. Négy keresztbeülő látható rajta, bár a harmadik meglehetősen rozzant állapotban. A csónak vége azonban kissé más a tiszai változataikhoz képest. Kettős forma zárja, bizonyára ide illeszkedett a kormányevező, azaz az előrehaladást és az irányítást egyaránt biztosító szerkezeti elem.

2.    ábra. Motoros kishajó, ugyancsak a Mars felszínén.

A Marson a tömegvonzás csupán fele a földiének, egészen másként működik a víz, másként áramlik, másként hat rá a szél, és így tovább. A kormányevező villája elég masszív szerkezetnek tűnik, a megoldást nyilván a használati mód és helyszín határozta meg, azaz a vízmélység és a sodrási sebesség.

A Marsról a kormányhivataloktól és különböző titkos- és még titkosabb szolgálatoktól független kutatók szerencsére mernek gondolkozni, és kérdezni is. Még akkor is, ha gondolatmeneteik ellenőrzésére még várni kell, miként kérdéseik megválaszolására is. Azaz, pl. jelen esetben: kik, mikor, miből, hogyan és milyen céllal építették a lencsevégre kapott evezős csónakot?

A Marson azonban nemcsak evezős csónak maradványaira bukkantak, hanem egy motoros kishajóra is. A felfedező Chico Bento. Bármelyik földi folyamon megállná a helyét, akár még a tengereken is, partközelben. Tisztán és jól láthatóan elkülönülnek részei, a magas orr (bizonnyal a jelentős sebessége miatt), az ívelt farokrész, és a fedett felépítmény, rajta ablakokkal.  A parti őrség használ ilyen kishajókat például. A biztonságos használatához jelentősebb vízmélység kell és „tiszta” azaz aránylag szikla- és zátonymentes vízfelület. Vajon mióta heverhet jelenlegi helyén ez a kishajó és mikor és hogyan került oda? Jelen esetben is joggal tételezhetjük fel, a marsjáró közelről is megvizsgálta a leletet, ám aztán, valahogy, ezek a nagyfelbontású képek mégsem kerültek ki a nyilvánosság elé.

3.    ábra. Kormányevezős bálnavadász-csónak 1888-ból.

Lebegő kövek a Marson

Rendkívül érdekes a következő marsi jelenség, a lebegő kövekkel kapcsolatos. Ilyen jellegű képek is tucatjával állnak rendelkezésünkre, ám eddig valahogy az érdeklődés hátterébe szorultak az egyéb felfedezések mellett, holott néhány gondolatot ezek is megérnek. Nézzünk is mindjárt három példát! Az „érzékcsalódásra” vonatkozó magyarázatok könnyedén elvethetők, ugyanis valamennyi esetben a lebegő „kő” árnyékot vet, tehát szó sincs arról, hogy a helyszíni elemek véletlenszerű elrendezésének következtében valamiféle illúzióval állnánk szemben.

4.    ábra. Szabálytalan alakú lebegő kődarab valahol a MER automaták közelében.

A sorban a témához illeszkedő három kép közül az elsőn egy szabálytalan alakzatot láthatunk. Egyik fele, a világosabbik, miként a felénk eső is, aránylag sima, a többi része pedig szabálytalan. Sajnos a MER szondák kamerái által készített képek még a lehetőségeik határához képest is súlyosan „átdolgozottak”, azaz meghamisítottak. A lebegő kövek esetében azonban nem láthatunk nyilvánvaló és drasztikus beavatkozásokat, a színek törlésén és a felbontás jelentős lerontásán kívül.

A sorban következő lebegő követ mintha színesben látnánk, ám ez is trükk, hiszen csupán arról van szó, hogy a szürke árnyalatai helyett valamilyen sárgás, a Marsra alig vagy egyáltalán nem jellemző színt használnak – a felbontás jelentős lerontása mellett természetesen. Ez a bizonyos kő is szabálytalan formát mutat, felülete viszonylag sima, könnyedén átlátunk alatta. A fény szemből érkezik, jól látható a vetett árnyéka, valamint az aljának – ugyancsak az árnyékhatás miatti – sötétebb színe. A környezetében – ahogy az előző esetben is – semmi olyasféle dolgot nem találunk, ami miatt ennek a kőnek lebegnie kellene. Köves jellegű sivatag veszi körül, semmi lényeges, szabályosnak tűnő forma. Éppen ezek miatt, csak dicsérni lehet a felfedezőket, akik alapos munkával és éles szemmel rábukkantak ezekre a szokatlan jelenségekre.

5.    ábra. Újabb helyszín a Marson, újabb lebegő kő.

A sorban az utolsó tárgy talán a legérdekesebb. A kép ezúttal valóban színes, ám a felbontása a „megszokott”. A Curiosity marsjáró egyik panoráma-felvételén szerepel. Szabályos gömb formájú, az árnyéka a talaj egyenetlenségei miatt szakadozik fel. Az átmérője kb. tíz centiméteres lehet, a lebegési magassága ennél valamivel több. Távolabbra tőle kisebb hegyoldal húzódik, körülötte és előtte egy völgyes terület. A színe szürkés, tehát akár fémből is lehet. A gömb felülete nem teljesen szabályos, valamiféle mintázat látható rajta a felbontás határán. Sajnos, nem áll rendelkezésre több felvétel ugyanerről a tárgyról, miként az előbb említettekről sem, így nem tudjuk megmondani, ez a fajta lebegés állandó jelenség, vagy csupán időszakos.

6.    ábra. Ez a lebegő gömb a Curiosity egyik panoráma-képén bukkant fel.

A természetben ilyesfajta jelenség nem ismert. Természetesen léteznek mágnesvaskövek és egyéb- mágneses tulajdonságú anyagok a Földön és más égitesteken is, ám azok nem szoktak „csak úgy” lebegni a környezetük felett. Jelen esetben sem találhatunk a felvételen kiugró képhamisítási nyomokat, a tárgy lebegésének okára így csak legfeljebb tippelni lehet. Újabb rejtély tehát, melynek megválaszolása várat még magára.

  

32.

A Marson százával kerültek és kerülnek elő a legkülönbözőbb szobrok, vagy szobortöredékek. Leggyakrabban emberábrázolásokkal találkozhatunk, de előfordul pl. oroszlánfej, madárfej, kutyafej, stb. Felsorolni is nehéz lenne. Ilyen esetekben az szokott általában történni, hogy az emberi agy „képalkotását” vádolják meg, miszerint „belelát” különböző dolgokat egy-egy „szélfútta sziklaalakzatba”. Természetesen az esetek döntő többségében szó nincs erről, de ez különösebben senkit sem zavar. Mit kezdjünk azonban akkor, ha teljes alakos szobor bukkan fel az egyik marsfotón, ráadásul, tetőtől-talpig feliratok borítják?

 

Monumentális szobor a Marson

Senki sem tudja mikor és hogyan került jelenlegi helyére, egy kövekkel és sziklákkal borított domb lejtőjére. Talán egy áradás sodorta ide, netán marsrengés, vagy esetleg egy épület része volt, vagy éppenséggel egy épület belsejében tartották, s annak összeomlása után került valahogy mostani helyére. A kérdések egymás után tolulnak elő, amikor ilyesmi bukkan a képeket tanulmányozó kutatók szeme elé.

1.    ábra. Hatalmas, teljes alakos szobor a Mars felszínén. Testtartása jellegzetes, akár egy középkori katedrálisról is származhatna, valamelyik püspök ábrázolásából.

A Curiosity archívumának tanulmányozása közben talált a szóban forgó alkotásra Martine Grainey. A fotó pedig a NASA/JPL gyűjteményéből származik, s az MSL 992 MAST 100-SE katalógusszámot viseli. Igen, tudjuk, hogy becsapnak minket; igen, tudjuk, hogy valamennyi marsfotót meghamisítják. De. De akkor is ott motoszkál bennünk a kétség, mi van, ha ők is hibáznak, merthogy hibáznak, mi van, ha ők is elsiklanak dolgok felett, merthogy elsiklanak dolgok felett, s olykor bizony a valóságot tárják a szemünk elé, ha életlenül, fekete-fehérben, agyonmaszatolt módon is?

2.    ábra. Ha közelebb megyünk hozzá, kibontakoznak szemünk előtt az egész testét beborító feliratok.

Az egyik sziklapárkányon hatalmas, 20-30 méteres (!), tökéletesen megfaragott, teljes alakos emberszobrot láthatunk. Kezeit testéhez szorítja, lábai nem láthatók, bizonyára az általa viselt ruha takarja el. Az arca tökéletesen jól kivehető: orra, szeme, szája, füle – minden a helyén, tökéletesen arányos és pontos, miként a műalkotás egésze is. A szobor arca lefelé tekint, amikor valaki előtte-alatta állt, éppen reátekintett tehát. Homlokát vagy haj fedi, vagy valamiféle sisak. Nem lehet pontosan kivenni. Amit viszont jó lehet látni, és kétség sem férhet hozzá, az a szobor símára munkált talapzata, valamint az egész műalkotást – a fej kivételével – teljes egészében beborító – a földi ember számára ismeretlen - feliratok, rajzok tömkelege. Úgy tűnik, mintha a tárgy elülső része sérült lenne, hiányozna belőle több nagyobb darab. Ezeket a sérüléseket talán a jelenlegi helyére való gördülése-zuhanása közben szerezthette. A láb résznél tisztán látható az anyaghiány - a törés következtében -, a keletkezett lyukon a szobor belsejébe láthatunk. Még az is lehet, feltételezés csupán, annak idején, a belseje is rejtett valami fontosat.

 

További feliratos kövek

A korábbi beszámolókban már történt említés - néhány képrészlet erejéig - feliratos kövekről. Az előbbi szobor mellé kívánkozik az eddigi leggazdagabb gyűjtemény bemutatása. Kicsit más helyszín, kicsit más időpont, a Curiosity marsjáró azonban azonos, a kép sorszáma: MSL – 1112, a NASA/JPL archívumában Billy Carson bukkant rá.

Ahogy az előző esetben is, valamilyen természeti jelenség következtében, sziklák tömege torlódott fel, a különlegességük az, hogy szinte valamennyien különböző feliratokat viselnek. A méretük több méteres, az ábrák eltérő technikával készülhettek. A jelek szoros rokonságot mutatnak a hatalmas szobron láthatóakkal, talán ugyanabból az épületből, vagy összeállításból származhatnak.

A kép jobb felső részén található jelek mintha egyfajta folyóírással készültek volna. Egy-egy számunkra is ismerős betű, jel jelenik meg. A kép közepétől lefelé, bal felé haladva, jelentős kiterjedésű maszatolásos beavatkozást láthatunk, továbbá a „hamis homok” felbukkanásának is tanúi lehetünk. Megannyi rejtély.

3.    ábra. Feliratos kövek csoportja.

 

Újabb ház a Marson

Amíg valamilyen forma csak egyszer látható a marsfotókon, az akár a véletlennek is betudható. Immár azonban a sokadik házzal találkozhatunk. A legújabb SOL 1192-kor a Curiosity fotóján tűnik fel. Immár a „szokásos” nyeregtetős épületet láthatjuk, ám ezúttal az épület igen magas. Bizonnyal többszintes. Az illeszkedő elemek szögei tökéletesek: vagy derékszöget alkotnak, vagy fél-derékszöget, az oldalak egyenesek. Minden rendben van.

4.    ábra. Újabb ház a Marson.

Sajnos a felbontás és a színek a „szokásos” NASA módon vannak elintézve, ezért csak néhány részletet tudunk kivenni. Ezek közé tartozik bal oldalt a tökéletesen szabályos ablaknyílás, valamint a homlokfalon, a középvonaltól kissé balra eső ajtónyílás(?), továbbá, a főépület előtt megfigyelhető melléképület szabályos körvonala és néhány, alig kivehető részlete. Sem a tetőn, sem a melléképületen kémény nem látható – a földi házakkal ellentétben -, tehát a fűtést, s egyebeket, bizonyára másként oldják meg.

A ház egy domboldal alján található. A domb tövénél hatalmas és kiterjedt buckasor kezdődik. Közelben-távolban semmiféle nyoma nincs intelligens alkotásoknak. Bár az is tény, a NASA előszeretettel alkalmazza a „bucka-technikát”, ha valamit el akar rejteni a szemünk elöl.

 

Majom a Marson?

Nagy felháborodást okozott állatvédő körökben az oroszok (Roszkozmosz) által nem régen bejelentett terv, miszerint élő állatokat kívánnak a Marsra juttatni. Felemlegették az űrkorszak hajnalát, amikor olykor-olykor állatok is elpusztultak az egyes berendezések kikísérletezése közben. (Sajnos, amikor kozmetikumok előállításáról van szó, az „ügy érdekében” végzett tömeges állatmészárlások már kevésbé szokták zavarni az állatvédőket.) Sokkal érdekesebb a dolog azonban, ha a hír mögé igyekszünk nézni. Az orosz tervekről szóló beszámolókban ugyanis szó nem esik arról, hogy az állatok bármiféle védőöltözetet viselnének. Miként arról sem, hogy a felszínen mivel fognak táplálkozni, ha egyszer odaértek.

Négy makákót készítenek fel a féléves útra. Közülük valószínű egy vagy kettő fog ténylegesen repülni is. Igyekeznek a lehető legintelligensebbekre kiképezni őket, emellett az orosz kutatók azt is remélik, hogy a makákók később egymást is tanítani fogják. A legügyesebb, Clyopa, figyelemre méltóan kezeli a botkormányt és összetett matematikai feladatok megoldására is képes.

5.    ábra. Ez alkalommal egy makákó került a Curiosity kamerája elé.

Mindez szép is jó – mondhatnánk, de mi van, ha a majmok már ott vannak a Marson? Ha mindez a bejelentés esetleg évtizedekkel későbbi, mint ami a valóságban már megtörtént? Az MSL 1097 M-100 jelzésű marsfotó minimum elgondolkoztató. Scott Waring nevéhez fűződik a felfedezés. A kép 2016. februárjában készült, az orosz bejelentéssel nagyjából egy időben. Nem mást látunk rajta ugyanis, mint egy közönséges majmot. Jó vastag bundájában üldögél egy marsi kőtenger közepén, és valamit matat a kezével. Testtartása jellegzetes, bundája vastag, vöröses-barna, még a nyakának mintázata is azonos földi fajtársáéval, a szakállas páviánnal. A kérdések természetesen itt is tömegével merülnek fel. Mit keres egy majom a Marson? Persze, élelmet, vizet és társat, de hogy került oda? Mindig is ott volt? A marsi élet evolúciója párhuzamos a Földével? Milyen mértékben? Van-e, volt-e cserélődés? Hol élnek ezek az állatok? Mennyi van belőlük ott? Netán egy titkos földi bázisról szabadult ki? – A fotó alapján nyilvánvaló, különösebben nem viselte meg a dolog. A marsi lények és a földiek közötti hasonlóság-azonosság vajon minek tudható be? Miként lehetséges, hogy a sok egybeesés mellett annyi különbség is van? Milyen szinten állnak a marsi majmok az intelligenciát tekintve? – A sok-sok majomkoponya mellett ugyanis ismeretesek majomfejeket ábrázoló szobrok is. Saját maguk, a saját maguk számára készítették ezeket, vagy mások mintázták meg őket, mert egyfajta tiszteletnek örvendtek, vagy „csak úgy”?

Ahogy az újabb és újabb felfedezések napvilágot látnak, úgy olvad el a NASA még megmaradt, parányi tekintélye is…

 

33.

A közelmúltban orosz-európai szonda indult a Mars felé, az amerikai-európai berendezés viszont még – legalább – további két évig a raktárban pihen, és csak reménykedhet a 2018-as indításában. Mindeközben újabb elképesztő felvételek kerültek nyilvánosságra bolygószomszédunkról, olyannyira meglepőek, hogy nehéz eldönteni egyes esetekben, vajon melyik bolygón is járunk valójában. Továbbra is tombol tehát a NASA megtévesztő tevékenységének vihara.

 

Végre útnak indult az orosz-európai marskutató berendezés

Az oroszoknak a Mars bolygó kutatása során nem sok babér termett. Alig tudtak működőképes űrszondát eljuttatni a bolygó közelébe, s ha működött is, akkor sem sokáig. A legutóbbi sikeres küldetésük 1989-ben zajlott, a Phobos-2 program keretében két szondát is küldtek a Marshoz. Az egyik téves utasítást kapott és elvesztették az irányítást felette, a másiknak sikerült a bolygó körüli pályára állni, azonban amikor a Mars nagyobbik holdja, a Phobos kutatását elkezdte, másodpercekkel azt követően, hogy egy szivar alakú, gigászi ufót kapott lencsevégre, megszakadt vele a kapcsolat. Véletlenül…

1.    ábra. Az ExoMars vállalkozás leszállóegységének, a Schiaparellinek a belseje.

2011-ben még a földkörüli pályát sem sikerült elhagynia a Phobos-Grunt űrszondának. Nem kevesebbet tűztek ki maguk elé a tervezők, mint a Phobos holdról való mintavételt, és annak visszajuttatását a Földre. Az űreszközön kapott helyet az első kínai marskutató berendezés is, mely marskörüli pályára állt volna, az anyaszondáról történő leválást követően. Fantasztikus eredményeket vártak a műszerektől, azonban amikor a földkörüli parkoló-pályán repülő űrszondán az utolsó ellenőrzéseket végezték a Mars felé indulás előtt, az, amint éppen az Alaszkában telepített HAARP rendszer felett elrepült, „ismeretlen eredetű” rádióparancsot kapott, melyek megzavarták műszereit, s végül az óceánba hullott. Az amerikai beavatkozás nem nevezhető építő jellegűnek…

Az európaiak szerették volna folytatni marskutató programjukat, a terveik szerint már 2009-ben el kellett volna indítani az ExoMars berendezést. Az orosz részvétel ebben az esetben csupán a hordozórakéta rendelkezésre bocsátásából állott, illetve a tanácsadásból. A szonda két fő részből áll, a Trace nevű keringő-egységből és a Schiaparelli nevű leszálló-berendezésből. A 2018-ban induló nagyobb szabású vállalkozás bevezetőjeként és teszteléseként útjára bocsátott űrszonda a múlt és/vagy a jelen élet nyomait keresi, két méteres mélységből mintát vesz, és számos technológiai kísérletet is végez.

2.    ábra. Az ExoMars keringő egysége, a Trace.

Az amerikai-európai Mars InSight küldetés szégyenszemre a Földön, raktárban maradt, az egyik francia műszer atomi szintű szivárgását négy hónap alatt sem tudták megszüntetni és – állítólag - tartalék-egység sem állt rendelkezésre. Természetesen azt várják a NASA szakemberei tőlünk, hogy ezt el is higgyük… A két éves raktározás költsége 150 millió dollár, azaz nagyjából 41,5 milliárd forint! Meggyőződésem, hogy sokan vállalnák közülünk ezt a feladatot jutányosabb áron…

 

Újabb autó a Marson!

A kép meglehetősen furcsa. Természetesen, mint minden esetben, most is a hivatalos NASA archívumban található. Az MSL 1272 katalógusszámú gigapan felvételről van szó. A felfedező Billy Carson. Mély értetlenséggel lehet állni egy-egy ilyen kép előtt. Az autó ugyanis, egy hegyoldalban látható, ám az út valahogy hiányzik előle és mögüle. Képhamisítás? Érzékcsalódás? Ki tudja. A jármű típusát is sikerült nagyjából meghatározni, a kutatásaink szerint 1975-ös évjárat körüli Mercedes limuzinról van szó. A Marson. Tényleg a Marson? A színkiemelés miatt kissé sérülhettek az eredeti színek, a látvány azonban önmagért beszél. Bizonyára diesel-meghajtású eszközről van szó, a Mars ritkább légkörében (a földi 2/3-a) ez a típusú motor jöhet igazából szóba.

Különös a hely, ahol megtalálható, mintha egy barlangban tartották volna, s hirtelen leszakadtak volna annak falai. A jobb oldalon, a kép közepe felé nyúló sziklafalban ugyancsak látható valamiféle különös, mesterségesnek tűnő alakzat.

 

3.    ábra. 1975-ös évjáratú Mercedes limuzin a Marson.

Párna, sziklaággyal

Nem igazán szállodai kényelemmel ellátott az a sziklaágy, amelyet Rami Bar Ilan fedezett fel a Curiosity marsjáró egyik felvételén. A helyzet, mint annyi esetben, teljesen abszurd. Színeitől megfosztott kősivatag, rétegesen töredezett sziklákkal, helyenként szemcsés, üledékes talaj, majd egy félig a talajba süllyedő, egyenetlen felszínű hosszúkás kőtömb, rajta pedig egy hevenyészve odavetett, párna! Meglehetősen kényelmetlen derékalj, s ezen a párna jelenléte sem sokat segít.

Vajon ki heverészhetett ezen az érdes és kemény sziklaágyon párnával a feje alatt?

Semmiféle nyom nem látható a közelben, ám tény, a hely a sziklák felöl is megközelíthető. Kétség sem férhet hozzá, hogy a felvételen valóban párna van, hiszen anyagának puhasága miatt követi a sziklaágy formáját, arról részben lelóg. Csak ámul az ember, ha nézi.

4.    ábra. A marsi kősivatag közepén durva kőágy, rajta puha párna.

5.    ábra. A párna közelebbről.

 

Hol készülnek a marsi fotók?

Újra és újra fel kell tenni ezt a kérdést, vajon a „marsi” felvételek tényleg a Marson készülnek? Folyamatosan kerülnek fel ugyanis olyan képek a hivatalos NASA archívumokba, melyek erősen megkérdőjelezik a fotók – a NASA által állított – eredetét. Ha a fentebb leírtakat vesszük is, vajon mi az esélye annak, hogy egy Mercedes limuzin, valamikor 1975-ből, a Marson krosszozgat a terepen, láthatóan, még út sem nagyon visz oda, ahol felbukkan. Ugyanilyen kiugró leletek a marsi(?) köves sivatagok kellős közepén álló házak, de ebbe a kategóriába tartozik a kidobott vasaló, a fél pár cipő, a metronóm, keresztekkel ellátott sírok, különböző pénzérmék, matchbox autó, stb. stb., vagy akár egy érdes sziklaágyra hanyagul odavetett párna. Számos kutató nem kevés idejét és energiáját szenteli arra, hogy bebizonyítsa, számos marsfelvétel – vajon milyen arányban? – igazából és ténylegesen a Földön készült, valamelyik eldugott sivatagban, miközben az igazi marsjárók, és a valódi űrhajósok ki tudja mit és hogyan kutatnak ténylegesen bolygószomszédunkon, mert azokról a tevékenységekről legfeljebb hackerek révén szerezhetünk tudomást. Azzal is feltétlen tisztában kell lenni, hogy lényegében valamennyi marsfotót hamisítják, megfosztják őket eredeti színeiktől és a felbontásukat és csapnivaló szintre rontják. Továbbá, mesterséges intelligencia alkalmazásával, nem létező elemeket helyeznek el a felvételeken, hamis homokréteggel fednek be helyeket, klónoznak képrészleteket, és szándékosan is elhelyeznek egy-egy intelligens alkotásnak tűnő tárgyat.

Olykor kifejezetten nehéz állást foglalni.

Jelen esetben sem tudunk mást tenni, mint a tényeket ismertetni.

Rendelkezésünkre áll egy agyonhamisított marsfotó, az előbb említett képszerkesztési beavatkozásokat magán viselvén. A Curiosity marsjáró felvételéről van szó, s a kép aláírásánál még arra is felhívják a figyelmünket, hogy íme, milyen szerencsések vagyunk, hiszen a Mars egén éppen szülőbolygónkat, a Földet pillanthatjuk meg. Hát nem romantikus?

6.    ábra. Jellegzetes, agyonhamisított marsi táj, a Föld bolygó piros keretben…

7.    ábra. …vagy mégsem. Ez a felvétel ugyanis az egyiptomi Fekete sivatagban készült.

Amikor azonban a mellé helyezett felvételre pillantunk, máris komoly aggályaink ébredhetnek. Az ugyanis nem máshol, mint az egyiptomi Fekete sivatagban készült. Természetesen a Földön és színhelyesen. A legfontosabb különbség az, hogy az égről eltűnt a „Föld bolygó képe”. Elég fura is lenne mondjuk, ha ott lenne. Ilyen – és hasonló esetekben – bizony a kutató úgy érzi, bolondját járatják vele. Nem kellemes érzés, vitán felüli. A kutató feladata azonban az igazság kiderítése. Ha mások ebben akadályozzák, az nem a kutató hibája, hanem a különböző hivatalok lelkiismeretesnek és becsületesnek nem nevezhető alkalmazottaié. A kutató ebben az esetben egyet tehet, ez mindenféle kötelessége is egyben, hogy nem adja fel, mindent elkövet az igaz valóság kiderítése érdekében. Hiszen pontosan tudja:

Az igazság utat tör.

 

34.

Április 27-én jelentette be Elon Musk - a kereskedelmi alapokon működő SpaceX Vállalat igazgatója, egyben a Tesla villanyautó fő gyártója -, hogy már 2018-ban automata irányítású Dragon 2-es űrhajót kíván a Mars felé indítani. Nem adta fel tehát korábbi tervét, miszerint azt szeretné, ha eljutna személyesen is Marsra, sőt, egykoron végső nyugalomra is ott lelne. Bolygóközi útja lebonyolítása érdekében kifejezetten felgyorsította a bolygó kolonizálása irányuló fejlesztési törekvéseit.

 

Vörös Sárkány a Marson

Ez lesz a – hivatalos – történelem során az első alkalom, amikor űrhajó száll a Mars felszínére, még ha űrhajósok nem is ülnek benne ezúttal. A legfontosabb cél természetesen az egyes rendszerek tesztelése, és az is, miként lehet a bolygó felszínére nagyméretű eszközöket eljuttatni. Elsősorban ellátó-berendezéseket és lakónegyedeket – a leendő marsi telepesek részére. A bejelentéssel egy időben az is elhangzott, hogy még ebben az évben megismerheti a nyilvánosság a bolygó kolonizálására irányuló részletes terveket. Bizonyára, ez az időpont valamikor késő ősszel, a SpaceX nagyrakétájának, a Falcon Heavy első útjának idején várható.

„A Dragon 2 űrhajót úgy terveztük, hogy a naprendszer bármely égitestjén képes legyen leszállni. A Vörös Sárkány küldetés a kísérleti repülések közül az első ebben a sorozatban – írta ki közösségi oldalára Musk. – Ám nem lenne tanácsos vele űrhajósokat szállítani a Föld-Hold térségen messze túlra, hiszen belső térfogata nem nagyobb, mint egy sportautóé.”

A Dragon 2-es a SpaceX Vállalat korábbi űrhajójának továbbfejlesztett változata, 8 db SuperDraco hajtóművel van felszerelve, ezek kellő erejű tolóerőt szolgáltatnak egy lágy marsfelszíni leszálláshoz.

1.    ábra. Elon Musk, a SpaceX Vállalat igazgatója a cége által tervezett és megépített Dragon űrhajó ultramodern vezérlőpultjánál.

Habár a 2018-as küldetés még automatikus üzemmódban zajlik majd, Musk azt is elárulta, hogy tervei szerint, akár már a 2020-as repülés során űrhajósok is szerepet kaphatnak! Gőzerővel dolgoznak tehát.

2015. novemberében a SpaceX nyilvánosságra hozott egy videót a Dragon 2-es űrhajójáról, bemutatván egy függesztett kísérlet során azt, hogy az milyen lágyan képes leereszkedni egy távoli világ felszínére. A NASA néhány kutatója tavaly ősszel meglebegtette annak lehetőségét, hogy az egyik marsjárójuk által gyűjtött talajmintát egy SpaceX űrhajó hozhatná vissza a Mars felszínéről a Földre – további tanulmányozás végett. Ilyesfajta küldetést végül a NASA hivatalosan nem fogadott el, a Mars InSide berendezést el sem indították, a 2018-as startja is kétséges, továbbá, a SpaceX Válallat sem erősítette meg részvételét egy ilyen jellegű kutatási programban.

A novemberi kísérleti repülésére készülő SpaceX nagyrakéta sikeréhez komoly remények fűződnek, ettől várják ugyanis elsősorban a Marsra induló nagyobb rakományok és emberek szállítását is. A hordozórakéta közel 70 tonnát képes alacsony földkörüli pályára juttatni, ez meghaladja a NASA jelenleg fejlesztés alatt álló mega-giga SLS rakétájának teheremelő képességét. Nem is beszélve arról, hogy a Falcon Heavy egyetlen fellövése kb. 90 millió dollárba kerül, szembe a NASA SLS rakétájának egymilliárd dolláros felbocsátási költségével… Ráadásul, a Falcon Heavy rakéta mindhárom első fokozata visszatér majd a kilövés helyszínére, ott sima leszállást hajt végre, majd a továbbiakban ismételten felhasználható lesz. További 40%-kkal csökkentve a felbocsátási költségeket.

Miközben a NASA –habár az utóbbi negyven esztendőben - néhány évenként újabb és újabb „látomásokban” körvonalazza marsprogramját, lényegében semmiféle meghatározott tervvel és menetrenddel nem rendelkezik. Időnként bedobnak valamit a köztudatba, hogy úgy tűnjön, dolgoznak, ám ezekből a „látomásokból” lényegében semmi sem valósult meg az elmúlt évtizedekben. 1981. óta, a Columbia űrrepülőgép felbocsátását követő időszakban, egyetlen egy épkézláb és működőképes rakétát sem voltak képesek kifejleszteni. 36 év alatt! Elon Musknak és csapatának a Falcon Heavy megtervezéséhez és legyártásához elegendő volt 3 esztendő is.

2.    ábra. Fantáziarajz a Dragon 2-es űrhajóról, amint az a Mars felszínén pihen.

Amennyiben a SpaceX vállalkozása sikeres lesz, ez lesz az első alkalom, hogy magánvállalat bolygóközi küldetést hajt végre. Musk szándékai szerint, a Mars korántsem lesz a végső állomás, űrhajójával küldetéseket kíván indítani a világűr Marson túli térségeibe is. további részletekkel – ígéretei szerint – a szeptemberben sorra kerülő űrhajózási konferencián szolgál majd.

A SpaceX-nél nagy erőbedobással folynak a fejlesztések. Hordozórakéta-felbocsátásuk gyakoriságával az idei évben akár közvetlenül az oroszok mögé is felzárkózhatnak, Kínát megelőzve! A Falcon Heavy megépítése csak egy állomást jelent a hosszú úton. Már nyilvánosságra kerültek a tervek a Falcon X, a Falcon XX és a Falcon XX Heavy hordozórakétákról is. Ezek teljesítménye valóban impozáns és soha nem látott méretű. Valamennyi meghajtásáról a Merlin 2-es hajtómű gondoskodik majd. A legnagyobb rakéta hasznosteher-emelő képessége megközelíti a 450 tonnát! Ez közel négyszerese az állítólagos Apolló-hordozó, a Saturn-V rakétáénak.

Valahol mélyen elgondolkoztató, hogy egy nagyvállalat, milyen komoly technikával, infrastruktúrával, mérnökgárdával, tervekkel, célokkal, stb. stb. rendelkezik a Mars meghódításával kapcsolatban, miközben a világ vezető országai és űrnagyhatalmai még mindig a „látomásoknál” tartanak, vagy ott sem…

3.    ábra. A SpaceX Vállalat hordozórakétái – a már megvalósult, illetve tervezett eszközei. Jól látható, hogy a Falcon XX Heavy nagyrakéta mellett eltörpül az állítólagos holdrepüléseknél használt Saturn V.

 

Kína is a Marsra készül

Kína, habár jelentős lemaradást halmozott fel a világ többi űrkutatási hatalmával szemben, a Marskutatás területén még India is megelőzte őket, igyekszik ezt a hátrányt a lehetőségek szerint minél gyorsabban ledolgozni. Néhány hónappal ezelőtt ők is bejelentést tettek, miszerint 2020-ban keringő- és leszálló egységet indítanak a Marshoz. A leszállóegység harmadrészére kicsinyített modelljét már be is mutatták a Sanghaji Nemzetközi Ipari Kiállításon. A végleges méret tekintélyes nagyságot érhet el.

Kínának még nincs jelentős tapasztalata e területen, a Hold felszínére küldött robotjárművük néhány méternél többet nem tudott megtenni, a hideg túlságosan megviselte működtető rendszerét. A Marsra a leszállás is jóval nehezebb, a leválás az anyaszondáról, a fékezés, a légkörön való áthaladás szögének pontos beállítása, a talajtérés simasága, mind-mind megannyi bonyolult és összetett feladat. A Holdhoz képest a Marsi gravitáció jelentősen erősebb, nagyjából háromszoros mértékű, aztán ott vannak még a két bolygó között akár több százmillió kilométert is elérő távolság kommunikációs áthidalásának problémái, a robotjármű pontos vezérlése ilyen feltételek mellett.

4. ábra. A 2020-as indítási ablakban felbocsátani kívánt kínai marsjáró harmadrészére kicsinyített modellje.

A kínai marsrobot napelemekkel üzemelne, az immár hagyományossá vált „hatkerekes” megoldást követi, sztereókamerával, mintavevő berendezéssel és számos más egyéb műszerezettséggel ellátva. Csak reménykedhetünk a küldetés sikerében, abban, hogy nem járunk úgy, mint a Hold esetében, amikor is a „Jáde nyúl” holdjáró az első, valóban színes felvételek elküldését követően, szinte nyomban „lemerevedett”. Tény viszont, már ezen első felvételekből azonnal kiderült, milyen mértékben hamisítottak az Apolló-holdprogram „helyszíni” holdfelvételei, valamint az egyik felvételen, a távolban feltűnt egy lépcsős piramis jellegű építmény is.

Ahhoz azonban, hogy a kínai berendezések eljussanak a Marshoz még a Hosszú Menetelés V hordozórakétát üzembe kellene állítani, a gond viszont az, hogy a rakéta kipróbálása már hosszú évek óta húzódik, s nyoma sincs a különböző táblázatokban, hogy az elkövetkezendő másfél év során bármikor is indításra kerülne. Következésképpen, a kínai marsszonda sorsa meglehetősen kétséges. Egyébként ez lesz az a hordozórakéta, amely a kínai modul űrállomás elemeit is földkörüli pályára szállítaná. Nagy jövőt jósolnak neki és számos feladattal kellene megbirkóznia, ha egyszer végre elkészül.

5.    ábra. A Hosszú Menetelés V (CZ-5) hordozórakétára sok feladat vár, első repülésének időpontja még mindig kérdéses.

35.

A hivatalos álláspont a Marssal kapcsolatban gyökeresen még nem változott meg, de azért már az aktuális dogma is kezd fellazulni, s ha összevetjük a NASA jelen nyilatkozatait a kb. öt évvel ezelőttiekkel, a különbség - egyes területeken legalábbis - látványos. De ki emlékszik már arra, hogy öt esztendeje milyen valótlanságokat mondtak?... Ha még mindig ragaszkodnak is a „csontszáraz, borzasztóan jéghideg és mérgező légkörről” szóló tételeikhez, azt már ők is kezdik belátni, hogy előbb-utóbb fel kell annak a bizonyos jégnek olvadni a szó fizikai- és átvitt értelmében is.

 

A Mars jégsapkái

Eleinte a NASA még azt is tagadta, hogy a Mars jégsapkái vízjégből lennének. Az Európai űrhivatal Európa Express űrszondája azonban méréseivel folyamatosan bizonyította ezt a tényt, a NASA pedig kénytelen volt visszavonulót fújni. Ennek már jó pár éve. Igyekezvén a reputációjukat valahogy visszaállítani, egyre-másra fedezték fel a különböző „ősi” vízfolyásokat, hajdani tavak- és tengerek medreit. Továbbra is milliárd évekről beszélnek, de majd ez az álláspontjuk is megváltozik idővel.

A Mars jégsapkáit már évszázadok óta ismerjük, s még a kutatók többsége sem érti, hogy az amerikaiak miért nem „nedvesebb” területekre küldik űrszondáikat, miért különböző kősivatagok kellős közepére, hogy még véletlen se bukkanjanak vízre. Ennek ellenére azért mégis találtak természetesen… Az egyetlen, valóban a vízkeresést szolgáló küldetés a Mars Polar Lander lett volna, de leszállás közben a Mars légkörében elégett. Ugyanis az egyik NASA központ a másiknak mérföldben adta meg a fékezés megkezdésének a Marstól távolságát, a másik erre az adatra azt hitte kilométer, s mivel a két távolságmérték között jelentős a különbség, a fékezést így jóval később kezdték meg a kívánatosnál, az űrszonda meg is semmisült, annak rendje és módja szerint. A magyarázat egyébként „teljesen hihető”… Ez a „malőr” viszont ékes bizonyítékul szolgált arra, hogy már a Mars magaslégköre is kellően sűrű ahhoz, hogy egy viszonylag kis sebességgel közeledő űrszondát porrá és hamuvá változtasson… A küldetést később a Phoenix szondával valósították meg, egészen magas északi szélességen szállt le, s minden reggelre be is lepte a harmat a leszállólábait, a talajban pedig nagymennyiségű vízre és jégre bukkant.

1.    ábra. A Hubble űrteleszkóp által a Mars északi sarkvidékéről készített felvételek jól mutatják az évszakos változásokat, és a tél folyamán rendkívüli méretűre növekvő felhőtakarót.

A Mars bolygó időjárása kutatásának fontosságát mutatja, hogy legutóbb éppen a „Science” című szaklap közölt le egy igen részletes cikket a témában, Isaac Smith és kutatócsoportja tanulmányát. Munkájukban a marsi jégkorszakokat kutatták. Számításaik szerint a Mars északi jégsapkájának tömege 87 000 köbkilométer! Ez a hihetetlen mennyiségű víz, a teljes Mars bolygót 60 cm-es vastagságban borítaná be. És akkor ugye ott van még a talaj víztartalma, melynek mennyiségéről csak óvatos becslések állnak rendelkezésre, de ezek is több száz méter vastag felszín alatti, azaz betemetett, gleccser-rendszerekről beszélnek.

Különösen érdekesek a cikkükhöz mellékelt felvételek is. A Hubble űrtávcső képei közül válogattak hármat, ezek néhány hónap különbséggel készültek. Jól láthatók az évszakos változások a bolygó északi jégsapkájának vidékén. A marsi tél idején, a jégsapka mérete tekintélyesre hízik, hogy aztán tavasszal elolvadjon. Az 1996. októberi helyzetet ábrázoló felvétel önmagában is fantasztikus. Érdemes megnézni a sarkvidék környékén a rendkívül nagy területre kiterjedő felhőrendszert! (Ez alkalommal „elfelejtették” beszínezni vörösre, hogy homokviharnak tűnjön…). A Mars bolygó teljes felszíne 145 millió négyzetkilométer. Az északi féltekére nézünk rá, s ha levonjuk a bolygó görbületéből adódó torzító hatásokat, azt kapjuk, hogy a felhőzet területe nagyjából 40 millió négyzetkilométer! Ez kb. annyi, mint Észak- és Dél-Amerika együttesen! Gigászi felhőzet, természetesen vízpára alkotja.

Ez a felvétel – és a rendelkezésünkre álló egyéb adatok is ezt csak alátámasztják alá -, milyen hatalmas és kiterjedt felhőzet áll össze időnként a Marson. Ez az óriási vízmennyiség a felszínre is eljut természetesen, eső vagy hó formájában.

Az 1997. januárjában készült képen a felhős terület nagysága még mindig bőven 10 millió négyzetkilométer fölött van (Európa területe), azután a felhőzet a marsi tavaszra lényegében eltűnik, a képen már csak a jégsapka látható.

Érdemes összevetni az űrtávcsöves felvételt egy másik NASA fotóval, ezen már az egyébként vakítóan fehér jégtakaró rózsaszínűvé vált. Valahogy el kellett takarítani a marsi tavasz idején létrejövő hatalmas vízáradatok kékjét és az ilyenkor elburjánzó növényzet zöldjét. A babarózsaszínt választották…

2.    ábra. Egy további felvétel, ugyancsak a Mars északi sarkvidékéről, már a babarózsaszínűre hamisított – egyébként hófehér – vízjégből álló sapkát mutatja.

 

Lovagvár a Marson

Sokféle épületről esett már szó a Marsról szóló beszámolókban, most olyasmit szeretnék bemutatni, ami mindenféleképpen újdonságnak számít. A PIA19912 felvételen ugyanis mintha egy ősi, romos állapotú lovagvár bontakozna ki előttünk. A Curiosity fotójáról van szó, 2015. október 3-án készítette. A felfedező pedig Martine Grainey. Sajnos, ahogy az lenni szokott, már kis nagyításnál is a kép pixelekre hullik, vagyis az eredeti, nagyobb felbontású változatot kissé „átszerkesztették”, hogy ne tartalmazzon számunkra túl sok képi információt…

Némi élesítés segítségével azért még így is elég sok érdekesség bontakozik ki a szemünk előtt, mindenekelőtt a sziklaoromra felhúzott szabályos várfalak. A szemközti oldalon, ahol a fényviszonyok jobbak, bástyák bukkannak fel, a bástyáktól balra a fal alsó részén pedig boltívek. Ha tovább haladunk balra, azt látjuk, hogy ott már a vár erősen károsodott. Több-kevésbé romos állapotú.

3. ábra. A Curiosity felvételén romos állapotú, középkori jellegű lovagvár tűnik fel.

A romos előtérhez meredek út vezet fel, Mintha egy kaput is látnánk, az út alsó részén két üreg (barlang?) bukkan fel. Ha a helyszínt összevetjük egy középkori lovagváréval, igen nagyarányú hasonlatosságot figyelhetünk meg. Az épület rossz állapota arra is utalhat, hogy meglehetősen régen húzhatták fel falait, de hogy pontosan kik, és mikor, az egyenlőre rejtély.

Gyakran felmerül, ahogy jelen esetben is, vajon hol készülnek a „marsi” fotók. A szóban forgó képnél maradván, a Mars hihetőbb helyszínnek tűnik, mert hiszen nem valószínű, hogy valamelyik sivatagban, amelyet a „marsi” fotók elkészítésére használnak, éppen egy középkori lovagvár romjaiba botlik bele a Curiosity helyettesítője.

4.    ábra. Lovagvár a Földről, Corfe.

 

Kapcsos mappa?

Ismét a Curiosity archívumát vesszük elő, jelesül a gigapan 185225 jelű felvételt. A felfedező Kiyasettin Kiyas Onat. Nem könnyű észrevenni a tárgyat, hiszen erről a képről is hiányoznak a valódi színek, valamiféle szürkés-barnás árnyalat-egyveleget láthatunk. Továbbá, a kapcsos mappa mellett réteges jellegű kőzet található, ami további nehézséget jelent, könnyű elcsúszni azon, hogy az említett tárgy sem más, mint réteges szerkezetű kőzetből felépülő szikladarab. A helyzet azonban mégsem ez. Jól látható, a mappa jobb oldalán a lapokat összeszorító rész (fém?), a baloldalon, ahol ilyen rögzítés nincs, a lapok szétnyílnak. Ilyesmit kőzet nem csinál.

Az is látható, a lapok töredezettek, tehát különböző természeti hatásoknak voltak kitéve. A bekötésnél is sérülést látunk. Az anyaga a lapoknak viszont nem lehet papír, mert akkor egyszerűen szétáztak volna idővel. Ennél sokkal többet nem is tudunk mondani erről a tárgyról. Csupán talán annyit, hogy eggyel több megválaszolandó kérdéssel állunk szemben.

5. ábra. Kapcsos mappa a Mars homokjában.

36.

A napokban (június 29-én) jelent meg a tanulmány a space.com internetes oldalon, arról, hogy a távoli múltban a Mars légköre olyan jelentős mennyiségű oxigént tartalmazott, ami már lehetővé tette volna a kényelmes légzést - ha lettek volna ott és akkor emberek, 3 milliárd évvel ezelőtt. A Nina Lanza által vezetett kutatócsoport következtetései tehát már tartalmazzák a marsi légkör magas oxigéntartalmáról szóló megállapítást, a pontos dátummal még úgy 3 milliárd évet tévednek. Ám nem szabad ezen meglepődni, ugyanez történt a folyékony víz esetében is. A NASA-nak nagyjából 20-30 évbe telt, amíg eljutott a 3 milliárd évtől a jelen korba. Így lesz ez az oxigénes légkörrel is, de talán nem rabolnak az életünkből ismét 20-30 évet, mire beismerik, a Mars légköre ma is kellő mennyiségű oxigént tartalmaz a kellemes légzéshez, s ehhez megfelelő a légnyomás is.

 

Egy különös lény…

Nem tudni, hogy mivel lélegzett, egyáltalán lélegzett-e az Opportunity marsjáró által Sol 58. és 60. napján készített panoráma-felvételén felbukkant kicsiny lény. A formája is egészen elképesztő, olyasféle benyomást kelt, mintha becsomagolt cukorka lenne. Sajnos nem az eredeti színét látjuk, a felvétel árnyalatai erősen a vörösbe vannak eltolva, s a kép meglehetősen életlen is, ahogy azt megszoktuk. Mégis. Figyelemre méltó az, hogy egyáltalán ilyen állatkáról(?) készült felvétel a nyilvánosság elé került. Ilyen lény ugyanis nem él a Földön. Mivel pedig minden marsfotót többé-kevésbé hamisítanak, olykor olyan szinten, hogy a „marsfotókon” földi tájakat ismerünk fel, ez a kép – is – azt támasztja alá, hogy néha talán valamennyire eredeti felvételek is eljutnak a nyilvánossághoz, még akkor is, ha olyanok, amilyenek.

1.    ábra. Ismeretlen élőlény mászik az Opportunity marsjáró mellett.

A kicsiny lény, körülbelül 10 cm-es lehet, nagyjából szimmetrikus, azaz így, ránézésre, nem lehet eldönteni, melyik vége, melyik. Narancssárgás-rózsaszín - ám ez bizonnyal a színtorzító hatások következménye -, s a közepe táján sötétebb, illetve vékonyabb is. Talán a marsjáró motorjának rezgése zavarta meg, vagy ki tudja. Az is lehet, éppen táplálkozik. A talajon kúszva-mászva haladt előre, s a hátrahagyott nyom jól látszik.

A talaj nedvesség-tartalma bizonnyal meglehetősen magas, hiszen az Opportunity kerekeinek nyomai szépen megmaradtak, akár a vizes homokban. Ha a talaj szemcséit nem tartaná össze a nedvesség, akkor a keréknyomok a keletkezésük pillanatában elkenődtek volna. A keréknyomok megfigyelése jó alapot ad arra, hogy eldönthessük, milyen talajon jár valóban a marsrobot.

 

és egy süni

Neville Thompson által megtalált lény a Curiosity 1375 M-100 jelű felvételén, már mindenki számára és azonnal felismerhető. Tiszta süni! Egy kisebb kő takarásában nézgelődik, s bizonnyal szimatát is beveti. Talán éppen a személykocsi méretű marsrobotot figyeli. Sőt, mintha száját hatalmasra tátva éppen ásítana!

A földi megfelelőjétől annyiban tér el, hogy bundája (tüskés háta) kissé viharvert, foltos, mintha hiányos lenne. Hátán kisebb dudorok is megfigyelhetők, lehet, a marsi sünik már csak ilyenek, vagy akár valami betegség nyoma is lehet. Mindenesetre, rendkívül érdekes.

2.    ábra. Ásító süni figyeli a Curiosity marsrobotot (Szabolics László felfedezése)

 

Bunkerek és körpiramis

Ismét az Opportunity egyik felvételét vesszük elő, ezúttal a PanCam 071015 jelűt. Mindjárt három épület is látható rajta. A kép természetesen fekete-fehér, dollár milliárdokért ezt kapjuk… pár évet még várni kell, hogy a különböző magántársaságok első masrszondái a helyszínre érjenek, és végre nagyfelbontású, valósidejű felvételekben gyönyörködhessünk, és még hangot is kapjunk hozzá. Még akkor is, ha a Mars esetében ez a „valós idő” kb. 5-20 perces késést jelent a távolság miatt.

A három építmény közöl a legnagyobb és egyben a legjobban kivehető egy félgömb alakú kupola. Alsó részén kisebb-nagyobb sötétszínű formák. Akár ajtók és ablakok is lehetnek. Olyan helyen van, ahonnan az egész völgy kitűnően belátható. Ha nem a Marson lennénk (már ha tényleg ott vagyunk), azt is gondolhatnánk akár, hogy katonai létesítményről van szó. A kupolán megcsillan a napfény, anyaga tehát jól tükröző, valószínűleg fémes jellegű. A méretét eléggé nehéz meghatározni, ismert méretű viszonyítási pont hiányában, de talán nem tévedünk nagyot, ha 10-30 méter közöttire becsüljük.

3.    ábra. Kupolás épületek az Opportunity felvételén.

Tőle jobbra, kissé hátrább, újabb kupola látható, ez valamivel kisebb, viszont hengeres alapokon nyugszik. Elsőre olyan, mintha egy csillagászati obszervatórium lenne. A hely ideális, ilyen műszer elhelyezése céljából, a dombtető. Körben ugyancsak sötét foltokat látunk, valószínűleg ablakok. A kupola előtt látható „S” alakú dolog akár egy út is lehet, illetve annak része. Nem lehet jól kivenni. Miként a harmadik építményt sem. Valamiféle fehér „maszat” takarja el részben a szemünk elöl, de még így is látszik szabályos formája, s valamennyi az épület szerkezetéből is.

A marsfotók elemzőit lehet mindenféle jelzővel vádolni, bőszen meg is teszik, ám a bal oldali kupola esetében (is) ezek a vádak súlytalanná válnak.

Amikor a Mars Global Surveyor 2003-ban lefényképezett egy lépcsős körpiramist, azonnal megvolt rá a magyarázat, miszerint „különböző üledékrétegek erózió hatására létrejött formáját” láthatjuk. Hát igen. De arra nem tudtak válaszolni, hogy a szél- és víz talajkoptató hatása miként tud hétlépcsős körpiramist kialakítani. Netán a szél iránya folyamatosan változik, és szépen körbehalad? Mindig csak éppen ugyanannyit koptatva az egyik oldalt, mint a másikat? Kizárt. A víz sem teszi meg a NASA-nak ezt a szívességet. Az viszont igaz, a hétlépcsős körpiramis igen régi, s helyenként valóban erősen le van kopva, ám eredeti formáját nem vesztette el.

4.    ábra. A Mars Global Surveyor felvétele egy lépcsős körpiramisról.

Az átmérője az aljánál nagyjából négyszáz méter, ez megfelel a boszniai Nap Piramis alapél-hosszának. A hétlépcsős megoldás igen ritka, a Földön csak a Kanári-szigetek kisméretű piramisainál találkozhatunk vele, illetve, egyetlen nagy piramis készült hétlépcsősre, a Szehemhetnek tulajdonított építmény. Kör alakú piramis szinte ismeretlen a Földön. Körtemplomok vannak, különböző méretű – a kunok nevét őrző, de velük lényegében semmilyen kapcsolatban álló – halmok, és nagyjából ennyi. Egyetlen kivétel van, egy legalább 8000 éves lépcsős körpiramis Cuicuilco-ban. Ennek átmérője 120 méter, a magassága pedig 27 m. Eltörpül a Mars 400 méter átmérőjű 200 méter magas alkotása mellett.

A marsi képződmény egy kráter alján található. Valóban, a krátert kitölthette víz, és bizonyára ki is töltötte. Ám annak kivitelezése, hogy a víz mindig ugyanannyit apad, és ugyanannyi ideig marad ugyanazon a szinten 7-szer egymást után, hogy a lépcsős szerkezet létrejöhessen, az kizárt, még ha magyarázatnak roppant tetszetős is lenne. Elő szokták még venni a periodikusan olvadó gleccsereket is, persze, fantáziálni lehet, de mutatni kellene egy párhuzamos példát, amikor bizonyítható a gleccserek ilyen jellegű hatása, az viszont nincs. Ahogy Cuicuilco piramisa kapcsán is hatalmas butaságokat beszélnek, ugyanis a körpiramis korát 2000 évben adják meg, miközben a körpiramis egy részét befedő láva legalább 8 000 éves…, úgy a Mars esetében is találkozhatunk hajmeresztő „magyarázatokkal”, s főleg csak azokkal.

A helyzet nem reménytelen, ugyanis:

 

Száz főre csökkent a marstelepes-jelöltek száma

Évekkel ezelőtt negyedmillióan jelentkeztek 140 országból, hogy marstelepesekké válhassanak, ezt a számot immár 100-ra csökkentették egy ötnapos teszt során. A kiválasztásnak ez immár a harmadik fázisa volt, még egy van hátra, akkor már csak negyvenen maradnak, s közülük kerülnek ki, illetve ők lesznek azok, akik – várhatóan – 2026-tól megérkeznek a Mars felszínére.

5.    ábra. Cuicuilco körpiramisa. A bal oldalát 8 000 évvel ezelőtti lávafolyás roncsolta, a piramis korára a régészek mégis csupán 2000 évet adnak…

 

Arany László

    

Vissza a nyitólapra