Arany László: Mars-híradó - 2017/1.

43.

 Feltétlen érdemes részletesen szólni a „belelátásról”, arról az egyébként létező pszichológiai jelenségről, mely alapján az agy a különböző szabálytalan formákból megkísérel számára értelmezhető dolgot összerakni. A legismertebb ilyen jellegű vizsgálati módszer a Rorschach-teszt. Nézzük meg a matematikai lehetőségét annak, hogy a Marson valóban ilyen „belelátás” működik, vagy pedig amit látunk az a valóság!

Egyre több felöl és többektől hallani, hogy ha bárki bármilyen szabályos tárgyat, netán élő vagy mumifikálódott állatot, netán élő embert talál a Mars bolygón, akkor az illető a „belelátás”, azaz a „pareidolia” (ki sem tudom mondani első nekifutásra) illúziójába esett. Elemezzük a felvetést, és ezt követően le is zárhatjuk a dolgot. Egyszer és mindenkorra.

Segíteni kívánok e rövid elemzéssel a Tisztelt Olvasóknak és Érdeklődőknek, miként védhetik ki az egyébként teljesen valós és megalapozott felfedezéseik esetében a hivatalos, olykor „szakértőinek” nevezett vádakat.

Vegyünk egy emberi koponyát, és semmi mást sem, mint annak csupán 6 jellemzőjét: két szemüreg, két arccsont, orrnyílás, (szájnyílás) állkapocs. Egyelőre tekintsünk el ezek méretétől és egymáshoz képesti arányáról. Tehát, van ez a hat db alakzat. Osszuk fel az arc ellipszis alakú területét (minimális) 36 részre, ahová elhelyezhetjük e testrészeket. Ebben az esetben 1.947.792 féle eset létezik! (Néhány tükörszimmetrikus, de most ezektől eltekinthetünk, jelentéktelen számuk miatt) Ezekből az esetekből csupán egyetlen egy(!) lesz az, amely pontosan megfelel az emberi arcon megfigyelhető elrendezéshez. Hol van a 1.947.792-1 többi változat (azaz közel kétmillió!) a Marson? Miért csak az a kb. félszáz tökéletesen emberszerű koponya található?

1.    ábra. Kb. 20 cm-es (élő!) emberszerű lények a Marson.

Menjünk tovább! Ha az „ellipszis” területén elhelyezett alakzatok egymáshoz viszonyított méretének arányát is tekintetbe veszem, legyen most csupán csak 6 különféle méret szemre, arccsontra, orr- vagy szájnyílásra és állcsontra, s keresem az emberi arcra jellemző pontos méretarányokat, akkor valami egészen gigászi értéket kapunk a lehetséges változatokra. A pontos érték (elrettentésül leírom): 131.513.824.548! Ekkor még csak egyetlen emberi arcról beszéltünk, annak viszonylag pontos arányai betartásával. Tehát: bő 131 milliárd „szélfútta sziklát” kellene találni a Marson, hogy azok közül csupán egyetlen egy(!) megfeleljen az „emberi koponya” által támasztott kritériumoknak. (A pontos, emberi léptékű méretről még mindig nem esett szó!) HOL VAN a fenti szép hosszú szám mínusz egy változat, ahol pl. a marsi koponyán a két szem egymás alatt helyezkedik el, és az egyik kétszer akkora, mint a másik? Válaszolok: sehol sincs ilyen. Soha, senki nem talált a Marson olyan koponyát, amely ne a „koponyával” kapcsolatos elvárásainknak felelne meg.

Lányi Gábor összegyűjtött néhány, a 20 cm-es méretarányba tartozó marsi lény képét. Nem teljesen egyformák, ám tökéletesen emberszerűek. Négy ilyen lény (sokkal több van!) egymáshoz közeli előfordulásának aránya, ha csupán „belelátásról” lenne szó, már egészen gigászi számsort adna. Egy újabb „kisember” a MAST 969 jelű fotón látható. A felfedező Szabolics László. A kisember mintha alsónadrágot viselne.

A sort igen hosszasan lehetne folytatni, ám vegyünk most csupán egyetlen, kissé más jellegű élőlényt: egy kutyát. A fotó kódjele: 907-921, a felfedezés érdeme pedig Szabolics Lászlóé. Az állatnak van ugye még négy lába is, ebből három látszik is. Az előző szép nagy számot tehát még a többedik faktoriálisra lehetne emelni, hogy minden a helyén legyen! Ha pedig a felvételekről a rendszeresen hiányzó színeket is bevennénk az elemzésbe, még a fentinél is sok-sok nagyságrenddel nagyobb számot kapnánk!

2.    ábra. Alsónadrágos kisember pózol a Curiosity kamerája előtt.

Összefoglalásképpen, arra az esély, hogy a Marson az emberi koponyával tökéletesen megegyező méretű „szélfútta sziklát” találjunk, gyakorlatilag nulla. (Nemhogy a Marson, de az egész Naprendszerben nincs annyi „szélfútta szikla”, hogy akár egyetlen egy is pontosan megfeleljen a kívánalmaknak!) Pontosan igaz és érvényes az előző kijelentés egy hüllőre, lezuhant repülőgéproncsra, farkos békára, házra, búvárszemüveges majomra, motoros kisemberre, kobrás kitűzőre, autóra, stb. stb. Mindezek együttes „véletlenszerű előfordulásához”, már a teljes Tejútrendszer több ezermilliárdnyi bolygója sem lenne elég.

Amikor a marsi élet kutatóját „hívőnek” nevezik, az lényegében már a becsületsértés kategóriába tartozik. Éppen ezért, ha valaki a fentieket végig gondolja, és még mindig „belelátásról” beszél, meg „szélfútta szikláról” egy-egy koponya (vagy stb. lásd fentebb a felsorolást), vagy bármi kapcsán, bizony a saját végtelenül kicsiny hozzáértéséről tesz tanúbizonyságot, nem pedig „szak”-értelméről…

3.    ábra. Ezen a marsi felvételen egy kutya bukkan fel.

Mitől lila a kék bolygó?

Az MRO űrszonda 2016. november 20-án lefényképezte a Föld-Hold rendszert. Ami szembetűnő, hogy a Föld bolygó lila színű. A PIA21260 jelű fotóról van szó. A Szakemberek gyakran jönnek azzal a kifogással, amikor egyértelműen színhibás képet látunk, hogy mennyire nehéz helyesen beállítani a színeket az űrszondák által készített felvételeken. Nos hát, a szóban forgó kép esetében meg lehetett volna tenni a színkalibrálást. Számos fotó készült már a Földről, összehasonlításképpen. Még sem tették. Viszont, ami lesír a képről az az, hogy bizony kőkeményben vörösbe van nyomva a színtartomány. Így lesz a kékből lila. Vagyis, ez a fotó is egyértelmű bizonyítékként szolgál, hogy szánt szándékkal vörösbe nyomják a Marsról készült felvételek színeit.

Egyébként is, a színkalibrálásra vonatkozó kifogás ezer sebből vérzik. Hiszen a Plútó távolságában (kb. 20-szor van messzebb a Naptól, mint a Mars), a színes felvételek tökéletesen színhelyesek, ráadásul a napfény ereje a Plútó távolságában már csak 400-ad része a Marsot érő fényviszonyoknak.

Bizonyítottnak tekinthető tehát a marsfotók szándékos elvörösítése.

4.    ábra. Vajon mitől lett a Föld vörös?

Arany(ozott) múmia

Sajnos, Martine Grainey felfedezése szinte semmilyen média nyilvánosságot nem kapott, pedig megérdemelte volna. A Curiosity marsjáró 2016. március 3-i felvételén ugyanis nem mást, mint egy aranyozott múmiát fedezett fel! A fotó – minő véletlen! – ezúttal színhelyesnek tűnik, hiszen az aranyszín egyébként nem jelenhetett volna meg. Mi is az, amit látunk? Mindenekelőtt egy fa-jellegű anyagból készült, kettétört koporsót. Az erezet is tisztán kivehető. Tény, van ilyen jellegű réteges kőzet is, ám az oldalfalak túl vékonyak és túlságosan szabálytalanok, hogy ezt a lehetőséget komolyan megvizsgáljuk. A „korhadt fa” inkább tűnik valóságosnak.

Az is egyértelműen kivehető, hogy ezt a fa koporsót valami „kettévágta”. Eltüntetve az alsó részét. A törés szinte teljesen egyenes, függőleges. Az igazi érdekesség a koporsó belsejében van. Hangsúlyozom: semmiféle képi beavatkozás nem történt senki részéről, az itt bemutatott kép pontosan azonos a NASA archívumában található felvétellel!

5.    ábra. Arany(ozott) múmia egy koporsóban.

Egyértelműen és vitathatatlanul emberi arcot látunk. Vonásai némileg eltérnek a földi emberek jellemző karakterisztikájától, felső állkapcsa jóval erősebb. Az orra kissé sérültnek tűnik, a szemei rendben vannak. Fején fejdíszt visel. Több részből áll, mintás. A lény testének alsó része hiányzik, váll része kissé kivehető.

Teljességgel kizártnak tartom, hogy a NASA szakemberei ne küldték volna közelebb a marsjárót a „környezetidegen” faanyag és a felvételről szinte kiabáló arany-emberhez, s ne vizsgálták volna meg teljes részletességgel, nem elemezték, nem vettek belőle mintát, stb. Ugyanaz a kérdés motoszkál bennem, amit oly sokan feltesznek tisztelt Hallgatóim és Olvasóim: meddig lehet még hazudni? – jelen esetben a marsi élettel kapcsolatban.

44.

 Érdemes olykor felidézni magunk előtt a Mars valódi színeit. A korábban agyonvörösített képek helyett manapság „homokszínű” felvételeket látunk, azt sugallva, hogy a bolygószomszédunk homokos, kopár sivatag. Ehhez természetesen az is hozzájátszik, hogy az űrszondákat szándékosan küldik homokos, kopár sivatagos területekre. Aztán, ha mégis élőlényekre, növényzetre bukkannak, a fotók színüktől való megfosztásával máris kijátsszák a megfigyelőket, azok nem veszik észre a sziklákon növekvő sűrű mohatakarót, a fűszálakat a kövek között, stb. Mivel pedig a marsi állatvilág többnyire éjszakai életet él, azok felbukkanása aránylag jól kizárható a felvételeken. Vagy mégsem? A felszínen talált mesterséges eredetű tárgyakat, már-már beteges ragaszkodással, „szélfútta sziklának” tudják be.

A Mars valódi színei

Az Opportunity éppen 13 éve rója útját a bolygó felszínén, kutatási programját jelentősen háttérbe szorítja a legújabb marsjáró, a Curiosity. Az Opportunity kamerájának teljesítménye jóval szerényebb a „nagytestvérénél”, és talán a képhamisító számítógépes programok sem erre a régi marsrobotra összpontosítanak. Ennek is tudható be a mellékelt, valóban színes, és ennek köszönhetőn gyönyörű szép felvétel a „vörös” bolygóról, melynek ege, mint látható, nagyon is kék! Ragyogó világoskék!

Már egy egészen egyszerű színes felvétel is rendkívül sok mindent mondhat el nekünk. Vegyünk ezek közül néhányat sorba!

1. Amennyiben a NASA légkörsűrűségre megadott adata helyes lenne, majdnem tökéletesen fekete eget kellene látnunk. Szerintük a marsi légkör sűrűsége a földi légkör 70-100 km-es magasságának felel meg. Viszont a Földön már 35-40 km-es magasságban is az égbolt tökéletesen fekete. Itt nem látunk fekete eget, következésképpen a NASA hivatalosan megadott adatának köze sincs a valósághoz.

2. A légkör – a horizonttól távolodva – alig, vagy egyáltalán nem sötétedik. Ha a Marsnak ritka lenne a légköre, nagyarányú sötétedésnek kellene mutatkozni. Semmi ilyesminek nyoma sincs. Következésképpen, a Mars légköre egyenletesen sűrű, a magassággal kisebb mértékben ritkul, mint a földi légkör. (Ennek oka: a Mars tömegvonzása nagyjából fele a földének.)

3. A távoli hegyvonulat képe jelentősen kékbe tolódik. Következésképpen, a Mars légkörében nagymennyiségű vízpára van jelen.

4. A légkör színe kék. A Nap sárga fényét az oxigén töri meg oly módon, hogy a légkör színe kék legyen. Következésképpen, a Mars légkörében jelentős arányú oxigén található.  Ergo: a Mars bolygón az oxigén folyamatos utánpótlása biztosított. (Ha nem így lenne, e gáz igen gyorsan eltűnne az atmoszférából oxidációs folyamatok révén.)  Tehát, a Marsnak jelentős növényzettel kell rendelkeznie. A jelentős növénytakaró pedig fejlett állati életet is feltételez.

Jól látható, egyetlen valódi színes marsfelvétel segítségével a NASA számos hivatalos állítása könnyedén cáfolható. Hát éppen ezért áll rendelkezésre oly kisszámú hamisítatlan felvétel, mert ha nem így lenne, akkor a NASA naponta többszörösen járatná le saját magát...

1.    ábra. Az Opportunity mozaikfelvételén a marsi ég ragyogó világoskék.

Űrrepülőgép a Marson?

Maradjunk még az Opportunity marsjárónál, s annak is a 20060807 jelű felvételénél. A marsi Marathont teljesítő kis szerkezet szóban forgó fotóját a Beagle-kráter felé haladtában készítette. Sajnos a felvétel nem kapott különösebb médiahátteret. Erről a fotóról már korántsem mondható el, hogy színhelyes lenne, de legalább nem tiszta narancssárga az egész. Az élességével is súlyos problémák vannak, ám ez ügyben a NASA-nál kell reklamálni…

A sziklák között egy űrrepülőgép képe bukkan fel, nehéz lenne nem annak látni, lévén hogy szinte tökéletesen megfelel a formája a Dream Chaser űrrepülőgépnek. (Még a festése is azonos!) A Dream Chasert a NASA fejlesztette, a Nemzetközi Űrállomásnál szolgált volna „mentőcsónakként”, de alkalmas lett volna személyzetcsere lebonyolítására is. Az amerikai űrhivatal dobta ezt a tervet is, a Sierra Nevada Vállalat azonban megvásárolta, és néhány éven belül remélhetőleg embereket is fog szállítani az Európai Űrhivatallal együttműködésben. Ám vajon miként került a Marsra? Amennyiben az előző színes fényképből levonható következtetések helyesek, márpedig erősen annak tűnnek, akkor semmi akadálya sincs annak, hogy űrrepülőgéppel le lehessen szállni bolygószomszédunkon. Akkor miként kerülhetett a jármű a sziklák közé? – tehetjük fel a kérdést. Erre is van magyarázat, ugyanis nemcsak kifutópályára képes leszállni, hanem ejtőernyők segítségével – lényegében – bárhova.

2.    ábra. Az Opportunity e fotóján a Sierra Nevada vállalat űrrepülőgépéhez a megtévesztésig hasonló szerkezet látható.

Újabb idegen koponya a Marson?

Szabolics Lászlónak köszönhetjük az újabb koponya felfedezését is, ezúttal a Curiosity marsjáró MSL-710-MAST-100-as fotójáról van szó. Az előző számban levezettem, több tízmilliárd az egyhez annak az esélye, hogy „véletlenül” létrejöjjön ilyen alakzat. A „véletlen” tényező jelen esetben is teljességgel kizárható. Nem mást látunk ugyanis, mint egy tipikus földönkívüli koponyát, annak valamennyi jellemző vonásával. Nagyméretű szem (az éjszakai élethez ez kell), apró orrnyílás, jellegzetes, kisméretű száj, markáns arccsont. A koponya tökéletesen szimmetrikus, a felső része azonban láthatóan sérült. A fotót a NASA lényegében megfosztotta színeitől, ez látható a baloldalon, jobbról, némi színfeldolgozással, csupán a könnyebb felismerhetőséget igyekeztünk visszaadni. Természetesen nyoma sincs annak, hogy a Curiosity alaposabban megvizsgálta volna ezt az érdekes „képződményt”.

3.    ábra. Idegen koponya a Mars kövei között.

És egy újabb majom!

Ennél páviánabb már akkor sem lehetne, ha a Budapesti Állatkertben fotózták volna! A Curiosity kapta lencsevégre 2016. április 17-én. Természetesen a Marson. A Marson? Legalábbis nagyobb a valószínűsége, mint az arizoniai sivatagnak. (A szélfútta sziklára vonatkozó matematika esélyeket inkább hagyjuk…) A felfedezés érdeme Martine Grainey nevéhez köthető.

Az állat kényelmes testtartásban ül és napozik. Testét sűrű bunda fedi, páros testrészei tökéletesen szimmetrikusak, anatómiailag abszolút rendben és a helyén van minden. Ráadásul, ez már nem az első pávián a Marson, hanem a sokadik. Meglehetősen jellemző állatnak(?) tűnik tehát bolygószomszédunkon. Igen, az „állat” kifejezés kérdőjellel szerepel, közvetlenül előtte a szikla ugyanis szintén tökéletesen szabályos, egy állatfejet formál, még a szemgolyói is a helyén vannak! Ki alkotta? Újabb véletlen lenne? De hát ennyi? A „véletlenből” is megárt a sok, nem igaz?

4.    ábra. Pávián napozgat a marsi sziklák között. Előtte faragott fej.

Műanyag doboz?

A következő lelet Neville Thompson nevéhez és a Curiosity marsjáróhoz köthető. A 178208 gigapan felvételről van szó. Habár egyértelműen látható, mi van rajta, mégis nehéz beazonosítani. Tejes pohár éppúgy lehet, mint felborult virágtartó.

Szerencsére a felvételt élességét csak kevéssé rontották le, és némi szín is megmaradt. Nem teljesen az eredetiek. A skálát ezúttal a kék felé nyomták el, a sárga-zöld tartomány teljes egészében hiányzik. A doboz formája viszont tökéletes, bár a jobb felső sarkán kisebb horpadás látható és a Jobb oldali pereme kidudorodik. Valahonnan leesett? De honnan? Jó lenne tudni azt is, vajon miként került a jelenlegi helyére.

Valami van benne. Ehhez sem férhet kétség. Szemcsés szerkezetűnek tűnik.

Természetesen jelen esetben sincs semmiféle ismeret arról, hogy a marsrobot közelebbről is megvizsgálta volna. Végül is, mi érdekes van egy közönséges „tejes dobozon” a szomszédos égitesten, amikor az tele van idegen koponyákkal, űrrepülőgéppel, páviánokkal, faragott kövekkel, stb…

5.    ábra. Tejes pohár? Virágtartó?

45.

 Jelen alkalommal néhány mindennapos tárgyat vizsgálunk meg, természetesen valamennyi a Mars felszínén található, ha hihetünk az Amerikai Űrhivatalnak, legalább ebben. Hivatalosan egyiküket sem vizsgálták meg alaposabban. A tárgyak egyike-másika oly mértékben szokatlan, hogy azt hihetnénk, a bolondját járatják velünk. Persze, ettől még megtehetik, és meg is teszik, ha mindjárt nem, hát azzal, amilyen gyermeteg meséket gyártanak a felvételek hihetetlen gyenge minősége miatt. Ahogy szinte minden alkalommal, ezúttal is a hivatalos archívumok képanyagából válogatunk, a legtöbb esetben a „nyers felvételek” azaz a „raw images” kategóriában. Ezekről azt állítják, „változtatás nélkül” kerülnek az archívumokba, azonban, sajnálatos módon, már ez a kijelentés sem állja meg a helyét. Egészen más képminőség az, ami egyes kiváltságos szakemberek és/vagy katonák kezébe jut, mint ami a széles nyilvánossághoz.

Köves gyűrű

A felvétel elég régi, 2014. július 15-én készült, azaz Sol 689-kor, a Curiosity marsjáró által, de ettől még kellően érdekes. A kép fekete-fehér, még azzal sem vesződtek, hogy a „szokásos” homokszínnel szórják tele. A felfedező Rami Bar Ilan, a felvétel sorozatszám pedig: 00689. A valós arányok könnyebb érzékelhetősége kedvéért fel van tüntetve az egy hüvelyknyi távolság, azaz egy megközelítőleg 2.5 cm-nek megfelelő szakasz. A köves gyűrű mérete teljes egészében emberi léptéket követ. Jól látható a tökéletesen szabályos kiképzése, ívelt formája – a vastagság és az oldalélek tekintetében a nagypontosságú aránytartás -, a kőtartó rész kiszélesedése. Ha a felvétel színes lenne (eredetileg minden bizonnyal az volt…), talán a gyűrű anyagára is tudnánk következtetni. Így sajnos ettől a lehetőségtől is meg vagyunk fosztva. Azt viszont jól láthatjuk, hogy a gyűrű görbülete helyenként sérült. Talán a gördülő kövek tettek benne kárt, talán más. Nem tudjuk. Miként azt sem, vajon ki és mikor viselhette; ki, kinek és mikor adhatta ajándékba, ahogy a készítők kiléte is a múlt (vagy a NASA...) ködébe vész. Ez is egy olyan tárgy a sok száz között, mely mellett nem szavad elmenni szó nélkül.

1.    ábra. Köves gyűrű a Mars felszínén.

Szeműveg

A Curiosity marsrobot némileg színes, ám kifejezetten rossz minőségű felvételén bukkant az itt bemutatott szemüvegre Szabolics László. A kép sorozatszáma: MSL-319-M-CC. Természetesen jelen esetben sincs szó semmiféle „pixelek játékáról”, melyek a képfeldolgozás során éppen egy fehér szemüveggé álltak össze. Aki ezzel és hasonló, teljesen légből kapott „magyarázattal” áll elő, annak illene demonstrálni az általa kitalált jelenséget, amire természetesen képtelen. Sem az, aki ilyesmit állít, sem egyetlen – hasonló gyermekmeséket hangoztató - „szakértő”.

A tárgy tökéletesen szabályos, ahogy azt egy szemüvegtől elvárjuk. „Keresztül látunk” rajta, helyenként viszont becsillan, tehát nyilvánvalóan valamiféle üveghez hasonló átlátszó anyagot tartalmaz. Az orr-nyereg kiképzése kissé furcsa, de ez minden, amit egyébként tökéletes formája és rendeltetése mellett meg tudunk jegyezni. Hogy ki használta, mikor, miért és hogyan került oda, ahol most van, ezt szinte minden alkalommal megkérdezhetjük, s ahogy eddig, most sem remélhetünk választ.

2.    ábra. Ez a szemüveg vajon hogyan kerülhetett a Marsra és ki viselte?

Nyaklánc vagy csuklólánc?

Igaz, Bálint nap már elmúlt, ettől azonban még nem kevésbé érdekes a mellékelt kép. Bárki számára, aki ránéz, azonnal nyilvánvaló a szív alakúra elrendezett gyöngyök sora. Mindez ugyancsak a Curiosity fotóján látható, az archívumszáma: MSL 1450 M100, a felfedező Neville Thompson. Szerencsére némi színt meghagytak ezen a nyers felvételen, a kép élességével viszont itt is súlyos gondok vannak, de ezt már megszokhattuk, ahogy a sületlen magyarázatokat is… Minden egyes gyöngy tökéletesen szabályos gömb formája kitűnően felismerhető, egymáshoz is rendezetten, előírásszerűen kapcsolódnak, egymásutániságukban tökéletes az elrendezettség és az arányosság. Természetesen el lehet játszani a valószínűséggel, vajon mekkora az esélye, hogy néhány tucatnyi „folyóvíz-mosta, tökéletesen szabályos gyöngy” még fel is fűzi magát, és szív alakúra összehajtogatja (a szél és a vízmosás ugye csodákra képes…), de ez a fajta értelmezés már messze a bohóckodás kategóriájába csúszna, és ezt meg is hagyjuk a „szakértőknek”. A lényeg az, hogy egy ilyen alakzat kialakulásának valószínűsége gyakorlatilag nulla. Bizonyára soha nem tudjuk meg, ki és milyen alkalomból készítette valamelyik szerettének.

3.    ábra. A szív alakú gyöngysor marsi felbukkanására elég nehéz magyarázatot lelni.

 Kapcsos pénztárca

A következő tárgy egy női pénztárca. Sol 45-kor készült a felvétel, 2015. január 25.-én. A Curiosity archívumából való, száma, 00545. Természetesen „nyers” felvétel, bár a felfedező, Rami Bar Ilan, a körrel jelölt területen belül némi kontraszterősítést hajtott végre. A kép a „szokásos”, színeitől megfosztott, homokszínű katyvasz. És még ugye az élesség is jelentősen lerontva… De nem eléggé!

Jól látható a pénztárca fémgömbbel ellátott patentja, a buksza kettős fémváza, a szövetből készült anyaga. Tökéletesen szabályos, hajszálpontosan olyan, mint amit egy női pénztárcától elvárnánk. Vajon ki vásárolt vele és mit a Marson? És főleg, hol? Beugrott egy fodrászhoz a gazdája? Vagy vett egy napszemüveget, netán egy csuklóláncot? Esetleg visszaváltotta a köves gyűrűjét a marsi zaciból, ám balszerencséjére elejtette azt? Az itt bemutatott tárgyak ugyanis nincsenek messze egymástól. Csupán pár tucat méterre.

4.    ábra. A csatos női pénztárca marsi megjelenése számos kérdést vet fel.

Ipiapacs NASA-módra

Végül Lányi Gábor felfedezését szeretném közzétenni. Ezúttal egy felvétel-párról van szó, mindkettő hivatalos NASA adattárban lelhető fel (azaz csak volt fellelhető), egyben különböznek, a katalogizálási számukban. E sorok írásakor a két felvétel közül az elsőt máris törölték, csak a másodikat, az agyonhamisított változatot hagyták fent. Ilyesminek már igen sokszor voltunk tanúi, amikor valaki egy-egy komolyabb felfedezést tesz, azt a felvételt a hivatalos körök azonnal eltüntetik, természetesen jól meghamisítják, és a hamis változatot, amit utólag töltenek fel, állítják be az „eredetinek”. Meglehetősen gonosz és becstelen eljárások ezek, a NASA közel 60 éve alkalmazza rendszeresen.

A sorban az első felvétel a „nyers”, fekete-fehér kép, száma 529824, a színes változaté eggyel több, 529825. A felvételek „mozaik képek”, azaz több részletből illesztették őket össze, egészen pontosan a Curiosity marsjáró Sol 365, -377 és -389-kor készült képeiből. Az immár összeillesztett fotók 2017. február 11-én kerültek az archívumba. Ezeknek egy-egy – megegyező – részletét láthatjuk.

5.    ábra. Tipikus csalás a NASA részéről. A fekete-fehér „nyers” felvételen számos épülettömb, egész városrész látható. Aztán az általuk elkészített „feldolgozott” változaton már mindez eltűnik, a táj homokszínű kitöltést, míg az égbolt – az eget tekintve a Marson soha nem létező - zöldeskék árnyalatot kapott.

A képen egy völgyre tekintünk, s a völgy nyílásában egy hatalmas épülettömb látszik. Egy többemeletes ház. Közvetlen mellette, kissé halványabban, pedig egy másik. A völgy előterében egy teljes városrész vehető ki. Számos nagyméretű épülettömb, és néhány kisebb. A másik, a „szokásos” homokszínre mosott hivatalos NASA felvételen már nyoma sincs az épületeknek. Az égbolt is, valami egészen különös, zöldeskék árnyalatot kapott, szinte viharos jelelget ölt. Természetesen a Marson még csak véletlenül sem létezik ilyen színű ég! És egyúttal jóval sötétebb is a választott árnyalat, mint a fekete-fehér változaton megfigyelhető eredeti, a minden bizonnyal ragyogó világoskék égboltozat.

A nyilvánvaló és látványos hamisításhoz kétség nem fér. Bármiféle „magyarázat” csak ennek a ténynek az elleplezését szolgálná, tehát a legkevésbé sem érdemes a figyelmünkre.

46.

 Két generáció is felnőtt már azóta, hogy a Viking űrszondák 1976. nyarán a Mars felszínére ereszkedtek. A Marsfotók látványos és tömeges hamisítása lényegében akkor kezdődött. Sőt, talán öt évvel korábban, amikor a Marsz-3 szovjet marsszonda leszállóegysége elérte a felszínt, ám az általa készült fotókból egyetlen egyet sem hoztak nyilvánosságra az elmúlt 46 év során!

Milyen színű a „vörös” bolygó?

Elgondolkozott már a Kedves Olvasó, hogy a Mars bolygóról megjelent képek nagy többsége miért annyira vörös? Természetesen kaphatunk erre vonatkozóan különféle magyarázatokat a felszíni vasoxid rétegtől kezdve a légkör molekuláris tulajdonságaival bezáróan. De vajon igazak-e ezek az okfejtések. Helyesebben a Mars bolygóra igazak-e?

Ha az Olvasó még nem gondolkozott el a felvetett kérdésen annak bizonyára az az oka, hogy az információdömpinget a különböző újságok és televíziós csatornák olyan sikeresen zúdították rá, hogy már-már tökéletesen el tudták terelni a figyelmet azokról a felvételekről és szakvéleményekről, melyek ennek éppenséggel az ellenkezőjéről szólnak.

Mi az oka a felvételek erős vörös színezetének, különösen a marsi eget ábrázolóknak?

Ha megkérdezünk egy meteorológust a földi ég kék színének eredetére vonatkozóan, minden valószínűség szerint a Rayleigh-szóródás mikéntjéről fog nekünk rövid felvilágosítást tartani.

1.    ábra. Viking-felvétel 1976-ból. A Marson jól megfigyelhető tiszta kékes-fehéres ég, a színek is teljesen rendben vannak.

Ha megkérdezzük a NASA egyik tudósát, vajon mi az oka a marsi égbolt vörös színének, biztosra vehetjük, hogy a marsi légkörben lebegő parányi porszemcsék keltette Rayleigh-szóródásra fog hivatkozni. Hasonló fényszóródási jelenséget valamennyien megfigyelhetünk a Földön is, napnyugta idején. Igen, ám, csakhogy a Mars bolygón - a NASA állítása szerint -, lényegében nincs is légkör, tehát nincs ami „lebegjen” benne. Tehát nemhogy vörös, de semmilyen színű nem lehetne, az éjfeketén kívül.

Sőt, a NASA légkörsűrűségre megadott értékek értelmében egyáltalán nem is lehetnének „homokviharok”… A hivatalosan adatokban szereplő értékek alapján egyetlen homokszemcse sem tudna a levegőbe emelkedni! Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a sűrű felhők, melyeket „homokviharnak” igyekeznek számunkra feltüntetni, valójában vízpárából alakultak ki. Csak ugye a képek vörösre színezésével azonnal megváltozik minden, és elhitethető a „csontszáraz, mindenféle életre halálos veszélyt jelentő égitest” hipotézise.

Első nekifutásra nézzünk meg egy felvételpárt, hajszálpontosan ugyanazt a tájképrészletet látjuk rajtuk. Jelentős különbség az, hogy míg az első képen az égbolt fehéres-kékes, addig a másodikon lényegében vöröses-rózsaszínes.  1976. július 21-én készültek.

 Az 1997-es Mars Pathfinder küldetés előtt is elhangzottak a kék égre vonatkozó kijelentések hivatalos forrásokból. Még akkoriban sem volt egyértelműen uralkodó szín a vörös. Vagy csak a Marssal kapcsolatos politikai döntés nem volt ennyire egyértelmű, mint manapság. „Amennyiben a leszállóhely térségében a talajt diffúz por borítja, akkor az égbolt színe vöröses árnyalatot ölthet” – jelentette ki Philip James a Toledo Egyetem tudósa. „Egyébként, a Pathfinder minden bizonnyal kék színben pompázó égboltra fog bukkanni, fényes fellegekkel tarkítva.”

2.    ábra. Ugyanaz a táj naplemente környékén. Ahogy a Földön, úgy a Marson is bekövetkezik a légkör alsó részének vörösödése.

És ezek a kék eget ábrázoló fényképek valóban léteznek, különösképpen a Viking-expedíciók anyagából, mint ahogy azokat meg is lehet találni a NASA és a JPL különböző fotóarchívumaiban. Ezzel kapcsolatban részletes elemzést írt Vincent DiPietro, a Goddard Űrközpontban dolgozó NASA mérnök (http://www.mufor.org/dipietro3.html). A cikkből származó alábbi idézet meglehetősen izgalmas…

„Nemrégiben hallgattam a RealAudio egyik interjúját a Laura Lee Show archívumából, melyet tavaly júliusban készítettek. A vendég Dr. Gil Levin (személyes felelőse a Viking-leszállóegységek által nyert tudományos eredmények publikálásának), valamint a fia, Ron, aki a MIT fizikusa. A nagyközönség ismerheti Dr. Gil Levin történetét, azonban a fia valami olyasmiről beszélt, amiről korábban soha sem hallottam.

Ron elmondta, hogy akkoriban húsz éves, frissen végzett diák volt és éppen a JPL központban tartózkodott, amikor az első felvételek megérkeztek a leszállóegységektől. Határozottan kijelentette, hogy ezek az eredeti felvételek kék eget és zöld foltokkal borított sziklákat ábrázoltak, és a Viking Képfeldolgozó Csoport volt az, mely nagy sietve „kiigazította” a képeket, minek következtében az ég és a sziklák elvesztették eredeti színüket, s megkapták a jól ismert vöröset. Levin egyértelművé tette, hogy semmiféle tudományos érv nem létezett a „kiigazítások” végrehajtására. Aztán azon töprengett, vajon a „kiigazítások” végrehajtásának oka nem az volt-e, hogy a bolygókutató tudósok ne fedezhessék fel a sziklákat borító zöldes foltokat, melyek azt sugallhatnák, hogy a bolygó felszínén valamiféle primitív élet szemmel látható nyomaira bukkantak.

3.    ábra. A Viking-1 űrszonda 12B069 jelzésű fotója, 1976. augusztus 29-én készült. Ezt a felvételt már „színkorrekciónak” vetették alá, ennek ellenére az ég ragyogó kék.

Hm. Erősen elgondolkoztató…

Megismétlem a lényeget: a MIT (Massachusetts Institute of Technology) egyik fizikusa kijelentette, hogy lényegében a szeme láttára hamisították meg a Marsról érkező felvételeket! A nevét is ismerjük, Ron Levin. Dr. Ronald Levin. Eközben pedig a NASA-fanok még mindig azt próbálják velünk elhitetni, hogy az agyonhamisított felvételek tulajdonképpen az „eredetiek”… Közel 50 éve teszik ezt.

Az említett cikk szerzője a MIT fizikusaként megpróbált utánajárni a dolgoknak, de erős falakba ütközött, Kongresszusi Albizottság akadályozta meg kutatásai folytatását. Azonban egyetlen rendszer sem működik tökéletesen, s mindig akadnak segítőkész barátok. Így sikerült behatárolni a hamisítások pontos mértékét. Ehhez segítséget nyújtott a NASA saját archívuma (www.hq.nasa.gov/office/pao/History/SP-4212/ch11-4.html) ahol a marskutatással kapcsolatos gazdag információk között a „színkorrekcióval” kapcsolatos képi illusztrációkat is találhatunk.

4.    ábra. ábra. A Viking-2 felvételén frissen esett havat láthatunk, az ég ragyogó kék.

Az 1970-es évekből olyan felvételek is rendelkezésre állnak, melyeken jól láthatóan hó esett! Fehér lepel borítja be a talajt és részben a sziklákat. (Persze, azóta már a „piros havas” változat is ismert…) Az Európa Mars Express méréseiből pedig pontosan tudjuk, hogy a marsi jégsapkák anyagát döntő mértékben vízjég alkotja. Teljességgel nyilvánvaló, hogy az űrszonda leszállásának környezetében ugyanez a helyzet. Az ég a 21i093 jelű felvételen is természetesen ragyogó kék. Ezúttal a Viking-2 archívumából származik a felvétel.

Vöröses fényviszonyok a Földön is megfigyelhetők, csak kellően türelmesnek kell lenni hozzá. Megfelelő körülmények között szinte minden naplemente alkalmával előfordul. Ha a felhőrétegek is megfelelően helyezkednek el, meglehetősen kísérteties fényviszonyok is jelentkezhetnek. Szinte akár pontosan olyanok is, melyeket a NASA-nak „köszönhetően” a Marson is megszokhattunk. Ha egy idegen civilizáció csakis és kizárólag ilyen fényviszonyok mellett készült képeket látna a Földről, már el is hinné, hogy bolygónk valójában nem is zöldes-kék, hanem egyenesen vörös.

Mindez ugye még nem tekinthető „hamisításnak”, ám manipulációnak már igen. Az ötlettől fellelkesedve pedig, mostanság lényegében semmilyen más fotót nem látunk a Mars bolygóról, mint az agyonvörösített változatot, vagy a mesterséges intelligencia által kreált homokszínt, ami lényegében fekete-fehér képeket rejt, csupán az árnyalat más. Ráadásul, lerontott felbontással, különböző maszkolásokkal, klónozásokkal, stb. Ám miként az Dr. Ronald Levin elmondta már évtizedekkel ezelőtt, mindez valótlan, hamis.

5.    ábra. Földi naplemente. Már-már „marsi” fényviszonyok.

47.

Az emberi történelem jelentős eseményinek évfordulóiról rendre megemlékezünk. Van, hogy ünneplünk, van, hogy gyászolunk. Kultúránk, hagyományaink és szokásaink gyakran kapcsolódnak bizonyos évfordulókhoz. Akadnak azonban a történelemben olyan események, melyekről szándékosan nem szólnak; olyan hősök, akiket szándékosan nem ünnepelnek meg; olyan események, melyeket igyekeznek titokban tartani, vagy ha ez már nem sikerül, akkor megtörténtüket a végtelenségig tagadni. Egyik ilyen esemény az 1962. május 22-én végrehajtott marsraszállás. 55 éve történt.

Katonai technika – polgári technika

Ha csak néhány évtizedet tekintünk is vissza a technika fejlődésére, egészen elképesztő dolgokat láthatunk. Gondoljunk a pl. a mobiltelefonokra, számítógépekre, TV-készülékekre, autókra, vonatokra, robotfelszerelésekre, 3D-s megjelenítésre, nanotechnológiára, Internetre, stb. Egy 20-30 évvel ezelőtti mobiltelefon, vagy egy hasonló korú számítógép mára már ősréginek számít, muzeális értéknek. Már egy 2-3 éves készülék is elavult lényegében. Az élet minden területén elképesztő eredményeket értek el a mérnökök a technikai fejlesztésekben és –alkalmazásokban. Pontosabban az élet majdnem minden területén. Az űrhajózás ugyanis lényegében megállt. Egészen pontosan az 1967-es szinten! Oroszországból pontosan ugyanazok a Szojuz és Proton űrhajók emelkednek fel, amelyek 1967-ben. Lényegében semmiben sem különböznek, csupán néhány számítógépüket cserélték ki. A NASA-nak semmiféle űrhajója nincs, a jelenleg már 15 éve fejlesztés alatt álló „gigarakéta” kisebb teljesítményre lesz képes, mint 1967-ben az Apolló űrhajó Szaturnusz rakétája, melyről köztudott, hogy soha sem hagyta el a földkörüli pályát, az egész Apolló-holdprogram egy (helyenként) kiválóan megrendezett filmalkotás volt, Stanley Kubrick rendezése alatt. A szovjetek természetesen ezzel pontosan tisztában voltak, de mivel Gagarin sem járt soha az űrben, hát inkább csöndben maradtak. A NASA gigarakétájának fejlesztése már közel két évtizede folyik, és talán 2019-ben képesek lesznek a Hold körberepülésére. Emberek nélkül… Az űrtechnikában változást, helyenként fejlődést, csupán a magánszervezetek hoznak, ám elvi változásokat nem láthatunk tőlük sem, csupán az 1960-as évek technikájának korszerűsítését. De még ez is messze jobb és hatékonyabb, mint a 50 éves szovjet és amerikai ősleletek.

1.    ábra. Szergej Anohin, a világ első űrhajósa. 1945.május 17.

Azt akarják velünk tehát elhitetni, hogy az elmúlt 50 évben az űrhajózás, az űrtechnika lényegében semmit sem fejlődött, miközben az élet minden egyéb területén valami elképesztő haladásról, fellendülésről tehetünk szert tapasztalatokra napról-napra. Az űrhajózásban semmi, vagy lényegében semmi, de legalább még nagyon lassan is. Azt látjuk, hogy az űrtechnikusok megragadtak az 1960-as évek közepének szintjén. És ezt nekünk el is kellene hinnünk. Hát nem!

A NASA kormányszerv, azt teszi és mondja, amit a kormány diktál számára. Érvényesek rá az amerikai törvények. Idézzünk belőlük:

„1958. június 29-i Űrtörvény, a Space Act, kimondja: a NASA-nak kötelessége a rendelkezésére álló információkat megosztani azon ügynökségekkel, amelyek nemzetvédelmi, nemzetbiztonsági munkát végeznek, amennyiben az adott információk katona szempontból lényegesek lehetnek…

A NASA egyébként kiadhat minden általa szerzett információt a nagyközönségnek, kivéve, ha

a) az alkotmány vagy az érvényes törvények értelmében az adott információt az ügynökség köteles visszatartani;

b) az információt titkosítják, mivel az a nemzetbiztonsági érdekeket valamilyen formában érinti.”

Értelemszerűen, a földönkívüli technika és a földönkívüli életre vonatkozó ismeretanyag a legszigorúbb katonai és állambiztonsági titoknak minősül, a NASA számára TILOS kiadni a nagyközönség felé az ilyen jellegű adatokat.

2.    ábra. Az amerikai Nova (atommeghajtású) űrhajó működőképes modellje az 1950-es évek elejéről.

Ahogy a technika minden területe, az űrtechnika is természetesen elképzelhetetlenül sokat fejlődött az elmúlt 50 évben, csakhogy erről lényegében semmit sem tudunk. Azaz, valamit mégiscsak, köszönhetően különböző Hackereknek. A NASA váltig állítja, hogy programjai teljesen nyilvánosak, az általa szerzett ismereteket is mindig a nagyközönség elé tárja, módosítás nélkül. A fenti űrtörvény kapcsán láthatjuk, ez messze nincs így, ám kötelező ezt nyilatkozniuk.

Garry McKinnon 2001-2002-ben, egy 13 hónapos időszak idején, számos alkalommal törte fel a NASA és a Pentagon számítógépeit. Rábukkant többek között a NASA titkos katonai űrprogramjának adatállományaira is. Kiadatását és (esetleges) halálra ítélését éppen a jelenlegi Brit miniszterelnök, Theresa May akadályozta meg, akkoriban belügyminiszteri minőségében. A kérdés roppant egyszerű: ha a NASA-nál minden nyilvános, akkor milyen NASA számítógépeket tört fel McKinnon? Az eljárás során egyértelműen kiderült, a NASA-ra az amerikai törvények sem vonatkoznak, hiszen megtagadták a McKinnon által feltört állományok nyilvánosságra hozatalát, holott a Szabad Információs Törvény erre kötelezte őket.

1962. május 22.

Létezik tehát az USA-ban egy magasan titkosított katonai űrprogram. Ahogy a Szovjetunióban (Oroszországban) is. Semmi meglepő sincs abban, hogy akár 50-70 évvel is a nyilvánosság előtt ismert technika előtt járnak. Csupán csak nem tudunk róla.

Az első igazán jelentős lépéseket minden bizonnyal Németország tette V-2 rakétával az űr meghódítása érdekében. Otto Skorzeny irányításával megalakították az első, öt főből álló német űrhajóscsoportot 1943-ban. V-2-es rakétákkal hajtottak végre űrugrásokat, majd orbitális repülésekre készültek, a világháborús vereség azonban mindezt félbeszakította.

Abban sincs semmi meglepő, hogy 1947. május 17-én, Alig néhány nappal a hitleri Németország kapitulációja után, a szovjet Szergej Anohin űrugrást tett egy zsákmányolt V-2-es rakétával. A V-2-esekből lett lényegében a Szojuz űrhajó. A mai napig… Egészen pontosan: 1943-as technika!

3.    ábra. A Szovjet Aelita űrhajó makettje.

1957-ben már Holdra lépett az első ember, és szinte rögtön a Marsot is megcélozták. Nagyjából akkor, amikor Kennedy elnök a holdprogramot hirdette meg.

Hogyan került képbe a Mars? Erre is adott a válasz. 1923-ban, a nagy marsközelség idején, a Föld több pontján, tekintélyes nagyságú rádiótávcsövekkel, kb. 40 másodperces, többször ismétlődő jelet fogtak a Marsról. A megfejtés akkor nem sikerült, erre húsz évet kellett várni, ekkor tudta a feladatot megoldani ugyanis Neumann János, az általa (is) tervezett és neki épített EDVAC számítógéppel. Kiderült: a jelek vészjelzések. Őrületes űrverseny kezdődött a Mars elérésére. Ám később szoros együttműködés alakult ki.

Azt gyorsan megértették, hogy olyan űrhajót megépíteni, amelyik a Marsról az űrhajósokat vissza is hozza, lényegében lehetetlenség a kor szintjén. Azt a döntést hozták, hogy az űrhajósok nem térnek vissza. (Mellesleg, így sokkal jobbak voltak a túlélési esélyeik.) Azt tervezték, hogy két évenként újabb expedíciók indulnak a Marsra, és egy telepet fognak felépíteni, folyamatosan bővítve azt. Természetesen mindkét nagyhatalom pontosan tisztában van a Mars valódi körülményeivel!

Az amerikaiak a Nova űrhajót használták a cél érdekében, a szovjetek az Aelitát. Súlytakarékosság miatt a földkörüli pályán összekapcsolódtak, és együtt vontattatták el magukat a Marshoz, a megfelelő rakétafokozattal. A leszállást külön hajtották végre, a túlélésre így nagyobb esély volt.

Az amerikai űrhajó 1961. július 4-én, egy keddi napon startolt, a Függetlenség Napján. A szovjetek néhány óra eltéréssel követték őket. A szovjet űrhajó legénysége a következő volt: Vlagyimir Siskin parancsnok, (ő az odaút során életét vesztette), Valerij Surin fedélzeti mérnök, továbbá a felesége, Tatjana Kuznyecova. Ők, és három amerikai társuk, 1962. május 22-én szálltak le sikeresen a Mars felszínére. Méltatlanul elfeledtetve.

4.    Ábra. Egy képkocka az 1962. május 22-én végrehajtott marsraszállás filmjéből. A képfeliraton jól olvasható, a marsi légnyomás a földinek 3/4-ed része.

48.

 Jelen írásban a marsi növényzetről essék néhány gondolat. 2002. április 5-én a NASA a saját, és a CNN hírszolgálatát felhasználva, nyilvánosságra hozta: a marsi sziklák felszínét klorofill-tartalmú anyag borítja. (A bejelentés nem számított meglepetésnek, hiszen a Mars Pathfinder (1997.) küldetés Sojourner marsjárója már a marsi talajban is kimutatta a klorofillt). Általános iskolai tanulmányaink szerint ez egyet jelent: a Marson (minimum) növényi élet van, hiszen a növényi zöld színtestek éppen klorofill-tartalmuk révén képesek a napfény energiáját felhasználva oxigént termelni, valamint felépíteni saját szöveteiket.

Mikrobák, algák, zuzmók, gombák fűfélék, fák a Marson

Az ALH84001 meteoritot 1984-ben találták az Antarktiszon, marsi eredete kétségtelen tény. A NASA Ames Kutatóközpontja által kiadott legfrissebb eredmények a meteoritban található magnetit-kristályláncokra vonatkoznak. Ugyanilyen láncok találhatók egyes földi baktériumfajokban is. A meteoritban talált láncok is csak egykori élő szervezetekben alakulhattak ki. "Az általunk felfedezett láncok biológiai eredetűek" - mondta dr. Imre Friedmann, a kutatócsoport vezetője, hangsúlyozva, hogy élő szervezeten kívül egy ilyen kristálylánc azonnal felbomlana a mágneses tér hatása miatt. Csak az egykori baktérium sejtszerkezete tette lehetővé a speciális elrendeződést, ami aztán "belefagyott" a kövületbe, illetve a kőzetbe. A Marson tehát a primitív biológiai élet jelenléte innentől kezdve bizonyítottnak tekinthető. Hogy állunk a magasabban fejlett lényekkel? A gombákkal és a növényekkel?

A 2002-es április bejelentéssel a NASA lényegében beismerte (ezzel egyidejűleg lényegében az USA kormánya is, hiszen a NASA kormányszerv), hogy a Mars vonatkozásában évtizedek óta félretájékoztatták a nyilvánosságot. Bevallották, hogy a felszínről készített fotókat szándékosan átszínezték, a marsi légköri adatokat meghamisították, valótlan tájékoztatást adtak a marsi fényviszonyok kapcsán, a mesterséges alakzatokról készített fényképeket (arc, városok, piramisok, obszervatóriumok) átpixelték, teleszórták szemcsékkel, szándékosan lerontották az ilyen jellegű felvételek felbontását, egyszóval mindent elkövettek, hogy a mesterséges alakzatok képét a felismerhetetlenségig eltorzítsák és az életre utaló nyomokat eltüntessék a felvételekről. Szerencsére, nem végeztek alapos munkát…

1. ábra. Az MGS MOC M04-03317 felvételén a Mars déli sarkvidékének jegén és jege alatt élő primitív élőlények nyomait látjuk. Dr. Gánti Tibor felfedezése.

Dr. Gánti Tibor, lényegében már évtizedekkel, ezelőtt kidolgozta elméletét a marsi élet egyik lehetséges típusával kapcsolatban, a „jég hátán is megélő” mikrobákról (esetleg: algák, zuzmók). Elmélete alátámasztására számos fotót használt fel, melyek többsége a marsi jégsapkák vidékén készültek. A kiterjedt jégmezőkön, az évszakokhoz igazodva, változó méretű sötét foltok láthatók. Munkáját az Európai Űrhivatal nagyra értékelte. A Földön ugyancsak ismertek a jégpáncélokhoz, gleccserekhez kötött biológiai életformák, semmi nem zárja ki azt, hogy a Marson is vannak ilyenek.

A 2002-es bejelentés sajnos nem kapott kellő hátteret és támogatást, inkább kivételes esetnek tekinthető, ugyanis 15 évvel később is a Marssal kapcsolatban még mindig a „csontkeményre fagyott, rendkívül hideg, ellenséges világ, minden általunk ismert életformára halálos veszélyt jelentő légkörrel” – dogma az uralkodónak mondható.

Ám haladjunk a törzsfán, és nézzünk be egy pillanatra a gombák világába. Több marsi robot is szembetalálkozott „áfonya-szemekkel”, azaz kicsiny, a centiméteres nagyságrendbe tartozó, kék „granulátumokkal”. A hivatalos változat szerint ezek „fémkiválások az ősidőkben a bolygón hullámzott óceánokból”. Nagyon jól hangzik. Csakhogy. Egyáltalán nem lehetünk biztosak benne, hogy 1. valóban kékek, hiszen ismerjük a NASA ügybuzgóságát, ha a marsi felvételek színhamisításáról van szó; 2. hogy tényleg fémből vannak. A kis gömböcskék között szép számmal akad, amelyik sziklák függőleges oldalán helyezkedik el, illetve, amelyik lyukasak. Nehéz elképzelni olyan „fémkiválást”, amelyik vagy lyukasra „válik ki”, vagy később lyukad ki, a „természet ereje által.” Jelen esetben sem erről van szó, ugyanis szemfüles kutatók találtak több olyan „fémkiválást” is, melyet valamiféle féreg rágott át, s olyan felvétel is van, amelyiken az egyikük éppen kifelé tekintget egy bizonyára általa fúrt lyukacskából. Sokkal inkább van ez esetben szó tehát arról, hogy egy gombaféle élőlényt látunk, s a vele táplálkozó fejlettebbet.

2A. ábra. Hivatalosan „fémkiválásnak” besorolt gömböcskék a függőleges sziklafalakon is megjelennek. A NASA szerint már évmilliárdok óta vannak ebben a helyzetben…

2B. ábra. Jól látható, az egyik „fémkiválásból” parányi féreg kukucskál elő a maga fúrta lyukból, azaz sokkal inkább egyfajta gombával állunk szemben, mint bármiféle „fémkiválással”.

A Mars felszínén tevékenykedő robotok képein felbukkanó, „vulkanikusnak” tartott sziklák nagy többsége is valami egészen más. Az egyenetlen felszínük ugyanis taplógombákhoz hasonló réteget mutat! Az a „mellékes” körülmény ugyanis egyáltalán nem zavarja a sziklák vulkanikus eredetét hirdetőket, hogy a legközelebbi vulkán jó pár ezer kilométerre található, s a legnagyobb naivitás mellett sem elhihető ez a történet, már csak ezen okból sem. A Gusev-kráterben vizsgálódó Spirit marsjáró egyik felvételen, pontosan egy „vulkanikusnak” nevezett kő mellett megfigyelhetünk egy kicsiny matchbox autót is. Méret, minden stimmel. Vagy azt kell hinnünk, hogy a gyár már a Marson is leányvállalatot hozott létre, vagy azt, hogy a fotó talán nem is a Marson készült, hanem inkább valamelyik kieső szeméttelepen. Az igazságot talán csak az illetékesek tudják, vagy még azok sem…

3A. ábra. A Spirit marsjáról p731 jelű felvételén gombával borított szikla látható, mellette kisautó. A felfedező Jonh Skipper.

3B. ábra. Összehasonlításképpen a földi Hypogymnia imshaugli gomba.

Az egyik hivatalos álláspont szerint azért nem látunk színes felvételeket a Marsról, illetve ha látunk, azok „hamisszínesek”, mert a marsjárók különböző színszűrőkön át fényképezik a környéket és az így készült, eltérő szín- és infravörös tartományban leképezett tájat „sajnos” nem tudják színhelyesen összeállítani. A beépített színkalibráló ellenére sem… - teszem hozzá én. Az a tény ugyancsak legalábbis „szokatlannak” tekinthető, hogy a marsjárók színszűrői közül éppen a zöld hiányzik… Vajon miért? Van vörös, sárga, zöldeskék, több infravörös és ibolyántúli, de zöld nincs. Azt még – esetleg – megérthetnénk, hogy a színszűrők használata a „geológusok munkáját segíti”, azt azonban már kevésbé, sőt, egyáltalán nem érthetjük meg, hogy miként segítheti bárki munkáját is, ha éppen a szabad szemmel látható színtartományból egy jelentős szelet hiányzik? Hm. A válasz kézenfekvő, a növényzet ugye általában zöld. A NASA-recept szerint vegyük ki a zöldet, és máris eltűnik a növényzet. Ennyire egyszerű. Azonban teljes egészében nem sikerül mindig a dolog, mert vannak esetek, amikor egész egyszerűen nem lehet más magyarázat. Létezik néhány felvétel töredezett kőtáblák közül kinövekvő fűcsomókról (porcsin?), s bár a felbontás meglehetősen rossz, a dolog eléggé egyértelmű.

4. ábra. Töredezett kőtáblák között kibúvó fűcsomókat látunk.

A fás-jellegű növényekkel már ritkábban találkozhatunk, az űrszondák nem erdőségeknél szálltak le, inkább a bolygó körül keringő űrszondákon láthatunk belőlük szép számmal, amint a krátereket-kisebb geológiai töréseket betakarják áthatolhatatlan rétegükkel, s a sziklás hegyoldalakon is igyekeznek felkúszni.

Azért mégis van valami. Az Opportunity marsjáró egyik felvételén (2004. május) nem mást, mint egy közönséges fagerendát láthatunk. Igaz, nem túl nagy, mindösszesen fél méteres lehet, de fagerenda. (A Valles Marineris Kanyon végén lencsevégre kapott, nagyjából ugyanilyen vagy ennél kissé alacsonyabb termetű lény házába, a folyosóra, megteszi áthidalónak…) Oldalai és a végei megmunkáltak. Sőt, a közelében egy részlegesen betemetett másik szabályos tárgy is felbukkan. A NASA olyan nagylelkű volt velünk szemben, hogy még három dimenzióban is megnézhetjük a  felvételt. Mivel azonban a NASA-ról van szó, azért annyira nem érdemes örömködnünk, hiszen a panoráma-felvételből kiderül, az Opportunity keresztülment a gerendán, azt közelről megvizsgálta műszereivel, s bizony erről a tényről, s a vizsgálat eredményeiről mélyen hallgatnak. Az említett felvételen egyértelműen látható, amint a marsjáró keréknyomai keresztezik a gerendát…

5. ábra. Habár az Opportunity marsjáró áthajtott ezen a megmunkált farönkön, semmiféle vizsgálati eredményről nem kapott hírt a nyilvánosság.

Vissza a nyitólapra