Arany László: Mars-híradó - 2019/1.

 

 

64.

 

Habár az InSight amerikai űrszonda sikeresen leszáll a Marsra, és néhány száz, 1 db(!) megapixeles képet meg is osztottak a honlapján, ezek vajmi kevéssé értékelhetők. A képek bő háromnegyed részén a saját műszereit láthatjuk, a távolabbra tekintő képeket továbbra is csupán a szemcseszűrőn keresztül. Két hónap nem volt elég az eltávolításához… Az értékelhető anyagot jelenleg is a Curiosity marsjáró szolgáltatja, s mivel nemcsak a NASA, hanem a JPL is hoz le felvételeket tőle, az esélyeink jobbak, hogy a valóságba is bepillanthatunk.  Mindenesetre meglehetősen felkavaró, hogy a Kuiper Express szonda tűéles képeket készít a Naptól 6.5 milliárd km-es távolságban az Ultima Thule kisbolygóról, s ezeket a képeket színesben is láthatjuk, miközben a szomszédos égitest felszínéről csupán a lerontott felbontású, NASA-homokszínű képeket hozzák nyilvánosságra.

 

Elzett-lakat

A felvétel kapcsán máris a szokásos problémába ütközünk: vajon ez a kép tényleg a Marson készült? Megfelel a valóságnak az, hogy valaki, miközben a bolygó felszínén mászkál, elhajít egy lakatot, és még a kulcsot is otthagyja alatta? Vajon ki tehette? Miért kellett neki a lakat? Ki elől zárt el valamit? És miért dobta el? Mi lett a lakat tulajdonosával? Ki lehetett ő? Ember? Földönkívüli? – Stb. megannyi megválaszolatlan kérdés.

A Curiosity ezt a kétségtelen és nagyon is emberi használati tárgyat a MAST 100-as kamerájával kapta lencsevégre SOL 778-kor, az eredeti nyers felvételt Neville Thompson osztotta meg, a lakat felfedezése pedig Szabolics László érdeme.

1. ábra. Szabványos Elzett lakat, alatta a hozzá tartozó kulcs a Mars(?) porában.

 

Repülő csészealj

Ahogy a lakat kapcsán csakis a legelvetemültebbek emlegethetnek „belelátást” vagy „szélfútta sziklát”, ugyanez érvényes a következő felvételre is. A kép nyilvánosságra hozója Keith Laney, a felfedező Szabolics László, a kép időpontja Curiosity, Sol 703.

A legkisebb kétség sem férhet hozzá, hogy a fotón egy repülő csészealjat látunk. Tekintélyes méretű, s alakja is kissé eltér a Földön leggyakrabban megfigyelhető Adamski-típusú berendezéstől. Jól kivehető ívelt kupolája, a szokásos „diszk” formát azonban kitüremkedések szakítják meg, ám ezek is tökéletes szimmetriát alkotnak. A csészealj alsó részén fekete korong látható, szélén fényfűzér.

A tárgy mesterséges eredetéhez semmi kétség sem fér.

Teljességgel kizárható, hogy a Curiosity ne vizsgálta volna meg közelről e földönkívüli technikai alkotást. Bizonyosan megtette. Ám mivel „nemzetbiztonság érdek” fűződik a szerkezet további részleteit illetően, az alaposabb vizsgálatba a nagyközönség nem kaphat betekintést. Sem most, sem később. Amíg az amerikaiak úgy látják, hogy fegyverkezési célra használhatják fel a mélyebb ismereteket, mindaddig természetesen mindent el fognak követni, hogy a nyilvánosság ne tudjon meg semmit erről a repülő eszközről se. Még csak a valós színeit sem láthatjuk, holott bizonyára nagyon szép lehet. Nem. Sajnos és tragikus módon, a világ vezető hatalmainak még mindig egymás legyilkolása jelenti a legfontosabb és legnagyobb energia-befektetést igénylő programját, s nem pedig szenzációs felfedezések közzé tétele.

2. ábra. Ismeretlen típusú repülő csészealj csücsül a Curiosityhez közeli dombon.

Mi szól a szerkezet földönkívüli eredete mellett? Elsősorban az, hogy a Földön még a repülést sem ismerték, amikor ehhez hasonló repülő testeket már ábrázoltak különböző festményeken és rajzokon.

Felfedezhető még egy fontos érdekesség a képen, ugyanis miközben a marsi égre a felhőket hamisították, a végrehajtó „ceruzája” kissé vastagon fogott, így belemázolt a repülő csészealj jobb oldalába is. Silány munka… A marsi légkör látványát egyébként azóta hamisítják, mióta a Spirit marsjáró, bő tíz évvel ezelőtt, folyamatosan és tucatnyi repülő tárgyat fotózott le a marsi égbolton.

A NASA ez alkalommal sem állt elő – szerencsére - a „szélfútta szikla” című badarsággal, nem kívánta még jobban égetni magát, ami – a képet, és a silány hamisítási megoldást tekintve – teljesen érthető is.

 

Ismeretlen hatlábú lény

Az ember akkor eshet igazán gondolkodóba, ha olyasmit lát, ami a Földön nem található. És mivel számos ilyen fotó is van a birtokunkban, ezért igen nehéz sok esetben eldönteni, hogy amit látunk, az pontosan mely helyszínt is tárja elénk valójában. A jelen esetben ismét könnyebb a dolgunk, ugyanis a Curiosity felvételén olyan állatot látunk, amilyen a Földön jelenleg nem él, s talán soha nem is élt. A fotó 2018. november 8-án készült, a felfedező Rami Bar Ilan, a kép archívumszáma: 222101b.

A Földön a hatlábú lények a rovarok világába tartoznak. Egyetlen más állatnak sincs hat lába a rovarok kivételével, melyek az ízeltlábúak törzsébe tartoznak, azon belül a hatlábúak altörzsének egyik osztályát képviselik. Viszont, a képen látható lény nem tűnik ízeltlábúnak!

Három pár lába jól megfigyelhető, a részben a teste alá gömbölyödő hosszú farka is, valamint a balra forduló, tekintélyes méretű feje. A teste nem tűnik szelvényezettnek, ámbátor lehetséges, mindez a fotó silány minősége miatt van így. Az állat egy kövön napozik, hasonlóan cselekszik, mint a földi hüllők.

Jelen esetben sem érezte úgy a Curiosityt irányító stáb, hogy meg kellene vizsgálni ezt a páratlan és egyedülálló élőlényt, netán színes és éles felvételt tenni közzé róla. Bizonyára úgy ítélték meg, hogy ez a hatlábú, láthatóan ártalmatlan földönkívüli lény veszélyt jelenthet az amerikai nemzet biztonságára…

3. ábra. Teljesen ismeretlen fajú, hatlábú lény napozik egy marsi sziklán.

 

Kúpos csiga, alkatrész?

 Rami Bar Ilan következő felfedezése is meglehetősen érdekes. A Curiosity marsjáró 2018. január 26-án készítette a 115501a katalógusszámú felvételt. Sajnos a felvétel meglehetősen életlen, ezért nehéz eldönteni, kúpos csigát ábrázol vagy netán valamilyen technikai eszköz alkatrészét. A lény-tárgy tetején kerek képződmény látható, bizonnyal hozzátartozik a szerkezetéhez. A „nyaki” részen megfigyelhető sötét gyűrű mintha két részre bontaná az alakzatot. Viszont, a jobb oldalát észrevehető sötét ellipszis, közepén a fehér ponttal, nyilvánvalóan nem része az alakzatnak, azzal fizikai kapcsolatban nincs. Tehát. Vagy a képhamisítók biggyesztették rá, egyfajta jelölésként, hogy erre az alakzatra kell koncentrálni, vagy pedig „véletlen” került oda. Sajnos ennél sokkal több nem is mondható róla.

4. ábra. Kúpos csiga vagy valamilyen esztergált gépalkatrész.

 

Fedő?

Végezetül ismét egy rejtélyes tárgyat szeretnék bemutatni, Rami Bar Ilan jóvoltából, a Curiosity 2018.november 12-én készült felvételét. Ismeretlen eredetű, minden bizonnyal fém tárgyról van szó. Alapja és felső része szabályos kör, oldala, ugyancsak szabályosan, rácsozott. Alsó részén még kitüremkedő pöckök is feltűnnek, bizonnyal a rögzítésének helye. A rácsozat ferde. Vajon mi lehet ez? Egyfajta szűrő, vagy valami egészen más. Ha szűrő, akkor víz közelsége is feltételezhető. Vagy valaminek a teteje? Igen, de akkor mit fedett le? Netán öntözőfej? Ki tudja. Ezek a felvetések már csupán találhatások. Mindenesetre ismét felmerül a kérdések tömege, a jelen cikkben bemutatott tárgyak-élőlények csupán néhány tucat, maximum száz méteres térségen belül találhatók, vajon van-e közöttük összefüggés, vajon valamennyi felvétel a Marson készült-e, vajon mit tudhattak meg katonáék a felsorolt alakzatok mélyebb vizsgálatából, vajon mi ez az egész? Szeméttelep? Roncstelep? Árvíz utáni hordalék lerakódás? Sajnos, nem tudni.

5. ábra. Fémből készült tárgy. Szűrő?

  

65.

 

Habár a NASA mindent elkövet, hogy a Mars bolygót csontszáraznak, borzasztó hidegnek, az emberi élet számára mérgező légkörűnek és a Nap gyilkos sugárzása miatt megközelíthetetlennek és lakhatatlannak állítsa be, a helyzet korántsem ez. A valóság elrejtésére immár 55 éve mindent elkövetnek, ám a mesterséges intelligencia alkalmazása ellenére a hozzáértésük egyre csökken, ezzel párhuzamosan pedig a NASA-tól független szakértők száma, technikai felkészültsége és tudása mind jobban gyarapszik.

Romok és meghamisított vízfelület

Az erre a feladatra kifejlesztett mesterséges intelligencia rendszerek egyik legfontosabb programja a marsi fotókon megjelenő növényzet- és vízfelületek eltüntetése. Ennek érdekében „fejlesztették ki” a NASA-homokszínt, illetve teljes egészében lehetetlenné tették a Marson dolgozó űrszondák számára a zöld szín érzékelését, valamilyen „furcsa véletlen” folytán a zöldeskékre érzékenyek csupán, de a zöldeskék sávnak is inkább a kék részére. Azaz, a marsi szondákat már eleve úgy alkották meg, hogy még ha akarnának se, akkor sem tudnának zöld növényeket zöld színben láttatni. Merthogy képtelenek rá. Ez éppen olyan, mintha valakinek a földi ég csodálatos kékségét szeretném elmagyarázni és megmutatni, de az illető – kötelezően – vörös színű szemüveget visel. A magyarázat nem fog menni. Természetesen az is kétségtelen tény, hogy a NASA csupán a polgári lakossággal bánik ilyen értelemben, a katonaság természetesen megkapja a színhelyes felvételeket, és a lényegében valós idejű, nagyfelbontású videófelvételeket.

A zöld növényzet fenntartásához természetesen jelentős mennyiségű víz is szükséges. Olykor, egy-egy felvételen – inkább csak az európai Mars Expressznek köszönhetően - felbukkannak kéken tükröző vízfelületek, bár, olykor valamelyik marsjáró fotóiról is elfelejtik törölni, illetve valamiféle szemcsés raszterrel elrejteni. Szerencsére, igen gyakran, ezt rendkívül pongyolán teszik, és akinek már sikerült akár egy kisebb jártasságot is kifejlesztenie magában a marsi fotók elemzése terén, azt már korántsem tudják becsapni az ilyen hamisítási módszerekkel.

1. ábra. Különös romok, furcsa szerkezetek, tükröző felületek.

Nézzünk is erre egy példát, jelesül a Curiosity 180501a jelű felvételét, 2017. december 12-én készült, Rami Bar Ilan értékelte úgy, hogy a szonda nyers felvételén érdekes dolgok találhatók. Ő elsősorban a romokat emelte ki, a függőleges „falmaradványokat”, melyek különböző méretű „üregeket” fognak körbe, talán valamiféle helyiségeket, tőlük balra pedig vízszintes, mértani szabályosságú falmaradványok vehetők ki. Rendkívül érdekes, a távolban látható, piros nyíllal jelzett „valami”, számomra úgy tűnik, mintha egy kíváncsiskodó állat lenne. A kék nyíllal jelzett „szerkezet”, a maga háromszög-alakban szétfutó éleivel és különleges szerkezeti megoldásaival ugyancsak megérne egy hosszabb elemzést, javaslom is az érdeklődőknek, hogy keressék ki a Curiosity archívumában a szóban forgó felvételt.

A következő, s nem kevésbé figyelemre méltó jelenséget a nagyított képen, sárga nyilakkal jelöltem. Minden igyekezet, amely arra irányul, hogy itt egyfajta „különleges árnyékhatással” van dolgunk, már eleve kudarcra van ítélve. Az árnyék, az árnyék, teljesen más a fizikai oka. Itt azonban – az árnyék mellett - tükröződést is láthatunk. A tükröződéshez pedig tükröző felület szükségeltetik, ami jelen esetben víz. Kicsit „trükkösen” a kép síkja meg van döntve, mintha egy domboldalra tekintenénk, s ez esetben szó nem lehetne ugye vízről, ám ha ezt a perspektivikus trükköt kiküszöböljük, helyes szögbe állítjuk a felvételt, máris megkapjuk a kis víztócsát. Még akkor is az, ha a NASA igyekezett kissé átszínezni.

 

Hattyú

A Curiosity Sol 828-kor, azaz 2014.12.07-én egészen elképesztő dolgot kapott lencsevégre, s bő négy év telt el, mire ezt a nyers felvételt Rami Bar Ilan felfedezte, a legérdekesebb részt kiemelte, és párhuzamba állította egy földi madárral, jelesül egy hattyúval.

A felvétel alapszíne a szokásos NASA-homokszín, továbbá jelentős a szemcsézettség is, a felismerhetőség további lerontása érdekében. Ám akárhogy mesterkedtek is, a jellegzetes madárfejforma és a hozzá kapcsolódó meglehetősen hosszú nyak, teljes egészében felismerhető maradt. Az állat (fura volna, ha valaki szélfútta sziklának vélné…) jelentős mértékben kicsavarja a nyakát, jellegzetes tisztogató-tollászkodó testtartás ölt fel. Testének egy része is halványan felsejlik az utólagosan felhordott fedőréteg alatt.

Merthogy miről is van szó? Abban teljesen biztosak lehetünk, hogy nem egy homokgödörben nyakig eltemetett, vergődő hattyút láthatunk a képen. A hattyúkra és más hozzájuk hasonló madarakra nem igazán jellemző, hogy a száraz homokban dagonyáznának vízi madarak révén. De hát akkor mégis mi ez? A marsi hattyúk mások lennének? Szó sincs róla. A marsi fotók a mások… Ugyanis a szabad vízfelületet – miként teszik azt minden egyes felvételen -, itt is meghamisították, igyekeztek olybá feltüntetni, mintha közönséges homokkal állnánk szemben, ahogyan az a szél hatására beszivárog a kisebb-nagyobb sziklák közé. Hát persze.

Nézzük meg még alaposabban a felvételt! A hattyú nyaka mögötti lapos kövön nagyon szépen kirajzolódnak a vízfelszínen futó hullámok árnyékai. Ez a lapos kő tehát a víz alatt van.

Valahol azért mélységesen felháborító, hogy a NASA-nál, egy amerikai kormány alá tartozó hivatalnál, emberek tömegét azért fizetik, hogy elrejtsék előlünk az igaz valóságot, s nem pedig azért, hogy feltárják azt…

2. ábra. Tollászkodó hattyú?

 

Csincsilla?

A Curiosity archívumánál maradva, a következő felvétel az MSL 1944MR katalógusszámot viseli, a rajta található lény felfedezése pedig Szabolics László érdeme. Sajnos a fotó eléggé életlen, de ezen már meg se lepődjünk. A rajta látható lény a földön ismert csincsillához hasonló. Mind termetre, mind alkatra, mind testfelépítésileg. Az egyik mellső lába is jól látható, tehát a „belelátás” a „szélfútta szikla” és hasonló butaságok már alapból elvethetők. A fejformája is tökéletes, kivehető a szeme, az orra és a füle. Bizonyára élelem után kutat a marsi felszínen.

3. ábra. élelmet kereső csincsilla?

 

Ismeretlen lény? Marsi tobzoska?

Mintha egy falevelet látnánk a következő Curiosity felvételen, vagy valami egészen mást. A marsjáró 2018. november 14-én kapta lencsevégre ezt a furcsa valamit. A felfedező Rami Bar Ilan. A „szélfútta szikla” ismét nem jöhet szóba. A felbontás sajnos meglehetősen rossz, szokás szerint, de a lény főbb részeit mégiscsak elég jól kivehetjük. Mindenekelőtt a testén teljes hosszában végignyúló gerincformát, a hosszú orrot, a megnyúlt fejet, a kétoldalt ülő szemeket, a test szelvényezettségét. Mintha az mellső lábára emelkedve figyelne valamit, miközben körbeszimatol. Talán marsi egy tobzoskával van dolgunk? Természetesen a jelen esetben is, mint szinte minden más esetben, a valós színek sok mindenre választ adhatnának. Hát éppen emiatt nem látjuk őket…

4. ábra. Marsi tobzoska?

 

Vésett kereszt? Sziklába vájt gödör?

A következő felvétel sem kevésbé rejtélyes. A Curiosity archívumában találta Rami Bar Ilan. A dátum: 2015. január 19. a sorozatszám pedig: 50202a. Kétségtelen, egy aránylag sima sziklafelszínt látunk, kettőskereszt vésettel. A kettőskeresztnek „talpa” is van, annak bal oldalát kitakarja egy sziklatömb. A kereszt szárai szabályosak, a derékszögek tökéletesek, ilyesmit a természet nem hoz létre csak úgy „magától”. Ráadásul úgy biztosan nem, hogy a közelben, egy másik sziklába vésve, egy teljesen szabályos üreget találhatunk. A kőzet meglehetősen keménynek tűnik, az élek tökéletesen szabályos mivolta és sima felülete gépi megmunkálásra utal.

Vajon ki hozhatta ezeket létre és milyen céllal?  

5. ábra. Talpas kettőskereszt, mellette kőbe vájt üreg.

66.

 

A marsi fotókon már több alkalommal is feltűntek macskaszerű lények, a most bemutatásra kerülő talán a legérdekesebb közöttük. Szintén előkerültek szép számmal különböző vésetek is, ezek olykor a „határeset” kategóriát képviselik, mert nehéz egyértelműen eldönteni mesterséges mivoltukat. Az InSight marsszonda elindította a talajt felszíni rétege alá hatoló Vakondot, s Ománban Mars-szimulációs program vette kezdetét.

 

Vadászó macska?

A felfedezés már több évvel ezelőtt történt, Thomas Mikeynak köszönhető, a kiemelést pedig Rami Bar Ilan végezte el a Curiosity 79601c jelű felvételén. Első ránézésre úgy tűnik, mintha egy cica kandikálna ki egy cső alakú kőből(?), miközben figyelmét erősen összpontosítja valamire

A cica pofája jellegzetes, néhány oda nem illő árnyéktől eltekintve már-már tökéletesnek mondható. A rejtekhelye is megfelel testméretének, az is lehet, a másik végén van a bejárat, és ott bújt bele, hogy aztán hirtelen megjelenve az innenső végen, esélyt se adjon kiszemelt áldozatának.

Kár, hogy a kép nem élesebb - ez annak is betudható, hogy az állatka aránylag távol esik a marsjárótól -, akkor sokkal többet ki lehetne venni belőle, illetve akkor is, ha a valódi színeit láthatnánk. Ám így is meglehetősen érdekes, testének cirmos mintázata is aránylag jól kibontakozik. A testmérete is teljességgel megfelel földi társainak.

1. ábra. Macskaszerű lény figyeli a rejtekhelyéből a környezetét ezen a Curiosity-felvételen.

 

Arcvéset?

A következő fotó ugyancsak a Curiosity marsjárónak köszönhető, a felfedezés pedig Rami Bar Ilan érdeme. A kép maga néhány éves, 2015. szeptember 30-án készült, de ez semmit sem von le az érdekességéből. Típusfotóról van ugyanis szó. Jó néhány hasonló, féldombormű vagy, másként kifejezve, relief áll rendelkezésünkre, s úgy láttam, ideje bemutatni egy ilyen jellegű leletet is.

Kétségtelenül, emberi arcot formáz. Azonban egy szoborral szemben, jelen estben jóval nagyobb a tévedés lehetősége, hiszen az alakzat csupán – közel – síkban jelenik meg. Ettől függetlenül, a leegyszerűsített ábrázolás ellenére, az arc jól felismerhető, még annak stilizáltsága is, a vonalak egyszerűsége pedig gyakorlott és képzett kéz nyomát sejteti. A „belelátás” típusú magyarázat jelen esetben azért nem tűnik elfogadhatónak, mert jól láthatóan a kép egy kő(szikla) felületéből lett kialakítva, a felesleges anyagot eltávolították, szó nincs arról, hogy repedések „véletlen rendszere” éppen egy emberi arcot alakítana ki.

Mintha egyéb, mesterségesnek tűnő alakzatok is megjelennének a felvételen, ám annak életlensége miatt ezekről nehéz konkrétabban nyilatkozni.

2. ábra. Stilizált, emberi arc tűnik fel ezen a képen.

 

Megfúrni a Marsot

A NASA az InSight marsszonda segítségével a polgári űrkutatásban mindeddig egyedülálló kísérletbe kezd a napokban, ugyanis a „Vakond” nevű műszerét útjára bocsátva, a marsi talaj felszíne alá kíván betekinteni, oly módon, hogy a műszeregyüttes szabályosan „belerágja” magát a marsi talajba. A kutatók szerencséjére nem lesz nehéz dolga, hiszen homokos-sivatagos talajon kell átkelnie.

A parancs két nappal később érkezett meg a marsszondához, mert a német partner nem volt képes azt időben továbbítani. Elég „különösnek” mondható érv. A kísérlet annyiban korszakalkotó, hogy más égitesten sem került soha hasonlóra sor, a Földön kívül, ezért a kutatók nagy reményekkel és kíváncsian tekintenek a mérési eredményei elé. A Vakond az InSight küldetés egyik kulcselemének tekinthető, a tavaly novemberben a Marsra leszállt szonda műszerparkja tekintetében. A szóban forgó berendezés a talaj hőáramlási viszonyait hivatott kutatni, kritikus mérések végrehajtását várják tőle, s azt szeretnék a tudósok jobban átlátni, miként is alakult a Mars bolygó felszínének fejlődése – legalábbis ezen az egyetlen vizsgált ponton. „Ellentétben a kamerákkal, melyeket százával röptettünk különböző küldetéseken, semmilyen, a Vakondhoz hasonló berendezést nem küldtünk soha útjára” – nyilatkozta Troy Hudson, a JPL műszaki mérnöke.

Az InSight marsszonda február végén helyezte le a felszínre a Vakondot, a műszeregyüttes azonban csak az elkövetkezendő napokban kezdi el magát berágni a marsi talajba. Nyilvánvalóan, már abból is igen sok tapasztalat nyerhető, ha egyáltalán a kísérlet sikeresen elindul, s pláne, ha az adatok sugárzása is megkezdődik.

3. ábra. Az InSight szonda által kihelyezett „Vakond” műszeregyüttes készen arra, hogy a Mars felszínébe rágja magát.

Öt méteres mélység elérését várják tőle, s eközben az anyaszondával kábel köti össze, azon továbbítja a mérési eredményeit, majd az anyaszonda tovább sugározza azokat a Földre. Miközben a Vakond lefelé halad, folyamatosan méri a környező sziklák hőmérsékletét, valamint azok hővezető képességét.

Amikor a Vakond lejut a számára elérhető mélységbe, akkor a marsi év folyamán esetlegesen bekövetkező hőmérsékleti változásokra irányul majd figyelme a felszín alatt. A geológusok tudnak ezen mérési eredményekből elméleteket felállítani. Egyúttal az is kiderül majd a folyamatos jelenlétéből, hogy milyen a radioaktív elemek szerepe a Mars felszín alatti térségében.

A Vakond lefelé vezető útja során azt is megtudhatjuk, hogy mekkora annak a laza homoknak a vastagsága, amely az InSight szonda leszállási helyszínéül szolgáló becsapódásos krátert feltöltötte.

 

Marszimuláció

Az ománi sivatag szolgál helyszínéül az újabb marsszimulációs kísérlet-sorozatnak. A kutatók azt kívánják vizsgálni, vajon milyen nehézségek várnak a marsi telepesekre és a munkájukat segítő robotfelderítőkre. Az ilyen vizsgálatok természetesen rendkívül érdekesek, a hírértékül is nagy, azt nem tudni viszont, mekkora a tudományos jelentőségük, révén a Marson nemcsak sivatagok találhatók, a légnyomás és a légkör összetétele is jelentősen más, mint amit a NASA állít róla.

Marsi szimulációs kísérleteket már 50 évvel ezelőtt is végeztek, s ugye hivatalosan a mai napig nem jutott ember a Mars felszínére. Fontos megismételni, „hivatalosan” nem. Éppen ebből a megfontolásból kiindulva, jelen kísérlet is inkább a látvány kedvéért történik, annak elhitetésére, hogy valami történik, miközben lényegében nem történik semmi, illetve egészen más történik.

A jemeni és a szaudi határ közelében az „űrhajósok” egy kiszáradt folyóvölgyben tevékenykednek, ahol a nappali hőmérséklet akár 51ºC fokra is felszökhet. Hogy ezen mit értenek a „megszólalásig marsi viszonyokhoz való hasonlatosságon”, nehéz megérteni. Az tény, ilyen körülményeket csak igen kevés növény és állat képes tartósan elviselni.

25 ország 200-nál is több tudósa döntött úgy, hogy itt hajtják végre az Amadee-18 nevet viselő marsszimulációt. A bázis elemeit folyosókkal összekötött, felfújható kupolák alkotják, 2,4 tonna egy-egy kisebb elemük, a központi kupola ennél jóval tekintélyesebb méretű. Mindösszesen 16 kísérletet szándékoznak végrehajtani, az egyik legfontosabb az „Ördögszekérnek” nevezett marsi robot kipróbálása és tesztelése, valamint az „egyszemélyes űrhajónak” becézett Aocuda nevet viselő szkafander bevetése. A jelentős erőket mozgósító kísérlet-sorozat sokkal inkább tűnik valamiféle televíziós produkciónak, mint valós és a jövőben felhasználható, tudományos eredményeket hozó kísérletsorozatnak.

4. ábra. Szimulált marsbázis Ománban.

67.

 

Az InSight marsszonda fúróberendezése, amely a tervek szerint akár 5 méteres mélységbe is lehatolt volna, 30 cm után feladta a küzdelmet. Két eset lehetséges: vagy a tervezők szúrták el ennyire, vagy pedig olyasmit mért, ami miatt azonnal kizárták a nyilvánosságot az adatok ismertetéséből. Mindkét változat lehetséges. Eközben a Curiosity marsjáró szorgalmasan rótta a métereket, felvételein ezúttal egy UFO, egy gépfegyver(?), egy pagoda-szerű épület és egy violinkulcshoz hasonló tárgy (netán kígyó?) bukkant fel.

 

Adamski-féle UFO?

A Curiosity Sol 1169-1192 között fényképezte az 1. ábrán látható tájat. Keith Laney állított össze a felvételeiből egy panorámaképet, s ezen bukkant rá Szabolics László a már bő fél évszázada jól ismert repülő csészealj egy példányára.

A felvételen a klasszikusnak mondható, Adamski-féle UFO-t láthatjuk, amint egy kisebb hegytetőn pihen. A bal oldala teljesen tisztán kivehető, amint kiemelkedik a környezetéből, a jobb oldalát sziklacsoportok takarják el.

A kép sajnos meglehetősen életlen. Sokadszor ismétlem meg, de talán nem lehet eleget „lovagolni” ezen a témán, hogy ez teljességgel szándékos. Ugyanis. Egy tisztességes kamerával készített felvételen attól, hogy valami távolabb van, önmagában soha sem lesz életlen, csupán a kép részletessége, azaz a felbomlás romlik. A marsfotók esetében (és a holdfotók esetében sem!), nem a felbontás csökkenéséről van szó, hanem arról, hogy a felvételeket szánt szándékkal elmaszatolják, hogy ne lehessen jól kivenni a részleteket.

A szóban forgó kép még annyiban is különleges, hogy nagyszerűen látható a távoli hegyeket elhomályosító vízpára (a vízpára jelenléte valóban az élesség rovására megy nagyobb távolságon!), s az ég színe is szép világoskék. Azaz nyoma sincs a szándékos bevörösítésnek, s a felszín sem a NASA-homokszín árnyalatot mutatja. Bizonyára elfelejtkezhettek minderről abbéli buzgóságukban, hogy a csészealj képét elhomályosítsák…

A csészealjon nagyszerűen látható a palást, valamint a tetején a felépítmény, rajta a nyílásokkal, melyeket George Adamski annak idején lefotózott, lerajzolt, de utazott is ilyen járművön. Állította, hogy a Marsról is érkeznek „világűri testvérek”, e felvétel most egykori állítását támasztja alá. A csészealj maga nagyjából 10 méter átmérőjű lehet, s mivel nem közlekednek ilyennel a világűrben csak rövidtávon, ezért szükségszerű feltételezni egy közeli anyahajó létét is. Azok pedig általában szivar alakúak, s olyanokat több alkalommal is sikerült a Mars közelében lefotózni, többek között az orosz Fobosz-2 űrszondának is, mielőtt elnémult (értsd, a katonaság átvette az irányítását…), az utolsó felvételén egy hatalmas szivar alakú űrhajó látható, éppen a Mars Phobosz holdjának közelében. Az említett felvétel Marina Popovics – kiképzett orosz űrhajós - mutatta be 1991. decemberében.

 

1. ábra. Adamski-típusú repülő csészealj pihen egy kisebb marsi hegytetőn.

Gépfegyver?

A Marson szép számmal kerültek elő különböző pisztolyok, légvédelmi ágyúk, tankok, repülőgépek, bombák, lövedékek, stb. Még atomrobbanásra utaló gombafelhők is felbukkantak, földi amatőrcsillagászok távcsöves felvételein is. A helyzet tehát meglehetősen érdekes, és a legkülönbözőbb irányú gondolkodásra és következtetések levonására ad lehetőséget, illetve alapot.

Fotó elkészítésében, feldolgozásában és a fegyver kiemelt képének vonatkozásában a „szereplők” azonosak, mint az Adamski-féle UFO esetében. A fotó Sol 1387-kor készült. Az előzővel ellentétben, jelen esetben a részletek szándékos elhomályosítása mellett már felbukkan a jól ismert NASA-homokszín is. Szabolics Laci azonban némi kiemelést alkalmazott a jobb felismerhetőség végett.

Nem kell hozzá fegyverszakértőnek lenni, hogy bárki - aki akár csak egyetlen háborús filmet látott, vagy háborús eszközöket bemutató múzeumban vagy kiállításon járt -, azonnal fel tudja ismerni az eldobott gépfegyvert. Minden részlet és szerkezeti elem a helyén van. Ezúton szeretném megragadni az alkalmat, hogy ha a Tisztelt Olvasók közül valaki fel tudja ismerni ennek a fegyvernek a típusát, kérem, írja meg nekem. Fontos háttérismeretként szolgálhatna.

2. ábra. Gépfegyvernek tűnő tárgy.

 

Pagoda?

Vagy esetleg lépcsőspiramis, netán piramistemplom. A kép készítője, összeállítója, s a felfedező, mint fentebb. A fotó Sol 938-kor készült. A színek dolgában hajszállal jobban állunk, mint az előző felvételen, ám a kép élessége ismét csak kritikán aluli.

Ilyen formájú és színű épület eddig a Marson teljesen ismeretlen volt. Legalább hét szintből áll, s a bal oldalán egy illeszkedő konstrukció látható, talán valamiféle bejárat. Igen távol van, csupán az előtér hatalmas szikláinak résein keresztül látunk rá. Kísértetiesen hasonlít Bábel-tornyának korai, különböző festőművészek által történt ábrázolására. A kontrasztosított felvétel talán még inkább alátámasztja ezt a benyomást, az egyes teraszok mintha nem is vízszintesen, hanem spirális alakban futnának felfelé. Balra forogva.

E kép alapján sajnos nem lehet eldönteni, hogy pontosan mi is az épület rendeltetése. A felsoroltak bármelyike lehet, de akár egészen más is. Netán csillagvizsgáló. A kontraszt meglehetősen éles és szokatlan, a Curiosity a felvételek elkészítései helyszínei között talán néhány száz métert, ha haladt, és mennyire ellentétes, mennyire gyökeresen más jellegű objektumokra bukkant.

3. ábra. Pagoda? Piramistemplom? Csillagvizsgáló?

 

Violinkulcs? Kígyó?

Újabb Curiosity fotót vegyünk szemügyre, ezúttal a panorámakép elkészítője Neville Thompson volt, a tárgy felfedezője ismét Szabolics László. A kép készítésének időpontja Sol 1267.

Valóban nehéz eldönteni, hogy mit is látunk. Sajnos nem lehet kivenni, hogy az említett tárgy és a hozzá kapcsolódó felszíni alakzatok, elsősorban a harapófogó nyeléhez hasonló „barázdákra” gondolok itt, vajon fizikai kapcsolatban vannak egymással, vagy sem. Ha igen, akkor bizonyára egy tárgyról van itt szó, melynek rendeltetése felől még csak tippem sincs. Ha azonban az említettek között nincs fizikai kapcsolat, az esetben még az is megtörténhet, hogy egy újabb kígyót sikerült a marsjárónak lefényképeznie, amint egy repedezett szikla tetején napozik. Az tisztán kivehető, hogy a jobb oldali képrészleten színkiemeléssel bemutatott objektumot számos, tökéletesen szabályos, azaz „intelligens kéz” által létrehozott tárgy veszi körbe.

Nagyon nehéz pontosan meghatározni, hogy mit is láthatunk.

4. ábra. Akár egy violinkulcs. Talán inkább kígyó? Vagy valami egészen más.

 

Elromlott a marsvakond

Az ötméteres mélység elérésére tervezett, a Marson fél évvel ezelőtt leszállt InSight szonda „vakondja” csupán 30 cm-es mélységig jutott, és máris beragadt. Újabb rendkívül kínos kudarc a NASA számára… Állítólag évekig tesztelték a Földön. Ez az egyetlen műszer egymaga többe került, mint egy lakópark felépítése… Talán „német csúcsmérnökök” helyett jobb lett volna a megépítését inkább magyar középiskolás diákokra bízni. Ám természetesen az is megtörténhetett, s erre az esély nagyjából ugyanakkora, hogy a marsvakond, miközben lefelé haladt a talajban, valami olyasmire bukkant, amit nagyon nem akarnak nekünk elmondani, pl. nagymennyiségű folyékony vízre, s ez esetben a katonaság ugye azonnal rátette a kezét a nevezett műszer irányítására és az általa továbbított adatok kezelésére.

A „csúcsmérnökök” úgy tervezték a marsvakondot, hogy ha a felszín alatt egy sziklába ütközik, azt – ha nem képes átfúrni – akkor kerülje meg. Ám arra nem gondoltak, hogy ha a szikla túl nagy, és nem lehet azt megkerülni, akkor a marsvakond visszatérjen a felszínre, és máshol próbálkozzon, vagyis alapból úgy terveztek meg egy rendkívül értékes műszert, hogy hiba esetén az már eleve képtelen legyen a visszatérésre. Ez már több, mint kínos.

 

68.

 

Miközben a világ sajtóorgánumai „hatalmas és egyedülálló szenzációnak” állítják be egy marsrengés észlelését, aközben teljesen figyelmen kívül hagyják az agyonbutítások ellenére is olykor valóban érdekes felvételek tartalmát. Teljesen nyilvánvaló, hogy a Marson, mint minden nagyobb égitesten, előfordulnak rengések. Felfedezni a spanyolviaszt valahogy nem tűnik túlságosan jelentős dolognak, de ugye a NASA-nak szüksége van, hogy beszéljenek és írjanak róla, hiszen így tudnak újabb dollármilliárdokat megszerezni és elszórni.

 

Hétköznapi tárgyak

A Curiosity marsjáró Sol 1682-kor készített felvételén több, hétköznapi használati tárgy is látható. Sajnálatos módon a NASA-homokszínnel elfedett valódi árnyalatokat nem látjuk, sőt, a teljes fotó még agyon van szemcsésítve is, de a kép így is elég beszédes. Már amennyiben tényleg a Marson készült.

A fotó előterében mindjárt egy kerek, egyik végén derelyevágó-szerűen kiképzett eszközt láthatunk, hosszabb nyéllel. A bal végén mintha egy fogaskerék is felbukkanna, kicsit ferdén, talán mert a tárgy maga sérült. Szabályosan kiképzett mivolta, célirányos felépítése, egyértelművé teszi mesterséges eredetét.

A közvetlen közelében, néhány centiméterrel felette pedig egy biztonsági kulcs látható. ezt a fajta duplatollas megoldást általában trezoroknál alkalmazzák. Anyaga kétséget kizáróan valamiféle fém lehet. A kulcs mellett balról ugyancsak egy szabályos tárgy látható, illetve valamilyen eszköznek letört darabja. Erős nagyítás mellett a pontos négyzetet formáló „talpán” rácsos jellegű felépítés bontakozik ki. Elkeskenyedő kúp része szintén nem az „intelligens” marsi szelek erodáló tevékenysége miatt jött létre… Mögötte egy újabb tárgy látható, rendeltetésének felismeréséhez szintén kevés ismerettel rendelkezünk.

Arra az esély, hogy egy távoli bolygón, egymástól néhány cm-es távolságra legalább négy, egyértelműen szabályos tárgy egymás mellé kerüljön, úgy, hogy valamennyi a „természet puszta szeszélyéből” jött volna létre, gyakorlatilag nulla. A legkisebb kétség nem fér hozzá, hogy mesterséges eredetű eszközökről van szó. Ám sem ezek, sem a továbbiakban bemutatásra kerülők, valahogy nem lépik át a nemzetközi sajtó irányítóinak ingerküszöbét. Vajon miért?

1. ábra. Különböző használati tárgyakat láthatunk ezen a Curiosity felvételen.

 

Kerekek vagy egészen mások?

A következőkben bemutatásra kerülő két felvételt szintén a Curiosity marsjáró készítette, a Neville Thompson által a NASA nyers fotóját RGB-vé alakított képeken Szabolics László nevéhez fűződnek a felfedezések.

Az első fotó Sol 747-kor készült, a második nagyjából 1000 marsi nappal később, Sol 1797-kor, a két felvétel helyszíne között több tucat kilométer a távolság. Mégis, a két képen látható kerékszerű forma kísértetiesen azonos, csupán a látószög más, ahogyan rátekintünk.

A korábban készült képen látható, hogy a tárgy aránylag vékony, kerülete azonban nem jellemző egy hétköznapi kerékre, sokkal inkább egy rózsaablakhoz hasonlatos formát ölt. A közepén üreges, valószínűleg egy tengely illeszkedési helye. Átmérője fél méter körüli. Rendeltetése ismeretlen.

A később készült, a korábbihoz meglehetősen hasonlatos tárgy képét talán valamivel élesebben láthatjuk, s ennek köszönhetően az is kiderül, hogy ez utóbbi objektum némileg vastagabb elődjénél, de hogy pontosan mennyivel, az nem deríthető ki a kép alapján. A „tengelynek” helyet adó üreges rész előre nyúlik, tökéletesen szabályos szerkezeti elemek kötik össze a kerület mentén felsorakozó üregekkel. E tárgy átmérője kissé meghaladja az előzőjét. Rendeltetése ugyancsak teljesen ismeretlen, bár engem egy katonai repülőgépekre szerelt levegő-levegő, vagy levegő-föld rakétahordozó-blokkra emlékeztet. Annál viszont némileg nagyobb.

2. ábra. Kerékszerű szerkezet.

3. ábra. Egy újabb, az előzőtől több tucat km távolságra és kb. 1000 nappal később fotózva.

 

Szkafanderes humanoid

A Curiosity következő felvételén, melyet Sol 1790-kor készített, azaz csupán egy héttel a rakétahordozó-blokkra emlékeztető tárgy lefényképezése előtt, egy szkafanderes, humanoid lény bukkan fel. Valószínűleg nem földi ember, mert a mi számunkra – ahogyan azt marsi felvételek több tucatja bizonyítja! – a Marson nem szükséges szkafandert viselni. Ezen a lényen viszont van, tehát nem földi ember, talán nem is marsi, akár valahonnan távolról is érkezhetett. Még az is elképzelhető, hogy van kapcsolat közte és a fentebb bemutatott, néhány napos eltéréssel lefényképezett tárgy között, hiszen egymáshoz meglehetősen kis távolságra vannak, nagyságrendileg 100 méterre.

A lény testarányai és mérete tökéletesen megfelel az emberi arányoknak, érdekes módon, a marsjárónak éppenséggel hátat fordít, és felemelt jobb lába azt erősíti meg, hogy éppen az ellenkező irányba sétál tőle. Kezeit maga előtt tartja. Ha nem lenne rajta szkafander, akár egy ismert földi tevékenység is eszünkbe juthatna testhelyzete alapján…

A „szikla” felső része, amin a lény áll, a „maszatolós” technikával még tovább hamisított (nem volt elég a kép életlen mivolta és a színek elvétele, még ez is!), és azt is kivehetjük, hogy amerre az arcával fordul, mintha valamiféle szabályos szerkezetek lennének ott. Számos párhuzamos szerkezeti elemet és derékszöget láthatunk.

Megmagyarázhatatlan, hogy miközben a NASA közel 60 éve, dollárszázmilliók elköltése mellett a „földönkívöli élet nyomait kutatja”, a Marson sétáló humanoid lény nem tűnik fel nekik… Miként a világsajtó képviselőinek sem. Mintha nem akarnák látni a nyilvánvalót. Igaz, ha látnák és észrevennék, akkor nem tudnának további százmilliókat elkölteni a „földön kívüli élet kutatására”…

4. ábra. Szkafanderes humanoid lény sétál a marsjáróval ellenkező irányba, a hegyoldalban látható szerkezet(?) felé

 

Egyiptomi jellegű szobor

            A kormány hatáskörébe tartozó Photojournal NASA archívumban bukkant Szabolics László a PIA17268.jpg jelű felvételre. Ennek részletét láthatjuk, majd e kérdéses területet kinagyítva és némi képfeldolgozással kiemelve.

A felvétel felbontása viszonylag tűrhető, bár a NASA-homokszínt jelen esetben sem ússzuk meg, és némi szándékos szemcsésítést, a különböző – esetlegesen mesterséges - alakzatok felismerésének megnehezítése végett. Ám kutatótársam éles szemén ezúttal sem sikerült túljárni, újabb felfedezéssel gyarapította a Marsra vonatkozó ismereteinket.

A Marson már számos alkalommal feltűntek egyiptomi jellegű szobrok, képek, oszlopfők, tárgyak, egyebek. Ezt a sort bővíti a jelen felvétel, melyen – aránylag jól kivehetően – egy páviánfejű, kicsiny szobrot láthatunk. Az egyiptomi mitológiába a páviánisten neve Babi, vagy Baba (mintha kifejezetten magyarul szólna!), alvilági istenként tekintettek rá. Úgy képzelték, hogy ő nyeli el az igazságtalan lelkeket. Állítólag, Osiris elsőszülött fia volt. Egyiptomban igen gyakran használták alakját sírmellékletként.

Kis talpazaton áll, kezét derekához emeli. Azt is felfedezhetjük, hogy a szobor egy leomló homokfalban van, tehát további leletek is minden bizonnyal találhatók a közvetlen környezetében. A NASA valahogy ebben az esetben sem érezte úgy, hogy ez a rendkívüli jelentőségű tárgy alaposabb vizsgálatot igényelne…

5. Egyiptomi jellegű sírmelléklet-szobor.

 

  

Marshíradó – 69.

 

Igen gyakran felmerül a kutatókban és az érdeklődőkben, hogy a „marsi fotók” milyen arányban készültek és készülnek valóban a Marson? Nagyon nehéz erre a kérdésre megfelelni, több évtizednyi marsfotó-elemzést követően is. Úgy tűnik a számunkra, mintha a marjárók egy hatalmas szeméttelepen barangolnának szerte, és mintegy véletlenszerűen képeznék le a legkülönbözőbb, a Földön is jól ismert tárgyakat, használati eszközöket. Aztán ott vannak a különböző fosszíliák, illetve élőlények, közte emberek is. Számos – a képeken látható élőlény – a Földön soha sem, vagy már nem él. Ez jó támpont lehet arra nézve, hogy a képek egy része bizonnyal a Marson készült. Igen sok koponya (a koponyákat könnyebben szállítja a víz) is felbukkan a képeken, más csontok kevésbé. Minderre talán az lehet a magyarázat, hogy a Mars északi félgömbjén olykor igen heves áradások söpörnek végig. A jóval kellemesebb és lakhatóbb déli féltekére – hivatalosan – soha sem szállt le eddig űrszonda, nem is terveznek ilyent, és a déli félteke képeit – ha lehet – még súlyosabb hamisításoknak vetik alá, mint az északi féltekéit. Egy biztos, és ez a körülmény is rendkívüli módon elgondolkoztató, az űrszondák felvételein felbukkanó marsi tárgyak igen fiataloknak mondhatók, a néhány évestől (pl. mobiltelefonok) talán a félszáz évig terjed a koruk. Ez az időtartam mindenféleképpen jól egybecseng az 1962. május 22-i marsraszállással, s az azt követő időszakkal. Kivételt jelentenek ez alól a rendkívül ősinek tűnő kőfaragványok és egyes szobrok. Ezek bizonnyal helyi alkotások.

 

Koponyák

A Curiosity marsjáró 2019. május 27-i felvételén bukkant egy igen érdekes koponyára Rami Bar Ilan. A legkisebb kétség sem férhet hozzá, hogy valóban koponyáról van szó. A felépítése tökéletesen szimmetrikus, a szemüregek az emberétől kissé eltérő formájúak, de attól még szemüregek. Az arccsont igen hangsúlyos, az orr formája is különleges (a bal oldali orrlyukból mintha valamiféle növény kandikálna ki), de attól az még orr. A homlokrész teljesen lapos, közepén mintha egy szarvszerű kitüremkedés lenne, miközben a koponya hátsó része meglehetősen robosztus. Fülnyílás nem látszik. A koponya hátsó részének felülete egyenetlen, ám ebben az egyenetlenségben is szabályosság van.

A koponya – álláspontom szerint – nem emberi, helyenként inkább madár jellege van, habár mérete nagyjából az emberi koponyáénak felel meg. Elhelyezkedéséből ítélve, nem valószínű, hogy valamiféle áramlat sodorta volna a helyszínre, sokkal inkább tűnik úgy, hogy valaki, valamilyen céllal szándékosan helyezte el ezen a sziklapárkányon. De vajon ki és miért?

1. ábra. Különleges koponya a Curioisty 2019. május 27-i felvételén.

A NASA nem tartotta érdemesnek alaposabb vizsgálatra ezt a leletet sem.

A következő koponya ugyancsak a Curiosity marsjáró felvételei között bukkant fel, a katalógusszáma: MSL 1822 MS 34. A felfedező Szabolics László. Habár a koponya tökéletesen megfelel a szürkék arcformájáról kialakított képnek, mindenekelőtt a jellemző, igen jelentős méretű szemüregek, mégis akad valami turpisság ebben a dologban: a koponya képi megjelenése semmiféle módon nincs összhangban a környezetével! Magyarán, e koponya bizony hamis. Pontosabban hamisítvány. A felvétel finomszerkezetét elemezve olybá tűnik, mintha egyfajta jelvényként, könyvjelzőként biggyesztette volna valaki a felvételre. A koponya a környező talajjal, a fotó raszterezettségével semmiféle fizikai kapcsolatban nincs. Két eset lehetséges: 1. a felvételt feldolgozó képelemző ily módon akarta valamire felhívni a figyelmet, a fotón található valamilyen objektumra, alakzatra, jelenségre, vagy 2. ezzel a megoldással kívánta tesztelni a független képfeldolgozó szakemberek szemének élességét.

Erre a kérdésre sem könnyű feleletet kapni.

2. ábra. Ez a koponya nem valódi. Sokkal inkább tekinthető egyfajta könyvjelzőnek.

 

Hétköznapi használati tárgyak

A Curiosity következő felvétele teljesen friss, 2019. május 31-én készült, a felfedező Rami Bar Ilan, a nyerskép a 97601b katalógusszámot viseli. A képen egy félig eltemetett vázát láthatunk. Szabályos kialakításához szemernyi kétség nem fér, vagy fazekas munka, vagy pedig gépi. A mérete is stimmel. Nagyjából ekkora vázákat szoktunk mi is használni a mindennapokban. Ki tudja milyen messziről görgette ide a szél vagy a vízár.

Habár rendkívül sok lelet található a marsjáró robotok útjában, összefüggő településeket nem fedezett fel (vagy csak nem tudunk róla). Ez azzal a következtetéssel jár, hogy az északi féltekén vagy nincsenek összefüggő települések, vagy pedig azok a felszín alatt vannak. Ám ekkor is meg kellene arra felelni, vajon honnan kerül elő ekkora mennyiségben a mindennapos használati eszközök tömege?

3. ábra. Virágváza.

A Curiosity következő felvételén egy faragott kőelem látható. A 2017. április 17-én készült felvételen Rami Bar Ilan bukkant rá erre a tárgyra. A hétköznapi tárgyakkal szemben ennek kora meglehetősen ősi lehet. Jelentősen megkopott az oldalába vágott horony, az élei is lekerekedtek. Talán el is siklanánk felette, ha nem lenne a tetején az a bizonyos talpas kiemelkedés, bütyök, egy olyan forma, amit a természet nem hoz létre, pláne nem a megfigyelhető módon. A szóban forgó kiemelkedés szerepéről csak elképzeléseink lehetnek, ugyanúgy lehet díszítőelem, mint valamiféle funkcionális tartozék. Láthatóan egy darabot alkot az alatta látható kőzettel, tehát szándékosan készítették ilyenre. Vajon kik, mikor és miért?

4. ábra. faragott kőelem.

Ahol ennyi különböző tárgy hever szétszórva, ott ugye szükség van egy jól megtermett kukára is (fémből készült hulladékgyűjtő jelen esetben), és éppen ilyen tárgyra sikerült Szabolics Lászlónak rálelnie a Curiosity marsjáró PIA 19398 jelű felvételén. A kuka fedelét mozgató kar is teljesen jól látható. Az bárki számára azonnal feltűnhet, hogy a tárgy anyaga jelentősen eltér a környezetétől, fémes jelleggel bír, tökéletesen szabályos, azaz kétségtelenül intelligens alkotók állnak a háttérben.

Évekkel ezelőtt, ugyancsak Szabolics László, az egyik marsi fotó elemzése közben, talált egy teherautót, amelyik akár kukáskocsi is lehet. Mivel a teherautó a felbontás határán van, ezért igen sokan nem is képesek felismerni azt, csupán a sok ezer marsi felvételen megedződött szakértő szem. Ám a kérdést nem kerülhetjük meg: mit keres egy kuka a Marson? Ami engem illet, nehéz elképzelni azt, hogy innen a Földről, űrhajókkal, méretes kukákat szállítsanak a Marsra, hogy legyen mibe gyűjteni a hulladékot. Persze, a helyszínen is le lehet gyártani ilyesmit, ám ennél célszerűbb megoldások is kínálkoznának. Meg aztán, ha a marsi civilizációk – az északi féltekén – a felszín alá húzódtak, akkor miért biggyesztenek ki egy kukát a felszínre? És így tovább.

5. ábra. Fémkonténer?

Akárhogy is legyen a dolog, egy valami mindenképpen feltűnhet bárkinek, aki a fotóra tekint, ez pedig az, hogy a nyers képbe kissé „bele van nyúlva”, a kuka bal fele ugyanis egy – a talajhoz igazodó rasztermintázattal – ki van takarva. Szó sincs arról, hogy bármiféle „képösszeillesztési hibát” látnánk. Főleg azért nem, mert a kukát rejtő domb előtt húzódó homokréteg (a fotó bal alsó sarkán) egy az egyben és teljes mértékben hamis. Ilyen konzisztenciájú, elrendezésű, formájú, stb. homok nem létezik. A NASA egyik kedvenc trükkje a nem kívánatos elemek eltüntetésére, hogy egész egyszerűen lemaszatolják azt egy homokrétegnek tűnő rasztermintával, ám többnyire teljesen rosszul és körültekintés nélkül teszik. Jelen esetben az történhetett, hogy a domb előtti völgyszakaszon el akartak valamit tüntetni, a kuka pedig már elkerülte a figyelmüket. Szerencsénkre.

 

 

Vissza a nyitólapra