Kit ásott ki Morvai?

 

Morvai Ferenc nem adja fel. Az antropológusok nemzetközi etikai bizottságához fellebbez, és mindaddig folytatja a kutatásokat, amíg a – szerinte is elfogulatlan – amerikai és japán tudósok is feketén-fehéren be nem bizonyítják, hogy a Barguzinban feltárt csontok nem Petőfi Sándor földi maradványai. Minderről tegnap kora délután tájékoztatta az újságírókat Ferihegyen, miután az MTA Petőfi-bizottsága és a Megamorv Petőfi-bizottság hazaérkezett Moszkvából. 

A repülőtéren lapunk munkatársa megkérdezte Harsányi Lászlót, a SOTE Igazságügyi Orvostani Intézetének professzorát, az akadémiai bizottság vezetőjét arról, hogy a vizsgálatok jelenlegi állása szerint férfi avagy női maradványokat találtak. Jelenleg 80 százalékos a valószínűsége annak – állította a professzor -, hogy a feltárt csontok egy 25 év körüli vagy annál idősebb nőé voltak, szemben azzal a rádióhírrel, hogy egy kislányé lett volna a csontváz. Mindamellett további hazai kutatásokra van szükség, e célból 13 csontmintát hazahoztak a Szovjetunióból. A vizsgálatok mintegy három hónapig tartanak majd, eredményükről természetesen a közvéleményt is tájékoztatják.

- Meddig harcol azért, hogy bebizonyítsa igazát? – kérdeztük Morvai Ferenctől.

- Én nem vagyok antropológus – válaszolta -, a kutyacsontot sem tudom megkülönböztetni a macskacsonttól. Én nem azt állítom, hogy a lelet Petőfi maradványa, én azt mondom, hogy ezt a kérdést tisztességesen kell kezelni. Ezért végeztetem el a saját mintáimmal is –amelyek egyébként megegyeznek az MTA által kapottakkal – azokat a vizsgálatokat, amelyeket Japánban, illetve Amerikában megrendelnek.

P.V.

 

 

Forrás: Népszabadság, 1990.01.12.

 

 

Vissza a nyitólapra