Mi történik Petőfi Sándor csontjaival?

2009. március 14. szombat

 

Hol vannak Petőfi állítólagos szibériai csontjai? Tényleg száműzetésben élt a költő? Az idén nyáron lesz húsz éve, hogy egy kutatócsoport a szibériai Barguzinban megtalálni vélte Petőfi Sándor földi maradványait. Azóta a vita elhalkult, ám az ügy még nem zárult le. A kutató összeesküvést vél a háttérben.

– Hol őrzik a barguzini leletet? - kérdeztük dr. Kiszely István antropológustól.

– A barguzini 7-es számú sír csontjait elhoztam az Egyesült Állomokból, de nem Magyarországra, mert nálunk nem lenne biztonságban. Egy európai országban biztos helyen vannak, nagy gonddal őrzik. Hogy ez hol van, azt rajtam kívül senki nem tudja – még a feleségem sem.

– Kinek a tulajdonát képezi a csontváz? Nem kellene visszavinni a szibériai temetőbe?
– A földi maradványokat a vizsgálatok befejezéséig nem kell visszaszállítani a lelőhelyre. A csontváz addig a Burját Köztársaság tulajdona, amíg be nem bizonyosodik róla, hogy a csontok Petőfi Sándoré. Ám ebben a pillanatban változik a jogi helyzet.

– Milyen jogi helyzet változik?

– Mivel a csontváz az eddigiek szerint bizonyítottan magyar emberé, így azok a magyar állam tulajdonát képezik.

– Miért nem lehetett elvégezni a költő édesanyja maradványaival való összevetést?

– Eddig a mitokondriális DNS-t vizsgáltuk, ami anyai öröklődésű. Petőfi Sándor édesanyjának leánytestvére Csömörön van eltemetve – rá egy tízemeletes házat építettek. Nagyanyját Aszódon helyezték örök nyugalomra – az ő sírhelyére is építettek. Tehát az anyai ágú vizsgálatokat nem tudjuk elvégezni.

– Ezt ne mondja! Hrúz-leszármazottak már a Petőfi-vita elején jelentkeztek, ön is tudott róluk. Különös csoda, hogy az idős hölgy még ma is él, „nincs ráépítve tízemeletes ház”… Miért nem történt meg akkor a DNS-vizsgálata?

– Azért, mert Petőfi személye manapság „nem aktuális”, no, és a vizsgálatok ilyen távoli rokonoknál már nem sokat bizonyítanak.

– A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) is akadályozta az azonosításokat. Időközben rájött-e már, hogy miért?

– Természetesen. Az MTA mindig az adott kormányzatot szolgálja. Ezt már Trefort Ágoston 1877-ben világosan kifejtette az Akadémián. Ha pedig ma nem kell Petőfi szabadságeszméje, meg mindaz az eszme, amit ő képviselt, akkor nincs mit tenni egy „népi” embernek. Ütik, vágják, nevetségessé teszik. Az MTA mindig ellenezte az igazság kiderítését, mert meg van róla győződve, hogy a csontok Petőfi Sándoréi. Nem tudom, hogy mi történt 1990-ben, miután a budapesti Fiumei úti temető 17/1/1es sírját, ahol Petőfi Sándor édesanyja, édesapja, István öccse, felesége és fia nyugszik, palánkokkal vették körül. Ezt azzal az indoklással tették, hogy „restaurálják a síremléket”. Aztán lebontották a palánkot és semmit nem restauráltak rajta. Azt hiszem, ekkor kivették Petőfi Sándor édesanyjának a csontvázát. Ez persze csak „feltevésem”, nincsen rá bizonyítékom.

– Kemény vádak. Kivették volna Petőfi anyjának csontját? És hová tüntették el?

– Ezt nem tőlem kell megkérdeznie.

– Immáron nem is kellene megbolygatni a családi sírboltot, hiszen időközben a világon elterjedt a DNS-azonosítás. Nehéz elhinni, hogy erre nem gondoltak!

– De gondoltunk. Sőt, most már nemcsak az anyai ági leszármazást vizsgáljuk, hanem az apai ágon öröklődő Y-kromoszómát is.

– Petőfi Sándor anyja és apja testvéri ágán ma is élnek leszármazottak, több mint ötvenen. Ha ők adnának összehasonlító mintákat, megoldódhatna a vita?

– Igen. Vettünk is mintát több egyéntől, akik Petőfi Sándor édesapja testvérének leszármazottai. Élő emberből ezt a vizsgálatot Magyarországon is el lehet végezni, de csontból nem. Erre pillanatnyilag több külföldi laboratórium áll rendelkezésre. A csontanyagot kiküldtem a partnereknek, de pillanatnyilag nincsen, aki a vizsgálatokat kifizesse.

– Hát Morvai Ferenc nem fizeti ki? Eddig ő volt a mecénás!

– Nem ismerem Morvai Ferenc anyagi helyzetét. Az a fontosabb, hogy ilyen messze oldalági rokonság vizsgálata milyen eredményt hozhat. Amúgy, azt hiszem, hogy Morvainak is elment a kedve a Petőfi ügytől. Őt is fenyegették, ellehetetlenítették az igazság kiderítése miatt. Higgye el, igen nehéz úgy élni, hogy az ember minden munkájában keresztbe tegyenek, holott csak a magyarságot és az igazságot szeretné szolgálni.

– Hónapokkal ezelőtt a sajtóban Morvai arról nyilatkozott, hogy a rokonok DNS-azonosítását követően szenzációs bejelentéseket tesznek.

– Ezzel a „szenzációs bejelentéssel” nem foglalkozom.

– Az ön számára is megnyugtatóbb lenne, ha állítását a DNS-ek azonossága erősítené meg…

– Tudja, én biztos vagyok, hogy a barguzini sírban Petőfi Sándor maradványait találtam meg. Erre igen sok morfológiai bizonyíték van.

– Egyszer azt nyilatkozta, a nemleges eredmény is eredmény. Voltak pillanatok, amikor megingott?

– Soha nem inogtam meg. A természettudomány nem afféle csiki-csuki játék. Vagy tudok valamit, vagy nem.

– Bármit hoznának a vizsgálatok, százötven éves legenda végére érhetnénk, illetve két évtizedes szakmai vita fejeződhetne be. Fontos ez még önnek?

– Nekem és egy országnak – a magyarságnak – nagyon fontos. Én már elvesztettem emberi és szakmai hitelességemet Petőfi miatt – de vállalom. Egy ember a magyarság 3000 éves történetében csak egy picinyke pont. Az eszme a fontos, ezt viszont sikerül tovább adnom.

– Akkor miért nem tesz határozott lépéseket, hogy végre befejeződjön az ügy?

– Belefáradtam a küzdelembe.

 

– Felmerül annak a gyanúja is, hogy esetleg titokban elvégezték a DNS-azonosításokat, és mégsem az önök állításait igazolják az eredmények. Nem ezért a hallgatás?

– Természettudományos ember vagyok, a negatív eredményt is eredménynek tartom.

– Vagyis nem fél attól, hogy mégsem Petőfit találta meg?


– „Sajnos” Petőfi Sándor találtuk meg. Ez biztos, erről mind a négy igazságügyi szakember meg volt – és meg van – győződve.

– De hiszen mára az amerikai szakértők is megváltoztatták a véleményüket. Akik ott voltak az expedíción, egy idő óta hallani sem akarnak Petőfiről!

– Nem tudok arról, hogy bármelyik szakember megváltoztatta volna a véleményét.

– Nemrég előhozakodtak az ön besúgói múltjával. Van-e ennek bármilyen köze a Petőfi-ügyhöz?

– Lehet, hogy ennek most nincs köze Petőfi Sándor személyéhez, bár semmi sincsen kizárva. Ennek politikai háttere van. Ez úgy szokott történni, hogy valakit bemocskolnak, aztán a választások után azt mondják, sorry.

– Megfenyegették önt valaha is ügynöki dossziéja nyilvánosságra hozatalával?

– Természetesen. Engem mindig mindennel megfenyegettek. Most tudtam meg, hogy negyven éve minden telefonomat lehallgatták és állandóan többen figyeltek engem. Ezek alapján azt írtak, amit akartak.

– Nem sikerült megtörni?

– Állom a sarat, mert én a magyarság érdekeit tartom szemem előtt. Semmilyen pártnak nem vagyok a tagja. Nekem az a kötelességem, a hivatásom, hogy mindenféle valláshoz és párthoz tartozó magyarrá tegyek azokon a főiskolákon, ahol tanítok. Ez nem is hivatás, hanem életforma. Ezért mindent vállalok, akár azt is, hogy becsületemet és az életemet elvegyék. Nekem – nekünk – az a feladatunk, hogy a „stafétabotot” átadjuk unokáinknak. Megtanultam már az élettől, hogy az egyén nem számít, csak az eszme.

– Csak nem ezért vállalta annak idején azt is, hogy közvetlen családtagjairól is ír jelentéseket?

– Természetesen ilyent én sohasem tettem. Kiszely Gábor rokonom leírta, hogyan készülnek hamis jelentések.

– Végezetül: milyen híradásra számítsunk legközelebb a barguzini csontokkal kapcsolatban?

– Ezt nem tudom. Ha ki tudjuk fizetni a vizsgálatok költségeit – nekem erre nincsen elegendő pénzem –, akkor hamarosan lesz Petőfi Sándorunk, akinek sírjához el tudunk menni, hogy erőt merítsünk a jelenben és a jövőben. Én hiszek a magyarság életrevalóságában, genetikai dominanciájában, és abban, hogy hamarosan megint eljön az az idő, amikor megint „jó lesz magyarnak lenni”. Ezért élek. De meg kell mondanom, a Petőfi-ügy nincsen napi feladataim között. Tisztában vagyok vele: az igazság van, a hazugságot meg kitalálják. És egyszer minden megoldódik, teljesen mindegy, hogy az ember életében vagy azután.

Borzák Tibor

 

 

Vissza a nyitólapra