Petőfi nem azonos

Az Akadémia nem beszélt le

 

 

Magyar tudományos Akadémia

Sajtótitkárság

Budapest V. Nádor utca 7.

Telefon és fax 1 175 962

 

Mai Nap Szerkesztősége

Katona József úr részére

 

Kérem, szíveskedjen az alábbi szöveget teljes terjedelemben közölni a legközelebbi számban, mellékelve annak a levélnek a fordítását, amit az MTA sajtótitkársága küldött az amerikai szakértőnek.

 

Petőfi nem azonos

Az Akadémia senkit sem beszélt le

 

A Mai Nap április 23-i számában közölt Petőfi már majdnem azonos című írás több oknál fogva végtelenül elkeserített. Mindenekelőtt szó sincs arról, hogy Petőfit bárki azonosította volna a barguzini csontvázzal. Aki pedig valaha foglalkozott tudományos kutatással, az tudja, hogy a majdnem azonos még nagyon messe van az azonostól. Ha az embert hazaviszi a gyerekét az óvodából, akkor nem mindegy, hogy a saját gyerekét viszi haza, vagy majdnem a saját gyermekét.

A Magyar Tudományos Akadémia nem először kerül abba az igazságtalanul hátrányos helyzetbe, hogy utólag kell tévedéseket, valótlanságokat helyreigazítani, tudva, hogy a korrekció hatásfoka lényegében alacsonyabb, mint a korábban megjelent rágalmak. Másrészt lehangol, hogy a Mai Nap könnyed megfontolatlansággal közöl le olyan cikket, aminek hátteréről, az abban felsorolt állítások valódiságáról meg sem próbál meggyőződni. Lényegében tehát a szándékos félrevezetés egy esetével állunk szemben. Avagy kapitális szerkesztői hibával.

A Mai Nap április 28-i száma a Megamorv bizottságra hivatkozva azt írja, hogy a Magyar tudományos Akadémia (állítólag) névtelen (állítólag) háromoldalas (állítólag) faxot küldött a Megamorv Bizottsággal együttműködő amerikai kutatóknak azzal a szándékkal, hogy lebeszélje őket a további kutatásokról, akik ezen megsértődtek. Nos, a levél nem volt névtelen, nem háromoldalas volt és nem faxon küldtük.

Az amerikai kutatók (állítólag) kérték a budapesti főpolgármestert és a Miniszterelnöki Hivatalt, hogy adjon nekik egy grammot Petőfi édesanyjának csontvázából. A Megamorv Bizottság szakértői bizonyára nem tudták, hogy sem a főpolgármesternek, sem a Miniszterelnöki Hivatalnak nincs birtokában a csontváz, de nincs joga sem a Petőfi-mauzóleum megbontásának engedélyezésére.

A levélben, amelynek szövegét mellékelem, senkit sem beszélünk le arról, hogy kutasson, nevetséges is lenne. Az Akadémia valóban nem tárgyalt az amerikai szakértőkkel az emlékezetes budapesti Megamorv-konferencián, éspedig azért, mert továbbra sincs egyetlen kézzelfogható bizonyíték arra, hogy Petőfi egyáltalán Szibériába kerülhetett. Miről is tárgyaltunk volna? További fikciókról?

A DNS-módszer elemzését ehelyütt nem részletezném, de rendkívül szerencsés lenne, ha a Mai Nap egyszer megszólaltatna egy igazi szakértőt ebben a témában is.

És agy tovább.

Azért az mégiscsak felüdít, hogy ebben a cikkben egyetlen helytálló mondtat sem volt. Bárcsak minden helyreigazításnál ilyen könnyű dolgom lenne…

 

Tisztelettel:

 

Odze György

sajtótitkár

 

 

 

Vissza a nyitólapra