Távérzékelés - avagy miként válhatunk "minden"-tudóvá?

Előadás anyaga - 2007.03.24

 

 

Az egyes embert, a kutatót még inkább, mindig foglalkoztatták az „élet nagy kérdései”, az élet értelme, célja, stb. Ám az ilyen jelentős témák mellett sokkal hétköznapiabbak is, mint pl. hol vannak felállítva az ellenfél interkontinentális rakétái…

A lélektudományok fejlődésével többé az sem okozott különösebb meglepetést, hogy az ember összetett lény, testből és lélekből áll. Ez pedig azt jelenti, testünk fizikai érzékszervei mellett - úgymint látás, hallás, tapintás, ízlés szaglás -, olyan egyéb, további érzékszervekkel is rendelkezünk, melyek igazából nem a testnek a sajátjai, de mégis, tudatunkon, agyunkon keresztül az így szerzett ismereteink, tapasztalatrendszerünket gazdagítják.

A „lélek” nem valami vallási fogalom, nagyon is tudományos kategória, hiszen fizikai paraméterekkel rendelkezik. A lélek az agy „magasabb dimenzióban” működő összetevője, annak szubtéri kiterjedése. A holografikus agymodellek további ismereteket adnak róla.

Minden ember képes „érzékszerveken túli” érzékelésre. A kisgyerekek még inkább. Azonban a beszéd és a hétköznapok világa eltereli figyelmünket e másik oldal által szerzett ismeretektől, elhalványítja azokat. Legtöbbünknél csak vészhelyzetben éri el hatásfokuk azt a mértéket, amikor már kétségtelenül tudatosodnak. Amikor tehát „természetfeletti” módon érzékelünk, igazából tudatunk szubtéri része működik.

Az érzékelés a hétköznapokban ritkán, vagy egyáltalán nem használt csoportjába tartozik a „megérzés”, a „jövőbe látás”, a „tisztánlátás”, és hasonlók. A halálközeli élmények e csoport egészen különleges elemét alkotják. Mivel pedig a felsorolt módon megszerzett információk olcsók, veszélytelenek, viszont rendkívüli mértékben kifizetődőek, nagy energiákat vetettek be a kutatásukba.

Különféle módszereket dolgoztak ki tudatunk szubtéri részének hangsúlyosabb működésének kiváltására. Ilyenek pl. az agykontroll, a transzcendentális meditáció, az asztrálutazás, a dianetika, stb. Valamennyi módszer közös abban, hogy egyfajta „megváltozott tudatállapotot” igyekeznek létrehozni, és ebben a megváltozott tudatállapotban törekednek minél több hasznosítható ismeret megszerzésére.

A távérzékelésnek is ugyanez a lényege, bár a módszer más.

A lehető legteljesebb módon leszűkíteni és kizárni a hétköznapi élet zajait, zörejeit, zavarait; a kísérletben részt vevő személy figyelmét elterelni az öt fizikai érzékszervről, és tudatosságát elmozdítani szubtéri észlelésének irányába. Ez az állapot abban a pillanatban elérhetővé válik, amikor az alany tudatossága nem szögeződik az élet fizika oldalához.

A megfelelő állapot előidézéséhez különféle meditációs technikák használata javasolt. Ilyen pl. a transzcendentális meditáció. Más módszerek is alkalmazhatók, mindenekelőtt a hemisync technika. A megfelelő tudatállapot elérésének begyakorlását követően ezek az elősegítő megoldások akár el is hagyhatók.

 

Történeti visszatekintés

A 60-as évek elejétől az USA-ban a távérzékelésnek egy különleges módját dolgozták ki megfelelő kísérleti alanyok kiválasztásával, majd kiképzésével. Felismerték ugyanis, hogy drága, bonyolult és bizonyos feladatokhoz alkalmatlan, kifinomult technikai berendezések helyett az emberi agy sokkal alkalmasabb „felderítő-berendezés”. E technika segítségével sikerült kikutatni a szovjet atomarzenál jelentős részét, valamint a mélyen a föld alatt végrehajtott titkos fejlesztések pontos technikai paramétereit is. Az utóbbi 15 évben magának a jelenségnek a megértése is hatalmas léptekben haladt előre – pl. a nagy idő- és térbeli távolságot áthidaló adatgyűjtés képessége -, mindemellett sikerült kiaknázni azokat a páratlan lehetőségeket, melyeket az új felfedezések nyújtottak.

Az emberi történelem folyamán gyakran előfordul olyan személyek felbukkanása, akik valamiféle különleges adottság folytán távoli helyekről, akár a Föld túlsó oldalán lévő ház pincéjének tartalmáról, is tudnak információt beszerezni, netán több példányban is képesek magukat kivetíteni. Az utóbbi másfél évtizedben egyértelművé vált, hogy megfelelő képzéssel, olykor mikroelektronikai agyimplantátumokkal megsegítve, ezeknek a módszereknek az elsajátítására bárki képessé tehető.

Az USA katonai köreiben meg voltak győződve, a szovjetek is kidolgozhattak egyfajta pszichikai hadviselési programot, ők pedig természetesen nem akartak lemaradni mögöttük, így kezdetét vette a pszichikai hidegháború.

A hadsereg felismerte a pszichikai technikák alkalmazhatóságát a titkosszolgálati  adatgyűjtésben. Ebben a szellemben két program is elindult. Az elsőt a Princetoni Egyetem professzora, Robert Jahn irányította, s a PEAR nevet kapta (Princeton-i Alkalmazott Anomália-kutatások). Ez a program a különböző titkosszolgálatok figyelmének középpontjában állt, habár a PEAR  maga nem kapott katonai forrásokból támogatást. A hadsereg figyelmét sokkal inkább a másik kutatási helyszín, a Távérzékelési Laboratórium vonzotta, a Stanford Kutatóintézetben (SRI), Dr. Harold Puthoff irányítása alatt.

Az egyik csoport kódneve G Szakasz volt, s egyetlen katonai nyilvántartásban sem szerepel. A G Szakasz legfontosabb feladata különböző pszichikai technikák használatával bepillantást szerezni a Egyesült Államok ellenségeinek legtitkosabb katonai programjaiba.

A G szakasz által szerzett információk csak a legmagasabb katonai- és politikai körök számára volt elérhető – a szokatlan természetű megbízás miatt.

Hamarosan egyértelművé vált, a program igencsak hasznos információkat képes szolgáltatni. Az is kiderült: ha az eljárásokat tökéletesítik, az messze túl fog mutatni az akkori kereteken. Gondot jelentett viszont, hogy a project által alkalmazott távérzékelési technika élettani és fizikai alapjait akkoriban még nem dolgozta ki a tudomány. A hadseregnek szüksége volt valamiféle tudományos igazolásra az addig elvégzett munka létjogosultságának alátámasztására, a költségvetési források növelése céljából. Ekkor  kezdődtek azok a tudományos kutatások, melyek a távérzékelési kísérletek használhatóságát alátámasztották.

A kezdetben alkalmazott távérzékelési módszerek nem azonosak a mai gyakorlatban használatosakkal. Akkoriban az erőfeszítések arra irányultak, hogy a megváltozott tudat-állapotok különböző módjait felderítsék - természetes adottságokkal rendelkező alanyok bevonásával. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az alany feküdt egy ágyon, telis-tele elektródákkal a fején és a lábán. Az elektronikai eszközök jelezték, az alany teste elektromos feszültségének polaritása 180 fokban megváltozott - ez a momentum utalt rá, elérte a megváltozott tudatállapotot. A helyiségben tartózkodó másik személy, a segítő ezután instrukciókat adott neki a megfelelő célterületre mozgáshoz, s utasította a tapasztalt dolgokról való beszámolásra.

Ezek a kísérletek néhány igen fontos információval szolgáltak, azonban az így szerzett ismeretek olykor nem voltak egybecsengőek a különböző szekciók, illetve -alanyok vonatkozásában. A hadseregnek a lehető legmegbízhatóbb adatokra volt szüksége; semmit sem értek volna a kísérletek, hogyha hatalmas erőket kellett volna mozgósítani a kapott információk hitelességének ellenőrzésére.

1982-ben Ingo Swann pszichológusnak hatalmas áttörést sikerült elérnie a távérzékelési eljárások pontos részleteinek kidolgozásában, így a kapott hírszerzési információk maximálisan megbízhatókká váltak. Swann azt követően jutott erre a felfedezésre, miután hosszú éveken át volt kiterjesztett pszichikai kísérletek résztvevője a legkülönbözőbb tudományos kutatóintézetekben, beleértve a Stanford Kutatóintézetet is.  A távérzékelésnek földrajzi koordináták használatán alapuló módszerét fejlesztette ki, a módszer innen is kapta a nevét, koordinátás távérzékelés.

Később Swann szerződésben vállalta mintegy tucatnyi személy – katonák és civilek – kiképzését módszere használatára. Az alapkiképzésük egy éven át tartott. A megváltozott tudatállapotok megtapasztalására a csoportot a virginiai Monroe Intézetbe küldték, ahol részletes kiképzést kaptak főként a testen kívüli állapotok megismerésére.

Az Irán-Nicaragua-Oliver North kudarc bekövetkeztekor a Védelmi Minisztérium eljárást kezdeményezett az egész hírszerzési apparátus átvizsgálására, a „felelősök” felkutatására, így bizonyítva az elnök politikai feddhetetlenségét. A nemzet legképzettebb távérzékelői számára ekkoriban azonban a dolgok rosszabbra fordultak. Hírszerzési információik egyre kevésbé számítottak Washington számára, majd később teljesen figyelmen kívül hagyták őket.

A csoport valamennyi tagja számára egyértelművé vált: valami egészen különleges adottsággal rendelkeznek, képesek látni dolgokat. Ez az adomány megnövelte felelősségérzetüket, az országhatárok fontossága elhanyagolhatóvá vált. Felfogták, hogy együtt dolgozva, és mások bevonásával, sokkal magasztosabb célt tudnak szolgálni; belső látásukat a csillagok felé fordították. Amikor mindez az 1980-as évek közepén bekövetkezett, egyikük fejében sem fordult meg, hogy erőfeszítésüknek köszönhetően az egész emberiség sorsa változhat meg.

Pedig pontosan ez történt.

 

A távérzékelés működése

 A távérzékelés a mélytudat teljesen természetes folyamata. Akkor működik a leghatékonyabban, ha semmiféle módon nem erőltetjük. A mély tudat állapotában akár a teljes Világegyetemből ismeretekhez juthatunk.

A szubtéri tudat az éber tudattól eltérő módon szerez és dolgoz fel ismereteket. Az eddigi kutatások azt sejtetik, szubtéri tudatunk tulajdonképpen az egész világegyetemben jelen van, térben és időben egyaránt, mindenhol és egyszerre. A távérzékelés során igazából semmi más nem történik, mint a kísérletben résztvevő egyén tudatának egyik helyről a másik helyre történő áthelyezése. Amikor valaki „távérzékel”, igazából sehova sem megy, nem hagyja el a testét, nem helyezi magát valamiféle „megváltozott tudatállapotba”. mindösszesen arról van szól, hogy egymás utáni lépések sorát követően az illető a szubtéri érzékelését egyik pontról a másikra mozgatja.

Fizikai lények lévén, a szubtéri tudatunk által megszerzett ismereteket le kell fordítani a hétköznapi világunkban megszokott formákra – szavakra, képekre, szimbólumokra – ily nyílik lehetőség a megszerzett ismeretek mások számára is érthető bemutatására. A távérzékelés technikája tartalmazza ezeket a fordítási eljárásokat.

A szubtéri kommunikáció nem annyira könnyű, amennyire hangzik. Egyrészről, a szubtéri ismeretszerzés olyan könnyű dolog, mint pl. a légzés, másrészről viszont, az ily módon megszerzett ismeretek valódiságának igazolása, már korántsem ilyen egyszerű.

A szubtéri ismeretszerzésnek nem kevés érzelmi összetevője van, ebben jelentős eltérést mutat az öt fizikai érzékszervhez képest. Sokkal kifinomultabb és kényesebb. Éppen ezért a távérzékelés során a megszokott érzékszerveink működését bizonyos határok közé kell szorítani. Ehhez szükséges valamiféle meditatív állapot, vagy más módszer, ami hozzásegíti az illetőt tudata érzékelésének eltávolításához a fizikai világtól.

Az öt érzékszerv nem az egyedüli zavaró tényezőt jelenti a távérzékelés során. A gondolkodás, a döntések és a tudat elemző tevékenység ugyancsak befolyást gyakorol rá és téves eredményre vezethet. A célról megszerzett ismeret-tömeget a tudatos agy elemezni próbálja, ezt az elemző tevékenységet kell a minimumra szorítani.

A szubtérből származó információt a legjobb szóval talán „megérzésnek” nevezhetnénk. Egyfajta érzés olyan dolgokról, melyekről közvetlen információink nem lehetnek a fizikai érzékelés síkján. Sok anya meséli el, megérzi, ha gyermeke bajba kerül. „Érzik a csontjaikban” – hogy úgy mondjam. Olyankor történik mindez, amikor semmiféle érzékszervek által felfogható jel nem kapcsolja össze gyermekükkel.

A távérzékelés igazából nem más, mint a megérzés, az intuíció olvasása.

A távérzékelés során a szubtérből kapott ismereteket már azelőtt rögzítik, mielőtt a tudatos agy elemző folyamatai megzavarhatnák a normális érzékelési folyamatát, vagy a racionalitásával vagy a képzelet révén. Ha a tudatos agy kísérletet tenne az eljárástól való eltérésre, vissza kell vezetni a megfelelő útra. Ha ugyanis a tudatos agy sikeresen átvenné az irányítást, akkor innentől kezdve a kapott adatok használhatatlanok lennének.

 

Cél koordináták

A távérzékelés mindig egy adott célra összpontosít. A cél bármi lehet, amiről ismereteket szeretnének megtudni. Ilyen cél lehet hely, esemény, vagy adott személy. A gyakorlott távérzékelők egészen összetett feladatok megoldására is képesek.

A távérzékelési eljárás előkészítéseként meghatározzák a cél koordinátáit. Ez két darab négyjegyű számból áll. A kísérleti alany nem tudja, hogy a számok mire vonatkoznak. Számos kísérlet igazolja, hogy a szubtéri tudat pontosan be tudja azonosítani a célt még akkor is, ha annak csak a koordinátái vannak megadva. A távérzékelést végző személynek egészen a kísérlet végéig nem hozzák tudomására a pontos célt.

 

A távérzékelés lépései

A távérzékelésnek öt jól elkülönülő, egymás után végrehajtandó lépése van. Mindenegyes lépés során az alany egyre szorosabb kapcsolatot teremt a céllal. A távérzékelés rajzos „műfaj”. A tiszta lapon vonalak, szimbólumok, ábrák jelentik a cél különböző szempontok szerinti tulajdonságait. A távérzékelést végző személy azután ezeken az ábrákon keresztül kapcsolódik mind szorosabban a célhoz. Ceruzájával megérinti az ábrák különböző pontjait, miközben a szubtéri tudata egyre újabb és újabb „megérzéseket” közvetít felé a kívánt szempontok alapján.

A távérzékelés fázisai:

1. fázis. Létrejön a céllal a kezdeti kapcsolat. A későbbi fázisok során részletezendő adatok gyűjtése is folyik. Csak ebben a szakaszban használják ténylegesen a célkoordinátákat. Ha létrejön a kezdeti kapcsolat, a koordinátákra nincs tovább szükség. Az első fázis vonalak, illetve „ideogrammok” rajzolását jelenti. Pl. egy hullámos vonal, jelenthet vizet. Az elvárás a cél karakterisztikájának nagy léptékű meghatározása.

2. fázis. Ebben a fázisban növekszik az alany kapcsolódása a célhoz. A célra vonatkozó ismeretek a kísérlet ezen szakaszán már felölelhetnek hangokat, látványokat, ízeket, szagokat és tapintás-érzeteket. Ebben a szakaszban alaposabb ismeretekhez jut az alany a cél kiterjedéséről.

3. fázis. A cél vázlatszerű ábrázolásából áll.

4. fázis. Az alany kapcsolata a céllal ebben a fázisban sokkal szorosabb. A szubéteri tudat lehetővé tesz bizonyos fokú irányítást az információ-áramlásban a tudatos agy számára célirányos ismeretek megszerzésére.

5. fázis. Ebben a fázisban az alany képes végrehajtani utasításra bizonyos feladatokat a céllal kapcsolatban. Bizonyos kiegészítő eljárásokat alkalmazva ebben a szakaszban a kapott ismeretek milyensége drámai mértékben feljavulhat. Pl. ebben a fázisban már konkrét ismereteket lehet szerezni mondjuk az adott hely pontos földrajzi elhelyezkedéséről.

 

A távérzékeléssel kapott adatok kategóriái

A távérzékeléssel kapott adatok jellegűkben jelentősen különbözhetnek a megjelölt cél függvényében. További felosztást jelenthet, hogy az alany egyedül, vagy egy „felügyelőnek” nevezett személlyel közösen hajtja végre a kísérletet.

1. típusú adat. Az alany egyedül hajtja végre a kísérletet. Ő maga választja ki a célt, ezenkívül előzetes ismeretekkel is rendelkezhet a céllal kapcsolatban. Azonban célszerű ezt a helyzetet elkerülni, hiszen az alanynak előítéletei lehetnek a céllal kapcsolatban, ezek pedig nagyban befolyásolhatják a távérzékelés zavartalanságát. Még az igen gyakorlott távérzékelők is csak a legritkább esetben használják ezt a megoldást. Az adatok ütközhetnek a „vakon” végrehajtott kísérletekkel.

2. típusú adat. A célt egy előzetesen ismert listáról választják ki véletlenszerűen. Ekkor általában számítógép segítségével, de olykor emberi közreműködéssel rendelnek véletlenszerűen koordinátákat a lista elemeihez. Az alany csak a koordinátákat kapja meg, ám esetenként ismerete lehet a lista összetételéről, ám csak a számítógép tudja, melyik koordináta melyik célra vonatkozik. A távérzékelő alany szempontjából a kísérlet tehát vak.

3. típusú adat. A kísérlet ebben az esetben is „felügyelő” nélkül zajlik, azonban a célkoordinátákat valaki más adja meg. A kísérlet során az alany kaphat némi, erősen bekorlátozott ismeretet a célról, pl. annak helyéről vagy az eseményről. A gyakorlott alanyoknak semmi másra nincs szükségük a koordinátákon kívül.

(A szóló kísérletek igen hasznosak lehetnek, azonban felügyelő jelenléte mellett esetenként sokkal mélyebb ismeretek nyerhetők. A kezdők számára a felügyelő mellett végzett kísérletek rendkívül érdekesek lehetnek.)

4. típusú adat. Ebben az esetben a célt ismerő felügyelő van jelen, ám az alany számára csak a koordinátákat adja meg. Általában képzés során használják ezt a módszert. Kísérleti célokra is alkalmas. A felügyelő a célra vonatkozó ismeretek teljes birtokában tudja irányítani az alanyt. Utasíthatja mit tegyen, merre nézzen, merre menjen. Az alanynak lehetővé teszi, hogy szinte teljes mértékben kikapcsolja analitikus tudatát, hiszen a felügyelő végez el mindenféle elemzést.

Ezzel a típussal az a gond, hogy a gyakorlott alanyok képesek telepatikus módon érzékelni a felügyelő gondolatait, ezek pedig befolyásolják megszerzendő ismeretei pontosságát és hitelességét. E problémák kiküszöbölésére használják a kettős vak technikát, azaz az  5. típusú adatot.

5. típusú adat. Ebben az esetben sem az alany, sem a felügyelő nem rendelkezik semmiféle előzetes ismerettel a célról. Vagy kívülről adják meg, vagy pedig egy számítógépes program választ egy adott listáról. Az így megszerzett ismeretek rendkívüli mértékben megbízhatóak. Egyetlen hátrány van, a felügyelő nem tudja megkülönböztetni a beérkező hasznos ismereteket a haszontalanoktól. A probléma kiküszöbölése érdekében, általában néhány szavas írásos utasításokat adnak a felügyelőnek a kísérlet során. Ezek az utasítások semmiféle ismeretet nem tartalmaznak a céllal összefüggésben, ám egyértelműen rámutatnak, miféle eljárások és mozgások végrehajtása szükséges.

6. típusú adat. Ebben az esetben mind az alany, mind a felügyelő rendelkezik előzetes ismeretekkel a célról. Akkoriban alkalmazták ezt a módszert, amikor még nagyon kevés bevethető gyakorlott távérzékelő és felügyelő volt, a megszerzendő ismeret pedig sürgősen kellett. Manapság már ritkán, ha egyáltalán, használják ezt a módszert.

 

A távérzékelés haszna a mindennapokban

A távérzékelés használatával megismerhető múltunk a maga igaz és teljes valójában, bepillantást kaphatunk a lehetséges jövőbe is , de a Világegyetem bármelyik pontját elemzés alá vehetjük. Jelen lehetünk Jézus keresztre feszítésénél, megnézhetjük kik élnek a Marson, hogy mi történt Roswellben, de azt is, miért hullott darabjaira a Columbia űrrepülőgép. Vagyis, nem tudnak többé becsapni bennünket. Találkozhatunk a Galaktikus Föderáció tagjaival, az idegenekkel, végigutazhatunk a Nagy Piramisok belsejében, stb.

Ugyanakkor a távérzékelésnek megvan a maga varázsa is. minden alany másképpen, a maga egyéniségével éli meg a céllal való találkozást. Más részletre figyel egy orvos, egy építész, egy biológus vagy egy közlekedési szakember. Sok-sok alany közös munkája révén juthatunk el egy adott cél teljes és részletes megismeréséhez. De akkor sem jutunk a végére, hiszen végtelen számú lehetséges cél van.

„Minden”-tudókká válhatunk tehát, ehhez azonban végtelen hosszú idő kell. Utódainknak is marad munka és kutatási terület tehát bőven.

 

 

Vissza a nyitólapra