Sabrag, Magyar Főmágus szól Hozzátok

 

Apám magvető volt

 

Apám magvető volt,

Nyakába akasztva hordta a

Zsákba rejtett búzaszemeket,

Ütemre lépett, egy lépés,

A zsákba nyúlt – a magért –

Majd a második lépésnél

Meglendült vető keze

S ujjai közül a búzaszemek,

Surranva repültek

Szerte-szét a televény földre.

 

Életet vetett, Élet szemeket.

Kandi varjak ácsingóztak

A dús, termő rögök felett.

A földből a drága Földanyából

Az őserő illata áradt:

Én, néztem Édes Apámat,

Amint lépett, zsákba nyúlt,

Aranyló búzaszemekért

És lendülő karja minden

Lendülésre, apró Életszemekből,

Világot fenntartó, életet adó,

Apró életeket vetett.

 

Mikor a föld végére ért,

Párat topogva megállt,

Hunyorgó szemekkel

Az égre nézett: - tán imádkozott

A mindenekfelett lakó Istenhez –

Én, úgy éreztem akkor,

Hogy imát mormolt

Az elvetett Életmagokért.

 

Napestig vetett, boronált,

Csak a két ló horkantott ritkán.

A Nap, vörös pislantással,

Már nyugovóra készült.

Apám kezében rándult

A gyeplőszár: - gyí ta!

Isten nevében, induljunk haza

Szólt Apám.

 

Brisbane – 1992.10.14

 

 

 

Vissza a nyitólapra