|
|
Sabrag, Magyar Főmágus szól Hozzátok |
|
|
|
|
|
|
|
Apám magvető volt
Apám magvető volt, Nyakába akasztva hordta a Zsákba rejtett búzaszemeket, Ütemre lépett, egy lépés, A zsákba nyúlt – a magért – Majd a második lépésnél Meglendült vető keze S ujjai közül a búzaszemek, Surranva repültek Szerte-szét a televény földre.
Életet vetett, Élet szemeket. Kandi varjak ácsingóztak A dús, termő rögök felett. A földből a drága Földanyából Az őserő illata áradt: Én, néztem Édes Apámat, Amint lépett, zsákba nyúlt, Aranyló búzaszemekért És lendülő karja minden Lendülésre, apró Életszemekből, Világot fenntartó, életet adó, Apró életeket vetett.
Mikor a föld végére ért, Párat topogva megállt, Hunyorgó szemekkel Az égre nézett: - tán imádkozott A mindenekfelett lakó Istenhez – Én, úgy éreztem akkor, Hogy imát mormolt Az elvetett Életmagokért.
Napestig vetett, boronált, Csak a két ló horkantott ritkán. A Nap, vörös pislantással, Már nyugovóra készült. Apám kezében rándult A gyeplőszár: - gyí ta! Isten nevében, induljunk haza Szólt Apám.
Brisbane – 1992.10.14
|
|