|
|
Sabrag, Magyar Főmágus szól Hozzátok |
|
|
|
|
|
|
|
Hogyan imádkozom
Bizony, én egy pogány vagyok. Ütnek érte „kicsik, nagyok.” Azért este imádkozok, „Isten segítsen, magyarok.”
Elmondom, hogy csinálom, Mielőtt eljön az álom. Két kezemet összeteszem: „Segítsél meg, jó Istenem!”
Köszönöm az elmúlt napot, Amely baj nélkül távozott. Arra kérem jó Istenem, Adjon jó éjszakát nekem.
Megköszönöm a jóságát, A vigyázó gondosságát, Szeretettel arra kérem, Vigyázzon rám, majd az éjben.
Gondolatban messze járok; Bejárom a nagy világot. Bűnnel, bajjal számot vetek, „Ments meg Uram, a lelkemet!”
Dicsérem a fényes napért, A földre hullott harmatért. A csobogó patakért, A daloló madarakért.
Aztán, csendben beszélgetünk. Szóról-szóra felelgetünk. Istennek is sok a dolga! Néha el is panaszolja.
„Képzeld fiam, mi történt ma! Ördög jött a mennyországba! Panaszolta, dérrel-dúrral, Nem bír már a sok nagyúrral!
Mondja szegény ördög feje, Mire jön a világ vége, Pokol meg a purgatórium Nagyurakkal lesz majd tele.
Azt kérdezte fülvakarva Valamelyik kis sarokba Helyet adnék-e a mennyben, Ha a pokolból kiszorulna?
Rimánkodott szegény feje, Mittehettem volna vele? Gőgös, buta urak között Hogy hagyhatnék egy ördögöt?”
Furcsa dolog, mondom csendben. Jó az Isten, így van rendben. De, azért én szépen kérlek, Ne higgy soha az ördögnek!
Emlékezzél, édes Uram! Régen történt, a régmúltban. Tanulságként felidézem, Hogy lett szolga az én népem!
Egyszer, régen, hajdanában, Árpád-apánk országában Békesség volt, és nyugalom. Nem volt szolga az ugaron!
Aztán, hogy szemét lezárta, Ránk tört minden sátán-fajta! Papok jöttek, meg katonák, Irtották a magyar javát!
Ami addig szép, meg jó volt, Egyszerre lett mind átkozott! Birkanyájjá lett a nemzet! Templom épült, új Isten lett!
Zsolozsmáztunk reggel, este, Parancsszóra, térdre esve! Fogytunk, mint a gyertya lángja! Folyt a könnypatakunk árja.
Hej! Biz, lassan ezer éve! Talán sohasem lesz vége!? Sírunk, egyre sóhajtozunk: „Segíts rajtunk, édes Urunk!”
Ha majd egyszer minden magyar, Mind a földön egyet akar! Addig fiam, szánom, bánom, Ördög ül a „mennyországon!”
Így szól az Úr kedvetlenül, Az imám is megkeserül. De alázattal folytatom: „Vigyázz reánk Urunk, nagyon!”
Kicsiny vagyok, erőm gyenge, De ígérem, esedezve, Úgy lesz Uram, ahogy mondod! Vállalok én minden gondot!
Vállalom, hogy leköpjenek. Rugdossanak, megverjenek. Nem baj Uram, ha meghalok! Csak éljenek a magyarok!
Így valahogy, ilyenformán, Így történik az én imám. Majd csendesen elaluszok, Magyarországról álmodok.
|
|