|
|
Sabrag, Magyar Főmágus szól Hozzátok |
|
|
|
|
|
|
|
Április 4 ünnepe – otthon
A szabadságról úgy beszélnek, Mint egy ócska utcalányról; Leköpdösik, meggyalázzák, Kiüldözik a világból.
„Megszületett az örömünnep, Túl van már a határon Minden katona: Gonoszoknak, árulóknak Már nincsen otthona! Végre eljöttél, szent szabadság, Ölednek megterem majd a béke, Melynek szent tüzében Fel fog nőni A jövő új nemzedéke”
Ezt kellett volna írni, Tollal, vérrel, Érteni kellett volna Tiszta ésszel! –
- De üszkös romhazának Hullaszagát A tavaszi szél vitte Szerte, szerte széjjel!
Európa szívéből Áradóan ömlött a vér, Patakká duzzadtak a nemzet könnyei S szabadságról beszéltek Az istentelenség „fennkölt” barmai.
„Kultúrát” hoztak, meg „szabadságot” Felajzott kéjjel, megbecstelenítve Mindent, bemocskolták Az alig érett, nyílni készülő Szűzi virágot, álmot Anyókákat, Drága Édesanyákat S a letiport országot.
Kik talpalatnyi földet álmodtak Csillogó ekevas alá, pestises Dögvész ott, Szibériában, kancsuka És hastífusz, éhhalál szántotta Jeltelen tömegsírokba a „győzők” Rabszolgahadát.
A kirabolt országban mint Gazdátlan romok között a tetvek És poloskák lelnek fészket, Úgy termelte az „új, dicső rend” Az – új rend új emberét – Az új típusú ember-férget.
Az „új rend” féreg hada Lecsapott a vérbegyalázott népre, Honra, mint ahol farkasok Ütnek tanyát a gazdátlan akolba’, Feltépve nyakereket, Hogy vérpatakkal ünnepeljék Az elhaló szíveket.
Felült véres trónjára a Gnóm: A bűn ördöge harsogón Ordítva, új szentté avatta önmagát, S milliónyi szurony, tank vigyázta, Míg ördög-vesszejével, A gyalázat loccsanó mocskával Lerondította a haldokló romhazát.
Csendes kis házak, papírral zárt Sötét ablakok,nem zárhatták ki A szívek rémült dobbanását, Mert ezernyi féreg kúszott A sötét éjben, s kiknek Aludni kellett volna a sötét Éjszakában, dermedten várták Az új emberférgek ajtó roppantását.
És ünnepelt a világ! Győzelmi mámorban úszott! Moloch győzelmes, tüzes torka Ember-vérre szomjazott.
Bitófa-erdőt termett az aszfalt, S rajta lógott tisztesség és minden Szép erény! - Korai gyümölcsök – Testvéreink! Ti lógtatok az akasztófákon, És ordított az ember-féreg, a csőcselék, Április negyedikén!
De az idő terhes méhében Ott rejtőzik születni akarón A szebb jövő! Vérlázas ember-férgek! Hadd mondjam el, jósolva-vádolva, Örökkön bízva az újjá születésben, Hogy: lesz még szebb jövő!
S Te – Testvér, ne felejtsd el Soha! Legyen most a sorsod bármily nehéz, bármily Mostoha, - - Egy napon lehull majd A bilincs! – Felragyog a napfény, Mely reánk áldást hint! – - S akkor, szívünkben újra él A nagy költőnk szava, Harsogja millió torok, Millió harsona: -
„A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy híréhez; Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot!”
|
|