Sabrag, Magyar Főmágus szól Hozzátok

 

 

Székely sors

 

Sápadt fény riad a hadak útján,

Csámpás, keshedt gebén a vén huszár,

Régi dicsőség, halott fényében,

Vánszorog Csaba, a hajdan hős király.

 

A végeken , megdöglött a madár.

A szél, üres tornyokon fúj, süvít.

Rongyos gubájában a Székely,

Hogy élhessen, csendben meglapít.

 

Az ősi Isten is halott, mint a táj,

Nem fúj az ökörtülkön riadót,

A végek hű posztja, régóta már.

Parázs mellett, nem hallani a régi szót.

 

 Kapuk ékes, szép díszét,

Belepte a fészkelő madárpiszok,

A táncos topánkák elfoszlottak,

Uralják helyét, mocskos bocskorok.

 

A hegyormok megrabolva, fátlanul

Merednek a szürke messzeségbe.

Odvában a megűzött, éhes farkas,

Korgó hassal harap, éhes kölykébe.

 

Nyugatról a csonka Hon felől,

Biztató szót, nem hoz az alkonyszél,

Láncolt nép a Duna mentéről,

Hogy küldhetné a remény üzenetét?

 

 

 

Vissza a nyitólapra