Újabb űrverseny kezdődik? - 8.

Tanulmány - 2011.

 

Az eddigiekben áttekintettük a vezető űrhatalmak, valamint a soraikba törekvő nemzetek nagyszabású és kevésbé nagyszabású űrtechnikai terveit az elkövetkezendő egy-két évtizedre vonatkozóan. A megismert tényekből levonhattuk a következtetést: a világűr kutatása elsősorban politikai döntést igényel, hiszen a szükséges technika ehhez már évtizedek óta kész, vagy majdnem kész. A szándék az, ami a legtöbb esetben hiányzik. (Vajon mi ennek az oka?) A tényleges költségek – összevetve más tételekkel – nem különösebben jelentősek. (Gondoljunk csak arra, hogy pl. Elen Musk magánvállalkozása a NASA-költségek tizedrészén, ötszörös fejlesztési sebesség mellett, jóval komolyabb eredményeket ér el hordozórakéta-építés terén! A másik példa Oroszország, a holdkerülő turistajáratot 150 millió dollárért kínálja személyenként 2015-től.) Éppen emiatt, a közeljövőben várhatóan több nemzet is felismeri az űrkutatás hasznosságát, mellette presztízs jellegét, s dönthet úgy, hogy embereket küld fel, ehhez saját hordozóeszközt használva, akár már tíz éven belül is. Ha így történik, ennek nemcsak technikatörténeti érdekessége lesz, hanem gyökeresen felforgathatja az erőviszonyokat, és az űrkutatás költségességét hirdetők tarthatatlan álláspontját. Nézzük most végig a legesélyesebb országokat.

 

  

Irán

 

Az Iráni Űrhivatal (ISA) az iráni kormány irányítása alatt áll. Az ország aktívan bekapcsolódik az ázsiai űrversenybe, műholdak önálló felbocsátására 2009-től képes. Irán egyike az ENSZ Nemzetek Bizottsága által 1958-ban kezdeményezett, a Világűr Békés Felhasználását alapelvként rögzítő mindösszesen 24 államnak.

 

Történeti háttér

Az Iráni Űrhivatalt 2004. február 1-én alapították, a Kommunikációs és Információtechnológiai Minisztérium számára kijelölt, Feladatok és Felhatalmazások területre vonatkozó, 2003. decemberében az Iráni Parlament által elfogadott törvényjavaslat 9. cikkelye értemében. Az ISA alapszabályában foglaltak értelmében, az űrhivatal tevékenysége és támogató szerepe Irán békés célú űrkutatási és űrtudományos programjára vonatkozik, a Legfelsőbb Űrtanács irányítása alatt, melynek vezetője az iráni elnök maga.

Az Űrtanács legfontosabb célja a világűr békés felhasználására irányuló technológiák kifejlesztése, ezek gyártása, nemzeti, kutatási céllal épített mesterséges holdak kilövése és ezen berendezések használata, a világűrrel kapcsolatos állami döntések jóváhagyása, magán jellegű űrprogramok támogatása állami egyetértés mellett, partneri viszony kiépítése a magán és a kereskedelmi szférával, a világűr hatékony felhasználása, kutatási irányvonalak megjelölése, nemzeti és nemzetközi területeken együttműködés lehetőségének kimunkálása szóba jöhető partnerekkel.

A fentebb felsorolt célkitűzéseket az Űrtanács állította tehát össze, szoros együttműködésben a Kommunikációs és Információtechnológiai Minisztériummal, az Űrtanács azonban önálló intézmény. Az Iráni Űrhivatal elnöke a Kommunikációs és Információtechnológiai Minisztérium miniszter-helyettese, s egyúttal a Legfelsőbb Űrtanács vezető-helyettese is.

13.  ábra. Ahmedinezsád iráni elnök iráni űrtechnikai eszközök körében.

 

Hordozórakéták

2000. után Irán megszerezte a szükséges szakértelmet a Sahab-3 rakéta próbagyártásának megindításához. Számos változtatás és fejlesztés következett, ennek eredményeként megszületett a megnövelt képességű változat (Sahab SLV) 2004. végén, ezáltal vált lehetővé a teljes mértékben saját fejlesztésű Omid mesterséges hold felbocsátása.

 

Safir SLV

 

14.  ábra. Az iráni Safir hordozórakéta.

Irán bővíthető, mesterséges holdak felbocsátására alkalmas hordozórakétát fejlesztett ki Safir SLV néven. 22 méter magas és 1.25 méter átmérőjű, két, folyékony hajtóanyagú fokozat hajtja, első fokozata egykamrás, második fokozata kétkamrás. Szabályozható tolóerejű. A hordozórakéta induló tömege 26 tonna. Az első fokozat hosszított és felturbózott Sahab-3C. Az Egyesült Nemzetek Világűri Ügyekkel foglalkozó hivatalához leadott éves jelentés szerint a kétfokozatú rakéta teljes egészében folyékony üzemanyag-meghajtással működik. Az első fokozat minimum 68 km-es magasságra képes feljuttatni hasznos terhét. Arra tervezték, hogy könnyű (50-100 kg) tömegű műholdakat juttassanak fel vele 500 km-es orbitális pályára. A könnyebb, kétfokozatú, ugyancsak teljes egészében folyékony üzemanyaggal működő változat Kavosgar néven ismert. A civil változat az eddig ismert, legalább négy katonai ASAT rendszer valamelyikéből került kifejlesztésre. A Safir SLV 40%-kal magasabb törzsű.

 

Safir-2B

A Safir-2B (melyet néhány forrás helytelenül Safir-1B-nek nevez), második generációs Safir LSV hordozórakéta, 50 kg-os műholdat tud 300-450 km-es elliptikus pályára juttatni. A Safir-1B hordozórakéta tolóerejét növelték meg 32-ről 37 tonnára.

 

Simorgh SLV

2010-ben jóval erősebb rakéta épült, a Simorgh. Feladata nehezebb műholdak földkörüli pályára állítása. Hossza 27 méter, tömege 85 tonna. Első fokozatát négy hajtómű gyorsítja, darabonként 29 tonna tolóerőt szolgáltatva, egy ötödiket is használnak, főként helyzet-beállítási célokkal, ennek tolóereje 13.6 tonna. Kilövéskor az említett hajtóművek 130 tonna együttes tolóerőt adnak le. A Simorgh 60 kg-ot tud 500 km-es pályára állítani. Első repülését 2011. februárára tervezték.

 

Állatok az űrben

2010. február 3-án az ISA felbocsátott Kavosgar-3 (Explorer-3) rakétáját, egyúttal azonban egy rágcsálóval, két teknőssel és számos féreggel a fedélzeten; űrugrást végrehajtva, s épségben visszahozva őket a Földre. A hordozórakéta arra is képes volt, hogy elektronikus adatokat közvetítsen, valamint élő felvételeket a földi központok számára. Az Iráni Légűri Szervezet (IAO) élő felvételeket mutatott be a mini kísérleti laboratóriumról, további kutatások elősegítésére a biológiai űrkapszula esetében. Az említett kísérlet volt az első biológiai jellegű űrkísérlet Irán részéről.

2011. március 15-én az ISA felbocsátotta a Kavosgar-4 (Explorer-4) jelzésű hordozórakétát, fedélzetén azzal az űrkapszulával, mellyel a későbbiekben egy élő majmot kívánnak az űrbe küldeni, ez alkalommal azonban nem volt élőlény a fedélzeten. Az ISA az űrkapszula éles bevetését 2011. Szeptember közepére tervezi.

15. ábra. Irán már meglévő és fejlesztés alatt álló hordozórakétái.

 

Űrkísérleti laboratóriumok

2011-ben Irán számos laboratóriumot lőtt fel „űrszerkezetek és –rendszerek” tesztelése céljából, gyorsan fejlődő űrprogramja keretében. 10 laboratóriumi egységet ölelt fel eddig a kísérletsorozat „Irán űriparának megerősítése” célmegjelöléssel, valamint az emberi erőforrások képességei fejlesztésére.

 

Pilótás űrprogram

Irán első alkalommal 1990. június 21-én jelezte szándékát iráni űrhajós világűrbe küldéséről, az akkori szovjet elnök Mihail Gorbacsov és az akkori iráni elnök Ahbar Hasemi Rafszandzsani találkozóján, amikor is egyezményt között a két állam közös szovjet-iráni űrrepülés végrehajtásáról a Mír űrállomásra. A Szovjetunió széthullása azonban megakadályozta ezen egyezmény végrehajtását.

Majdnem két évtizeddel később jelentette be az Iráni Hírügynökség, egészen pontosan 2005. november 21-én, hogy Irán rendelkezik pilótás űrprogram tervezettel, beleértve az ehhez szükséges űrhajó és űrlaboratórium kifejlesztését is. Az Iráni Légűri Iparszervezet (IAIO) vezetője, Reza Tagipur, 2008. augusztus 20-án nyilvánosságra hozta, Irán egy évtizeden belül embert kíván a világűrbe juttatni. A célt mint az ország első számú megoldandó feladatát jelentették be, az elkövetkezendő tíz évre. Ugyanis szeretnék Iránt a térség vezető űrnagyhatalmává tenni 2021-re.

16.  ábra. Iráni űrkapszula

2010. augusztusában Ahmedinezsád elnök bejelentette, Irán első űrhajósa iráni űrhajó fedélzetén legkésőbb 2019-ben a világűrbe indul. Később, 2010. decemberében, az Iráni Kommunikációs és Információtechnológiai miniszter, Reza Tagipur kijelentette, „A terv végrehajtása érdekében a kezdeti lépéseket már megtettük, a tanulmányok elkészítésének szakasza az alrendszerek, költségek és a tervezet célkitűzéseinek megvalósítása érdekében – befejeződött, a dokumentumok átnyújtásra várnak az Legfelsőbb Űrtanács felé.” Az iráni emberes űrprogram megvalósítása során az első pilótás repülésre, ekkor még azonban csak űrugrásra, 2016-ban kerülhet sor, a cél a 200 km-es magasság elérése, e lépés felkészülést jelent majd a tényleges űrrepülés megtételéhez vezető úton. Iránnak szándékában áll űrhajóst juttatni a Holdra 2025-re.

Kínai internetes források szerint, megbeszélések zajlanak Irán részvételéről a jövőbeni kínai űrállomás-programban. Az együttműködés igen széles körre terjedhet ki, beleértve űrhajósok küldését a mindösszesen 60 tonnás űrállomásra, vagy bekapcsolódni az egyes űrlaboratóriumi modulok fejlesztési munkálataiba. A nemzetközi együttműködésről szóló hírek a kínai Sencsu-7 űrhajó kilövését követően kerültek először nyilvánosságra.

 

 

Észak-Korea

 

 

17.  ábra. Észak-Korea Taepodong-1 hordozórakétájának összevetése az USA Jupiter hordozórakétájával.

Észak-Koreát tekinthetjük akár az űrhajózás „sötét lovának” is, hiszen rendkívül kevés biztos adatot tudunk technikai-technológiai felkészültségükről, s az elért eredményeik sem mindig abban a formában és olyan háttérrel valósulnak meg, miként azt állítják róluk. Mindezek mellett és ellenére, okozhatnak „meglepetéseket”, s mivel az űrhajózás elsősorban politikai szándék és döntés kérdése, ez ügyben pedig Észak-Koreát illetően kevés kétségünk lehet, megtörténhet, hogy akár már negyedik nemzetként, önerőből vagy iráni segédlettel, embert juttatnak a világűrbe.

A Koreai Űrtechnológiai Bizottság (KCST) állami irányítású űrhivatal. A nyilvánosság számára rendkívül kevés elérhető információ áll rendelkezésre. Valamikor az 1980-as években alapították, valószínűleg szoros kapcsolatban áll a Koreai Néphadsereg Tüzérségi Irányító Hivatalával. A KCST felelős mindenfajta, az űrtevékenységgel és a mesterséges holdak építésével kapcsolatos tevékenységért. 2009. március 12-én Észak-Korea csatlakozott a Világűr Egyezményhez és a Regisztrációs egyezményhez, az új műhold felbocsátásának előkészületei során tett nyilatkozatokat követően.

A KCST működteti a Musudan-ri (Tonghae Műholdkilövő Központ) és a Pongdong-ri (Tongcsang-dong Űrkilövő Központ) rakéta-indító létesítményeket, a Baekdusan-1 és az Unha (Baekdusan-2) hordozórakétákat, a Kwangmjongsong mesterséges holdakat. A KNDK kétszer jelentett műhold-indítást. Első alkalommal a Kwangmjongsong-1 startját 1998. augusztus 31-én, majd a Kwangmjongsong-2 fellövését 2009. április 5-én. Ezeket bejelentéseket sehol a világon nem támasztották alá, ám az USA és Dél-Korea úgy vélik, katonai ballisztikus rakétakísérletekről lehet szó.

2009-ben a KNDK kifejezetten nagyratörő űrtervekről számolt be, saját hordozórakéta pilótás célú repülésre történő fejlesztését, valamint részben újra-felhasználható, ugyancsak személyzettel ellátott űrhajó megvalósítását.

 

A  Kwangmjongsong-1

Észak-Korea első, a Taepodong-1  nevet viselő, közepes hatótávolságú ballisztikus rakétáját, Észak-Korea északkeleti részéről nem sokkal dél után, 1998. augusztus 31-én bocsátotta fel. A rakéta a Csendes-óceánba csapódott be, miután átrepült a Japán Honsu sziget fölött. Az észak-koreai kísérlet nagy felháborodást váltott ki a környéken és azon túl. Számos elemző úgy értékeli, Phenjan újabb provokatív lépéséről van szó, ennek része ez a bizonyos rakéta-kísérlet. Észak-Korea talán egyfajta „erődemonstrációt” kívánt bemutatni alapításának 50. évfordulója alkalmából, a szeptember 9-i ünnepségek mintegy felvezetőjeként, Kim Dzsong Il, a titokzatos sztálinista állam „legfőbb vezetője” tiszteletére. A kilövésnek többszörös célja lehetett: az ország katonai technikája színvonalának megmutatása, továbbá, az USA-val folytatott tárgyalásokon kedvezőbb pozíciót elérni.

1998. szeptember 4-én számolt be a Koreai Központi Hírügynökség riport keretében az első észak-koreai mesterséges hold, a  Kwangmjongsong-1 sikeres indításáról. Ám 1998. Szeptember 9-ig az Egyesült Államok Űrparancsnoksága nem tudta megerősíteni az észak-koreai állításokat. Az USA Űrparancsnoksága semmiféle, az Észak-Korea által nyilvánosságra hozott állításoknak megfelelő objektumot nem érzékelt a földkörüli pályán. Továbbá, az USA Űrparancsnoksága egyáltalán semmiféle új eszközt nem érzékelt a földkörüli pályán, amely akár csak távolról is egyezést mutatna az észak-korai kijelentésekkel. Végül, egyetlen USA rádióvevő sem volt képes fogni az észak-koreai beszámolókban szereplő, 27 megahertzes jelet. Az Űrparancsnokság részéről további erőfeszítéseket tettek a mesterséges hold detektálására, ám eredménytelenül.

18.  ábra. Az észak-koreai Taepodong-2 hordozórakéta.

Habár akkoriban orosz katonai források szerint a szóban forgó mesterséges hold földkörüli pályára került, ezeket a híreket később cáfolták.

Az észak-koreai jelentés állítása szerint az észak-koreai tudósok és technikusok sikeresen bocsátották fel a mesterséges holdat földkörüli pályára, többfokozatú hordozórakéta segítségével. A kiadott közlemény szerint a rakétát 86 fokos pályára állították az Észak Hamdzsong tartományi, Hwadae térségbeli Musuda-ri űrközpontból 1998.. augusztus 31-én, 12:07-kor, a mesterséges hold 12 óra 11 perc és 53 másodperckor elérte a kitűzött pályát,  azaz 4 perc 53 másodperc alatt.

A hordozórakéta, a hírek szerint, háromfokozatú volt. az első fokozat, legalábbis ezt mondták, 95 másodperccel az indítást követően vált le és a Keleti-tenger nyílt víztükrébe hullott 253 km-re a kilövőhelytől, egészen pontosan 40 fok 51 perc északi szélesség és 139 fok 40 perc keleti hosszúságnál [később a KCNA hivatalosan helyesbített 132°40’-et megadva a 139°40’ helyett]. Ugyancsak a beszámolók szerint a második fokozat „nyitotta a kapszulát a 144. Másodpercben” [ennek a kijelentésnek az értelme meglehetősen homályos, de talán a hasznos terhet és a harmadik fokozatot védő aerodinamikai burkolat leválasztására utalhat] és lekapcsolta magát a rakéta többi részéről a repülés 266. másodpercében és a Csendes-óceán nyílt víztükrére hullott 1646 km-re a kilövőhelytől a 40 fokos és 13 perces északi szélesség, illetve a 149 fok 7 perces keleti hosszúsági pontnál. A jelentés azt állítja, hogy a harmadik fokozat csupán 27 másodperccel a második fokozat leválasztását követően állt földkörüli pályára.

 

19.  ábra. Emelkedik az első észak-koreai műholdat szállító hordozórakéta.

A mesterséges hold a beszámolók szerint elliptikus pályára áll, 218.82 km földközeli és 6978.2 km-es földtávoli ponttal, 165 perc és 6 másodperces keringési idővel. Tudományos hangzású berendezésekkel szerelték fel, melyek „tudományos kutatásokat és a világűr békés célú felhasználását szolgálják”. Továbbá: „műszerezettsége elősegíti a jövőbeni műholdak gyakorlati alkalmazását”. A műhold „halhatatlan forradalmi himnuszokat” sugárzott, „Kim Dzsong Il főtitkár dalát”, mellette a „Juche Korea” morzejeleket 27 MHz-en. Beszámolók azt is megjegyzik, hogy „a KNDK első mesterséges holdjának sikeres indítása jelentősen ösztönzi a koreai embereket további erőfeszítések megtételében, a szocialista államépítésben, a bölcs vezető Kim Dzsong Il főtitkár irányítása alatt.”

A megadott 27 MHz-es frekvencia, nem kifejezetten pontos, különösképpen azért, mert ez a Civil Sáv [CB], ezt használják a kamionosok és egyéb szállítók. Nem volt azonnali megerősítés az említett rádióadások vétele tekintetében. A megadott pályaadatok miatt Észak-Európában nehézségekbe ütközött volna vételük, ám sokkal könnyebben érzékelni kellett volna az Egyesült Államokban, a CB használók interferencia-zavarainak hiányában. Számos megfigyelő követte a 27 MHz tartomány – teljesen sikertelenül.

A Washington Post 1998. Szeptember 5-i számában a következőkről számol be: „Hírszerzési források beszámolnak egy meglehetősen ’különös” repülési pályán haladó hordozórakétáról származó jelek detektálásáról” – nyilatkozta a rangidős tiszt, aki, mint jó néhány védelmi hivatalnok, kérte neve említésének mellőzését. „Úgy tűnik, valami elvált a második fokozattól, és hajtómű működési nyomokat hagyott maga után.” – mondta. Megpróbálván megmagyarázni, hogy az USA hadserege miért nem tudta azonnal beazonosítani az objektumot, amikor a hírszerzés leadta a szükséges információkat az USA kormányzatának, a válasz a következő volt: „Amennyiben a szóban forgó objektum nagyon kicsi volt, nem könnyű a beazonosítása. Egy kicsiny mesterséges hold nem valami olyasmi, ami minket különösebben érdekelne.”

20. ábra. Az első észak-koreai mesterséges hold.

 

A  Kwangmjongsong-2

A kilövést hivatalosan mesterséges hold indításnak jelentették be, az Unha-2 hordozórakéta használatával, az Egyesült Államok és Dél-Korea állítása szerint inkább a – nyugaton – Taepodong-2 néven ismert rakétakísérletről volt szó.

21.  ábra. Észak-Korea második műholdját indító Taepodong-2 hordozórakéta startállásban.

Kwangmjongsong-2 (Fényes Csillag 2), az észak-koreai kormány állítása szerint 2009. áprilisában jutott orbitális pályára. A kormánybeszámoló szerint az Unha-2 rakéta, fedélzetén a műholddal, 2009. április 5-én, vasárnap indult útjára, 11:20-kor – helyi idő szerint (02:20 UTC), Észak-Korea északkeleti részéről, a Musuda-ri űrközpontból. Azonban Dél-Koreából és az USA-ból származó jelentések szerint a hordozórakéta és a hasznos teher a Csendes-óceánba hullott. Az orosz Űr-Felügyelet egyetértett az előzőekkel, leszögezvén, a műhold „egyszerűen nincs ott”.

 A kilövést megelőzően néhány nemzet, különösképpen az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán, aggodalmának adott hangot, miszerint a hordozórakéta a Taepodong-2, a kísérlet pedig esetlegesen a későbbiekben sorra kerülő ballisztikus interkontinentális rakéták technológiai tesztelését szolgálja. A rakéta felbocsátását élesen elítélte az Egyesült államok és az Európai Unió, míg a Kínai Népköztársaság és Oroszország mérsékletre intette az észak-koreai kormányzatot. 2009. április 13-án az ENSZ Biztonsági Tanácsa Elnöki Nyilatkozatot adott ki, ebben elítélte a kísérletet, mint az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1718-as (2006) határozatának megsértését. Másnap, 2009. április 14-én, Észak-Korea az Elnöki Nyilatkozatot a Világűr Egyezmény megsértésének nevezte - ugyanis semmiféle külön korlátozást nem írhatnak elő az egyezményhez csatlakozott nemzetek részére – egyben kivonultak a hatoldalú tárgyalásokról.

 

Háttér

Mindösszesen három héttel az iráni Omid adatfeldolgozó mesterséges hold fellövését követően (2009. február 2. Safir SLV hordozórakéta), melyet Észak-Koreával szoros együttműködésben fejlesztettek, s ezáltal Irán érte el a nemzetek sorában a tekintélyesnek mondható 9. helyet saját, műholdat földkörüli pályára állító, hordozórakéta kifejlesztése terén, tudatta a Koreai Központi Hírügynökség (KCNA), február 24-én, idézvén a Koreai Űrtechnológiai Bizottság szóvivőjét, miszerint a következő észak-korai műhold fellövésének előkészületei folynak. A kísérleti műhold nevét is megadták, Kwangmjongsong-2, megnevezték a hordozórakétát is, Unha-2 SLV (olykor Tejút-2 néven is hivatkoznak rá), a starthelyként pedig az Észak Hamdzsong tartományi, Hwadae térségbeli, Tonghae Műholdkilövő Központot jelölték meg. A műholdtervezet költségvetése 500 millió dollár – a Jonhap hírügynökség szerint.

A bejelentést jóval nagyratörőbb tervek ismertetése követte Rodong Sinmun részéről, kevesebb, mint egy héttel az iráni műholdindítást követően, a jövőben megvalósuló észak-koreai űrprogramok vonatkozásában, első helyen említve űrpilóta világűrbe juttatását, mint legfőbb célt megjelölve a polgári űrhivatal számára. A Koreai Űrtechnológiai Tanács megkapta a feladatot: részben újrafelhasználható, személyzettel ellátott űrhajó megépítését.

 

22.  ábra. Űrrepülőgép-rendszerre vonatkozó elképzelés Észak-Koreából.

Érdekes kijelentés hangzott el Cso Tae-bok, a KNDK hadseregének főtisztje részéről, aki az alábbiakat nyilatkozta: „Irán technológiai sikereit a saját erőfeszítéseinknek érezzük.”

A fentiekkel összecseng az a körülmény, hogy tizenöt jól képzett iráni rakétatudós, köztük főtisztek is, a KNDK-ban jártak március elején segítséget nyújtva a kilövés előkészítésére. A küldöttség elhozta magával Mahmoud Ahmedinezsád iráni elnök levelét a koreai vezető Kim Dzsong Il számára, melyben aláhúzta az űrtechnológiában való együttműködés fontosságát.

Az állami hírügynökség bejelentése szerint a fellövés sikeres volt, a mesterséges hold elérte a 490 x 1426 km-es elliptikus pályát, a keringési ideje 104 perc 12 másodperc, a pályahajlás pedig 40.6 fok. Az elmondottak alapján a műhold 9 perccel és 2 másodperccel a felbocsátását követően jutott el a keringési pályára, és kezdte el sugározni Kim Il-szung főtitkár és Kim Dzsdong Il főtitkár dalait 470 MHz frekvencián. Azonban kifejezetten hasonlatos kijelentések hangzottak el a Kwangmjongsong-1 mesterséges hold indítása kapcsán is, melynek fellövéséről azt tartják, hogy kudarcba fulladt.

A Keresztény Tudományos Monitor részére dél-koreai szakértők nyilatkoztak, ebben azt állították, hogy a mesterséges hold csupán makett volt. Mjung Noh-hoon, az Űrkutatási Központ  igazgatója (KAIST) a következőt tette hozzá: „Nem képesek valódi műholdat fellőni. Nem építettek semmiféle mesterséges holdat.” Ám van ezzel ellentétes állítás is dél-koreai tisztviselők részéről, akik többen is alátámasztották, a hordozórakéta valószínűleg mesterséges holdat szállított.

Rendkívül kevés részlet ismert a mesterséges holdról. Egy bélyegen bukkant fel róla rajz, illetve egy modellt mutattak be a Három Forradalom Kiállításon. Pjongjangban. A korábbinál jóval fejlettebb eszközt láthatunk, napelemekkel, rádió antennákkal és korrekciós hajtóművekkel felszerelve.

Annyit elmondhatunk összegzésképpen, kifejezetten izgalmas évek várhatók az űrkutatás terén, és ez mindenképpen jót tesz és ösztönzőleg hat a fejlődésre.

 

23. ábra. A világ nemzeteinek pilótás űrtevékenysége a kezdetektől napjainkig.

 

Lezárva: 2011.08.24.

 

Források:

http://spacedaily.com

http://www.innovationnewsdaily.com/skylon-space-plane-british-engine-test-1904/

http://www.bbc.co.uk/news/science-environment-13506289

http://forums.somethingawful.com/showthread.php?threadid=3271649

http://encyclopedia.thefreedictionary.com/space+programme

http://urvilag.hu

http://sg.hu

http://www.space.com/7982-italian-space-plane-prototype-attempt-daring-maneuvers.html

 

 

 

 

Vissza a nyitólapra