Háború a jövőben

Az Egyesült Államok katonai tervezői szeretnék, ha az Öböl-háborúban tesztelt fegyverrendszerek továbbfejlesztett változataival vívnák meg a következő háborút. Elképzelhető, hogy elgondolásaik téves alapokon állnak.

 

George Patton, Dwight Eisenhower és Colin Powel egyaránt ellátogatott a Missouri folyó partjáról látható, a kansasi nyaktörő sziklás meredélyek közt megbújó Fort Leavenworthba, olyan taktikai- és támadófegyverek tanulmányozása céljából, melyekre háborús körülmények között szükségük lehet. Az együttes munka a katonai vezetők új generációjának megjelenését is eredményezheti, olyan katonai parancsnokokét, akiknek teljesen új technológiákon alapuló fegyverrendszereket kell vezérelniük, és fontos, hogy az indiánok korai harcmodorával is tisztában legyenek. A számítógépes szimuláció során észak-koreai egységek tartanak a demilitarizált övezet felé, miközben kis hatótávolságú ballisztikus rakétáik vegyi pusztító anyagokkal árasztják el a déli városokat. Az Egyesült Államok tengerészgyalogosai a dél-koreai, a francia és a brit egységekkel együtt lassan visszaszorítják az inváziós egységeket.

Az Egyesült Államok mozgatható csapásmérő egysége bemutatja a jövő digitalizált háborúját. A harcmezőről érkező képeket felszíni-, légi- és űrfelderítő egységek szolgáltatják. A harctérparancsnok tökéletes rálátással rendelkezik a harci eseményekre, éjszaka is. Az Isten szeme adatszolgáltató rendszer segít megalapozni a győzelmet.

Az alapok a Védelmi Minisztérium Irak ellen alkalmazott Sivatagi Vihar hadművelet továbbfejlesztett tervezetéből származnak, és olyan "veszélyes" államok, mint Irak, Irán vagy Észak-Korea elleni hadviselésről szólnak. A Pentagon számára ezek az országok jelentik a legvalószínűbb ellenfeleket, hiszen valamennyien nukleáris fegyverek megteremtésén fáradoznak, ami jelentős fenyegetést jelent a 2. világháború utáni időszakban. A Clinton adminisztráció által 1993-ban kiadott, a bottom-up review nevet viselő dokumentum leszögezi, hogy az Egyesült Államok hadseregét olymódon kell átstrukturálni, hogy adott esetben akár két Sivatagi Vihar hadműveletet is végrehajthassanak közel egyidőben. A stratégiai elemzők szerint ennek ugyanis nagy valószínűsége lehet.

Az új generációt jelentő katonai vezetők azonban lehet, hogy nagyon is téves perspektívákat szereznek a számítógépek képernyőiről. A klasszikus katonai erő nehézfegyverzeteken alapul és egyfajta szovjet-stílusú harctechnikát alkalmaz. Politikai szakértők, technikai guruk és védelmi tervezők a lehetséges harcmodorok széles körének tanulmányozásába fogtak. Vizsgálják egyfajta globális szuper-erő kiépítésének lehetőségét, de elemzik a regionális bázisokon alapuló rendszer megvalósítását is. Drámaian új taktikai megoldások vetődnek fel: az ellenfél katonai raktárait a földig romboló zsoldoshadsereg egységeinek alkalmazásától a számítógépes vírusokig vagy egyéb rosszindulatú computer programokig. A katonai tervezők számára az egyes forgatókönyvek kulcsfontosságú pontja annak meghatározása, hogy milyen mértékű és -összetételű katonai erőre van szükség. A globális szuper-erő érzékelhető jelenléte hiányában új katonai fenyegetések jelentkezhetnek a világ bármely részén. Nem túl régen szinte egyidőben zajlott a boszniai és a haiti krízis, ami azt eredményezte, hogy a katonai erőket a világ két különböző pontján kellett lekötni. A kisebb konfliktusok gyakran átalakulnak az időszakos katonai jelenlétet igénylő beavatkozásból rendfenntartói munkává.

Az amerikai katonai csúcstechnológia szakértőit évtizedeken át munkára serkentette a Szovjetunióval folytatott hidegháború. A szovjetek a 80-as években helyezték előtérbe azt az elképzelésüket, miszerint a katonai erőknek nagy távolságból is képesnek kell lennie érzékelnie az ellenséget, valamint meg is semmisíteni. Légibázisú radarrendszerek és intelligens tankelhárító rakéták váltak a korszerű fegyverrendszerek sarkalatos egységeivé, melyek segítségével az Egyesült Államok tisztán fölénybe került. "Ha a jövő hadviselésének kulcsa az elektronikai rendszerekben nagysebességgel mozgó lekért információ, akkor vajon hogyan tudja egy szimpla személyi számítógép gyártására is képtelen társadalom felvenni a technológiai versenyt?" - veti fel a kérdést Eliot A. Cohen, a John Hopkins Egyetem munkatársa.

1. és 2. ábra. Hadműveleti terület valamikor 2020-ban. A hadtesteket és a védelmi berendezéseket felváltják az intelligens aknák és a pilóta-nélküli repülőgépek. Ezek végzik a felderítést, segítséget nyújtanak a fegyverrendszerek indításához és a csapás megtervezéséhez. Rendkívül fejlett technikákat alkalmaznak a célpontok megsemmisítéséhez. A végrehajtást többnyire rakéták és lézerfegyverek végzik.

A Harmadik Világháború soha sem fog bekövetkezni, ám egy újabb Öböl-háború bármikor kitörhet. Az Egyesült Államok katonai ereje "hozta" a győzelmet - a hatalmas technikai fölény, a légi- és űrbázisú vezetési pontok, az intelligens bombák, a lézervezetésű fegyverek és lopakodó repülőgépek, biztosították ezt számára. A számítógépek képernyőin megjelenő háborús szimulációk az iraki háborút is tartalmazzák digitalizált formában, újra és újra megjelenítik az eseményeket, hogy vajon mit és hogyan lehetett volna jobban csinálni. Mindeközben újabb és újabb technikai berendezéseket "vetnek be". A Pentagonon kívűl és belül álló egyes szakértőknek azonban mélységes aggodalmaik vannak.

A színtéren bármikor megjelenhet egy, az Egyesült Államokkal összemérhető, szuperhatalom. Szóba jöhet Kína, az újjászerveződő Oroszország, de akár még India is. Az Egyesült Államok nem építhet arra, hogy technikai fölénye tartós marad. Ráadásul, ha hadereje kisebb konfliktusokban, a világ több pontján azonos időben vesz részt, súlyos gondok jelentkezhetnek az egységes irányításban is. V.K. Nair, már nyugállományba vonult indián származású katonai vezető rámutat arra, hogy az Egyesült Államok részéről "beteges kalandvágy" az a módszer, ahogy a tengerészgyalogság, a légierő és a szárazföldi alakulatok együttműködnek. Ugyanis: "Egy vagy több repülőgép-anyahajó elvesztésének lehetősége egy konfliktus során megengedhetetlen mértékű kockázatot jelent, mind az emberveszteség, mind gazdasági és katonai szempontok figyelembe vételével." A fegyverbeszerzések túlnyomó része a nyugati világból történik, a kommunikációs csatornák a nyugati szabványt követik, ha - tegyük fel - több száz - kis hatótávolságú rakétával egyszerre támadnak egy nagyobb repülőgép-hordozóra, a kimenetel nem lehet kétséges... Az Egyesült Államok és Oroszország kontrollálja önmagát és egymást a fejlett nukleáris fejlett technikák alkalmazása terén, ilyen technikák országaikból való kikerülését nem tudják megakadályozni.

3. ábra. Személyi számítógép vagy számítógépes rendszer? A Sikorsky gyár által készített, nevet még nem kapott, hat méter átmérőjű, légcsavaros motorral ellátott prototípus tesztelés alatt áll. A Martin-Marietta lopakodó repülőgépe fejlesztés alatt áll. E két eszköz képes ellátni a nagy (többnyire hatalmas repülőgépekkel végrehajtott) légi vezetési pontok feladatát.

A stratégiai szakértők a 21. században megvívandó háború mikéntjét vizsgálják. Keresik az eljárásokat, vajon hogyan lehet védekezni nukleáris, kémiai vagy biológiai fenyegetettség ellen. Egyetértenek abban, hogy az Öböl-háborúhoz hasonló forgatókönyvű harci eseménysor nem valószínű. A fegyverek mind nagyobb hatótávolságúak, egyre pontosabbak, és egyre érzékelhetetlenebbek lesznek. Az Egyesült Államok területétől több ezer km-es távolságokból is indulhatnak a világ különböző pontjairól, hogy aztán egy helyre irányulva, egy időben sújtsanak le. Az USA haderejének túlnyomó része az anyaországban tartózkodik, szárazföldi vezetési pontjai, ellátóbázisai és kiszolgáló telepeinek lerombolása a visszavágás lehetőségét erősen szűkíti, lekorlátozza a nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákra, melyek aránylag sebezhetőek. Ezért nagyszámú, tengeri telepítésű rakétarendszerre lesz előbb-utóbb szükség. A haditengerészet már el is kezdte ilyen hajó-tengeralattjáró kombináció építését. Az ára ötödrésze egy repülőgép-hordozóénak.

A szárazföldi hadviselés terén is nagy változások várhatók. Egyre inkább közelítünk a tudományos-fantasztikus regényekben leírt, automaták által vívott elképzelésekhez. Az emberi harcosok távol tarthatják magukat a hadszínterektől. A pilóta nélküli repülőgépek százai és ezrei, valamint a talajszintre leszórt érzékelők és jeladók tömegei ellenállhatatlan hálózattá szerveződhetnek.

4. ábra. A Lockheed-Martin fejlesztés alatt álló lopakodó bombázója.

A jelenleg használt, légi harcászati vezetési pontokká átalakított, Boeing-747-esek rendkívül sebezhetőek. Egy-egy ilyen gép elvesztése teljesen vakká teheti a hadviselést. A laboratóriumokban már elkészültek egy repülő csészealjhoz hasonlító, légcsavaros motorokkal meghajtott, automatikus egység prototípusai. Ezek a berendezések képesek szenzorok vagy aknák tömegeit a talajra juttatni, és ahogy Martin C. Libicki, a Nemzeti Védelmi Egyetem munkatársa megjegyzi: "Ha van ezer pilóta nélküli légijárművünk, megengedhetjük magunknak, hogy elveszítsünk százat." A katonák személyesen csak a konfliktusok későbbi, illetve végső fázisában jelennének meg.

A katonai mesterséges holdak is könnyen sebezhetőek kinetikus energiát használó fegyverekkel vagy lézerberendezésekkel. Ezért szükséges, hogy adott esetben ezeket a mesterséges holdakat gyorsan pótolni lehessen, tehát igen fontos feladat az egyfokozatú hordozórakéta mielőbbi kifejlesztése. A jövő hadviselése mindezek mellett összehasonlíthatatlanul bonyolultabb is lesz. A feladatokat leosztják, kicsiny érzékelő berendezések akár milliói is részt vehetnek az információgyűjtésben, miközben a katonai parancsnokok egy szélesvásznú, térhatású mozielőadáshoz hasonló hadműveleti panorámaképen tökéletesen átláthatják a harci eseményeket, s szükség szerint oszthatják a fegyvereik csapásait a levegőből, a tengerről, a szárazföldről, de a világűrből is.

A csúcstechnológiával foglalkozó katonai szakértők felvetik annak a lehetőségét, hogy egy kellően képzett elektronikai szakember az USA számítógépes rendszereibe olyan információt juttathat, mintha az Egyesült Államokat totális, konvencionális fegyverekkel végrehajtott, támadás érte volna. Netán egy jól irányzott számítógépes vírussal megzavarja a védelmi programokat. A "bitek háborújában" elpusztulhat az ellenfél információs-, telekommunikációs-, elektronikus-, irányítási-, sőt még a banki rendszere is. Nincs is szükség tulajdonképpen a hadseregre mért közvetlen csapásra, a dolog nagy nehézségbe sem ütközik, hiszen a katonai kommunikáció 95%-ban nyilvános hálózatokon zajlik.

5. ábra. A hagyományos kereskedelmi forgalomban is résztvevő tankhajók könnyen átalakíthatók a rakéták százait is hordozó anyahajókká. A hajó-tengeralattjáró kombináció egykor kulcsfontosságú stratégiai szerepet kaphat. Felválthatja a manapság használt repülőgép-anyahajókat.

Daniel T. Kuehl a katonai stratégiai tervezés professzora igen kényelmetlen kérdések sorozatát veti fel az előbb ismertetett tények tükrében: "Egyáltalán honnan lehet tudni, hogy valóban megtámadtak? A katonaság köteles-e beavatkozni, ha a tőzsdepiacot éri egy elektronikus csatornákon végrehajtott támadás? Vajon háborúba keveredhet-e egy nemzet azért, mert tréfás kedvű külföldi fiatalok számítógépes vírusok segítségével teljesen tönkreteszik gazdasági életének irányítását? Egy ilyen feltételezett esetben vajon hagyományos vagy nukleáris fegyverekkel támadjon? És mikor arat ténylegesen győzelmet? Hogyan viselkedjen az Egyesült Államok, ha ellenfele tönkreteszi kulcsfontosságú katonai irányítórendszereit?"

Ha a jövő stratégiai tervezői a jelenleg elterjedt eszközökben és módszerekben gondolkodnak, minden bizonnyal téves alapokon állnak. A nemzetek vezetői egymás között megállapodhatnak bizonyos hadviselési feltételekben, bizonyos fegyverek alkalmazásában vagy elvetésében. A háborús cselekedetek során figyelembe vehetnek morális kérdéseket. De teljesen kizárható, hogy egyes terrorista csoportok, vagy diverzáns katonai csapatok erkölcsi szempontokat mérlegelnének támadásaik során. És - sajnos - semmi sem zárhatja ki, hogy egy ilyen társaság nukleáris fegyvereket, vagy azokkal egyenértékű pusztító erővel rendelkező kémiai- vagy vegyi fegyvereket vessen be.

Ezeket a fenyegetéseket csak teljesen új - olykor meghökkentő - módszerekkel, és teljesen új stratégiai megközelítésekkel lehet csak kezelni. A Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumban olyan szuper érzékeny infravörös szenzorokat fejlesztenek, melyek képesek akár kilométeres távolságból is érzékelni egy ember jelenlétét. Bizonyos vegyi anyagokkal síkossá tehetők az ellenfél utcái, megbénítva ezzel mind a gyalogos-, mind a tömegközlekedést. Mennyivel humánusabb módszer ez, mint a tömegbe lőni! Az amerikai tengerészgyalogosok hatalmas habtengert fejlesztettek a szomáliai fegyveresek megállítására. Olyan lézereffektusokat is felhasználtak, melyeket Schwarzenegger filmjeiben láthattunk. Az utakat fel lehet szórni olyan különleges homokszerű anyaggal, amitől a gépjárművek lefulladnak.

Vannak kevésbé humánus eszközök is. Helikopterekről vagy más eszközökről hallucinogén permet szórható ki, ettől látomásaik támadnak az embereknek, és elvesztik az önkontrolljukat, illetve a járművek felett az ellenőrzést. Lézerekkel időlegesen vagy véglegesen megvakítható az ellenfél.

A jövőben egyre inkább eltűnik az ember-ember elleni harc, az irányítást a nagyon is befolyásolható számítógépes rendszerek végzik, de természetesen emberi felügyelet alatt. A problémát az jelenti, hogy az emberi döntés is elektronikai eszközök jelzésén alapszik, a szenzorok pedig becsaphatók. Globális háború szerencsére nem várható, a világ bármely része célpontja lehet azonban terrorista támadásnak. Az ezek ellen való védekezés gyökeresen új stratégiai megfontolásokat és gyökeresen új eszközöket igényelnek. Ez utóbbiak még csak éppen most körvonalazódnak, a stratégiára vonatkozóan pedig rendkívül nehéz valamiféle általános rendszert kidolgozni.

 

Fordítás: Aranyi László

Forrás: Scientific American 1995/12 pp. 74-80.

 

 

Vissza a nyitólapra