Az X-37B katonai robot-űrrepülőgép

 

A Boeing X-37 robot-űrrepülőgépe Orbitális Kísérleti Eszköz (OTV) néven is ismert. Többször felhasználható, személyzet nélküli űreszköz. Hagyományos hordozórakéta emeli a magasba, visszatérésekor pedig – miután áthaladt a Föld légkörén - siklórepüléssel közelíti meg a kifutópályát, ahová repülőgépként száll le. Az X-37 űrrepülőgépet az Egyesült Államok Légiereje üzemelteti, céljuk ezzel a berendezéssel a többször felhasználható űreszközök technológiájának demonstrálása. A Boeing korábbi X-40-es 120%-ra növelt gépéről van szó.

 

Rövid áttekintés

A NASA X-37-es programja 1999-ben kezdődött, majd átkerült az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumához 2004-ben. Az első légköri siklásos kísérletet 2006. április 7-én hajtották végre a Légierő Edwards Bázisán, Kaliforniában. Az űrrepülőgép bemutatkozó repülésére USA-212 kódszám alatt 2010. április 22-től került sor, Atlas V hordozórakéta felhasználásával. A robotgép az év december 3-án tért vissza. Az út során tesztelték a hővédő pajzsát és a szuperszonikus sebességen való irányíthatóságát. Egy újabb X-37-est bocsátottak fel 2011. március 5-én USA-226 hivatkozási számmal. 2012. június 16-án szállt le. A harmadik X-37 küldetést 2012. december 12 és 2014 október 17 hajtották végre az USA-240 kódszám alatt. A robotkép Vandenbergi Légirerő Bázison szállt le. A negyedik repülés jelenleg is tart, 2015. május 20-án kezdődött, USA-261 hivatkozási szám alatt.

 

1.      ábra. Űrrepülőgépek méretarányos összehasonlító táblázata, és első repülésük időpontja

Kezdetek

1999-ben a NASA választása a Boeing Integrált Védelmi Rendszerére esett, megbízták a vállalatot egy orbitális űreszköz megtervezésével és kifejlesztésével. A végrehajtásra a Boeing kaliforniai telepén került sor, a Phantom Műveknél. Négy évet átfogó időszak alatt összesen 192 millió dollárt fordítottak a tervezetre, ebből a NASA állt 109 milliót, a Légierő 16 milliót, a Boeing pedig 67 millió dollárt. 2002. végén a Boeing további 301 millió dolláros támogatást nyert el a NASA Űreszköz Felbocsátási Kezdeményezés keretösszegéből.

Az X-37 aerodinamikai megoldásait a nagyméretű Space Shuttle Űrrepülőgép terveiből vették át, ennek eredményeként az X-37-nek nagyjából hasonló a siklószáma, valamivel kisebb azonban nagyobb magasságokban és magasabb Mach tartományokban, mint a DARPA Hiperszonikus Technológiai Eszközének. A korai elvárások az X-37 irányában annak a képességének az igazolása volt, miszerint meg tud műholdakat közelíteni és kijavítani rajtuk az esetleges meghibásodásokat. Az eredeti elképzelések szerint az X-37-est az Űrsikló rakodóterében vitték volna fel, ám a Delta-IV, illetve valamely vele összemérhető hordozórakéta hozzávetőleges áttervezését követően megállapították, hogy az Űrsikló alkalmazása e célra gazdaságtalan lenne.

Az X-37 átkerült a NASA-tól a Védelmi Minisztérium Kutatási Projekthivatalához (DARPA) 2004. szeptember 13-án. Ezt követően titkosították. A DARPA támogatta az X-37 tervezetet, mint az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának NASA-tól független űrpolitikája megteremtésének egyik elemét – a Challenger 1986-os katasztrófáját követően.

2.      ábra. Az X-37 robot-űrrepülőgép a Scaled Composite White Knight hordozó-repülőgépe hasa alá rögzítve a légköri siklásos kísérletek kezdetén.

 

A Boeing Vállalatról

Az X-37B gyártója a Boeing Network & Space Systems, pontosan ugyanaz a cég, amely kommunikációs-, navigációs-, felderítő- és időjáráskutató mesterséges holdakat tervez és bocsát fel. Jelen állás szerint mindösszesen két darab X-37B robot-űrrepülőgépet építenek. Az X-37B projektre vonatkozó adatok titkosak (pl. a költségvetése, a vele foglalkozó alkalmazottak száma), csak az tudható, hogy a megvalósításra a Boeing kaliforniai telepein került sor, Huntington Beachben, illetve El Segundoban.

 

Légköri siklásos kísérletek

3.      ábra. Az X-37B űrrepülőgép az Atlas V hordozórakéta csúcsán.

A légköri siklásos kísérletekhez használt berendezés nem rendelkezett hajtóművel. A kész, bevethető gép rakodótérajtajai helyett ennél az eszköznél a törzs felső részét lezárták és szerkezetét megerősítették, hogy csatlakoztatni lehessen szállító repülőgépéhez. 2004. szeptemberében a DARPA bejelentette, hogy a légköri siklási kísérleteket eleinte a Scaled Composite White Knight nagy-magasságú hordozó-repülőgépének felhasználásával végzik.

2005. június 21-én befejezték az X-37A robotrepülőgéppel a rögzített állapotú siklási kísérletek első sorozatát a kaliforniai székhelyű Mojave Űrkikötőben. 2005. második felében az X-37A szerkezeti korszerűsítéseken esett át, többek között az orrfutóját is megerősítették. További függesztett tesztsorozat kezdődött és az első szabad siklásos kísérletet is végrehajtották 2006. február közepén. Az X-37 első nyilvános szabad siklásos bemutatóját 2006. március 10-re tervezték, azonban végül törölték ezt a dátumot a viharos erejű északi szél miatt. Hasonlóképpen járt a március 15-re tervezett bemutató is.

2006. március 24-én ismét szabad siklásos repüléshez készülődtek, ám egy adatátviteli hiba megakadályozta a kioldást, ezért a robotgép a White Knight szállítórepülőhöz rögzítetten szállt le. 2006. április 6-án végre sor kerülhetett a szabadsiklásos repülésre, ekkor azonban a leszállás közben a gép túlszaladt a kifutópályán és kisebb károk keletkeztek benne. A javítások miatt rövidebb leállás következett, ezalatt a program végrehajtása átkerült Mojavéből a Légierő 42-es Telepére (KPMD), a kaliforniai Palmdale-be, a repülési kísérletek hátralévő részének befejezésére. Mivel a White Knight székhelye Mojave, ezért átszállították a szükséges időtartamra a 42-es Telepre, ahol a repüléseket végre kívánták hajtani. Öt további bevetésre került sor, ezek közül kettő során a robotgépet kioldották és az sikeresen le is szállt. E két kísérletek dátuma 2006. augusztus 18. és szeptember 26.

 

Az X-37B Orbitális Kísérleti Eszköz

2006. november 17-én a Légierő bejelentette, hogy kifejleszti saját változatát a NASA X-37A robotgépét illetően. A Légierő változata az X-37B Orbitális Kísérleti Eszköz (OTV) nevet kapta. Az OTV program a NASA, a DARPA és a Légierő által korábban elvégzett ipari és kormányzati munkálatokra épül, az irányítása pedig a Légierő Gyors Reagálású Hivatalához tartozik, partneri együttműködésben a NASA-val és a Légierő Kutató Laboratóriumával. A Boeing Vállalat az OTV program fővállalkozója. Az X-37B-t úgy tervezték, hogy akár 270 napot is képes legyen a világűrben tölteni egyetlen útja során. A Légierő titkársága annyit hozott nyilvánosságra, hogy az OTV program a „kockázatok csökkentésére, a kísérletezésre és a többször felhasználható eszközök fejlesztési technológiájának pontosabb elméleti kidolgozására koncentrál, a hosszú időn át a világűr hatásának kitett űreszközök hatékonyabb kifejlesztésének érdekében.”

Az X-37B az eredeti tervek szerint az Űrrepülőgép rakodóterében emelkedett volna a magasba, ám a Columbia űrrepülőgép 2003-as tragédiája következményeként a Delta-II hordozórakétára esett a választás. A tervek áttekintését követően azonban átkerült az Atlas V hordozórakéta orrkúp nélküli változatára, ám az újabb elemzések azt mutatták, az orrkúp nélküli változatnál aerodinamikai problémák merülhetnek fel a kilövés során. A küldetés végrehajtását követően a robotgép a Légierő Vandenbergi kifutópályájára száll le, alternatívaként pedig a Légierő Edwardsi bázisa szerepel. 2010-ben megkezdődtek a munkálatok egy második X-37B, az OTV-2 robotgép megépítésére, amely végre is hajtotta első repülését 2011. márciusában.

4.      ábra. A Boeing X-37B robot-űrrepülőgép háromnézeti rajta.

2014. október 8-án a NASA bejelentette, hogy a korábbi elképzelésekkel ellentétben, az X-37B robotgép a Kennedy Űrközpontban kerül elhelyezésre, egészen pontosan az Orbiter Összeszerelő Létesítmény 1-es és 2-es számú hangárjában, melyeket korábban az Űrrepülőgépek foglaltak el. A Boeing bejelentette, a robot-űrrepülőgépek az OPF-1-et használják 2014. januárjában. Korábban a Légierő is fontolóra vette, hogy az X-37B robotgépekkel kapcsolatos műveleteket tartósan át kellene helyezni a kaliforniai, Vandenbergi Légibázisukról a kilövéshez, a Kennedy Űrkikötőhöz közelebbi helyszínre. A NASA azt is bejelentette, a program során elvégezték a megfelelő teszteket annak igazolására, hogy az X-37B képes használni a korábbi Űrrepülőgépek leszállását biztosító kifutópályákat is. A NASA továbbá azt is közölte, a két hangár karbantartási munkálataival 2014. második felére végeznek, az OPF-1 ajtajára felfestik akkorra az „X-37B otthona” feliratot.

Az X-37B-vel kapcsolatos legtöbb tevékenység titkos. A Légierő egyik tisztjének állítása szerint a tervezet „kísérleti teszt-program annak igazolására, hogy megbízható, többször felhasználható, automatikus, világűri bázisú teszt-platformot lehessen megépíteni az Egyesült Államok Légiereje számára. Az X-37B elsődleges célja kettős: többször felhasználható űrtechnológia megteremtése, valamint a Földre visszahozható operatív technológiák alkalmazása. A Légierő szerint ezek a területek felölelik az avionikát, a repülési rendszereket, az irányítási- és navigációs területeket, a hővédelmet, a szigetelést, a meghajtást és a visszatérő rendszereket.

5.      ábra. Az X-37B űrrepülőgép a világűrben, zárt rakodótérrel.

 

Elképzelések a fejlesztési célokról

2010-ben Tom Burghardt a Space Daily részére írt cikkében felveti, az X-37B használható kémműholdként, de fegyvereknek a világűrbe történő szállítására is. A Pentagon következetesen tagadja azon állítások valódiságát, miszerint az X-37B világűri bázisú fegyverek kifejlesztését szolgálná. 2012. januárjában hírek láttak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy az X-37B a kínai Tiangong-1 űrállomás közelében végez felderítő tevékenységet.

 

Tervek

Az X-37 első repülésékor ez volt az eddig valaha repült legkisebb és legkönnyebb, bevetésre kerülő, orbitális űrrepülőgép. Mind az amerikai X-15, mind a SpaceShipOne szuborbitális berendezések voltak. A mellékelt ábrán látható űrrepülőgépek közül csupán az X-37 és a Burán hajtott végre automatikus, személyzet-nélküli orbitális repülést.

Az X-37 Orbitális Kísérleti Eszköz többször felhasználható, deltaszárnyas robot-űrrepülőgép. 120%-ra növelt változata a Boeing X-40-es gépének. Hossza 8.8 méter, két, egymáshoz képest hegyesszöget bezáró kicsiny szárnya van a farára rögzítve. A felbocsátását egy Atlas V 501 hordozórakéta végzi, Centaur második fokozatta. Az X-37-est úgy tervezték, hogy visszatérésekor, 25-szörös hangsebesség mellett is képes legyen manőverezni.

Az X-37 robotgéppel különböző technológiákat kívánnak demonstrálni, többek között a korszerűsített hővédelmi rendszert, a modernizált automatikát, az önálló repülésirányító rendszert és a törzs megépítésekor felhasznált anyagokat. Az X-37 űrrepülőgép hővédelmi rendszere korábbi generációs űrhajók visszatérő egységeinek hővédelmére épül, beleértve a szilikon-alapú kerámia csempéket is. Az avionikai csomagját a Boeing a CST-100, pilótás űrhajójához fejlesztették ki. A NASA megfogalmazása szerint az X-37 segíteni fog a tervezési és fejlesztési munkák tekintetében a NASA Orbitális Űrrepülőgépe tekintetében. A berendezést a Nemzetközi Űrállomás személyzettel történő ellátására-, illetve mentőhajóként való működtetésére szánják.

6.      ábra. Az X-37B a világűrben, nyitott rakodótér-ajtókkal. A hosszútávú energiaellátás érdekében az űrrepülőgép napelemeket használ. Ezeket összehajtott állapotban, a rakodóterében szállítja magával.

Az X-37 meghajtásáról egy Aerojet AR2-3 hajtómű gondoskodik, hajtóanyagát a gép fedélzetén tárolják. Tolóereje 29.341 kN. Az emberméretű AR2-3 hajtóművet a hibridhajtóműves NF-104A, űrhajósok kiképzését szolgáló repülőgépben alkalmazták eredetileg, használatára vonatkozóan az engedélyét megújították, és így már bekerülhetett az X-37-be, ahol hidrogén-peroxid/JP-8 keverékkel működik.

Az X-37 az orbitális pálya elhagyását követően teljesen automatikus leszállást hajt végre, s ezzel a képességével csupán második a Szovjet Burán űrrepülőgép mögött. Az X-37 egyben a legkisebb és legkönnyebb űrrepülőgép az eddig alkalmazottak sorában, tömege kis híján 5000 kg, méretét tekintve pedig nagyjából negyedrésze az Űrrepülőgépnek. 2013-ban a Guiness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint a világ legkisebb orbitális űrrepülőgépe.

Az Űrrepülési Alap 2015. április 13-án az X-37 számára ítélte meg a 2015-es Világűri Fejlesztések Díját, „a többször felhasználható űreszközök fejlesztése terén elért jelentős előre lépésért, a vele orbitális pályán végrehajtott műveletekért, a fejlesztésért, a tervezésért, valamint az X-37B-vel végrehajtott három repülésért, melyek együttes hossza 1367 nap.” A díjátadás helyszínéül a 31. Űrszimpózium szolgált, Colorado Springsben. 

7.      ábra. Az X-37B 2010. december 3-i visszatérését követően a Légierő Vandenbergi Bázisán.

 

Eddigi küldetések

OTV-1, USA-212

Az OTV-1 2010. december 3-án baj nélkül földet ért a Légierő Vandenbergi Bázisának kifutópályáján, így ért véget sikeres repülése. Az OTV-1, vagyis az első X-37B, első útjára egy Atlas V hordozórakétán indult a Cape Canaverali Légierő Bázisról 2010. április 22-én, világidő szerint éjfél előtt két perccel. A robot-űrrepülőgép sikeresen pályára állt, hogy elvégezzék vele és általa az előre eltervezett feladatokat. Habár a Légierő megadta a gép pályájának néhány adatát, amatőrcsillagászoknak ugyancsak sikerült megtalálniuk a Föld körül keringő robotgépet és meghatározni annak pályáját, amit aztán meg is osztottak. A világszerte elérhető adatbázis alapján 2010. május 22-én a robot-űrrepülőgép 39.99 hajlásszögű pályán keringett, 90 perc alatt tett meg egy fordulatot a 401 x 422 km magas ellipszisen. Az OTV-1 négynaponként haladt át a Föld bizonyos pontjai felett, 410 km-es átlagos magasságban, mely tipikusnak tekinthető katona felderítő műholdak estében. Ez a pálya gyakori civil alacsony-pályás műholdak esetében is, ugyanebben a magasságban kering a Nemzetközi Űrállomás és a legtöbb pilótás űrhajó. Az X-37-es pályagörbéje 2010. novemberére 281 x 292 km-esre szűkült.

A légierő az év november 30-án bejelentette, hogy az OTV-1 valamikor december 3 és 6 között fog visszatérni a Földre. A terveknek megfelelően, a robot-űrrepülőgép elhagyta a földkörüli pályát, belépett a Föld légkörébe és sikeresen leszállt a Légierő Vandenbergi Bázisán december 3-án, 9.10-kor, világidő szerint, végrehajtván az Egyesült Államok első, kifutópályára történő, automatikus űrrepülőgépes leszállását. A történelem folyamán ez volt a második alkalom, az első a szovjet Burán űrrepülőgéphez köthető, 1988-ban. Az OTV-1 mindösszesen 224 napot töltött a világűrben. Leszállás közben egyik kereke defektet kapott, minek következtében a gép alján kisebb kár keletkezett.

Mivel a küldetés titkosított, annak céljáról és tartalmáról leginkább csak találgatások állnak rendelkezésünkre. James Oberg szakújságíró álláspontja szerint bizonyára van kapcsolat az X-37 repülése és a Légierő Hiperszonikus Technológiai Demonstrátora (HTV-2) között. A program része lehetett annak vizsgálata, vajon az X-37-es miként képes detektálni egy feléje irányuló támadást és megtenni a szükséges védelmi intézkedéseket. A HTV-2-es 2010. április 22-én, 23.00-kor bocsátották fel – világidő szerint – azaz csupán 58 perccel az X-37B startja előtt. Szuborbitális repülése azonban kudarcba fulladt 25 perccel indítását követően.

William Scott, az Aviaton Week & Space Tehnology korábbi irodavezetője úgy véli, az X-37 segítségével alacsony földkörüli pályáról alkalmazható fegyverek tesztelését végzik. Hangot ad azoknak a spekulációknak is, miszerint az USA az X-37 segítségével kívánja feléleszteni űrfegyverkezési programját.

8.      ábra. A tervezés alatt álló X-37C űrrepülőgép méretarányos összevetése az X-37B-vel és a Space Shuttle Űrrepülőgéppel. Az X-37B 8.8 méter, a leendő X-37C 16 méter, a Space Shuttle Űrrepülőgép pedig 40 méter hosszú. Az ábrán jól látható, még az X-37C is könnyedén elfért volna az Űrrepülőgép rakodóterében. Az ábra jobb oldalán az X-37B-t szállító Atlas V hordozórakétát láthatjuk, míg mellette az X-37C számára megnövelt teljesítményű változatát, melyről már elhagyták a robot-űrrepülőgépet védő orrkúpot.

 

OTV-2, USA-226

Az OTV-2 az AV-026 katalógusszámú Atlas V rakéta orrán emelkedett a magasba 2011. március 5-én a Cape Canaverali Légierő Bázis 41-es indítóállásából. Az indítást eredetileg egy nappal korábbra tervezték, ám időjárási problémák megakadályozták azt. A felbocsátást az Egyesült Felbocsátási Szövetség hajtotta végre.

Mielőtt az X-37 robotűrhajót az Atlas V-re erősítették volna, a hordozórakétát kivitték a startállványra és esős indítási kísérletet hajtottak vele végre 2011. február 4-én. Ezt követően másnap visszavitték a Függőleges Összeszerelő Csarnokba, és elvégezték az utolsó simításokat.

A repülésre vonatkozó legtöbb adatot nem hozták nyilvánosságra. A Légierő előzetesen annyit árult el, hogy a repülés időtartama a fedélzeten végzendő kísérletek állásától függ. 2011. november 29-én a Légierő titkárságának szóvivője bejelentette, a repülés időtartamát meghosszabbítják a tervezett élettartamon túli időtartamra, az éppen zajló kísérletek folytatása miatt.

Az X-37 hasznos terhét ugyan nem ismerjük, de az biztosra vehető, hogy rakterében összehajtogatott állapotú napelemet is szállított, annak érdekében, hogy a robotűrhajót energiával lássa el másfél éves küldetése során.

Az X-37 ez alkalommal átlagosan 325 km magas elliptikus pályán keringett.

A küldetését befejezvén a robotűrhajó letért a pályájáról, belépett a légkörbe és leszállt a Légierő Vandenbergi Bázisán 2012. június 16-án – helyi idő szerint – a hajnali órákban. Az OTV-2 volt a harmadik űrrepülőgép, mely teljesen automatikus leszállást hajtott végre a szovjet Buránt, és saját testvérgépét, az OTV-1-et követően, 469 napos űrrepülés után.

 

OTV-3, USA-240

A Boeing X-37B jelű robot-űrrepülőgépének második repülése 2012. december 11-én kezdődött. Ugyancsak egy Atlas V rakéta csúcsára erősítve. A Légierő illetékese elmondta, hogy „a küldetés során tanulmányozni kívánják, hogy az X-37B miként viselkedik immár második útja során, az OTV-1 repülését követő felújítási munkálatok hogyan válnak be. Mivel pedig az X-37B program egyik legfontosabb célja a megfizethetőség és a megbízhatóság kidolgozása a többször felhasználható eszközök esetében, az újra és úja megismételt tesztek létfontosságúak a munka során. Kíváncsian várjuk, miként fog a robotrepülőgép viselkedni a második útja során.” – nyilatkozta Richard McKinney, aki helyettes államtitkár a Légierő Űrkutatási Osztályán.

A startot eredetileg 2012. október 25-re tervezték, az Atlas V hordozórakéta hajtóművének problémája miatt azonban el kellett azt halasztani. A robot-űrrepülőgép végül december 11-én szállt fel Cape Canaveralból. 43.5 fokos hajlásszögű, átlagosan 325 km-es ellipszispályáján keringve 2014. márciusában megdöntötte a korábbi repülési időtartamot, a visszatérésére végül a Vandenbergi Légitámaszponton került sor 2014. október 17-én majdnem 675 napos küldetést követően. A küldetés másfél éves időtartama még egyes szakértőknek is meglepetéssel szolgált. A robot-űrrepülőgép leszállását jóval korábbra jósolták.

9.      ábra. Az X-37B jelen formájában is képes a Nemzetközi Űrállomáshoz kapcsolódni, oda kísérleti eszközöket, különböző berendezéseket és utánpótlást szállítani. A kényes anyagminták és biológiai kísérletek eredményei is visszahozhatók vele a Földre olyan esetekben, amikor a minták óvatos kezelést igényelnek. A robotgép visszatérésekor ugyanis mindösszesen 1.5 g erőhatás jelentkezik, s a visszahozott anyagok már a kifutópályán eltávolíthatók rakodóteréből. Az ábrán a folyamat fázisrajzait láthatjuk: a robotgép befogását a robotkarral, a gépet dokkolt állapotában, a hasznos teher ki- illetve berakodását, az űrállomástól való elválást, végül a Szerviz Modul leválasztását.

 

OTV-4, USA-261

Az újabb robot-űrrepülőgépes küldetés 2015. május 20-án kezdődött. Az Atlas V hordozórakétát használták ez alkalommal is. A második X-37B robotgép második útjára került sor. A repülés egyik legfontosabb célja a Hall-effektus tesztelése az Extrém Magas Frekvenciákat alkalmazó kommunikációs műholdprogram keretében, a NASA-val együttműködve pedig különböző anyagokat kívánnak vizsgálni űrbéli körülmények között. Tesztelni kívánnak egy kísérleti meghajtási technikát, a Légierő Kutatólaboratóriuma és a Rakéta Rendszerek Központjának közös fejlesztését. A küldetés legalább 200 napos lesz.

„Az első három sikeres repülés befejeztével figyelmünket immár a kezdeti, a rendszerek és berendezések ellenőrzésének és megbízhatósági tesztjeinek elvégzését követően, a kísérleti- berendezések és anyagok vizsgálatának szentelhetjük” – nyilatkozta Randy Walden, a Légierő Gyors Reagálású Hivatalának igazgatója, a fellövést megelőző sajtótájékoztatón. „Nagyon elégedettek vagyunk a jelenlegi, immár a negyedik OTV küldetés számára összeállított kísérleti berendezésekkel” – tette hozzá. „Szeretnénk továbbfejleszteni a robotgép teljesítményét, emellett szívesen látjuk az együttműködésekben született kísérleti elrendezéseket, hiszen biztosak lehetünk abban, hogy ezek segítenek magasabb szintre emelni az űrtechnológiát.”

 

Az X-37B robotrepülőgép továbbfejlesztési lehetőségei

Az X-37B nem jelenti feltétlenül a végállapotot a Boeing Vállalat űrrepülőgép-fejlesztésének terén, hiszen a Légierő bejelentette igényét nagyobb méretű ismételten felhasználható eszközre is. Ennek már képesnek kell lennie jelentősebb méretű rakományok szállítására, csatlakozni a Nemzetközi Űrállomáshoz, és akár űrhajósokat is szállítani. Arthur Grantz a Boeing Space and Intelligence Systems főmérnöke beszélt erről nemrégiben egy Repülési és Űrhajózási konferencián: „Valamennyi autonóm irányítási és navigációs rendszert sikerrel leteszteltük, továbbá az aerodinamikai és hővédelmi rendszereket is.” Azt is elmondta, hogy „Az orbitális pályáról való letéréshez, a légkörön való áthatoláshoz és magához a leszállásához semmiféle külső beavatkozásra nem volt szükség. A robot-űrrepülőgép ismételt elindításához kevesebb idő szükséges még az elvártnál is, a többször felhasználható rendszerek ugyanis ennyire jól szerepeltek.”

Habár az X-37B úgy fest, mint az Űrrepülőgép kicsinyített változata, valójában annál jelentősen kisebb méretű, hiszen akár két darab is elférne a „nagytestvér” rakodóterében. A Légierő által megadott adatok szerint hossza 8.8 méter, szárnyainak fesztávolsága 4.5 méter. Tömege a fellövéskor közel 5 tonna.

Még a tervezett, a jelenleginél bő másfélszer nagyobb X-37C is simán beférne az évekkel ezelőtt nyugdíjazott Űrrepülőgép rakterébe. A Boeing tervezőasztalain számos robot- és pilótás űrrepülőgép terve készül folyamatosan, jövőbeni küldetések lebonyolítására. Grantz beszámolt arról, hogy az X-37B is képes műholdakat indítani kísérleti berendezésekkel a fedélzetén, alacsony-, közepes- vagy akár geoszinkron pályára is. Alacsony földkörüli pályára szabadon repülő kísérleti platformokat is kihelyezhet, majd ezeket befoghatja és visszahozhatja a Földre.

Fontos űrhajózási- és a bolygó biztonságát érintő kísérletre is sor került: „Sikerült demonstrálnunk a földközeli objektumok háromdimenziós feltérképezésének lehetőségét. Ez igen fontos pont a veszélyes aszteroidák megfigyelése terén.”

Az Űrrepülőgépek nyugdíjazásának kérdését érintve Grantz kijelentette: „Jelenleg az X-37B az egyetlen űreszköz, amely képes lágy, 1.5 g terhelés alatt történő visszatérésre, ami igen fontos a Nemzetközi Űrállomásról visszahozandó, érzékeny anyagok tekintetében. Az X-37B egyben képes nagyértékű szállítmányok fel- és visszajuttatására is.” Ilyenek például biológiai minták, vagy tudományos céllal elvégzett kristálynövesztési kísérletek végtermékei. Ezek a minták megsérülhetnek a jelentős fékerők fellépése miatt, ha a jelenleg használt teherszállító űrhajókat vesszük tekintetbe. „Az ilyen jellegű minták azonnal eltávolíthatók az X-37B rakodóteréből a leszállását követően, már a kifutópályán.”

10.   ábra. Az X-37C már űrhajósok szállítására is alkalmas alacsony földkörüli pályára. Kiköthet a Nemzetközi Űrállomáson is, de önálló repülésre is képes. A legénységet befogadó modul az űrrepülőgép végén, és közepén is helyet kaphat. Ez első esetben az X-37C a farával dokkol az ISS-hez, a második esetben pedig a tetején elhelyezett összekapcsoló egység segítségével. Az utazás élvezetesebbé tétele érdekében a gép eleje és oldala ablakokkal is felszerelhető.

„Semmilyen új technológiai megoldás nem szükséges ahhoz, hogy az X-37B-t alkalmassá tegyük a Nemzetközi Űrállomáshoz való dokkolásra. A következő lépés azonban egy nagyobb méretű eszköz kifejlesztése, jelentősebb méretű rakományok visszaszállítása érdekében, alacsony terhelés mellett.”  

Grantz további újdonságokkal is szolgált: „Számos űrrepülőgép terv áll rendelkezésünkre tervezőasztalainkon. Ezek közül kerül majd ki az, amely potenciális lehetőségként jöhet szóba űrhajósok alacsony földkörüli pályára szállítására. A tervek tartalmaznak nyomás alá helyezett rakodóteret, illetve olyant is, amelynél erre nincs szükség – az ISS vonatkozásában. Lehetséges hasznos teherként szóba jöhet Bigelow űrmoduljainak feljuttatása, illetve űrturisták szállítása alacsony földkörüli pályára.”

A nagyobb méretű X-37C akár 5-6 űrhajóst is képes a befogadni a fedélzetére, oly módon, hogy közülük akár az egyik sérült is lehet, aki gyors orvosi ellátást igényel a Földön. Az X-37C az űrhajósokat a rakodóterében elhelyezett, nyomás alá helyezett modulban szállítaná. Az ülések sorban, egymás mögött helyezkednének el, oldalt elegendő szabad helyet hagyva mellettük. Felbocsátásához megnövelt teljesítményű Atlas hordozórakétát használnának. Ez az űrrepülőgép képes lenne űrrandevú végrehajtására, elhagyni a földkörüli pályát és teljesen automatikus módban leszállni. E lehetőség mellett azonban az űrpilóta is folyamatosan ellenőrizheti a repülés minden mozzanatát.

Amennyiben alkalmassá tesszük pilótás repülésre, ez az űrhajó képes lesz asztronautákat és/vagy hasznos terhet szállítani a Nemzetközi Űrállomásra, onnan sokkal lágyabb visszatérést te sz lehetővé, közönséges kifutópályára, ami újabb lökést adhat az űrturizmus elterjedéséhez." - zárul Grantz beszámolója.

Talán már néhány hónap múlva választ kaphatunk rá, melyik űrrepülőgép megépítését fogja a Légierő támogatni, az X-37C-t vagy valamelyik másikat.

  

Aranyi László – lezárva: 2015. június 17.

 

Források:

space.com

http://en.wikipedia.org/wiki/Boeing_X-37

 

 

Vissza a nyitólapra